- Csütörtök [2014.07.10 ]

S z e n t B I B L I A *

A mai nap evangélikus igéi

Ószövetség: Zsolt 106,44-45

S z e n t B I B L I A *

http://www.losungen.de

Újszövetség: 1Kor 10,13b

 

Mégis rájuk tekintett nyomorúságukban, meghallgatta esedezésüket. Visszaemlékezett a velük kötött szövetségre, nagy szeretettel megkönyörült rajtuk.

 

Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

 

De reájok tekintett a nyomorúság napján, mikor meghallgatá rimánkodásukat; És megemlékezett velök kötött szövetségéről, és nagy kegyelmessége szerint megengesztelődék.

 

de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.

 

Ám ismét rátekintett nyomorúságukra, mihelyt meghallotta könyörgésüket. Szövetségére gondolt és irgalmas lett, nagy irgalmában megváltoztatta szándékát.

 

Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.

 

"és ha megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és fiaiddal együtt teljes szívvel és teljes lélekkel hallgatsz a szavára, akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az ÚR, könyörül rajtad!" "Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen!" "Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk!" Bízd Újra Életed Krisztusra, akkor megtapasztalod a szabadítását!

Garainyh*non-stop†Mission

A 2014. év ÚTMUTATÓ igéje (Zsolt 73,28a): "De nekem olyan jó Isten közelsége!"

Vissza