100 éve született Joób Olivér evangélikus lelkész [2010.08.17 ]
 

100 ÉVE SZÜLETETT JOÓB OLIVÉR EVANGÉLIKUS LELKÉSZ

 100 éve született Joób Olivér

Joób Olivér
(Ózd, 1910. augusztus 28 – Szombathely, 1969. október 29.) Alap, közép és felsőfokú iskoláinak elvégzése után 1933-ban Geduly Henrik püspök szenteli lelkésszé Nyíregyházán. Egy évi finnországi ösztöndíjat követően 1934. szeptemberétől az u.n. Délszabolcsi Misszió első lelkészeként kezdi el szolgálatát.1936-ban püspöki titkár lesz, először Geduly püspök mellett, majd az ő 1937-ben bekövetkezett halála után a mindössze 11 hónapi püspöki szolgálat után elhunyt Domján Elek mellett is ellátja ezt a fontos feladatot. 1939-ben konfirmáló lelkésze Turóczi Zoltán lesz a Tiszai Egyházkerület püspöke. Még ebben az évben megválasztja a nyíregyházi evangélikus gyülekezet parókus lelkészévé, ahol egészen 1969-ben történt „közegyházi érdekből” történő áthelyezéséig szolgált a különböző feladatok hűséges ellátásával: intézmények segítése (szeretetotthon, Élím, iskolák), igazgató lelkészség, u.n. körzeti lelkészi szolgálatok. 1936-ban házasságot köt Krompecher Judittal. Házasságukat Isten 6 gyermekkel áldotta meg.


 

Centenáriumi gyülekezeti rendezvények:

· 2010. augusztus 29. vasárnap, Benkőbokor: Emléktábla leleplezés a benkőbori Joób Olivér Szeretetintézmény falán, megemlékezés Joób Olivér lelkészről, igehirdetésre ifj. Olivért kértük fel. Ezt központi ünnepségnek is tervezzük. (Az emléktábla tervezése folyamatban van.)

· 2010. május 24. Pünkösdhétfő, családi nap Salamonbokorban – Joób Máté

· 2010. június 27. gyülekezeti nap a Suba utca 12. szám alatti családi házban, Magera Istvánéknál.

· 2010. október 10. Aratási hálaadó-ünnepi gyülekezteti nap Vajdabokorban a művelődési házban. (Ezekre az alkalmakra Joób Olivér leszármazottjai közül tervezünk felkérni igehirdetőket és előadókat, szervezés folyamatban)

Kiadványok:

· Ifjabb Joób Olivér könyvet ír édesapjuk szolgálatáról.

· Gyülekezetünk alapítványa tervezi még egy olyan kiadvány megjelentetését is, amelyben gyülekezeti tagok visszaemlékezéseit adnánk közre Joób Olivér szolgálatáról.



ifj. Joób Olivér

 

- Amikor a Te életedről beszélgetünk, megkerülhetetlen, hogy először édesapádról is ejtsünk néhány szót.

- Édesapám nyíregyházi lelkész volt. Munkáját nagy odaadással végezte. Hallatlan munkabírással rendelkezett. Mint igehírdető, lelkigondozó, ifjúsági lelkész nagyon sok embert ért el és tartott össze a gyülekezet közösségében. A szervezés és irányítás is erős oldala volt. Evangélizációs lendületét és munkamódszerét végig megtartotta. A hittanórák, tanyai istentiszteletek és konferenciák engedélyeztetéséért állandó harcot folytatott a hatóságokkal. A kommunista rendszerben ez szálka volt az állami , de az egyházi vezetők szemében is. Működését különböző módon gátolták. Rendőri felügyelet alá helyezték, ami azt jelenttte, hogy nappal a várost, éjjel a lakását nem hagyhatta el. Emlékszem, hogy este tíz óra után jöttek ellenőrizni, hogy otthon van-e. Indoklás nélkül bevonták a motorvezetői jogosítványát, és öt évig nem adták vissza. Gimnazista koromban rendszeresen, de teológus időm alatt is szünetekben én vittem őt a tanyai szolgálatokra, vagy engem küldött üzenettel a tanyai gondnokokhoz pl. a hitoktatás ügyében. (A hittanbeiratás időpontját olyan későn adták meg, hogy a lelkészek lehetőleg ne tudják tudatni az illetékesekkel.)

- Édesapám egyházi és állami megítélése a családtagokra is kiterjedt. Nővéremet kitűnő osztályzatokkal sem vették fel a gimnáziumba, majd a technikum után az egyetemre. Mint papgyerek kerültem azok közé, akiket érettségi után két és fél napra a rettegett ÁVH börtönébe zártak, és az iskolában megjelenő, '56-ot idéző feliratok felől (MUK = márciusban újre kezdjük) faggattak. A feliratokhoz nem volt közöm, de a két és fél nap emlékezetes maradt. A teológián is úgy kezeltek, mint édesapám fiát.Káldy püspök a papfiakat általában reakciósoknak tartotta, és sajnálatát fejezte ki afölött, hogy arányszámuk olyan nagy a teológusok között. Szívesen vállaltam ezt a megbélyegzést, mert édesapám lelki, szolgálati és egyházpolitikai beállítottságát magaménak vallottam. Örülök, hogy nem követtem egyik professzorom tanácsát, aki azt ajánlotta, hogy édesapám vonalától térjek el. Azért is, mert most, amikor feljegyzéseit, szolgálati naplóit tanulmányozom, egyre nagyobb csodálattal tekintek életére, szolgálatára.

- Édesapád is azok közé tartozott, akik kényszeráthelyezést szenvedtek. Olvastam egy levelét, amiben azt írja, hogy indokként elfogadja az egyházi közérdeket, de az anyagi hátrány miatt fellebbez.

- Az áthelyezés édesapám feje fölött éveken át ott lebegett, mint Damoklész kardja. 1969-ben be is következett. Politikai okokból, egyházi közérdekre hivatkozva az ország másik végébe helyezték. Hogy a kerületi döntés ellen az országos egyházhoz fellebbezzen, azt Ottlyk püspök személyesen tanácsolta neki, hogy - úgymond - ne ő legyen az a sintér, aki ezt vele tette. Az áthelyezéssel járó anyagi hátrány azért érintette érzékenyen édesapámat, mert még két, házon kívül tanuló testvéremről kellett gondoskodnia. Édesapámat az áthelyezés után egy neki elsőbbséget meg nem adó motoros elütötte, aminek következtében 59 éves korában meghalt. Áthelyezése és halála számunkra elválaszthatatlan.

- A lelkészi indulásodban az ő példája is meghatározó?

- Természetesen. Édesapám élete, a papi család meghatározó volt számomra. Mint konfirmáló lelkészemtől is sokat kaptam tőle, sokszor hallgattam igehírdetéseit a templomban, háznál, konferencián, bibliaórán. A végső elhatározás, hogy a teológiára jelentkezem, 1957-ben Fóton egy papgyerek-konferencián született meg bennem.

ifj. Zászkaliczky Pál

(Nem voltam egyedül II.

Beszélgetések az evangélikus közelmúltról

MEVISZ 1999.

199-224. p.)

 


Érdekességek a Nyiregyházi Evangélikus Egyházközség 250 éves történetéből

A négy egyházkerület kettőre való csökkenésekor – 1953-ban – Nyíregyháza megszűnt püspöki székhely lenni. Nehéz korszak köszöntött egyházközségünkre, az iskolák államosításán túlmenően a hitoktatást is elsorvasztották, a híveket igyekeztek megfélemlíteni, a lelkészi munkát korlátozták, ők maguk támadások célpontjaivá váltak.

Jó példa erre a Néplap 1952. június 20-i számának cikke, mely ezzel a címmel jelent meg: A sötétség cinkosai- gyermekeink ellenségei. Ebben többek között ez olvasható: „... a papság egy része még mindig népi demokráciánk ellen fenekedik s a hittanórák nem vallásgyakorlatot szolgálnak a klerikális reakció kezében, hanem fordítva: bűnös politikát a nép ellen! Számtalan példa bizonyítja ezt. Joób Olivér nyíregyházi evangélikus pap titokban szervezett hittanórákat a gyermekeknek...

El lehet képzelni, hogy micsoda »kegyes áhítat« szellemében folytak le ezek a »hittanórák«. A népi demokrácia, a Szovjetunió ellen uszított a klerikális reakciónak ez az elvetemült ügynöke...”

Ugyanez a Joób Olivér a Kádár kormánynak is fekete listájára került, miután 1956. november 2-án a helyi rádióban nyilatkozatot olvasott be. Büntetésként az Állami Egyházügyi Hivatal el akarta helyezni Nyíregyházáról valami kisebb gyülekezetbe. Ezt sokáig nem tudták végrehajtani, mert egyházközségünk lelkészi kara összetartó testvéri közösséget alkotott, s tagjai nem voltak zsarolható emberek, árulásra nem lettek volna képesek. Egyiküket kiemelni nehéz lett volna anélkül, hogy a többi ellenlépéseket ne tett volna, s az állami vezetés a tirpákságot nem akarta provokálni az 1958–59-es téeszszervezések idején.

Balczó András 1962-ben, majd Rőzse István 1964-ben bekövetkezett halála után viszont akadt olyan lelkész, aki kész volt segédkezet nyújtani abban, hogy Joób Olivért 30 éves nyíregyházi szolgálat után Ostffyasszonyfára száműzték, ahol fél éven belül motorbalesetben elhunyt. A gyülekezet lelkileg nagyon megszenvedte három – több évtizeden át közöttük munkálkodó – lelkipásztorának elvesztését.

 

Demcsákné Balczó Ildikó


 

Részlet a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának 1948. december 8-án délután 4 óra 15 perckor kezdődött ülésének gyorsírásos jegyzetek alapján készült hivatalos naplójából (EOL EEI 170/1949. 133. d.)

 

Mády: ...Kérem Zászkaliczky Pált, hogy Joób Olivér javaslatát olvassa fel: "Tisztelettel javaslom mind a magam, mind a zsinatelőkészítő bizottság nevében, hogy az egyezménytervezet 6. pontját a zsinat változatlanul fogadja el (és ugyanakkor fogadja el) a következő zsinati határozatot: e pont kapcsán a zsinat megilletődött fájdalommal vesz búcsút nagy múltú és a magyar nép nevelésében páratlan jelentőségű iskoláitól és az azokban dolgozó pedagógusaitól. Köszönetet mond minden eddigi munkájukért, fokozott várakozással szeretettel és reménységgel tekint meghagyott iskolái felé. Megállapítja, hogy az egyezmény e pontja nem jelenti az egyház iskolafenntartási jogának megszűnését, mert azt a meghagyott iskolák léte és új iskolák létesítésének lehetősége által a kormány továbbra is elismeri. A zsinat ünnepélyesen kinyílvánítja, hogy egyházunknak állami alaptörvényeinkben is biztosított iskolafenntartási és állítási jogához rendületlenül ragaszkodik." 

Isten embere

(Túróczy Zoltán evangélikus püspök

 (1893-1971) I. kötet)

MEVISZ 2002.

241-242. p.

 



100 éve született joób olivér evangélikus lelkész
A nyíregyházi gyülekezet lelkészi kara (1948)
Elöl: Joób Olivér, Rőzse István, Túróczy Zoltán, Csákó Gyula püspöki titkár, Labossa Lajos vallástanár, igazgató
Hátul: Balczó András, Krecsák Kálmán hitoktató, Smid Lehel hitoktató, Krecsák László orgonista, Tarján Béla, Solymár János, L., Kovács András vallástanító lelkész, Buchalla Ödön


Három határkő 

Joób Olivér lelkész és Joób Olivérné Krompecher Judit emlékezete

Nyíregyháza, 1969. június 1.

- Egyszerű évközi vasárnap, mégis tele van a templom emberekkel. Könnyes szemmel, reszkető szájjal énekelünk, csak a lelkész hangja nem remeg; tisztán, határozottan csendül fel az ige: „Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással… (…) Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének…” (Ef 1,3–14; Károli-fordítás)

- Mi történik itt? Joób Olivér búcsúzik – harmincévi parókus lelkészi szolgálat után – attól a gyülekezettől, amelyért élt, és amelyről így vall: „Isten színe előtt mondom, hogy sohasem haboztam akár a saját egyéni vagy családi érdekeimet feláldozni a gyülekezetért…” 

- Akkor mégis miért búcsúzik? Az ateista, egyházellenes rendszer szemében szálka volt Joób Olivér személye, és nemcsak azért, mert pap volt; ellenség volt más okból is. Az 1952-ben a helyi újságban megjelent gyalázkodó cikk szerzője a köztiszteletben álló lelkészt a „klerikális reakció elvetemült ügynökének” nevezte, aki „a népi demokrácia ellen uszított”, mivel „titokban szervezett hittanórákat gyermekeknek”.

- Utóbb a Kádár-kormány is feketelistára tette, elvették a motorvezetői igazolványát, lehallgatták a telefonját, mivel 1956. november 2-án egy egyházpolitikai kérdésekről szóló nyilatkozatot olvasott be a helyi rádióban.

- A forradalmat követő megtorlás késői áldozataként távolították el a „túlzott” népszerűségnek és közszeretetnek örvendő lelkészt; egy dunántúli kis gyülekezetbe, Ostffyasszonyfára helyezték át. Ebben közreműködött a megfélemlített vagy előnyökkel megvásárolt egyházi vezetés is.

- A búcsúbeszédben mégsem volt semmi keserűség, Joób Olivér csak Isten dicsőségét magasztalta a kegyelemért, amelyet Krisztusban, ama szerelmesben őáltala nyer el a hozzá térő bűnös ember. Ezenfelül három szó köré csoportosult igehirdetése: hála, bocsánatkérés és kérés.

Hála azért, mert „elmondhatatlanul sok szeretetet kaptunk… a gyülekezettől… hosszú évtizedeken keresztül. Hálával gondolok szeretett munkatársaimra, lelkésztestvéreimre… Azokra is, akik már hazamentek előttem, akikkel harminc esztendővel ezelőtt kezdtük együtt a munkát, és azokra is, akiket itt hagyok. A többlelkészes gyülekezetekben, több lelkész együtt munkálkodásában Isten mérhetetlenül sok áldást, erőt kínál fel…”

- A második szó a bocsánatkérés – „mindenekelőtt Istentől, minden mulasztásért, minden hűtlenségért…” –, és mindazoktól, akiket esetleg megbántott. A harmadik szó a kérésé: „Ne engedjük, hogy ezt a helyzetet, ezt a személyi változást az ördög kihasználja.” A gyülekezet „ragaszkodjék drága anyaszentegyházunkhoz… hűségesebben még, mint eddig”. Ezenfelül „…kérek sok imádságot” – mondta. 

 

Ostffyasszonyfa, 1969. november 1.

- Az új gyülekezetben végzett öt hónapi megfeszített munkája és buzgó szolgálata után motorbaleset következtében elhunyt Joób Olivér temetésén, a kis templomban idősebb Szabó Lajos, a Vasi Egyházmegye akkori esperese hirdeti a vigasztalás igéjét: „Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1Kor 15,55; Károli-fordítás). „A fullánk teljesen beleadta a mérgét abba a halálba, amelyik ott történt a Golgotán, de halálává lett magának a halálnak is! Urunk a bűn terhét úgy vette fel, hogy rólunk levette!” 

- A temetési igehirdetés a következő mondattal zárul: „Jól tudjuk azt, hogy a megboldogult mindig milyen örömmel beszélt a szolgálatáról, amelyet nem kényszeredetten vállalt sem itt, sem ott, és jó megfogadnunk, hogy felvesszük ezt a szolgálatot mi is.”

- A sírnál a nyíregyházi szolgatárs, Megyer Lajos szájából zengett messze hangzóan a 18. zsoltár 17–20. verse: „Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont engem nagy vizekből. Megszabadított engem az én erős ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, a kik hatalmasabbak voltak nálamnál. (…) És kivitt engem tágas helyre; kiragadt engem, mert kedvét leli bennem.” (Károli-fordítás) 

 

Nyíregyháza, 2005. július 15.

- Temetésen vagyunk együtt; harminchat évi özvegység után, 93. születésnapjához közel, június 29-én elhunyt Joób Olivérné született Krompecher Judit. Harminchárom évig volt férje segítőtársa; ebből három évtizedig a nyíregyházi gyülekezet áldott, szeretett papnéja. Miben állt az ő szolgálata? Biztosította a hátországot, megteremtette az otthon nyugalmát a Lélek fegyvereivel mindennap a harctéren küzdő férje számára. Krompecher Judit ezt a szép, de nem könnyű feladatot hűséggel végezte.

- A ravatalozóban két koporsó áll egymás mellett. Megrendítő és nem remélt ajándék a szeretett gyülekezet számára is: Joób Olivérnek, felejthetetlen lelkészüknek a földi maradványai hazakerültek Nyíregyházára a távoli temetőből; itt, a családi sírboltban már együtt várják boldog feltámadásukat.

- Az igehirdetés szolgálatát az évtizedekig Joób Olivérrel együtt munkálkodó lelkésztárs, a néhai Rőzse István fia, István végzi. „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsolt 73,26) A temetési beszéd nemcsak az elhunytaknak állít emléket, hanem a számos végtisztességet tevőhöz is szól – Jézus Krisztusról, aki az újjászületés csodája által válhat személyes Megváltónkká.

- A rendkívüli alkalom a gyülekezeti teremben testvéri együttléttel folytatódik. Megrendítő pillanat a népes gyászoló család érkezése. A jelenlévők felállva köszöntik őket, s fogadók és fogadottak együtt zengnek Urunknak hálaéneket: „Ó, bárcsak ezer nyelvem volna…” (EÉ 63) Évtizedek óta őrzött, drága emlékek elevenednek meg az elhunytakkal kapcsolatban, melyeket megosztanak egymással, s közös éneklés, sőt kánonéneklés teszik felejthetetlenné ezt a ritka eseményt.

- A kora esti órákban mindannyian meggazdagodva válunk el egymástól – vannak olyanok, akiktől a földi életben örökre –, de azzal a reménységgel, hogy „…ha itt már nem is, ott az égi honba fenn, Jézusunk kebelén, Isten velünk, viszontlátásra!” 


Demcsákné Balczó Ildikó

Forrás: http://joobweb.blogspot.com/p/joob-oliver-es-centenariumi.html

   *****************************************************************************************

Joób Olivér nyíregyházi parókus lelkész emlékezete

Három mondat Garai András 1963-ban konfirmált egyháztag bizonyságtételéből

 

„1963-ban a Jó pásztor vasárnapján volt a konfirmációm, amikor az úrvacsorában az Úr Jézus – teste és vére által – először és végleg közösségébe fogadott.

Joób Olivér, a körzeti lelkészünk a konfirmációi oktatás során mély átéléssel, az értelmet és a szívet egyaránt megragadó módon magyarázta nekünk Jézus halálát és feltámadását; Pál szavait kölcsönvéve: „akiknek szemei előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg.” (Gal 3,1)

Oli bácsinak köszönhetem emberileg a hitre jutásomat.”

Az írás címe: „Ne félj!” – „Én vagyok!” Garai András önvallomása a 45 éves jubileum kapcsán (ahol olvasható: https://garainyh.hu)

 

Forrás: „Vak voltam, most látok…” Evangélikusok vallomásai – ÉLŐ VÍZ füzetek 4. (41–42. oldal) Kiadja: az Evangélikus Missziói Központ, Budapest 2009.

 

 

Vissza