„…szeretetre van szüksége a szenvedőnek” (Jób 6,14)!
A depresszióból is megszabadítlak; „mert én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód” (2Móz 15,26)! Egy – időhiány miatt elmaradt – laikus hozzászólás összegzése
Nemcsak Jóbnak, de minden testi-lelki betegségben szenvedő embernek szeretetre van szüksége. Elsősorban Isten szeretetét kell elfogadnia, amelyet Fiában ajándékozott nekünk, de embertársai találékony szeretete is szükséges a végleges gyógyulás érdekében. Mindez különösen érvényes korunk népbetegségében; a depresszió hálójában szenvedő testvéreink életére nézve. Istennek a Szentírásban adott kijelentését hittel megragadva, s a felkínált Szabadítót elfogadva; megtapasztalható, hogy a több ezer éves ígéret ma is igaz és élő Ige; — tehát az örök Vagyok cselekvését, történését, létezését kifejező szó… A csüggedés mocsarába került embertársaink átélik ezeket a negatív érzéseket: érzelmi elhidegülés, szomorúság, sírás, agresszió, ingerültség, félelem, szorongás, gond, reménytelenség. A zsoltáros is ezt kérdezte: „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem?” De így folytatta: „Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!” (Zsolt 42,6.12; 43,5) Az önbizalomhiány a depresszió egyik legáltalánosabb tünete; s az egyik oka a harag, amely a búskomorság minden fázisában jelen van. Isten gyógymódja: Ismerd el és valld be előtte, hogy haragod: bűn! Kérd őt, vegye el ezt az agresszív magatartásodat; s adj neki hálát irgalmáért, kegyelméért és bocsánatáért! S ha az agressziót felváltja a szeretet, akkor semmi ereje sincs a depressziónak rajtunk! Az önsajnálat a depresszió legfőbb oka; de ezt nagyon nehezen ismerjük el. Hogyan lehet ezt a bűn legyőzni? Úgy, mint a haragot: Ismerd fel és valld meg bűnként, s kérj Istentől győzelmet az önsajnálat fölött! Ne feledj el hálát adni imádságodban rendszeresen mindenért; „mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra” (1Thessz 5,18). A démoni eredetű depresszióból is van szabadulás, ha használjuk Isten fegyverzetét! „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4,7)! Fogadjuk el önmagunkat, hiszen Isten szeret minket, és terve van az életünkkel. S ne gyűlöljük önmagunkat, mert ennek tragikus következményei lehetnek! Hogyan lesz jobb véleményünk önmagunkról? Ha keressük Istennel a személyes kapcsolatot; ő betölti belső ürességünket. Ha bennünk lakik Isten igéje, akkor békességben tudunk élni vele, önmagunkkal és felebarátainkkal egyaránt. Hogyan segíthetünk búskomor barátunknak? Legyünk mellette, akár némán, mint Jób barátai. De mondjuk neki Isten igéjét is, és imádkozzunk vele, hálaadással! Ne ítéljük el haragja és önsajnálata miatt; bízzuk a Szentlélekre, hogy meggyőzze őt ezekről a bűneiről, de vigyük őt közbenjáró imáinkban Isten színe elé! S bizonyságot tehetünk neki, elmondva ezt a kimenekülési tervet: A győzelem a depresszió felett; rajta múlik! Az első lépés a gyógyulás útján, hogy Jézus Krisztust Urának és Megmentőjének fogadja el; aki szereti a szenvedőt és megbocsát a megtérő bűnösnek. Az „én” trónfosztása életében azt eredményezi majd, hogy ő is meg tud bocsátani másoknak és önmagának is! S e sok szenvedéssel járó betegségből is megszabadítja az Úristen, aki Fia által az ő gyógyítójává is lett! Így újra egészséges emberként, képes Isten eredetei teremtő szándéka betöltésére; hogy őt dicsőítse és örökké gyönyörködjék benne! A téma iránt részletesebben érdeklődök figyelmébe ajánlom ezt a két könyvet: Tim LaHaye: Kivezető út a depresszióból, Evangéliumi Kiadó, 1996. Jim Winter: Depresszió: menekülési terv; Keresztyén válasz a depresszióra, Kálvin Kiadó, 2006. (Ebből a műből – rendhagyó könyvajánlóként – egy rövid részletet is közreadunk; ezzel a címmel: Amikor elfáradunk a jó cselekvésében) Garai András
Rendhagyó könyvajánló:
Amikor elfáradunk a jó cselekvésében Részlet Jim Winter: „Depresszió: Menekülési terv – Keresztyén válasz a depresszióra” című új könyvéből (79–81. oldalak)
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Gal 6,9). Martin Luther a következő magyarázatot fűzte ehhez a bibliai vershez: „Mindenki számára könnyű lehet jót cselekedni egyszer vagy kétszer; de nagyon nehéz folyton jót tenni, anélkül, hogy elbátortalanítana mások hálátlansága és gonoszsága. A keresztyén élet és szolgálat nehéz feladatai mindennapi felelősségeinkkel együtt nagyon megterhelőek lehetnek testileg és lelkileg egyaránt, akár depresszió kialakulásához is vezethetnek. Spurgeon éppen Lutherrel kapcsolatban beszélt erről egyik prédikációjában. Életének egy bizonyos szakaszában Luthert hatalmába kerítette a kétségbeesés és a depresszió. A barátai úgy gondolták, hogy jobb, ha egy ideig elvonul a világtól, nehogy olyat tegyen vagy mondjon mások előtt, ami méltatlan lenne a nagy reformátor személyiségéhez. Rávették, hogy utazzon el egy csendes, nyugodt helyre, ahol megszabadulhat a rengeteg feszültségtől. A pihenőidő leteltével Luther hazatért, ugyanolyan állapotban, mint ahogy elment. Spurgeon így folytatta a prédikációt: „Most pedig elmondom, szerintem hogyan gyógyulhatott meg ez a nem mindennapi ember. Hazament, de miután belépett az ajtón, nem üdvözölte senki. A nappaliba érve látta, hogy a felesége, Catherine fekete ruhában sír, mintha gyászolna valakit. Mellette volt a fekete köpeny, amit a hölgyek temetésen viseltek. Luther felkiáltott: »Ó, Katalin, mi történt, meghalt a gyermekünk?« Erre a felesége megrázta a fejét, és azt mondta, hogy a gyermek jól van, sokkal nagyobb baj történt. Luther kiabálva kérdezte: »Jaj, hát akkor milyen csapás ért minket? Mondd el gyorsan! Már éppen elég szomorú vagyok, Mondd gyorsan!« A felesége így válaszolt: »Kedvesem, hát nem hallottad? Lehetséges, hogy hozzád nem jutott el a szörnyű hír?« A nagy reformátor még hevesebben kezdte faggatni a feleségét, és sürgette, hogy azonnal mondja el mi történt. Katalin azt mondta: »Tényleg nem hallottad, hogy meghalt a mi mennyei Atyánk, és hatalma véget ért?« Luther megdöbbenve állt egy pillanatig, aztán kitört belőle a nevetés és felkiáltott: »Katalin, most értettem meg mi volt ez a színjáték – milyen bolond vagyok! Isten nem halt meg, mindörökké él, én pedig mégis úgy tettem, mintha nem létezne. Jól megleckéztettél.« Természetesen nem lehetünk biztosak abban, hogy Spurgeonhöz hasonlóan Luther személyisége is alkalmas volt ilyen fajta sokkterápiára. Nem is ez a fontos, hanem a történetben megfogalmazott üzenet, amely szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy emberek vagyunk: teherbírásunk véges. Az erre vonatkozó klasszikus bibliai példa Illés, akiről Jakab azt írja, hogy „ugyanolyan ember volt, mint mi” (Jak 5,17). A Karmel-hegyen Illést erősnek látjuk, bátran szembeszáll a gonosz erőkkel, és csodálatos győzelmet arat, mert hitt Istenben (1Kir 18). A Hóreb-hegyen egy megtört ember sírva könyörög Istenhez: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” (1Kir 19,4). Mondhatjuk azt, hogy Illés egyszerűen elvesztette a hitét? Vagy más oka is lehetett a kétségbeesésnek? Nem lehet, hogy egyszerűen csak kimerült és emiatt kerítette hatalmába a félelem és az önsajnálat? Ez az az állapot, amit „kiégésnek” is szoktunk hívni. Mindenkit megtámadhat, különösen azokat, akiknek nagy felelősséget kell hordozniuk. A keresztyén egyházi szolgálat magában hordozza a kiégés veszélyét. Ez nemcsak a lelkészi szolgálatra vonatkozik, hanem egyes gyülekezeti tagok felelősségteljes szolgálatára is. (Kálvin Kiadó, 2006. A könyv ára: 1200 Ft) Válogatta: G . A. |