Helyszíni tudósítás a Vargabokri sátoros ünnepről [2008.05.17 ]
Sátoros ünnep Vargabokorban
Pünkösdhétfői csendesnap az imaház kertjében
 
A nyíregyházi gyülekezet immár hagyományosan, ezen a városhoz közeli bokortanyán ünnepli az egyház születésnapját, hogy a kert közepén álló alkalmi sátor árnyékában, az itt még tiszta levegőjű környezetben, a körülölelő külső csendben a Lélek szavára hallgassanak. A ragyogó tavaszi napsütésben nemcsak figyelő szemeket, hanem figyelő s az ige üzenete előtt megnyíló szíveket is lehetett látni; amint ezt a körzet lelkipásztora, Adámi László megfogalmazta. Az ünnep evangéliumi igeszakasza (Jn 3,16–21) alapján két meghívott igehirdető szólt a nap főtémájáról: A Szentlélek a sötétségből Isten szeretetének a világosságába, a Fiúban való hitre hív. De mi is történt ezen a sátoros ünnepen?
Míg a pusztai vándorlás során, a választott nép magával vitte a szent sátort és Isten ott adott kijelentést; addig az újszövetségi gyülekezet ezt az ígéretet bírja: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük” (Jel 21,3). Az első pünkösd óta pedig megtapasztalható valóság: Szentlelke által már itt az Isten köztünk!
            Dr. Fabiny Tamás, a kerület püspöke nyitó áhítatában az arany evangéliumra (Jn 3,16) utalva hangsúlyozta, hogy az Isten szeretete nem érték kereső szeretet, miként a miénk; hanem érték teremtő módon szeret minket, s neki üdvterve van velünk; hogy megtérjünk, és új emberré váljunk!
            Ezt a gondolatot folytatta Bozorády András, a szomszédos Emmaus gyülekezet lelkésze; a Szentlélek döntési helyzetbe hoz s ajándéka az elfogadás által lesz a mienk. Az ember megosztott személyiség, de a Lélek megtisztít; kérjük tehát az Atyát és ő ad Szentlelket ma is!
            A Szentlélek megítél! Ezt az üzenetet már az EKE fiatalokból álló akciócsoportja által előadott jelenet tolmácsolta. Az ország számos részéből érkezett ifjak mai gondolatokkal is fűszerezve érzékeltették a tanítványok pünkösd előtti lelkiállapotát; Jézus és Lélek nélküli helyzetüket. A jelenethez Adámi Mária fűzött rövid igei értelmezést.
            A mintegy kétszáz fős gyülekezet számára igazi pünkösdi információt jelentett lelkészük személyes bizonyságtétele megtéréséről. Hallhatták: Adámi Lászlót pünkösdkor keresztelték, ekkor konfirmált és nyáregyházi lelkészi beiktatása is a Szentlélek kitöltetésének ünnepén történt. A lényeg azonban, hogy Krisztusban számára is felragyogott a kegyelem, ördögi megkötözöttségekből szabadította meg az Úr; így lett építészmérnök helyett lelkész.
            Az ebédszünetben a jelenlévők átélhették, a személyes találkozások mellett a süteményes tálak milyen nagy kihívást jelentenek szemnek, szájnak. Délután, három kiscsoportban intenzív beszélgetések zajlottak lelkészek vezetésével, a nap főtémájáról. Hamar elszaladt ez a Lélek világosságát is kiábrázoló, szép, fényes nap s a záró úrvacsorai istentiszteletre ismét a nyitott sátor várta az egybegyűlteket.
            A püspök is erre hívott fel: Járjunk Krisztus igéjének világosságában! De mit cselekedjek? Higgy az Úr Jézus Krisztusban! – hangzott az igazi, evangélikus válasz. S ennek a sátoros ünnepnek a lezárásaként a gyülekezet tagjai átélhették Jézus testének és vérének közösséget teremtő erejét is!
Garai András
(A csendesnap hanganyaga MP3formátumban meghallgatható a https://garainyh.hu/hangzooromhirtar címről.)
   
Vissza