András, a tanítvány – Ismerjük-e földi életének utolsó napjait? – András, az apostol

„Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére,

és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,7–8)

* András napján, november 30-án a névadó szent, András apostol ünnepét üljük, aki Jézus tizenkét tanítványának egyike volt, Simon Péter testvére. Életéről igen keveset tudunk, alakja a Bibliában ritkán szerepel, viszont két apokrif irat megőrizte legendáját. A hagyomány szerint Kis-Ázsiában és a Don és az Al-Duna közötti vidéken, továbbá Szkítiában, a Volgáig terjedő területen hirdette az evangéliumot, ezért vált Oroszország védőszentjévé. Mikor térítőútjáról visszaérkezett, megalapította a bizánci egyházat, s nem sokkal ezután egy Ahaja Patre nevű városkában vértanúságot szenvedett. Mivel úgy érezte, nem méltó arra, hogy úgy haljon meg, mint mestere, Jézus, ezért ferdén állított keresztre feszítették, ez az úgynevezett andráskereszt.

András a középkorban a különösen kedvelt szentek közé tartozott, Oroszország mellett Skócia védőszentjének is tekintették (nevében alapították a szent András angol királyi rendjelet). Hazánkban tisztelete Oroszországból terjedt el, már igen korán, az Árpád-kor elején, a görög eredetű András név mellett gyakran annak szláv eredetű (Andrej) átvételével Endre formában. Az Endre név Árpád-kori változata még az Endres és Endreus is, amelyeket 13. századi oklevelek emlegetnek.

Szent András legendáját a 13. század végén Jacopo da Voragine Domokos-rendi szerzetes, Genova püspöke által összeállított legendagyűjtemény foglalja össze. Ennek legjellemzőbb részeit idézzük fel, hogy a névadó szent alakját közelebbről megismerhessük. *

Az András (Andreas) értelme:’ékes’ vagy ’válaszadó’; vagy ’férfias’ az ander, azaz ’férfi’ szóból, vagy András annyi, mint anthropos, azaz ’ember’ az ana, azaz ’fölfelé’ és a tropos, azaz ’megfordulás’ szavakból, mintegy ’aki fölfelé, a mennyeiek felé fordult és Teremtőjéhez egyenesedett’. Ékes volt életében, válaszadó a bölcs tanításban, férfias a szenvedésben és anthropos a dicsőségben. Vértanúságát Achaia vagy Ázsia papjai és diakónusai írták meg, amiképpen saját szemükkel látták.

Andrást és néhány más tanítványát három alkalommal hívta el az Úr. Először elhívta őket az ő megismerésére. Mikor András egy nap mesterével, Jánossal és egy másik tanítvánnyal együtt volt, ezt hallotta Jánostól: „Ímé, az Isten Báránya” (Jn 1,36), és a másik tanítvánnyal együtt rögtön elment, és meglátta, hol lakik Jézus, és „aznap nála maradának” (Jn 1,39). Megtalálván András a fivérét, Simont, „Jézushoz vivé őt” (Jn 1,42). Másnap visszatértek halászmesterségükhöz. Azután másodszor is elhívta őket, mégpedig bizalmas barátságába. Mikor egy nap a tömeg Jézushoz tódult a Genezáret tava mellett, melyet Galileai-tengernek is neveznek, Jézus Simon és András hajójába szállt be. Miután halak nagy sokaságát fogták ki, Jézus elhívta Jakabot és Jánost is, akik egy másik hajóban voltak (Lk 5,1–7). Azok követték őt, majd visszatértek a dolgukra. Ekkor harmadszor és utoljára elhívta őket, tanítványságra. Jézus ugyanazon tó partján járva elhívta őket a halászattól, mondván: „Jöjjetek énutánam, és emberhalászokká teszlek benneteket” (Mt 4,19). Ők pedig mindent „odahagyván követték őt” (Mt 4,20), s ezután mindig mellette maradtak, s többé nem tértek haza. Mindazonáltal Andrást és néhány tanítványt az apostolságra is elhívta. Erről az elhívásról Márk evangéliumának 3. részében ez áll: „Magához hívá, akiket akara, és hozzája menének, és rendele tizenkettőt, hogy vele legyenek” (Mk 3,13–14).

            Az Úr mennybemenetele után szétoszolván az apostolok, András Szkítiában, Máté pedig Murgundiában vagy Mirmidonában prédikált. Az emberek azonban hevesen visszautasították Máté prédikációját, kiolták a szemét, és megkötözvén tömlöcbe vetették, hogy néhány nap múlva kivégezzék. Közben az Úr angyala megjelent Szent Andrásnak, és fölszólította, hogy menjen Szent Mátéhoz, Murgundiába. András azt válaszolta, hogy nem tudja az utat, mire az angyal megparancsolta neki, hogy menjen a tengerpartra, és szálljon föl az első hajóra, amivel találkozik. Az apostol rögtön engedelmeskedett a parancsnak, s az angyal vezetésével, kedvező széljárással megérkezett a mondott városba. Szent Máté tömlöcét nyitva találta, s amikor meglátta Mátét, keservesen zokogott és imádkozott. Ekkor az Úr visszaadta Máténak a szeme világát, melytől a bűnösök gonoszsága megfosztotta. Máté onnan visszatérve Antiochiába ment, András pedig Murgundiában maradt. Az emberek dühösek voltak rá Máté kimenekítése miatt, megragadták, és kezét összekötözve végighurcolták a városon. Mialatt bőven hullatta vérét, imádkozott értük, és imádságával Krisztushoz fordította őket, majd ő is Antiochiába távozott. […]

            Szent András tehát Achiában tartózkodott. Az egész tartományt benépesítette templomokkal, és sokakat Krisztus hitére térített. Aegeas helytartó feleségét is Krisztus hitére oktatta, és a keresztség szent forrásában újjászülte. Ennek hallatára Aegeas Patras városába sietett, s bálványáldozatra szólította föl a keresztyéneket. András ekkor elébe járult, és ezt mondta: „Neked, akit arra méltattak, hogy az emberek bírája légy a földön, föl kellet volna ismerned a te bírádat is, aki a mennyekben van, hogy fölismervén tiszteld, és őt tisztelvén távol tartsd lelkedet a hamis istenektől.” Kinek Aegeas: „Te vagy az az András, aki egy babonás szektát hirdetsz, melyet a római főemberek minapában kiirtani parancsoltak?” Válaszolt András: „A római főemberek még nem ismerték föl, hogy azt Isten Fia közénk jövén mi módon tanította, hogy a bálványok démonok, melyek arra tanítanak, hogyan sértsük meg az Istent, hogy megsértve elforduljon tőlünk, és elfordulva ne hallgasson meg, és nem találván meghallgatást foglyul essünk az ördögnek, és az foglyul ejtvén úgy becsapjon, hogy mezítelenül távozzunk el testünkből, semmit nem vivén magunkkal, csak bűneinket.” Aegeas erre: „Ezeket a hiábavalóságokat prédikálta, és ezért szögezték a keresztfára a ti Jézusotokat.” András pedig: „Önként, a mi megmentésünkért, nem pedig a maga bűne miatt vállalta a keresztfát.” Aegeas meg: „Saját tanítványa elárulta, a zsidók elfogták, a katonák keresztre feszítették, s te azt mondod, hogy önként vállalta a kereszt büntetését?”

            Ekkor András öt érvvel kezdte bizonyítani, hogy Krisztus szabad akaratából szenvedett volt. […] Ezután András megerősítette, hogy ő mindennek tanúja volt. Hozzátette azt is, hogy nagy a kereszt titka. Erre Aegeas: „Nem hittitok ez, hanem büntetés. Viszont ha énnekem rögtön nem engedelmeskedsz, megismertetem veled ezt a titkot.” Válaszolt András: „Ha félnék a kereszthaláltól, nem prédikálnám a kereszt dicsőségét. Azt akarom, hogy halld a kereszt titkát, hátha elhiszed, és fölismervén tiszteld, hogy üdvözülj!”

            Akkor elkezdte föltárni előtte a szenvedés titkát, és öt érvvel próbálta meggyőzni, hogy az mennyire illő és szükséges. […]

            Aegeas azt mondta: „Ezeket a hiábavalóságokat csak meséld a tieidnek, de nekem engedelmeskedj, és áldozz a mindenhatóisteneknek!” Erre András: „A mindenható Istennek mindennap fölajánlom a szeplőtelen Bárányt, akit aztán az egész nép megeszik, de mégis élő és sértetlen marad.” Aegeas megkérdezte, hogy ez meg miként lehetséges. Azt mondta András, hogy legyen tanítványa, s megtudja. Mire Aegeas: „Én kínzásokkal csikarom ki belőled.” S megdühödvén börtönbe záratta.

            Reggelre kelvén bíróság elé állították, és Aegeas ismét bálványáldozatra szólította föl, mondván: „Ha nem engedelmeskedsz nékem, arra a keresztre feszíttetlek föl, melyet annyira dicsértél.” Válogatott büntetésekkel fenyegette, de az így válaszolt: „Tedd, amit jónak látsz! Minél nagyobb büntetést eszelj ki! Annál kedvesebben fogad az én Királyom, minél állhatatosabb leszek az ő nevéért a kínzások közepette.” Akkor huszonegy emberrel megverette, s megveretvén kezénél és lábánál fogva keresztre kötöztette, hogy minél hosszabb legyen a gyötrelme.

            Mikor a kereszthez vitték, összecsődült a nép, mondván: „Az ő ártatlan vére ok nélkül szenved büntetést.” Az apostol azonban kérte őket, hogy ne akadályozzák meg vértanúságát. András pedig messziről látván a keresztfát, így üdvözölte: „Üdvözlégy, kereszt, kit Krisztus teste szentelt föl, s az ő tagjai, mint gyöngyök ékesítették. Mielőtt fölhágott volna rád az Úr, félelmes voltál, most azonban telve vagy mennyei szeretettel. Örömmel vállallak! Nyugodtan és örömmel jövök hozzád, hogy ujjongva fogadj engem, annak tanítványát, aki rajtad függött, mivel mindig szerettelek téged és vágytalak átkarolni. Ó, jóságos kereszt, aki ékességedet és szépségedet az Úr tagjaitól kaptad! Régóta vágyott, hevesen szeretett, szünet nélkül keresett, végre-valahára az áhítozó lélek számára elkészített kereszt! Végy el engem az emberektől és adj át Mesteremnek, hogy általad elfogadjon engem, aki általad váltott meg engem!” És ezeket mondván levetkőzött, ruháit átadta a hóhéroknak, és keresztre feszítették, ahogyan meg volt parancsolva nékik.

            Két napig még élt, s húszezer ott ácsorgó embernek prédikált. A tömeg halállal fenyegette Aegeast, mondván, hogy egy szent, szelíd és jámbor embernek nem szabad így szenvednie. Az el is jött, hogy levegye. Meglátván őt András, így szólította meg: „Miért jöttél hozzám, Aegeas? Ha a bűnbánat miatt, akkor tarts bűnbánatot, ha pedig azért, hogy levegyél: tudd meg, hogy én élve nem szállok le a keresztről. Hiszen már látom az én Királyomat, aki vár engem.” Mikor le akarták oldani, hozzá sem érhettek, mert rögtön megbénult a karjuk. András látva, hogy a nép is le akarja venni, ezt az imádságot mondta a kereszten, amint Ágoston írja A bűnbánatról szóló könyvében: „Ne engedj, uram, élve leszállnom! Itt van már az ideje, hogy az anyaföldnek átadd a testemet. Már olyan sokáig volt rám bízva: hordoztam, őriztem, már olyan sokáig fáradoztam érte, hogy el akarok szabadulni ettől az engedelmességtől, s le akarom vetni ezt az igen súlyos ruhát. Visszaemlékezem, milyen terhes volt hordoznom, gőgjét megaláznom, gyöngeségében ápolnom, bujaságát megzaboláznom. Tudod, Uram, hányszor fölvert a te édességes nyugalmad álmából, hányszor és mennyi fájdalmat okozott. Kegyelmes Atyám, mindeddig teljes erőmmel ellenálltam támadásainak, és a te segítségeddel győzedelmeskedtem fölötte. Te igazságosan és kegyesen megfizetsz. Kérlek, ne bízd rám tovább ezt a terhet, visszaadom, amit nálam letétbe helyeztél. Bízd másra, akit ez nem akadályoz, s aki megőrzi a feltámadásra, s visszaadja néked, hogy elnyerje munkájának díját. Bízd az anyaföldre, hogy ne kelljen tovább őrködnöm felette, s ne húzzon vissza és ne akadályozzon meg, mikor hozzád, a fogyhatatlan örömű élet forrásához igyekszem.” Ezt írja Ágoston. Mikor befejezte, az égből nagy fényesség szállt alá, és félóráig körülvette őt, úgyhogy senki sem láthatta. Mikor eltávozott a ragyogó fény, a fénnyel együtt kiadta lelkét.

            Maximilla, Aegeas felesége fogta a szent apostol testét és tisztességgel eltemette. Aegeast pedig, mielőtt hazaért volna, egy ördög megragadta, és mindenki szeme láttára szörnyethalt. Azt is mondják, hogy Szent András sírjából lisztszerű manna és illatos olaj árad, ami a vidék lakóinak előre jelzi, milyen lesz a termés a következő esztendőben. Ha ugyanis kevés olaj fakad, kevés termést ad a föld, ha bőségesen fakad, bőséges lesz a termés. Ez talán régente igaz is volt, de aztán, mint mondják, testét átvitték Konstantinápolyba.

Déri Balázs fordítása

Forrás: ANDRÁS – A kötetet írta és összeállította: Steinert Ágota. HELIKON Kiadó, 2003. (13–19. oldalak)