- Szombat [2024.05.04 ]

A 2024. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (1Kor 16,14) *

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" #GaraiNyh #AndreasBlog #garainyh

NAPI ARANYMONDÁS * Jn 6,68-69

"Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje."

<>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <>< <><

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jóel 2,26a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: MK 6,41-42


Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek.

 


Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. Miután mind ettek, és jóllaktak


És esztek bőven, és megelégesztek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatosan cselekedett veletek,

 


Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada, és megszegé a kenyereket, és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé, és a két halat is elosztá mindnyájuk között. Evének azért mindnyájan, és megelégedének


Ehettek és jóllakhattok, és akkor majd magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatos dolgot tett veletek.


Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. Mindenki evett és jól is lakott.




"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Ehetsz jóllakásig, és áldani fogod Istenedet, az Urat azért a jó földért, amelyet neked adott." - "Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;" - "Jézus megkérdezte tőlük: Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: Nincs." - "Add meg napi kenyerünket, Tárházadból táplálj minket! Munkánk sikerrel koronázd, Távoztass tőlünk bajt, viszályt, Hogy csendes béke, szeretet Örvendeztesse népedet!"

* A christianusok küldetése e világban: a SZENTHÁROMSÁG ÚR ISTEN dicsőítése egész életfolytatásukkal! *

Kereszthivatkozások keresése * LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: https://abibliamindenkie.hu/uj

JezusKrisztusUR #Szentharomsag #Szentiras #GaraiAndris #LutherMarton #evangelikus #Utmutato #LelkiElemozsia #Andreas #Biblia #Evangelium #ErosVar #<>< & #hit #remeny #szeretet #keresztyén #egyház #kegyelem #OrokEletBeszede * A Revideált Új Fordítású Szentírás számokban: a COPILOT AI (mesterséges intelligencia) szerint A Magyar Bibliatársulat RÚF (1990. éves kiadása) 66 könyvet tartalmaz (39 ÓSZ & 27 ÚSZ). Ez a Szentírás fordítás 1189 fejezetből (részből) áll (929 ÓSZ & 260 ÚSZ). A Revideált Új Fordítás 31102 bibliai versre tagolódik (23145 ÓSZ & 7957 ÚSZ). - Vedd és olvasd a Szentírást!



Vissza