TamásOK! A Kettős különös konfirmációja – tanulságul tíz tételben A téma ezúttal az EvÉlet húsvéti számának hátoldalán, vörös alapon virított, de nem tamáskodó, hanem pozitív érzéseket keltett bennem, hiszen Tamás, a fehérvasárnapon tudatosan, személyes hitet nyert keresztény prototípusa; így mindannyiunk példaképe is lehet. Igen, a (Károlinál) „Kettős” nevű tanítvány kettős-egy hitvallása egy különös, külön-konfirmáció következménye. Tettének tanulságát a magam számára (is) ebben a tíz, hevenyészetten megfogalmazott gondolat-töredékben tudom összefoglalni, mert az én Uram engem is naponként megkonfirmál… 1 * Tamás őszinte ember, mert nem hazudja a hitet, ha nincs; de vágyik rá. S ebből az őszinte kételkedésből el lehet jutni a tudatos, személyesen megtapasztalt hit megvallásáig. Senki sem születik hívőnek! S Istennek nincsenek unokái sem, csak újjászületett, Krisztus-hitre jutott gyermekei! 2 * Tamás nem hisz másoknak, még a saját szemének sem, és „saját kezűleg” akarja megismerni a Feltámadottat, s e merész vágyát nem rejti véka alá. 3 * Az Úr szaván fogja őt, mert nem valamit hallott valakiktől Jézusról, hanem magától Jézustól azt hallotta, amire neki személyesen szüksége volt hite megerősítésére. S e külön órán tartott konfirmáción őt ismerte meg igazán, mint Jób: „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” (Jób 42,5) 4 * Jézus számára az egy hiányzó tanítvány, az egy elkóborolt bárány is fontos; s Tamás sem kap szemrehányást, mert elmaradt a többiektől és nem volt jelen húsvét este. Mint ahogy az eltévedt bárányt sem bünteti meg a jó Pásztor, amiért elkószált a nyájtól. 5 * A magdalai Máriának nem engedte meg Jézus, hogy megérintse őt; de Tamást felszólította arra, hogy kezét tegye a sebhelyekre. Mindenkit más és más módon ragad meg az Úr, s a világon minden eszköz a szolgálatára áll, hogy egyedi teremtményeit nem „egy kaptafára” húzott megtérési módokkal hívja magához. 6 * Ezért, noha Tamás hitrejutása egyedinek, különösnek tűnik, de mégsem szabálytalan; sőt! S ez a mai TamásOK reménysége! Ahány ember, annyi megtérési történet, mert Jézus útja és eszköze számtalan, s karja mindenható. S átszegzett karjaival ma is átöleli minden; őszintén őt kereső, kutató, kételkedő gyermekét! 7 * A „Kettős” nevű tanítvány kettős-egy hitvallása – „Én Uram, és én Istenem!” (Jn 20,28) – arra is példa, hogy ő sem látott korábban; de megnyíltak lelki szemei, és felismerte a Feltámadottban az Urat és az Istent egy személyben! Hisszük-e, hogy a feltámadott Jézus egyszerre valóságos ember és valóságos Isten?! Az örökkévalóságban látássá lesz ez a mi hitünk is; de Tamás látása hitté vált! 8 * Mi is csak úgy hithettünk, ha előbb Isten Igéje és Szentlelke által – akit az újjászületésekor minden hívő elnyert – felismertük a mi Urunkat és Istenünket. S ezt a hitünket erősíti az Úr e földi életünk során a folyamatos és állandó konfirmációval. Engedjük-e agyagedényként ezt a „saját kezű” formáltatásunkat; a konzerválást és a renoválást egyidejűleg? 9 * Végső soron Krisztus felismerése az igazi csoda a mindenkori TamásOK számára; de ez bizony az Úr csodája! S ezért mi nem vagyunk lépéshátrányban Tamással szemben, mert nem ő ismerte fel Jézust, hanem Jézus ismertette meg magát vele. Megtapasztal(hat)tuk; a Feltámadott ott és akkor válik felismerhetővé, ahol és amikor ő akarja. Testi szemekkel, emberi érzékekkel nem ismerhető fel Jézus ma sem! Ezért nem a TamásOK érdeme, hogy látnak; hiszen például a magdalai Mária és az emmausi tanítványok sem ismerték fel „maguktól” az Urat! De a Szentlélek, az ő ajándéka; – „Vegyetek Szentlelket!” – a miénk is lehet, s így a mai kételkedő TamásOK is azonos esélyekkel indulhatnak a Jézus „felfedezésének” keskeny útján! 10 * Tamás hitvallása nem új, hiszen ez a Tízparancsolat első igéje! Csak azért mondhatja el hitvallását minden Tamás egyes szám első személyben a „birtokviszonyt” is kifejezve, mert ezt már egyes szám második személyben elmondta minden teremtményének az örök Vagyok! Tudjuk-e, valljuk-e és hisszük-e ezt a kőbe vésett, élő igét?: „Én az Úr, vagyok a te Istened – ne legyen más istened rajtam kívül!” (2Móz 20,2–3) Garai András |