- Szerda [2020.06.10 ]

A 2020. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Mk 9,24) A fiú apja azonnal felkiáltott:

"Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!" #GaraiNyh #AndreasBlog

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: 1Kir 17,16

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mk 6,41-42


A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az Úr ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az Úr. !


Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. Miután mind ettek, és jóllaktak,


A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által..


Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között. Evének azért mindnyájan, és megelégedének; 


A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott..


Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. Mindenki evett és jól is lakott.


"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: „Effata, azaz: nyílj meg!”" - "Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz." - "Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." - Rád bízom sorsomat Uram, mindhalálig, és tudom, hogy csak az ÚR áldása gazdagít meg!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/


Vissza