- Szombat [2012.04.07 ]

S z e n t    B i b l i a

"Ne félj!":  2Kir 17,41

S z e n t    B i b l i a

"Én vagyok!":  Ez 36,23

 

Így tehát ezek a népek félték ugyan az URat, de tisztelték bálványaikat is. Még a fiaik és unokáik is azt teszik mindmáig, amit elődeik tettek.

 

Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR - így szól az én URam, az ÚR -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok.

 

Így tisztelték ezek a pogányok az Urat és szolgálták az ő bálványaikat, és így cselekedtek az ő fiaik és unokáik is, a mint az ő eleik cselekedtek, mind e mai napig.

 

És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára.

 
 

Ezek a népségek imádták ugyan az Urat, de egyszersmind bálványaiknak is szolgáltak, s ugyanígy gyermekeik és gyermekeik gyermekei is. Mint atyáik tettek, úgy tesznek ők is mind a mai napig.

 

Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet megszentségtelenítettek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr - mondja az Úr, az Isten -, amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok.

 

"De azért mindegyik pogány nép megcsinálta a maga istenét is, és elhelyezte az áldozóhalmokon levő templomokba, amelyeket a samáriabeliek készítettek: mindegyik nép abban a városban, amelyben lakott!" - Ez a lelki paráznaság! De nekünk csak egy Urunk és Istenünk van, aki meghalt értünk!

Vissza