Jézus pünkösdi „útmutató” igéje: „A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet.” (Jn 6,63)

MIÉRT SZERETEM A 275 ÉVES ÚTMUTATÓT?

Az evangélikus Útmutató valóban utat mutat számomra a sokszor úttalannak tűnő életutamon is, és vezet Isten a benne és vele olvasott igéjével, napról napra. – S itt vége is lehetne ennek a személyes vallomásnak, mert „csak” ennyi a lényeg. De mégis, miben más és több ez, mint az „egyszerű” bibliaolvasás, amikor valahol felnyitom a Szentírást és elkezdem olvasni, noha ez sem olyan egyszerű, ha komolyan veszem az olvasottakat?

Talán a napi rendszeresség segít az Írás tökéletes összhangjának felfedezésében. Van, amikor bepillanthatok néha a függöny mögé, s a sorok között is elolvashatom, amit az Atya-Fiú Lelke meg akar mutatni; éppen az Útmutatóban aznap elém kerülő szentigék összefüggéseinek a felhasználásával. Nemcsak a három evangélium szinoptikus a számomra, de az év során mind a hatvanhat „szimpatikus” szent könyvet együtt nézhetem, s ha jól figyelek, akkor, – mint egy kaleidoszkópban a forgatás nyomán a színes üvegdarabokból összeáll egy gyönyörű, szabályos, felismerhető alakzat, amely a következő mozdulatra már más formát vesz fel, – a külön-külön olvasott igeversek, egyszer csak egy összefüggő mozaik részévé válva, felragyogtatnak olyan mondanivalót, amiről nem is hallottam eddig. Ez a csoda naponta megismétlődhet, hiszen Luthertől is tudhatjuk, de a saját tapasztalatunk is számtalanszor igazolja, hogy a Szentírás legjobban önmagát magyarázza! Az Útmutató rendszeres, napi használata évtizedeken át, valóban Isten eszköze számunkra, hogy őt és akaratát egyre jobban megismerhessük; tudva, hogy a titkok az Úréi, de a számunkra kijelentett dolgokat viszont a saját érdekünkben célszerű megismerni. Azért is kutatnunk kell az Írásokat, hogy az eszünkkel, a Lélek által vezérelt értelmünkkel tudjuk is, hogy kiben hiszünk a szívünkkel! Az útjelző KRESZ táblák üzenetét is a saját, és embertársaink érdekében kell megfogadnunk és betartanunk, s nem azért, mert ha rajtakapnak a mulasztáson, még meg is büntethetnek. Isten igéinek a szándékos nem olvasása önmagában hordozza a büntetést, mert önmagunkat fosztjuk meg attól a lehetőségtől, hogy szóba állhasson velünk az ÚRIsten!

No, de miként is segít nekem ez a 275 éves, de mindig naprakész és személyesen is aktuális Útmutató, amelynek én csak az utolsó negyvenvalahány füzetét tudhatom a magaménak? Most csak a számomra legtöbb áldást jelentő három „használati módot” szeretném röviden ismertetni, amelyeket a „normál” igeolvasás mellett rendszeresen alkalmazok. Sorrendben: a napi kiírt ó- és újszövetségi igeversek összefüggéseinek keresése; a heti vezérige és a reggeli olvasmány igeszakasza közötti összefüggések keresése; és végül a legkomplexebb, az ötdimenziós „együttnézés”, amikor a nap két kiírt „jeligéjét” és két olvasmányát együtt nézem a heti vezérigével. Talán mondanom sem kell, hogy ezt a többdimenziós, együttnéző szemüveget nem a szakorvos, vagy az optikus ajánlja; ingyen beszerezhető, csak el kell fogadni. Íme, a két (ó és új) szemüveglencse! Salamon mondja: „Fogadd el az okos intést… Az értelmes útmutatást nyer… Az ÚRnak félelme az ismeret kezdete” (Péld 1,3.5.7). S Jézus mondja: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Jn 14,26).

Bizonyára nyílt titok, én is úgy olvastam, hogy az Útmutató készítői minden esztendőben az ószövetségi kiírt igéket mintegy 1700 válogatott „adatbázisból” sorsolással választják ki ez egyes napokra, s ezekhez „válogatják” a hozzáillő újszövetségi igeverseket, elsősorban a tárgyévben olvasásra kerülő könyvekből, de az ünnepeket is figyelembe véve. Csodálatos felfedezéseket tehetünk; hogyan teljesülnek be Isten Ószövetségben adott ígéretei az Újszövetség lapjain, vagy a törvény és az evangélium kijelentései mennyire egybe csengenek, és Jézusban nyernek megoldást. Minden próféta róla jövendöl, és az apostolok az egyházban őt hirdetik. A mennyei Jeruzsálem kapuin Isten választott népének; Izráel tizenkét törzsének nevei olvashatóak, s a város falának alapkövein a Bárány apostolainak nevei vannak felírva. Ezek a naponta kiírt igék így együtt szinte soha nem ismétlődnek, az örökkévaló Isten tehát minden nap újat tud nekünk mondani, de felfedezzük-e ezekben a rövid, egymondatos „jelszavakban”, hogy a mi Urunk tegnap, ma és mindörökké mégis ugyanaz? Elképzeltem egy olyan „magyarázatos” Újszövetségi Szentírást, amelyet maga Isten magyaráz, mert egyik oldalán az Újszövetség folyamatos szövege lenne olvasható, de vele párhuzamosan a másik oldalon azok az ószövetségi igék, amelyeket az eddig elmúlt 275 év során naponta, ezekkel a versekkel együtt olvashatott Isten keresztény népe. Mi csak töredékesen, mintegy a szőnyeg visszáját, látjuk e földi életben ezt a tökéletes igeharmóniát, úgy is, mint a Szentháromság összhangját, s ez is milyen kimondhatatlan érzéseket kelt bennünk; milyen lesz akkor a színe? Azért addig se hagyjunk fel az apró ige-mozaik darabok összeillesztésének sokszor fáradságos, de mindig gyönyörűséges munkájával! Hiszen a mi Gazdánk sem szűnik meg naponta ót és újat előhozni az ő éléskamrájából, a mi lelkünk táplálására.

A másik, ugyancsak kétdimenziós olvasási módszerem azon alapul, hogy egy egyházi évben Jézus első eljövetelétől az örökélet ünnepéig átélhetjük a földi és mennyei lét teljességét. A Krisztus év eseményeit az egyes vasárnapokon, mint a hét első napjain, állandó vezérigék foglalják össze, mintegy fémjelezve az adott hét üzenetét. A vasár- és ünnepnapok reggeli evangéliumi és epistolai igéi is ezt az állandóságot jelzik évről-évre. Istennél mindennek megszabott rendje és ideje van. A reggeli igék a hét gondolatkörét fejezik ki, mint a szivárvány hét színe, mégis a vezérige fehér fényét kell egész héten szem előtt tartanunk, hogy bibliaolvasásunk- és értelmezésünk során csalóka lidércfények meg ne tévesszenek, és tévútra ne csábítsanak bennünket, önkényes belemagyarázások, vagy tévtanítások elfogadása formájában. Hiszen tudjuk, hogy Egyház ott van, ahol Isten igéjét tisztán és igazán tanítják, s a szentségeket helyesen szolgáltatják ki. Állandóságban a változás; így is közeledhetünk naponta az egész napi útravalóul szolgáló, reggeli olvasásra kijelölt igeszakaszhoz, annak „speciális”, csak ma, csak nekem érvényes üzenetét megkeresve. Bizony, ez sem megy mindig első olvasásra. Hasznos ilyenkor az apró betűs lábjegyzetben lévő hivatkozásokat, a párhuzamos igehelyeket is kikeresni, vagy más fordításokat, esetleg magyarázatos könyveket fellapozni. Számomra a BibliaTéka CD-ROM is hasznos segítség, mert ott több fordítást és lexikont, kézikönyvet érhetek el néhány kattintással, s közben „csak bekattan”; itt van előttem, nézem, csak nem látom, hogy mi az Úr üzenete. Bizony, igaz a róka mondása a kis hercegnek: „Jól csak a szívével lát az ember”! Ilyenkor jobb, ha leteszi a szemüvegét az olvasó, és úgy ad hálát annak, aki a lelki szemek vakságát érthetetlen, ingyen kegyelméből meggyógyítja; nem azért, mert én keresem őt, hanem, mert ő már régen keres és vár rám, s engedi, hogy rátaláljak minden reggel. Ne adjuk fel olyan könnyen a nekünk szánt aznapi kenyér megtalálását, lehetünk nagyon vakmerőek és bátrak is, mint Jákób: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem” (1Móz 32,27)! Mi már tudjuk a nevét, hiszen így szólítjuk meg minden nap: Mi Atyánk… (A Heti Útravalót is azért „találtam ki”, hogy a nekünk elkészített drágagyöngyöket hétről-hétre közösen igyekezzünk megtalálni…)

Az ötdimenziós szinopszis estére marad, már csak azért is, mert ehhez előbb el kell olvasni az esti igeszakaszt. Azt is tudhatjuk, ha az Útmutató segítségével olvassuk a Bibliát, akkor négy év alatt minden könyve sorra kerül. A négy evangélium neve fémjelzi ezeket az éveket; ez az egyházi esztendő például „Lukács éve”, mert az ő evangéliuma és „második könyve” kerül sorra. A zsoltárok a négy év vasárnap estéit teszik teljes ünneppé. Jó ilyen sorrendben olvasni a teljes Írást, mert az egyházi év jellege és az evangélista személye határozza meg a folyamatos olvasásra kerülő könyvek listáját. Az igazi meglepetések csak ekkor várhatók! Azt gondolhatnánk, a teljesen függetlenül egy napra került négy ige és a heti vezérige között nem lehet tartalmi, logikai, vagy akár formai kapcsolat, hiszen mindnek más a rendeltetése és válogatásának szempontja. Csak ne feledkezzünk meg a nagy „Válogatóról”, akinél nincs személyválogatás, és Szentlelke által azt mondja mindig, amit ő akar nekünk mondani! Nem válogathatjuk meg szavait, mit szeretnénk hallani és mikor. Én, ennél az igeolvasási- és hallgatási formánál nem tudok általánosságokat mondani, mert ő mindenkihez egyénenként szól. Az a szó, ami most számomra nem sokat mond; neked mindent jelenthet. Ezért csak telepedj le az ő lábaihoz, szívedben az öt igével, és csak ennyit mondj: „Szólj, URam, mert hallja a te szolgád” (1Sám 3,9)! Én nem tudom megmondani, hogy az ötből melyik dimenzióban szól neked, de azt tudom, mert megtapasztaltam: „Ki kétkedőn kutatja őt, / Annak választ nem ád, / De a hívő előtt az Úr / Megfejti önmagát” (EÉ 328,2). Lehet, hogy éppen egy régen nem olvasott és hallott; hatodik, hetedik igét juttat eszedbe, az előző öt kapcsán, vagy azokból valamelyik félmondat, vagy szó gyullad fel szívedben, s beragyogja fényével egész bensődet, ha lehetőséget adsz rá, hogy legyen minek lángra lobbannia. Felette nagy titok ez és mégis valóság; egyedül a Szentírás igéi által beszél velünk az Isten! Jézus is azért lett számunkra Ige, hogy így a miénk lehessen. Az Útmutató csak eszköz, amely nekünk segít; Istent nem köti semmilyen igerend, ő mégis felhasználhatja, és áldássá teheti életünkben az Útmutató mindennapos szolgálatát.

Ebben a jubileumi évben gondoljuk hálás szívvel azokra is, akik összeállítják, és évről-évre kezünkbe adják ezt a valóban útmutató Útmutatót, amelynek van egy ráadása is. Az utóbbi években értékes olvasmányok is gazdagítják a válogatott igék gyűjteményét. Ezek valóban, mint a mi válaszaink; lehetnek akár énekek, akár neves, vagy névtelen emberek bizonyságtételei. De ne feledjük, hogy bizony csak embereké, akik nem tévedhetetlenek, s szavaik nem azonos értékűek az Isten beszédével! Ezért ebbe az emberi hang-harmóniába néha disszonáns hangok is becsúsznak, de azért van fülünk, hogy halljunk; szemünk, hogy lássunk. Az ige mérlegén mérjünk meg minden emberi tanítást, mint reformátorunk tette, s csak ami kiállja a próbát, azt fogadjuk el!

Miért szeretem ezt a „lutheránus” Útmutatót? A hiánya döbbentene rá valójában, mit is jelent a számomra. Szóval ki nem fejezhető segítség, Isten által igénybevett emberi eszköz, amely csak akkor hatékony és eredményes, ha ő megáldja a rendszeres használatát, és Lelke által megeleveníti számomra a nap, mint nap elém kerülő igéket.

Úgy vélem, a legméltóbb ünneplés az, ha Útmutatóval a kezünkben; Dáviddal együtt napról-napra így könyörgünk Istenhez útmutatásért: „Utaidat, URam, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem. Gondolj, URam, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak. (…) Jó és igaz az ÚR, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat. Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat. (…) Azt az embert, aki féli az URat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza.” (Zsolt 25,4–12)  – A 275 éves Útmutató küldetésének legnagyobb „eredménye” az lenne, ha olvasói szerte e világon, mindannyian erre a „végkövetkeztetésre” és személyes meggyőződésre jutnának: Az Úr az én Útmutatóm!                                                                                 

                                                                                                                   Garai András