- Vasárnap [2012.05.27 ]
Heti igevers:  Zak 4,6
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Jn 14,26
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Erre ő így szólt hozzám: Az ÚR igéje ezt mondja Zerubbábelnek: Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek URa.

 

 

A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.

 

És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.

 

 

Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.

 
 

Erre így felelt: Ezt a szózatot intézi az Úr Zerubbábelhez: Nem hatalom által és nem erőszak által, hanem az én lelkem által - mondja a Seregek Ura.

 

S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

 

 

"Jézus így válaszolt: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála." - A tegnapi kérdés még ma is aktuális: Isten gyermekeiben az Atya-Fiú Lelke vett lakozást. - Benned is?

Garainyh*non-stop†Mission

Vissza