„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3,16)

Küldetésünk a világban

A múltban és a jelenben, világszerte sokat konferenciáztak, köteteket írtak egyházi és nem egyházi emberek arról: mi a keresztyének programja, tennivalója ebben a világban.

Nem kell nekünk kitalálnunk, hogy mi a dolgunk, mert van Küldőnk és küldetésünk. Egy mondatát emeljük ki a sok közül: „Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé" (Lk 10,3) - hangzott el Jézus ajkáról a 72 tanítvány szolgálatba állításakor. Ő küld. Nehéz környezetbe, ellenséges, idegen világba. Nem nyaralás és sétálás Jézus követése, soha nem is volt az. Aki annak képzelte, végzetesen félreértette. Sok múlik azon, hogy ezt a mondatot miképpen hangsúlyozzuk. Lehet így: „ ...küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé" . Ha így értelmezzük, akkor szívünkből egy keserű sóhaj száll: Uram, nehéz dolog ez! Népedet olyanok közé küldöd, akiknek szívében nincsen hit, szeretet, idegenek és ellenségesek, hálátlanok, önzők, gorombák, kegyetlenek. De borzasztó farkasok közé menni - bárány létünkre!

Meggyőződésem, hogy amikor Jézus a tanítványoknak ezt a mondatot mondta, biztosan nem így hangsúlyozta, nem így értelmezte.

Amennyire az Igét, Jézus Krisztus szívét, akaratát, tervét ismerem, bizonyára így: „... küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé" . És szinte mellékes és háttérbe szoruló gondolat, hogy a farkasok közé. Még akkor is, ha farkasok közé kell mennetek, de bárányok módjára menjetek. Mit jelent ez?

Más a bárány - más a farkas? Másképpen van felszerelve a bárány, és másképpen a farkas. Más a rendeltetése az egyiknek és más a másiknak. Reálisan fel kell mérnünk: a farkas és a bárány nem egyenrangú felek. Nem küzdhetnek azonos eszközökkel. A báránynak nincsen tépő fogazata, ordító hangja, éles karmai, vérengző természete.

- Jézus tanítványa soha nem viselkedhet - még farkas természetű emberek között sem - farkas módjára. Nekünk éppen az a dolgunk - a mi Küldőnk akarata szerint - hogy még ilyen lelkületű emberek között is bárányok módjára éljünk. Nem a farkasok szabják meg számunkra a farkas-törvényt, hanem Jézus szabja meg a báránytörvényt. Karmoló, vicsorgó, üvöltő bárány? ... Önnön lényegét tagadja meg. Ha egyszer Jézus báránya vagy, akkor báránymódon kell élned. Keresztyén emberhez semmiképpen sem illik a Krisztus nélküli emberek életstílusa, harcmodora, még ha támadás éri is. Ha vadak és rosszindulatúak, akkor sem válaszolhat hasonló eszközökkel. Magatartását nem azok szabják meg, hanem Küldője, aki nemcsak Pásztor, de Bárány, Isten Báránya, Aki elveszi a világ bűneit. Az ő nyomdokában báránytermészettel, lelkülettel kell élni, és egyedül így lehet keresztyén életet élni ebben a világban. Ezt olvassuk az 1Péter 2,21-23 versekben: „Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél." Bárány módjára élni a farkasok között ezt jelenti: ne fizessetek gonosszal a gonoszért, szidalommal a szidalomért, mert Jézus erre adott példát. A bárány-természetet Jézus nemcsak prédikálta, hanem élte, és osztozott a báránysorsban. Bele is halt ebbe. Tanítása, élete ez volt, ezért mondhatta hitelesen és hatalommal: Küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.

Azt már aztán mindenki maga tudja, a saját bőrén és életkörülményei között tapasztalja, hogy mikor, hogyan kerül farkasok közé. Van ember, aki a saját otthonában, családjában, munkahelyén stb. farkas indulatú emberek között él. De ne azon keseregj, hogy milyen emberek élnek körülötted, hanem azt vésd a szívedbe, hogy neked ott, ahol vagy, bárány-módra kell élned! Megvalósítani azt, hogy a bárány: bárány legyen. A baj ott szokott lenni, hogy a farkasok valóban farkasok, de a bárányok nem igazi bárányok. A farkasok rendszerint jobban ismerik a bárányok természetrajzát. Érdekes, hogy akik a hitéletet csak kívülről, esetleg éppen gúnyosan szemlélik, de azt pontosan tudják, hogy milyennek kell lenniük a Krisztus tanítványainak.

„Én persze nem csinálnám, de neked ezt meg kell tenned, adnod, vállalnod, tőled ezt elvárjuk, mert - te hívő vagy." - Ha valaki nyíltan vállalja a Jézushoz tartozást, akkor a világ elvárásokkal fordul felé. A farkas és bárány találkozásából nem szokott kölcsönös előny származni mindkettőjük számára. Ez nem üzlet, ahol megtalálják a maguk számítását. Mindenképpen egyoldalú. A farkasnak előnyös, a bárányra nézve hátrányos. Így küldi Jézus tanítványait a világba, hogy a velük való találkozásból a többieknek hasznuk legyen. Egy beteg, vak, hívő, öreg néni reggeli imádságából egy mondat: „Uram, mutasd meg nékem ma is, kinek lehetek hasznára azzal, hogy én a Tied vagyok." „Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is. Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni alsó ruhádat, engedd át neki a felsőt is. Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el" (Mt 5,38-42). - Ezek félreérthetetlen jelei annak, hogy engedi az Úr, hogy az Őt még nem ismerő világnak, az ő tanítványaival való találkozásból egyoldalú haszna legyen még akkor is, ha erre a bárány-élet rámegy. Isten kérdezi most tőled, tőlem, tőlünk: általában az embereknek van-e hasznuk abból, hogy veled találkoznak, veled élnek? Házastársadnak, szüleidnek, gyermekeidnek, munkatársaidnak, lakótársaidnak? A te léted, nyereség-e a körülötted élő emberek számára? Ha hirtelen meghalnál, mi lenne rá az első feljajdulás? - „Ó, milyen drága embert vesztettünk!" vagy: „Hála Istennek, hogy megszabadultam tőle!" Hasznuk van-e az embereknek abból, hogy te, mint keresztyén élsz közöttük? Mert a keresztyén élet másokat gyarapító, másokat tápláló, másokat boldogító élet, aki mindig enyhíti a fájdalmakat és gyógyítja a sebeket, bajokat, szenvedéseket. Közben ő maga megszegényedik, esetleg olyan sorsra jut, mint a bárány a farkasok között: önmagát áldozatul adja, de másokat éltet. A bárány-élet: sebzett élet, ami az Úrral való közösség pecsétje. A kereszt jelével jelölt élet. Aki igazán bárányként él a farkasok között, azon meglátszanak a farkasfogak és karmok nyomai, annak idegeiben és arcvonásaiban ott ez a bélyeg, hogy vállaltam a báránysorsot a farkasok között. Hát egyáltalán érdemes ilyen körülmények között Jézus Krisztus követőjének lenni? Vállalni ezt a sorsot: báránynak lenni a farkasok között? Nem lenne egyszerűbb azonnal megmondani: ez elviselhetetlenül nehéznek látszik, ezt már nem vállalom! Ha népszámlálást tartanánk egyházainkban, százezrek mondanák: keresztyén akarok lenni - csak nem így! Pedig nem lehet másképpen, mint ahogy Jézus küld.

Jézus azt mondja: vagy így - vagy sehogy! Elhallgatok. Gondolkodjatok. Érdemes-e így keresztyénnek lenni, a báránysorsot vállalni?

Testvérek! Rájöttem: igaz, hogy a bárányoknak sok hátrányuk van, amikor küldetésüket betöltik, amikor bárány-módra próbálnak élni a farkasok között. Mert sok mindenük van a farkasoknak, ami irigylésre méltónak tűnik: erejük, hatalmuk, ügyességük, félelemgerjesztő megjelenésük, hangjuk stb. De a bárányoknak van két olyan kiváltságuk, ami miatt feltétlenül és mindenképpen érdemes vállalni a bárány-sorsot.

A bárányoknak van pásztora! – Farkas pásztorról még nem hallottam. - A bárányoknak van egy olyan pásztoruk, a jó Pásztor, aki név szerint ismeri juhait, egyenként számon tartja, szereti őket, gondoskodik szükségleteikről. A Pásztor hangját ismerik a juhok, Vele, mellette biztonságban vannak, akinek vesszője is vigasztal, még azzal is vigyáz rájuk. Pásztor, aki elmegy a századik után a kárhozat mély szakadékába, hogy visszahozza az elveszettet.

Jézus a jó Pásztor, aki életét adja a juhokért. És ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.

Aki farkas-lelkülettel él, és állítja be magát, hogy tépek, harapok magamnak foggal-körömmel, amennyit csak tudok, mindegy mennyi vér, könny hull miatta, - lehet, hogy sokra viszi, bőségben él, - de nincsen pásztora! És eljöhet az idő, hogy hulló falevélnek érzi magát, baj, szenvedés, halál küszöbén nincs, kihez kiáltson. Sokféle éneket énekelhet, de ezt az egyet nem: „Az Úr énnekem őriző pásztorom."

- Szegény bárányok? Inkább: szegény farkasok ...

A bárányok másik kiváltsága: rendeltetésük és áldott missziójuk van ebben a világban, ígéretük arra, hogy a nekik ajándékozott bárány-lelkület, amit ők elveszíthetetlenül magukban hordoznak, hatással van környezetükre. A belőlük kisugárzó szeretet, békesség, hűség, jóság előbb-utóbb megváltoztatja a farkas természetűeket is. Ezt azért remélhetik, mert egykor ők maguk is farkasok voltak. Mindnyájan farkas-természettel születünk. Rendszerint úgy változunk át, hogy egy megváltott ember lényén, bizonyságtételén keresztül eljut hozzánk a jó Pásztor hívó szava, Krisztus újjáteremtő hatalma.

Itt már elhagyjuk a természeti képet. Ott nem áll meg, hogy ha egy farkas bárányhússal táplálkozik, maga is báránnyá válik. De a lelki (szellemi) világban így van. Sok áldott példát ismerek magam és mások tapasztalataiból. Megátalkodott, gonosz, farkas-természetű emberek éppen azáltal változtak át bárány-természetűvé, mert a közelükben valaki bárány-lelkülettel élt.

Egyik vidéki városunkban áldottan munkálkodik az iszákosokat mentő misszióban egy olyan ember, aki azelőtt mélyen a különféle bűnökben élt, farkas-természetű, alkoholista férj és apa volt. A felesége egyszer megváltozott, szívébe fogadta Jézust. Addig durvasággal viszonozta férje viselkedését, de ettől kezdve csendes, és szelíd lett. Férje erre felfigyelt: Hogy van ez, hogy én továbbra is ordítok, és te asszony hallgatsz, ütlek, és nem vágsz vissza, mint régen. Itt hagylak, és te szeretettel visszafogadsz és megbocsátasz nekem. Hogy lehet ez? - A férj hosszú ideig élvezte a bárány-élet szolgálatának előnyeit. Aztán eljutott egy olyan pontra, hogy nem bírta tovább elviselni a saját életét. „Mondd, hogyan változtál meg?" - kérdezte. Felesége így válaszolt: „Nem tőlem van ez, hanem Krisztustól, aki téged is meg tud változtatni." - „Na, erre a Krisztusra én is kíváncsi vagyok!" - kiáltotta a férj.

Jézus őt is kihozta a bűn mély szakadékából és áldott missziót bízott rá. Mindannyian farkas-természettel születünk. Báránynak, csak újjászületni lehet Krisztus Igéje és Szent Szelleme által. Aki megismeri Jézusban az Isten Bárányát és jó Pásztorát, az nemcsak éppen elviselhetőnek, hanem kívánatosnak tartja a bárány-életet és küldetést. Nemcsak az lesz az éneke: „Az Úr énnekem őriző pásztorom" - hanem az is: „Az Isten Bárányára teszem le bűnömet. - Szeretnék lenni, mint Ő, alázatos, szelíd." Érdemes Jézus bárányának lenni! Minden terhe, keresztje mellett is, ez a „bárányélet" az egyetlen ezen a világon, amit igazán érdemes végig élni. - Figyeljük Urunk szavára: „Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé." Induljunk betölteni áldott missziónkat, és örülni annak, hogy: „Az Úr énnekem őriző pásztorom!"  

Siklós József