| |
Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség
H - 4400 Nyíregyháza, Luther tér 14.
Tel/fax: 42/508-770
Hajdú-Szabolcsi
Evangélikus Egyházmegye
Fórumának (jelöltek
bemutatkozása, 2006. március 14.)
Nyíregyháza,
Luther u. 7.
Kedves
„Fórumozók”! Kedves érdeklődő Testvérek!
Amikor az
esperes-jelöltek listáját véglegesítő egyházmegyei közgyűlés után ennek
a „fórumnak” az ötletéről értesültem, azt meglehetősen nagy
idegenkedéssel fogadtam. A jelölteknek föltett kérdésekre vonatkozó
válaszaim, bizonyságtételem megírása közben sem dőlt el még bennem, hogy
– első reagálásaimhoz képest mégis – jelen leszek-e a fórumon. A fórum
kijelölt időpontjában is gyülekezeti szolgálatomat végezném
legszívesebben, a nagykállói bibliaórás testvérek kedves, Isten élő
igéjére vágyódó, imádkozó, kicsiny missziói közösségében!
Mielőtt rátérnék
az esperes úr és az egyházmegyei felügyelő úr által hozzám is
eljuttatott kérdésekre, hadd álljon itt az a lényegre törő
bemutatkozásom, amit néhány hónapja a püspök-jelöltnek ajánlottak
honlapjára küldhettem be:
„Mint akit Jézus Krisztus a vérén vásárolt
meg, nem emberek kedvét, hanem emberek üdvét kell keresnem, Isten
akarata szerint. Nem szertartásmesternek rendelt az Isten, hanem az Ő
szolgájának, hogy az Ő igényével és az Ő igéjével szembesítsek
mindenkit, akit csak elér a szavam. Nem a magunk egyházát kell
tákolgatnom, hanem a múlandó szervezeti keretek/állványzatok között
Krisztus egyháza építésén kell dolgoznom. Nem az elfajzott ökumenizmus
idegen oltárán kell áldoznom, hanem az Úr Jézus iránti személyes hit
engedelmességében kell azokkal a szeretet-közösséget / egységet
megtalálnom, imádságban és munkában megélnem, akik a lényegben a
csonkíthatatlan és kiegészíthetetlen evangéliumhoz ragaszkodnak (vö. Jn
17,20-21 és Gal 1,6-10).”
Először a
Bozorády Zoltán esperes úr által jegyzett kérdéseket veszem
sorra.
1. Néhány
mondat hitrejutásáról
Diósjenőn
születtem, 1955. május 12-én, s a nógrádi evangélikus templomban
kereszteltek meg 1955. Pünkösdjén. Szórványban élő evangélikus család
voltunk. Kisgyermek koromban rengeteg római katolikus hatás ért, első
sorban szeretett apai nagymamámon keresztül; de tőle hallottam Jézusról
is. Családunk vallásossága a hamis „Mária”-kultuszon kívül más
babonás-okkult elemekkel is terhelt volt. Istennek azonban úgy tetszett
az Ő nagy irgalmából, hogy általános iskolás koromtól a dunakeszi
evangélikus gyülekezetben nevelkedve sok mindent megismerjek a
Bibliából, s konfirmációm után sem maradtam el a gyülekezetből. Az első
komolyabb döntésre 15 és fél éves koromban Mt 10,33 igéjével ösztökélt
Isten: féltem attól, hogy Jézus Krisztusnak meg kelljen tagadnia engem,
ha én megtagadom Őt, - és így inkább kiléptem a KISZ-ből. A hitre és a
szolgálatra való elhívásomat ilyen igékkel készítgette az Úr:
„Eljegyezlek téged magamnak…” (Hós 2,18/Károli ford.) és „Nem ti
választottatok engem…” (Jn 15,16). Amikor érettségi után –
visszavonva jelentkezésemet a Műszaki Egyetemről – jelentkeztem az
Evangélikus Teológiai Akadémiára, Pietilä: „A bűn mardosása és
az Isten békessége” c. könyve volt Isten eszköze abban, hogy
lelkészem előtti személyes bűnvallásban – 1973. júliusában – kitárjam
szívemet az Úr Jézus befogadására. Hivő életem első időszakát még
nagyon leterhelték ördögi kényszergondolatok gyötrései, de Jézus
Krisztus nem engedett ki a markából!
2. Mit jelent a
Szentírás személyes életében?
Ez elválaszthatatlan attól, hogy mit jelent
szolgálatomban is. A Szentlélektől ihletett Írásoknak minden részlete az
Úr Jézus Krisztusban, Isten testté lett Igéjében, a megfeszített,
föltámadott és eljövendő Megváltóban nyeri el értelmét: és így abszolút
tekintély számomra. Azért hiszek az Írásnak, mert Jézus Krisztusnak
hiszek! Ő mondja ki ezt a megfellebbezhetetlen tételt: „az Írást nem
lehet érvénytelenné tenni / fel nem bontható” (Jn 10,35). Az Ő szavára
várok, miközben a Szentírást olvasom és kutatom, vagy családunkban
együtt olvassuk nap mint nap. Mennyiszer tette Szentlelke által elevenné
és személyesen nekem/nekünk szólóvá az olvasott igét az Úr! Eligazított
és helyre igazított, megvigasztalt és nem engedett megalkudni,
leleplezett és bocsánatával magához vont: egyszóval éltet…
Szolgálatomban is arra van szükségem, hogy a megértett ige, mint az Úr
mondanivalója, éljen bennem. (Miközben egyáltalán nem becsülöm le a
történelmi, nyelvészeti, irodalmi stb. ismeretek fontosságát a Szentírás
helyes megértésével kapcsolatosan, rá kell mutatnom, hogy a hitetlenség
előfeltevéseit és sablonjait – sokszor kimondatlanul – alkalmazó ún.
„tudományosság” éppen a valódi belső történeti, üdvtörténeti
összefüggéseket „nyírja ki” a Szentírásból, hogy az Isten igéjében
meglévő harmonikus egységet helyettesítse a saját gondolatsémáival… A
Bibliát jól érteni csak úgy lehet, ha kérem és engedem, hogy az Úr Jézus
maga nyissa meg erre az értelmemet. – Vö. Lk 24,44-48.)
A
lelkészi eskümben vállalt kijelentés számomra nem formális,
illendőségből elmondott szöveg csupán, nem egy régi, üres csigahéj,
hanem állandó eleven elkötelezés: „az Úr Jézus Krisztus
evangéliumát a teljes Szentírás szerint, egyházunk hitvallásai
értelmében tisztán és igazán hirdetem”.
3. Lát-e valami
lehetőséget esperesi szolgálatában arra, hogy javuljon a lelkészek
közötti testvéri kapcsolat?
Van
ennek a Szentírásban kinyilatkoztatott módja és lehetősége:
„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel
képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, szívből
szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból
születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1Pt 1,22-23).
Íme, a titok nyitja: Újonnan születés („és aki szereti azt, aki szülte,
azt is szereti, aki attól született” – 1Jn 5,1b); minden hamisság
megtagadása és az igazság iránti engedelmesség; a lelkiismereti/érzelmi
presszionálás és a torz beállítások helyett őszinteség és nyíltság;
bocsánatkérés (konkrétan) és bocsánatadás. Nekem, nekünk lehetetlen, de
Isten még velünk is tud mit kezdeni, ha engedünk neki.
Következzenek most már Abaffy Zoltán felügyelő úr
kérdései.
1. A jövő
egyháza a missziói egyház. A misszió helyzete közvetlen környezetünkben,
egyházmegyénkben, figyelemmel a legutóbbi népszámlálás népmozgalmi
adataira. Tervek, elképzelések a missziói munka területén.
A
jelen egyháza sem lehet más, csak missziói egyház! Jó néhány évvel
ezelőtt hallottam Dr. Szűcs Ferenc református teológiai professzortól
Sárospatakon ezeket a mondatokat: „A misszió nem az ember
igyekezetén, hanem Isten jelenlétén múlik… A küldött feladata Isten
üzenetét elmondani a világnak, az elfogadástól függetlenül… Ha az egyház
csak önmagát akarja megőrizni, elvész”. Szívesen idézem Bozorády
Zoltánnak a közel 6 éve, újból megválasztott esperesként
mondott szavait is: „Az egyház számára az elhívás és a küldetés
kettős feladatot jelent. Először is őrizni és pásztorolni a Krisztus
közöttünk lévő egyházát. Természetesen nagyon fontosnak tartom, hogy
megőrizzük azokat, akik már Isten gyermekeivé lettek, segítsük őket,
hogy megmaradjanak a hitben. Másodszor, hogy segítsük tanítvánnyá lenni
azokat, akik még nem ismerik, nem fogadták el Jézust” (MISSZIÓ,
EVANGÉLIZÁCIÓ, DIAKÓNIA – egyik sem lehet a másik nélkül; Ev.
Élet, 2000. nov. 12.).
A
lelkész sem a nagy gyülekezetben, sem a szórványban nem juthat el
mindenkihez. Heti 10-15 igeszolgálati alkalom (istentiszteletek,
bibliaórák, más órák, temetések stb.), az azokra való készülés,
lelkigondozói beszélgetések és egyéb feladatok mellett ez fizikai
képtelenség is. Annál inkább fontosnak tartom, hogy minél több helyen
legyen rendszeres bázisalkalom, ahová az ott lakóknak el
lehet jönni: Nagykállóban pl. 4 éve még nem volt bibliaóránk (csak havi
két istentisztelet), most hála az Úrnak, van (úgy, hogy saját
helyiségünk nincs a városban)! Az lesz a misszió, ha az Úr Jézussal
élő, hitben járó bibliaórások életén meglátszik az ige ereje és
öröme, és ők maguk úgy dolgoznak hétköznapi feladataikban, úgy
látogatnak, úgy hívogatnak, hogy azon keresztül Isten Lelke érint meg
embereket.
Az a
misszió, amit a nyírteleki evangélikus fiatalok csinálnak az
„Érted” c. lapjukkal (és honlapjukkal) pl.: ezt a friss,
evangélizáló, érdekes (nem „papos”) lapjukat minden háztartásba
eljuttatják Nyírtelek városában, s jut belőle többi gyülekezeteinknek
is. Érdemes lenne egyházmegyei támogatást is adni nekik (egyházmegyei
beleszólás nélkül) a nagyobb terjesztéshez; s javaslom: közülük kell
egyházmegyei ifjúsági felelőst választani! Tudom, hogy Nyírtelken
más, pl. a szenvedélyek rabságában vergődőkért végzendő misszióra is
készülnek… Mint aki 1997-től 2001-ig a Dél-Pest Megyei Evangélikus
Egyházmegye evangélizációs és missziói felelőse voltam, fontosnak
tartanám, a gyülekezeti evangélizációkon túl, a lelkészi és presbiteri
csendesnapokat, meg az egyházmegyei evangélizációs és missziói napokat
is. És jó lenne, ha újból jelentőssé válnának pl. az Élimben tartott
missziói órák…
2.
Egyházkormányzás, azon belül az ökumenikus kapcsolatok helyzetének
javítása egyházmegyénkben.
Két különböző téma
van itt összefogva, én szétválasztom.
a)
Egyházkormányzás.
Ez nem reprezentáció, hanem munka: szervezeti és szervezési
feladatok, jó és szabályos eljárással folyó döntés-előkészítések,
döntéshozatalok és intézkedések, tárgyalások és állásfoglalások;
segítése a jó rendnek gyülekezeti életben és adminisztrációban… S
mindeközben el ne felejtsem és el ne felejtsük, hogy
egyházkormányzásunknak Urunk programjába kell beleilleszkednie,
aki maga építi és kormányozza egyházát Szentlelkével, igéje által!
b) Ökumenikus kapcsolatok. Ebben a kérdésben radikális
mondanivalóm van: a lelki szolgálat terén csak az
evangéliumi-protestáns együttműködésben veszek részt! Más kérdés a
társadalomban való megjelenés: az egyházakat közösen érintő ügyekben,
egyházi intézményeink védelmében stb. természetesen szükséges az
akcióegység a katolicizmus képviselőivel és másokkal is. De lelki
közösséget nem vállalhatok ott, és annak a látszatát sem
mutathatom azokkal (nem egyszer valóban testvérekkel!), akik Krisztus
evangéliumának a lényegét ferdítik el saját körükben, pl. a
Mária (és más szentek) nevével visszaélő hamis kultusszal, az
antikrisztusi pápai hatalmi igénnyel, vagy bármi más idegen lelki
hatással! Minderre nézve Lutherrel vallom: „Ebben a
kérdésben sem lehetünk sem elnézők, sem engedékenyek” (Schmalkaldeni
Cikkek Második tétel 17. szakasz). Isten igéjének, de a tévelygés
rabságában lévő testvérnek / embertársnak a szeretete is erre
kötelez!
Akit
érdekel és izgat ez a kérdés, annak szívesen kezébe adom azt a cikkemet,
amely a Keresztyén Igazság 1998. tavaszi számában is megjelent:
Állásfoglalás a megigazulás „közös értelmezéséről” szóló LVSZ-Vatikán
Nyilatkozat kapcsán. Két korábbi nyáregyházi lelkipásztori
jelentésemből is hadd idézzek röviden:
„Valaha magam is naivan ökumenikus gondolkozású voltam, de most már elég
régóta tudom, hogy az, ami a felekezetek közeledésében ,megbékélt
különbözőség’ címén egyre tovább halad, nem az Úr Jézus akarata
szerinti (vö. Jn 17,20-21) lelki egység, hanem fokozódó
mértékben valami más. És azt is tudom, hogy ez az ,ökumenizmus’
nem fog megállni a névleges keresztyénség határainál!”
(1999. évről).
„A Szentírás abszolút tekintélyét elfogadó, az Úr Jézus
Krisztusnak bűnbánatban fogant hittel engedelmeskedő és a Szentlélek
vezetését őszintén kereső bizonyságtevők szolgálata nyomán adott
Isten ébredést nemzedékről nemzedékre, hogy emberek igazán hivővé
legyenek és az örök életre jussanak, örvendezzenek Isten
kegyelmének, és életükkel magasztalva az Úr igéjét, terjesszék
azt maguk is. Így és ezért létezik ma is Magyarországon evangéliumi
keresztyénség. És ezért nem szabad elhalkulnia ma sem a magyar
protestantizmus évszázadokon átívelő, hitvalló tiltakozásának minden,
eredendően pogány gyökerű, vallásos embermagasztalással szemben,
hanem bátran bizonyságot kell tennünk arról, hogy mi csak egyetlen
közbenjárót ismerünk a Bibliából Isten és emberek között: Jézus Krisztus
az, a bűneinkért meghalt Megváltó és a feltámadott, eljövendő, mindenki
felett ítéletet mondó Bíró (vö. 1Tim 2,5-6).” (2000. évről).
Ezek
számomra olyan jelentőségű kérdések, amelyekre vonatkozóan csak azt
mondhatom: „Úr Jézus, kész vagyok irántad való engedelmességben
elvágni a magam útját, csak meg ne tagadjalak Téged”!
3.
Egyházépítés, egyházmegyei programok a jövőben, a reszort feladatok
javításának munkamódszerei.
4. Kiemelt
céljaim az egyházmegyei irányítás területén.
Erről a két
kérdésről viszont összefoglalóan szólok. A misszió témájánál már részben
említettem, hogy szükségesnek tartom az egyházmegyei szintű
csendesnapokat, találkozókat, evangélizációs és missziói alkalmakat,
presbitereknek, gyermekmunkásoknak, ifjúsági és felnőtt bibliakörök
vezetőinek konferenciáját stb. Mindehhez szükséges, hogy egyházmegyei
munkaterv készüljön, mégpedig úgy, hogy a megyei programokat be
lehessen építeni a gyülekezeti munkatervekbe is. Újból
szülessenek gyülekezeti munkatervek! Készüljenek évi lelkészi
jelentések, melyeket az egyházközségi közgyűlés vagy a
képviselőtestület meg is hallgat; és ezek alapján készüljön esperesi
jelentés, mely számba veszi az egyes gyülekezetek helyzetét. A
megválasztandó munkaági felelősök néhány pontos programjavaslatot
terjesszenek be, s majd jelentéseik is sorra kerüljenek az egyházmegyei
gyűléseken. Az utóbbi években az egész egyházmegye életét átfogóan
igazából csak a számvevőszék munkája volt kiemelkedő. Tartsuk számon
és tájékoztassuk egymást!
E
mulandó keretek és állványzatok között pedig Urunk gyarapítsa az Ő
egyházát az üdvözülőkkel!
Jelölt-társaimnak s a fórum minden
részvevőjének Istentől az Ő akaratának keresésében bölcsességet
és lelkiismereti érzékenységet kívánva, - miközben magam is az Úr
akaratának megértéséért tusakodom -, szeretettel köszöntöm
Mindnyájukat. „A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló
szeretettel szeretik a mi Urunkat Jézus Krisztust” (Ef 6,24):
Nyíregyháza, 2006.
március 11.
Adámi László
evangélikus lelkipásztor
|
|
