100 éve született Túrmezei Erzsébet [2012.01.06 ]

Kedves Testvérünk!  

Ezúton szeretnénk Boldog, Áldott Új Esztendőt kívánni 2012-re Egyesületünk, a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület nevében.  

Egyúttal szeretnénk értesíteni minden Kedves Testvérünket, hogy az idei év igazán jelentős lesz Egyesületünk életében, tekintve, hogy Túrmezei Erzsébet diakonissza testvérünk, volt főnökasszonyunk születésének 100. évfordulóját ünnepeljük.

Ezen alkalomból egy ünnepi rendezvénysorozat megszervezésén, és több, ünnepi kiadású Túrmezei-kötet összeállításán és kiadásán dolgozunk az Evangélikus Egyházzal közösen.  

Rendezvénysorozatunk első alkalma, amelyre ez úton is szeretettel és örömmel hívjuk minden Kedves Testvérünket, az az ünnepi istentisztelet és megemlékezés, amelyet Túrmezei Erzsébet  születésnapjának  hetében,  2012. február 18-án,  szombaton 10 órától tartunk a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezetben, a Budapest, XII. ker. Kékgolyó u. 17.sz. alatt.

Levelünk mellékletében küldjük Egyesületünk és Túrmezei Erzsébet életének rövid bemutatását, valamint Erzsébet testvér egy versét, újévi üdvözletképpen. Fogadják szeretettel!

Erős vár a mi Istenünk!

Testvéri köszöntéssel a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület nevében: 

dr. Visnyei Orsolya                Veperdi Zoltán

          társelnök                         vezető lelkész                                              

  

Túrmezei év

2012

  

Túrmezei Erzsébet

(1912-2000)

költő, műfordító, diakonissza

 

A FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület

főnökasszonya

 

(1989-2000)


A Fébé története

 

Az egyesület 1924-ben alakult Pauer Irma (1879-1929) vezetésével.

 

A Fébé (Phoebe) név újtestamentumi eredetű. Pál apostol a római gyülekezethez írt levelében említi meg Phoibe-t (Rm 16,1), aki a kenkreai gyülekezet hűséges „szolgálóleánya” (diakonisszája) volt. Ez a görög név magyarul sugárzót, ragyogót jelent.

 

Az első Fébé lelkész Gáncs Aladár (1891-1935) volt.

 

A diakonissza testvérek közösségben éltek, lemondva a házasságról, anyaházi életformában. Munkájuk sokrétű volt, elsősegély-nyújtást, ápolást tanultak és tanítottak, igéslapokat írtak, leány bibliaórákat vezettek, egyházi énekeket tanítottak, részt vettek a cserkészmozgalom munkájában. Nyíregyházán az Élim otthonban súlyosan sérült gyerekeket ápoltak, neveltek. Piliscsabán nyomdát működtetek, iratmissziói szolgálatot végeztek. 1925-től indultak az anyaházban a nyári evangelizációs csendesnapok, az ún. konferenciák, sokszor több száz résztvevővel.

 

Az évek során a Fébé szolgálata kiteljesedett. Fébé diakonisszának lenni élethivatást jelentett. Az egész országban, majdnem minden evangélikus gyülekezetben ott voltak, leányotthonokban, árvaházakban, börtönökben dolgoztak., kórházakban orvosi és ápolói munkát végeztek.

A kommunista állam 1951 nyarán a Fébét is feloszlatta.

 

A rendszerváltást követően 1989-ben a Fébé újraalakult. Az új anyaház német segítséggel épült újjá a volt Hűvösvölgyi úti vendégházban. A Fébé új főnökasszonya Túrmezei Erzsébet költőnő lett, akinek munkásságát mind bel- és külföldön egyaránt elismerik.

 

Túrmezei Erzsébet (1912-2000)

 

1912. február 14-én született Tamásiban, szülei hetedik gyermekeként. Már 6 évesen írt verseket. A gimnáziumot Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar-német szakos tanári diplomát szerzett.

Már egyetemi évei alatt is a Fébé Leányköréhez tartozott. Ezt követően hallotta meg Isten szolgálatra hívó szavát, és lépett be a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületbe. 1941-ben avatták diakonisszává. 1951-ben, a Fébé feloszlatásával a balassagyarmati evangélikus szeretet-otthonba került, ahol 1975-ig végezte szolgálatát.

Versei, műfordításai – német, angol és finn nyelvekről – több kötetben jelentek meg. Részt vett az Evangélikus Énekeskönyv szerkesztésében. Nyugdíjas éveit Budapesten, szeretet-otthonban töltötte.

1989-ben a Fébé Egyesület újraindulásakor főnökasszonnyá választották. Ezt a tisztséget 2000. májusában bekövetkezett haláláig viselte.

 

A Fébé jelene

 

Napjainkban a Fébé Evangélikus Diakonissza egyesület Dr. Visnyei Orsolya társelnök-asszony és Veperdi Zoltán lelkész vezetésével működik tovább.

Tevékenységei között szerepel a Hűvösvölgyi úti Anyaház szeretetotthonként való működtetése a még élő, idős diakonisszák részére, Túrmezei Erzsébet szellemi hagyatékának gondozása, amelyet az egyesület több-kötetes könyvsorozat formájában jelentet meg, valamint a Fébé fenntartásában működik Piliscsabán a Siló Társasotthon mozgás-korlátozottak számára és a Fébé Nonprofit Közhasznú Kft., amely csökkent munkaképességűeket foglalkoztat – nyomdájában, faeszterga-műhelyében és bedolgozásokban, – köztük  az otthon lakóit is.

Az egyesület intézményeit ma, az állami juttatásokon túl elsősorban adományokból tudja fenntartani. Termékeink, kiadványaink megvásárlásával Ön is segíti munkánkat, fennmaradásunkat.

ELÉRHETŐSÉGEINK

 

 Fébé Evangélikus Diakonissza

 Egyesület

 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 193.

 Tel: 06-1-376-8610, 06-1-391-6829

 febe.egyesulet@lutheran.hu

 http://church.lutheran.hu/febe/

 Számlasz.: 12001008-00152544-00100000

 

 

FÉBÉ Nonprofit Közhasznú Kft.

2081 Piliscsaba, József Attila u. 7-9.

Tel: 06-26-575-590, 06-20-824-7275

kft@febe.axelero.net

www.febe.axelero.net

 

 

A MINDEN AZ MINDEN!

Minden gondomat reád vethetem.
Nem csak az apró-cseprő gondokat
,
a legnagyobbat is.

Nem csak a nagyokat, nehezeket,
a legkisebbet is!

Mert a minden az minden!

És minden lehetséges, ha hiszek.
Lehetetlen, megoldhatatlan,
elérhetetlen nincsen!

Mert a minden az minden!

És Tebenned mindenre van erőm.
Mindenre, sokra
, kevésre,
szűkölködésre és bővölködésre ...
testvérek terhét vállamra vennem
,
Teeléd vinnem!

Mert a minden az minden!

S mindenért hálát adhatok.
Derűs napok, borús napok,
örömök, szenvedések ...

Minden szereteted fénye ragyog.
Mindet azért adod
,

hogy cél felé segítsen.

Mindért hálaéneket mondhatok.
Mert a minden az minden!

1985

 Ajánlat: További Túrmezei versek a neten: http://www.parokia.hu/lap/nyirturai-reformatus-egyhazkozseg/cikk/mutat/turmezei-e-versei/

Vissza