Ének Afrikából - képes meghívó [2014.07.15 ]
Kedves Barátaink!

Szeretettel hívunk titeket arra az igazán nem mindennapi koncertre, ami
július 24-én, jövő csütörtökön 19 órakor a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban lesz - merthogy elhoztunk egy kis darabot Afrikából, Kenyából ide, Nyíregyházára.

A lánykórust, aminek most 6 tagja meghívásunkra Magyarországon turnézik, és 24-én Nyíregyházára is eljut, Nairobiban a gyülekezetünkben ismertük meg. Gyönyörűen, szívből, lendületesen énekelnek, sugárzik belőlük a jókedv, barátságosak és nyitottak. Igazi afrikai énekeket hallhatunk tőlük.

Ezért hívunk téged/titeket, az egész családot, barátokat, szomszédokat, mindenkit, aki szeretne ennek a különleges alkalomnak részese lenni. Mert bizony aki kihagyja, sajnálhatja majd!

A belépés díjtalan, az adományokat a projektünk keretében pártfogolt, nyomorban élő árva gyermekek javára és a kórus utazásának költségeire fordítjuk.

Csatolom a plakátot is.

Remélem sokan leszünk, szóval érdemes időben jönni, hogy olyan hely jusson, ahonnan jól látható a kórus.

Remélem, találkozunk!

Szeretettel Bea
 

Vissza