2022.06.19. Lelki Elemózsia 7 napra [2022.06.16 ]

LELKI ELEMÓZSIA 7 NAPRA

Jézus Krisztus mondja:

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el.” (Lk 10,16a)

Szentháromság ünnepe után az 1. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten hív minket; figyeljünk a hívó szóra (lásd Zsolt 95,7–8a)! „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a Krisztusban.” (Ef 1,3; LK) „Hagyjad az Úrra utadat” (GyLK 700) – az egyházi év most kezdődő második felében is, amely nem ünneptelen időszak! Krisztus feltámadását ünnepelhetjük hétről hétre; aki az Atya bűnbocsátó irgalmának tanúja lett e világban és országába hívott el minket. A gazdag és Lázár példatörténetében a kolduson Isten segített, de a megtéretlen s névtelen gazdag önmagát zárta ki az örök élet ünnepi lakomájáról! Ez Ábrahám válasza: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” (Lk 16,31) A szeretet apostola kijelentette: „Isten szeretet. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” (1Jn 4,16.21) Luther tanítja: „A keresztyén mindenestül felebarátjának szenteli magát. Ha látja, hogy mezítelen, felruházza, ha éhes, táplálja, ha szomjas, megenyhíti és így tovább.” Pál a képmutatás nélküli szeretetre bátorít: „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők.” (Róm 12,9–10) Az Úr Jézus üzeni: „Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!” (Lk 6,27–28) Megkenetésekor így szólt: „Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek.” (Jn 12,7–8) Jézus háromszor is megerősíti Péter megbízatását s elhívását: „Legeltesd az én bárányaimat! Őrizd az én juhaimat! Legeltesd az én juhaimat! Kövess engem!” (Jn 21,15–19) Keresztelő János születésnapján: „Apja, Zakariás, betelt Szentlélekkel, és így prófétált: Áldott az Úr, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz.” (Lk 1,67–68.76) János vallomása a miénk is lehet: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30)! Az Ágostai Hitvallás 492. évfordulóján Jézus így bátorít: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32) Uram; „Királyoknak is elmondom intelmeidet, és nem vallok szégyent.” (Zsolt 119,46) „Szent, örök Isten, nincsen hova lennem. / Bárhova futnék, te utolérsz engem. / Egy menekvés van: hozzád térni, / Szívem kitárni, irgalmat kérni.” (EÉ 431,1) G. A.

Vissza