Garai András honlapja
Luther rózsa   Vissza

Előre

 

.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3,16)

.

 

REMÉNYIK SÁNDOR VERSEI

 

 

 

PÜNKÖSDI SZOMORÚSÁG

 

A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több, mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén
Szomorúan zendül egyetlen igém:
„Hogy születhetik újjá, aki vén?”…
           
1934. május 18.
 *

 

IGAZ BESZÉD HITEM DOLGÁBAN

 

Most vallani kell, végsőt vallani.
- Volt-e hited egy szikra bárcsak? -
Pár porszeme reámtapadt
Hívő lelkek virágporának.

- A virágporral mi lett, mondd meg?! -
Áldozatul esett esőnek.
Sokszor éreztem idegennek,
De néha áldott ismerősnek.

- Jézusoddal hogy mint volt dolgod? -
Soha. Ködös volt, ködös valami.
Legtöbbször a Szépségben láttam.
Nem tudok róla többet vallani.

- Istent, mondd, érezted-e mint Atyát?-
Mutatott néha tiszta utat.
De kinek ő csak itt reménye:
Minden embernél nyomorultabb

- S a Szentlélek szállott-e rád
Valaha is szelíd galambként? -
Ó ez igaz. Hogy írtam volna
Nem önmagamtól annyi költeményt?

- A bűnnel, a bűnnel hogy állasz? -
Bántam sokszor – most már nem bánom.
Kényszerítőn szükségszerű,
S magaménak azt sem találom.

- De te hirdetted a Kegyelmet! -
Most azt mondanám: szent véletlen.
Akkor is megduzzadt bennem a szó,
Jaj, ha bárkit félrevezettem.
- Hiszel-e a Feltámadásban? -
Hagyjátok ezt a bús-édes mesét.
Dante vándorolt három túlvilágban.
Nekem az ösvény síromig elég.

1936.                                                                                             
*

 

 

GONDOLATOK AZ IMÁDKOZÁSRÓL

Ma este sok kérdés tépett, szaggatott.
És egyre sem jött mentő felelet.
Testvér, Te hogy gondolod ezeket?

Miért imádkozol?…

Hogy kiért, tudom: gyermekeidért,
És apjokért, a Te jó uradért,
Minden testvéredért,
És magadért legutolsó sorban.

De mért, de mért?

Hiszed, hogy aki ott fenn sátoroz,
S világokat tengelyük körül
Forgatja örök-egy forgással,
Akihez a Te imádságod szárnyal:
Mi kicsiny dolgainkat számon tartja?
Mit tudod Te, mit tudom én,
Mit tudjuk mi, mi az Ő akaratja!…
Amit elvégzett, meg kell hogy legyen,
Változtat-e azon ima, fohász,
Imádkozzál bár völgyben, vagy
hegyen,
Vagy tenger fenekén?…

Ó, de ugye a remény, a remény?

Vagy talán Te is úgy imádkozol,
Mint én, mint én?
Hitetlenül, süketen és vakon,
Csak, mert valamit még próbálni kell,
S mert mást nem tudok, hát
imádkozom,
Mert különben a szívem megszakad.

Ó tudom, Te nem így imádkozol
Az érzéketlen csillagok alatt.

Kolozsvár, 1923. január 11.
*

 

Az „Isten közelében” c. kötetből
Válogatta: Garai András