A REFORMÁCIÓ 502. ÉVFORDULÓJÁRA [2019.10.31 ]

A reformátor írásai honlapomon:

https://garainyh.hu/luther/luther.htm

PECZNYÍK PÁL VERSEI

 

Pecznyík Pál

 

ISTEN HARSONÁSA

 

Mint gyermek indult el a kis bányász házból,

aztán elbúcsúzott jó tanítójától.

Majd egy napon feltűnt, mint Ágoston-barát,

kolostori cella képezte otthonát.

Sanyargatta testét, böjtölt és vezekelt,

alig vett magához valami eledelt.

Bűnnel terhelt szívét egy vágy töltötte el,

üdvösség honába hogyan juthatna fel.

Kolostortársai látták térdepelni,

mert az üdvösséget ki kell érdemelni!

Ezt vallotta akkor minden ő kortársa,

suhogott is sokszor önsújtó korbácsa,

mely ott függött mindig kis cellája falán,

ha testi vágyai rátörtek néha tán.

S egy napon csodásan ragyogott fel benne,

Isten igéjének tiszta szent értelme.

Isten mindenkinek adott amnesztiát,

mindenkiért halni engedte szent Fiát!

Kegyelem hit által, minden elítéltnek!

Gyógyír volt ez Luther megsebzett szívének.

S e naptól túl nőtte cellája négy falát,

levetette végleg a szürke szőrcsuhát.

Repesett a szíve, és lángolt a lelke, 

börtön volt már néki a kolostor csendje.

Szívére szorítva kapcsos Bibliáját,

vitte azt, mint Isten igéje fáklyáját.

Szentlélek járta át, hevítette lelkét,

s eloszlatta minden, eddigi félelmét.

Bár sokszor szembe szállt vele a fél világ,

ő akkor sem hátrált, nem adta fel tanát.

Írása eljutott országhatáron át,

távoli népek is, figyelték már szavát.

Krisztus volt alapja harcának, hitének,

csatlakoztak hozzá gazdagok, szegények.

Bár ellenségei nem nézték tétlenül,

Luther mégis helytállt mindenütt emberül.

Így lett a szerzetes Isten harsonása,

beszél ma helyette sok szép tanítása.

Csak hit által lehet igazzá az ember,

csak Krisztussal nyerhet csatát a bűn ellen!

Bár a fáklyavivőt már rég kripta zárja,

de mit bátran emelt, ma is ég a fáklya,

s lobogva hirdeti szerte e tiszta fény:

hit által van üdvünk, a Krisztus érdemén!

 

Nyíregyháza, 1975.       


Pecznyík Pál

 

MIT AKART LUTHER?

 

Öt évszázad múlt el, a jeles nap óta,

melyen elérkezett a várva várt óra.

S egy bányász családban kisfiú született,

Isten szent kezében eszközzé lehetett.

Bár sok barátja volt, még több ellensége,

de volt bátorsága és volt békessége.

Nem hátrált meg soha! Szólt bátran, merészen,

Istennek szentelte életét egészen!

Nagy küldetés várt rá, melyet tőle kapott,

s míg be nem fejezte, addig nem nyughatott.

Nem akart ő rosszat, de tennie kellett,

sokat tusakodott Bibliája mellett.

Elszorult a szíve, hamis tanok láttán,

Egyházában miként ront, pusztít a Sátán!

Nem akart ő újat, hanem csak a régit,

az örök szent Igét, éltetőt, menybélit.

Hirdessék azt újra olyan tisztán szépen,

mint Jézus hirdette Izráelben régen.

Hol a törvényszegés rút bűne hódított,

ott szava vígasztalt, szent keze gyógyított.

Ám az évszázadok keresztyén papsága,

súlyos terheket rótt hívei vállára.

Ha látott bűnterhelt, lelki vezeklőket,

csak adomány árán oldotta fel őket.

Isten ügyének így egyre inkább ártott,

vádlóból lett igaz, az igazból vádlott!

Aki másképpen hitt, börtön mélyén görnyedt,

sok hitvalló vére áztatta a földet.

Tévtanok rabláncán vergődtek a lelkek,

s üdvöt – érdem nélkül – remélni se mertek.

Ezt látta meg Luther, s háborgott a lelke,

Isten igazságát szomjazón keresve,

szinte éjjel-nappal olvasott, töprengett,

vallatta szent könyvét, melyet úgy megkedvelt.

Isten figyelt: s látta, szíve nehéz harcát,

álmatlan éjeken, könnytől ázott arcát.

Nem hiába fárad: mit nem sejt előre,

Isten igazsága felragyog előtte!

ujjong midőn érti, szinte bele szédül,

hit által nyer üdvöt, cselekedet nélkül.

Nem gyötri már lelkét bűnök súlyos terhe,

Isten a Krisztusért: mind, mind elengedte!

Nincs bűn adóságunk, átvállalta régen,

Jézusunk megváltott, nem aranyon, véren!

Nem kell sanyargatva jobbá tenni magunk,

mehetünk Őhozzá úgy, ahogyan vagyunk.

Tisztán hangzik ismét az Ige a régi,

de mégis mindig új, mert örök menybéli!

Megtérésre hívón, olyan tisztán szépen,

mint Urunk hirdette, Izráelben régen.

Lelket elevenít éltető ereje,

benne: magához hív Isten szeretete.

Látja koldus ruhánk, újat kínál érte,

csak mennyei újban járhat, papi népe.

Láthatatlan hordjuk most, ezt az új ruhát,

láthatón örökké, Istennél odaát!

 

 

Nyíregyháza, 1983.

A 101 éve született

TÚRMEZEI ERZSÉBET VERSEI

Túrmezei Erzsébet

A 95 TÉTEL ÜNNEPÉN

„A mélységből” kiáltsatok velem!

Olyan mélyen, olyan testvértelen,

olyan embertelen mélyen vagyunk.

Beteg a szívünk, lüktet az agyunk,

Füstös ködben vájkál tekintetünk…

de még vagyunk. S hogy holnap is legyünk:

utat, utat, mely fölfelé vezet!

Igazat író bölcs, bátor kezet!

Tételt, amely a káoszból kiment,

s megmondja, hogy az Isten mit izent,

és megmondja, hogy közel van-e még?...

hiszen a füsttől nem látszik az ég,

csak az a véres, tébolyult világ.

De ki lát írást a kapun? Ki lát?

Hát nekünk már senki nem küldetett

„gyűlölet” helyett írni: „szeretet”,

„bosszú” helyett: „bocsánat, irgalom”?

Ó, hogy ragyognak négy évszázadon

át amaz ősi, bátor tételek.

Hát számunkra már nincsen felelet?...

És ez a kor a Belsazár kora?

És őrjöng Belsazár duhaj tora,

amíg az égi kéz nem írja fel

betonfalaira: „Mene Tekel!”

az örömhír ha már elvétetett,

az utolsó szót, az ítéletet?!

 

Nem! Hiszen ma még tart a kegyelem.

Az őszi ég olyan felhőtelen.

Madarak éke száll csak rajta át,

békén keresve melegebb hazát.

És hull a lomb: a bíbor és arany.

És bizony a kegyelem napja van.

S a kegyelem és ítélet Ura

felirathatja még a kapura

falevél-arannyal és őszi kékkel,

hogy legyen új embert teremtő tétel,

mentő kötél, mely a mélyből kivon

egy holt világot:

                          Evangéliom!

 

1943

 

*  *  *

 

Forrás: Túrmezei Erzsébet összegyűjtött művei I. VERSEK (385-386. oldalak)

A költő munkáinak összegyűjtését, rendszerezését a Túrmezei Emlékbizottság

végezte. Kiadja: a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület – Budapest, 2007. http://church.lutheran.hu/febe/

Ez az internetes közlés a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület

mint a szerző jogutóda – előzetes, írásos engedélyével történt.

Az Olvasók nevében is hálás köszönet a Fébé Választmányának!

https://garainyh.hu

 

*  *  *

  

Túrmezei Erzsébet

REFORMÁCIÓ

 

Reformáció!

Mi vagy te? Mi voltál?

Korhadó keretet

kegyetlen sodortál.

Gyújtottál tüzeket,

gyújtottál szíveket,

zörgettél bokrokat,

megráztál tölgyeket.

Száguldva, dörögve

hegyeket, völgyeket,

kéklőket, zöldeket,

idegen földeket,

világot bejártál.

Kapukat kitártál;

kapukat bezártál.

Egyedül Istenre,

emberre nem vártál.

Micsoda hatalmad!

Elnyomni akarnak,

vádolnak, takarnak.

Nem lehet! – Mi vagy te,

vihar vagy?! Vihar vagy.

 

Dalosan tör elő

rügybontó nagy erő,

tél fagyát hidegét,

halálát leverő.

Minden, mit hó takart,

kivirul, újra hajt.

Erdők is, rétek is.

Erő is, lélek is.

Minden arc kipirul,

minden fa kivirul,

illatot hord a szél

Wittenberg fáirul:

életnek illatát,

Léleknek illatát.

Ezreket így hat át

tél fagyát leverő,

rügybontó nagy erő.

Dalosan tör elő,

népeket kelteget.

Illatos kelyheket

bontogat, fejteget,

s egyre nő… egyre nő.

Kicsiny ér… megdagad,

szétszakít gátakat,

messze zúg, visz, ragad.

Te vagy az. Ismerlek.

Halál vagy? Nem az vagy.

Tavasz vagy? – Tavasz vagy.

 

Lelke forr, szíve ég:

nagy, erős nemzedék.

Sujtoló ostorok,

hős reformátorok.

Hitükkel harcolók,

világgal dacolók,

Lelkükben, mélybe’ lenn

dúlt a nagy küzdelem:

Ítélet, kárhozat?

Üdvösség, kegyelem? –

Holtfakó érdemek

ösvényén menjenek?

Szőrcsuhát öltve fel

térden ki vezekel,

az jut-e mennybe fel?

Lelkükben, mélybe’ lenn

dúlt a nagy küzdelem:

Ítélet, kárhozat?

Üdvösség, kegyelem?

Övék volt a csodás,

nagy hajnalhasadás,

boldog rügyfakadás.

Keserű viadal,

kegyelem, diadal.

Lelke forr, szíve ég.

Nagy, erős nemzedék.

Mienk a híre még.

– Rügybontó, nagy erőd,

tavaszod, viharod

régen volt. Valaha

százakkal ezelőtt.

De szép vagy! De rég vagy.

Övék vagy? – Övék vagy!

 

Reformáció!

Mi vagy te énnekem?

Emlékem, énekem?

Távoli csillagom

sötétes éjeken?

Átködlő szép csodám

százados éveken?

Drága múlt, tűnt vigasz?

Nem az vagy! Nem igaz.

Lelkemben, mélybe’ lenn,

dúlt a nagy küzdelem:

Ítélet, kárhozat?                                        

Üdvösség, kegyelem?

Bibliás, hős karod,

tavaszod, viharod,

utolért engem is,

dermedő lelkem is.

Dal fakadt, rügy fakadt,

kicsiny ér megdagadt;

vitte a gátakat

győzelmes áradat.

Ez a te tavaszod,

viharod, életed.

Utolért engem is.

Legyőzött, elhagyott

százados éveket.

Senki se mondja, hogy

tovatűnt napfény vagy!

Kérdem is, hallom is,

tudom is, vallom is:

Enyém vagy? – Enyém vagy!

 

1936

 

 

*  *  *

 

Forrás: Túrmezei Erzsébet összegyűjtött művei I. VERSEK (212-215. oldalak)

A költő munkáinak összegyűjtését, rendszerezését a Túrmezei Emlékbizottság

végezte. Kiadja: a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület – Budapest, 2007. http://church.lutheran.hu/febe/

Ez az internetes közlés a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület

mint a szerző jogutóda – előzetes, írásos engedélyével történt.

Az Olvasók nevében is hálás köszönet a Fébé Választmányának!

https://garainyh.hu

 

*  *  *

 

A 95 tétel itt olvasható:

 

https://garainyh.hu/cikk/mynews.inc.php?hash=2e5e689a01ec72565f0430dea1a47a94&mnid=15&page=9

 

LUTHER HÁZI KINCSÁRA

itt érhető el: https://garainyh.hu/luther/luther.htm és itt is:

https://garainyh.hu/10/mynewsadmin.inc.php?a=a&mnid=9&page=

 

Vissza