A böjti idő és a választási kampány kezdete egybeesése kapcsán... [2018.02.18 ]

Két választás Magyarországon

Böjtös kampány és kampányos böjt

 

Ezzel a Mikszáth Kálmántól kölcsönzött regénycímmel jellemezhetők az idei télutó és koratavasz hetei hazánkban, s a főcím mindkét állítása is egyszerre valóság. Két olimpia félidejében a mindenkori köztársasági elnök hirdeti meg a választási időszakot, ám az örökkévaló Isten néhányezer éve már meghirdette ezt választott népének, amit azóta sem vont vissza: „Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Móz 30,19) Még a népdalban is ezt kérdezik: „Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom?” S ismerjük a rockopera kérdését is: „Ó, mondd, te kit választanál?” Ám az Úr Jézus, helyére teszi a kérdést: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek” (Jn 15,16)!

Mindezek ismeretében vizsgáljuk meg a Szentírás kijelentései alapján, hogy a böjti időszak valóban az Isten által kiváltképpen is választási időül rendel negyven napja-e az életünknek, és mik az ő választási ígéretei, vannak-e kampányfogásai, s ha nem négy évre kerül uralomra az életünkben, mit tesz értünk? Vele, tényleg, mindig győzhetünk?

            Néhány választási felhívás Isten óriásplakátjáról: „Hagyd el a rosszat és válaszd a jót, keresd a békét és járj a nyomában!” (Zsolt 34,15; kat. ford.) „Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett!” (Jób 36,21) „Ne irigykedj az erőszakos emberre, és egyik útját se válaszd!” (Péld 3,31) „Az igaz utat választottam, döntéseidet magam előtt tartom.” (Zsolt 119,30) „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15)

            Isten is választott: „Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az ÚR, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is.” (5Móz 10,15) „Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.” (Róm 11,29; Károli ford.)

„Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.” (Ézs 42,1)

            Isten nem hagy minket bizonytalanságban, nem árul zsákbamacskát, előre tudhatjuk, mire is számíthatunk, ha őt választjuk életünk királyának: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei” (Ef 5,1)! „Akik pedig befogadták, (Jézust) azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében” (Jn 1,12) „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.” (1Jn 3,2) „Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust.” (ApCsel 13,32) „Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait.”  (1Jn 5,2) „Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!” (1Jn 5,21) „… hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9) „Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.” (Jel 21,7) Csak a kereszten át vezet az út a győzelemre!

            Ismerve az Úr Isten választási programját, és az Úr Jézus passióját, amely ezt beteljesítette; nekünk is választanunk kell: „Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől?” (Róm 8,38) „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, (…) „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” (Jn 10,14.28) Mindez nem üres kampányfogás, mert a választás pillanatában azonnal beteljesedik. Urunk négyszer is kijelenti ezt; hozz tehát egy örök életre szóló döntést: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van” (Jn 3,36 és lásd Jn 5,24, Jn 6,47.54) Isten arany-evangéliuma (lásd Jn 3,16) reá a pecsétes bizonyíték!

Garai András

Megjelent az Evangélikus Portálon!
 

 

 

           

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza