Cseri Kálmán evangélizációs körútja Hajdú-Biharban [2012.03.20 ]

Cseri Kálmán tart evangelizációt a megye több településén

http://www.dehir.hu/debrecen/cseri-kalman-tart-evangelizaciot-a-megye-tobb-telepulesen/2012/03/13/ 

2012. március 13. 11:20 Frissítve: 2012. március 13. 11:20 Dehir.hu

Debrecen – Az egyik legismertebb lelkipásztor hirdet igét a református egyházmegyei evangelizációs hét alkalmain.

 Csendes csodák, azok a találkozások, amikor Cseri Kálmán református lelkipásztor egy-egy igei magyarázatát hallgatja, vagy olvassa az ember. Felekezeti hovatartozástól függetlenül ezreket vonz az igehirdető szinte minden gondolata. Akárcsak legutóbbi könyve (A kegyelem harmatja), amely ma is naponta ad lelki kapaszkodót.  Ezt a lelkületet hozza most Debrecenbe, az Alpok-falvak-kapuk című egyházmegyei evangélizációra március 19-e és 25-e között.

Cseri Kálmán közel négy évtizeden át, 2010 nyaráig állt a pasaréti református gyülekezet élén, és eközben igehirdetései mágnesként vonzották a hallgatóságot. Miután letette a hivatalos szolgálatot, így fogalmazott: „nyugdíjba vonulásommal  csak a munkahelyem változik, a munkáltatóm nem, mert eddig is az Úr Jézusnak igyekeztem szolgálni. A munkaidőm sem módosul, mert a  hívő ember munkaideje napi huszonnégy óra. A beosztásom sem lesz más, mert igaz a régi latin elnevezés, mely szerint a lelkipásztor verbi divini minister, azaz Isten Igéjének szolgája.”

 És hogy mi a titka Cseri Kálmánnak, mi az oka annak, hogy ezreket vonz az egyszerű, de annál mélyebb lelkisége, azt az egyik kedves története világítja meg, amely megváltoztatta az igehirdetésről alkotott véleményét évtizedekkel ezelőtt.  „Az egyik lelkész testvéremnél gyűltünk össze néhányan, és a kislánya megkérdezte, hogy miért kell kimennie a szobából. Mire az édesapja így válaszolt: Mert te nem érted, amit a bácsik beszélnek. Erre a kicsi így szólt: Azt úgy kell mondani, hogy mindenki értse. Ezt azóta vezérelvnek tartom.”

Cseri Kálmán a református lelkipásztori irodalom kiemelkedő művelője, akit nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is széles körben ismernek. Az evangelizációt az Európa Rádió élőben közvetíti minden este hat órától, a vasárnapi szolgálat pedig 11 órától hallható.

 Az egyházmegyei evangélizációs hét programja:

(Meghallgatáshoz kattintson az egybefüggő dátumot tartalmazó aláhúzott címekre!)

 Március 19. hétfő  
18 óra – Evangélizáció
Debrecen,
Református Nagytemplom

20120319 - Debrecen - Cseri Kálmán

 Március 20. kedd
18 óra – Evangélizáció
Debrecen,
Református Nagytemplom

20120320 - Debrecen-Nagytemplom - Cseri Kálmán

Március 21. szerda
18 óra – Evangélizáció
Debrecen
Református Nagytemplom

20120321 - Debrecen-Nagytemplom - Cseri Kálmán

 Március 22. csütörtök
18 óra – Evangélizáció
Balmazújváros,
Kossuth téri Református Templom

20120322 - Balmazújváros - Cseri Kálmán

 Március 23. péntek
14 óra – Diakónus-találkozó
Nádudvar,
Idősek Otthona, Hámán Kató u. 6-8.

18 óra – Evangélizáció
Balmazújváros,
Kossuth téri Református Templom

20120323 - Balmazújváros - Cseri Kálmán

 Március 24. szombat
14 óra – Pedagógus-találkozó
Hajdúböszörmény,
Református Általános Iskola
Bocskai tér 10.
18 óra – Evangélizáció
Balmazújváros,
Kossuth téri Református Templom

20120324 - Balmazújváros - Cseri Kálmán

 Március 25. vasárnap
10 óra – Úrvacsorás istentisztelet
Balmazújváros,
Kossuth téri  Református Templom
18 óra – Zenés áhítat
Balmazújváros,
Kossuth téri Református Templom
Közreműködik: Pálúr János orgonaművész

 20120325 - Balmazújváros - Cseri Kálmán

 

Forrás:  http://www.refradio.eu//radio/euradio/index.php

Vissza