2020.11.22. Lelki Elemózsia 7 napra [2020.11.19 ]

LELKI ELEMÓZSIA 7 NAPRA

 Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.(Lk 12,35)

Szentháromság ünnepe után az utolsó héten, az Útmutató reggeli s heti igéi az örökkévalóságra irányítják tekintetünket és buzdítanak; felkészülten várjuk az Örök Élet Fejedelmét, aki mindent újjáteremt! „A bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róm 6,21; LK) Luther így vall: „A keresztyén ember számára nincs kedvesebb gondolat, mint hogy Istenben éljen. Ezzel van elfoglalva egész életében. Így aztán jöhet a nagy nap bármikor, tudja, hogy Ura jön és megváltást hoz.” Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Az okosak olajat is vittek korsókban. Megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután... Vigyázzatok tehát, mert...!” (Mt 25,1.4.10.13) „Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezhetünk.” (GyLK 760,4) János, látta az új eget és földet, s hallotta: „A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak...” (Jel 21,5.6.7) Nem csak zsidókhoz szól e kijelentés és figyelmeztetés: Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, (hanem) mindenek bírájához, Istenhez és... az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz. Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól!” (Zsid 12,18.23–25) Péter, így bátorít: „Teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, akik általa hisztek Istenben.” (1Pt 1,13.20–21) Pál kijelenti: örök életünk fundamentuma egyedül Krisztus, de tűzálló anyagokból építkezzünk, mert az ítélet tüzében, „mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és (...) azt a tűz fogja próbára tenni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni.” (1Kor 3,13–14) Isten arra rendelt minket, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által.” S az ő eljövetelének várása idején; „vigasztaljátok egymást, és...” S Pál kéri, hogy „törekedjetek mindenkor a jóra egymás és mindenki iránt.” (1Thessz 5,9.11.15) Az egyházi esztendő vége figyelmeztet: „nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” Jézus által, „vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor.” (Zsid 13,14.15) János, látta az új Jeruzsálemet; de „nem láttam templomot a városban, mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma. Nem jutnak be oda, (...) csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.” (Jel 21,22.27) „A mennyekben, a mennyekben / Vár öröm végtelen. / Ott színről-színre lát a szem, / És...” (EÉ 527,1) G. A.

Vissza