- Kedd [2011.03.29 ]

S z e n t    B i b l i a

Ószövetség:  Ézs 61,1a

S z e n t    B i b l i a

Újszövetség:  Róm 6,4

 

Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR.

 

A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.

 

Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr,

 

Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.

 

 Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem.

 

A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk.

 

„A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele. - A keresztség, könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által!" - Jézusért van új, örök életünk!

Vissza