- Csütörtök [2017.10.12 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jer 29,11

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Kol 1,27-28

 

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.

 

 

akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban. 

 

Mert én tudom az én gondolatimat, a melyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek.

 

A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az tudniillik, hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége: A kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcseséggel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban;

 

Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek - mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.

 

 

Velük akarta megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye. Őt hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban.

 

"Az ÚR Jézus Krisztus: ISTEN!" * "Megengedem majd, hogy megtaláljatok – így szól az Úr –, és jóra fordítom sorsotokat." - "hogyan értem én Krisztus titkát, hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által." - "Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám." - Tudhatjuk, hogy az Istenbe vetett reménységünk nem szégyenít meg soha, beteljesül a vele való örök életünkben!

LELKI ELEMÓZSIA * RÚF online Biblia: http://abibliamindenkie.hu/uj/

A 2017. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Ez 36,26a):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek."

Vissza