- Hétfő [2011.11.21 ]

S z e n t    B i b l i a

Ószövetség:  Zak 1,17

S z e n t    B i b l i a

Újszövetség:  Róm 15,4

 

Hirdesd még azt is, hogy így szól a Seregek URa: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvígasztalja még az ÚR Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja.

 

Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.

 

Mégis kiálts, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Bővelkedni fognak még városaim a jóban, mert megvígasztalja még az Úr a Siont, és magáévá fogadja még Jeruzsálemet!

 

Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.

 
 

Hirdesd továbbá: Ezt mondja a Seregek Ura: Városaim bővelkedni fognak a javakban. Az Úr megkönyörül Sionon, és ismét kiválasztja Jeruzsálemet.”

 

Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.

 

"Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk." - A türelem és vígasztalás Istene csodálatosan cselekszik velünk!

Vissza