- Kedd [2015.08.25 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Jóel 2,19a

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: Mt 14,19b-20a

 

Így szól népéhez az ÚR: Most már adok nektek gabonát, mustot és olajat, hogy jóllakjatok vele.

 

aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. Miután valamennyien ettek és jóllaktak,

 

És választ tőn az Úr, és mondá az ő népének: Ímé, adok néktek gabonát, bort és olajat, hogy megelégedtek vele,

 

vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan evének, és megelégedének;

 

Az Úr válaszolt népének és ezeket mondta: „Nézzétek, küldök nektek gabonát, újbort és olajat, úgy, hogy jóllakhattok velük.

 

majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek s jól is laktak.

 

"Jézus" "Krisztus" "ÚR" - Isten Fia Megváltó! - "Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az ÚRnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek." - "Odaadta tehát nekik, azok pedig ettek, és még hagytak is belőle, ahogyan az ÚR megmondta." - Nemcsak a testi, de a lelki kenyérre is szükségünk van naponkét, ezt is kérhetjük és élhetünk vele lelkünk üdvösségére!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2015. esztendő ÚTMUTATÓ vezérigéje (Róm 15,7):

"Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére."

Vissza