- Szerda [2018.04.25 ]

A 2018. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Jel 21,6c) Isten mondja:

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen."

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jób 1,21b

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Róm 8,28

 

Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!

 

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.

 

Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve! !

 

 

Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik azővégzése szerint hivatalosak.

 

Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”

 

 

Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.

 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle." - "Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr." - "Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által," - Mit Isten tesz, mind jó nékem, szent az ő akarata, gyermekét el nem hagyja!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

Vissza