Garai Péter [2013.11.07 ]

ÉPÍTÉSZ DIPLOMÁVAL A ZENEAKADÉMIA FELÚJÍTÁSÁN

 Garai Péter egykori vécseys, majd krúdys diákként gyakran álmodozott arról, egy napon az ország legismertebb épületei az ő munkája által nyerhetnek történelmi rangjukhoz méltó külsőt és belsőt. Ez a vágya a Zeneakadémia épületének rekonstrukciójában való részvételével részben már valóra vált.

Szerző: Szabolcsi Richárd  

Családjában korábban senki nem volt építész, így csak elképzelései voltak arról, milyen sokszínű munkát végeznek e szakma művelői. A Műegyetemre kerülve csodálkozott igazán rá Budapest és az ország épített gyöngyszemeire. A főváros romantikus lakóépületeiről írt tudományos diákköri dolgozatával országos második helyezést ért el. Évekkel később ezt kibővítve született meg a főváros jelenleg is álló romantikus épületeiről szóló kézirata. Ugyanakkor nem felejtkezett el szülővárosáról sem. Diplomatervének témája a sóstófürdői egykori Szeréna Lak helyére álmodott kortárs művészeti központ volt, ami Pazár Béla Ybl-díjas mester tetszését is elnyerte. A diploma megszerzése után néhány hónappal tagja lett az ország egyik legnagyobb építészirodájának.

            – A fővárosi Vörösmarty tér közelében álló egykori Wurm-ház átépítésének tervezőcsapatába kerültem elsőként, majd a székesfehérvári levéltár műemlék épületének felújításában is szerepet kaptam – mesélte. – Dolgoztam a Budai Várnegyed 25 éves fejlesztési koncepciójának előkészítésén Potzner Ferenccel, amely magában foglalta a jövő tavasszal megnyíló Várkert Bazár együttesét is. A Zeneakadémia épületének felmérését 2008-ban kezdtük el. Az első lépés a meglévő állapot pontos rögzítése, a rendelkezésre álló terek, térkapcsolatok feltérképezése és az épület szerkezetének vizsgálata volt. Rendkívüli kalandot jelentett számomra végigjárni és működés közben látni az épületet, bekukkantani olyan eldugott helyekre, mint a pincék, a melléklépcsők vagy a tetőterek világa…

Mint azt a fiatal építész elmondta, Zielinszky Szilárd itt alkalmazott először hazai középületben vasbeton tartószerkezeteket, ráadásul olyan merész kialakításban, hogy az ma is kivívja a statikusok csodálatát. A kiviteli tervek készítése során a feladatuk a külső nyílászárók felújításának megtervezése volt. A korszerűsítés fő szempontjait a hőszigetelési és akusztikai jellemzők javítása adta, emellett ügyelni kellett az eredeti formák megtartására. A többéves munka végeredménye valóban lenyűgöző lett.

Péter számára örvendetes, hogy egyre több régi épület újul meg, köztük sok városközponti és falusi templom is. Az utóbbiakra kisebb figyelem irányul, pedig minden apró siker egyformán fontos. A nyíregyházi Vörös Postakocsiban megjelent írásai után, 2010 őszén az ország legismertebb online építészportáljának főszerkesztője hívta meg csapatába.

– Mivel családom Nyíregyházán él, így a mai napig is rendszeresen megfordulok a szabolcsi megyeszékhelyen, és figyelemmel kísérem annak fejlődését, az aktuális beruházásokat – folytatta. – Jó érzés látni, hogy folyamatosan épül, megújul valami. Két éve részt vehettem a „Kövekbe épített hitvallás”, a 225 éves nyíregyházi evangélikus nagytemplomot bemutató könyv elkészítésében. A műemlékkel a kapcsolatom megmaradt napjainkban is, mivel idén júniustól a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájában, az Építési és Műemléki Osztályon dolgozom. Mindez nagy kihívást jelent számomra, hiszen óriási az épületállomány: csak a templomok száma meghaladja az 500-at, amelyből mintegy 150 műemléki védettségű.

A fővárosi romantikus épületekről szóló, csaknem 120 épületet szerepeltető gyűjteményét szeretné a jövőben valamilyen formában publikálva közkinccsé tenni, beteljesítve ezzel egyik régi álmát, amelyből a szakma és a várost szerető közönség is csak profitálhat.  

Forrás: Nyíregyházi Napló 37. szám, 2013. 10. 31. (10. oldal)

Online: http://www.nyiregyhaza.hu/nyiregyhazi-naplo

A fiam honlapja: http://garaipeter.garainyh.com/

Linkajánló: http://www.avorospostakocsi.hu/2012/05/04/barokk-evszazadok-a-nyiregyhazi-nagytemplom-epulete/   *   https://garainyh.hu/wordtar2/Hirek/Informaciok%20Garai%20Peter%20honlapjarol/Garai%20Peter%202013.10.31..rtf   * S egy kétéves összeállításom:  

Garai  Péter

A most 30 éves építészmérnök 30 legfontosabb publikációja a világhálón

(A címek csökkenő találati sorrendben szerepelnek az alábbi listában; 2011. 11. 07.)

 

01* http://garaipeter.garainyh.com/ & http://garaipeter.garainyh.com/g_peter/8-1.html & http://www.garaipeter.try.hu

02 * http://www.evangelikus.hu/publicisztika/egy-kiallitas-kepei-2013-garai-peter-epiteszmernoek-fotoi-a-225-eves-nyiregyhazi-evangelikus-nagytemplomrol

03 * http://www.architectforum.hu/taxonomy/term/7063?sort=2&dir=1

04 * http://www.nyf.hu/vpkocsi/oldalak/online/avp_dij_2008_garai_peter.html

05 * http://epiteszforum.hu/taxonomy/term/6732

06 * http://www.nyf.hu/vpkocsi/letoltheto_dokumentumok/2008_nyar/072-076.pdf

07 * http://www.budapestiepiteszkamara.hu/index.php?c=tag&id=010308

08 * http://www.avorospostakocsi.hu/2010/02/03/avp-dija-retrospektiv2009-garai-peternek-epiteszetkritikai-irasaiert/

09 * http://www.nyf.hu/vpkocsi/oldalak/2007_tel/forspont/campus_a_fak_kozott.html

10 * http://epiteszforum.hu/taxonomy/term/7063

11 * http://www.architectforum.hu/node/19168

12 * http://www.e-epites.hu/hirek/itt-fogunk-lakni-bemutatjuk-az-otletborze-dijazott-terveit

13 * http://www.avorospostakocsi.hu/2011/02/14/2010tel-lehetseges-vilagok/

14 * http://www.lisztakademia.hu/megujul_az_akademia/a_megvalositasban_kozremukodok

15 * http://epiteszforum.postr.hu/a-nyiregyhazi-nagy-balhe-001

16 * http://www.architectforum.hu/node/19877

17 * http://zoa.hu/a-budai-var-modellje-az-epiteszkozlonyben/

18 * http://epiteszforum.hu/node/18232

19 * http://www.litera.hu/hirek/dijat-alapitott-a-voros-postakocsi

20 * http://melte.hu/?q=aggregator/sources/8

21 * http://www.fataj.hu/2011/03/178/201103178_EpiteszOktatasSopronban.php

22 * http://www.e-epites.hu/hirek/buda-legregibb-balterme-a-regi-orszaghaz-rekonstrukcios-tervei

23 * http://www.e-epites.hu/hirek/ismet-teriteken-a-budai-var-jovoje

24 * http://www.avorospostakocsi.hu/2011/09/07/2007tel-nyiregyhaza-egykor-ma-holnap/

25 * http://uni.sze.hu/content/index/id/2810

26 * http://www.architectforum.hu/node/19662

27 * http://www.litera.hu/hirek/tirpakok-tirpak-pszicho

28 * http://infocentrum.info/nyf.-hirek/meghivo-a-voros-postakocsi-dij-atadasara-es-a-voros-postakocsi-folyoirat-legujabb-lapszamanak-bemutatojara.html

29 * http://www.epiteszforum.hu/node/18377

30 * http://www.nyf.hu/hu/node/1448

===========================================================================

Vissza