- Szerda [2012.02.15 ]
Heti igevers:  Zsid 3,15
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Mk 6,4
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”,

  

 

Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában.”

  
 

E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.

 

 

Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.

 
 

Azt mondja ugyanis: Ha ma majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor tettétek.

  

 

Jézus erre megjegyezte: „A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete.”

 
 

"És megbotránkoztak benne. - Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított." Nem akkor tér meg az ember, amikor ő akar, szülőfaluja elutasította ezt a lehetőséget. Jób tapasztalata is ez: "Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága." - de elmúlik a kegyelem ideje! 

Vissza