Ne félj! - Túróczy Zoltán áhítatai [2019.08.17 ]
Az Evangélikus Portálon:
valamint írásai, hanganyagai honlapomon:
A legfrissebb igehirdetése:

Térj meg!

Forrás: Túróczy-hagyaték Alapítvány, szöveg: Túróczy Zoltán,
Túróczy Zoltán Ne félj! című áhítatos könyvének gondolatait szeretnénk közreadni honlapunkon az evangélikus püspök hagyatékát gondozó Túróczy-hagyaték Alapítvány kérésére. Szentháromság ünnepe utáni kilencedik vasárnap.

Olvasd: Cselekedetek 9,19.

„Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” (5. vers)

Minden megtérés az élet döntő fordulata. A jelzett igeszakaszban lévő megtérés azonban egyenesen világfordulat. Nem azért van megörökítve a Bibliában, hogy nyoma legyen a történelem lapjain, hanem azért, hogy minket is megtérésre indítson. Mindenkit azért is térít meg Isten, hogy a megtért ember másokat is megtérítsen. Saul is azért tért meg, hogy mi is megtérjünk.

Mindenkinek meg kell térnie! Ez ennek a szakasznak első üzenete. Ezzel a felszólítással kezdte el prédikációját Keresztelő János, Jézus és Péter is. Mi ezzel ellentétben azt gondoljuk, hogy csak az erkölcsteleneknek és más cégéres bűnösöknek kell megtérniük. Saulnak meg kellett térnie, pedig nem volt erkölcstelen, hanem a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen farizeus volt. (Fil. 3,56.) Ő maga állapította meg magáról, hogy vallásosságban sok kortársát felülmúlta. Lám, a vallásos embernek is meg kell térnie. Pál ezt mondta athéni prédikációjában: „Isten most már azt parancsolja minden embernek, mindenütt, hogy térjenek meg”. A meg nem tért ember a kárhozat gyermeke.

Ha ilyen fontos a megtérés, tisztában kell lennünk azzal: MI A MEGTÉRÉS? Saul megtérése világosan mutatja, hogy nem tökéletességre és nem a bűntelenség állapotára való jutás. Hát akkor mi a megtérés? Az élő Jézus Krisztussal való találkozás, eddigi életútunkon való megtorpanás és új életirány vállalása. Ezt mutatja Saul életének története is.

Stanley Jones hét meghatározását adja a megtérésnek:

  1. A megtérés Isten Lelkének a betörése az emberi életbe s az embert Krisztus képére formálja.
  2. A megtérés a teljes Én alkalmazkodása Istenhez.
  3. A megtérés Krisztusnak, mint megszabadító Úrnak az elfogadása.
  4. A megtérés személyes hit Krisztusban és ráhagyatkozás mint Szabadítóra és Úrra — ennek eredménye pedig: megváltozott élet.
  5. Modernül kifejezve: Isten elénk dobta a labdát, mi kinyúlunk érte, megfogjuk és kezdünk futni vele a cél felé.
  6. A megtérés egy „Állj! — Hátra arc! — Gyors futás!”
  7. A megtérés: a természetellenesen használt erők vissza fordítása természetes rendeltetésükhöz. A megtérés által természetfölöttien természetesek leszünk.

Mindegyik meghatározás más és más mozzanatot emel ki a megtérésből. Ezzel már ott vagyunk a harmadik kérdésnél: Mi Krisztus munkája az ember megtérésében? Saul megtérésének története világosan mutatja, hogy a megtérítés Krisztus munkája. Nem Saul tér meg Krisztushoz, hanem Krisztus téríti meg őt Magához. Nem megy ez könnyen, Saulnál sem ment könnyen. Mi mindent cselekedett az Úr azért, hogy Saul megtérjen! Hallotta István vértanú hatalmas prédikációját, ott volt a kivégzésénél, látta őt meghalni. Azután látta az összefogdosott keresztyéneket, fiatalokat és öregeket, férfiakat és nőket, gyerekeket és aggastyánokat. A nyugalom, méltóság, sőt öröm, amellyel a szenvedések felé mentek, nem hagyta nyugton Sault. Titkos harc folyt a lelke mélyén és ez már mind az új ember születésének lappangási időszaka volt. A damaszkuszi úton azután kirobbant.

Minden megtérésnek van ilyen lappangási időszaka. Ne rugódozzál te sem a sürgető felhívás ellen!

Most arra a kérdésre feleljünk, hogy mi a másik embernek munkája az én megtérésemben? Krisztus az általa megtérített Sault átadta egy másik ember gondozásába. Anániást küldi hozzá, aki egy egyszerű, de hívő keresztyén ember volt. Minden megtért embernek szüksége van testvéri közösségre, gondozásra, nevelésre. Aki erről elfeledkezik, az korcs lesz, sohasem jut el érett férfiúságra.

És mi az én feladatom a megtérésemben? Fel kell adnom ellenkezésemet, követnem kell az Úrnak az igében hozzám szóló meghívását. Engednem kell, hogy Isten cselekedjék. Ez az állapot, amelyet hitnek nevezünk!

A mai bibliai szakaszban Lukács mondta el Saul megtérésének történetét. Az írás más helyein maga Pál mondja el azt. Nem dadognál zavartan, ha valaki arra kérne most, hogy te mondd el a te megtérésed történetét? Vagy el tudnád mondani boldogan, de alázatosan, hogyan térített meg Isten, miképp találkoztál az élő Krisztussal? Ha igen, akkor boldog ember vagy!

Én Istenem, én bűnös ember, Itt állok szent színed előtt! Bűneim árja, mint a tenger, Hullámaival elfödött. Én Istenem, én Istenem, Könyörülj árva lelkemen.

Ne büntess, mint megérdemelném, S amint kívánná sok bűnöm. Hisz a bűnösnek megtérésén Az égben is nagy az öröm. Én Istenem, én Istenem, Könyörülj árva lelkemen. (325. ének; egyben imádság is!)

Forrás: https://www.evangelikus.hu/190817-turoczy

Vissza