1752|1341093600|dynamic|- Vasárnap|
Tisztelet Látogató!
2012. július 1-től a rovat naponta friss anyaga itt érhető el: http://andreas.blog.hu/
|A rovat itt folytatódik: http://andreas.blog.hu/ Tipp: Megnyitás új ablakban!
1751|1341007200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Préd 8,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 32,38 |
| |
| A bűnösnek azonban nem lesz jó dolga, és élete nem nyúlik hosszúra, mint az árnyék, mivel nem féli az Istent. | | Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbítja meg az ő életét, olyan lesz, mint az árnyék, mert nem rettegi az Istennek orczáját. | | És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenök leszek. | |
| |
| A gonosznak nem lesz jó sora, és nem fogja napjait megnyújtani, mint az árnyékot, mivel nem fél az Istentől. | | Akkor majd az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. |
| |
| "Tudod-e azt, hogy ősidőktől fogva, amióta csak ember került a földre, a bűnösök vigadozása rövid ideig tart, és az elvetemültek öröme egy pillanat?" - Az istenhívők az ő népe. |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Akkor majd az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek!"
1750|1340920800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Préd 5,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 42,11 |
| |
| Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság. Ezért féld az Istent! | | Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! Ne féljetek tőle - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből! |
| |
| Mert a sok álomban a hiábavalóság is és a beszéd is sok; hanem az Istent féljed. | | Ne féljetek a babiloni királytól, a kitől most féltek, ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. | |
| |
| Ennyi álom, ennyi hiábavalóság; sok a szóbeszéd és a szélkergetés. Tehát féld az Istent! | | Ne féljetek többé Babilon királyától; ne féljetek tőle -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből. |
| |
| "Az a próféta, aki álmot látott, mondja meg, hogy csak álom volt. De aki igét kapott, hirdesse igémet igazán! Mi köze a szalmának a tiszta búzához? - így szól az ÚR." -Jussunk el az emberi beszédtől Isten élő igéjéhez! |
Garainyh*non-stop†Mission
|Ne emberektől félj, hanem az Istent féld!
1749|1340834400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 29,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 44,26 |
| |
| Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál. | | De halljátok meg az ÚR igéjét ti júdaiak mindnyájan, akik Egyiptomban laktok: Megesküdtem az én nagy nevemre - mondotta az ÚR -, hogy egyetlen júdai ember sem ejti ki többé a nevemet egész Egyiptomban így: Az én URamra, az élő ÚRra mondom! |
| |
| Az emberektől való félelem tőrt vet; de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik. | | Azért halljátok meg az Úr szavát mind, ti Júdabeliek, a kik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván: Él az Úr Isten, egész Égyiptom földén! | |
| |
| Az emberfélelem kelepcét állít fel, de aki az Úrban bízik, védelmet lel. | | De halljátok az Úr szavát, mindnyájan, ti, júdaiak, akik Egyiptom földjén laktok: Saját nagy nevemre esküszöm - mondja az Úr -, hogy Júda népéből senki sem említi többé az én nevemet egész Egyiptomban; egyikük sem mondja többé: „Amint igaz, hogy Isten, az Úr él!” |
| |
| "Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” Vessük el modern, mai bálványainkat is! |
Garainyh*non-stop†Mission
|Istenítélet a bálványimádás bűne miatt!
1748|1340748000|dynamic|- Szerda | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 24,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 46,28 |
| |
| Féljed, fiam, az URat és a királyt, és felforgatók közé ne keveredj! | | Ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. |
| |
| Féld az Urat, fiam, és a királyt; a pártütők közé ne elegyedjél. | | Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. | |
| |
| Fiam, tiszteld az Urat és a királyt; sem egyik, sem másik ellen ne lázadj fel! | | Ne félj hát, szolgám, Jákob - mondja az Úr -, mert veled vagyok. Azoknak a népeknek mind véget vetek, amelyek közé szétszórtalak; de neked nem vetek véget, csak megfenyítelek igazság szerint, mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül. |
| |
| "Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett." - "Fenyíts minket, URam, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy!" - Akit szeret az Úr, megfenyíti! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek!"
1747|1340661600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 23,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 6,7 |
| |
| Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az URat féld mindennap, | | Hullanak köztetek a sebesültek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ne irígykedjék a te szíved a bűnösökre; hanem az Úr félelmében légy egész napon; | | És elhulljon a sebesült közöttetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne a bűnösök miatt gerjedjen föl szíved, inkább minden nap az Úr félelmében! | | Akiket közületek döfés ér, leroskadnak. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!" - "Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag!" - Ne imádj semmilyen bálványt! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Összetörik és megsemmisítik bálványaitokat!"
1746|1340575200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 21,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 6,10 |
| |
| Az igaznak öröm, ha a törvény jut érvényre, de a gonosztevőnek rettegés. | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Nem hiába mondtam meg, hogy ilyen veszedelmet hozok rájuk. |
| |
| Vígasság az igaznak igazat cselekedni; de ijedelem a hamisság cselekedőinek. | | És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt. | |
| |
| Igazságot tenni öröm az igaznak, de nagy ijedelem a gonosztevőknek | | Így majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, hogy nem hiába beszéltem, hanem valóban rájuk szabadítom ezt a sok borzalmat. |
| |
| "Az ostobának a galádságban telik öröme, az értelmes embernek pedig a bölcsességben." - "Majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között, az oltárok körül, minden magas halmon, minden hegycsúcson, minden bujazöld fa és minden lombos cserfa alatt; mindenütt, ahol engesztelő illatáldozatot szoktak bemutatni bálványaiknak." - Ne legyen más Istened! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!"
1745|1340488800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 19,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 6,13 |
| |
| Az ÚR félelme életet jelent: az ember elégedetten alszik, nem éri veszedelem. | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között, az oltárok körül, minden magas halmon, minden hegycsúcson, minden bujazöld fa és minden lombos cserfa alatt; mindenütt, ahol engesztelő illatáldozatot szoktak bemutatni bálványaiknak. |
| |
| Az Úrnak félelme életre visz; és az ilyen megelégedve tölti az éjet, gonoszszal nem illettetik. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor sebesültjeik ott lesznek bálványaik között az ő oltáraik körül, minden magas halmon, minden hegyeknek tetein, minden zöld fa alatt és minden lombos terpentinfa alatt, a hol csak kedves illatot adának minden bálványaiknak. | |
| |
| Az Úrnak félelme életben tart, van mit ennie az embernek, s nem kell rettegnie bajtól. | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor holttestük ott hever a bálványok között, oltáraik körül, minden kiemelkedő halmon, minden hegy tetején, minden zöldellő fa és minden lombos terebint alatt, mindenütt, ahol kellemes illatú áldozatot mutattak be bálványaiknak. |
| |
| Isten megindokolja ítéletét népe felett: "De a júdaiak is azt tették, amit rossznak lát az ÚR, és még sokkal jobban felingerelték őt vétkeikkel, amelyeket elkövettek, mint őseik a maguk tetteivel. Ők is építettek áldozóhalmokat, szent oszlopokat és szent fákat minden magas halmon és minden bujazöld fa alatt." - Ne legyen más istened! Ne imádj bálványt! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők!"
1744|1340402400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 10,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 6,14 |
| |
| Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül. | | Kinyújtom a kezemet ellenük, sivárrá és kietlenné teszem az országot, minden lakóhelyüket a pusztától Dibláig. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| A mitől retteg az istentelen, az esik ő rajta; a mit pedig kivánnak az igazak, meg lesz. | | Kinyújtom azért kezemet reájok, és teszem a földet kietlen pusztasággá, a pusztától fogva Dibláig minden lakóhelyökön, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| A gonoszt utoléri, amitől retteg, amit az igazak kívánnak, az osztályrészük lesz. | | Kinyújtom ellenük kezemet, pusztasággá teszem a földet a sivatagtól egészen Ribláig mindenütt, ahol csak laknak, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten végrehajtja ítéletét népe felett: "Babilónia királya pedig levágatta, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának saját földjéről." - A bálványimádás bűne miatti ítélet mást sem kerül el... Isten féltőn szerető ÚR! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!"
1743|1340316000|dynamic|- Péntek | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 3,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 7,4 |
| |
| Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. | | Nem szánakozom rajtad, és nem leszek könyörületes, hanem megbüntetlek, ahogy érdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától, ha eljő; | | És nem kedvez az én szemem néked, sem meg nem szánlak; hanem a te útaidat vetem reád, és útálatosságaid közötted lesznek és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. | | Szemem nem tekint rád irgalommal, s nem könyörülök meg rajtad, hanem felelőssé teszlek útjaidért, és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten meghirdeti ítéletét népe felett: "Most már hamarosan kitöltöm rajtad lángoló haragomat, elbánok veled haragomban; elítéllek úgy, ahogy megérdemled, és megbüntetlek minden utálatos tettedért." - "mivel te tisztátalanná tetted szentélyemet minden förtelmes és utálatos bálványoddal, azért én elveszem tőled; nem szánakozom, és nem leszek könyörületes!" - Ne imádj bálványt! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon!"
1742|1340229600|dynamic|- Csütörtök | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 3,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 7,9 |
| |
| Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. | | Nem szánakozom, és nem leszek könyörületes. Úgy bánok veled, ahogy megérdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, vagyok az, aki ver! |
| |
| Mikor lefekszel, nem rettegsz; hanem lefekszel és gyönyörűséges lesz a te álmod. | | És nem kedvez az én szemem, sem meg nem szánlak; útaid szerint fizetek tenéked, és a te útálatosságaid közötted lesznek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki ver. | |
| |
| Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. | | Szemem nem tekint rád irgalommal és nem könyörülök, hanem számon kérem tőled útjaidat és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki lesújtok. |
| |
| Isten megindokolja ítéletét népe felett: "Te dobtál el engem - így szól az ÚR -, hátat fordítottál nekem. Ezért kinyújtom kezemet és elpusztítalak, belefáradtam a szánakozásba." - Ne legyen más istened, ne imádj bálványt! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az ÚR támogat engem!"
1741|1340143200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 3,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 7,27 |
| |
| Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat! | | A király gyászolni fog, a fejedelmet borzadás környékezi, és az ország népének megbénul az ereje. Úgy bánok velük, ahogy megérdemlik. Ahogyan ők ítéltek, úgy ítélem meg őket. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól. | | A király szomorkodik, a fejedelem irtózatba öltözik; s a föld népének kezei megdermednek. Útjok szerint cselekszem velök, ítéletök szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne tartsd magadat bölcsnek, inkább féld az Urat és kerüld a rosszat! | | A király gyászolni fog, a fejedelmet szomorúság keríti hatalmába, az ország népének megbénul a keze. Tetteik szerint bánok velük, ítéleteik szerint ítélkezem fölöttük, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint." Az emberi bölcsesség kezdete az istenfélelem! Mindenek előtt őt szeresd teljesen és igazán! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak!"
1740|1340056800|dynamic|- Kedd | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 1,29 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 11,10 |
| |
| mert gyűlölték a tudást, és nem az ÚR félelmét választották; | | Fegyvertől fogtok elesni, Izráel határán ítélkezem fölöttetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Azért hogy gyűlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották. | | Fegyver miatt hulljatok el, Izráel határán ítéllek meg titeket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Mivel gyűlöletes volt előttük a belátás, és az Úr félelmét kevésre becsülték, | | Kard élén hulltok el Izrael határain belül, végrehajtom rajtatok az ítéletet, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "nem törődtek tanácsommal, megvetették minden feddésemet." - Az istentelenség megítéltetik. De: "A bölcsesség kezdete az ÚR félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek. Az ő dicsérete örökre megmarad." - Istent félnünk és szeretnünk kell! S csak benne bízzunk! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik!"
1739|1339970400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péd 1,26 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 11,12 |
| |
| ezért én is nevetek majd a bajotokon, kigúnyollak, ha eljön, amitől rettegtek, | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, mert nem az én rendelkezéseim szerint éltetek, és nem az én törvényeimet teljesítettétek, hanem a körülöttetek levő népek törvényeit teljesítettétek. |
| |
| Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljő az, a mitől féltek. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert az én végzéseimben nem jártatok, és rendeléseimet nem cselekedtétek, hanem a pogányok módja szerint cselekedtetek, a kik körültetek vannak. | |
| |
| Ezért most én is nevetek bajotokon, gúnyolódom, ha hatalmába kerít titeket a rettegés, | | s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, akinek nem tartottátok meg a törvényeit és nem követtétek a parancsait, hanem a körülöttetek lévő népek szokásai szerint éltetek.” |
| |
| "Megszégyenülnek a bálványimádók mind, akik a bálványokkal dicsekszenek. Az ÚR előtt borul le minden isten." - Ne imádd se önmagad, se más ember által készített bálványt! Az ÚR az Isten egyedül! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül!"
1738|1339884000|dynamic|- Vasárnap|
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 130,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 11,16 |
| |
| De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. | | Ezért mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Elvetettem őket messzire a pogányok közé, szétszórtam őket az országokba, de én vagyok a szentélyük egy kis időre azokban az országokban, amelyekbe jutottak. |
| |
| Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged! | | Ezokáért mondjad: így szól az Úr Isten: Mivelhogy távol vetettem őket a pogányok közé, és szétszórtam őket a tartományokba, tehát én leszek nékik templomul rövid időre a tartományokban, a melyekbe mentek. | |
| |
| Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged. | | Ezért mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Igen, elküldtem őket messzire, a népek közé, szétszórtam őket idegen országokba, s rövid időre én lettem számukra a szentély azon a földön, ahová mentek. |
| |
| Isten kéri: "Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani." - "Akkor majd megértik ... hogy én törtem össze tőlem elfordult parázna szívüket és bálványaikkal paráználkodó szemüket. Megundorodnak önmaguktól gonoszságuk miatt, mert mindenféle utálatosságot követtek el." - Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Nyomorúságukban keresnek majd engem!"
1737|1339797600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 119,161 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 11,20 |
| |
| Fejedelmek üldöznek ok nélkül, de szívemet csak igéd rettentheti meg. | | hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| A fejedelmek ok nélkül üldöztek engem; de a te igédtől félt az én szívem. | | Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenök. | |
| |
| A fejedelmek ok nélkül üldöznek, de szívem csak a te szavadat féli. | | hogy törvényeim szerint éljenek, tartsák szem előtt parancsaimat, és teljesítsék őket. Akkor a népem lesznek, én meg az Istenük leszek. |
| |
| Isten megígérte: "Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik!" - Csak így lehetsz Isten gyermeke! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek!"
1736|1339711200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 119,120 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,11 |
| |
| Megborzadt a testem, mert rettegek tőled, félek ítéleteidtől. | | Mondd: Én intő jel vagyok számotokra! Ahogyan én tettem, úgy kell majd nekik is tenniük: mint rabok mennek a fogságba. |
| |
| Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől. | | Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek. | |
| |
| Testem remeg előtted a félelemtől, reszketve nézem ítéletedet. | | Mondd: én jel vagyok nektek. Amit én tettem, azt teszik majd ők is: száműzetésbe, fogságba mennek. |
| |
| "Odaadom Cidkijját, Júda királyát és vezéreit is ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe, a babilóniai király hadseregének hatalmába, amely most elvonult innen." - "Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?" - Te ne félj, csak higgy! |
Garainyh*non-stop†Mission
|Isten igazságos ítélete népén
1735|1339624800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 118,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,15 |
| |
| Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor elszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba. |
| |
| Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom őket a pogányok közé, és szétszórom őket a tartományokba. | |
| |
| Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha szétszórom őket a népek közé és szétszélesztem őket idegen országokba. |
| |
| "Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!" - "Segítőit pedig és egész csapatát, akik csak körülötte vannak, széjjelszórom mindenfelé, és kivont karddal üldözöm őket." - Ha Istent féled, nem kell emberektől félned! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”"
1734|1339538400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 116,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,16 |
| |
| Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok. | | De megtartok közülük néhány embert a fegyver, éhínség és dögvész után, hogy elbeszélhessék utálatos dolgaikat a népek között, amelyek közé kerülnek. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam. | | De meghagyok közülök kevés férfiakat a fegyvertől, éhségtől s döghaláltól, hogy elbeszéljék minden útálatosságukat a pogányok közt, a kik közé mennek, s hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Körülvettek a halál kötelékei s az alvilág csapdái; elmerültem a nyomorban és a félelemben. | | De meghagyok közülük néhányat. Ezek megmenekülnek a kardtól, az éhínségtől, a pestistől, hogy elbeszéljék minden szégyenletes tettüket a népek körében, ahová mennek, s így azok is megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "De hagyok maradékot. Lesznek, akik megmenekülnek a fegyvertől, a népek közé szétszóródva az országokban." Indoklás: "Akkor majd megértik megmenekültjeitek a népek közt, ahová fogságba vitték őket, hogy én törtem össze tőlem elfordult parázna szívüket és bálványaikkal paráználkodó szemüket. Megundorodnak önmaguktól gonoszságuk miatt, mert mindenféle utálatosságot követtek el." - Uram, irgalmazz! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem!"
1733|1339452000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 112,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,20 |
| |
| Rendületlen a szíve, nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire. | | A lakott városok romba dőlnek, és az ország pusztává lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Rendületlen az ő szíve; nem fél, míglen ellenségeire lenéz. | | És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak. | | A népes városok romhalmazzá válnak, az ország sivataggá lesz, hogy megtudjátok: én vagyok az Úr. |
| |
| Beteljesült ez a prófécia is: "Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor elszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba." - Csak a Lélek által vallhatod Úrnak Istent! |
Garainyh*non-stop†Mission
|Isten igazságosan ítél!
1732|1339365600|dynamic|- Hétfő | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 112,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,25 |
| |
| Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az ÚRban. | | Mert ha én, az ÚR, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül. Ha a ti napjaitokban mondok valamit, ti engedetlen nép, azt meg is teszem! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. | | Mert én szólok, az Úr; s a mely szót szólok, meglészen, nem halad tovább. Mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólok egy szót és megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten! | |
| |
| Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél. | | Mert én, az Úr beszélek. Amit mondok, az valóra válik, késedelem nélkül. Igen, ti lázongó nemzedék, megélitek, hogy amit kimondok, azt valóra is váltom - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten megigérte: "Ezért mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Nem késik tovább egyetlen igém sem, valóra válik az az ige, amelyet mondok - így szól az én Uram, az ÚR." - Uram, csak egy szót szólj! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Nem lesz többé hiábavaló látomás és hízelgő jósolgatás Izráel házában!"
1731|1339279200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 111,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 13,9 |
| |
| Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve. | | Kezem ránehezedik azokra a prófétákra, akik hiábavalóságot látnak, és hazugságot jósolgatnak. Nem maradnak népem körében, nem írják be őket Izráel házának a könyvébe, és nem jutnak el Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, Úr vagyok. |
| |
| Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes az ő neve. | | És lészen kezem a próféták ellen, kik hívságot látnak és hazugságot jövendölgetnek; az én népem gyülekezetében nem lesznek, Izráel házának könyvébe nem irattatnak, és Izráel földjére be nem mennek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. | |
| |
| Népének megváltást küldött, szövetségét minden időkre kötötte, szent és magasztos a neve. | | Azokon a prófétákon, akik hamis látomást láttak és hazugságokat jövendöltek, rajtuk lesz a kezem: nem jutnak be népem tanácsába, nem lesznek benne Izrael házának jegyzékében, nem mennek be Izrael földjére, hadd tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| Isten megigérte: "hogy többé ne tévelyedjék el tőlem Izráel háza, és ne tegyék magukat tisztátalanná semmiféle vétkükkel. Akkor majd az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek - így szól az én URam, az ÚR." - Ő igazságos és kegyelmes ÚR! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"A bölcsesség kezdete az ÚR félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek!"
1730|1339192800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 102,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 13,14 |
| |
| Félik majd, URam, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet, | | Lerombolom a falat, amelyet habarccsal vakoltatok, és a földre döntöm, úgyhogy föltárul az alapja. Ledől, és vele együtt nektek is végetek lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet; | | És ledöntöm a falat, melyet mázzal mázoltatok és levetem a földre, és meztelen lesz fundamentoma; és leomlik, és ti veszszetek el közepette, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Akkor majd félik a pogányok az Úr nevét, és a föld minden királya meghajol Fölséged előtt: | | Ledöntöm a falat, amit bevakoltatok, egyenlővé teszem a földdel, és alapjai napvilágra kerülnek. Összeomlik, és ti ott pusztultok el alatta - akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten megindokolja tettét: " Mivel félrevezették népemet, amikor azt mondták, hogy békesség, pedig nincs békesség; és ha a nép falat épít, ők bevakolják habarccsal, ezért mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy ledől az." - De az Ige kőszállként megáll, megszégyenül, ki bántja! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Mert nagy az én nevem a népek között - mondja a Seregek URa!"
1729|1339106400|dynamic|- Péntek | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 99,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 13,21 |
| |
| Magasztalják nagy és félelmes nevét, mert szent ő! | | Letépem varázskendőiteket, és kiszabadítom kezetekből népemet; nem lesz az többé vadászzsákmány a kezetekben. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Tiszteljék a te nagy és rettenetes nevedet, - szent az! | | És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| dicsőítsék nagy és félelmetes neved, mert szent és hatalmas vagy! | | Széttépem fátylaitokat és kiszabadítom népemet kezetekből, hogy többé ne legyenek zsákmányként kezetekben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten megindokolja tettét: " Mivel hazug módon fájdalmat okoztok az igaz embernek, pedig én nem akarok neki fájdalmat okozni; a bűnöst pedig bátorítjátok, úgyhogy nem tér meg a rossz útról, és nem marad életben." - Szent az Isten, gyűlöli a bűnt, de a megtérő bűnöst szereti! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved!"
1728|1339020000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 91,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 13,23 |
| |
| Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, | | ezért nem fogtok többé hiábavalóságot látni, és nem jósolgattok tovább, mert kiszabadítom kezetekből népemet. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; | | Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; | | Ezért nem láttok többé hamis látomásokat, és nem jövendöltök hazugságokat. Kiszabadítom népemet kezetekből, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten a hamis prófétanők, varázslók, boszorkányok ellen fordul prófétája által s megítéli őket: "Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Bűvös szalagjaitok ellen fordulok, amelyekkel lelkekre vadásztok, mint a madarakra. Leszaggatom azokat karjaitokról, a lelkeket pedig elengedem, azokat a lelkeket, akikre ti vadásztok, mint a madarakra." - Mindez útálatos az ÚR előtt! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon!"
1727|1338933600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 88,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 14,4 |
| |
| Nyomorult és beteg vagyok ifjúságom óta, rettegek tőled, tanácstalan vagyok. | | Ezért beszélj velük, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Ha valaki Izráel házából úgy megy a prófétához, hogy a szívébe fogadja bálványait, és azon jár az esze, ami bűnbe viszi őt, annak én, az ÚR, fogok válaszolni a sok bálvány miatt. |
| |
| Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom. | | Ezokáért szólj velök, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Valaki az Izráel házából bálványait szívébe fölveszi, és vétkének botránkozását teszi orczái elé, és megy a prófétához: én, az Úr felelek meg annak énmagam által bálványainak sokasága miatt; | |
| |
| Ifjúkorom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál. Viseltem borzalmaidat és betegeskedtem. | | Ezért szólj hozzájuk, és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Izrael házából mindenkinek, akinek a szíve bálványokhoz tapad, s aki ahhoz ragaszkodik, ami bűnbe viszi, de azért mégis a prófétához fordul, annak én, az Úr felelek, tömérdek bálványa ellenére, |
| |
| "Emberfia! Ezek az emberek szívükbe fogadták bálványaikat, és azon jár az eszük, ami bűnbe viszi őket. Engedjem, hogy ezek kérdezgessenek engem?" - Ne imádj bálványt! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Rám zúdult izzó haragod, rettentő csapásaid megsemmisítenek."
1726|1338847200|dynamic|- Kedd | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 86,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 14,8 |
| |
| Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet. | | Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet. | | Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. | |
| |
| Mutasd meg utadat, Uram, hogy igazságod szerint járjak; irányítsd szívemet, hogy félje nevedet! | | Az ilyen embernek ellene fordulok, intő példává és szóbeszéd tárgyává teszem, kiirtom népemből, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Utaidat, URam, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!" Vegyük komolyan ezt a figyelmeztetést: "Mert ha valaki Izráel házából és az Izráelben lakó jövevények közül elidegenedik tőlem, szívébe fogadja a bálványokat, azon jár az esze, ami őt bűnbe viszi, és úgy megy a prófétához azért, hogy megkérdezzen engem, annak én, az ÚR, fogok válaszolni." |
Garainyh*non-stop†Mission
|Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!"
1725|1338760800|dynamic|- Hétfő | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 78,53 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 14,11 |
| |
| Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el. | | hogy többé ne tévelyedjék el tőlem Izráel háza, és ne tegyék magukat tisztátalanná semmiféle vétkükkel. Akkor majd az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek - így szól az én URam, az ÚR. |
| |
| És vezeté őket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger. | | Azért, hogy el ne tévelyedjék többé Izráel háza én tőlem, és többé meg ne fertéztessék magokat minden ő elszakadásukkal, hanem legyenek az én népem és én legyek Istenök, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| Biztosan vezette őket, hogy ne tévelyegjenek, s ellenségeiket elnyelte a tenger. | | Így Izrael háza nem távolodik el többé tőlem, és nem szennyezi be magát többé bűneivel. Ők a népem lesznek, én meg az Istenük leszek - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Izráel fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, és a víz jobbról-balról falként állt!" - Az ÚR a te őriződ! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek!"
1724|1338674400|dynamic|- Vasárnap | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 65,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 15,7 |
| |
| Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk! Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken, | | Ellenük fordítom arcomat. Tűzből kerültek ki, tűz emészti meg őket. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor ellenük fordítom arcomat. |
| |
| Csodálatos dolgokat szólasz nékünk a te igazságodban, idvességünknek Istene; e föld minden szélének és a messze tengernek bizodalma; | | És ellenök fordítom arczomat. A tűzből jöttek ki és a tűz emészsze meg őket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor arczomat ellenök fordítom. | |
| |
| Igazságosságodban meghallgatsz minket, Istenünk, segítőnk, s megrendítő, fönséges jeleket adsz. Te vagy a föld határainak reménye, s reménysége a távoli partoknak. | | Ellenük fordítom arcomat. Kimenekültek a tűzből, de a tűz megemészti őket. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor majd ellenük fordítom arcomat. |
| |
| "Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át!" - Isten kiment téged a tüzes kemencéből is, ha benne bízol! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Erőt vettek rajtunk a bűnök, de te megbocsátod vétkeinket!"
1723|1338588000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 64,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 16,62 |
| |
| Félelem fog el minden embert, és hirdetik Isten tetteit, megértik cselekedeteit. | | Szövetségre lépek veled, és megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Akkor megfélemlenek mind az emberek; hirdetni fogják Istennek dolgát, és megértik cselekedetét. | | És én megerősítem frigyemet veled, s megismered, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Félelem tölt el mindenkit, hirdetik Isten műveit, és tetteit megértik. | | Megújítom veled a szövetséget, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, |
| |
| "Örülni fog az ÚRban az igaz, mert nála talált oltalmat, dicséretet mondanak a tiszta szívűek!" - Szeret az Isten, még engem is! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"És mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket!"
1722|1338501600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 64,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 17,22 |
| |
| Hallgasd meg, Istenem, panaszkodó szavamat! Óvd meg életemet, mert ellenség rettent! | | Így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. |
| |
| Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg éltemet. | | Így szól az Úr Isten: És veszek én ama magas czédrus tetejéből, és elültetem; felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen. | |
| |
| Halld meg a szavam, Istenem, hozzád száll panaszom! Őrizd meg életem, hogy ne féljek az ellenségtől! | | Ezt mondja az Úr, az Isten: Én is veszek a nagy cédrusfa tetejéről, a legmagasabb ágáról egy hajtást, és elültetem egy igen magas hegyen. |
| |
| "Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek!" - Isten a semmikből tud valamiket készíteni, s ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges; hiszed-e ezt? |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről!"
1721|1338415200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 61,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 18,32 |
| |
| Mert hallottad, Istenem, amit megfogadtam, a nevedet félőkkel együtt adtál nekem örökséget. | | Hiszen nem kívánom a halandó halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, térjetek hát meg és éljetek |
| |
| Mert te, oh Isten, meghallgattad az én fogadásaimat; a te neved tisztelőinek örökségét megadtad nékem. | | Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek! | |
| |
| Mert te, Istenem, hallottad fogadalmam, megadtad az örökséget, amit azoknak szántál, akik tisztelik nevedet. | | Nem lelem én örömömet a halálban - mondja az Úr, az Isten. Térjetek hát meg és éljetek! |
| |
| "A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem!" - De te csak őt imádd és neki szolgálj! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok meg szívetekben és lelketekben!"
1720|1338328800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 56,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,5 |
| |
| Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?! | | Ezt mondd nekik: Így szól az én URam, az ÚR: Amikor kiválasztottam Izráelt, fölemelt kézzel tettem esküt Jákób háza ivadékainak. Megismertettem magam velük Egyiptom földjén, és fölemelt kézzel tettem esküt, amikor ezt mondtam: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem? | | És mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Azon a napon, melyen elválasztám Izráelt, és fölemelém kezemet a Jákób háza magvának, és megismertetém magamat velök Égyiptom földjén, és kezemet fölemelém nékik, mondván: Én vagyok az Úr, a ti Istentek! | |
| |
| Istenben bizakodom, nem félek, az ember mit árthat nekem? | | és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izraelt, s Jákob nemzetsége felé kinyújtottam a kezem, a tudtukra adtam Egyiptom földjén, kezemet esküre emelve, ezekkel a szavakkal: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| "Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek!" - De te az ő gyermeke vagy már?! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat!"
1719|1338242400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 56,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,7 |
| |
| Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?! | | Akkor ezt mondtam nekik: Vessétek el mindnyájan szemetek elől a förtelmes bálványokat, ne tegyétek magatokat tisztátalanná Egyiptom bálványisteneivel! Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem? | | És mondék nékik: Kiki az ő szemei útálatosságait elvesse, és Égyiptom bálványaival meg ne fertéztessétek magatokat; én vagyok az Úr, a ti Istentek! | |
| |
| Dicsőítem Istenben a szavát, Istenben remélek, nem félek, a halandó mit árthatna nekem. | | Így szóltam hozzájuk: Vessétek el azokat a szörnyeket, amelyeken kinek-kinek a szeme csügg, és ne szennyezzétek be magatokat Egyiptom bálványaival. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek! |
| |
| "Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem." - Fogadjuk meg Józsué tanácsát: "Most azért távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek köztetek vannak, és adjátok oda szíveteket az ÚRnak, Izráel Istenének!" |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán!"
1718|1338156000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 55,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,12 |
| |
| Meghallgat Isten, és megalázza őket az, aki ősidők óta trónján ül. (Szela.) Mert nem akarnak megváltozni, és nem félik az Istent. | | A nyugalom napjait is nekik adtam, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem őket. |
| |
| Meghallja Isten és megfelel nékik, (mivelhogy ő eleitől fogva trónol, Szela), a kik nem akarnak megváltozni és nem félik az Istent. | | És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. | |
| |
| Isten engem meghallgat, őket megalázza: ő, aki örökké uralkodik; mivel nem térnek meg, s nem ismerik az istenfélelmet. | | Nekik adtam szombatjaimat is, hogy jelül szolgáljanak köztem és köztük, s megtudják, hogy én, az Úr megszentelem őket. |
| |
| "Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az ÚR vagyok a megszentelőtök." - Megszenteled-e az ÚR napját szívedben és tetteiddel? |
Garainyh*non-stop†Mission
|Szenteld meg az ünnepnapot!
1717|1338069600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 55,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,19 |
| |
| Félelem és reszketés lepett meg, borzongás járt át. | | Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez igazodjatok, és azokat teljesítsétek! |
| |
| Félelem és rettegés esett én reám, és borzadály vett körül engem. | | Én vagyok a ti Uratok, Istentek: az én parancsolatimban járjatok, az én törvényimet tartsátok meg, és azokat cselekedjétek. | |
| |
| Félelem, aggódás kerít hatalmába, és borzalom tölt el. | | Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Igazodjatok törvényeimhez, tartsátok szem előtt parancsaimat és teljesítsétek őket. |
| |
| "Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az ÚR intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt." - Hinni és tenni Isten szavát! |
Garainyh*non-stop†Mission
|Ha Istenben bízol, nem kell félned!
1716|1337983200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 53,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,20 |
| |
| hogy majd egyszer igen megrettennek, akik addig nem rettegtek! Mert szétszórja Isten támadóid csontjait, megszégyeníted őket, mert Isten megvetette őket. | | Szenteljétek meg a nyugalom napjait annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ott félnek nagy félelemmel, a hol nincsen félelem; mert az Isten elszéleszti azoknak tetemeit, a kik tábort járnak ellened; megszégyeníted azokat, mert az Isten megveti őket. | | És az én szombatimat megszenteljétek, hogy legyenek jegyül én köztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Akkor majd rettegés veri őket, amilyen váratlan rettegés még nem volt. Akik hűtlenek lettek, azoknak csontját szétszórta az Úr, megszégyenültek, mivel Isten elvetette őket. | | Szenteljétek meg szombatjaimat, hogy jelül szolgáljanak köztem és köztetek, s így megtudják, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. |
| |
| "Szégyenkezve piruljon mindenki, aki örül bajomnak! Szégyen és gyalázat borítsa azokat, akik dölyfösek velem szemben!" - "De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény." - Ünnepelj Istenededel! |
Garainyh*non-stop†Mission
|Szenteld meg az ünnepnapot!
1715|1337896800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 49,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,26 |
| |
| Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában. | | Hagytam, hogy tisztátalanokká váljanak ajándékaikkal, amikor áldozatul elégettek minden elsőszülöttet; hagytam, hogy maguk is megrémüljenek, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha megöregbül házának dicsősége; | | S megfertéztetém őket ajándékaikkal, mikor tűzön vittek át minden elsőszülöttet, hogy elpusztítsam őket, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne méltatlankodj hát, ha valaki gazdag, és ha házának fénye gyarapszik! | | Beszennyeztem őket áldozati ajándékaikkal: tűzbe küldték elsőszülötteiket, hogy így megbüntessem őket és megtudják: én vagyok az Úr. |
| |
| "A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz." - "Isten pedig elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket arra, hogy imádják az ég csillagseregét, ahogyan meg van írva a próféták könyvében: Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Izráel háza?" - Ne légy bálványimádó! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Ne késsél adni abból, amiből bőséged és felesleged van! Elsőszülött fiadat add nekem!"
1714|1337810400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 46,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,31 |
| |
| Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; | | Tisztátalanokká teszitek magatokat, amikor ajándékot hoztok, és elégetitek áldozatul fiaitokat bálványaitoknak mindmáig! És én engedjem, hogy kérdezgessetek engem, Izráel háza? Életemre mondom - így szól az én URam, az ÚR -, nem hagyom, hogy kérdezgessetek! |
| |
| Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: | | És ajándékaitok vitelével, mikor átviszitek fiaitokat a tűzön, fertéztetitek meg magatokat minden bálványaitok előtt mind e mai napig, és én engedjem, hogy megkérdezzetek engem, Izráel háza? Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem engedem, hogy megkérdezzetek engem! | |
| |
| Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak, | | amikor áldozatot mutattok be, s amikor tűzbe külditek gyermekeiteket; beszennyezitek magatokat bálványaitokkal mind a mai napig. Én meg hagyjam, hogy Izrael háza megkérdezzen? Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, nem hagyom, hogy megkérdezzetek. |
| |
| "Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő URad." - Ne légy bálványimádó! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr!"
1713|1337724000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 40,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,33 |
| |
| Rettegjenek szégyenükben, akik hahotázva beszélnek rólam! | | Életemre mondom - így szól az én Uram, az ÚR -, hogy királyotok maradok erős kézzel és kinyújtott karral, de kiáradó, lángoló haraggal is |
| |
| Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé! | | Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy erős kézzel és kinyújtott karral és kiontott búsulással uralkodom rajtatok. | |
| |
| Dermedjenek kővé szégyenükben, akik gúnyolnak: „Jól van így!” | | Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó haraggal én uralkodom majd fölöttetek. |
| |
| "Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat." - Isten mindenható és féltőn szerető ÚR, nem hagyja magát megcsúfoltatni! Vegyük komolyan figyelmeztetését: "Mert én magam harcolok ellenetek kinyújtott kézzel és erős karral, lángoló haraggal és nagy felháborodással." |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Távozzanak megszégyenülve, akik hahotázva beszélnek rólam!"
1712|1337637600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 36,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,38 |
| |
| A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, | | Megtisztítlak benneteket az ellenem lázadóktól és hitszegőktől; és kivezetem őket abból az országból, amelyben jövevények voltak, de Izráel földjére nem fognak bemenni. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| A gonosznak hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs ő előtte isten-félelem; | | És kitisztítom közületek a pártosokat, és az ellenem támadókat, és a földről, melyen jövevények voltak, kihozom őket, de Izráel földjére nem fognak bemenni, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| Az álnok ember szívét gonoszság uralja, szeme előtt nincs istenfélelem. | | Kiválasztom közületek a lázadókat, akik fellázadtak ellenem, kivezetem őket abból az országból, ahol laknak, de Izrael földjére nem lépnek be - akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mehetnek be a nyugalom helyére!" - "Így hárítják rátok galádságotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok!" - Egyedül őt imádd és néki szolgálj! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt; az ÚRnak félelme távol tart a rossztól!"
1711|1337551200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 34,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,42 |
| |
| Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor beviszlek benneteket Izráel földjére, abba az országba, amelyről fölemelt kézzel tettem esküt, hogy őseiteknek adom. |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor beviszlek titeket Izráel földjére, arra a földre, melyért fölemeltem kezemet, hogy adom azt a ti atyáitoknak. | |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt. | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert visszavezetlek benneteket Izrael földjére, arra a földre, amelyre fölemelt kézzel megesküdtem, hogy atyáitoknak adom. |
| |
| "Elindultak tehát Júda és Benjámin családfői, meg a papok és a léviták. Mindnyájuk lelkét arra indította az Isten, hogy menj"enek el, és építsék fel az ÚR házát Jeruzsálemben. " - Isten véghez viszi, amit megígért, neked is! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk!"
1710|1337464800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 34,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,44 |
| |
| Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek, Izráel háza! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor cselekszem veletek az én nevemért, és nem a ti gonosz útaitok és romlott cselekedeteitek szerint, oh Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten! | |
| |
| Kerestem az Urat és ő meghallgatott, kimentett engem minden bajból. | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor majd nevem iránti tiszteletből, és nem gonosz útjaitok és romlott életmódotok szerint bánok veletek, Izrael háza - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom." - "Ne nekünk, URam, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért!" - Megtapasztalhattad már Istened könyörülő szeretetét? |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, URam, azokat, akik hozzád folyamodnak!"
1709|1337378400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 33,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 22,16 |
| |
| Féljen az ÚRtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója, | | Gyalázatos leszel a népek előtt. Akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó. | | S örökségül bírlak téged a pogányok szeme láttára, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Az egész föld félje az Urat, s remegjenek előtte, kik lakják a földkerekséget! | | Szégyent vallok miattad a népek előtt, te pedig megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Lesz-e elég bátorságod, lesz-e elég erőd akkor, amikor majd elbánok veled? Amit én, az ÚR, mondok, azt meg is teszem!" - Isten megítéli népét, sőt: "Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?" - Uram, irgalmazz! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem!"
1708|1337292000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 27,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 22,22 |
| |
| Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. | | Ahogyan megolvad az ezüst a kemencében, úgy olvadtok meg Jeruzsálemben. Amikor kitöltöm rajtatok haragomat, akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis ő benne bízom én. | | A mint megolvad az ezüst a kemencze közepében, úgy olvadtok meg ő benne, és megtudjátok, hogy én, az Úr öntöttem ki haragomat reátok. | |
| |
| Ha hadsereg áll is velem szemben, szívem akkor sem remeg. Ha harcra kelnek ellenem, akkor is bizakodom. | | Amint megolvad az ezüst az olvasztókemencében, ugyanúgy megolvadtok ti is, és megtudjátok, hogy én, az Úr zúdítottam rátok haragomat. |
| |
| Ez Isten ítélete: "Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel mindenestül salakká lettetek, összegyűjtelek benneteket Jeruzsálembe." Adjunk igazat neki: "Salaknak tartod a föld minden bűnösét, ezért szeretem intelmeidet." - Téged szeretlek, Uram és Istenem! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Nem félek a sokezernyi néptől, amely körülvett engem!"
1707|1337205600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 27,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 23,34 |
| |
| Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? | | Ki kell innod, ki kell ürítened! Még a cserepeit is rágni fogod, és téped a melledet. Megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Dávidé. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? | | Meg kell innod azt s fenékig hajtanod; és cserepein rágódni fogsz, emlőidet megszaggatod azokon, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| (Dávid zsoltára.) Világosságom és üdvösségem az Úr - kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr - kitől rettegnék? | | Kiiszod és fenékig üríted, aztán darabokra töröd, és megsebzi a melledet. Én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Rólam elfeledkezett népem számtalanszor." - Ez a bálványimádás súlyos következménye! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!"
1706|1337119200|dynamic|- Szerda| | Ne félj!": Zsolt 23,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 23,49 |
| |
| Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. | | Így hárítják rátok galádságotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok! |
| |
| Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. | | És reátok vetik fajtalanságotokat, s bálványaitok vétkeit viselitek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. | |
| |
| Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad. | | Megtorlom gonoszságtokat, viselitek bálványimádásotok bűnének terhét, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| "Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy?" - Ne tegyük a sötétség cselekedeteit, mert a halál árnyékának völgyében maradunk örökre! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél!"
1705|1337032800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 22,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 24,14 |
| |
| Kik az URat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle Izráel utódai mind! | | Én, az ÚR, megmondtam, be is teljesedik, mert véghezviszem! Nem engedek, nem szánakozom, és nem könyörülök! Aszerint ítéllek el, ahogyan éltél, és amit tettél! - így szól az én URam, az ÚR. |
| |
| Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata! | | Én, az Úr szólottam; jőni fog és megcselekszem, el nem engedem s nem kedvezek és nem könyörülök: a te útaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok! Félje őt Izrael minden törzse! | | Én, az Úr mondtam ezt, s szavam beteljesedik. Semmit sem engedek el, nem irgalmazok és nem engesztelődöm meg. Útjaid és tetteid szerint ítélkezem fölötted - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Kitöltöm haragomat, és lecsillapszik lángoló haragom velük szemben, amikor elégtételt veszek. Akkor tudják meg, hogy én, az ÚR, szóltam bosszúságomban, amikor majd kitöltöm rajtuk lángoló haragomat." - Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Hallgassatok, figyeljetek, ne legyetek kevélyek, mert az ÚR szól!"
1704|1336946400|dynamic|- Hétfő | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 15,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 24,24 |
| |
| Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. | | Ezékiel pedig példa lesz számotokra: amit ő csinált, ugyanazt csináljátok ti is. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok! |
| |
| A megbélyegzett útálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli: a ki kárára esküszik, és meg nem változtatja. | | És lészen néktek Ezékiel csodajelül: a mint ő cselekedett, egészen úgy cselekesztek ti is, mikor ez eljő; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. | |
| |
| a gonoszt nem veszi sokba, azt tiszteli, ki az Urat féli. Aki nem szegi esküjét, még ha veszt is rajta, | | Ezekiel meg jel lesz nektek: Ugyanazt teszitek pontosan ti is, amit ő tett. És amikor ez bekövetkezik, megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” |
| |
| "Mondd nekik: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Ez a fenyegető jövendölés a Jeruzsálemben levő fejedelemnek és Izráel egész házának szól, akik ott élnek." - Élj istenfélő életet! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Szeretetedről, törvényedről énekelek, zsoltárt zengek neked, URam!"
1703|1336860000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 9,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 24,27 |
| |
| Kelts bennük félelmet, URam, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak emberek! (Szela.) | | Azon a napon megnyílik majd a szád, beszélni fogsz a menekülttel, és többé nem kell hallgatnod. Intő jel leszel számukra, és megtudják majd, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Rettentsd meg, Uram, őket; tudják meg a pogányok, hogy halandók ők! Szela. | | Azon a napon megnyílik szád ott a megmenekült előtt, és szólasz és tovább nem maradsz néma; s leszel nékik csodajelül, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Uram, töltsd el őket rettegéssel, tudják meg a népek, hogy ők is csak emberek! | | Azon a napon nyíljék meg a szád, és beszélj a menekült előtt: beszélj és ne légy többé néma! Jel leszel számukra, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Az ÚR pedig már a menekült megérkezését megelőző estén megragadott engem. De reggel megnyitotta számat, amikor a menekült hozzám érkezett. Megnyílt a szám, és nem voltam már néma." - Jézus: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé.” - Te is róla beszélsz, meg vele? |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Kelj föl, URam! Szóródjanak szét ellenségeid, fussanak el előled gyűlölőid!"
1702|1336773600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 3,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 25,5 |
| |
| Nem félek a sokezernyi néptől, amely körülvett engem. | | Rabba városát tevék legelőjévé teszem, Ammón földjét pedig juhok delelőhelyévé. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Nem félek sok ezernyi néptől sem, a mely köröskörül felállott ellenem. | | És teszem Rabbát tevék legelőjévé, és Ammon fiait nyájak fekvőhelyévé, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| Nem félek a nép ezreitől, ha ellenségesen körülvesznek. | | Rabba városát tevék tanyájává, Ammon városait meg nyájak pihenőhelyévé teszem. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Jóáb eközben harcolt az ammóni Rabbá ellen, hogy elfoglalja a királyi várost. - Ekkor összegyűjtötte Dávid az egész hadinépet, és Rabbá alá ment, harcolt ellene, és elfoglalta." - Ammon népét a káröröm miatt bünteti meg Isten, ezt jelzi a prófécia. Izráel korábban is harcban állt velük. De az ÚR harcolt értük! - És érted is küzd a hős vezér, kit Isten rendelt melléd! Kérdezed, ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, az ég és föld Ura! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Állj mellém, URam, szabadíts meg, Istenem!"
1701|1336687200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 2,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 25,7 |
| |
| Félelemmel szolgáljátok az URat, reszketve vígadjatok! | | azért én kinyújtom a kezemet ellened, zsákmányul adlak oda a népeknek, kiirtalak a nemzetek közül, és kipusztítalak az országok közül. Megsemmisítelek, és majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. | | Ennekokáért ímé kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül, és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, | | nézd, ezért kinyújtom ellened kezemet, és zsákmányul adlak a nemzeteknek, kiirtalak a népek közül és kitöröllek az országok közül. Megsemmisítlek, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel." - A prófécia az ammoniták ellen szólt, de minden Isten ellenes vállalkozást megítél az ÚR! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket!"
1700|1336600800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 33,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 25,11 |
| |
| Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. | | Móáb fölött is ítéletet tartok, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad. | | Moáb fölött is ítéletet tartok: hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Tőlem nem kell félned, ne rémítsen semmi, még a kezem sem nehezedik rád. | | Végrehajtom Moábon ítéletemet, s megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Mivel Edóm kegyetlen bosszút állt Júda házán, és nagy bűnt követett el azzal, hogy bosszút állt rajta, ezért - így szól az én Uram, az ÚR - kinyújtom a kezemet Edóm ellen, és kiirtok belőle embert és állatot." - Isten az ő népének őriző pásztora! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR!"
1699|1336514400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 31,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 25,17 |
| |
| Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. | | Nagy bosszút állok rajtuk, megfenyítem őket haragomban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor bosszút állok rajtuk. |
| |
| Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék! | | És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok. | |
| |
| Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni. | | Kegyetlen bosszút állok rajtuk ádáz haragomban, és ha kitöltöm rajtuk bosszúmat, akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel a filiszteusok bosszúból cselekedtek, és kegyetlen bosszút álltak, fennhéjázó lélekkel, örökös ellenségként pusztítva, azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Én kinyújtom kezemet a filiszteusok ellen, kiirtom a krétaiakat, és elpusztítom a tengerparton lakók maradékát." - "Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten." - Egyetlen reménységünk, hogy Jézusért, Isten irgalmassága diadalmaskodik az ítéletén, mert Fia a kereszten már elhordozta minden bűnünk ítéletét! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Az ÚR igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket!"
1698|1336428000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 25,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 26,6 |
| |
| Isten hatalma rettegést kelt, békességet szerez a magasságban. | | A szárazföldön levő falvait fegyverrel irtják ki. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az ő magasságaiban. | | És leányai, kik a mezőségen vannak, fegyverrel ölettessenek meg, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Annál a hatalom, annál a borzalom, ki a magas égben fenntartja a békét. | | Leányvárosait a szárazföldön kard pusztítja el. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Elhozom Tírusz ellen Nebukadneccart, Babilónia királyát, a királyok királyát északról, lovakkal, harci kocsikkal, lovasokkal és nagy tömegű hadinéppel." De népének ezt üzeni: "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." - Egymással bünteti a pogány népeket az Úr. |
Garainyh*non-stop†Mission
|"A hatalmas Isten, az ÚR - ítélni akarja a népeket!"
1697|1336341600|dynamic|- Hétfő | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 23,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 26,14 |
| |
| Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle. | | Csupasz sziklává teszlek; hálók szárítóhelye leszel; nem építenek fel többé. Én, az ÚR, megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle. | | És kopasz sziklává teszlek; hálók kivető helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| azért rettegek úgy a színe előtt. Ha csak rágondolok, máris megborzadok. | | Kopár sziklává és hálószárító hellyé teszlek. Nem épülsz fel többé, mert én, az Úr mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Így vettetik le Babilon, a nagy város, egyetlen lendülettel, és többé sehol sem lesz található." - Nem csak Tírusz ellen szól a prófécia, de minden Isten ellen lázadó személy, szervezet ellen! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: „Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét!”"
1696|1336255200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 11,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,2 |
| |
| Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. | | Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan okosnak, mint amilyen Isten. |
| |
| Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél; | | Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve, | |
| |
| fejedet akkor magasra tarthatod, lábad szilárdan áll, és nincs mitől tartanod. | | Emberfia, mondd meg Tírusz fejedelmének: Ezt mondja az Úr, az Isten: Szíved felfuvalkodott, s azt mondtad: „Isten vagyok, és az Isten trónján ülök a tenger közepén.” Noha ember vagy, nem Isten, szívedet mégis Isten szívéhez tetted hasonlóvá. |
| |
| "Nebukadneccarnak, amikor szíve fölfuvalkodott, és gőgösen megkeményedett, letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle." - Isten igazságosan ítél, mert ő ismeri a szívek titkait! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt!"
1695|1336168800|dynamic|- Szombat| | z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 9,35 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,6 |
| |
| akkor beszélnék, és nem félnék tőle. De magamtól ez nem lehetséges. | | Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, akkor megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük. |
| |
| Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal! | | És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szőlőket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik őket megvetik vala ő körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök. | |
| |
| akkor megszólalnék és nem félnék tőle, hisz saját szememben nem vagyok én ilyen. | | Biztonságban élnek majd ott, házakat építenek, szőlőt telepítenek. Békességben élnek, míg végrehajtom az ítéletet a körülötte lakókon, akik megvetették. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr az ő Istenük vagyok. |
| |
| "Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte." - Félelem nélkül szólíthatjuk őt mennyei Atyánknak, aki Jézusért már az én Uram és én Istenem! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Jöjjetek, menjünk a Sionra, Istenünkhöz, az ÚRhoz!"
1694|1336082400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 5,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,10 |
| |
| Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól, | | A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam - így szól az én URam, az ÚR! |
| |
| A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz. | | Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned. | | Úgy halsz meg, mint a körülmetéletlenek, idegenek keze által. Mert én mondom ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Az oroszlánok is sínylődnek, és éheznek, de akik az ÚRhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót." A felfuvalkodott uralkodók halála is méltó életfolytatásukhoz; Isten igazságosan ítél meg minden embert! |
Garainyh*non-stop†Mission
|Isten gyermekeinek és ellenségeinek sorsa
1693|1335996000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 5,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,22 |
| |
| Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád. | | Ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom dicsőségemet rajtad. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom, hogy szent vagyok! |
| |
| A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik. | | És mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Sidon, és megdicsőítem magamat közepetted, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor ítéleteket cselekszem benne, és megszentelem magamat benne. | |
| |
| Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned.. | | Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézd, ellened fordulok, Szidon, s megdicsőülök benned. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha végrehajtom az ítéletet, és megmutatom rajta, hogy szent vagyok. |
| |
| "Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott." - Te dicsőítsd a szent Istent egész életeddel! |
Garainyh*non-stop†Mission
|Isten megvédi az ítéletkor gyermekeit, mert őt dicsőítik!
1692|1335909600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 4,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,23 |
| |
| Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat. | | Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert fegyver tör rá mindenfelől. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat. | | És bocsátok reá döghalált és vért utczáira, és sebesültek hullanak el benne fegyver miatt, mely reá jő mindenfelől; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom. | | Pestist bocsátok rá, és vér fog folyni az utcáin. Az ellene mindenfelől fölemelt kard csapására hullanak benne az áldozatok. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "A megöltek közt adtak fekvőhelyet neki, egész tömegének körös-körül a sírokban. Mindnyájan körülmetéletlenek, fegyverrel megöltek, pedig rettegésben tartották az élők földjét. Gyalázat a sorsuk a sírba leszállókkal együtt. A megöltek közé dobták őket." - Íme, a bálbányimádás borzalmas vége! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Emberfia! Vesd tekinteted Szidónra, és prófétálj ellene!"
1691|1335823200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 3,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,24 |
| |
| Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem. | | Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmat okozó tüske azok között, akik körülötte laknak és akik megvetik. Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok. |
| |
| Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam. | | És ne legyen többé Izráel házának szúró tövise és fájdalomszerző tüskéje mindazok között, kik körülöttök vannak, kik őket megvetik, és tudják meg, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. | | Izrael házának nem lesz többé szúró tüskéje, sem fájdalmas tövise a körülötte levő népek között, amelyek megvetik. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| "De ha nem űzitek ki onnan az ország lakosait, akkor tüskévé lesznek a szemetekben és tövissé az oldalatokban azok, akiket meghagytok közülük, és szorongatni fognak benneteket azon a földön, amelyen lakni fogtok, és majd veletek bánok el úgy, ahogyan ővelük akartam elbánni." - Engedelmeskedj Istened akaratának, hogy jól legyen dolgod e földön is! |
Garainyh*non-stop†Mission
|"Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni!"
1690|1335736800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 1,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,26 |
| |
| A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! | | Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, akkor megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük. |
| |
| Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? | | És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szőlőket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik őket megvetik vala ő körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök. | |
| |
| A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? | | Biztonságban élnek majd ott, házakat építenek, szőlőt telepítenek. Békességben élnek, míg végrehajtom az ítéletet a körülötte lakókon, akik megvetették. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr az ő Istenük vagyok. |
| |
| "Fölépítelek még, és fölépülsz, Izráel szüze. Fölékesíted még magad, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt." - Isten bátorítja népét, kiválasztottait, hogy nem hagyja el őket, hanem megdicsőíti magát bennük és általuk. Te is ilyen engedelmes eszköze vagy, hozzá mész és csak őt féled? |
|"Jöjjetek, menjünk a Sionra, Istenünkhöz, az ÚRhoz!"
1689|1335650400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 1,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,3 |
| |
| Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. | | Szólj és mondd ezt: Így szól az én Uram, az ÚR: Én ellened fordulok, te fáraó, Egyiptom királya, te nagy szörnyeteg, aki ott heverészel a Nílus ágai közt, és ezt mondod: Enyém a Nílus, én alkottam! |
| |
| Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő. | | Szólj és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Faraó, Égyiptom királya, te nagykrokodil, a ki fekszik folyói közepette, a ki ezt mondja: Enyém az én folyóm, és én teremtettem magamnak. | |
| |
| Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat. | | Beszélj és mondd meg neki: Ezt mondja az Úr, az Isten: Fáraó, nézd, ellened fordulok, Egyiptom királya! Te nagy krokodil, aki a Nílus ágai közt fekszel és ezt mondtad: „A Nílus az enyém, én alkottam azt.” |
| |
| "Emberfia! Kezdj siratóéneket a fáraóról, Egyiptom királyáról! Ezt mondd róla: Oroszlán voltál a népek közt, de véged lett! Mint egy tengeri szörnyeteg, hullámokat vertél folyóidban, fölzavartad lábaiddal a vizet, és fölkavartad a folyókat." - Íme, a feddhetetlen és a nem feddhető két ember! Kövesd az istenfélő Jób példáját! |
|"Igen irgalmas és könyörületes az Úr!"
1688|1335564000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Eszter 9,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,6 |
| |
| A tartományok összes vezetői, a kormányzók, a helytartók és a királyi hivatalnokok kedveztek a zsidóknak, mert a Mordokajtól való rettegés fogta el őket. | | Majd megtudja Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az ÚR. Mert olyan támasz voltál Izráel házának, mint a nád: |
| |
| És a tartományok minden feje, fejedelmek, kormányzók és a király hivatalnokai magasztalták a zsidókat; mert a Márdokeustól való félelem szállott rájok. | | És megtudják mindnyájan Égyiptom lakói, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy ők nádszál-bot valának Izráel házának; | |
| |
| A tartományok fejedelmei, a szatrapák, a királyi tisztviselők támogatták a zsidókat, Mardokeustól való félelmükben. | | Megtudja majd Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az Úr. Mert Izrael háza számára nádszálból való támasz voltál. |
| |
| "Talán Egyiptomnak, ennek a törött nádszálnak a támogatásában bíztál? Aki erre támaszkodik, annak belemegy a tenyerébe, és átszúrja. Így járnak Egyiptom királyával, a fáraóval mindazok, akik benne bíznak." - "Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én!" - Az ő gyermeke vagy-e már? Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! |
|Emberfélelemből jussunk el Isten félelmére! Garainyh*non-stop†Mission
1687|1335477600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Eszter 9,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,9 |
| |
| Összegyűltek a zsidók Ahasvérós király összes tartományának a városaiban, és rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek. Senki sem tudott nekik ellenállni, mert a tőlük való rettegés fogta el az egész lakosságot. | | Egyiptom földje pusztaság és romhalmaz lesz, mivel azt mondta: Enyém a Nílus, én alkottam! Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Egybegyűlének a zsidók városaikban, Ahasvérus király minden tartományában, hogy rávessék kezöket azokra, a kik vesztöket keresték, és senki sem állhatott meg előttük; mert miattok való félelem szállott minden népre. | | És legyen Égyiptom földje pusztasággá és sivataggá, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy azt mondja: A folyó enyém, és én teremtettem: | |
| |
| Achasvéros király minden tartományában összegyűltek a zsidók városaikban, és kezet vetettek azokra, akik gonoszat forraltak ellenük. Senki sem volt képes ellenállni, mert a tőlük való félelem hatalmába kerített minden népet. | | Egyiptom földje elpusztul és sivataggá válik. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. Mivel azt mondtad, hogy enyém a Nílus, én alkottam, |
| |
| Ez az ember főbűne: istennek képzeli magát: "Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan okosnak, mint amilyen Isten." - Teremtmény vagy! |
|"Hiszen Egyiptom csak ember, nem Isten! Ha kinyújtja kezét az ÚR, elbukik!", Garainyh*non-stop†Mission
1686|1335391200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Eszter 8,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,16 |
| |
| Minden egyes tartományban, minden egyes városban és helységben, ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés. | | Nem lesz többé Izráel házának a bizodalma, nem emlékeztet arra a bűnre, hogy hozzá fordultak. Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok. |
| |
| És minden tartományban és minden városban, a hová a király szava és rendelete eljuta, öröme és vigalma lőn a zsidóknak, lakoma és ünnep, és sokan a föld népei közül zsidókká lettek; mert a zsidóktól való félelem szállta meg őket. | | És nem lesz többé Izráel házának bizodalma, mely vétekre emlékeztessen engem, midőn feléje hajlanak, és megtudják, hogy én vagyok az Úr Isten. | |
| |
| Minden tartományban és városban, ahova a király parancsa eljutott, öröm, ujjongás, lakoma és ünnep volt a zsidók körében. Az ország népei közül sokan zsidóvá lettek. Félelem fogott el ugyanis mindenkit a zsidók miatt. | | Nem szerzi meg többé Izrael házának bizalmát, hanem emlékezetébe idézi a vétkét abból az időből, amikor hozzá fordult. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| A választott nép nem köthet egy néppel sem szövetséget, mert Isten a szövetségese. Ne légy bálványimádó, és: "Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat." A törvény betöltése az isten- és emberszeretet. |
|"Én, az ÚR, vagyok a te Istened, Ne legyen más istened rajtam kívül!" Garainyh*non-stop†Mission
1685|1335304800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Neh 9,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,21 |
| |
| Most azért, Istenünk, te nagy, erős és félelmes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget: ne tartsd csekélységnek azt a sok nyomorúságot, amely utolért bennünket, királyainkat, vezetőinket, papjainkat, prófétáinkat, őseinket és egész népedet az asszír királyok idejétől a mai napig! | | Azon a napon újra megnövelem Izráel háza hatalmát, te pedig nyíltan beszélhetsz közöttük. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Most annakokáért, oh mi Istenünk, nagy, erős és rettenetes Isten, a ki megőrized a szövetséget és irgalmasságot, ne legyen kicsiny előtted mindaz a nyomorúság, a mely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet, Assiria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig. | | Azon a napon szarvat sarjasztok Izráel házának, és a te szádat megnyitom közöttök, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Most, ó Istenünk, te nagy, hatalmas és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat, ne vedd semmibe a sok megpróbáltatást, ami ért bennünket, királyainkat és vezéreinket, papjainkat és prófétáinkat, egész népedet, az asszír királyok idejétől mind a mai napig. | | Azon a napon szarvat növesztek Izrael házának, neked pedig megengedem, hogy szólásra nyisd köztük ajkadat. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "URam, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívükkel előtted járnak." - "Ott növelem meg Dávid hatalmát, gondom lesz felkentem mécsesére. Ellenségeire szégyent borítok, őrajta azonban ragyogni fog koronája." - Egyedül Istené a dicsőség! |
|"Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben!" Garainyh*non-stop†Mission
1684|1335218400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Neh 5,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 30,8 |
| |
| Akkor ezt mondtam: Nem helyes, amit ti műveltek. Hát nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy ne gyalázzanak bennünket a pogány népek, a mi ellenségeink?! | | Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor tűzbe borítom Egyiptomot, és segítői mind összetörnek. |
| |
| És mondék: Nem jó dolog ez, a mit ti cselekesztek. Hát nem fogtok a mi Istenünk félelmében járni, hogy valahára ne gyalázzanak már minket a pogányok, a mi ellenségeink? | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor tüzet vetek Égyiptomra, és összetörik minden segítője. | |
| |
| Aztán folytattam: „Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait? | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha lángba borítom Egyiptomot, és minden bűntársát összetöröm. |
| |
| Ez Isten ítélete a neki ellenszegülő népek felett: " Pusztává lesz az elpusztult országok sorában, és városai a romvárosok sorába kerülnek." - Az ÚR az egyedüli Isten, nincs más! |
|Isten gyermekei csak őt félik és imádják örökké! Garainyh*non-stop†Mission
1683|1335208380|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Neh 4,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 30,19 |
| |
| Majd szemlét tartottam, és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes ÚRra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért! | | Így tartok ítéletet Egyiptom fölött, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És körültekintvén, fölkeltem és így szóltam az előljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tőlök! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harczoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért! | | És cselekszem ítéleteket Égyiptomban, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Láttam, hogy félnek, ezért fölemelkedtem, és szózatot intéztem az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségetekért s házatokért.” | | Így hajtom végre az ítéletet Egyiptomon, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "A Seregek URát tartsátok szentnek, őt féljétek, tőle rettegjetek!" - Mi is, ma is, a nagy mélységből: "Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van!" - Jézus, tied vagyok, ments meg! |
|"Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az ÚR maga harcol értetek!" Garainyh*non-stop†Mission
1682|1335045600|dynamic|- Vasárnap | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Neh 1,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 30,25 |
| |
| Ó Uram, legyen figyelmes a füled szolgád imádságára és szolgáid imádságára, akik boldogok, hogy félhetik a te nevedet! Adj ma sikert szolgádnak, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember! Én ugyanis a király pohárnoka voltam. | | Megerősítem Babilónia királyának a karjait, a fáraó karjai pedig lehanyatlanak. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR, mert kardomat Babilónia királyának a kezébe adom, hogy azt Egyiptom ellen fordítsa. |
| |
| Kérlek oh Uram, legyen figyelmetes a te füled a te szolgádnak könyörgésére és szolgáidnak könyörgésökre, a kik kívánják félni a te nevedet, és adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfiú előtt. Én ugyanis a királynak pohárnoka voltam. | | Megerősítem azért Babilon királyának karjait, a Faraó karjai pedig leessenek, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor adom fegyveremet Babilon királyának kezébe, hogy azt kinyújtsa Égyiptomnak földje ellen. | |
| |
| Ó, Uram, halld meg szolgád könyörgését, s szolgáidnak a kérését, akik szívesen félik nevedet. Hadd legyen ma szerencséje szolgádnak, engedd, hogy kegyelmet találjon ez előtt az ember előtt!” | | Erőssé teszem Babilon királyának karját, a fáraó karja meg lehanyatlik. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha kardomat Babilon királyának kezébe adom, hogy Egyiptom földje ellen fordítsa. |
| |
| "Így tartok ítéletet Egyiptom fölött, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR!" - Isten mi ítéletünket a kereszten hajtotta végre, az ÚR Jézus érettünk, miattunk, helyettünk halt meg! - De elfogadod helyettes áldozatát a magad életére is érvényesnek?! |
|Isten meghallgatja gyermekei könyörgését! Garainyh*non-stop†Mission
1681|1334959200|dynamic|-Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 32,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 30,26 |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele. | | Szétszórom az egyiptomiakat a népek közé, és elszórom őket az országokba. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Erősek legyetek és bátrak, semmit se féljetek, meg se rettenjetek az assiriai királytól és a vele való egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, hogynem ő vele. | | És eloszlatom az égyiptomiakat a nemzetek közé, és szétszórom őket a tartományokba, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| „Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. | | Szétszórom Egyiptomot a népek közé, szétszélesztem az országokba. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Egyiptom földjét pusztasággá teszem az elpusztult országok sorában. Városai a romvárosok sorába kerülnek, pusztán maradnak negyven évig. Az egyiptomiakat pedig szétszórom a népek közé, és elszórom őket az országokba!" - Isten a történelem Ura és igazságosan bánik a népekkel, gyermekeivel pedig kegyelmesen. |
|Isten népének és ellenségeinek sorsa
1680|1334872800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 20,29 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 32,15 |
| |
| Az Istentől való rettegés fogta el az országok összes királyságát, amikor meghallották, hogy az ÚR harcolt Izráel ellenségei ellen. | | Amikor pusztává teszem Egyiptomot, és mindenestül elpusztul az ország, amikor megverem minden lakóját, akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És lőn az Istennek félelme az országok minden királyságain, mikor meghallották, hogy az Úr hadakozott vala az Izráel ellenségei ellen. | | Mikor Égyiptom földjét pusztasággá teszem, és kipusztul a föld teljességéből, mert megverek minden rajta lakót, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| A környék valamennyi királysága félni kezdett Istentől, amikor meghallották, hogyan harcolt az Úr Izrael ellenségei ellen. | | Amikor majd sivataggá teszem Egyiptom földjét, és az országot kifosztják mindenből, amikor majd megverem minden lakóját, akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Én vagyok az ÚR, nincs más, nincs isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél. - Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!" - Az ÚR a te Istened? |
|"Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az ÚR az Isten, nincs más!"
1679|1334786400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 20,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 33,29 |
| |
| Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR! | | Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor az országot sivárrá és kietlenné teszem, a sok utálatos dolog miatt, amit elkövettek. |
| |
| Nem kell néktek harczolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenök, mert az Úr veletek lesz. | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor a földet pusztaságok pusztaságává teszem mindenféle útálatosságukért, melyeket cselekedtek. | |
| |
| Nektek azonban nem kell harcolnotok. Csak álljatok oda, és maradjatok veszteg. Akkor meg fogjátok látni, hogyan segít meg az Úr benneteket, Júdát és Jeruzsálemet. Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap vonuljatok ki eléjük, és az Úr veletek lesz!” | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha sivataggá és pusztasággá teszem az országot, azok miatt az iszonyatos dolgok miatt, amiket műveltek. |
| |
| "Fogságunk tizenkettedik évében, a tizedik hónap ötödikén egy menekült érkezett hozzám Jeruzsálemből, és ezt mondta: Elesett a város!" - Igazságosan ítéli népét az ÚR, aki a történelem Ura és akarata megvalósul minden körülmények között! Rábízod-e az életed teljesen? |
|"Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket!"
1678|1334700000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 20,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,20 |
| |
| és megszólalt: Figyeljetek, egész Júda és Jeruzsálem lakói, meg te, Jósáfát király! Ezt mondja nektek az ÚR: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. | | Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között. |
| |
| És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten. | | Annakokáért így szól az Úr Isten hozzájok: Ímé én, én teszek ítéletet kövér és ösztövér juh között, | |
| |
| Így kezdett beszélni: „Ide figyeljetek egész Júda, Jeruzsálem lakói és te is Jehosafát király! Ezt üzeni nektek az Úr: Ne féljetek, és ne is rettegjetek ettől a nagy sokaságtól, mert nem nektek kell ellenük harcolnotok, hanem az Istennek. | | Ezért ezt üzeni nekik az Úr, az Isten: Nos, majd én igazságot teszek a kövér juh és a sovány juh között. |
| |
| "De én megszabadítom juhaimat, és nem esnek többé zsákmányul, mert igazságot teszek bárány és bárány között!" Bízd életed a jó Pásztorra, ő cselekszik benned és általad is, mert helyetted meghalt, hogy te vele élhess örökké! |
|"Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!"
1677|1334613600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 19,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,24 |
| |
| Ezt parancsolta nekik: Így járjatok el az ÚR félelmében, hűséggel és tiszta szívvel: | | Én, az ÚR, Istenük leszek, szolgám, Dávid pedig fejedelmük lesz. Én, az ÚR, megmondtam! |
| |
| És meghagyá nékik, mondván: Így cselekedjetek az Úrnak félelmében hűséggel és tökéletes szívvel. | | Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenök, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttök. Én, az Úr mondottam. | |
| |
| Ezt parancsolta nekik: „A következőképpen járjatok el az Úr félelmében, állhatatosan és tökéletes szívvel: | | Én, az Úr leszek az Istenük, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük. Én, az Úr mondtam ezt. |
| |
| "Azután megtérnek Izráel fiai, keresni fogják Istenüket, az URat és királyukat, Dávidot: remegve fordulnak az ÚRhoz, az ő jóságához az utolsó napokban." - Kövedted-e Jézust; a te Uradat és Istenedet?! |
|"...hanem Istenüket, az URat fogják szolgálni, és Dávidot, a királyukat, akit adok nekik!"
1675|1334527200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 19,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,27 |
| |
| Most azért rettegjetek az ÚRtól, és vigyázzatok, hogy mit tesztek, mert Istenünk, az ÚR nem tűri a hamisságot, a személyválogatást és a vesztegetés elfogadását! | | A mező fája megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, biztonságban élnek földjükön. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor darabokra töröm igájukat, és kiszabadítom őket azok kezéből, akiket szolgálnak. |
| |
| Azért az Úr félelme legyen rajtatok, vigyázzatok arra, a mit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel. | | A mező fája megadja gyümölcsét s a föld megadja termését, és lesznek földjökön bátorságosan, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármok keresztfáit, és kimentem őket azok kezéből, kik őket szolgáltatják. | |
| |
| Az Úr félelme legyen tehát veletek! Gondosan végezzétek kötelességteket, mert az Úrnál, a mi Istenünknél szó sem lehet igazságtalanságról, személyválogatásról vagy megvesztegetésről.” | | A mező fái meghozzák gyümölcsüket, és a föld megadja termését, úgyhogy biztonságban lesznek országukban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha összetöröm igájuk fáját, és kiszabadítom őket azok kezéből, akik leigázták őket. |
| |
| "Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét!" - "Én, az ÚR, Istenük leszek!" - Én Uram, és én Istenem! - A pokoltól lelkem megszabadítottad, mennyország kapuját nékem kinyitottad! |
|"Én veled leszek - így szól az ÚR -, és megszabadítalak!"
1676|1334440800|dynamic|- Vasárnap | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 14,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,30 |
| |
| Levertek Gerár környékén minden várost, mert az ÚRtól való rettegés fogta el azokat. Kifosztottak minden várost, mert sok zsákmány volt bennük. | | Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, az ő Istenük, velük vagyok, és hogy ők, Izráel háza, az én népem - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| És Gérár környékén elpusztítának minden várost, mert az Úrtól való rettegés szállotta meg őket. És a városokat mind feldúlták, mivelhogy sok ragadomány vala azokban. | | És megismerik, hogy én, az Úr, az ő Istenök, velök vagyok, és ők népem, Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten; | |
| |
| és megverték az összes várost Gerár környékén, az Úr akkora félelmet bocsátott rájuk. Aztán kifosztották az összes várost. Sok zsákmány volt ugyanis bennük. | | Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr, az ő Istenük velük vagyok, és hogy ők, Izrael háza az én népem - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Akkor Ászá így kiáltott Istenéhez, az ÚRhoz: URam, neked nem nehéz segíteni az erőtlent a sokasággal szemben! Segíts meg bennünket, URunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben jöttünk ez ellen a tömeg ellen! URam, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit!" - Mindenkor kiálthatunk mi is Istenünkhöz! |
|"Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek!"
1674|1334354400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 6,33 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,31 |
| |
| te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. | | Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Te hallgasd meg a mennyből, a te lakóhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög hozzád, hogy megismerjék a földnek minden népei a te nevedet, és tiszteljenek téged úgy, mint a te néped, az Izráel, és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik e ház, a melyet én építettem. | | Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| hallgasd meg az égből, lakóhelyedről. Tedd meg mind, amiért hozzád kiált az idegen, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy tiszteljen téged, mint néped, Izrael; s tudja meg, hogy tőled kapta nevét e templom, amelyet építettem. | | És ti, juhaim, az én legelőm juhai vagytok, én meg a ti Istenetek vagyok - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája." - Isten házában sok lakóhely van, Jézus ott helyet készít neked is! |
|Isten nyája az ő házában talál otthonra most és örökké!
1673|1334268000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Krón 28,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 35,4 |
| |
| Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az ÚR háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát. | | Városaidat romba döntöm, te pedig pusztává leszel, és megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. | | Városaidat pusztaságra vetem, és te pusztulásra jutsz, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. | | városaidat meg romhalmazzá teszem. Pusztává leszel, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Emlékezz, URam, az edómiakra, akik ezt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le, egészen az alapjáig!" - "Móáb fölött is ítéletet tartok, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR!" -Ő igazságosan ítélő Isten, de választottait megáldja és megsegíti, - ma is! |
|"Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj!"
1672|1334181600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Krón 22,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 35,9 |
| |
| Akkor jársz sikerrel, ha megtartod és végrehajtod azokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket az ÚR Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj! | | Örökre pusztává teszlek, és városaid lakatlanok lesznek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Akkor jól lesz dolgod, ha a rendeléseket és a végzéseket megtartod és teljesíted azokat, a melyeket az Úr Mózes által parancsolt volt Izráelnek. Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj! | | Örök pusztasággá teszlek, és városaidat ne lakják, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Szerencsés leszel, ha igyekszel megtartani a törvényt és a parancsokat, amelyeket az Úr Izrael számára Mózesnek adott. Légy erős és bátor! Ne félj és ne rettegj! | | Örökre pusztasággá teszlek, és városaidban nem laknak többé. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Tartsd meg, amit Istened, az ÚR rád bízott! Járj az ő útján, tartsd meg rendelkezéseit, parancsolatait, döntéseit és intelmeit, ahogyan meg vannak írva Mózes törvényében. Akkor boldogulsz mindenben, amit teszel és mindenütt, ahová fordulsz." Népe támadóit megítéli: "azért így szól az én Uram, az ÚR: Életemre mondom, hogy ugyanolyan haragos indulattal bánok veled, ahogyan te bántál velük gyűlöletedben. Majd megismersz engem, amikor ítéletet tartok fölötted." - Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! |
|Isten népét és annak ellenségeit is uralma alatt tartja!
1671|1334095200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Krón 17,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 35,12 |
| |
| Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának nagy és félelmes tettekkel, amikor nemzeteket űzött el népe elől, amelyet kiváltott Egyiptomból? | | Akkor megtudod, hogy én, az ÚR, meghallottam, mennyi szitkot szórtál Izráel hegyeire, amikor így beszéltél: Elpusztultak, nekünk jutottak martalékul! |
| |
| És kicsoda olyan, mint a te néped, az Izráel, egy nemzetség a földön, a melyért elment volna az Isten, hogy megváltaná magának népül; hogy magadnak nagy és rettenetes nevet szerezz, kiűzvén a pogányokat a te néped elől, a melyet Égyiptomból megszabadítál! | | És megtudod, hogy én, az Úr, meghallottam minden szidalmadat, melyeket Izráel hegyei ellen mondtál, mondván: Elpusztultak, nékünk adattak ételül; | |
| |
| Van-e még olyan nép a földön, mint Izrael népe, amelyhez lehajolt az Isten, hogy kiszabadítsa és a maga népévé tegye, a nagyság és erő dicsőségét szerezze meg neki azáltal, hogy Egyiptomból kiváltott néped elől nemzeteket űzzél el? | | Tudd meg, hogy én, az Úr, az Isten, hallottam minden gyalázó szavadat, amelyet Izrael hegyeire kiejtettél, amikor így beszéltél: „Pusztulás lett a sorsuk, a mi zsákmányunk lettek.” |
| |
| Isten beteljesíti igéretét: "Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Az egész föld örülni fog, ha pusztasággá teszlek, ahogyan te örültél, amikor Izráel házának birtoka pusztasággá lett. Így bánok veled. Pusztaság lesz a Széír hegye egész Edómmal együtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR." - Isten igazságot szolgáltat választottainak, ő a mindenség Ura! A tied is! |
|Isten mindent megtesz választott népéért, és újszövetségi gyermekeiért!
1670|1334008800|dynamic|- Kedd|
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Krón 17,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 35,15 |
| |
| Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, | | ahogyan te örültél, amikor Izráel házának birtoka pusztasággá lett. Így bánok veled. Pusztaság lesz a Széír hegye egész Edómmal együtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Lakóhelyet is adtam az én népemnek, az Izráelnek és elplántálám őt; és lakik az ő helyén, és ki nem mozdul többé, s nem fogják az álnokságnak fiai sanyargatni, mint azelőtt. | | A mint te örültél Izráel háza örökségén azért, hogy elpusztult, úgy cselekszem veled; pusztává légy Seir hegye és mind egészen Edom, és megtudják, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| Lakóhelyet adok népemnek, Izraelnek, letelepítem, hogy azon a helyen lakjék, s ne hányódjék tovább, s a gonoszok ne pusztítsák, mint azelőtt, | | Amint te örültél, hogy Izrael házának öröksége elpusztult, így teszek majd én is veled. Sivataggá változol, Szeir hegye, egész Edommal egyetemben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten beteljesíti igéretét: "Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek!" - de ellenségei is megtudják, hogy végül is ki az ÚR! Te már ismered, ki az örök Vagyok?! |
|Isten törődik népe sorsával, megoltalmazza őket!
1669|1333922400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 25,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,9 |
| |
| Gedaljá megesküdött nekik és embereiknek, és így szólt hozzájuk: Ne féljetek a káldeusok szolgáitól! Maradjatok az országban, és szolgáljátok Babilónia királyát, akkor jó dolgotok lesz! | | Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket. |
| |
| És megesküdött nékik Gedália és az ő embereiknek, és monda nékik: Ne féljetek a Káldeusoknak való szolgálattól. Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz. | | Mert ímé, én hozzátok hajlok és hozzátok fordulok, és megmívelnek és bevetnek titeket. | |
| |
| Gedalja esküvel ígérte nekik és embereiknek: „Nem kell félnetek a kaldeusoktól, maradjatok földeteken, s legyetek Babilon királyának alattvalói. Aztán jól megy majd sorotok!” | | Mert nézzétek, hozzátok megyek, felétek fordulok, azért megművelnek és bevetnek benneteket. |
| |
| "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." Isten jó egyedül, ő a jóság forrása, és nála jó dolgunk lesz örökké! Vágyol erre a több jóra?! |
|"Több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR!"
1668|1333836000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 19,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,11 |
| |
| így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír királynak a szolgái. | | Megszaporítom rajtatok az embereket és az állatokat, sokasodni és szaporodni fognak. Úgy telepítem le őket, mint hajdan, és több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És monda nékik Ésaiás: Ezt mondjátok a ti uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem Assiria királyának szolgái. | | És megsokasítom rajtatok az embereket és barmokat, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, és lakatom őket rajtatok, mint régi időtökben, és több jóval lészek hozzátok, mint első napjaitokban, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| És Izajás azt válaszolta nekik: „Jelentsétek uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj amiatt a beszéd miatt, amelyet hallottál, s amellyel Asszíria királyának szolgái káromoltak. | | Megszaporítok rajtatok embert és állatot, hogy sokasodjanak és legyenek termékenyek. Lakottá teszlek benneteket, mint azelőtt voltatok, és jót teszek veletek, többet, mint azelőtt, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Hozzátok fordulok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, és fenntartom szövetségemet veletek!" - A feltámadott és élő ÚR keresztjén történt az új szövetségkötés, elfogadtad a magad számára is érvényesnek? |
|"Az ÚR áldása gazdagít meg!"
1667|1333749600|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,41 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,23 |
| |
| Így tehát ezek a népek félték ugyan az URat, de tisztelték bálványaikat is. Még a fiaik és unokáik is azt teszik mindmáig, amit elődeik tettek. | | Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR - így szól az én URam, az ÚR -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. |
| |
| Így tisztelték ezek a pogányok az Urat és szolgálták az ő bálványaikat, és így cselekedtek az ő fiaik és unokáik is, a mint az ő eleik cselekedtek, mind e mai napig. | | És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. | |
| |
| Ezek a népségek imádták ugyan az Urat, de egyszersmind bálványaiknak is szolgáltak, s ugyanígy gyermekeik és gyermekeik gyermekei is. Mint atyáik tettek, úgy tesznek ők is mind a mai napig. | | Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet megszentségtelenítettek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr - mondja az Úr, az Isten -, amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. |
| |
| "De azért mindegyik pogány nép megcsinálta a maga istenét is, és elhelyezte az áldozóhalmokon levő templomokba, amelyeket a samáriabeliek készítettek: mindegyik nép abban a városban, amelyben lakott!" - Ez a lelki paráznaság! De nekünk csak egy Urunk és Istenünk van, aki meghalt értünk! |
|Ne légy bálványimádó!
1666|1333663200|dynamic|- Péntek | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,39 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,28 |
| |
| Az URat, a ti Isteneteket féljétek, és ő megment benneteket minden ellenségetek kezéből! | | Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Hanem az Urat tiszteljétek, a ti Isteneteket, és ő megszabadít titeket minden ellenségetek kezéből. | | És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek. | |
| |
| Csak az Urat imádjátok, a ti Isteneket! Ő kiszabadít benneteket minden ellenségetek kezéből!” | | Abban az országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek. |
| |
| "Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól!" - Szabadító Urunk van, imádjuk őt! |
|Boldog jövő képe, Isten gyermekei számára!
1665|1333576800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,38 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,38 |
| |
| Ne feledkezzetek el a szövetségről, amelyet veletek kötöttem, és ne féljetek más isteneket! | | Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És el ne felejtkezzetek a kötésről, a melyet veletek tettem, és ne tiszteljetek idegen isteneket; | | Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az ő ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne feledkezzetek meg veletek kötött szövetségemről, s ne imádjatok idegen isteneket! | | Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az ő ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj!" - Isten új szövetséget kötött velünk, a keresztfa oltárán, ahol az ő Báránya engedelmes volt mindhalálig, de elfogadod-e őt a te helyettes áldozatodul? |
|Isten megítéli a bálványimádókat!
1664|1333490400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,37 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,6 |
| |
| Tartsátok meg a rendelkezéseket, az istentisztelet módját, a törvényt és a parancsolatot, amelyeket megíratott számotokra, és teljesítsétek azokat mindenkor; más isteneket pedig ne féljetek! | | Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És őrizzétek meg az ő rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatját, a melyeket megírt néktek, azokat cselekedvén minden időben, és idegen isteneket ne tiszteljetek; | | És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Tartsátok szem előtt a rendelkezéseit és utasításait, a törvényt és a parancsokat, amelyeket fölírt nektek, s szabjátok hozzájuk tetteiteket minden időben; ne imádjatok idegen isteneket! | | És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten parancsolatai az életet jelentik számunkra. Dávid "megőrizte parancsolataimat és rendelkezéseimet." Jézus megígérte nekünk: "Bizony, bizony, mondom néktek, ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha!" - Isten igéje megeleveníti életünket örökre! |
|"Életre kelnek hallottaid, föltámadnak a holttestek!"
1663|1333404000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,36 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,12 |
| |
| Az URat féljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, mert ő hozott föl benneteket Egyiptomból nagy erővel és kinyújtott karral. | | Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. |
| |
| Hanem csak az Urat tiszteljétek, őt imádjátok és néki áldozzatok, a ki titeket kihozott az Égyiptom földéből nagy erővel és kinyújtott karral. | | Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére. | |
| |
| Hanem csak az Urat tiszteljétek, őt imádjátok és néki áldozzatok, a ki titeket kihozott az Égyiptom földéből nagy erővel és kinyújtott karral. | | Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. |
| |
| "Ne kövessetek más isteneket a körülöttetek levő népek istenei közül! - Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” - A választ neki mond el közvetlenül! |
|"Életre kelnek hallottaid, föltámadnak a holttestek! Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok!"
1662|1333317600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,35 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,13 |
| |
| Mert velük szövetséget kötött az ÚR, és ezt parancsolta nekik: Ne féljetek más isteneket, és ne imádjátok azokat, ne tiszteljétek őket, és ne áldozzatok nekik! | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! |
| |
| És a kikkel az Úr szövetséget kötött, és megparancsolta nékik, mondván: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok őket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nékik; | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitándom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! | |
| |
| Sőt, szövetséget is kötött velük az Úr, és meghagyta nekik: „Ne tiszteljetek idegen isteneket, ne imádjátok őket, ne szolgáljatok nekik és ne mutassatok be nekik áldozatot. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. |
| |
| "Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él!" - s most neked is ezt mondja, hiszed-e ezt? |
|Isten feltámasztja gyermekeit; őt imádod?!
1661|1333231200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,34 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,23 |
| |
| A mai napig is követik a régi istentiszteleti módot. Nem félik az URat, és nem követik az ő rendelkezéseit és tisztelete módját a szerint a törvény és parancsolat szerint, amelyet az ÚR parancsolt Jákób fiainak; Jákóbnak az Izráel nevet adta. | | Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| És mind e mai napig az ő régi szokásuk szerint cselekesznek; nem tisztelik igazán az Urat, és nem cselekesznek az ő rendeléseik és szokásuk szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, a melyet az Úr parancsolt a Jákób fiainak, a kiknek az Izráel nevet adta. | | És többé meg nem fertéztetik magokat bálványaikkal és útálatosságaikkal és minden bűneikkel; és megtartom őket minden oly lakóhelyöktől, a melyekben vétkeztek, és megtisztítom őket, és lesznek nékem népem és én leszek nékik istenök. | |
| |
| Mind a mai napig korábbi szokásaik szerint élnek. Nem félik az Urat, nem igazodnak törvényeihez és parancsaihoz, ahhoz a törvényhez és parancshoz, amelyet Jákob fiainak adott, akinek az Izrael nevet adta. | | Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, iszonyatos tetteikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket a hűtlenségből, amelyet elkövettek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek |
| |
| "Megtisztítom őket minden bűnüktől, amelyeket elkövettek ellenem; megbocsátom minden bűnüket, amelyeket elkövettek ellenem, amikor elpártoltak tőlem." - Ne legyen más istened, higgy az Úr Jézusban, s Isten gyermekévé leszel! |
|"Küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél!"
1660|1333144800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,33 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,27 |
| |
| Félték tehát az URat is, de tisztelték a maguk isteneit is, azoknak a pogány népeknek az istentiszteleti módja szerint, akik közül elhurcolták őket. | | Hajlékom náluk lesz, Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. |
| |
| Így tisztelték az Urat és szolgálták az ő isteneiket is, ama népek szokása szerint, a kik közül elhozták volt őket. | | És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és ők nékem népem. | |
| |
| Így imádták az Urat, de egyszersmind a maguk isteneinek is szolgáltak, azoknak a népeknek a szokásaihoz híven, amelyek közül oda kerültek. | | Köztük lesz hajlékom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| "Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük!" - "Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek." - Övé vagy-e már?! |
|Eljuthatunk bálványimádásból Isten imádására!
1659|1333058400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,28 |
| |
| Így történt, hogy bár félték az URat, de az áldozóhalmokon is alkalmaztak maguk közül való papokat, akik az áldozóhalmokon levő templomokban tevékenykedtek. | | Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre. |
| |
| De miután az Urat is tisztelték, a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegéből, a kik ő érettök áldoztak a magaslatok házaiban. | | És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem közöttök lesz mindörökké. | |
| |
| Imádták az Urat, de ugyanakkor papokat választottak maguk közül a magaslatokra, hogy a magaslati szentélyekben ellássák a szolgálatot. | | Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, én szentelem meg Izraelt, mert szentélyem mindörökre köztük lesz. |
| |
| "Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok." - Nem lehet félszívvel szolgálni az Úrnak s őt így követni képtelenség! |
|"Itt az Isten köztünk, jertek őt imádni!"
1658|1332972000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,28 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 38,23 |
| |
| El is ment egy pap azok közül, akiket Samáriából fogságba vittek, és letelepedett Bételben. Ez tanította meg azokat, hogy hogyan féljék az URat. | | Így mutatom meg, hogy nagy és szent vagyok, és megismertetem magamat a sok néppel, és megtudják majd, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És elméne egy a papok közül, a kiket Samariából elvittek volt, és lakék Béthelben, és megtanította őket, hogy mikép tiszteljék az Urat. | | És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| Így hát azok közül a papok közül, akiket Szamariából elhurcoltak, az egyik visszatért, letelepedett Bételben, s tanította őket, hogyan kell az Urat imádniuk. | | Így bizonyítom be, hogy nagy és szent vagyok, és kinyilvánítom magamat sok nép szeme láttára. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok!" - Istent félnünk és szeretnünk kell s csak benne bíznunk! |
|Istenismeretből fakadó istenfélelem
1657|1332885600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,5 |
| |
| Ott lakásuk kezdetén nem félték az URat, ezért az ÚR oroszlánokat küldött rájuk, s azok öldösték őket. | | A harcmezőn esel el. Én megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| És történt ott lakásuk kezdetén, hogy nem az Urat félték, és az Úr oroszlánokat bocsátott reájok, a melyek többet megöltek közülök. | | A mező színén esel el, mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| De már letelepedésükkor sem félték az Urat. Ezért az Úr oroszlánokat szabadított rájuk, ott üvöltöttek köztük. | | A nyílt mezőn esel el, mert én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!" - Éretted, helyetted, miattad szenvedett és halt meg az Isten Fia! - Hiszed, tudod, elfogadod ezt a helyettes áldozatot?! |
|"Kegyelem nekem, ki halált érdemeltem! Véred minden cseppje tisztítja a lelkem!"
1656|1332799200|dynamic|- Kedd|
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,6 |
| |
| Ez pedig azért történt, mert Izráel fiai vétkeztek Istenük, az ÚR ellen, aki felhozta őket Egyiptom földjéről, Egyiptom királyának, a fáraónak a hatalma alól. Más isteneket féltek, | | Tüzet bocsátok Magógra és azokra, akik biztonságban laknak a szigeteken, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ez pedig azért történt, mert az Izráel fiai vétkeztek az Úr ellen, az ő Istenök ellen, a ki őket kihozta Égyiptom földéből, a Faraónak, az égyiptomi királynak kezéből, és idegen isteneket tiszteltek. | | És bocsátok tüzet Mágógra és azokra, a kik a szigeteken bátorságosan laknak, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ez azért történt, mert Izrael fiai vétkeztek az Úr, az ő Istenük ellen, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, Egyiptom királyának a hatalmából, és idegen isteneket imádtak. | | Tüzet bocsátok Magógra és a biztonságban élő szigetlakókra, akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!" - Ne vedd hiába Istened nevét! Betartod? |
|Ne légy bálványimádó!
1655|1332712800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 6,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,7 |
| |
| De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!. | | Megismertetem szent nevemet népemmel, Izráellel, és többé nem hagyom, hogy gyalázzák szent nevemet. Akkor megtudják a népek, hogy én, az ÚR, Izráel Szentje vagyok. |
| |
| Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök. | | És az én szent nevemet megismertetem az én népem, Izráel között, s többé nem hagyom megfertéztetni szent nevemet; és megtudják a pogányok, hogy én, az Úr, szent vagyok Izráelben!. | |
| |
| Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök. | | Ismertté teszem szent nevemet népem, Izrael körében, nem tűröm tovább, hogy megszentségtelenítsék nevemet. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, Izrael Szentje. |
| |
| "Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!" - Mi Atyánk, szenteltessék meg a te neved! |
|"Én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!"
1654|1332630000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 1,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,22 |
| |
| Ekkor az ÚR angyala így szólt Illéshez: Menj el vele, ne félj tőle! Elindult tehát, és elment vele a királyhoz. | | Izráel háza megtudja, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük attól fogva továbbra is. |
| |
| Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tőle. És ő felkelvén aláméne vele a királyhoz. | | És megtudja Izráel háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, attól a naptól fogva és azután. | |
| |
| Az Úr angyala azt mondja Illésnek: „Menj le vele, ne félj tőle.” Erre fölállt, bement vele a királyhoz, | | Akkor majd megtudja Izrael háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenük, attól a naptól kezdve minden időkre. |
| |
| "Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj!" - Én Uram, és én Istenem te vagy! |
|Az ÚR az én Királyom!
1653|1332543600|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kir 18,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,28 |
| |
| Megtörténhetik, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az ÚR lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az URat ifjúkorától fogva. | | Majd megtudják, hogy én, az ÚR, Istenük voltam akkor is, amikor fogságba vittem őket a népek közé, mert összegyűjtöm őket földjükön, és nem hagyok ott közülük senkit. |
| |
| Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva. | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, ki fogságra vittem őket a pogányok közé, majd egybegyűjtém őket földjökre, és senkit közülök többé ott nem hagyok. | |
| |
| Ha most elmegyek, téged meg az Úr lelke elvisz valami ismeretlen helyre, közben én oda megyek Achábhoz jelentést tenni, s téged nem találnak, hát akkor megöl. Azonkívül szolgád az Úr követője ifjúkora óta. | | Akkor megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük, mert száműztem ugyan a népek közé, de most összegyűjtöm őket hazájukba, és senkit sem hagyok ott közülük. |
| |
| "Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók. Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk." - Ezt te is el tudod énekelni, teljes hittel?! |
|Istenfélelem a nyomorúságban is!
1652|1332457200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kir 17,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 43,27 |
| |
| Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! | | Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; | | És betöltsék e napokat; a nyolczadik napon és azután pedig áldozzák a papok az oltáron égőáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. | | E napok elmúltával, a nyolcadik napon, és azon túl is mutassák be a papok az oltáron égőáldozataitokat és közösségi áldozataitokat, s én kegyes leszek hozzátok - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is!" - Jézus önmagát adta oda érted! Érted?! |
|Engedelmeskedj Isten szavának!
1651|1332370800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kir 8,43 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 44,28 |
| |
| te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. | | Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk! |
| |
| Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, a melyet én építettem. | | És lészen nékik örökségök: én vagyok az ő örökségök, és birtokot ne adjatok nékik Izráelben: én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| tégy meg mindent, amiért az idegen hozzád könyörög, hogy a földnek minden népe fölismerje nevedet, és féljen úgy, mint Izrael, s tudja meg, hogy ez a templom, amelyet építettem, a nevednek van szentelve. | | Ne legyen örökrészük, én vagyok az ő örökrészük. Birtokot se adjatok nekik Izraelben, mert én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| "Ezért nem kapott Lévi örökrészt a testvéreivel együtt. Az ÚR az ő öröksége, ahogyan megígérte neki Istened, az ÚR." - "Minden első termésnek és minden felajánlásnak a legjava, bármiből ajánljátok fel, a papoké lesz. Az először őrölt lisztet adjátok a papnak, hogy áldás nyugodjék házatokon!" - A mi örökségünk a mennyben van s Jézus a mi örököstársunk! |
|"Az ÚR az én örökségem, azért benne bízom!"
1650|1332284400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Sám 13,28 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 5,12 |
| |
| Akkor Absolon ezt a parancsot adta legényeinek: Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, ezt mondom nektek: Vágjátok le Amnónt! Ti pedig öljétek meg, ne féljetek, hiszen én adom nektek a parancsot! Legyetek erősek és bátrak! | | Ezért én olyan leszek Efraimban, mint a moly, és Júda házában, mint a rothadás. |
| |
| Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvű lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg őt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek. | | Én pedig olyanná lettem Efraimnak, mint a moly, és a Júda házának, mint a rothadás. |
| |
| s megparancsolta szolgáinak: „Ügyeljetek! Ha Amnon már jó hangulatban lesz a bortól, azt fogom nektek mondani: Ragadjátok meg Amnont! Akkor öljétek meg! Ne féljetek, hisz magam adok rá nektek parancsot. Szedjétek össze bátorságotokat és legyetek derék emberek!” | | Olyan leszek Efraim számára, mint a moly, Júda házához, mint a rothadás. |
| |
| Isten megígérte: "Majd visszavonulok lakóhelyemre, amíg meg nem bűnhődnek, és hozzám nem folyamodnak. Nyomorúságukban keresnek majd engem." - Keressük az Urat, amíg megtalálható Jézusban! |
|Istenem, a nyomorúságban téged kerestelek!
1649|1332198000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Sám 9,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 11,9 |
| |
| Dávid ezt mondta neki: Ne félj, hiszen én hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, te pedig mindenkor az én asztalomnál étkezel. | | Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, nem indulatosan jövök. |
| |
| Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed. | | Nem végzem el haragomnak hevét; nem fordulok vissza Efraim vesztére; mert Isten vagyok én és nem ember, a Szent te közötted, és nem haraggal jövök én. | |
| |
| Ekkor Dávid azt mondta neki: „Ne félj! Mert atyádra, Jonatánra való tekintettel jót teszek veled, s ősödnek, Saulnak egész földjét visszaadom neked. S mindig asztalomnál eszel majd.” | | Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást. |
| |
| Isten megígérte: "Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom." - "Hát nem drága fiam-e Efraim, és nem kedves gyermekem-e? Valahányszor megfenyegetem, mégis mindig törődöm vele. A bensőm remeg érte, irgalmaznom kell neki - így szól az ÚR." - Te is hivatalos vagy Isten asztalához, mert irgalmas Istened az ÚR! |
|"Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret!"
1648|1332111600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Sám 7,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 12,10 |
| |
| Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmes dolgokat vitt véghez, amikor kiűzött nemzeteket és isteneket a nép elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból? | | De én, az ÚR, vagyok a te Istened, Egyiptom óta. Újra sátorlakóvá teszlek, amilyen egykor voltál. |
| |
| Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől. | | De én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől kezdve. Újra sátorok lakójává teszlek téged, mint az ünneplés napjain. | |
| |
| S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye, nagy és félelmetes tetteket vigyen végbe, és népeket és isteneket űzzön el népe elől? | | Én vagyok az Úr, a te Istened, amióta elhagytad Egyiptom földjét. Újra sátrakban kell majd laknod, mint a találkozás napján; |
| |
| "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!" - Így kezdődik a tízparancsolat, amely ma is érvényben van! |
|"Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én!"
1647|1332025200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Sám 7,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 13,4 |
| |
| Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, | | De én, az ÚR, vagyok a te Istened Egyiptom óta. Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én |
| |
| Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és ott elplántálám őt, és lakozék az ő helyében, és többé helyéből ki nem mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni őt, mint annakelőtte, | | Pedig én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől fogva. Nem ismerhetsz más Istent kivülem, és rajtam kivül nincs más szabadító! | |
| |
| S meghatározok népemnek, Izraelnek egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, és nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig, | | Én vagyok az Úr, a te Istened, amióta elhagytad Egyiptom földjét; rajtam kívül más Istent nem ismerhetsz, nincs kívülem más Szabadító. |
| |
| "Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító." - "Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala." - Hiszek egy Istenben, és Jézus Krisztusban... |
|"Én, az ÚR, vagyok a te Istened. Ne legyen más istened rajtam kívül!"
1646|1331938800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 28,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 14,9 |
| |
| De a király ezt mondta neki: Ne félj! Mit láttál? Az asszony ezt felelte Saulnak: Isten-félét látok feljönni a földből. | | Efraimnak semmi köze többé a bálványokhoz. Én meghallgatom, és törődöm vele. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprus, tőlem kapod gyümölcsödet. |
| |
| És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljőni a földből. | | Efraim így szól: Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?! Én meghallgatom és figyelek reá. Olyan vagyok, mint a zöldelő cziprusfa! Tőlem származik a te gyümölcsöd! | |
| |
| A király azt válaszolta neki: „Ne félj! Mit látsz?” „Egy szellemet látok, amint fölfelé száll a földről” - mondta az asszony. | | Mi köze Efraimnak ezentúl a bálványokhoz? Én hallgatom meg, én viselek rá gondot. Olyan leszek, mint a zöldellő ciprus; tőlem származik gyümölcsöd. |
| |
| "Az ÚR minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit." - Saul nem járt akkor az ÚR útján, amikor halottidézőhöz fordult, és az sem jár a keskeny úton, aki bármilyen bálványt imád; de a mi utunk egyedül Jézus: "Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." - Jársz rajta?! |
|"Mert egyenesek az ÚR útjai, az igazak járnak rajtuk, a vétkesek elbuknak rajtuk!"
1645|1331852400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 23,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jóel 2,27 |
| |
| Mert így szólt hozzá: Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz | | Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé. |
| |
| És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz. | | És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem. | |
| |
| Azt mondta neki: „Ne félj, nem ér utol atyám keze. Te leszel Izrael királya, s én csak a második (személy) leszek. Atyám is tudja ezt jól.” | | „És tudni fogjátok, hogy Izraelben lakom, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, és nem más, és népemet soha többé nem éri szégyen.” |
| |
| "Ekkor királyt kértek maguknak, az Isten pedig Sault, a Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat." - De ki a te életed Királya? |
|Egy Isten, és egy Isten szíve szerint való király Izráelben
1644|1331766000|dynamic|- Csütörtök | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 22,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jóel 4,17 |
| |
| Maradj nálam, ne félj, mert aki az én életemre tör, az tör a te életedre is. Ezért biztonságban leszel nálam. | | Akkor megtudjátok majd, hogy én, az ÚR, vagyok Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom. Szent lesz Jeruzsálem, nem hatolnak be oda többé idegenek. |
| |
| Maradj nálam, ne félj; mert a ki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátorságosan lehetsz mellettem. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki a Sionon lakozom, az én szent hegyemen. És szentté lészen Jeruzsálem, és idegenek nem vonulnak át többé rajta. | |
| |
| Maradj itt nálam és ne félj! Mert aki az életedre tör, az nekem is az életemre tör. Itt védelmem alatt állsz.” | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki a Sionon, szent hegyemen lakom. Szent hely lesz akkor Jeruzsálem, nem léphetnek be többé oda idegenek. |
| |
| "Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, az ő Istenük, velük vagyok, és hogy ők, Izráel háza, az én népem - így szól az én Uram, az ÚR. - Mert a Siont választotta ki az ÚR, azt kívánta lakóhelyéül: Ez lesz lakóhelyem örökre, itt fogok lakni, mert így kívánom!" - Itt az Isten köztünk, jertek őt imádni! |
|"Emberek vagytok, én pedig Istenetek! - így szól az én Uram, az ÚR!"
1643|1331679600|dynamic|- Szerda| | z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 12,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zof 3,15 |
| |
| Akkor ezt mondta Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ti ugyan elkövettétek mindezt a rosszat, de azért ne térjetek el az ÚRtól, hanem szolgáljatok az ÚRnak teljes szívből! | | Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. |
| |
| És monda Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól, hanem az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekből. | | Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt! | |
| |
| De Sámuel ezt válaszolta a népnek: „Ne féljetek! Ezt a vétséget már elkövettétek. De mostantól ne forduljatok el az Úrtól, hanem szolgáljátok egész szívetekkel. | | Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! |
| |
| "Téged hívlak, URam, kősziklám, ne fordulj el tőlem némán! Mert ha némán elfordulsz, hasonló leszek a sírba roskadókhoz. - Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." - Hívtad őt?! Hívod őt? Hívd őt! |
|"Ne félj, Sion, ne csüggedj el!"
1642|1331593200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 12,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zof 3,17 |
| |
| És az ÚRhoz kiáltott Sámuel, az ÚR pedig mennydörgést és esőt adott azon a napon. Ekkor nagy félelem fogta el a népet az ÚR miatt és Sámuel miatt. | | Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. |
| |
| Kiálta azért Sámuel az Úrhoz, és az Úr mennydörgést és esőt adott azon a napon. És az egész nép nagyon megrettene az Úrtól és Sámueltől. | | Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked. | |
| |
| Sámuel az Úrhoz folyamodott, s az Úr zivatart és esőt küldött azon a napon, úgyhogy az egész népet nagy félelem fogta el az Úrtól és Sámueltől. | | Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, |
| |
| "Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya!" - Velem vándorol útamon Jézus, - de te is vele mégy?! |
|Örül neked Istened az ÚR, őt imádd és féld egyedül!
1641|1331506800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 12,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hagg 1,13 |
| |
| Bárcsak félnétek az URat, és szolgálnátok neki, az ő szavára hallgatnátok, és ne lázadnátok fel az ÚR parancsa ellen, hanem követnétek Isteneteket, az URat ti is, meg a király is, aki uralkodik fölöttetek! | | Haggeus, az ÚR követe pedig ezt mondta a népnek az ÚR megbízásából: Én veletek vagyok! - így szól az ÚR. |
| |
| Hogyha az Urat félitek, és néki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, a ki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. | | És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. | |
| |
| Ha félitek az Urat, neki szolgáltok, hallgattok a szavára, s nem lázadoztok parancsai ellen, ha ti is, királyotok is, aki uralkodik fölöttetek, az Urat, a ti Isteneteket követitek, akkor minden rendben lesz. | | És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. |
| |
| Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? - De te vele vagy?! Tudhatod: "mivel irgalmas Isten az ÚR, a te Istened, nem hagy cserben, és nem hagy elpusztulni." |
|"Én, az ÚR, vagyok a te Istened! Ne legyen más istened rajtam kívül!"
1640|1331420400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 4,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hagg 2,4 |
| |
| És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, | | Azért most légy bátor, Zerubbábel! - így szól az ÚR. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe - így szól az ÚR -, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! - így szól a Seregek URa. |
| |
| És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de ő nem felelt és nem figyelt arra. | | De most légy bátor, Zorobábel, azt mondja az Úr! Légy bátor te is, Jósua, Jehosadák fia, te főpap, és légy bátor e földnek minden népe, azt mondja az Úr, és cselekedjétek, mert én veletek vagyok, azt mondja a Seregeknek Ura, | |
| |
| Mivel haldoklott, a körülötte levő asszonyok így beszéltek hozzá: „Ne aggódj, fiút szültél!” De nem felelt, nem vetett rá ügyet. | | De most, bátorság Zerubbábel! - mondja az Úr. Bátorság, Józsue főpap, Jehocadak fia! Bátorság, egész népe az országnak - mondja az Úr. Dolgozzatok! Hiszen én veletek vagyok! - mondja a Seregek Ura. |
| |
| "Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja." - Félelem nélküli élet: csak Krisztussal lehetséges, akit félnünk, szeretnünk, imádnunk, dicsőítenünk lehet! |
|"Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz!"
1639|1331334000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 4,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 1,15 |
| |
| Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk - mondták -, mert ilyen még nem volt sohasem! | | És nagyon fel vagyok háborodva az elbizakodott népek miatt, mert amikor én kevéssé haragudtam, ők a romlást segítették elő. |
| |
| Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt. | | De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre, a kikre kevéssé haragudtam ugyan, de ők gonoszra törtek. | |
| |
| a filiszteusokat félelem fogta el, mert azt mondták: „Istenük eljött hozzájuk a táborba.” És így beszéltek: „Jaj nekünk, hisz ilyen még nem fordult elő! | | és nagyon haragszom a gőgös népekre. Én ugyanis csak egy kicsit haragudtam, ők azonban túllépték a mértéket. |
| |
| "Akkor szentnek mondják majd azt, aki megmarad a Sionon, és életben marad Jeruzsálemben, aki csak föl van írva az élők közé a jeruzsálemiek közül." - Az ÚR Jézusban: "Itt az Isten köztünk, jertek őt imádni, hódolattal elé állni!" |
|"Ezt mondja az ÚR: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni!"
1638|1331247600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ruth 3,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 2,9 |
| |
| Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. | | Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az ÚR -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen. |
| |
| Most hát, édes leányom, ne félj! Mindent, a mit mondasz, megteszek néked; mert tudja az én népemnek egész kapuja, hogy derék asszony vagy. | | Én pedig, szól az Úr, tűz-fal leszek körülötte és megdicsőítem magamat ő benne! | |
| |
| Ne félj hát, leányom! Megteszek érted mindent, amire csak kértél, hisz Betlehem kapujánál mindenki tudja, hogy nagyszerű asszony vagy.. | | Ezt mondja az Úr: Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.” |
| |
| "Mert a Seregek URa, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!" - Erős vár a mi istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk! |
|"Táborba szállok majd házam védelmére, az arra járók ellen!"
1637|1331161200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Bír 7,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 8,8 |
| |
| Most azért hirdesd ki ezt a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, az térjen vissza, távozzék a Gileád hegyéről! Erre visszatért a hadinépből huszonkétezer ember, és csak tízezer maradt ott. | | Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán. |
| |
| Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: A ki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérének a nép közül huszonkétezeren, és csak tizezeren maradának ott. | | És elhozom őket és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek hűséggel és igazsággal. | |
| |
| Hirdesd ki hát a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, térjen vissza.” Így Gedeon próbára tette őket. Erre húszezer ember visszatért a népből, tízezer pedig ott maradt belőle. | | Visszahozom őket, hogy Jeruzsálemben lakjanak. Az én népem lesznek, és én az Istenük leszek hűségben és igazságban. |
| |
| "Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám." - Gyermeke vagy-e már? |
|"Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek!"
1636|1331074800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Bír 6,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 10,6 |
| |
| Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! | | Hatalmassá teszem Júda házát, és József házát megsegítem. Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk, és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket. Mert én, az ÚR vagyok az Istenük, és meghallgatom őket. |
| |
| És monda néki az Úr: Békesség néked! ne félj, nem halsz meg! | | És megerősítem a Júda házát, és a József házát megsegítem, és visszahozom őket, mert szánom őket, és olyanokká lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; mert én vagyok az Úr, az ő Istenök, és meghallgatom őket. | |
| |
| Az Úr így válaszolt neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg.” | | Júda házát erőssé teszem, József házát diadalmassá. Megújítom őket, mert megkönyörültem rajtuk, olyanok lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; [mert én vagyok az Úr, az ő Istenük, és meghallgatom őket.] |
| |
| "Hatalmassá lesznek az ÚR által, és az ő nevében bízva élnek - így szól az ÚR." -Higgy az ÚR Jézusban, és üdvözülsz! |
|Isten megtartja gyermekeit örök országa számára!
1635|1330988400|dynamic|- Kedd|
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Bír 6,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mal 1,6 |
| |
| és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra. | | A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? |
| |
| És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra. | | A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet? | |
| |
| Így szóltam hozzátok: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok. Ti azonban nem hallgattatok szavamra.” | | A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? |
| |
| "Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!" - "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, - Ne legyen más istened rajtam kívül! - Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!" - E törvények ma is érvényben vannak, Isten nem vonta vissza a Tízparancsolatot; de betartod-e? |
|Az ÚR Isten félelemmel teljes tisztelete - Jézusban!
1634|1330902000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Bír 4,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mal 1,14 |
| |
| Jáél kijött Sisera elé, és ezt mondta neki: Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj! - Betért hozzá a sátorba, és ő betakarta egy takaróval. | | Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az ÚRnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok - mondja a Seregek URa -, és félik nevemet a népek! |
| |
| És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki: Jőjj be Uram, jőjj be hozzám, ne félj! És betére ő hozzá a sátorba, és betakará őt lasnakkal. | | Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között! | |
| |
| Jáel Sziszera elé ment, és így szólt hozzá: „Térj be, uram, térj be hozzám, és ne félj!” Betért tehát a sátrába, és ő betakarta egy szőnyeggel. | | Átkozott az a csaló, aki - bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul - mégis egy sérültet áldoz fel. Mert én vagyok a Nagy Király - mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között. |
| |
| "Ne mutassatok be olyat, amiben fogyatkozás van, mert akkor nem fogadja kedvesen tőletek. - azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek, hibátlan hím marhát, bárányt vagy kecskét vigyetek." - Az Úr Jézus volt az egyetlen tökéletes áldozat, ő, mint ártatlan Bárány, a keresztfa oltárán érettünk, helyettünk, miattunk megáldoztatott! |
|Istennek csak a legszebbet, legtökéletesebbet adjuk!
1633|1330815600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 24,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 11,29 |
| |
| Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! | | Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. |
| |
| Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel; és hányjátok el az isteneket, a kiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvizen és Égyiptomban, szolgáljatok az Úrnak. | | Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. | |
| |
| Most hát féljétek az Urat és szolgáljatok neki minden erőtökből és hűségesen. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek atyáitok a folyón túl és Egyiptomban szolgáltak és szolgáljatok az Úrnak! | | Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. |
| |
| "Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!" Nemcsak a prédikátor, de az Úr Jézus bátorító igéi neked is szólnak, ha ő van veled, soha nem kell félned! Csak higgy benne! |
|Az ÚR Jézusnál van a nyugalom és a felüdülés!
1632|1330729200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 24,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 14,27 |
| |
| Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk, és az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod és nem a te íjad. | | De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Mert elbocsátám előttetek a darázsokat, és űzék azokat előletek: az Emoreusok két királyát, de nem a te fegyvered által, de nem a te kézíved által! | | De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! | |
| |
| Darazsakat küldtem, s azok az amoriták mindkét királyát elűzték előletek - nem kardodnak köszönheted, nem is íjadnak. | | Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Jézus bátorító igéi neked is szólnak, ha ő van veled, soha nem kell félned! Csak higgy benne! "Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!" - Érted? |
|Soha ne kételkedj az ÚR szavában!
1631|1330642800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 22,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 18,20 |
| |
| Hiszen a Jordánt határrá tette az ÚR köztünk és köztetek, Rúben fiai és Gád fiai; nincs nektek közötök az ÚRhoz! Így a ti fiaitok lesznek az okai annak, ha a mi fiaink nem félik majd az URat. | | Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” |
| |
| Hiszen határt vetett az Úr mi közöttünk és ti közöttetek Rúben fiai és Gád fiai - a Jordánt; nincsen néktek részetek az Úrban! És elidegeníthetnék a ti fiaitok a mi fiainkat, hogy ne féljék az Urat! | | Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. | |
| |
| Hát nem közénk és közétek, Ruben fiai és Gád fiai közé húzta-e határul a Jordánt az Úr? Nincs részetek az Úrban! Így fiaitok lennének az oka annak, hogy fiaink nem félik többé az Urat. | | Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” |
| |
| "Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. - Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. - Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok!" |
|"Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!"
1630|1330556400|dynamic|- Csütörtök | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 11,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 22,32 |
| |
| Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkor Izráelnek adom mindnyájukat halálra sebezve. Vágd át lovaik inát, és gyújtsd fel harci kocsijaikat! | | Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” |
| |
| Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé; lovaikat bénítsd meg, szekereiket pedig égesd meg tűzzel. | | Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. | |
| |
| Akkor az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj itt ezektől az emberektől, mert holnap ilyen idő tájt legyőzve látja Izrael mindnyájukat. Lovaiknak vágd el a lábuk inát, harci szekereiket pedig égesd el!” | | Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.” |
| |
| "Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell." - Hallgatsz -rá?! |
|"Én, az ÚR, vagyok a te Istened!"
1629|1330470000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 10,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 28,20 |
| |
| Ekkor azt mondta nekik Józsué: Ne féljetek, és ne rettegjetek, legyetek erősek és bátrak! Mert így tesz az ÚR minden ellenségetekkel, akikkel harcolni fogtok. | | tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” |
| |
| És monda nékik Józsué: Ne féljetek, és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erősek, mert ekképen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, a kik ellen ti hadakoztok. | | Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! | |
| |
| Józsue pedig így folytatta: „Ne féljetek és ne aggódjatok, legyetek bátrak és erősek, mert így fog bánni az Úr minden ellenségetekkel, akivel csak meg kell küzdenetek.” | | és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” |
| |
| "Ne féljetek - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket!" - "Jézus ekkor így szólt: „Még egy kis ideig veletek vagyok, de elmegyek ahhoz, aki elküldött engem." - Így lehet velünk Urunk ma is, hogy mi is vele lehessünk mindörökké! |
|"Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük!”
1628|1330383600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 10,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mk 6,50 |
| |
| Az ÚR ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki sem állhat meg közülük előtted. | | Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Monda pedig az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted. | | Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. | |
| |
| Az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj! Kezedbe adom őket. Senki sem lesz képes ellenállni neked.” | | mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” |
| |
| "Mért félne szívem? Él az én Uram, Békesség Királya, Benne nyugta van. Ő a diadalmam, pajzsom, életem, Szívemben már nincsen semmi félelem. Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! Dicsőséggel fényes a diadalod!" |
|Dupla bátorítás és erősítés mindenkinek!
1627|1330297200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 8,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mk 12,26 |
| |
| Azután ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj, ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. | | Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene? |
| |
| És monda az Úr Józsuénak: Ne félj és ne rettegj! Vedd magadhoz mind a fegyverfogható népet, és kelj fel és menj fel Aiba, meglásd: kezedbe adom Ainak királyát és az ő népét, városát és földét. | | A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. | |
| |
| Akkoriban az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj és ne aggódj! Vidd magaddal az összes harcost. Rajta, vonuljatok fel Ai ellen! Nézd, kezedbe adom Ai királyát, népét, városát és földjét. | | Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokorról szóló részben, mit mondott Isten a halottak feltámadásáról? Én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene vagyok! |
| |
| "Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz." - "Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre." Mi az élő Isten örökké élő gyermekei vagyunk! - Hiszed-é ezt?! |
|"Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké!"
1626|1330210800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 1,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mk 14,62 |
| |
| Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz. | | Jézus ezt mondta: „Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben.” |
| |
| Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz. | | Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel. | |
| |
| hogy légy erős és kitartó? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” | | Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” |
| |
| "Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel." - Jézus eljön érted! Érted? |
|"Jövel, Uram, Jézus!"
1625|1330124400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 31,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 1,28 |
| |
| Fiaik is, akik még nem ismerik, hallgassák meg, és tanulják meg, hogy féljék Istenüket, az URat mindenkor, amíg csak éltek azon a földön, ahová most átkeltek a Jordánon, hogy azt birtokba vegyétek. | | Az angyal belépve hozzá így szólt: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” |
| |
| És az ő fiaik is, a kik nem tudják még, hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti Isteneteket kell félni mind addig, a míg éltek azon a földön, a melyre általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt. | | És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. | |
| |
| Különösen gyermekeiteknek kell, akik nem ismerik, hallaniuk s megtanulniuk az Urat, a ti Isteneteket félni, amíg csak éltek azon a földön, ahova most a Jordánon túl bevonultok, hogy birtokba vegyétek.” | | Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” |
| |
| "Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak!" - "ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” - Jézus a te Urad és Istened is? |
|Angyali üdvözlet - neked is!
1624|1330038000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 31,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 22,27 |
| |
| Gyűjtsd össze a népet, a férfiakat, a nőket és a gyermekeket, meg a lakóhelyeiden élő jövevényeket, hogy hallják meg, és tanulják meg, és féljék Isteneteket, az URat, megtartván és teljesítvén ennek a törvénynek minden igéjét. | | Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” |
| |
| Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, a ki a te kapuidon belől van, hogy hallják és tanuljanak, és féljék az Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét. | | Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál. | |
| |
| Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, a nőket és a gyerekeket, valamint a körödben, városaidban élő idegent, hogy hallják s megtanulják félni az Urat, a te Istenedet, s ügyeljenek a törvény minden szavának megtartására. | | Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. |
| |
| "Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek." - Istenfélelem és rabszolgai engedelmesség önként; a neked szolgáló Úrnak! Vállalod? |
|"Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok!"
1623|1329951600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 31,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 22,70 |
| |
| Maga az ÚR megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj! | | Erre mind azt kérdezték: „Akkor hát te vagy az Isten Fia?” „ Ti mondjátok, hogy én vagyok” - felelte nekik. Azok pedig így szóltak: „Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából.” |
| |
| Az Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj! | | Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából. | |
| |
| Az Úr azonban előtted vonul, veled lesz, nem hagy el és nem hagy cserben. Ne félj és ne csüggedj!” | | Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” „Mi szükségünk van még tanúkra? - mondták erre. - Magunk hallottuk a saját szájából.” |
| |
| "Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok, és az írástudók, és bekísértették őt a nagytanácsba, s ott felszólították: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk.” Ő pedig így válaszolt: „Ha megmondom nektek, nem hiszitek," - Te hiszed, hogy ő a Messiás, hogy Jézus: Isten?! |
|Te mondod, hogy Jézus az Isten Fia és ő ÚR?!
1622|1329865200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 31,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 24,39 |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled. | | Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlök, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged. | | Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! | |
| |
| Legyetek bátrak, és erősek! Ne féljetek s ne rettegjetek tőlük! Mert az Úr, a te Istened veled vonul. Nem fog elhagyni, sem cserbenhagyni.” | | Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” |
| |
| "És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat." Boldogok, akik nem látnak, és megis hisznek az Úr Jézusban, s ő kijelenti magát nekik, - neked is? |
|Jézus: valóságos Isten és valóságos ember!
1621|1329778800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 28,58 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 4,26 |
| |
| Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az ÚRnak dicsőséges és félelmes nevét, | | Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Hogyha meg nem tartod és nem teljesíted e törvény minden ígéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét: | | Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek. | |
| |
| Ha nem ügyelsz rá, hogy ennek a törvénynek, amely ebben a könyvben írva áll, minden szavát megtartsd, félvén ezt a dicsőséges és félelmetes nevet: az Urat, Istenedet, | | Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” - Te is tudod, ki az örök Vagyok a te számodra? |
|Istent csak Fiában lehet megismerni!
1620|1329692400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 25,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,20 |
| |
| amikor találkozott veled útközben, és levágta azokat, akik elgyengülve hátramaradtak, mert fáradt és kimerült voltál, az pedig nem félt az Istentől. | | de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Hogy reád támadt az úton, és megverte a seregnek utolsó részét, mind az erőtleneket, a kik hátul valának, a mikor magad is fáradt és lankadt voltál, és nem félte az Istent. | | Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! | |
| |
| Istent nem félve hátba támadtak az úton, amikor fáradt és kimerült voltál, s elszakították tőled a hátul sántikálókat. | | De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Ha Jézus velünk van, a hosszú út rövidebb lesz és a nehéz harc könnyebb. - Az Úr szavával, kijelentésével szünteti meg félelmünket. - Higgy Jézusnak! |
|Jézus mindig veled van; nem kell félned!
1619|1329606000|dynamic|- Vasárnap | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 20,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,35 |
| |
| Azután még ezt is mondják meg az elöljárók a népnek: Van-e itt olyan ember, aki fél, és lágy szívű? Az menjen vissza a házához, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz hasonlóan! | | Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. |
| |
| Még tovább is szóljanak az előljárók a néphez, és ezt mondják: Kicsoda olyan férfi, a ki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve. | | Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. | |
| |
| Aztán így folytassák az írnokok a hadinéphez intézett beszédüket: „Ki fél, s kinek csügged a szíve? Lépjen elő, s menjen haza, nehogy testvérei szívét is a magáéhoz hasonlóan gyávává tegye.” | | „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. |
| |
| "Most azért hirdesd ki ezt a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, az térjen vissza, távozzék a Gileád hegyéről! Erre visszatért a hadinépből huszonkétezer ember, és csak tízezer maradt ott. - Ez a hit próbája ma is! "de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” |
|Az örök Vagyok hív magához - ne félj hozzá menni!
1618|1329519600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 20,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,41 |
| |
| Ezt mondja nekik: Halld meg, Izráel! Ti most készültök megütközni ellenségeitekkel. Ne lágyuljon meg a szívetek, ne féljetek, ne rettegjetek, és ne rémüljetek meg tőlük! | | A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le” - |
| |
| És ezt mondja nékik: Hallgasd meg Izráel! Ti ma készültök megütközni ellenségeitekkel: A ti szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttök; | | Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá. | |
| |
| Mondja: „Halld, Izrael! Ma harcba szálltok ellenségeitekkel. De ne csüggedjen szívetek! | | A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” |
| |
| "Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.” - De csak akkor, ha ő a te életed Királya, aki legyőzi minden ellenséged: a bűnt, halált, s az ördög hatalmát az életedben! - Él benned? |
|Jézus a te életed lelki kenyere - táplálkozol belőle?
1617|1329433200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 20,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,48 |
| |
| Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és látsz lovakat, harci kocsikat és nálad nagyobb sereget, ne félj tőlük, mert veled lesz Istened, az ÚR, aki felhozott téged Egyiptomból. | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| Mikor hadba mégy ellenséged ellen, és látsz lovakat, szekereket, náladnál nagyobb számú népet: ne félj tőlök, mert veled van az Úr, a te Istened, a ki felhozott téged Égyiptom földéről. | | Én vagyok az életnek kenyere. | |
| |
| Ha ellenséged ellen harcba indulsz, s lovakat, harci szekereket és magadnál népesebb hadinépet látsz, ne rettenj meg tőlük. Mert veled az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről. | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| "Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." - Van már örök életed? - Van-e már Jézusod?! |
|Jézus: "az igaz Isten és az örök élet!"
1616|1329346800|dynamic|- Csütörtök | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 19,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,51 |
| |
| Hallják ezt meg a többiek is, és féljenek, és többé ne kövessenek el köztetek ilyen gonosz dolgot. | | Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” |
| |
| Hogy a kik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek te közötted ilyen gonosz dolgot. | | Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. | |
| |
| A többiek is szerezzenek róla tudomást, hadd fogja el őket a félelem és ne merészkedjenek ilyet tenni körödben. | | Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” |
| |
| "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital." Táplálkozol belőle rendszeresen? |
|"Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van!"
1615|1329260400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 18,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 7,28 |
| |
| Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle! | | Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: „Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én mégsem önmagamtól jöttem, hanem az, aki engem elküldött, igaz, ti őt nem ismeritek. |
| |
| Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól! | | Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, a ki engem elküldött, a kit ti nem ismertek. | |
| |
| (Tudd meg hát:) azok a szavak, amelyek, bár a próféta az Úr nevében hirdeti őket, nem válnak valósággá, s nem teljesülnek, olyan szavak, amelyeket nem az Úr mondott. A próféta mondta őket elbizakodottságában, nem kell tőlük tartanod. | | Jézus a templomban tanítva ezt felelte rá: „Igen, ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek. |
| |
| "Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de aki elküldött engem, igaz, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam.” Ők nem ismerték fel, hogy az Atyáról szólt nekik." - Te felismered- az igaz és a tévtanítókat? Jézus beszédében Isten szavát hallod, olvasod? |
|Az ÚR hamis és igaz küldötte megkülönböztethető!
1614|1329174000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 17,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 7,34 |
| |
| Hallja meg az egész nép, és féljen; ne legyenek többé elbizakodottak! | | Kerestek majd engem, de nem találtok meg, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” |
| |
| És mind az egész nép hallja, és féljen, hogy elbizakodottan senki ne cselekedjék többé. | | Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és a hol én vagyok, ti nem jöhettek oda. | |
| |
| de tudja meg az egész nép a dolgot, hadd rettegjen, s attól fogva ne legyen többé önhitt. | | Keresni fogtok, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” |
| |
| Nincsen a mi hatalmunkban a mi megtérésünk, Isten kegyelmi ajándéka az, amikor ő elkészíti az órát, akkor ragadjuk meg a felkínált lehetőséget és fogadjuk el Jézust személyes Megváltónknak, de ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! |
|"Még egy kis ideig veletek vagyok, de elmegyek ahhoz, aki elküldött engem!"
1613|1329087600|dynamic|- Hétfő | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 14,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,12 |
| |
| Az ÚRnak, Istenednek a színe előtt edd meg, azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakjék az ő neve. Ezt tedd gabonádnak, mustodnak és olajodnak a tizedével, marhádnak és juhodnak az elsőszülöttjével. Így tanuld meg félni Istenedet, az URat mindenkor! | | Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, a melyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az ő neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben. | | Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. | |
| |
| és az Úr, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet majd kiválaszt neve hajlékául, tarts ünnepi lakomát gabonád, borod és juhod első elléséből, hogy megtanuld az Urat, a te Istenedet minden időben félni. | | Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| "Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város." - ez Jézus, a világ világossága üzeni nekünk, akire ráragyogott Isten dicsősége a megdicsőülés hegyén és a megkeresztelkedésekor is, őt féljük, imádjuk és kövessük, mert ő Isten! |
|"Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége!"
1612|1329001200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 11,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,24 |
| |
| Senki sem állhat meg veletek szemben. Rettegést és félelmet kelt Istenetek, az ÚR, az egész országban, ahova csak léptek, ahogyan megígérte nektek. | | Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” |
| |
| Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek. | | Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben. | |
| |
| Senki sem lesz képes ellenállni nektek. Félelemmel és rettegéssel tölti el az Úr előttetek azt az egész földet, hogy amint megígérte, bevonulhassatok oda. | | Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben.” |
| |
| "Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz." - Hinni taníts, Uram! |
|"Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító!"
1611|1328914800|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 10,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,25 |
| |
| Az URat, a te Istenedet féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj! | | Megkérdezték tehát tőle: „Ki vagy te?” Jézus így válaszolt nekik: „Az, akinek eleitől fogva mondom magamat. |
| |
| Az Urat, a te Istenedet féljed, őt tiszteljed, ő hozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdjél. | | Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitől fogva mondok is néktek. | |
| |
| Féld az Urat, a te Istenedet, szolgálj neki, ragaszkodj hozzá és az ő nevére esküdj! | | Erre megkérdezték tőle: „De hát ki vagy te?” „A kezdet, amint már mondtam nektek - mondta Jézus feleletül. - |
| |
| Jézus = Isten! A belé vetett hit által lehet ő a te Urad és a te istened is! "Imádom azt a nagy szerelmet, Jézusban mely felém hajolt..." - Te is?! |
|Ne legyen más Istened, ne imádj bálványt!
1610|1328828400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 10,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,28 |
| |
| Mert Istenetek, az ÚR, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni. | | Jézus tehát ezt mondta: „Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket. |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, a ki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad. | | Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok. | |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek az Istenek Istene és az Urak Ura, a nagy, a hatalmas és a félelmetes Isten, aki nem részrehajló, s akit nem lehet ajándékkal megvesztegetni, | | Jézus mégis folytatta: „Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított. |
| |
| "Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon." - "Mert Isten nem személyválogató." Ő szeret téged is! |
|"Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket!"
1609|1328742000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 7,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,58 |
| |
| Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten! | | Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok.” |
| |
| Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten! | | Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. | |
| |
| Ne félj tőlük! Mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. | | Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” |
| |
| "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige." - Jézus: Isten, ezért az ő neve is az örök Vagyok, aki mindörökké volt, van és lesz! S Lelke által nem csak közötted van, hanem benned él az ÚR! |
|Itt az Isten köztünk!
1608|1328655600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 7,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,7 |
| |
| Rettenetes félelmet bocsát rájuk Istened, az ÚR, míg csak el nem pusztulnak azok is, akik előletek elrejtőzve megmaradnak. | | Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. |
| |
| Sőt még a darázsokat is rájok bocsátja az Úr, a te Istened mind addig, míglen elvesznek azok is, a kik megmaradtak, és a kik elrejtőztek te előled. | | Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. | |
| |
| Sőt, darazsakat küld rájuk az Úr, a te Istened, míg mind el nem pusztulnak, akik megmaradtak, vagy elrejtőztek előletek. | | Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. |
| |
| Isten hatalmasan cselekszik, mindent felhasználhat akarata megvalósításához: "Rémületet küldök előtted, és megzavarok minden népet, amely közé mégy. Minden ellenségedet megfutamítom. Rettenetes félelmet küldök előtted, amely kiűzi előled a hivvieket, kánaániakat és hettitákat." - Isten az ő népe számára egyetlen utat mutatott a halálból az életbe, és ezen az ajtón itt kell átmenni; Jézus megígérte: "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." - Átmentél már? |
|"Átterellek benneteket pásztorbotom alatt, és beveszlek a szövetség kötelékébe!"
1607|1328569200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 7,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,9 |
| |
| Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, hogy mit tett Istened, az ÚR a fáraóval és egész Egyiptommal, | | Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. |
| |
| Ne félj tőlök; emlékezzél meg csak azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az égyiptombeliekkel: | | Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. | |
| |
| ne félj tőlük! Jusson eszedbe, mit tett az Úr a fáraóval és az egyiptomiakkal. | | Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. |
| |
| Nincs más indok és lehetőséged sem: "Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." - Megragadod ezt az egyet? |
|Isten kaput nyitott neked az üdvösségre! Beléptél rajta?
1606|1328482800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 6,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,11 |
| |
| Az ÚR megparancsolta nekünk, hogy teljesítsük mindezeket a rendelkezéseket, és féljük az URat, a mi Istenünket, akkor jó dolgunk lesz mindenkor, és éltet bennünket az ÚR, ahogyan van ez ma is. | | „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. |
| |
| És megparancsolta nékünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben, mint e mai napon. | | Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. | |
| |
| S az Úr megparancsolta nekünk, hogy ezeket a törvényeket mind tartsuk meg, s féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jól menjen a sorunk, és életben tartson minket, ahogy ez máig is van. | | Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. |
| |
| Jézus szánéka velünk: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt." Jézus meghalt értünk, hogy "jó dolgunk legyen" mindörökké! |
|"Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm!"
1605|1328396400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 6,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,14 |
| |
| Az URat, a te Istenedet féld, és őt szolgáld, az ő nevére esküdj! | | Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, |
| |
| Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél. | | Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, | |
| |
| Féld az Urat, a te Istenedet, tiszteld és az ő nevére esküdj! | | Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, |
| |
| Urunk bátorító igérete az istenfélő és benne hívő christianusoknak: "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” - Megköszönted ezt már neki?! |
|„Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!”
1604|1328310000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 6,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 11,25 |
| |
| Féld Istenedet, az URat, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsolatát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és unokád, életed minden napján, hogy hosszú ideig élhess. | | Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; |
| |
| Hogy féljed az Urat, a te Istenedet, és megtartsad minden ő rendelését és parancsolatát, a melyeket én parancsolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, teljes életedben, és hogy hosszú ideig élhess. | | Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; | |
| |
| Féld ezért Uradat, Istenedet egész életedben és tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma szabok - te és fiad meg unokáid is -, hogy sokáig élj. | | Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. |
| |
| Urunk így folytatja: "és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” - Neki válaszolj! |
|Nem hosszú ideig, hanem örökké élsz, ha hiszel Jézusban!
1603|1328223600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 5,29 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 12,26 |
| |
| Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor. | | Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. |
| |
| Vajha így maradna az ő szívök, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő gyermekeiknek mindörökké! | | A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. | |
| |
| Bárcsak mindig ilyen maradna a szívük, hogy félnének, megtartanák parancsaimat és jól menne mindig a soruk nekik is, gyermekeiknek is! | | Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. |
| |
| Főpapi imájában Jézus, értünk is könyörög: "„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt." Mindenkor jó dolgunk lesz, mert: "azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk." |
|"Ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is!"
1602|1328137200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 5,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 13,19 |
| |
| Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | Már most, mielőtt ez megtörténik, megmondom nektek, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek; | | Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok. | |
| |
| Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. | | Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. |
| |
| Így kezdődi a Tízparancsolat: "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak." - Ezek az igék ma is érvényesek! |
|"Ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.”
1601|1328050800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 4,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,3 |
| |
| azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az ÚR előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az ÚR: Gyűjtsd össze a népet, hogy meghallgassa igéimet, és tanuljanak meg félni engem mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is. | | És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. |
| |
| El ne felejtkezzél a napról, a melyen az Úr előtt, a te Istened előtt állottál a Hóreben, a mikor azt mondta nékem az Úr: Gyűjtsd egybe nékem a népet, hogy hallassam véle beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem, minden időben, a míg e földön élnek, és tanítsák meg fiaikat is. | | És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. | |
| |
| azt a napot, amikor a Hóreben az Úr, a te Istened előtt álltál az Úr hozzám intézett parancsára: „Gyűjtsd elém a népet! Hallja szavamat, s tanuljon meg félni tőlem mindaddig, amíg a földön él, és gyermekeit is tanítsa meg rá!” | | Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. |
| |
| "Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez." - "„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt." - Téged is oda vár Urad! - Igen, Atyám, mert így volt kedves teelőtted! |
|"Úgy hív, úgy vár a szent atyai ház!"
1600|1327964400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 3,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,6 |
| |
| Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az ÚR maga harcol értetek! | | Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. |
| |
| Ne féljetek tőlök, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek! | | Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. | |
| |
| Ne félj hát tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek maga száll síkra értetek!” | | „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. |
| |
| Jézus így hív magához: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. - Én és az Atya egy vagyunk." - Mindenki számára adatott ez az egyetlen, kizárólagos lehetőség, ezért mindenki saját magát zárja ki az üdvösségből, ha más utakat választ, amelyek az örök halál felé visznek! |
|"Teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által!"
1599|1327878000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 3,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,10 |
| |
| Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész népével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. |
| |
| De az Úr monda nékem: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt és minden ő népét és földjét; és úgy cselekedjél vele, a mint cselekedtél Szihonnal, az Emoreusok királyával, a ki Hesbonban lakik vala. | | Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. | |
| |
| Az Úr azonban így szólt hozzám: „Ne félj tőle, mert hatalmadba adom, országával és egész hadinépével egyetemben. Bánj vele úgy, ahogy Szichonnal, az amoriták királyával bántál, aki Hesbonban székelt.” | | Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. |
| |
| Jézus így válaszolt nekik: „Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában.” - Engedelmes eszköze vagy-e Uradnak és Istenednek?! |
|Ha Krisztus benned él, Isten cselekszik általad!
1598|1327791600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 1,29 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,11 |
| |
| Akkor ezt mondtam nektek: Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük! | | Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.” |
| |
| Akkor mondám néktek: Ne rettegjetek és ne féljetek azoktól; | | Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. | |
| |
| Erre így szóltam hozzátok: „Ne rettegjetek és ne féljetek tőlük! | | Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. |
| |
| „Jézus így válaszolt nekik: „Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem" - "Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában.” - Tudod, kiben hiszel?! |
|Istenben higgy, embertől ne félj!
1597|1327705200|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 1,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,20 |
| |
| Lásd, eléd tárta ezt a földet Istened, az ÚR. Vonulj ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta az ÚR, atyáid Istene. Ne félj, és ne rettegj! | | Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. |
| |
| Ímé elődbe adta az Úr, a te Istened ezt a földet: menj fel, bírjad azt, a miképen megmondotta az Úr, a te atyáidnak Istene néked; ne félj, és meg ne rettenj! | | Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. | |
| |
| Íme, az Úr, a te Istened adja neked ezt a földet, rajta, vedd birtokba, ahogy az Úr, atyáid Istene megígérte. Ne félj és ne csüggedj!” | | Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. |
| |
| "Jézus így válaszolt: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. - hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem." - Él benned a Krisztus?! |
|A Szentháromság Isten - az Atya-Fiú Lelke által benned él!
1596|1327618800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 1,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 15,1 |
| |
| Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt. | | „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. |
| |
| Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; a mi pedig nehéznek tetszik néktek, én előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt. | | Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. | |
| |
| Ítéletkor ne nézzétek a személyt, a kicsiket éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyokat. Ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Isten ügye! Ha valamely eset túlságosan nehéz a számotokra, terjesszétek elém, hadd halljam.” | | Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. |
| |
| "A Seregek URának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!" "Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm közt!" - Az ítélet az Istené! |
|Gyümölcstermő keresztyén életet élsz?
1595|1327532400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 4Móz 21,34 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 15,5 |
| |
| Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. |
| |
| Akkor monda az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt, és egész népét, és az ő földét. És úgy cselekedjél vele, a miképen cselekedtél Szíhonnal az Emoreusok királyával, a ki lakik vala Hesbonban. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. | |
| |
| De az Úr azt mondta Mózesnek: „Ne félj tőle, mert kezedbe adom egész népével és országával együtt, hogy azt tedd vele, amit az amoriták királyával, Szichonnal tettél, aki Hesbonban székelt.” | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. |
| |
| "Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.” - Az vagy már?! |
|Jézussal mindig győzhetünk!
1594|1327446000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 4Móz 14,9b | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 16,32 |
| |
| Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! | | De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök! | | Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. | |
| |
| oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” | | Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| "Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" - Megtapasztaltad-e már az Atya jelenlétét életedben, és benne mindent?! Mindened-e már Krisztus?! |
|"Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?"
1593|1327359600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 4Móz 14,9a | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,12 |
| |
| Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. | | Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. |
| |
| Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; | | Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. | |
| |
| Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, | | Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. |
| |
| Jézus indoklása: "Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon." |
|Emberfélelem helyett: istenfélelem!
1592|1327273200|dynamic|- Hétfő|
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 3Móz 25,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,14 |
| |
| Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! | | Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | | Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. | |
| |
| Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened. | | Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| Jézus meg is indokolja ezt a kemény beszédét: "Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ." - Isten- és embergyűlöletből el kell jutnia az Isten- és emberszeretetre annak, aki örökké akar élni Urával és Istenével! |
|"Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ!"
1591|1327186800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 3Móz 19,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,16 |
| |
| A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! | | Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. | | Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. | |
| |
| Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. | | Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| Jézus imádkozik értünk: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." - "Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is." - Szereted?! |
|Istenfélelem és emberszeretet
1590|1327100400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 34,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,24 |
| |
| Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az ÚR, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten. | | „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. |
| |
| Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő. | | Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. | |
| |
| Nem imádhatsz más istent: az Úr neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten, | | Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. |
| |
| Így kezdődik a Tízparancsolat: "Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!" - Jézus: Isten, egylényegű az Atyával! - Őt dicsőíted? |
|"Imádom azt a nagy szerelmet, Jézusban mely felém hajolt!"
1589|1327014000|dynamic|- Péntek| | !": 2Móz 20,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,5 |
| |
| Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! | | Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust.” „Én vagyok” - mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. | | Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velök Júdás is, a ki elárulta őt. | |
| |
| Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.” | | „A názáreti Jézust” - felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. |
| |
| Jézus mondta a zsidóknak: "Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” - A hitetlenség a "főbűn", amit Urunk ellen elkövethetünk és ennek csupán a következménye az ő megtagadása, elárulása, stb. |
|Ne vétkezz Jézus elárulásával, megtagadásával!
1588|1326927600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 20,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,6 |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem. |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. | | De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, a ki küldött engem. | |
| |
| Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. | | Vagy ha ítélkezem is, igazságos az ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én, és aki küldött, az Atya. |
| |
| Jézus egylényegű az Atyával, ő Isten, s neki adta át az ítéletet az Úristen, "hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte." - Tiszteled őt? Imádod őt? Őt dicsőíted? |
|Ne légy bálványimádó!
1587|1326841200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 15,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,8 |
| |
| Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél. | | Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” |
| |
| Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed. | | Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el; | |
| |
| Félelem és rettegés fogta el őket, karod erejétől megmerevedtek, mint a kő. Így vonult át néped, Uram, így vonult át a néped, melyet kiváltottál. | | Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” |
| |
| Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.” - "Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás." Jézus bátorítása most neked is szól: "Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből." |
|Isten népét; Jézus követőit elengedi a gonosz ellenség!
1586|1326754800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 14,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,37 |
| |
| De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. | | Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. | | Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra. | |
| |
| Mózes így válaszolt a népnek: „Ne féljetek, legyetek erősek, és meglátjátok az Úr segítségét, amelyet ma nyújt nektek. Mert ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, soha többé nem fogjátok látni őket. | | Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” |
| |
| Pál javasolja: "Meghagyom neked az Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus előtt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig." - Elfogadod javaslatát és megéled? |
|Jézus a mi szabadító nagy királyunk!
1585|1326668400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 14,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 7,32 |
| |
| A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz. | | Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni; |
| |
| A mint közeledék a Faraó, Izráel fiai felemelék szemeiket, és ímé az Égyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai. | | Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. | |
| |
| Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan kiáltottak az Úrhoz. | | Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni. |
| |
| Isten együtt kommentálja e két igét: "Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam sóhajtozását, le is szálltam, hogy megszabadítsam őket. És most jöjj, elküldelek Egyiptomba." - Számodra is van terve, ha őt féled és őt tartod egyedül Uradnak és Istenednek, használni akar az ő országa építésében, reá hallgass! |
|Emberektől, vagy Istentől félünk - és kit félünk?!
1584|1326582000|dynamic|- Vasárnap| | z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 9,30 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 9,5 |
| |
| Tudom ugyan, hogy te és szolgáid még mindig nem féltek az ÚRistentől. | | Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől. | | És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. | |
| |
| De tudom, hogy még sem benned, sem szolgáidban nincs meg az Úrtól való félelem.” | | Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| Megtérése, Pálfordulása után, "azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia." - "De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus." - Az igazi istenfélelem: Jézust Urunknak elfogadni, elismerni, megvallani, hirdetni és szeretni őt mindenek felett! |
|"Jézus: a Krisztus!"
1583|1326495600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 1,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 18,10 |
| |
| De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket. | | mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” |
| |
| De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy a mint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket. | | Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban. | |
| |
| A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat. | | Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.” |
| |
| "Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek." - A gyakorlati istenfélelem következménye: ébredés. |
|Istenfélő bábák - istenfélő nép
1582|1326409200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 50,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 22,8 |
| |
| Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vígasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük. | | Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle. | | Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz. | |
| |
| Tehát ne féljetek, gondoskodom rólatok és gyermekeitekről! Így vigasztalta őket és barátságosan beszélt hozzájuk. | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. |
| |
| "Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról. Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál." - Jézus tanúi ma is egyedül őt hirdetik minden eszközzel; te is ezt teszed?! |
|Minden megtérés ma is: pálfordulás; hátra arc!
1581|1326322800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 50,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 26,15 |
| |
| De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? | | Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-é én? | | Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz. | |
| |
| De József így beszélt hozzájuk: „Ne féljetek! Vajon Isten helyettese vagyok én? | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. |
| |
| Ne embereket istenítsünk, s ne tőlük féljünk, hanem a minket megkereső és megmentő Urat féljük és imádjuk egyedül, ő Isten! |
|Ne menekülj Urad elől és ne is üldözd!
1580|1326236400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 46,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsid 1,5 |
| |
| Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! | | Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” |
| |
| És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. | | Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? | |
| |
| Azt mondta: „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek, | | Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.” |
| |
| "Kihirdetem az ÚR végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!" - "Atyja leszek, és ő a fiam lesz.... De nem vonom meg tőle szeretetemet!" |
|Isten gyermeke vagy - ha hiszel benne, mint Uradban!
1579|1326150000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 43,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsid 2,13 |
| |
| Ő azt felelte: Legyetek nyugodtak, ne féljetek! Istenetek, atyátok Istene adta azt a kincset zsákjaitokba. A ti pénzetek eljutott hozzám. Majd kivezette hozzájuk Simeont. | | És ismét: „Én őbenne reménykedem” majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” |
| |
| És monda: Legyetek békén, ne féljetek; a ti Istentek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az én kezemhez jutott. És kihozá hozzájok Simeont. | | És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott. | |
| |
| De az így felelt: „Nyugodjatok meg és ne féljetek! A ti Istenetek és atyátok Istene tette titokban a kincset zsákotokba. Én rendesen fölvettem pénzeteket.” Azután kihozta Simeont hozzájuk, | | Majd: Bizalommal ráhagyatkozom. Aztán: Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket. |
| |
| El tudod-e mondani ezt Dáviddal együtt? "Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!" - ezt a bizonyságodat mondd el gyermekeidnek is! |
|"Én várom az URat, és benne reménykedem!"
1578|1326063600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 43,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsid 13,6 |
| |
| Az embereket félelem fogta el, amikor József házába vezették őket, és ezt mondták: A pénz miatt hoztak ide bennünket, amely a múltkor visszakerült zsákjainkba. Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt. | | Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” |
| |
| És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. | | Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? | |
| |
| A férfiak azonban féltek, mivel József házába vezették őket. Így gondolkoztak: „Bizonyára a pénz miatt visznek oda, amit előző alkalommal a zsákunkban találtunk. El akarnak fogni, hogy szamarainkkal együtt rabszolgává tegyenek bennünket.” | | Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? |
| |
| "Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!" Az emberektől való félelelmtől jussunk el Isten félelméig, egyedül őt kell félnünk és szeretnünk, és csak benne bíznunk! |
|"Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem?"
1577|1325977200|dynamic|- Vasárnap | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 42,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Pt 1,16 |
| |
| Harmadnap ezt mondta nekik József: Ezt tegyétek, ha élni akartok! Hiszen én is félem az Istent! | | úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” |
| |
| Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem. | | Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. | |
| |
| A harmadik napon így szólt hozzájuk: „Ha életben akartok maradni, ezt kell tennetek: én istenfélő ember vagyok. | | mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” |
| |
| "Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és ezt mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok." -"Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által." - Szenteltessék meg a te neved - általunk is! |
|A szent Istent féljük és igéje által szentelődjünk meg!
1576|1325890800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 35,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 1,8 |
| |
| A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett! | | Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. |
| |
| S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható. | |
| |
| Nagyon szenvedett vajúdás közben, de a bába azt mondta neki: „Ne félj, most is fiad lett.” | | „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. |
| |
| Az örökkön-örökké élő ÚR Jézus Krisztus által van nemcsak evilági, ideigvaló, de vele töltött örökkévaló életünk is, ha hiszünk az Isten Fiában, mert ő Isten! - "Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok." - "Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” - Én Uram és én Istenem vagy! |
|„Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő!"
1575|1325804400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 32,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 1,17 |
| |
| Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet, meg a juhokat, marhákat és tevéket. | | Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó |
| |
| Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá. | | Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, | |
| |
| Jákob nagyon megijedt és aggódott. Két táborra osztotta embereit, valamint a nyájat és a barmokat. | | Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó |
| |
| Jézus így folytatja: "és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai." - Te is nála leszel, ha benne hiszel! |
|Ahol Jézus van, ott nincs félelem!
1574|1325718000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 28,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 2,23 |
| |
| Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. | | gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. |
| |
| Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. | | És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint. | |
| |
| Megborzadt, és azt mondta: „Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja.” | | Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint. |
| |
| "Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli. " - A bálványimádás szellemi paráznaság az egyedül igaz Isten ellen, aki féltőn szeret, és nem tűri, hogy más, idegen isteneid, azaz bálványaid legyenek! -"pedig adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából." |
|A bálványimádás szörnyű büntetése
1573|1325631600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 26,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 21,6 |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! | | És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. |
| |
| És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. | | És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. | |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt.” | | Aztán folytatta: „Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. |
| |
| "Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz." - Dupla önkiejelentése ez Istennek, hogy ne kételkedjünk, egyedül ő a mi örökkévaló Urunk! |
|Az ÚR volt, van, lesz a te Istened!
1572|1325545200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 21,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 21,7 |
| |
| De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van. | | Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. |
| |
| Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. | | A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. | |
| |
| Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyala az égből megszólította Hágárt és azt mondta: „Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallgatta a gyermek szavát ott, ahol van. | | Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. |
| |
| Isten régen megígérte minden benne hívőnek: "Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal. De nem vonom meg tőle szeretetemet!" - "Így nevez majd engem: Atyám vagy, én Istenem, szabadító kősziklám!" - Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben... |
|A te hangod hallhatja-e Isten; az ő gyermeke vagy-e már?!
1571|1325458800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 20,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 22,13 |
| |
| Ábrahám ezt felelte: Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért. | | Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég”. |
| |
| Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. | |
| |
| Ábrahám válaszolt: „Azt hittem, hogy ezen a vidéken nem félik az Istent, és megölnek a feleségem miatt. | | Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. |
| |
| "Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten." - Mindennél jobban kell Istent félnük, szeretnünk és benne bíznunk! - Jézus Krisztus "az igaz Isten és az örök élet!" - Szereted-e őt?! |
|"Ne félj, én vagyok az első és az utolsó!"
1570|1325372400|dynamic|- Vasárnap (2012.01.01.)| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 15,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 22,16 |
| |
| Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. | | Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag”. |
| |
| E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. | | Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. | |
| |
| A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz.” | | Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az egyházakban tanúsítsa ezeket: Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag.” |
| |
| Ez évben a "Ne félj!" sorozat a Bibla elejéről, míg az "Én vagyok!" sorozat a Szentírás végéről (visszafelé) kezdődik, s e két ige (nem véletlenszerű) közös üzenetét keressük napról napra. Az Úristen a mi jó fegyverünk és paizsunk, s az ő egyszülött Fia pedig a mi vezércsillagunk; "Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben." - Benned él már Krisztus s te őbenne?! |
|2012-ben is félelem nélkül Bízd Újra Életed Krisztusra; ő Isten!
1569|1325286000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Jel 15,4 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 15,1 |
| |
| ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid”. | | Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. |
| |
| Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek. | | E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. | |
| |
| Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön és leborul színed előtt. mert ítéleteid kinyilvánultak.” | | A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz.” |
| |
| „Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!" - Ez évben is erős várunk volt az Úristen! |
|"Ki ne félne téged, népek Királya? Bizony, megillet ez téged! "
1568|1325199600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Jel 14,7 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 15,7 |
| |
| és hatalmas hangon így szólt: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” | | Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül. |
| |
| Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait. | | És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. | |
| |
| Nagy szóval hirdette: „Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!” | | Ismét szólt hozzá: „Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Úrból, hogy ezt a földet adjam birtokul.” |
| |
| „Te vagy, URam, az Isten, aki kiválasztottad Abrámot, kihoztad Úr-Kaszdimból, és az Ábrahám nevet adtad neki.” - Téged is neveden szólított az ÚR, de te dicsőíted az ő nevét?! |
|"Ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet?!"
1567|1325113200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Jel 11,18 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 17,1 |
| |
| Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.” | | Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen! |
| |
| És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és a kik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, a kik a földet pusztítják. | | Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. | |
| |
| A népek ugyan felbőszültek, de eljött haragodnak és a halottak fölötti ítélkezésnek ideje. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat, a szenteket és akik félik nevedet, a kicsiket és a nagyokat egyaránt! A föld megrontói meg pusztuljanak!” | | Amikor Ábrám 99 éves volt, az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „Én El Shaddái vagyok: járj előttem, és légy tökéletes. |
| |
| „Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint mindenható Isten, de azon a néven, hogy az ÚR, nem voltam ismert előttük.” - Te Uradnak ismered el a mindenható Istent? |
|"Megáldja azokat, akik félik az URat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt!"
1566|1325026800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Jel 11,11 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 17,8 |
| |
| A három és fél nap elmúltával azután az Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket. | | Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek. |
| |
| De három és fél nap mulva életnek lelke adaték Istentől ő beléjök, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, a kik őket nézik vala. | | És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik. | |
| |
| De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. | | Neked, és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.” |
| |
| „Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt.” - "Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké.” - Isten megeleveníti gyermekeit és örök országában együtt lesz velük. |
|"És Jákób eljutott Hebrónba, ahol Ábrahám és Izsák jövevényként lakott!"
1565|1324940400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Jel 2,10 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 26,3 |
| |
| Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. | | Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, és megtartom azt az esküt, amellyel megesküdtem apádnak, Ábrahámnak. |
| |
| Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. | | Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak. | |
| |
| Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját. | | Lakjál jövevényként abban az országban. Én veled leszek és megáldalak. Ezt a földet úgyis mind neked és utódaidnak adom, és megtartom eskümet, amelyet atyádnak, Ábrahámnak esküdtem. |
| |
| „Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetség.” - Isten beviszi gyermekeit örök országába, igérete szerint. |
|"Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik!"
1564|1324854000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Jel 1,17 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 26,24 |
| |
| Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, | | Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! |
| |
| Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, | | És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. | |
| |
| Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó | | Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt.” |
| |
| „Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.” - Az örök Vagyok e kijelentése neked is szól, fogadd el őt Uradnak és Megváltódnak! |
|Nem félek, mert te vagy az én Uram és Istenem!
1563|1324767600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": 1Jn 4,18 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 28,13 |
| |
| A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. | | Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. |
| |
| A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. | | És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak. | |
| |
| A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. | | Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. |
| |
| „És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le." - "És hozzátette: „Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” - S te is csak őáltala juthatsz a mennybe! |
|"Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket!"
1562|1324681200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": 1Pt 3,14 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 28,15 |
| |
| De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. | | Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. |
| |
| De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek; | | És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam. | |
| |
| De még ha szenvedtek is az igazságosságért, boldogok vagytok. Ne féljetek fenyegetéseiktől és ne engedjétek, hogy megzavarjanak benneteket! | | Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.” |
| |
| „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” - Isten minden igérete Krisztusban teljesült be számunkra. |
|"Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa!"
1561|1324594800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": 1Pt 3,6 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 31,3 |
| |
| ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől. | | Akkor ezt mondta az ÚR Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! |
| |
| Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, a kinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek. | | Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek. | |
| |
| Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem ijedtek meg. | | Ezért az Úr így szólt Jákobhoz: „Térj vissza atyáid földjére és rokonságodhoz, én veled leszek.” |
| |
| "Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked." - Bízd Újra Életed Krisztusra! |
|"Azok ezt mondták: Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az ÚR rendelt!"
1560|1324508400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": 1Pt 2,18 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 31,13 |
| |
| Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. | | Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most készülj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! |
| |
| A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is. | | Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre. | |
| |
| Szolgák, köteles tisztelettel vessétek alá magatokat uratoknak, nemcsak a jóknak és a szelídeknek, hanem a durváknak is. | | Az Isten vagyok Bételből, ahol te fölkentél egy emlékkövet és fogadalmat tettél nekem. Kelj föl tehát, hagyd el ezt az országot és térj vissza rokonságod földjére.” |
| |
| "Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak." - Minden keresztyén, a Krisztus önkéntes szolgája, s őt embertársainkban lehet felismerni; te is légy felebarátod Krisztusává! |
|"Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz!"
1559|1324422000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Zsid 13,6 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 35,11 |
| |
| Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” | | Majd ezt mondta neki Isten: Én vagyok a mindenható Isten! Szaporodjál, és sokasodjál! Nép, sőt népek gyülekezete származik tőled, és királyok sarjadnak ágyékodból. |
| |
| Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? | | És monda néki az Isten: Én vagyok a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból. | |
| |
| Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? | | Így az Izrael nevet adta neki. Isten tovább beszélt hozzá: „Én vagyok a magasságbeli Isten. Légy termékeny és szaporodj. |
| |
| "Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen!" - Ha a mindenható Isten a te Urad is, akkor nem kell senki/semmi mástól félned |
|"Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem?"
1558|1324335600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Zsid 12,21 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 1Móz 46,3 |
| |
| És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: „Félelem fogott el, és remegés.” | | Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! |
| |
| És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek: | | És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. | |
| |
| A látvány annyira rettenetes volt, hogy még Mózes is ezt mondta: „Félelem és rettegés fog el.” | | Azt mondta: „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek, |
| |
| "Te pedig ezt mondd Istenednek, az ÚRnak a színe előtt: Bolyongó arámi volt az ősöm, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott kevesedmagával, de nagy, erős és hatalmas néppé lett ott." - Isten gyermekei öröklik az Atya mennyei országát; te is! |
|Istent félnünk és szeretnünk kell s csak benne bíznunk!
1557|1324249200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Zsid 12,5 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 3,6 |
| |
| és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, | | Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre |
| |
| És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; | | És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. | |
| |
| Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól: Fiam, ne vedd kevésbé az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. | | Azután így folytatta: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni. |
| |
| "Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!" - Az élők Istene törődik veled, azt szeretné, hogy vele élj örökké! |
|Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!"
1556|1324162800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Zsid 12,3 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 3,12 |
| |
| Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. | | De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent. |
| |
| Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván. | | És felele: Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. | |
| |
| Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek. | | Isten ezt válaszolta: „Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van... Ha majd kivezetted a népet Egyiptomból, ezen a hegyen mutattok be áldozatot Isteneteknek.” |
| |
| "Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült." - Isten, Jézussal megerősít, megsegít, s vele, az ő győzelmes jobbjával támogat téged, mért félne szíved?! |
|"Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR."
1555|1324076400|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Zsid 11,27 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 3,14 |
| |
| Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant. | | Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok. |
| |
| Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. | | És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. | |
| |
| Hittel távozott Egyiptomból, és nem ijedt meg a király haragjától, hanem állhatatosan kitartott, mintha már a láthatatlant látta volna. | | Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.” |
| |
| "János, az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónusa előtt vannak;" - Az örök Vagyok a te Istened! |
|"Azután beszélt az Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az ÚR!"
1554|1323990000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Zsid 11,23 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 3,15 |
| |
| Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. | | Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre! |
| |
| Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától. | | És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre. | |
| |
| Hitükben rejtegették az újszülött Mózest szülei három hónapig, látva, hogy a gyermek szép, és nem féltek a király parancsától. | | Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: „Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.” |
| |
| "Ekkor megparancsolta a fáraó egész népének: Minden újszülött héber fiút dobjatok a Nílusba, csak a leányokat hagyjátok életben!" - Isten az uralkodók Ura és szándékát senki sem akadályozhatja meg! |
|"Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak!"
1553|1323903600|dynamic|- Csütörtök | | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Zsid 11,7 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 4,11 |
| |
| Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. | | De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! |
| |
| Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett. | | Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? | |
| |
| A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitből fakadó megigazulásból lett örökös. | | Az Úr ezt válaszolta: „Ki adott szájat az embernek, ki teszi némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? |
| |
| "Térjetek észhez, ti ostobák a nép közt! Ti esztelenek, mikor jön meg az eszetek? Aki a fület alkotta, az ne hallana? Aki a szemet formálta, az ne látna? Aki népeket fenyít meg, az ne büntetne? Hiszen ő tanítja ismeretre az embert!" - Mi is csak akkor tudunk Istennek engedelmeskedni, ha hiszünk benne, elfogadjuk őt életünk Urának, s így önként szolgáljuk őt! |
|"Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki!"
1552|1323817200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Zsid 2,15 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 4,12 |
| |
| és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. | | Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! |
| |
| És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának. | | Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. | |
| |
| és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. | | Menj csak, majd segítek a beszédben, s azt fogod hirdetni, amit mondanod kell.” |
| |
| "Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok." - Hagyd magad vezettetni Isten Lelke által! |
|"Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül. Az én igéimet adom a szájába!"
1551|1323730800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": 2Tim 1,7 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 4,15 |
| |
| Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. | | Beszélj azért vele, és add szájába a szavakat! Én pedig a te száddal és az ő szájával leszek, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. |
| |
| Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét. | | Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek. | |
| |
| Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. | | Beszélj vele és add szavaidat a szájába. Én majd téged is, őt is segítelek a beszédben, és megtanítlak benneteket arra, mit kell tennetek. |
| |
| "Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” - Félelem nélkül mondjuk tovább az örömhírt, így dicsőítjük meg Atyánkat egész életünkkel! |
|"Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!”
1550|1323644400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": 1Tim 5,20 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 6,2 |
| |
| Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon. | | Azután beszélt az Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az ÚR! |
| |
| A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek. | | Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. | |
| |
| A vétkeseket mindenki előtt ródd meg, hogy a többi is elrettenjen. | | Az Úr szózatot intézett Mózeshez és ezt mondta neki: „Én vagyok Jahve, |
| |
| "Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” - Öröklétünk függ attól, hogy az Urat tarjuk-e Istenünknek! |
|"Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt!"
1549|1323558000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Kol 3,22 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 6,6 |
| |
| Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. | | Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek benneteket a szolgai munkától, és megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. , |
| |
| Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. | | Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. | |
| |
| Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében. | | Ezért közöld Izrael fiaival: Én vagyok Jahve, megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak abból a szolgaságból, amelyben fogva tartanak; mégpedig úgy, hogy megverem és keményen megbüntetem őket. |
| |
| "Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus." - Isten minden gyermeke egyforma, neki engedelmeskedik és vele él örökké! |
|"Azért, mert szeret benneteket az ÚR, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett!"
1548|1323471600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Fil 4,6 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 6,7a |
| |
| Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; | | Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, |
| |
| Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. | | És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek | |
| |
| Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. | | Népemmé fogadlak benneteket és Istenetek leszek. |
| |
| "Szövetséget is kötöttem velük, hogy nekik adom Kánaán földjét, azt a földet, amelyen jövevények voltak." - Mi Isten újszövetségi népe vagyunk, hagyatkozzunk reá teljesen! |
|"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok!"
1547|1323385200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Fil 2,12 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 6,7b |
| |
| Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, | | és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. |
| |
| Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; | | és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól. | |
| |
| Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, az Isten szabadítottalak ki titeket az egyiptomiak szolgaságából. |
| |
| "Mózes pedig elbeszélte mindezt Izráel fiainak. De nem hallgattak Mózesre kishitűségük és a kemény szolgálat miatt." - Ne a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlanra, aki örökkévaló Isten! |
|"Félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét!"
1546|1323298800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a az ÚRISTEN bátorít: a z é r t "Ne félj!": Fil 1,14 | S z e n t B i b l i a m e r t : az örök VAGYOK "Én vagyok!": 2Móz 6,8 |
| |
| úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. | | Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt. Azért nektek fogom adni örökségül. Én vagyok az ÚR. |
| |
| És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. | | És béviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr. | |
| |
| És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. | | Azután elvezetlek arra a földre, amelyre megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nektek adom örökségül, én az Úr.” |
| |
| "Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel." - Isten igéreteiben szilárdan bízva, szolgáljunk másoknak az ő igéjével! |
|"Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek!"
1545|1323212400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ef 6,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 6,29 |
| |
| Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. | | így szólt az ÚR Mózeshez: Én vagyok az ÚR! Mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit én mondok neked! |
| |
| Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak; | | Így szóla az Úr Mózesnek, mondván: Én vagyok az Úr: mondd el a Faraónak Égyiptom királyának mindazt, a mit én szólok néked. | |
| |
| Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak, félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak. | | azt mondta neki: „Én vagyok Jahve! Add tudtára a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit mondok neked.” |
| |
| "Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is." - Engedelmes szolgálatunk Istent dicsőíti itt, hogy ő is megdicsőíthesse hűséges szolgáit nála! |
|"Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek!"
1544|1323126000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ef 3,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 7,5 |
| |
| Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez. | | Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait. |
| |
| Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsőségtekre vannak. | | S megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, a mikor kinyujtándom kezemet Égyiptomra és kihozándom az Izráel fiait ő közülök. | |
| |
| Ezért kérlek titeket, ne veszítsétek el értetek viselt szenvedéseim miatt bátorságotokat: ezek dicsőségetekre szolgálnak. | | Minden egyiptomi, ahányan csak vannak, meg fogja tudni, hogy én vagyok Jahve, amikor majd kinyújtom kezem az egyiptomiak ellen, és Izrael fiait kivezetem körükből.” |
| |
| "Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház." - Az ÚR a mi Szabadítónk, kérhetjük: legyen meg a te akaratod... |
|"De most te, URunk Istenünk, szabadíts meg bennünket!"
1543|1323039600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kor 12,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 7,17 |
| |
| Mert félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, pártoskodás lesz közöttetek, | | Így szól azért az ÚR: erről tudod meg, hogy én vagyok az ÚR: Én a kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik. |
| |
| Mert félek azon, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek; | | Így szólt az Úr: Erről tudod meg, hogy én vagyok az Úr: Ímé én megsujtom a vesszővel, a mely kezemben van, a vizet, a mely a folyóban van, és vérré változik. | |
| |
| Félek ugyanis, hogy amikor odaérek, nem talállak titeket olyanoknak, mint szeretnélek. Ti viszont olyannak találtok, amilyennek nem kívántok. Bárcsak ne fordulna elő köztetek civódás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalom, árulkodás, kevélység, pártoskodás, | | Ezért ezt mondja az Úr: ez lesz a bizonyíték számodra, hogy én Jahve vagyok: rácsapok a vízre a botommal, amelyet a kezemben tartok, s az vérré változik. |
| |
| "Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, és senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval dicsekedve a másik ellen." - Ne emberekre tekintsünk, hanem hagyjuk magunkat vezettetni a Lélek által, s akkor nem test szerint fogunk hadakozni! |
|"Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk!"
1542|1322953200|dynamic|- Vasárnap | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kor 16,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 8,18 |
| |
| Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen gondotok rá, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én. | | De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az ÚR, itt vagyok az országban. |
| |
| Hogyha pedig megérkezik Timótheus, meglássátok, hogy bátorságos maradása legyen nálatok; mert az Úrnak dolgát cselekszi, mint én is. | | De különválasztom azon a napon a Gósen földét, a melyen az én népem lakik, hogy ne legyenek ott ártalmas bogarak, azért, hogy megtudd, hogy én vagyok az Úr ezen a földön. | |
| |
| Ha Timóteus megérkezik, tegyétek lehetővé, hogy zavartalanul ott maradhasson, hiszen az Úr ügyében fárad, akárcsak én. | | Gósen földjével azonban, ahol népem lakik, kivételt teszek azon a napon, s ott nem jelennek meg a bögölyök. Ebből felismerheted majd, hogy én, az Úr, itt vagyok az országban. |
| |
| "Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben!" - Ha Jézus követője vagy, ő használ téged evangéliuma továbbadásában! |
|"Mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval!"
1540|1322866800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kor 2,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 10,2 |
| |
| És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. | | Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. | | És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, a mit Égyiptomban cselekedtem, és jeleimet, a melyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. | | Elbeszélheted majd gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek, hogy mit tettem az egyiptomiakkal, milyen csodákat vittem végbe közöttük, így megtudhatjátok, hogy én vagyok az Úr.” |
| |
| "Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek benneteket a szolgai munkától, és megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel." - Mindenható Isten az ÚR, a történelem Ura; megdicsőíti magát népe között! |
|"Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass!"
1541|1322780400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 13,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 14,4 |
| |
| mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. | | Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, hogy üldözőbe vegye őket, és megmutatom dicsőségemet a fáraón és egész haderején. Akkor megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR. És így cselekedtek. |
| |
| Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik. | | Én pedig megkeményítem a Faraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a Faraó által és minden ő serege által és megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének. | |
| |
| Mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse. | | Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, úgyhogy majd üldözőbe veszi őket. Akkor megmutatom a dicsőségemet a fáraón és egész seregén, hadd tudják meg az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr.” Izrael fiai engedelmeskedtek a parancsnak. |
| |
| "Ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom dicsőségemet rajtad. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom, hogy szent vagyok!" - Isten ítélete sújtja a gonoszokat, cselekedd tehát a jót, hogy élhess! |
|"Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen!"
1538|1322694000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 13,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 14,18 |
| |
| Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: | | Majd megtudja Egyiptom, hogy én vagyok az ÚR, amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, harci kocsijain és lovasain. |
| |
| Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. | | És megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsőíttetem a Faraó által, az ő szekerei és lovasai által. | |
| |
| A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: | | Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain.” |
| |
| "Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdícsérésére." - Kérheted: szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam! |
|"Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem!"
1537|1322607600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 11,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 15,26 |
| |
| Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! | | Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód. |
| |
| Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! | | És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód. | |
| |
| Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! | | Így szólt: „Ha hallgatsz Uradnak, Istenednek szavára, és azt teszed, ami helyes az ő szemében, ha engedelmeskedsz parancsainak és követed minden utasítását, akkor nem sújtalak semmiféle betegséggel, amelyekkel az egyiptomiakat sújtottam. Én, az Úr vagyok a te orvosod.” |
| |
| "Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt. Vigasztalással fizetek neki és gyászolóinak." - Hittel kiálts Uradhoz segítségért, vígasztalásért és ő meghallgat! |
|"Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!"
1536|1322521200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 8,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 16,12 |
| |
| Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” | | Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! | | Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek. | |
| |
| Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! | | Közöld velük: ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” |
| |
| "Így történt, hogy még azon az estén fürjek szálltak oda, és ellepték a tábort. Reggel pedig harmat hullott a táborra körös-körül." - Ne kísértsük asz Urat, ő jól tudja mire/kire van szükségünk; - egyedül Jézusra! Az ő teste bizony étel, az ő vére bizony ital! |
|"Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abbá, Atya!”
1535|1322434800|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 3,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 20,2 |
| |
| Isten félelmével nem törődnek.” | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Nincs isteni félelem az ő szemök előtt. | | Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. | |
| |
| Isten félelme nincs szemük előtt. | | „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| "A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem." - Istent félnünk és szeretnünk kell és csak benne bíznunk! |
|"Ezt mondja az ÚR, Izráel Istene: Én szövetséget kötöttem őseitekkel, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről, a szolgaság házából!"
1534|1322348400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 27,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 20,5 |
| |
| Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. | | Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. |
| |
| Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak. | | Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. | |
| |
| Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. | | Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. |
| |
| "A következő éjszaka pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: „Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!” - Ne legyen más istened, akkor az ÚR vezet örökre! |
|"Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass!"
1533|1322262000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 20,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 22,26 |
| |
| Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” | | Mert egyetlen takarója, testének ruhája az. Miben háljon? Bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok. |
| |
| Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van. | | Mert egyetlen takarója, testének ruhája az: miben háljon? Bizony, ha én hozzám kiált, meghallgatom; mert én irgalmas vagyok. | |
| |
| Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.” | | Ez az egyetlen takarója, amelybe beburkolja testét. Különben mi alatt hálna? Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert irgalmas vagyok. |
| |
| "Azután háromszor ráborult a gyermekre, és így kiáltott az ÚRhoz: Istenem, URam! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe!" - Isten az ő Fia érdeméért könyörült meg rajtad és örök életet ajándékoz neked ingyen kegyelméből, hit által! |
|"Irgalmas Isten az ÚR, a te Istened, nem hagy cserben, és nem hagy elpusztulni!"
1532|1322175600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 19,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 29,46 |
| |
| Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. | | És megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az ÚR, az ő Istenük. |
| |
| Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve. | | És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenök, a ki kihoztam őket Égyiptom földéről, hogy közöttök lakozhassam, én, az Úr az ő Istenök. | |
| |
| Erről minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el őket, és magasztalták Urunk Jézus nevét. | | Nekik meg kell tudniuk, hogy én, Jahve, az ő Istenük vagyok, aki kivezette őket Egyiptomból, hogy közöttük lakjam: Én, Jahve, az ő Istenük. |
| |
| "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!" - Dicsőítsük Urunkat és Istenünket, csak őt imádjuk! |
|"Az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött!"
1531|1322089200|dynamic|- Csütörtök | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 18,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Móz 31,13 |
| |
| Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: | | Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az ÚR vagyok a megszentelőtök. |
| |
| Monda pedig az Úr látás által éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass: | | Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek. | |
| |
| Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! | | „Parancsold meg Izrael fiainak: tartsátok meg szombatjaimat. Legyen az jel köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Erről ismerik meg, hogy én, az Úr szentellek meg titeket. |
| |
| "És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok." - Isten tesz minket alkalmassá az ő szolgálatára, ha engedelmeskedünk igéjének! |
|"Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!"
1530|1322002800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 5,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 10,3 |
| |
| Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket. | | Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott. |
| |
| És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala. | | Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott. | |
| |
| Nagy félelem vett erőt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról. | | Ekkor Mózes így szólt Áronhoz: „Itt beteljesedett, amit az Úr mondott: azokon mutatom meg szentségemet, akik a közelemben vannak, s az egész nép előtt kinyilvánítom dicsőségemet.” Áron némán hallgatta. |
| |
| "Mózes és Áron bement a kijelentés sátrába, azután kijöttek, és megáldották a népet. Ekkor megjelent az ÚR dicsősége az egész nép előtt." - Istent félnünk és szeretnünk kell és csak őt imádnunk! |
|"Csend legyen az én Uram, az ÚR előtt! Mert közel van az ÚR napja!"
1529|1321916400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 2,43 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 11,44a |
| |
| Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. | | Mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, mutassátok hát meg, hogy szentek vagytok! |
| |
| Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala. | | Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, | |
| |
| Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. | | Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Ti megszentelődtetek, |
| |
| "Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek." - Újjászületésünkkor Istenéi, tehát szentek leszünk, de ez a megszentelődési folyamat életfogytig tart! |
|„Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”
1528|1321830000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 20,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 11,44b |
| |
| Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” | | Legyetek szentek, mert én szent vagyok! Ne tegyétek magatokat tisztátalanná semmiféle csúszómászó állattal, amely a földön mászik. |
| |
| Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! | | és szentek legyetek, mert én szent vagyok, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat semmiféle állat által, a mely csúszik-mászik a földön. | |
| |
| Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” | | szentté lettetek, mivel én szent vagyok. Ezért ne tegyétek magatokat tisztátalanná a földön mászkáló állatokkal. |
| |
| "Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és ezt mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok." - Az az Isten akarata, hogy megszentelődjünk. |
|"Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: „Békesség nektek!”
1527|1321743600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 19,38 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 11,45a |
| |
| Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt - de csak titokban, mert félt a zsidóktól -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. | | Mert én vagyok az ÚR, aki fölhoztalak benneteket Egyiptom országából, hogy a ti Istenetek legyek. |
| |
| Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét. | | Mert én vagyok az Úr, a ki felhoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetekké legyek néktek; | |
| |
| Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt - bár a zsidóktól való félelmében csak titokban -, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a teste | | Én, az Úr vezettelek ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek: |
| |
| "Legyetek szentek előttem!" - Isten szenteli meg gyermekeit, de megszentelődésünk egész életünkön át tart! |
|"De nyilvánosan senki sem beszélt róla, mert féltek a zsidóktól!"
1526|1321657200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 14,27 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 11,45b |
| |
| Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. | | Legyetek azért szentek, mert én szent vagyok! |
| |
| Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! | | legyetek azért szentek, mert én szent vagyok. | |
| |
| Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. | | "legyetek szentek, mivel én is szent vagyok.” |
| |
| "Legyetek előttem szentek, mert én, az ÚR, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek!" - Isten választja ki és különíti el a maga számára gyermekeit minden időben, hogy dicsőségének magasztalására legyenek! |
|"Isten békessége meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban!"
1525|1321570800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 12,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 18,2 |
| |
| „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” | | Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve. | | Szólj Izráel fiaihoz, és mondd nékik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| „Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján.” | | „Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek! |
| |
| "Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán." - Jövel, Uram, Jézus! |
|Ne kövessük az istentelenek szokásait!
1524|1321484400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 6,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 18,4 |
| |
| de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!” | | Az én döntéseim szerint cselekedjetek, az én rendelkezéseimet őrizzétek meg, és azokat kövessétek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! | | Az én végzéseim szerint cselekedjetek, és az én rendeleteimet tartsátok meg, azok szerint járván. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” | | Az én parancsaim szerint járjatok el, és az én törvényeimet tartsátok meg, s azok szerint éljetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| "Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harminc futamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek," - Csak Jézussal élhetsz félelem nélküli életet! |
|"A törvény pedig nem hitből van, hanem „aki cselekszi, az fog élni általa!”
1523|1321398000|dynamic|- Szerda| | z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 12,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 18,5 |
| |
| Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” | | Őrizzétek meg rendelkezéseimet, döntéseimet, mert aki megcselekszi azokat, él általuk. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. | | Tartsátok meg azért az én rendeleteimet és az én végzéseimet, a melyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. | | Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat; aki megtartja őket, élni fog. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. Mózes ugyanis azt írja, hogy aki „cselekszi a törvényből való igazságot, az az ember fog élni általa”. - Jézus szerint, csak az megy be a mennyek országába, aki cselekszi az ő Atyja akaratát! |
|Jézus követőire hagyja Atyjától kapott királyságát!
1522|1321311600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 12,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 18,6 |
| |
| Tanítványaihoz pedig így szólt: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, | | Senki se közeledjék egy vér szerinti rokonához sem azért, hogy fölfedje annak szemérmét. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. | | Senki se közelgessen valamely vér szerint való rokonához, hogy felfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Aztán így szólt tanítványaihoz: „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. | | Senki ne közeledjék rokonához, hogy feltárja meztelenségét. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat." - Ne paráználkodj! "Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában." |
|"Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz!"
1521|1321225200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 12,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 18,21 |
| |
| Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” | | Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Moloknak. Meg ne gyalázd Istened nevét. Én vagyok az ÚR! |
| |
| De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok. | | A te magzatodból ne adj, hogy oda áldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek. | | Gyermekeidet ne szolgáltasd ki, hogy Molochnak szenteljék, ne szentségtelenítsd meg ezáltal Istened nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Bálványaikat tisztelték, amelyek csapdába ejtették őket. Feláldozták fiaikat és leányaikat a szellemeknek. - Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző!" - Gyermekeid lelkét se szolgáltasd ki a bálványoknak! Te se légy bálványimádó! |
|"De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről!"
1520|1321138800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 12,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 18,30 |
| |
| Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. | | Őrizzétek meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. | | Tartsátok meg azért a mit én megtartani rendelek, hogy egyet se kövessetek amaz útálatos szokásokból, a melyeket követtek ti előttetek, és meg ne fertőztessétek magatokat azokkal. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. | |
| |
| Nektek, barátaimnak, mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet ugyan megölik, de aztán semmi többet nem tehetnek. | | Tartsátok meg tehát törvényeimet anélkül, hogy követnétek azokat az utálatos szokásokat, amelyeknek előttetek hódoltak. Így nem szennyeznek be benneteket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| "Az én döntéseim szerint cselekedjetek, az én rendelkezéseimet őrizzétek meg, és azokat kövessétek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek." - Ne paráználkodj! (lásd 3Móz 18. rész!) |
|"Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában!"
1519|1321052400|dynamic|- Szombat| | z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 9,45 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,2 |
| |
| De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről. | | Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és ezt mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok. |
| |
| De ők nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől. | | Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. | |
| |
| De nem értették meg ezt a beszédet, el volt előlük rejtve, hogy ne értsék meg. De megkérdezni mégsem merték. | | „Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. |
| |
| "hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban!" - Isten gyermekei az ő számára elkülönítettek, azaz szentek, s ő Lelkét adja beléjük, hogy értsék szavát, igéjét. |
|"Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat!"
1518|1320966000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 8,50 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,3 |
| |
| Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta neki: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.” | | Anyját és apját mindenki tisztelje. Tartsátok meg nyugalomnapjaimat. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik. | | Az ő anyját és atyját minden ember tisztelje, és az én szombatjaimat megtartsátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: „Ne félj, csak higgy! Megmenekül.” | | Mindenki tisztelje anyját és apját. Tartsátok meg szombatomat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| "Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! - Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!" - Az örökérvényű tízparancsolat a mi életünket védi! |
|„Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!”
1517|1320879600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 5,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,4 |
| |
| de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: „Ne félj, ezen túl emberhalász leszel!” | | Ne forduljatok a bálványokhoz, és ne készítsetek magatoknak öntött istenszobrokat. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz. | | Ne hajoljatok a bálványokhoz, és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” | | Ne forduljatok a bálványok felé, és ne öntsetek magatoknak ércből isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| "Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem." - Ne imádj bálványt, se magadat, se más teremtményt, emberi alkotást! |
|"Tiétek ez az ígéret, sőt mindazoké is, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk!”
1516|1320793200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 2,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,10 |
| |
| Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: | | Szőlődet se böngészd végig, és a szőlődben lehullott szemeket ne szedd föl. Hagyd ott azokat a nyomorultaknak és a jövevényeknek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: | | Szőlődet se mezgéreld le, és elhullott szemeit se szedd fel szőlődnek, a szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. | | ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a te Istened. |
| |
| "Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl." - Engedd meg a mezgerélést szegényebb embertársaidnak! |
|"És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk!"
1515|1320706800|dynamic|- Kedd| | z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 1,74 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,12 |
| |
| hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, | | Ne esküdjetek hamisan nevemre, mert meggyalázzátok Istenetek nevét. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki. | | És ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. | |
| |
| hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, | | Ne esküdjetek hamisan a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak." - ezért egész életünkben dicsőítsük Urunkat és Istenünket! |
|"Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!"
1514|1320620400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 1,50 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,14 |
| |
| irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. | | A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, a kik őt félik. | | Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. | | Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Átkozott, aki félrevezeti a vakot az úton! Az egész nép mondja rá: Ámen! Átkozott, aki kiforgatja jogaiból a jövevényt, az árvát és az özvegyet! Az egész nép mondja rá: Ámen!" - Szeresd embertársadat, mint magadat! |
|"Az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is!"
1513|1320534000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 1,30 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,16 |
| |
| Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! | | Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. | | Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. | | Ne rágalmazd tieidet, és ne törj embertársad vérére. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Ezért maga az ÚR fog nektek jelt adni: Íme egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el." - Mi is csak Jézusért találhatunk kegyelmet Istennél! |
|"Ne gyűlöld szívedben atyádfiát!"
1512|1320447600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 1,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,18 |
| |
| De az angyal így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. | | Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. | | Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. | | Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” - helyesen cselekesztek." - Az Istentől kapott szeretettel tudsz szeretni másokat is! |
|"Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”
1511|1320361200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 16,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,25 |
| |
| Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek. | | Az ötödik esztendőben már megehetitek a gyümölcsét. Így bőven fog teremni nektek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala. | | Csak az ötödik esztendőben egyétek meg annak gyümölcsét, és annak termését magatoknak gyüjtsétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről. | | Az ötödik évben már megehetitek a gyümölcsét, és begyűjthetitek a termést magatoknak. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| "A negyedik esztendőben pedig szenteljétek minden gyümölcsét ünnepi ajándékként az ÚRnak!" - A szíved add hálaáldozatként Uradnak és Istenednek! |
|"Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta!"
1510|1320274800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 16,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,28 |
| |
| De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. | | Ne vagdaljátok be testeteket halottért, és ne végezzetek magatokon tetoválást. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. | | Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr. | |
| |
| De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! | | Halott miatt ne ejtsetek sebet testeteken, és ne vagdossátok be magatokat. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Mert az ÚRnak, Istenednek a szent népe vagy te, téged választott ki az ÚR, hogy az ő tulajdon népe légy mindazon népek közül, amelyek a föld színén vannak!" - Isten elpecsételt téged Szentlelkével, ne imádj bálványt a testeden sem! |
|"Ti az ÚRnak, Isteneteknek a gyermekei vagytok!"
1509|1320188400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 14,33 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,30 |
| |
| Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, | | Tartsátok meg szombatjaimat, tiszteljétek szent helyemet! Én vagyok az ÚR! |
| |
| És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és kezde rettegni és gyötrődni; | | Az én szombatjaimat megtartsátok; szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. | | Tartsátok meg szombatomat, és tiszteljétek szentélyemet. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény." - Szenteld meg az ünnepnapot! |
|"Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!"
1508|1320102000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 13,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,31 |
| |
| Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. | | Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek. | | Ne menjetek ígézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. | | Ne forduljatok halottlátókhoz, ne keressétek fel a jósokat, mert beszennyezitek magatokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| " Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett?" - Isten az élők Istene, mert az ő számára mindenki él! |
|"Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot!"
1507|1320015600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 13,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,32 |
| |
| Amikor pedig háborúk zaját vagy háborúk hírét halljátok, meg ne rémüljetek! Ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. | | Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert. És félj a te Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez még nem a vég. | | Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. | | Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregnek és féld Istenedet. Én vagyok az Úr. |
| |
| " Ha jövevény tartózkodik nálatok az országban, ne legyetek hozzá kegyetlenek!" - Féld az Istent és szeresd embertársad, akkor nem kell félned a végtől! |
|"Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!"
1506|1319925600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 10,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,34 |
| |
| Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: | | Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttök megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, a mik majd vele történnek, | | Olyan legyen néktek a jövevény, a ki nálatok tartózkodik, mintha közületek való benszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Égyiptom földén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, ők pedig csodálkoztak, követői meg féltek. Ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: | | A veletek lakó idegen olyan legyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| " Arról beszélt nekik, hogy az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de miután megölték, három nap múlva feltámad." - Ő a feltámadás és az élet; fogadd el őt Uradnak és vele együtt te is örökké élsz! |
|"Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén!"
1505|1319839200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 9,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,36 |
| |
| Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni. | | Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok és igaz mérőedényetek legyen. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről! |
| |
| De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni. | | Igaz mérték, igaz font, igaz efa, és igaz hin legyen közöttetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből. | |
| |
| Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni. | | Legyen hiteles a mérleged, hiteles a súlyod, hiteles a mértéked, hiteles a vékád. Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről. |
| |
| "Ők azonban semmit sem fogtak fel ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat." - Bátran kérdezd Uradat, ő mindenre felel neked igéjében, csak ne legyen hamis a szíved, mert az megcsal téged is! |
|"A hamis mérleget utálja az ÚR, de a pontos súlyt kedveli!"
1504|1319752800|dynamic|- Péntek | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 6,50 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 19,37 |
| |
| Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” | | Őrizzétek meg azért minden rendelkezésemet, minden döntésemet, és teljesítsétek azokat! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. | | Tartsátok meg azért minden rendelésemet és minden végzésemet, és cselekedjetek azok szerint. Én vagyok az Úr. | |
| |
| mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” | | Tartsátok meg minden törvényemet, minden parancsomat, és éljetek szerintük. Én vagyok az Úr.” |
| |
| "Féld Istenedet, az URat, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsolatát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és unokád, életed minden napján, hogy hosszú ideig élhess." - Istent félnünk és szeretnünk kell és csak benne bíznunk! |
|"Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt!"
1503|1319666400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 5,36 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 20,7 |
| |
| Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: „Ne félj, csak higgy!” | | Szenteljétek oda magatokat, és legyetek szentek, mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek.. |
| |
| Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj. | | Szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. | |
| |
| A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” | | Szentelődjetek meg tehát, és legyetek szentek, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| "Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem - mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” - A Krisztusban hívő embernek egész életén át tart a megszentelődése, de már most Istennek elkülönített eszköze, az ő számára szent az ő gyermeke, akit felébreszt a halál álmából! |
|"A gyermek nem halt meg, csak alszik!"
1502|1319580000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 5,33 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 20,24 |
| |
| Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. | | Nektek viszont megmondtam, hogy ti fogjátok örökölni földjüket, mert én adom azt nektek örökségül, a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki elkülönítettelek a népektől. |
| |
| Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán. | | Néktek pedig mondom: Ti örökölni fogjátok az ő földüket, mert én néktek adom azt örökségül, azt a tejjel és mézzel folyó földet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül. | |
| |
| Az asszony félve, remegve - mert hisz tudta, hogy mi történt vele - előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. | | Nektek azonban ezt mondtam: Birtokba veszitek földjüket, nektek adom tulajdonul a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az Úr, a ti Istenetek választottalak ki benneteket ezek közül a népek közül. |
| |
| "Ő pedig ezt mondta neki: „Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.” - Isten gyermekei bátran mehetnek Urukhoz minden esetben! |
|"Ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül!"
1501|1319493600|dynamic|- Kedd| | Heti igevers: 1Jn 4,21 (*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből) S z e n t B i b l i a | Napi igevers: 1Tim 1,5 (**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában) S z e n t B i b l i a |
| |
| Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. | | A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. |
| |
| Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is. | | A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet: | |
| |
| Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is. | | A tanításnak a célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet. |
| |
| "Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit." - Isten előbb szeretett téged, ezért tudod te is őt és embertársaidat is szeretni; ha hiszel őbenne! |
|"A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése!"
1500|1319407200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 4,40 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 21,8 |
| |
| Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” | | Szentnek tekintsd a papot, mert Istened kenyerét ő mutatja be. Szent legyen előtted, mert én, az ÚR, aki szent vagyok, szenteltem meg őket. |
| |
| És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? | | Te is szentnek tartsad őt, mert Istenednek kenyerét ő áldozza: szent legyen azért előtted, mert szent vagyok én, az Úr, a ti megszentelőtök. | |
| |
| Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” | | Tekintsd hát szentnek, mivel ő mutatja be az áldozatot Istenednek. Legyen számodra szent, mivel én is szent vagyok, és én szentellek meg benneteket. |
| |
| "Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket!" - Bátran hirdesd az evangéliumot; ott, ahol élsz! |
|"És elállt a vihar, és nagy csendesség lett!"
1499|1319320800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 28,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 21,12 |
| |
| Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” | | Ne menjen ki a szent helyről, és ne hozzon így gyalázatot Istenének a szent helyére, mert fejdísz, Istenének a fölkenő olaja van rajta. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem. | | És a szenthelyből ki ne menjen, hogy az ő Istenének szenthelyét meg ne szentségtelenítse, mert korona, az ő Istenének kenet-olaja van ő rajta. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Jézus így szólt: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak.” | | A szentélyt ne hagyja el, nehogy megszentségtelenítse Istenének szentélyét, hiszen magán hordozza az olajjal való megszentelést, az Istentől való fölkenést. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Bizony „miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között”, úgy amint meg van írva." - Ne botránkoztasd meg embertársaidat szentségtelen életeddel! |
|Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni!"
1498|1319234400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 28,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 21,23 |
| |
| Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. | | De a kárpithoz nem mehet be, és az oltárhoz nem közeledhet, mert testi fogyatkozása van. Ne gyalázza meg szent helyemet. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. | | Csak a függönyhöz be ne menjen, és az oltárhoz ne közelítsen, mert fogyatkozás van ő benne, hogy meg ne fertőztesse az én szenthelyemet. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. | |
| |
| Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. | | de ne jöjjön a függöny közelébe és ne közeledjék az oltárhoz. Beteg, ezért nem teheti közönségessé szent dolgaimat, mivel én, az Úr szenteltem meg őket.” |
| |
| "Mondd meg Áronnak és fiainak, hogy vigyázva bánjanak Izráel fiainak szent dolgaival. Meg ne gyalázzák szent nevemet azokkal, amiket ők nekem szentelnek. Én vagyok az ÚR." - Te is hirdesd szüntelen: "Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!" |
|"Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta!"
1495|1319148000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 24,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 22,2 |
| |
| Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. | | Mondd meg Áronnak és fiainak, hogy vigyázva bánjanak Izráel fiainak szent dolgaival. Meg ne gyalázzák szent nevemet azokkal, amiket ők nekem szentelnek. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. | | Szólj Áronnak és az ő fiainak, hogy tartóztassák meg magokat Izráel fiainak szent adományaitól, hogy meg ne fertőztessék az én szent nevemet azokkal, a miket nékem szentelnek. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. | | „Mondd meg Áronnak és fiainak: Szentelődjenek meg Izrael fiainak szent áldozata által, és ne szentségtelenítsék meg szent nevemet; rám való tekintettel tartsák szentnek. Én vagyok az Úr. |
| |
| "vagy megérint valamilyen csúszómászót, és tisztátalanná lesz, vagy bármilyen tisztátalanságban levő embert, és úgy lesz tisztátalanná, az az ember, aki effélét érint, tisztátalan legyen estig. Csak azután ehet a szent dolgokból, ha megmosakodott vízben." - "Jézus így szólt hozzá: „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta."- Tiszta szívet teremts bennem, Istenem! |
|"Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!"
1494|1319061600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 17,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 22,3 |
| |
| Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!” | | Mondd nekik: ha bárki a ti utódaitok közül, bármely nemzedéketekből akkor közelít a szent dolgokhoz, amelyeket Izráel fiai az ÚRnak szentelnek, amikor éppen tisztátalan, azt az embert ki kell irtani előlem. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Jézus pedig hozzájok menvén, illeté őket, és monda: Keljetek fel és ne féljetek! | | Mondd meg nékik: Ha valaki a ti nemzetségetekből, a ti összes magzataitok közül hozzájárul a szent dolgokhoz, a melyeket Izráel fiai szentelnek az Úrnak, mikor rajta van az ő tisztátalansága: az ilyen ember irtassék ki én előlem. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” | | Ezt mondd nekik: Ha valaki utódaitok közül bármelyik nemzedékben tisztátalan állapotban közeledik a szent áldozatokhoz, amelyet Izrael fiai az Úrnak felajánlanak, az az ember vesszen el színem elől. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Így őrizzék meg, amiket elrendeltem, hogy vétekkel ne terheljék magukat, és meg ne haljanak amiatt, hogy meggyalázzák azokat. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük!" - A szent Istent csak megtisztított életü emberek szolgálhatják, ezért tisztítsd meg szíved a Jézus vériben! |
|"Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül!"
1493|1318975200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 17,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 22,8 |
| |
| Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. | | Döglött vagy széttépett állatot nem ehetik, mert tisztátalan lesz általa. Én vagyok az ÚR. |
| |
| És a tanítványok a mint ezt hallák, arczra esének és igen megrémülének. | | Elhullott vagy széttépett állatot ne egyék, hogy tisztátalanná ne legyen általa. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. | | Elhullott vagy széttépett állatból nem ehet, nehogy tisztátalanná tegye magát általa. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Minden tiszta a tisztának, de a fertőzötteknek meg a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük." - Tisztítsd meg magad a Bárány vérében! |
|„Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!”
1492|1318888800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 14,27 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 22,9 |
| |
| De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” | | Így őrizzék meg, amiket elrendeltem, hogy vétekkel ne terheljék magukat, és meg ne haljanak amiatt, hogy meggyalázzák azokat. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! | | Az én rendelésemet pedig megtartsák, hogy bűnbe ne essenek miatta, és meg ne haljanak a miatt, hogy megrontották azt. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. | |
| |
| Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” | | Tartsátok meg utasításaimat, és ne kövessetek el bűnt. A szent dolgok meggyalázásával kitennétek magatokat a halálnak. Én, az Úr szentelem meg őket. |
| |
| "Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak." - Kiálts az Úrhoz mindenkor, minden helyzetben, semmit sem kételkedve! |
|"Legyetek szentek, mert én szent vagyok!"
1491|1318802400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 10,31 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 22,16 |
| |
| Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” | | és ne terheljék meg őket bűnös adóssággal az által, hogy esznek szent dolgaikból. Mert én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok. | | Hogy vétkes hamissággal ne terheljék magokat, ha esznek azoknak szent dolgaiból; mert én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. | |
| |
| Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. | | Ha ennének belőlük, bűnnel terhelnék magukat, amely visszafizetésre kötelezi őket. Én, az Úr szenteltem meg adományaikat.” |
| |
| "Ne gyalázzák meg Izráel fiainak a szent dolgait, amelyeket szent ajándékul adnak az ÚRnak!" - Isten gyermekei szentek, mert az ÚR tulajdonai, ezért kérheted: tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem! |
|"Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva!"
1490|1318716000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 10,28 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 22,30 |
| |
| Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” | | Még aznap egyétek meg, ne hagyjatok belőle reggelre. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában. | | Azon a napon egyétek meg, ne hagyjatok abból reggelig. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! | | még aznap meg kell enni, és semmit sem hagyhattok meg belőle másnap reggelre. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja." "Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete." - De: "Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa!" |
|"Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni!"
1489|1318629600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 10,26 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 22,31 |
| |
| „Tehát ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. | | Tartsátok meg parancsolataimat és éljetek azok szerint. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék. | | Tartsátok meg azért az én parancsolataimat, és azokat cselekedjétek. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. | | Tartsátok meg parancsaimat és éljetek szerintük. Én vagyok az Úr. |
| |
| "„Ti tehát így imádkozzatok: jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is!" - Isten akarata az ő igéjében, parancsolataiban van kijelentve; de megtartjuk azokat? |
|A mindenható Isten engedelmességet vár népétől!
1488|1318543200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 10,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 22,32 |
| |
| Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.. | | Ne gyalázzátok meg szent nevemet, hogy megszentelt legyek Izráel fiai között. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőtök, |
| |
| De mikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok; mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok. | | És meg ne fertőztessétek az én szent nevemet, hogy megszenteltessem Izráel fiai között. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök, | |
| |
| Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. | | Ne szentségtelenítsétek meg szent nevemet, hogy szentnek bizonyuljak Izrael fiai között, én az Úr, aki benneteket is megszentellek. |
| |
| "„Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved!" - Isten neve szent, de azt kérjük, hogy bennünk és általunk is szenteltessék meg, ha mi az ő tulajdonai, neki szentelt, számára elkülönített eszközök vagyunk! |
|"Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!"
1487|1318456800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 9,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 22,33 |
| |
| Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. | | aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy a ti Istenetek legyek. Én vagyok az ÚR. |
| |
| A sokaság pedig ezt látván, elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek. | | A ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetek legyek néktek. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott. | | Én hoztalak ki titeket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyek: én vagyok az Úr.” |
| |
| "Jézus által vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét." - Jer dicsérjük Istent, mind ki féli itt lenn! |
|Az ÚR a mi Istenünk!
1486|1318370400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 8,26 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 23,22 |
| |
| De ő így szólt hozzájuk: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. | | Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl. Hagyd ott azokat a nyomorultnak és a jövevénynek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És monda nékik: Mit féltek, óh kicsinyhitűek? Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség. | | Mikor pedig földetek termését learatjátok: ne arasd le egészen a meződnek széleit, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd; a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. | | Ha elérkezik az aratás országotokban, ne vágd le egészen a földig és ne szedd össze, ami aratáskor ott marad, hanem hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| "Ha learatod aratni valódat a mezőn, és ott felejtesz egy kévét a mezőn, ne menj vissza fölvenni. Legyen az a jövevényé, árváé és özvegyé. Így megáldja Istened, az ÚR, kezed minden munkáját." - Jobb adni, mint kapni, de elfogadod-e Isten áldásait is jó szívvel? |
|„Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?”
1485|1318284000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 6,34 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 23,43 |
| |
| Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” | | Hadd tudják meg nemzedékeitek, hogy sátrakban adtam lakást Izráel fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. | | Hogy megtudják a ti nemzetségeitek, hogy sátorokban lakattam Izráel fiait, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. | | így utódaitok megtudják, hogy sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| "Tanítványaihoz pedig így szólt: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál." - Isten ismeri életünket, gondot visel rólunk, csak bízzuk rá magunkat teljes szívvel! |
|"Sátrakban lakjatok hét napig, sátrakban lakjék Izráelben minden bennszülött!"
1484|1318197600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 6,31 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 24,22 |
| |
| „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? | | Ugyanaz a törvény legyen nálatok érvényes mind a jövevényre, mind a bennszülöttre, mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? | | Egy törvény legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a benszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? | | Mindenki fölött ugyanúgy ítélkezzenek, akár közületek való, akár idegen, mivel én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| "Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!" - Isten egy vérből teremtette az emberi nemzetséget, ne legyünk személyválogatók! |
|"Ez a törvény egyformán vonatkozik bennszülöttre és jövevényre, aki közöttetek tartózkodik!"
1483|1318111200|dynamic|- Vasárnap | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 6,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 25,17 |
| |
| „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? | | Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? | | Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? | | Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened. |
| |
| "Valóban nagy nyereség a kegyesség (Károlinál: istenfélelem) megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle." - Egyedül Jézusra van szükséged! |
|Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!
1482|1318024800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 1,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 25,38 |
| |
| Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. | | Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét és Istenetek legyek. |
| |
| Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy néktek adjam Kanaán földét, és Istenetek legyek néktek. | |
| |
| Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét, és Istenetek legyek. |
| |
| "Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." - Ezért született és jött Jézus, hogy kihozzon a bűn, halál, Sátán birodalmából téged is! |
|Az örök Vagyok lesz a te Istened Jézus által; ne félj!
1481|1317938400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mal 3,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 25,55 |
| |
| De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak. | | Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, akiket Egyiptomból hoztam ki. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. | | Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, a kiket kihoztam Égyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani. Kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt borjak. | | Mert Izrael fiai az én szolgáim; az én szolgáim, mivel én hoztam ki őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| "Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket. Se faragott képet, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy leboruljatok azok előtt. Mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek." - Akin a lelked csüng, aki az első helyen van az életedben, az a te istened! |
|"Meglátogat minket a felkelő fény a magasságból!"
1480|1317852000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mal 3,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 26,1 |
| |
| Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az URat, az ÚR figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az ÚR előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét. | | Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket. Se faragott képet, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy leboruljatok azok előtt. Mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét. | | Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. De az Úr figyelt rájuk és meghallotta őket: Színe előtt egy könyvet írtak emlékeztetőül azokról, akik félik őt és az ő nevében keresnek menedéket. | | Ne csináljatok magatoknak bálványokat, ne állítsatok se szobrokat, se emlékoszlopokat, ne emeljetek országotokban jelképes köveket, hogy hódoljatok előttük, mivel én, az Úr vagyok a ti Istenetek. |
| |
| "Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!" - Ne imádd se magadat se semmilyen más idegen bálványt! |
|"Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!"
1479|1317765600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mal 3,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 26,2 |
| |
| Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - mondja a Seregek URa. | | Nyugalomnapjaimat tartsátok meg, és szentélyemet tiszteljétek! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, a kik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és a kik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura. | | Az én szombatjaimat megtartsátok, és az én szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr. | |
| |
| Elmegyek hozzátok és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők, az esküszegők és azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát - tőlem pedig nem félnek - mondja a Seregek Ura. | | Tartsátok meg szombatjaimat, tiszteljétek szentélyemet. Én vagyok az Úr. |
| |
| "De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény." - Szenteld meg az ünnepnapot! Ez ma is érvényben lévő parancsolat. |
|"Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!"
1478|1317679200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mal 2,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 26,12 |
| |
| Szövetségem volt vele, élet és békesség szövetsége. Azért adtam neki, hogy féljen engem. Félt is, és megalázkodott nevem előtt. | | Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. |
| |
| Szövetségem volt vele életre és békességre, és félelmül adtam azt néki és félt engemet, és megalázta magát az én nevem előtt. | | És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. | |
| |
| Szövetségben voltam vele: ez élet volt és béke - de így adtam neki; félelem és rettegés - félt engem, és tisztelte a nevemet. | | Közöttetek fogok élni, Istenetek leszek, ti meg népem lesztek. |
| |
| "Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek." - Jézus békéltetett meg minket az Istennel, hogy gyermekeivé lehessünk, ezért csak őt féljük és imádjuk! |
|"Íme, én békességem szövetségével ajándékozom meg!"
1477|1317592800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mal 1,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 3Móz 26,13 |
| |
| Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az ÚRnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok - mondja a Seregek URa -, és félik nevemet a népek! | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé azoknak a szolgái. Összetörtem jármotok fáját, és fölegyenesítve vezettelek benneteket. |
| |
| Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között! | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy ne legyetek azoknak rabjai, és összetörtem a ti igátok szegeit, és egyenesen járattalak titeket. | |
| |
| Átkozott az a csaló, aki - bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul - mégis egy sérültet áldoz fel. Mert én vagyok a Nagy Király - mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között. | | Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy ne legyetek tovább szolgák. Széttörtem jármotok fáját, és fölemelhetitek fejeteket. |
| |
| "Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy ne legyetek tovább szolgák. Széttörtem jármotok fáját, és fölemelhetitek fejeteket." - Ő a mi szabadítónk, Jézusban! |
|Istennek mindenből csak a legszebbet lehet adnunk!
1476|1317506400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mal 1,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 4Móz 3,13 |
| |
| A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? | | Mert minden elsőszülött az enyém! Amikor megöltem Egyiptomban minden elsőszülöttet, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben. Mind az emberé, mind az állaté az enyém legyen. Én vagyok az ÚR! |
| |
| A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet? | | Mert enyém minden elsőszülött; a mikor megöltem minden elsőszülöttet Égyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr. | |
| |
| A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? | | Mert az enyém minden elsőszülött. Azon a napon, amelyen Egyiptom földjén minden elsőszülöttre lesújtottam, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben, embert s állatot egyaránt. Az enyémek. Az Úr vagyok!” |
| |
| "Amikor leteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúmagzat az Úrnak szenteltessék;” - Te is Isten gyermeke, az ő tulajdona, neki szenteltetett eszköze vagy, így élj! |
|"Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!"
1475|1317420000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zak 8,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 4Móz 3,45 |
| |
| most viszont úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! | | Vedd külön a lévitákat Izráel fiainak minden elsőszülöttje helyett, és a léviták állatait azok állatai helyett, és legyenek a léviták az enyéim. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Azonképen megtértem és elgondoltam e napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával; ne féljetek! | | Válaszd a lévitákat az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett; és a léviták barmait az ő barmaik helyett, és legyenek enyéim a léviták. Én vagyok az Úr. | |
| |
| úgy most, ezekben a napokban elhatároztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! | | „Vedd a levitákat Izrael fiainak elsőszülöttei helyett, s a leviták barmait barmaik helyett, legyenek a leviták az enyéim - az Úr vagyok. |
| |
| "Ezeket tegyétek: Mondjatok igazat egymásnak! Hozzatok igaz és békét szerző ítéletet kapuitokban!" - Minden lélek az Istené, s egyszülött Fia mindenki helyett meghalt, hogy életünk legyen! |
|"Vedd számba Lévi fiait nagycsaládonként és nemzetségenként!"
1474|1317333600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zak 8,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 4Móz 10,10 |
| |
| És bár átkozottak voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek! | | Fújjátok meg ezeket a harsonákat az öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok kezdetén, amikor égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattok be, és emlékeztetni fogják Istent rátok. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. |
| |
| És lészen, hogy a miképen átok valátok a pogányok között, oh Júda háza és Izráel háza: azonképen megszabadítlak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősödjenek meg kezeitek! | | A ti vígasságtoknak napján, és a ti ünnepeiteken, és a ti hónapjaitok kezdetén is fújjátok meg a kürtöket, a ti egészen égőáldozataitokra, és a ti hálaáldozatitokra: és lesznek néktek emlékeztetőül a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Miattatok átok szállt a nemzetekre, Júda háza [és Izrael háza]: Ugyanígy, ha megmentlek benneteket, áldás lesztek számukra. Ne féljetek: legyen erős a kezetek! | | Örömünnepeitek alkalmával, ünnepnapjaitokon és újhold idején égő- és közösségi áldozataitokra fújjátok meg a kürtöket, hogy Istenetek figyelmét magatokra irányítsátok. Az Úr vagyok, a ti Istenetek.” |
| |
| "A harsonákat Áron fiai, a papok fújják. Örök rendelkezés legyen ez nálatok nemzedékről nemzedékre." - Dicsérjük az Urat, mert jó, örök az ő szeretete irántunk! |
|"Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel!"
1473|1317247200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zak 1,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 4Móz 14,9 |
| |
| A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek URa: Féltem Jeruzsálemet és a Siont, nagyon féltem! | | Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! |
| |
| És mondá nékem az angyal, a ki beszél vala velem: Kiálts, ezt mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: szeretem Jeruzsálemet és a Siont nagy szeretettel! | | Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök! | |
| |
| Ezután így szólt az angyal, aki hozzám beszélt: „Hirdesd: Ezt mondja a Seregek Ura: Féltékeny szeretettel szeretem Jeruzsálemet és Siont, | | Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” |
| |
| "Ha az ÚR kedvel bennünket, akkor bevisz arra a földre, és nekünk adja a tejjel és mézzel folyó földet." - Ne kételkedj Istened szeretetében! |
|"És nagyon fel vagyok háborodva az elbizakodott népek miatt!"
1472|1317160800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Hagg 2,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 4Móz 15,41a |
| |
| Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek! | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. |
| |
| Az igét, a melylyel szövetségre léptem veletek, mikor kijöttetek Égyiptomból, és az én lelkem köztetek marad. Ne féljetek! | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. | |
| |
| Lelkem közöttetek lakik! Ne féljetek! | | Az Úr vagyok, a ti Istenetek, aki kivezettelek benneteket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyek, |
| |
| "Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Írd le ezeket az igéket, mert ezeknek az igéknek alapján kötöttem szövetséget veled és Izráellel!" - Mi az Új szövetség népe vagyunk, Jézus vére által! |
|"Szentek legyetek Istenetek előtt!"
1471|1317074400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Hagg 1,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 4Móz 15,41b |
| |
| Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua főpap, Jócádák fia és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az ÚRnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az ÚR; és az ÚRtól való félelem fogta el a népet. | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte őt az Úr, az ő Istenök, és megfélemlék a nép az Úr előtt. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Zerubbábel, Sealtiel fia és Józsue, Jehocadak fia, a főpap és az egész nép hallotta az Úrnak, az ő Istenüknek szavát, és Aggeus próféta beszédét, akit az Úr, az ő Istenük küldött hozzájuk, s a népet elfogta az Úrtól való félelem. | | én, az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából." - Ne imádj bálványt! |
|"Ne legyen más istened rajtam kívül!"
1470|1316988000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zof 3,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 4Móz 16,3 |
| |
| Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! | | Ezek egybegyűltek Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az ÚR gyülekezete fölé?! Hiszen az egész közösség a maga egészében szent, és közöttük van az ÚR! |
| |
| Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion! | | És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé? | |
| |
| Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! | | Összecsődültek Mózes és Áron ellen és így beszéltek: „Elegünk van belőletek! Az egész közösség szent, mind együtt, mert körében az Úr. Miért emelkedtek hát az Úr közössége fölé?!” |
| |
| "Papok királysága és szent nép lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak!" - Isten gyermekei az ő szentjei, számára elkülönített nép. |
|"Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!"
1469|1316901600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zof 3,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 4Móz 18,20 |
| |
| Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. | | Azután ezt mondta az ÚR Áronnak: Földjükből nem kapsz örökséget, és nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között. |
| |
| Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt! | | Monda pedig az Úr Áronnak: Az ő földjökből örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz néked ő közöttök: Én vagyok a te osztályrészed és a te örökséged Izráel fiai között. | |
| |
| Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! | | Aztán ezt mondta az Úr Áronnak: „Az ő földjükön ne legyen birtokod és semmi osztályrészed; én vagyok a te örökséged Izrael fiai között. |
| |
| "Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk!" - Az Úr az én örökségem, azért benne bízom! Te is? |
|"URam, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat!"
1468|1316815200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zof 3,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 4Móz 23,21 |
| |
| Azt gondoltam, hogy félni fog engem, és megfogadja az intést, akkor nem pusztul el lakóhelye, úgy, ahogyan meg akartam büntetni. De ők egyre gonoszabb tetteket követtek el. | | Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az ÚR, királynak szóló ujjongás hangzik benne. |
| |
| Mondtam: Csak félj engem, vedd fel a fenyítéket (akkor nem irtatott volna ki lakhelye; mindaz, a mit felőle végeztem): mégis mihelyt felvirradtak, rosszra indították minden cselekedetöket. | | Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az ő Istene van ő vele; és királynak szóló rivalgás hangzik ő benne. | |
| |
| Azt gondoltam: „Te majd félsz engem, megfogadod az intelmet; nem tévesztheti szem elől, hogy hányszor meglátogattam.” De nem! Sietve tovább folytatták gonosz üzelmeiket. | | Nem láttam Jákobban semmi kivetnivalót, nem tapasztaltam Izraelben semmi nyomorúságot. Vele van Istene, az Úr, fel-felharsan a királyi ének. |
| |
| "És megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az ÚR, az ő Istenük." - A tiéd is Ő? |
|Az istenfélők és az istentelenek sorsa
1467|1316728800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Hab 3,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 5Móz 2,7 |
| |
| URam, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel, URam. A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté! De haragodban is gondolj az irgalomra! | | Mert megáldotta kezed minden munkáját Istened, az ÚR, tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában. Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az ÚR, és nem szűkölködtél semmiben. |
| |
| Uram, hallám, a mit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről! | | Mert az Úr, a te Istened megáldott téged a te kezednek minden munkájában; tudja, hogy e nagy pusztaságon jársz; immár negyven esztendeje veled van az Úr, a te Istened; nem szűkölködtél semmiben. | |
| |
| Uram, híred eljutott hozzám. Uram, tetteid megrendítettek; a mi időnkben is vidd őket végbe, a mi időnkben is add őket tudtul! Haragodban is gondolj az irgalomra! | | Az Úr, a te Istened megáldotta kezed munkáját, őrködött fölötted, amikor átvonultál ezen a nagy pusztaságon. Negyven éve már, hogy az Úr, a te Istened veled van és nem szenvedtél hiányt semmiben.” |
| |
| "Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökké színed előtt legyen, mert te ígérted ezt, Uram, ó, URam! Mert a te áldásoddal szolgádnak háza örökké áldott lesz!" - Csak az ÚR áldása gazdagít meg, de kéred és elfogadod-e tőle? |
|Ha Isten van veled, ki lehet ellened?!
1466|1316642400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mik 7,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 5Móz 5,6 |
| |
| port nyalnak, mint a kígyó, mint a föld férgei, reszketve jönnek elő rejtekhelyükről, rettegve folyamodnak Istenünkhöz, az ÚRhoz, és félnek majd tőled is. | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled! | | Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéből, a szolgálatnak házából. | |
| |
| Homokot esznek, mint a kígyó, mint a földön csúszó állatok. Búvóhelyükről remegve jönnek elő, félnek és rettegnek színed előtt. | | „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából. |
| |
| "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről." - Nem kell szolgálnod a bűnnek és a Sátánnak, mert Jézus győzött érted is! |
|"Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR!"
1465|1316556000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mik 6,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 5Móz 5,9 |
| |
| Az ÚR hangosan kiált a városnak - és üdvös dolog félni az ő nevét -: Engedelmeskedjetek a vesszőnek, és annak, aki azt rendelte! | | Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. |
| |
| Az Úrnak szava kiált a városnak, és a te neved néz bölcseségre. Halljátok meg a vesszőt és ki rendeli azt?! | | Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek; | |
| |
| Íme az Úr szava! Ezt üzeni a városnak: Halljátok meg, törzs és akik egybegyűltetek! | | Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. |
| |
| "Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben." - Bálványimádás helyett az élő isten tiszteletét kívánja Urad. |
|"Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!"
1464|1316469600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mik 4,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 5Móz 6,15 |
| |
| Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki sem rettenti őket. Maga a Seregek URa mondta ezt! | | Mert az ÚR, a te Istened, aki közötted van, féltőn szerető Isten. Fölgerjed ellened az ÚRnak, Istenednek haragja, és kipusztít a föld színéről. |
| |
| És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának szája szólott. | | (Mert az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten te közötted), hogy az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne törüljön téged a föld színéről. | |
| |
| Szőlője tövében ül majd mindenki, meg fügefája alatt, és senki nem zavar senkit. A Seregek Urának ajka mondta ezt így. | | mert az Úr, körödben élő Istened féltékeny Isten. Ha fellobban az Úr, a te Istened haragja ellened, elpusztít a föld színéről. |
| |
| "Hatalmassá lesznek az ÚR által, és az ő nevében bízva élnek - így szól az ÚR." - Ő irgalmasan bánik azokkal. akik őt szeretik és imádják! |
|Ne készíts és ne imádj bálványt!
1463|1316383200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jón 1,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 5Móz 7,21 |
| |
| Ezért az emberek nagy félelemmel félték az URat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az ÚRnak. | | Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten! |
| |
| Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának. | | Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten! | |
| |
| Az embereket elfogta az Úrtól való félelem. Áldozatot mutattak be az Úrnak, fogadalmi ajándékokat szenteltek neki. | | Ne félj tőlük! Mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. |
| |
| "Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk, és az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod és nem a te íjad." - Isten harcol érted! Érted? Hiszed? Tudod? |
|Ha Isten veled van, nem kell félned!
1462|1316296800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jón 1,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 5Móz 29,5 |
| |
| Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az ÚR elől menekül - mert Jónás elmondta nekik - és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! | | kenyeret nem ettetek, bort és szeszes italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. |
| |
| És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elől fut, mivelhogy elbeszélé nékik. | | Kenyeret nem ettetek, sem bort, sem részegítő italt nem ittatok, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Nagy félelem fogta el az embereket. Megkérdezték tőle: „Miért tetted ezt?” Az emberek ugyanis megtudták, hogy az Úr színe elől menekül, mert elbeszélte nekik. | | Nem volt kenyeretek enni, sem borotok vagy szeszes italotok inni, hogy fölismerjétek: én, az Úr, a ti Istenetek vagyok. |
| |
| "Saját szemetekkel láttátok a nagy próbatételeket, azokat a nagy jeleket és csodákat." - Isten elől nem futhatsz el; egy menekvés van: hozzá térni, szíved kitárni, irgalmat kérni! |
|Megtudtad-e már, hogy Jézusban az Isten a te Atyád szeretne lenni?
1461|1316210520|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jón 1,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 5Móz 31,23 |
| |
| Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az URat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. | | Majd megbízást adott Isten Józsuénak, Nún fiának, és ezt mondta: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amelyet esküvel ígértem meg nekik. Én veled leszek! |
| |
| És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette. | | Azután parancsola az Úr Józsuénak, a Nún fiának, és monda: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, a mely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek. | |
| |
| Így felelt: „Héber vagyok, az Urat, az egek Istenét tisztelem, aki a tengert és a földet teremtette.” | | Aztán megparancsolta Józsuénak, Nun fiának e szavakkal: „Légy bátor és erős! Mert neked kell bevezetned Izrael fiait abba az országba, amelyet esküvel ígértem nekik, s én veled leszek!” |
| |
| "Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a száraz. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a szárazat földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy ez jó." - Teremtő Istened bevisz örökkévaló mennyei országába, csak teljes szívvel benne higgy s bízzál! |
|Hiszek egy Istenben; mennynek és földnek teremtőjében!
1460|1316124000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jóel 2,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 5Móz 32,39 |
| |
| Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és szőlő gazdagon terem. | | Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből. |
| |
| Ne féljetek, ti mezei vadak! mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat. | | Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson. | |
| |
| Mezei állatok, ne féljetek, mert kizöldülnek a puszta legelői! A fa meghozza gyümölcsét, a fügefa és a szőlő megadja termését. | | Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, S nincs más Isten rajtam kívül! Ölök és életre keltek, Lesújtok és gyógyítok. (Nincs, aki kimenthetne kezemből!) |
| |
| "Sion fiai, vigadjatok és örüljetek, mert Istenetek, az ÚR megadta nektek a szükséges esőt, záport hullat rátok ősszel és tavasszal, mint régen." - Isten mindent megtett a mi üdvösségünkért! "Jöjjetek, térjünk meg az ÚRhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket." |
|"Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig!"
1459|1316037600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jóel 2,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Józs 22,31 |
| |
| Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert az ÚR nagy tetteket vitt véghez. | | Ezért azt mondta Fineás, Eleázár pap fia Rúben fiainak, Gád fiainak és Manassé fiainak: Most már tudjuk, hogy köztünk van az ÚR, mert nem követtetek el ilyen módon hűtlenséget az ÚR ellen. Így hát megmentettétek Izráel fiait az ÚR kezétől. |
| |
| Ne félj, te föld! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr! | | És monda Fineás, az Eleázár pap fia a Rúben fiainak, Gád fiainak és a Manassé fiainak: Ma tudtuk meg, hogy köztünk van az Úr, mivelhogy nem vétkeztetek e vétekkel az Úr ellen. Most megszabadítottátok Izráel fiait az Úr kezéből. | |
| |
| Ne félj, termőföld, ujjongj és örülj, mert nagy dolgot vitt végbe az Úr! | | S Pinchász pap, Eleázár fia így szólt Ruben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassze fiaihoz: „Most már tudjuk, hogy közöttünk az Úr, s nem követtetek el hűtlenséget ellene, így Izrael fiait megkíméltétek az Úr haragjától.” |
| |
| "Távol legyen tőlünk, hogy fellázadjunk az ÚR ellen, és elforduljunk ma az ÚRtól azzal, hogy égőáldozatra, ételáldozatra és véresáldozatra való oltárt építsünk Istenünknek, az ÚRnak az oltárán kívül, amely az ő hajléka előtt van." - Egy az ÚR, nincs más a mi Istenünkön kívül, őt imádd! |
|Itt az Isten köztünk!
1458|1315951200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jóel 2,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Bír 6,10 |
| |
| Rettegnek tőle a népek, minden arc elsápad. | | és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra. |
| |
| Elrémülnek tőle a népek; minden arcz elsáppad. | | És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra. | |
| |
| Előtte remegnek a népek, minden arc elsápad. | | Így szóltam hozzátok: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok. Ti azonban nem hallgattatok szavamra.” |
| |
| "Az URat féljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, mert ő hozott föl benneteket Egyiptomból nagy erővel és kinyújtott karral!" - Ne imádj bálványt! |
|"Ne legyen más istened rajtam kívül!"
1457|1315864800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Hós 10,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Bír 6,12 |
| |
| Akkor majd mondják: Nincs nekünk királyunk, mert nem féltük az URat, mit is tehetne értünk a király? | | Az ÚR angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az ÚR veled van, erős vitéz! |
| |
| Bizony mondják most: Nincsen királyunk, mert nem féljük az Urat, és a király mit segíthet rajtunk?! | | Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú! | |
| |
| Akkor azt mondják majd: „Nincs királyunk, mert nem tiszteltük az Urat. Vajon a király mit tehetne értünk?” | | Megjelent neki az Úr angyala, és így szólt hozzá: „Az Úr veled, hős vitéz!” |
| |
| "Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, URam, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, hogy hogyan hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból? Most meg eltaszított bennünket az ÚR, és Midján kezébe adott!" - Ha Isten velünk van, ki lehet ellenünk, csak mi is ővele legyünk mindenkor! |
|"A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet!"
1456|1315778400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Dán 10,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Bír 6,13 |
| |
| és ezt mondta: Ne félj, te kedves férfiú! Békesség neked! Légy erős, légy erős! Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem! | | Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, URam, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, hogy hogyan hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból? Most meg eltaszított bennünket az ÚR, és Midján kezébe adott! |
| |
| És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet. | | Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden ő csoda dolgai, a melyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe. | |
| |
| Így szólt: „Ne félj, te kedvelt férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!” Amikor így beszélt hozzám, újra erőre kaptam és szólni tudtam hozzá: „Beszélj, Uram, mert erőt adsz nekem!” | | „Engedj meg, Uram! - válaszolta Gedeon. - Ha az Úr velünk van, hogyan történt ez velünk? Hol vannak azok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, amikor azt mondják: Hát nem ide vezetett minket az Úr Egyiptomból? S most elhagyott minket az Úr, és kiszolgáltatott Midiánnak...” |
| |
| "És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be!" - Ne félj, csak higgy az Úrban! |
|"Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő!"
1455|1315692000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Dán 10,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Bír 6,16 |
| |
| Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. | | Az ÚR így válaszolt neki: Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna. |
| |
| És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem. | | És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. | |
| |
| Ekkor így szólt hozzám: „Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzád jönnöm. | | Az Úr így válaszolt neki: „Az Úr veled lesz és úgy megvered Midiánt, mintha csak egyetlen egy ember volna.” |
| |
| "De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent." - Ne legyen más Istened, csak őt imádd! |
|Isten meghallgatja könyörgéseinket és cselekszik!
1453|1315605600|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Dán 6,27 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Sám 7,3 |
| |
| Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. | | Nátán ezt mondta a királynak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az ÚR! |
| |
| Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart; | | És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van. | |
| |
| Rendeletet bocsátottam ki, hogy birodalmam egész területén rettegjétek és féljétek Dániel Istenét. Mert ő az élő Isten, aki örökké megmarad. Királyságának nem lesz vége, és uralma örökké tart. | | Erre Nátán azt mondta a királynak: „Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr.” |
| |
| "Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennáll mindörökké." - Örökkévaló országába hív és vár téged is a mindenség Ura és Istene, ne utasítsd el a hívását! |
|Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
1454|1315519200|dynamic|- Péntek | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Dán 4,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Sám 14,17 |
| |
| Ekkor Dániel, más néven Baltazár, egy pillanatra megdöbbent, mert gondolatai megrémítették. De a király így szólt hozzá: Baltazár, ne rémülj meg az álomtól és a jelentésétől! Baltazár erre így válaszolt: URam, szálljon az álom gyűlölőidre, jelentése pedig ellenségeidre! | | Még ezt is mondta szolgálólányod: Az én uram, királyom beszéde megnyugtató lesz számomra, mert olyan az én uram, királyom, mint az Isten angyala, meghallja mind a jót, mind a rosszat. Az ÚR, a te Istened legyen veled! |
| |
| Ekkor Dániel, a kinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözék, és az ő gondolatai háboríták őt. Szóla a király, és monda: Baltazár, az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged! Felele Baltazár, és monda: Uram, az álom szálljon a te gyűlölőidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre! | | Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled. | |
| |
| Ekkor Dániel, akit Béltsacárnak is neveztek, egy órára mozdulatlanságba dermedt, mert gondolatai annyira megrémítették. De a király figyelmeztette: „Béltsacár, ne rémítsen meg az álom és jelentése!” Béltsacár ezt a feleletet adta: „Uram, bárcsak gyűlölőidnek szólna ez az álom, és ellenségeidnek a jelentése. | | Azt gondolta szogálód: Uram, királyom szava majd megnyugtat. Hiszen uram, királyom olyan, mint az Isten angyala, tudja, mi jó s mi rossz. Az Úr, a te Istened legyen veled!” |
| |
| "Legyen azért az ÚR a bíró, és tegyen igazságot köztünk! Vizsgálja meg, és perelje peremet, és szolgáltasson nekem igazságot veled szemben!" - Isten nem személyválogató, döntései igazak és jók. |
|Ne emberekre hallgassunk, hanem Isten szavára!
1452|1315432800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ez 39,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Kir 11,38 |
| |
| Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Most jóra fordítom Jákób sorsát, és irgalmas leszek Izráel egész házához, mert féltő szeretetre indulok szent nevemért. | | És ha hallgatsz mindarra, amit parancsolok neked, ha az én utamon jársz, és azt teszed, amit én helyesnek látok, és ha megtartod rendelkezéseimet és parancsolataimat, ahogyan tette azt szolgám, Dávid, akkor veled leszek, és építek neked maradandó házat, amilyet Dávidnak építettem, és neked adom Izráelt. |
| |
| Azért így szól az Úr Isten: Most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szerelemre gyulladok szent nevemért. | | És ha te minden parancsolatimnak engedéndesz, és járándasz az én utaimban, és azt cselekedénded, a mi tetszik nékem, megőrizvén az én rendelésimet és parancsolatimat, a mint Dávid, az én szolgám cselekedett: én veled leszek, és építek néked állandó házat, a mint Dávidnak építettem, és néked adom az Izráelt. | |
| |
| Ezért ezt mondja az Úr, az Isten: Most jóra fordítom Jákob sorsát, megkönyörülök Izrael egész házán, és buzgólkodom szent nevemért | | Így lesz: ha ügyelsz mindenre, amit csak parancsolok neked, az én útjaimon jársz, s azt teszed, ami kedves a szememben, s megtartod parancsaimat és törvényeimet, mint szolgám, Dávid tette, akkor veled leszek, s maradandó házat építek neked, mint Dávidnak építettem, és rád bízom Izraelt. |
| |
| "És ha te előttem jársz, ahogyan járt apád, Dávid is, tiszta szívvel és őszintén, és megteszel mindent, amit megparancsoltam neked, megtartva rendelkezéseimet és végzéseimet!" - Járj Isten útján, hogy ő is veled járhasson! |
|"Szövetségre lépek veled, és megtudod, hogy én vagyok az ÚR!"
1451|1315346400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ez 32,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Kir 18,24 |
| |
| Rémületbe ejtek sok népet, királyaikat borzalom fogja el miattad, amikor kardomat suhogtatom előttük. Szakadatlanul rettegni fog mindenki a maga életéért összeomlásod idején. | | Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az ÚR nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! |
| |
| És cselekszem, hogy elborzadjanak miattad a sok népek, s királyaik rémüljenek el rémüléssel miattad, mikor villogtatom fegyveremet előttök, s remegni fognak minden szempillantásban, kiki az ő életéért, zuhanásod napján. | | Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz! | |
| |
| Sok népet döbbenetbe ejtek miattad, és királyaik is megborzadnak miattad, amikor kardomat előttük villogtatom. Folyvást remegnek majd életükért pusztulásod napján. | | Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét! Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten!” Az egész nép azt felelte rá: „Rendben van!” |
| |
| "Sok népet megdöbbentek, amikor eljuttatom összeomlásod hírét a nemzetekhez, azokba az országokba, amelyeket nem ismertél." - Isten a történelem Ura is, és egyik pogány népet a másikkal bünteti, hogy megismerjék az ő szent nevét! |
|"Hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az ÚR, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!"
1450|1315260000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ez 7,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Kir 20,13 |
| |
| Rettegés jön; békét keresnek, de hiába. | | Akkor egy próféta lépett Aháb izráeli király elé, és így szólt: Ezt mondja az ÚR! Látod ezt a nagy tömeget? Én ma a kezedbe adom ezt, és akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Rettegés jött el, s keresnek békét és nincs. | | És ímé egy próféta méne Akhábhoz, az Izráel királyához, a ki ezt mondá: Azt mondja az Úr: Avagy nem láttad-é mindezt a nagy sokaságot: ímé e mai napon kezedbe adom azt, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| Rettegés szállja meg őket, keresik a békét, de nem találják. | | Egyszer csak próféta járult Izrael királya, Acháb elé, és azt mondta: „Ezt mondja az Úr: Látod ezt a hatalmas sereget? Nos, még ma kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” |
| |
| "Így szól azért az ÚR: erről tudod meg, hogy én vagyok az ÚR: Én a kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik." - Te tudod, hiszed, vallod-e már, hogy csak az Isten az ÚR? És ő a te Urad is? |
|"Ahogyan ők ítéltek, úgy ítélem meg őket. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR!"
1449|1315173600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ez 7,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Kir 20,28 |
| |
| Zsákruhát öltenek, rettegés lepi meg őket, minden arcon szégyenpír lesz, mindenki fején kopaszság. | | Akkor előlépett az Isten embere, és ezt mondta Izráel királyának: Így szól az ÚR: Mivel azt mondták az arámok, hogy az ÚR a hegyek istene, de a völgyeknek nem istene, azért ezt az egész nagy tömeget a kezedbe adom, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Felövezkednek zsákkal, és befedi őket rettegés, és minden orczán szégyen, és mindnyájok fején kopaszság. | | Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izráel királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért mert a Siriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is: mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Zsákruhába öltöznek, és félelem fogja el őket. Minden arc szégyentől ég, s minden fej kopasz lesz. | | Akkor előlépett Isten egy embere és azt mondta Izrael királyának: „Ezt mondja az Úr: Mivel Arám azt állítja, hogy az Úr hegynek Istene, nem síkságnak Istene, azért ezt az egész töméntelen sereget a kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” |
| |
| "Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait." - Nem kell félned, mert az örök vagyok a te Istened! |
|Isten a mindenség Ura - de a tiéd is?
1448|1315087200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ez 3,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Krón 22,10 |
| |
| Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne reszkess tőlük! Bizony, engedetlen nép ez! | | Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő a fiam lesz, és én atyja leszek, és örökre megszilárdítom királyi trónját Izráelben. |
| |
| Olyanná, mint a gyémánt, a mely keményebb a tűzkőnél, tettem a te homlokodat; ne félj tőlök, és meg ne rettenj tekintetöktől, mert pártos ház. | | Ő csinál az én nevemnek házat; ő lészen nékem fiam és én néki atyja leszek, és megerősítem az ő királyságának trónját Izráel felett mindörökké. | |
| |
| Homlokodat olyan keménnyé teszem, mint a gyémánt, ami keményebb a sziklánál. Ne félj tőlük, s ne remegj előttük, mert hiszen lázongó nemzedék ez!” | | ő építsen házat a nevemnek. A fiam lesz, én meg atyja leszek. Örökre megerősítem Izrael fölötti uralmának trónját. |
| |
| "Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal. De nem vonom meg tőle szeretetemet!" - Szeret az Úr, ezért nincs még végünk! - Krisztus örököstársai vagyunk! |
|Királyi gyermek vagyok én!
1447|1315000800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ez 2,6c | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Krón 28,6 |
| |
| Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. | | És ezt mondta nekem: Fiad, Salamon építi majd föl házamat és udvaraimat, mert kiválasztottam őt, hogy fiam legyen, én pedig atyja leszek. |
| |
| ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédöktől ne félj, orczájoktól ne rettegj, mert ők pártos ház. | | És monda nékem: Salamon a te fiad építi meg az én házamat és az én pitvarimat; mert én őt magamnak fiamul választottam, és én is néki atyja leszek; | |
| |
| amikor ezt mondják: Tövisek vesznek körül és skorpiókon ülsz. Ne félj szavaiktól, és ne remegj arcuktól, mert hiszen lázongó nemzedék! | | Azt mondta nekem: Fiadnak, Salamonnak kell a házamat és udvarait fölépítenie. Kiválasztottam, hogy fiam legyen, én meg atyja leszek. |
| |
| "Most azért egész Izráelnek, az ÚR gyülekezetének a szeme láttára és Istenünk füle hallatára mondom: Tartsátok meg, sőt keressétek Isteneteknek, az ÚRnak minden parancsolatát, hogy a ti birtokotokban maradjon ez a jó föld, és örökségül hagyhassátok utódaitokra örökre." - Krisztus örököstársai vagyunk, ha hiszünk benne! |
|Isten választott és elhívott gyermekei vagyunk!
1446|1314914400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ez 2,6b | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Krón 28,20 |
| |
| beszédüktől se félj! | | Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az ÚR háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát. |
| |
| és az ő beszédöktől se félj; | | Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. | |
| |
| s ne remegj, | | Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. |
| |
| "Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled." - Hétköznap is az ÚR a te Istened! |
|Megőriz az ÚR minden körülmények között!
1445|1314828000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ez 2,6a | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 2Krón 15,9 |
| |
| Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, | | Majd összegyűjtötte egész Júdát, Benjámint és azokat, akik Efraim, Manassé és Simeon törzséből jövevényként náluk laktak. Mert sokan átpártoltak hozzá Izráelből, amikor látták, hogy vele van Istene, az ÚR. |
| |
| Te pedig, embernek fia, ne félj tőlök, | | És összegyűjté az egész Júda és Benjámin nemzetségét és azokat, a kik jövevények valának köztök az Efraim, Manasse és Simeon nemzetségéből; mert az Izráel nemzetségéből sokan csatlakozának ő hozzá, látván, hogy az Úr, az ő Istene, ő vele volt. | |
| |
| Ami meg téged illet, emberfia, ne félj tőlük, | | Majd egybegyűjtötte egész Júdát és Benjamint, valamint a köztük lakó, Efraimból, Manasszéból és Simeonból való jövevényeket. Sokan menekültek ugyanis hozzá, mert látták, hogy vele van az Úr, az ő Istene. |
| |
| "A papok után Jeruzsálembe mentek Izráel valamennyi törzséből azok is, akiket szívük arra indított, hogy keressék Izráel Istenét, az URat, és áldozzanak őseik Istenének, az ÚRnak." - Veled van, vagy még keresed őt?! |
|"Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR."
1444|1314741600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": JSir 3,57 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsolt 46,11 |
| |
| Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, így szóltál: Ne félj! | | Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. |
| |
| Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj! | | Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön. | |
| |
| Közel jöttél azon a napon, amikor hívtalak, és így szóltál: „Ne félj!” | | Álljatok meg és ismerjétek el: Én vagyok az Isten! Fönséges a népek fölött, fönséges a föld felett. |
| |
| "A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk." - "Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe!" - Erős várad az Úristen? Jó fegyvered és pajzsod? |
|"Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet!"
1443|1314655200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": JSir 3,47 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsolt 50,7 |
| |
| Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. | | Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én! |
| |
| Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás. | | Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened. | |
| |
| Rettegés és verem lett az osztályrészünk, pusztulás és romlás. | | Halld meg, népem, beszélni fogok, Izrael, ellened tanúskodom. én az Isten, a te Istened. |
| |
| "Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmes dolgokat vitt véghez, amikor kiűzött nemzeteket és isteneket a nép elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból?" - Isten megváltott népe hallgat az ÚR szavára, igéjére; te is?! |
|Azok Isten gyermekei, akik megtartják az ÚR igéjét!
1442|1314568800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 51,46 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsolt 50,21 |
| |
| Ne lágyuljon meg a szívetek, és ne féljetek, ha hírek hallatszanak a földön, ha egyik esztendőben ez a hír járja, a másik esztendőben az a hír, és ha erőszak lesz is a földön, és uralkodó tör uralkodó ellen! | | Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem! |
| |
| És el ne olvadjon a ti szívetek és ne féljetek a hírtől, a mely hallatszik e földön, mikor egyik esztendőben hír jő, és a másik esztendőben is a hír, hogy erőszakosság van a földön, uralkodó tör uralkodóra! | | Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom azokat. | |
| |
| De azért ne remegjen félelemtől a szívetek! És ne ijedjetek meg az országban kószáló hírektől, mert az egyik évben ilyen hír kel szárnyra, a másikban meg amolyan; az erőszak jut uralomra a földön és az egyik zsarnok kiirtja a másikat. | | Ezt művelted, és én hallgassak? Vélted, hogy hozzád hasonló vagyok? |
| |
| "Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását." - Hírdesd a megtapasztalt szabadítást és örömöt! |
|Babilon bukása bálványimádása miatt történt!
1441|1314482400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 49,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsolt 54,8 |
| |
| Az szedett rá téged, hogy rettegtek tőled; kevély volt a szíved. Sziklahasadékokban laksz, elfoglaltad a magas halmokat. De ha oly magasan fészkelsz is, mint a sas, onnan is ledöntelek! - így szól az ÚR. | | Készségesen áldozok neked, magasztalom neved, URam, mert jó vagy. |
| |
| A te könnyelműséged csalt meg téged és a te szíved kevélysége, a ki a sziklák hasadékaiban lakol, és elfoglaltad a halmok tetejét. Ha olyan magas helyen rakod is fészkedet, mint a saskeselyű, onnét is lerántalak téged, azt mondja az Úr. | | Kész szívvel áldozom néked: áldom a te nevedet, Uram, mert jó. | |
| |
| Fölfuvalkodottságod csalt meg téged, a te elbizakodott szíved. Ez vitt romlásba téged. Bár a sziklahasadékokban lakol, és elfoglaltad a dombok tetejét, ha olyan magasra rakod is fészkedet, mint a sas, onnan is lerántalak - mondja az Úr. | | Akkor örömmel mutatok be áldozatot neked, és dicsőítem jóságos nevedet. |
| |
| "Megcsalt téged kevély szíved, mert sziklahasadékokban laksz, magasan van lakóhelyed, és ezt mondod magadban: Ki tud ledönteni a földre? Ha olyan magasra szállsz is, mint a sas, és ha a csillagok közé rakod is fészkedet, onnan is ledöntlek - így szól az ÚR!" - Ne önmagadban bízz, csak Istenben! |
|Dicsőítsd Isten szent nevét!
1440|1314396000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 49,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsolt 81,11 |
| |
| Majd bocsátok én rád rettegést mindenfelől - így szólt az Úr, a Seregek URa. Szétszóródtok, ki merre lát, senki sem gyűjti össze a bujdosókat. | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm! |
| |
| Ímé én félelmet bocsátok reád, azt mondja az Úr, a Seregek Ura, minden szomszédod felől, és szétrebbentek egymástól, és nem lesz, a ki összegyűjtse az elszéledteket. | | Én, az Úr vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptom földéről: nyisd szét a te szájad és betöltöm azt. | |
| |
| De rettegést hozok rád minden oldalról, körös-körül. Szétszalasztanak, ki-ki futásnak ered, és senki sem gyűjti egybe menekültjeidet. | | Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptomból. Nyisd ki a szádat és én teletöltöm. |
| |
| "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!" - A Tízparancsolat minden igéje érvényben van ma is, komolyan veszed? |
|Az istentelenek és az istenfélők örök sorsa más!
1439|1314309600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 48,43 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsolt 110,5 |
| |
| Rettegés, verem és csapda fenyeget téged, Móáb lakossága - így szól az ÚR. | | Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. |
| |
| Félelem, verem és tőr jő te ellened, Moáb lakosa, azt mondja az Úr. | | Az Úr a te jobbod felől; megrontja az ő haragja napján a királyokat; | |
| |
| Rettegés, verem és tőr: ez vár rád Moáb lakója - mondja az Úr. | | Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, |
| |
| "Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennáll mindörökké." - Fuss Jézushoz, az ő királysága örökkévaló és rád is vár az erős vár! |
|"Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!"
1438|1314223200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 46,28 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsolt 118,6 |
| |
| Ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. | | Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? |
| |
| Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. | | Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? | |
| |
| Ne félj hát, szolgám, Jákob - mondja az Úr -, mert veled vagyok. Azoknak a népeknek mind véget vetek, amelyek közé szétszórtalak; de neked nem vetek véget, csak megfenyítelek igazság szerint, mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül. | | Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? |
| |
| "Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” - Ha ő velünk, ki ellenünk, az Úr a mi oltalmunk! |
|Örökre Isten jelenlétében élhetünk!
1437|1314136800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 46,27 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsolt 118,7 |
| |
| De te ne félj, szolgám, Jákób, és ne rettegj, Izráel! Mert én hazasegítlek a messzeségből, ivadékaidat a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. | | Velem van az ÚR, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. |
| |
| És te ne félj, oh én szolgám Jákób, és ne rettegj Izráel, mert ímé, én megszabadítlak téged messziről, és a te magodat is az ő fogságuk földéről, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijeszsze. | | Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre. | |
| |
| De te ne félj, szolgám, Jákob, és ne rettegj, Izrael! Mert kiszabadítalak a távoli országokból és utódaidat a fogság földjéről. Jákob nyugalmat élvez újra, békében él majd, senki sem háborgatja. | | Az Úr velem van, segítségemre jön; ellenfelem szégyenben marad. |
| |
| "Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az ÚRban van a reménysége!" - Bízd Újra Életed Krisztusra! |
|"Én veled leszek - így szól az ÚR -, és megszabadítalak!"
1436|1314050400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 44,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 27,3 |
| |
| Nem alázkodtak meg a mai napig sem, nem féltek, és nem éltek törvényem és rendelkezéseim szerint, amelyeket nektek és őseiteknek adtam. | | Én, az ÚR vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa. |
| |
| Nem alázták meg magokat mind e mai napig se, és nem féltek, sem az én törvényem szerint nem jártak, sem az én parancsolataim szerint, a melyeket előtökbe és a ti atyáitok elébe adtam. | | Én, az Úr, őrízem azt, minden szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megőrzöm azt; | |
| |
| Mind a mai napig sem bánatot, sem félelmet nem érez senki; nem tartják meg törvényemet és rendeleteimet, amelyeket elétek és atyáitok elé tártam. | | Én, az Úr vagyok az őrzője, folyton-folyvást öntözöm, nehogy lehulljon a lombja. Éjjel-nappal őrködöm felette. |
| |
| "Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!" - Élj istenfélő életet, hogy az ő gyermekeként örökölhesd minden áldását! |
|Az ÚR a mi őriző pásztorunk!
1435|1313964000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 42,11b | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 41,4 |
| |
| Ne féljetek tőle - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből! | | Ki tette, ki vitte véghez ezt? Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az ÚR, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok. |
| |
| ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. | | Ki tette és vitte végbe ezt? A ki elhívja eleitől fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az első és utolsókkal is az vagyok én! | |
| |
| ne féljetek tőle -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből. | | Ki határozta el, s ki vitte ezt végbe? Az, aki kezdettől fogva szólította a nemzeteket. Én, az Úr, az első, aki még az utolsók közt is ugyanaz vagyok.” |
| |
| "Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. " - Neked se legyen más istened, ne imádj bálványt! |
|„Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!”
1434|1313877600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 42,11a | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 41,10a |
| |
| Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! | | Ne félj, mert én veled vagyok, |
| |
| Ne féljetek a babiloni királytól, a kitől most féltek, | | Ne félj, mert én veled vagyok; | |
| |
| Ne féljetek többé Babilon királyától; | | Ne félj, mert veled vagyok, |
| |
| "Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass:" - Te se hallgasd el, hogy Urad félelem nélküli életet adott neked már is, s majd nála örökké vele leszel! |
|Istent féld, s nem kell emberektől félned!
1433|1313791200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 40,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 41,10b |
| |
| Gedaljá, Ahikám fia, Sáfán unokája pedig esküvel biztatta őket és embereiket: Ne féljetek attól, hogy a káldeusokat kell szolgálni! Telepedjetek le az országban, szolgáljátok Babilónia királyát, és jó dolgotok lesz! | | ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. |
| |
| És Gedáliás, Ahikámnak, Sáfán fiának fia megesküvék nékik és az ő embereiknek, mondván: Ne féljetek a Káldeusoknak szolgálni, hanem lakozzatok e földön és szolgáljatok a babiloni királynak, és jó dolgotok lesz. | | ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. | |
| |
| Gedalja, Safan fiának, Achikámnak a fia - szavát esküvel megerősítve - így beszélt hozzájuk és embereikhez: „Ne féljetek a káldeusok szolgálatától! Maradjatok az országban; engedelmeskedjetek Babilon királyának, mert így jó dolgotok lesz. | | ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. |
| |
| "Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” - Győzelmes jobbján lévő Fiával támogat téged Urad! |
|"Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét!"
1432|1313704800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 33,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 41,13 |
| |
| Ez a város hírnevet, örömöt, dicséretet és tisztességet szerez majd nekem a föld minden népe előtt, ha meghallják, hogy mennyi jót teszek velük. De rettegni és reszketni is fognak, ha látják, mennyi jót és milyen békességet adok nekik. | | Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! |
| |
| És ez a város lészen nékem híremre, nevemre, örömömre, tisztességemre és dicséretemre e földnek minden nemzetsége előtt, a kik hallják mindama jót, a melyet én cselekszem velök, és félni és rettegni fognak mindama jóért és mindama békességért, a melyet én szerzek nékik! | | Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek! | |
| |
| Jeruzsálem örömöm, dicsőségem és hírnevem lesz a föld minden nemzete előtt; ha majd hallanak mindarról a jóról, amelyet népemmel teszek, félelem fogja el őket és megremegnek; mert valóban nagy javakat és jólétet szerzek nekik. | | Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. |
| |
| "Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -." - Segítségem az Úrtól van, az én teremtő, megváltó, megszentelő Istenemtől! |
|A te Istened megsegít téged!
1431|1313618400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 32,40 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 42,8 |
| |
| Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és ne hajoljanak el tőlem. | | Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| |
| És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívökbe, hogy el ne távozzanak tőlem. | | Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. | |
| |
| Örök szövetséget kötök velük és nem szűnök meg jót tenni velük. Szívükbe adom félelmemet, hogy többé ne forduljanak el tőlem. | | Én vagyok az Úr, ez a nevem! Dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak. |
| |
| "Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek." - Isten nem adja másnak dicsőségét, de mi adjuk meg neki a dicsőéget, hódolatot, imádatot! |
|Jer, dicsérjük Istent, szívvel-szájjal, buzgó lélekkel!
1430|1313532000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 32,39 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 43,2 |
| |
| Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is. | | Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. |
| |
| És adok nékik egy szívet és egy útat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az ő fiaiknak ő utánok. | | Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. | |
| |
| Más szívet adok nekik és más viselkedést, hogy minden időben féljenek engem, és így jó dolguk legyen, nekik és gyermekeiknek is. | | Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. |
| |
| "Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél, és felüdültünk." - A mi Istenünk ki tud menteni a tüzes kemencéből, de ha nem tenné is, mi más bálványisteneket nem imádunk, mert új szívet nyertünk tőle! |
|Isten, Lelke által képessé tesz arra, hogy akarata szerint éljünk!
1429|1313445600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 30,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 43,3 |
| |
| Te azért ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, és ne reszkess, Izráel! Mert én hazasegítelek a távolból, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. | | Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. |
| |
| Te azért ne félj, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, se ne rettegj Izráel; mert ímhol vagyok én, a ki megszabadítlak téged a messze földről, és a te magodat az ő fogságának földéből; és visszatér Jákób és megnyugoszik, és bátorságban lesz, és nem lesz, a ki megháborítsa. | | Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted. | |
| |
| Ne félj hát, szolgám, Jákob, - mondja az Úr -, Izrael, ne rettegj. Nézd, kiszabadítalak a távoli országokból, és utódaidat fogságuk földjéről. Jákob újra nyugalmat élvez, és jólétben él, senki sem háborgatja. | | Mert én, az Úr vagyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód. Váltságodul odaadom Egyiptomot, Kust és Szebát cserébe érted. |
| |
| "Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -." - Most személyesen neked szól ez az üzenet, Ő önmagát adta oda érted, helyetted, miattad! |
|Az ÚR a mi Szabadítónk és elvisz örök országába!
1428|1313359200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 30,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 43,5 |
| |
| Így szól az ÚR: Riadt lármát hallok, rettegés van, nincs békesség! | | Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. |
| |
| Ezt mondta ugyanis az Úr: A félelemnek, rettentésnek szavát hallottuk, és nincs békesség. | | Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek. | |
| |
| Ezt mondja az Úr: Szörnyű kiáltást hallottam; a rettegés szavát, nem a békességét. | | Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. |
| |
| "Te azért ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, és ne reszkess, Izráel! Mert én hazasegítelek a távolból, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki." - Bízd rá magad teljesen Istened ígéreteire és rettegés nélkül élhetsz! |
|Ha Isten van veled, ki lehet ellened, akitől félned kellene?!
1427|1313272800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 23,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 43,10 |
| |
| Olyan pásztorokat is adok melléjük, akik jól pásztorolják őket. Nem kell többé félniük és rettegniük, számba sem kell venni őket - így szól az ÚR. | | Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. |
| |
| És pásztorokat rendelek melléjök, hogy legeltessék őket, és többé nem félnek és nem rettegnek, sem meg nem fogyatkoznak, azt mondja az Úr. | | Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! | |
| |
| Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket; nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük - mondja az Úr. | | Magatok vagytok a tanúim - mondja az Úr, a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy az emberek megtudják és higgyenek nekem, és megértsék, hogy én vagyok. Előttem isten nem alkottatott, és utánam sem támad soha. |
| |
| "Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért." - Pászorunk a Jézus! Hozzá tartozunk? |
|Jézus tanúja vagyok és ő az én jó pásztorom!
1426|1313186400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 17,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 43,11 |
| |
| Szégyenüljenek meg üldözőim, ne én szégyenüljek meg! Ők rettegjenek, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a veszedelem napját, ismételten zúzd össze őket! | | Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. |
| |
| Szégyenüljenek meg, a kik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek és ne én rettegjek; hozz reájok háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket! | | Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító! | |
| |
| Valljanak szégyent, akik üldöznek, ne én szégyenüljek meg! Rettegjenek ők, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a nyomorúság napját, és kétszeres csapással zúzd őket össze! | | Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító. |
| |
| "Mondjátok meg, adjátok elő, tanácskozzatok csak egymással! Hirdetett-e valaki valaha, jelentett-e ki ilyent az ősidők óta? Csak én, az ÚR! Nincs más isten rajtam kívül, igaz és szabadító isten nincsen rajtam kívül." - Az ÚR Jézus a mi Szabadítónk és Megváltónk; hiszel benne?! |
|Az örökkévaló Isten az ÚR egyedül e világon!
1425|1313100000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 17,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 43,12 |
| |
| Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét. | | Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, hogy én Isten vagyok. |
| |
| Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik. | | Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. | |
| |
| Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni. | | Én hirdettem előre és hoztam szabadulást, én nyilatkoztattam ki, amikor még nem volt idegen isten körötökben. Ti vagytok a tanúim - mondja az Úr. Én vagyok az Isten, |
| |
| "Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala!" - Őt imádod? Róla tanuskodsz? Őt szereted egyedül? |
|Csak az ÚR az igaz és szabadító Isten!
1424|1313013600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 14,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 43,13 |
| |
| Ennyire megvetetted Júdát, szívből megutáltad Siont? Miért sújtottál bennünket gyógyíthatatlan csapással? Békességre vártunk, de nem jött semmi jó, és a gyógyulás idejére, de csak rettegünk! | | Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg? |
| |
| Egészen elvetetted-é Júdát, avagy a Siont útálja-é lelked? miért vertél úgy meg, hogy semmi orvosságunk se legyen? Békességet vártunk, de nincs semmi jó; és gyógyulásnak idejét, de ímé, itt van a rettegés! | | Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, a ki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? | |
| |
| Hát teljesen elvetetted Júdát, és a lelked egészen megutálta Siont? Miért vertél úgy meg minket, hogy számunkra már nincsen gyógyulás? Úgy vártuk a békét, s nem jött semmi jó; a gyógyulás idejét, s lám, itt a rettegés! | | Én vagyok az Isten, öröktől fogva én vagyok. Nincs senki, aki elkerülhetné kezemet. S ha valamit teszek, ki változtathatja meg? |
| |
| "Hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul. Elvonul fölöttem, de nem látom, elsuhan, de nem veszem észre. Ha elragad valamit, ki akadályozhatja meg? Ki mondhatja neki: Mit teszel?" - Mindenható Istenednek csak Jézus által kiálthatod: Abba! Atya! Én Uram és én Istenem! Senki sem ragadhat ki az örök Vagyok kezéből! |
|Isten szuverén ÚR; sorsod az ő kezében van!
1423|1312927200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 10,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 43,15 |
| |
| Ki ne félne téged, népek Királya? Bizony, megillet ez téged! Mert nincs hozzád hasonló a népek bölcsei között egyetlen országban sem. | | Én, az ÚR, vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. |
| |
| Ki ne félne tőled, nemzetek királya? Bizony tiéd a tisztelet, mert a nemzetek minden bölcse közt és azok minden országában sincs hozzád hasonló! | | Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. | |
| |
| Ki ne félne téged, nemzetek Királya? Egyedül téged illet a tisztelet. Mert a nemzetek bölcsei között, sem pedig országaiban nincs senki, aki hozzád hasonló volna. | | Én vagyok az Úr, a ti Szentetek; Izrael Teremtője, a ti Királyotok. |
| |
| "ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid”. - " hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;" - De te már meghódoltál előtte? |
|Isten a te Urad, őt imádd!
1422|1312840800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 10,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 43,25 |
| |
| Olyanok, mint madárijesztő az uborkaföldön: nem beszélnek, hordozni kell őket, mert menni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tudnak sem rosszat, sem jót tenni! | | Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. |
| |
| Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlök, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek! | | Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg! | |
| |
| Olyanok, mint a madárijesztő az uborkaföldön; beszélni nem tudnak, és vinni kell őket ide-oda, mert járni sem tudnak. Ne féljetek hát tőlük, hiszen semmi bajt nem okozhatnak; de hogy valami jót tegyenek, arra sincs erejük. | | Én magam vagyok az, aki ezeket mind eltörlöm, és bűneidre nem emlékezem többé. |
| |
| "Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!" - Jézus vére megtisztít minden bűntől, ha hiszel benne! |
|Ne imádj ember alkotta bálványt az élő Isten helyett!
1421|1312754400|dynamic|- Hétfő | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 10,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 44,6 |
| |
| Így szól az ÚR: A pogányok szokását ne tanuljátok el, és az égi jelektől ne rettegjetek, mert csak a pogányok rettegnek azoktól! | | Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. |
| |
| Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok, és az égi jelektől ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól! | | Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten. | |
| |
| Ezt mondja az Úr: A nemzetek útjait el ne tanuljátok, és ne féljetek az égi jelektől, mert csak a pogány nemzetek félnek tőlük. | | Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten. |
| |
| "Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható." - "Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító." - Fogadd el őt életed Urának és Királyának! |
|"Bizony, a népek bálványai hiábavalók!"
1420|1312668000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 8,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 45,3 |
| |
| Békességre várunk, de nem lesz semmi jó; a gyógyulás idejére, de jön a rettegés. | | Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az ÚR, aki téged néven szólított, Izráel Istene. |
| |
| Miért békességre várni, holott nincs semmi jó; gyógyító időre, holott ímé itt van az ijedelem. | | Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, a ki téged neveden hívtalak, Izráel Istene. | |
| |
| A békességet vártuk, de nem jött semmi jó, a gyógyulás idejét, de lám, itt a rettenet. | | Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak. |
| |
| "A mi Urunk, Istenünk irgalmas és megbocsát. De mi ellene lázadtunk, és nem hallgattunk Istenünknek, az ÚRnak a szavára. Nem az ő törvényei szerint éltünk, amelyeket adott nekünk szolgái, a próféták által." - Uram, irgalmazz, Krisztus, kegyelmezz! |
|"Elismerjük, URam, gonoszságunkat, atyáink bűnét is: vétkeztünk ellened!"
1419|1312581600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 5,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 45,5 |
| |
| Nem féltek engem - így szól az ÚR -, nem remegtek tőlem? Hiszen én szabtam határt homokból a tengernek, örökké tartó gátként, melyet nem hághat át. Ostromolja ugyan, de nem bír vele, hullámai zúgnak, de nem hághatják át. | | Én vagyok az ÚR, nincs más, nincs isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél. |
| |
| Nem féltek-é engem? ezt mondja az Úr. Az én orczám előtt nem remegtek-é? Hiszen én rendeltem a fövenyet a tenger határának örök korlátul, a melyet át nem hághat, és ha megrázkódtatják is habjai, de nem bírnak vele, és ha megháborodnak, sem hághatnak át rajta. | | Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! felöveztelek téged, bár nem ismerél. | |
| |
| Hát nem féltek tőlem? - mondja az Úr -, és nem remegtek színem előtt? Én tettem a homokszegélyt a tenger határává; örök korlátul, amelyet nem hághat át soha. Háborognak ugyan habjai, de nem bírnak vele, hiába zúgnak hullámai, nem törnek át rajta. | | Én vagyok az Úr, és senki más! Rajtam kívül nincs más isten. Bár nem ismersz, mégis felövezlek, |
| |
| "Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló!" - Ne legyen más Istened, ne imádj bálványt (magad, másokat, tárgyakat, gondolatokat)! |
|"Elhagyták az URat, megvetették Izráel Szentjét, elfordultak tőle! "
1418|1312495200|dynamic|- Péntek | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 2,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 45,6 |
| |
| Saját gonoszságod ver meg, elpártolásod fenyít meg téged. Tudd meg, és lásd meg: milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az URat, és hogy nem félsz engem! - így szól az Úr, a Seregek URa. | | Hadd tudják meg napkelettől napnyugatig, hogy nincs más rajtam kívül, én vagyok az ÚR, nincs más! |
| |
| A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. | | Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam kivül; én vagyok az Úr és több nincsen! | |
| |
| A magad gonoszsága fenyít meg, és a saját hűtlenséged lesz a büntetésed. Tudd meg hát és lásd. Milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, s hogy nincs meg benned a tőlem való félelem - mondja az Úr, a Seregek Istene. | | hogy napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más.” Én vagyok az Úr, és senki más! |
| |
| "Egek, harmatozzatok a magasból, hulljon igazság a fellegekből! Táruljon fel a föld, és teremjen szabadságot, sarjadjon igazság is vele! Én, az ÚR, teremtettem mindezt." - Isten igazsága megítéli hűtlenségünket, végső soron hitetlenségünket! |
|"Ideje, hogy keressétek az URat!"
1417|1312408800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 1,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 45,18 |
| |
| Kösd azért derekadra övedet, indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok! Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg általuk! | | Ezt mondja az ÚR, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR, nincs más! |
| |
| Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, a mit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök! | | Mert így szól az Úr, a ki az egeket teremté; Ő az Isten, a ki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá: Én vagyok az Úr és több nincsen! | |
| |
| Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, a mit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök! | | Mert ezt mondja az Úr, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki megalkotta és létrehozta, s fenn is tartja a földet, mert nem a zűrzavarnak teremtette, hanem hogy lakjanak rajta: „Én vagyok az Úr és nincsen más. |
| |
| "az ÚRisten, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak." - Mért félne szívem, él az én Uram!" |
|"Én veled leszek: megsegítlek és megmentelek - így szól az ÚR!"
1416|1312322400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jer 1,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 45,21 |
| |
| Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. | | Mondjátok meg, adjátok elő, tanácskozzatok csak egymással! Hirdetett-e valaki valaha, jelentett-e ki ilyent az ősidők óta? Csak én, az ÚR! Nincs más isten rajtam kívül, igaz és szabadító isten nincsen rajtam kívül. |
| |
| Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. | | Jelentsétek meg és hozzátok elő, sőt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtől fogva és jelenté meg előre? Vajjon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem. | |
| |
| Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” | | Fejtsétek ki és hozzátok elő érveiteket, sőt tanácskozzátok meg együtt: Ki hirdette ezt régtől fogva, s ki mondta meg már jó előre? Nemde én, az Úr? És rajtam kívül nincsen más; igazságos Isten és Szabadító nincsen rajtam kívül. |
| |
| "Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” - Te is közéjük tartozol! |
|"De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek!"
1415|1312236000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 63,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 45,22 |
| |
| Miért engeded, URam, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, s ne féljen téged? Fordulj szolgáidhoz, örökséged törzseihez! | | Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! |
| |
| Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! | | Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több! | |
| |
| Miért hagytad Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük a szívünk, ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra, a te szolgáidért, örökrészed törzseiért. | | Térjetek hozzám és megszabadultok, ti, határai a földnek, mind! Mert én vagyok az Isten, és nincsen más. |
| |
| "hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." - Te is vallod? |
|"Hagytam, hogy szívük kemény maradjon, és kövessék a maguk tanácsát.!"
1414|1312149600|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 59,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 46,9 |
| |
| Félni fogják az ÚR nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön mint egy sebes folyam, amelyet az ÚR szele korbácsolt föl. | | Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! |
| |
| És félik napnyugottól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét, mikor eljő, mint egy sebes folyóvíz, a melyet az Úr szele hajt. | | Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! | |
| |
| És félik napnyugottól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét, mikor eljő, mint egy sebes folyóvíz, a melyet az Úr szele hajt.. | | Emlékezzetek a régmúlt időkre, hogy én vagyok az Isten és nincsen más; hogy nincs senki hozzám hasonló. |
| |
| "Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz." - Istent félnünk és szeretnünk kell s csak benne bíznunk! |
|"Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten!"
1413|1312063200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 54,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 48,12a |
| |
| Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád. | | Hallgass rám, Jákób! Izráel, akit elhívtam! Én vagyok az első, |
| |
| Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád. | | Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első | |
| |
| Igazságosság lesz az alapod, és elkerül a nyomorúság, nem kell hát semmitől félned. Elkerül a rettegés, nem is közelíthet hozzád. | | Hallgass rám, Jákob, s meghívottam, Izrael! Én vagyok az első, |
| |
| "Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten." - Ő a te erős várad is? |
|"Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!"
1412|1311976800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 57,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 48,12b |
| |
| Kitől tartottál és féltél, hogy hazudoznod kell? Miért nem törődtél velem, miért nem gondoltál rám? Talán hallgatok én ősidők óta, azért nem félsz engem?! | | az utolsó is én vagyok! |
| |
| Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál és rólam meg nem emlékezél, szívedre sem vevéd? vagy azért nem félsz engem, hogy hallgatok már régtől fogva? | | és én az utolsó. | |
| |
| Kitől rettegtél és kitől féltél, hogy hűtlenül elhagytál, hogy rólam megfeledkeztél, és nem gondoltál rám? Talán, mert hallgattam, s bezártam a szemem, azért nem féltél tőlem? | | és én vagyok az utolsó. |
| |
| "Ki tette, ki vitte véghez ezt? Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az ÚR, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok." - Az örök Vagyok a te Istened is! |
|"Elfeledkeztél szabadító Istenedről, erős Kőszikládra nem gondoltál!"
1411|1311890400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 54,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 48,17 |
| |
| Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé. | | Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. |
| |
| Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel, és özvegységednek gyalázatáról többé meg nem emlékezel. | | Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell. | |
| |
| Ne félj, nem fogsz megszégyenülni, ne pirulj, nem ér gyalázat! Sőt elfelejted ifjúkorod szégyenét, és özvegységed gyalázatára nem kell emlékezned többé. | | Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: Én az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, ami arra az útra vezet, amelyen járnod kell. |
| |
| "Bárcsak rám hallgatna népem, az én utaimon járna Izráel!" - Vezess Jézusunk, s véled indulunk! |
|"Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, URam!"
1410|1311804000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 51,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 49,23 |
| |
| Elfelejtetted alkotódat, az URat, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek? Miért rettegsz szüntelen, mindennap az elnyomó izzó haragjától, mellyel el akar pusztítani? De hová lesz az elnyomó izzó haragja?! | | Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak. |
| |
| Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, a ki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja? | | És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek. | |
| |
| Elfeledkeztél az Úrról, alkotódról, aki kiterjesztette az eget, s megvetette a föld alapjait. Ezért remegsz folyvást, mindennap, sanyargatód haragjától, attól, hogy elveszít téged. De hol van már sanyargatód haragja? | | Királyok táplálnak majd, és királynék lesznek a dajkáid. Földre borulva hódolnak előtted, s a lábad porát nyalják. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és hogy akik bennem bíznak, nem vallanak szégyent. |
| |
| "Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az ÚR, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene." - Leborultál már előtte, dicsőítve szent nevét?! |
|"Ezt mondja megváltód, az ÚR, aki az anyaméhben formált: Én, az ÚR, alkottam mindent!"
1409|1311717600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 51,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 49,26 |
| |
| Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut? | | Elnyomóiddal megetetem saját húsukat, megrészegednek saját vérüktől, mint a musttól. Akkor majd megtudja mindenki, hogy én vagyok az ÚR, a te szabadítód, és megváltód, Jákób erős Istene. |
| |
| Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! | | És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktől megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene! | |
| |
| Én, én magam vagyok a ti vigasztalótok! Miért is félnél hát halandó embertől; ember fiától, aki úgy elhervad, miként a fű? | | Ellenségeidet megetetem a saját húsukkal; úgy megittasodnak a saját vérüktől, mint az új bortól. Akkor mindenki megtudja majd, hogy én, az Úr vagyok a te Szabadítód, és a te Megváltód, Jákob erőse. |
| |
| "Megetetem velük fiaik és leányaik húsát, egyik ember megeszi a másiknak a húsát az ostrom nyomorúsága idején, amikor ostromolják őket ellenségeik, akik az életükre törnek." - "Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni." - Borzasztó az ő ítélete, ellenségein! |
|"Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!"
1408|1311631200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 51,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 50,5 |
| |
| Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, mely szívébe zárta tanításomat! Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól ne rendüljetek meg! | | Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. |
| |
| Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek! | | Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam. | |
| |
| Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, ki szívében viseli tanításom. Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, és ne essetek kétségbe szidalmaik miatt. | | Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. |
| |
| "Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem a te akaratodat, Istenem.” - Te is neki engedelmeskedsz?! |
|"Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa!"
1407|1311544800|dynamic|- Hétfő|
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 50,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 51,12 |
| |
| Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére! | | Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut? |
| |
| Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára? ő, a ki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! | | Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! | |
| |
| Mind, aki közületek féli az Urat, az ő szolgája szavára hallgasson. Ha meg sötétségben jár és nincs világossága, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenére! | | Én, én magam vagyok a ti vigasztalótok! Miért is félnél hát halandó embertől; ember fiától, aki úgy elhervad, miként a fű? |
| |
| "Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!" - "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" |
|"Isten törvénye van a szívében, nem ingadoznak léptei!"
1405|1311458400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 44,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 51,15 |
| |
| Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla! | | Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki fölriasztom a tengert, hogy zúgnak hullámai. Seregek URa a nevem! |
| |
| Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kőszál, nem tudok! | | Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, a ki megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem? | |
| |
| Ne féljetek, ne rettegjetek: Nemde régtől fogva megmondtam és kijelentettem nektek, ti vagytok a tanúim: Van-e más isten rajtam kívül? És van-e más Szikla? Nem tudok róla. | | Én vagyok az Úr, a te Istened, én kavarom fel a tengert, hogy zúgjanak a habjai; a Seregek Ura a nevem. |
| |
| „Tudd meg azért ma, és szívleld meg: az ÚR az Isten fenn a mennyben és lenn a földön, nincs más!" - Ő a mi mennyei Atyánk a Jézus Krisztus által! |
|"Van-e Isten az ÚRon kívül? Van-e kőszikla Istenünkön kívül?"
1406|1311372000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 44,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 52,6 |
| |
| Ezt mondja az ÚR, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki megsegít: Ne félj szolgám, Jákób, Jesúrún, akit kiválasztottam! | | Ezért majd megismeri népem a nevemet azon a napon, hogy én vagyok az, aki így szólt: Itt vagyok! |
| |
| Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam! | | Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, a ki mondom: Ímé, itt vagyok! | |
| |
| Ezt mondja az Úr, aki teremtett, aki anyád méhében alkotott, a gyámolod: Ne félj szolgám, Jákob, Jesurun, akit kiválasztottam. | | Ismerje meg hát népem a nevemet; azon a napon majd megértik, hogy én magam mondom: „Íme, itt vagyok!” |
| |
| „Közel van igazságom, nincs már messze, szabadításom nem késik. A Sionon szabadulást szerzek ékességemnek, Izráelnek." - Uralkodik az Úr, ő a mi bizodalmunk! |
|"Istened uralkodik!"
1404|1311285600|dynamic|- Péntek|
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 43,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 58,6 |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. | | Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek. | | Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? | |
| |
| Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. | | Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! |
| |
| „Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” - Még tart ez a kegyelmi idő! |
|"Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!"
1403|1311199200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 43,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ézs 60,16 |
| |
| De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! | | Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az ÚR, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene. |
| |
| És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! | | És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene. | |
| |
| Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. | | A nemzetek tejét szívod majd, és a királyok gazdagsága táplál. Így megtudod, hogy én, az Úr vagyok a te szabadítód; hogy Jákob Erőse a te Megváltód. |
| |
| "Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak." - Isten gyermeke vagy, élj méltóan örökségedhez! |
|"De most hallgass rám, szolgám, Jákób, Izráel, akit kiválasztottam!"
1402|1311112800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 41,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 1,8 |
| |
| Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -. | | Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. |
| |
| Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje! | | Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. | |
| |
| Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod - az Úr mondja ezt neked -, Izrael Szentje, a te Megváltód. | | Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” |
| |
| "Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled." - Veled vándorol utadon Jézus! - De te is vele jársz? |
|"Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!"
1401|1311026400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 41,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 1,9 |
| |
| Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! | | Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet! |
| |
| Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek! | | És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! | |
| |
| Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. | | Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat és így szólt hozzám: „Nézd, ajkadra adom szavaimat, |
| |
| "Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok." - Jézus a mi prófétánk! |
|"Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!"
1400|1310940000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 41,10b | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 2,31 |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. | | Ti, mai emberek! Figyeljetek az ÚR igéjére! Olyan lettem én Izráelnek, mint a puszta, vagy mint a homályba borult föld? Miért mondta az én népem: A magunk útján járunk, többé nem megyünk hozzád! |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. | | Oh te nemzetség! Lásd meg az Úr dolgát! A puszta voltam-é én Izráelnek, avagy a setétség földje? Miért mondotta az én népem: Szabadok vagyunk, nem megyünk többé hozzád! | |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. | | Micsoda nemzetség vagytok! Figyeljetek csak az Úr szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. |
| |
| "Bizony, egészen hűtlen lett hozzám Izráel és Júda háza - így szól az ÚR. Megtagadták az URat, és ezt mondták: Nincsen ő, nem érhet bennünket veszedelem, nem látunk fegyvert és éhínséget. A próféták csak fecsegnek, és nem az ige szól belőlük. Csak ennyibe kell venni őket!" - Ne légy hűtlen Istenedhez, ő hű marad hozzád! |
|"Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass!"
1399|1310853600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 41,10a | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 3,12 |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok, | | Ezért indulj, kiáltsd ezeket a szavakat észak felé! Ezt mondd: Térj meg, elpártolt Izráel - így szól az ÚR -, akkor nem haragszom rátok! Mert én hű vagyok - így szól az ÚR -, nem tart örökké haragom. |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok; | | Menj el, és kiáltsd e szókat észak felé, és mondjad: Térj vissza, elpártolt Izráel, ezt mondja az Úr, és nem bocsátom reátok haragomat, mert kegyelmes vagyok én, ezt mondja az Úr, nem haragszom mindörökké. | |
| |
| Ne félj, mert veled vagyok, | | Menj el, és kiáltsd ezeket a szavakat észak felé: Térj vissza, te hűtlen Izrael - mondja az Úr. Nem haragszom többé rád mindörökre, hiszen irgalmas vagyok - mondja az Úr. |
| |
| "De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" - Tied vagyok, Jézusom, megyek keresztutadon! |
|"Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy!"
1398|1310767200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 40,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 3,14 |
| |
| Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! | | Térjetek meg, elpártolt fiaim! - így szól az ÚR - mert én vagyok Uratok. Kiválasztok közületek városonként egyet, nemzetségenként kettőt, és elviszlek benneteket a Sionra. |
| |
| Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! | | Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek, és magamhoz veszlek titeket, egyet egy városból, kettőt egy nemzetségből, és beviszlek titeket Sionba. | |
| |
| Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak; emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek. Emeld fel hangod! Ne félj! És hirdesd Júda városainak: Nézzétek, a ti Istenetek! | | Térjetek vissza hozzám, elpártolt fiaim - mondja az Úr -, mert egyedül én vagyok a ti Uratok. Magamhoz veszlek benneteket, egyet egy városból és kettőt egy nemzetségből, és visszaviszlek benneteket Sionba. |
| |
| "Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!" - Hírdesd az evangéliumot minden teremtménynek! |
|"Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat!"
1397|1310680800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 37,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 7,23 |
| |
| így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír király szolgái! | | hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen! |
| |
| És monda nékik Ésaiás: Így szóljatok uratoknak: ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem az assiriai király szolgái. | | Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, a melyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok! | |
| |
| az így válaszolt nekik: „Mondjátok meg uratoknak: Ezt üzeni az Úr: Ne félj azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel Asszíria királyának szolgái gyaláztak! | | hanem ilyen parancsot adtam nekik: Hallgassatok a szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok. |
| |
| "Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek." - Az örök Vagyok gyermeke lehetsz, ha reá hallgatsz és engedelmeskedsz neki, mint Uradnak! |
|Jézust minden nép úrnak fogja vallani és leborul előtte az ítéletkor!
1396|1310594400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 35,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 9,23 |
| |
| Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! | | Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az ÚR! |
| |
| Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! | | Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr. | |
| |
| Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” | | hanem aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy van benne értő lélek és ismer engem, mert én vagyok az Úr, és én kegyelemben, igazságban és hűségben kormányozom a földet; ezekben lelem kedvemet - mondja az Úr. |
| |
| "Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék!" - Gyönyörködjél az Úrban! |
|"De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! - így szól az ÚR!"
1395|1310508000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 29,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 11,4 |
| |
| mert ha gyermekei meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét, és rettegnek Izráel Istenétől. | | amelyet őseiteknek parancsoltam azon a napon, amikor kihoztam őket Egyiptomból, a vaskohóból, és ezt parancsoltam: Hallgassatok szavamra, és teljesítsétek mindazt, amit én parancsolok nektek! Akkor népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Ha látni fogják gyermekei kezeim munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét. | | A melyet akkor parancsoltam a ti atyáitoknak, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről, a vaskemenczéből, mondván: Halljátok meg az én szómat, és cselekedjétek mindazokat, a miket én parancsolok néktek, és népemmé lesztek, én pedig Istenetekké leszek néktek; | |
| |
| mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti a nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve tisztelik Izrael Istenét. | | amelyeket atyáitoknak parancsoltam, amikor kivezettem őket a vaskohóból, Egyiptom földjéről. Ezt mondtam nekik: Hallgassatok szavamra, teljesítsétek minden parancsomat, akkor az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek, |
| |
| "Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Aki az Atyától hallott és tanult, az mind énhozzám jön." - Hozzámentél már?! |
|"Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek!"
1394|1310421600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 28,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 15,20 |
| |
| Valahányszor megjön, elragad benneteket. Mert megjön minden reggel, sőt nappal is, éjjel is. Akkor a folytonos rettegés majd megérteti veletek a kijelentést! | | Bevehetetlen ércfallá teszlek ezzel a néppel szemben. Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megsegítlek és megmentelek - így szól az ÚR. |
| |
| S a hányszor eljő, elragad titeket; mert minden reggel eljő, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást; | | És e nép ellen erős érczbástyává teszlek téged, és viaskodnak ellened, de nem győzhetnek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megvédjelek és megszabadítsalak téged, azt mondja az Úr! | |
| |
| Valahányszor eljön, elér titeket. Mert eljön majd reggelenként, sőt éjjel is, nappal is eljön. Micsoda rémületet fog majd kelteni, ha egyáltalán lesz, aki megérti jelentését! | | Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt. Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, - mondja az Úr. |
| |
| "Megerősített várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyaival, vezetőivel, papjaival és az ország népével szemben." Az ÚR harcol érted! |
|"Harcolnak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szól az ÚR!"
1393|1310335200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 26,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 17,10 |
| |
| URam, fölemelted kezedet, de nem látják. Majd meglátják, hogy féltőn szereted népedet, és megszégyenülnek: tűz emészti meg ellenségeidet. | | Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli. |
| |
| Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet. | | Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. | |
| |
| Uram, magasra emeled a kezed, de ők nem látják meg. Majd egyszer meglátják, mennyire szereted ezt a népet, és megszégyenülnek; az ellenségeidnek készített tűz megemészti őket. | | Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és próbának vetem alá a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint. |
| |
| Az ítéletkor "tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket." - "Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint." - "aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe!" |
|"A házad iránti féltő szeretet emészt!"
1392|1310248800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 25,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 20,11 |
| |
| Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa. | | De az ÚR velem van, mint erős vitéz. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy feledésbe! |
| |
| Ezért dicsőítnek téged erős népek, erőszakos pogányok városai félnek téged! | | De az Úr velem van, mint hatalmas hős, azért elesnek az én kergetőim és nem bírnak velem, igen megszégyenülnek, mert nem okosan cselekesznek: örökkévaló gyalázat lesz rajtok és felejthetetlen. | |
| |
| Ezért erős népek áldanak, s a hatalmas nemzetek városai félik a neved. | | De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. |
| |
| "Harcolnak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szól az ÚR." - De küzd értünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk! - Ismered őt? |
|"Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR!"
1391|1310162400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 19,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 24,7 |
| |
| Egyiptom rettegni fog Júdától: ha csak említik is előtte, már retteg a Seregek URának végzésétől, amelyet ellene hozott. | | Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám. |
| |
| És Júda földe félelmére lesz Égyiptomnak, valaki csak említi azt előtte, már fél, a seregek Urának tanácsáért, a melyet Ő végzett felőle. | | És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám. | |
| |
| Akkor Júda földje rémületére lesz Egyiptomnak, ha csak említi is valaki, már megijed Egyiptom attól, amit a Seregek Ura határozott ellene. | | És szívet adok nekik, hogy elismerjék: én vagyok az Úr. Ők az én népem lesznek, én meg Istenük leszek, mert teljes szívükből hozzám térnek. |
| |
| "Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek." - Isten gyermeke vagy-e már? |
|"És népemmé lesztek, én pedig Istenetek leszek!"
1390|1310076000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 19,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 30,10 |
| |
| Azon a napon olyan lesz Egyiptom, mint az asszonyok: borzadni és rettegni fog a Seregek URa fölemelt kezétől, mert fölemeli ellene. | | Te azért ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, és ne reszkess, Izráel! Mert én hazasegítelek a távolból, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. |
| |
| Ama napon olyan lesz Égyiptom, mint az asszonyok, retteg és fél a seregek Ura kezének felemelésétől, a melyet fölemel ellene. | | Te azért ne félj, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, se ne rettegj Izráel; mert ímhol vagyok én, a ki megszabadítlak téged a messze földről, és a te magodat az ő fogságának földéből; és visszatér Jákób és megnyugoszik, és bátorságban lesz, és nem lesz, a ki megháborítsa. | |
| |
| Azon a napon az egyiptomiak olyanok lesznek, mint az asszonyok: félni fognak és rettegni, amikor a Seregek Ura fölemeli ellenük a kezét. | | Ne félj hát, szolgám, Jákob, - mondja az Úr -, Izrael, ne rettegj. Nézd, kiszabadítalak a távoli országokból, és utódaidat fogságuk földjéről. Jákob újra nyugalmat élvez, és jólétben él, senki sem háborgatja. |
| |
| "De te ne félj, szolgám, Jákób, és ne rettegj, Izráel! Mert én hazasegítlek a messzeségből, ivadékaidat a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki!" - Ha Isten velünk, ki ellenünk? Az ÚR a mi oltalmunk! |
|"Ne félj, én megsegítlek!"
1389|1309989600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 12,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 30,11 |
| |
| Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. | | Én veled leszek - így szól az ÚR -, és megszabadítalak. Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. |
| |
| Ímé, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! | | Mert veled vagyok én, azt mondja az Úr, hogy megtartsalak téged: mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kiűztelek téged, csak néked nem vetek véget, hanem megfenyítelek téged ítélettel, mert nem hagylak egészen büntetés nélkül. | |
| |
| Nézzétek: Isten az üdvösségem! Bizalom tölt el, s nincs bennem félelem, mert az Úr az erősségem, a dicsőítő énekem, és az üdvösségem. | | Mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak, igen, megsemmisítem mind a nemzeteket, amelyek közé szétszórtalak. De téged nem semmisítlek meg, csak megfenyítelek, ahogy igazságosságom kívánja, mert nem engedhetem, hogy teljesen büntetlen maradj. |
| |
| " „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” - "Fenyíts minket, URam, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy!" - "Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma!" |
|"Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem!"
1388|1309903200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 11,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 30,22 |
| |
| Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, | | És népemmé lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: | | És népemmé lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek. | |
| |
| s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, | | Így ti az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek. |
| |
| "Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám." - Én Uram és én Istenem! |
|"Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet!”
1387|1309816800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 10,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 31,1 |
| |
| Ezért így szólt az Úr, a Seregek URa: Ne félj népem, Sion lakója, Asszíriától, ha megver bottal, és rád emeli vesszejét, mint Egyiptom tette. | | Abban az időben - így szól az ÚR - Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek. |
| |
| Azért így szól az Úr, a seregeknek Ura: Ne félj népem, Sionnak lakosa, az Assiriabeli királytól! bár botjával megver tégedet és pálczáját felemeli rád, miként Égyiptom egykoron; | | Az időben, monda az Úr, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, és ők az én népemmé lesznek. | |
| |
| Ezt mondja a Seregek Ura: „Ne félj Asszíriától, népem, Sion lakója! Vesszővel ver ugyan, és fölemeli botját ellened, | | Abban az időben - mondja az Úr - Izrael minden nemzetségének Istene leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| "hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!” - Az ÚR a te Istened, egyedül! |
|"Féld Istenedet, az URat, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsolatát!"
1386|1309730400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 9,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 31,9 |
| |
| Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt! | | Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem. |
| |
| Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt! | | Siralommal jőnek és imádkozva hozom őket, vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton, hol el nem esnek, mert atyja leszek az Izráelnek, és az Efraim nékem elsőszülöttem. | |
| |
| Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete. | | Könnyek között mentek el innen, de megvigasztalódva vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek. Mert atyjává lettem Izraelnek, és Efraim elsőszülött fiam. |
| |
| "Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” |
|"Sion ítélettel váltatik meg, megtérői igazság által!"
1385|1309644000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 8,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 31,32 |
| |
| A Seregek URát tartsátok szentnek, őt féljétek, tőle rettegjetek, | | Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR. |
| |
| A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! | | Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. | |
| |
| A Seregek Urát - őt valljátok Szentnek, csak tőle féljetek, csak tőle remegjetek. | | De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam - mondja az Úr. |
| |
| "Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” - Istent mindennél jobban félnünk és szeretnünk kell és csak benne bíznunk! |
|"Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!"
1384|1309557600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 8,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 31,33 |
| |
| Ne mondjátok összeesküvésnek mindazt, amit ez a nép összeesküvésnek mond, amitől fél, attól ne féljetek, és ne rettegjetek! | | Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. |
| |
| Ti ne mondjátok összeesküvésnek, valamit e nép összeesküvésnek mond, és félelme szerint ne féljetek és ne rettegjetek; | | Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. | |
| |
| Ti ne mondjátok összeesküvésnek, amit ez a nép összeesküvésnek mond. És amitől fél, attól ne féljetek és ne remegjetek. | | Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| "Megtisztítom őket minden bűnüktől, amelyeket elkövettek ellenem; megbocsátom minden bűnüket, amelyeket elkövettek ellenem, amikor elpártoltak tőlem." "Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik!" -Átélted már ezt a szívátültetést? |
|"Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom!"
1383|1309471200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ézs 7,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 32,27 |
| |
| és mondd meg neki: Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt, az arámi Recínnek és Remaljá fiának a haragja miatt! | | Én vagyok az ÚR, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen? |
| |
| És mondd néki: Vigyázz és légy nyugodt; ne félj! és meg ne lágyuljon szíved e két füstölgő üszögdarab miatt, Reczinnek és Sziriának, és Remalja fiának felgerjedett haragja miatt! | | Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajjon van-é valami lehetetlen nékem? | |
| |
| És ezt mondd majd neki: Vigyázz, őrizd meg nyugalmadat és ne félj! Ne remegjen a szíved ennek a két fadarabnak füstölgő zsarátnokától, | | Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem? |
| |
| "Mert így szól az én Uram, az ÚR, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok!" - "Hozzálépett Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt?" - Isten szuverén ÚR! - Elismerted ezt? |
|"Ó, Uram, URam! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalommal és kinyújtott karral. Neked semmi sem lehetetlen!"
1382|1309384800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Préd 8,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 32,38 |
| |
| A bűnösnek azonban nem lesz jó dolga, és élete nem nyúlik hosszúra, mint az árnyék, mivel nem féli az Istent. | | Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbítja meg az ő életét, olyan lesz, mint az árnyék, mert nem rettegi az Istennek orczáját. | | És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenök leszek. | |
| |
| A gonosznak nem lesz jó sora, és nem fogja napjait megnyújtani, mint az árnyékot, mivel nem fél az Istentől. | | Akkor majd az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. |
| |
| "Tudod-e azt, hogy ősidőktől fogva, amióta csak ember került a földre, a bűnösök vigadozása rövid ideig tart, és az elvetemültek öröme egy pillanat?" - Az istenhívők az ő népe. |
|"Akkor majd az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek!"
1381|1309298400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Préd 5,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 42,11 |
| |
| Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság. Ezért féld az Istent! | | Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! Ne féljetek tőle - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből! |
| |
| Mert a sok álomban a hiábavalóság is és a beszéd is sok; hanem az Istent féljed. | | Ne féljetek a babiloni királytól, a kitől most féltek, ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. | |
| |
| Ennyi álom, ennyi hiábavalóság; sok a szóbeszéd és a szélkergetés. Tehát féld az Istent! | | Ne féljetek többé Babilon királyától; ne féljetek tőle -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből. |
| |
| "Az a próféta, aki álmot látott, mondja meg, hogy csak álom volt. De aki igét kapott, hirdesse igémet igazán! Mi köze a szalmának a tiszta búzához? - így szól az ÚR." -Jussunk el az emberi beszédtől Isten élő igéjéhez! |
|Ne emberektől félj, hanem az Istent féld!
1380|1309212000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 29,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 44,26 |
| |
| Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál. | | De halljátok meg az ÚR igéjét ti júdaiak mindnyájan, akik Egyiptomban laktok: Megesküdtem az én nagy nevemre - mondotta az ÚR -, hogy egyetlen júdai ember sem ejti ki többé a nevemet egész Egyiptomban így: Az én URamra, az élő ÚRra mondom! |
| |
| Az emberektől való félelem tőrt vet; de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik. | | Azért halljátok meg az Úr szavát mind, ti Júdabeliek, a kik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván: Él az Úr Isten, egész Égyiptom földén! | |
| |
| Az emberfélelem kelepcét állít fel, de aki az Úrban bízik, védelmet lel. | | De halljátok az Úr szavát, mindnyájan, ti, júdaiak, akik Egyiptom földjén laktok: Saját nagy nevemre esküszöm - mondja az Úr -, hogy Júda népéből senki sem említi többé az én nevemet egész Egyiptomban; egyikük sem mondja többé: „Amint igaz, hogy Isten, az Úr él!” |
| |
| "Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” Vessük el modern, mai bálványainkat is! |
|Istenítélet a bálványimádás bűne miatt!
1379|1309125600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 24,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jer 46,28 |
| |
| Féljed, fiam, az URat és a királyt, és felforgatók közé ne keveredj! | | Ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. |
| |
| Féld az Urat, fiam, és a királyt; a pártütők közé ne elegyedjél. | | Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. | |
| |
| Fiam, tiszteld az Urat és a királyt; sem egyik, sem másik ellen ne lázadj fel! | | Ne félj hát, szolgám, Jákob - mondja az Úr -, mert veled vagyok. Azoknak a népeknek mind véget vetek, amelyek közé szétszórtalak; de neked nem vetek véget, csak megfenyítelek igazság szerint, mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül. |
| |
| "Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett." - "Fenyíts minket, URam, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy!" |
|"Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek!"
1378|1309039200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 23,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 6,7 |
| |
| Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az URat féld mindennap, | | Hullanak köztetek a sebesültek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ne irígykedjék a te szíved a bűnösökre; hanem az Úr félelmében légy egész napon; | | És elhulljon a sebesült közöttetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne a bűnösök miatt gerjedjen föl szíved, inkább minden nap az Úr félelmében! | | Akiket közületek döfés ér, leroskadnak. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!" - "Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag!" |
|"Összetörik és megsemmisítik bálványaitokat!"
1377|1308952800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 21,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 6,10 |
| |
| Az igaznak öröm, ha a törvény jut érvényre, de a gonosztevőnek rettegés. | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Nem hiába mondtam meg, hogy ilyen veszedelmet hozok rájuk. |
| |
| Vígasság az igaznak igazat cselekedni; de ijedelem a hamisság cselekedőinek. | | És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt. | |
| |
| Igazságot tenni öröm az igaznak, de nagy ijedelem a gonosztevőknek | | Így majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, hogy nem hiába beszéltem, hanem valóban rájuk szabadítom ezt a sok borzalmat. |
| |
| "Az ostobának a galádságban telik öröme, az értelmes embernek pedig a bölcsességben." - "Majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között, az oltárok körül, minden magas halmon, minden hegycsúcson, minden bujazöld fa és minden lombos cserfa alatt; mindenütt, ahol engesztelő illatáldozatot szoktak bemutatni bálványaiknak." - Ne legyen más Istened! |
|"Én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!"
1376|1308866400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 19,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 6,13 |
| |
| Az ÚR félelme életet jelent: az ember elégedetten alszik, nem éri veszedelem. | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között, az oltárok körül, minden magas halmon, minden hegycsúcson, minden bujazöld fa és minden lombos cserfa alatt; mindenütt, ahol engesztelő illatáldozatot szoktak bemutatni bálványaiknak. |
| |
| Az Úrnak félelme életre visz; és az ilyen megelégedve tölti az éjet, gonoszszal nem illettetik. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor sebesültjeik ott lesznek bálványaik között az ő oltáraik körül, minden magas halmon, minden hegyeknek tetein, minden zöld fa alatt és minden lombos terpentinfa alatt, a hol csak kedves illatot adának minden bálványaiknak. | |
| |
| Az Úrnak félelme életben tart, van mit ennie az embernek, s nem kell rettegnie bajtól. | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor holttestük ott hever a bálványok között, oltáraik körül, minden kiemelkedő halmon, minden hegy tetején, minden zöldellő fa és minden lombos terebint alatt, mindenütt, ahol kellemes illatú áldozatot mutattak be bálványaiknak. |
| |
| Isten megindokolja ítéletét népe felett: "De a júdaiak is azt tették, amit rossznak lát az ÚR, és még sokkal jobban felingerelték őt vétkeikkel, amelyeket elkövettek, mint őseik a maguk tetteivel. Ők is építettek áldozóhalmokat, szent oszlopokat és szent fákat minden magas halmon és minden bujazöld fa alatt." - Ne legyen más istened! Ne imádj bálványt! |
|"Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők!"
1375|1308837480|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 10,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 6,14 |
| |
| Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül. | | Kinyújtom a kezemet ellenük, sivárrá és kietlenné teszem az országot, minden lakóhelyüket a pusztától Dibláig. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| A mitől retteg az istentelen, az esik ő rajta; a mit pedig kivánnak az igazak, meg lesz. | | Kinyújtom azért kezemet reájok, és teszem a földet kietlen pusztasággá, a pusztától fogva Dibláig minden lakóhelyökön, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| A gonoszt utoléri, amitől retteg, amit az igazak kívánnak, az osztályrészük lesz. | | Kinyújtom ellenük kezemet, pusztasággá teszem a földet a sivatagtól egészen Ribláig mindenütt, ahol csak laknak, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten végrehajtja ítéletét népe felett: "Babilónia királya pedig levágatta, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának saját földjéről." - A bálványimádás bűne miatti ítélet mást sem kerül el... Isten féltőn szerető ÚR! |
|"Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!"
1374|1308693600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 3,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 7,4 |
| |
| Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. | | Nem szánakozom rajtad, és nem leszek könyörületes, hanem megbüntetlek, ahogy érdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától, ha eljő; | | És nem kedvez az én szemem néked, sem meg nem szánlak; hanem a te útaidat vetem reád, és útálatosságaid közötted lesznek és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. | | Szemem nem tekint rád irgalommal, s nem könyörülök meg rajtad, hanem felelőssé teszlek útjaidért, és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten meghirdeti ítéletét népe felett: "Most már hamarosan kitöltöm rajtad lángoló haragomat, elbánok veled haragomban; elítéllek úgy, ahogy megérdemled, és megbüntetlek minden utálatos tettedért." - "mivel te tisztátalanná tetted szentélyemet minden förtelmes és utálatos bálványoddal, azért én elveszem tőled; nem szánakozom, és nem leszek könyörületes!" - Ne imádj bálványt! |
|"Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon!"
1373|1308607200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 3,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 7,9 |
| |
| Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. | | Nem szánakozom, és nem leszek könyörületes. Úgy bánok veled, ahogy megérdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, vagyok az, aki ver! |
| |
| Mikor lefekszel, nem rettegsz; hanem lefekszel és gyönyörűséges lesz a te álmod. | | És nem kedvez az én szemem, sem meg nem szánlak; útaid szerint fizetek tenéked, és a te útálatosságaid közötted lesznek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki ver. | |
| |
| Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. | | Szemem nem tekint rád irgalommal és nem könyörülök, hanem számon kérem tőled útjaidat és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki lesújtok. |
| |
| Isten megindokolja ítéletét népe felett: "Te dobtál el engem - így szól az ÚR -, hátat fordítottál nekem. Ezért kinyújtom kezemet és elpusztítalak, belefáradtam a szánakozásba." - Ne legyen más istened, ne imádj bálványt! |
|"Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az ÚR támogat engem!"
1372|1308520800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 3,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 7,27 |
| |
| Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat! | | A király gyászolni fog, a fejedelmet borzadás környékezi, és az ország népének megbénul az ereje. Úgy bánok velük, ahogy megérdemlik. Ahogyan ők ítéltek, úgy ítélem meg őket. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól. | | A király szomorkodik, a fejedelem irtózatba öltözik; s a föld népének kezei megdermednek. Útjok szerint cselekszem velök, ítéletök szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne tartsd magadat bölcsnek, inkább féld az Urat és kerüld a rosszat! | | A király gyászolni fog, a fejedelmet szomorúság keríti hatalmába, az ország népének megbénul a keze. Tetteik szerint bánok velük, ítéleteik szerint ítélkezem fölöttük, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint." |
|"Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak!"
1371|1308434400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péld 1,29 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 11,10 |
| |
| mert gyűlölték a tudást, és nem az ÚR félelmét választották; | | Fegyvertől fogtok elesni, Izráel határán ítélkezem fölöttetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Azért hogy gyűlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották. | | Fegyver miatt hulljatok el, Izráel határán ítéllek meg titeket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Mivel gyűlöletes volt előttük a belátás, és az Úr félelmét kevésre becsülték, | | Kard élén hulltok el Izrael határain belül, végrehajtom rajtatok az ítéletet, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "nem törődtek tanácsommal, megvetették minden feddésemet." - Az istentelenség megítéltetik. De: "A bölcsesség kezdete az ÚR félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek. Az ő dicsérete örökre megmarad." - Istent félnünk és szeretnünk kell! |
|"Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik!"
1370|1308348000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Péd 1,26 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 11,12 |
| |
| ezért én is nevetek majd a bajotokon, kigúnyollak, ha eljön, amitől rettegtek, | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, mert nem az én rendelkezéseim szerint éltetek, és nem az én törvényeimet teljesítettétek, hanem a körülöttetek levő népek törvényeit teljesítettétek. |
| |
| Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljő az, a mitől féltek. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert az én végzéseimben nem jártatok, és rendeléseimet nem cselekedtétek, hanem a pogányok módja szerint cselekedtetek, a kik körültetek vannak. | |
| |
| Ezért most én is nevetek bajotokon, gúnyolódom, ha hatalmába kerít titeket a rettegés, | | s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, akinek nem tartottátok meg a törvényeit és nem követtétek a parancsait, hanem a körülöttetek lévő népek szokásai szerint éltetek.” |
| |
| "Megszégyenülnek a bálványimádók mind, akik a bálványokkal dicsekszenek. Az ÚR előtt borul le minden isten." - Ne imádd se önmagad, se más ember által készített bálványt! |
|"Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül!"
1369|1308261600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 130,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 11,16 |
| |
| De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. | | Ezért mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Elvetettem őket messzire a pogányok közé, szétszórtam őket az országokba, de én vagyok a szentélyük egy kis időre azokban az országokban, amelyekbe jutottak. |
| |
| Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged! | | Ezokáért mondjad: így szól az Úr Isten: Mivelhogy távol vetettem őket a pogányok közé, és szétszórtam őket a tartományokba, tehát én leszek nékik templomul rövid időre a tartományokban, a melyekbe mentek. | |
| |
| Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged. | | Ezért mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Igen, elküldtem őket messzire, a népek közé, szétszórtam őket idegen országokba, s rövid időre én lettem számukra a szentély azon a földön, ahová mentek. |
| |
| Isten kéri: "Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani." - "Akkor majd megértik ... hogy én törtem össze tőlem elfordult parázna szívüket és bálványaikkal paráználkodó szemüket. Megundorodnak önmaguktól gonoszságuk miatt, mert mindenféle utálatosságot követtek el." |
|"Nyomorúságukban keresnek majd engem!"
1368|1308175200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 119,161 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 11,20 |
| |
| Fejedelmek üldöznek ok nélkül, de szívemet csak igéd rettentheti meg. | | hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| A fejedelmek ok nélkül üldöztek engem; de a te igédtől félt az én szívem. | | Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenök. | |
| |
| A fejedelmek ok nélkül üldöznek, de szívem csak a te szavadat féli. | | hogy törvényeim szerint éljenek, tartsák szem előtt parancsaimat, és teljesítsék őket. Akkor a népem lesznek, én meg az Istenük leszek. |
| |
| Isten megígérte: "Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik!" - Csak így lehetsz Isten gyermeke! |
|"Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek!"
1367|1308088800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 119,120 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,11 |
| |
| Megborzadt a testem, mert rettegek tőled, félek ítéleteidtől. | | Mondd: Én intő jel vagyok számotokra! Ahogyan én tettem, úgy kell majd nekik is tenniük: mint rabok mennek a fogságba. |
| |
| Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől. | | Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek. | |
| |
| Testem remeg előtted a félelemtől, reszketve nézem ítéletedet. | | Mondd: én jel vagyok nektek. Amit én tettem, azt teszik majd ők is: száműzetésbe, fogságba mennek. |
| |
| "Odaadom Cidkijját, Júda királyát és vezéreit is ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe, a babilóniai király hadseregének hatalmába, amely most elvonult innen." - "Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?" - Te ne félj, csak higgy! |
|Isten igazságos ítélete népén
1366|1308002400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 118,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,15 |
| |
| Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor elszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba. |
| |
| Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom őket a pogányok közé, és szétszórom őket a tartományokba. | |
| |
| Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha szétszórom őket a népek közé és szétszélesztem őket idegen országokba. |
| |
| "Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!" - "Segítőit pedig és egész csapatát, akik csak körülötte vannak, széjjelszórom mindenfelé, és kivont karddal üldözöm őket." - Ha Istent féled, nem kell emberektől félned! |
|"Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”"
1365|1307916000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 116,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,16 |
| |
| Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok. | | De megtartok közülük néhány embert a fegyver, éhínség és dögvész után, hogy elbeszélhessék utálatos dolgaikat a népek között, amelyek közé kerülnek. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam. | | De meghagyok közülök kevés férfiakat a fegyvertől, éhségtől s döghaláltól, hogy elbeszéljék minden útálatosságukat a pogányok közt, a kik közé mennek, s hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Körülvettek a halál kötelékei s az alvilág csapdái; elmerültem a nyomorban és a félelemben. | | De meghagyok közülük néhányat. Ezek megmenekülnek a kardtól, az éhínségtől, a pestistől, hogy elbeszéljék minden szégyenletes tettüket a népek körében, ahová mennek, s így azok is megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "De hagyok maradékot. Lesznek, akik megmenekülnek a fegyvertől, a népek közé szétszóródva az országokban." Indoklás: "Akkor majd megértik megmenekültjeitek a népek közt, ahová fogságba vitték őket, hogy én törtem össze tőlem elfordult parázna szívüket és bálványaikkal paráználkodó szemüket. Megundorodnak önmaguktól gonoszságuk miatt, mert mindenféle utálatosságot követtek el." |
|"Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem!"
1364|1307830800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 112,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,20 |
| |
| Rendületlen a szíve, nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire. | | A lakott városok romba dőlnek, és az ország pusztává lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Rendületlen az ő szíve; nem fél, míglen ellenségeire lenéz. | | És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak. | | A népes városok romhalmazzá válnak, az ország sivataggá lesz, hogy megtudjátok: én vagyok az Úr. |
| |
| Beteljesült ez a prófécia is: "Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor elszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba." - Csak a Lélek által vallhatod Úrnak Istent! |
|Isten igazságosan ítél!
1363|1307743200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 112,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 12,25 |
| |
| Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az ÚRban. | | Mert ha én, az ÚR, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül. Ha a ti napjaitokban mondok valamit, ti engedetlen nép, azt meg is teszem! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. | | Mert én szólok, az Úr; s a mely szót szólok, meglészen, nem halad tovább. Mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólok egy szót és megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten! | |
| |
| Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél. | | Mert én, az Úr beszélek. Amit mondok, az valóra válik, késedelem nélkül. Igen, ti lázongó nemzedék, megélitek, hogy amit kimondok, azt valóra is váltom - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten megigérte: "Ezért mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Nem késik tovább egyetlen igém sem, valóra válik az az ige, amelyet mondok - így szól az én Uram, az ÚR." |
|"Nem lesz többé hiábavaló látomás és hízelgő jósolgatás Izráel házában!"
1362|1307656800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 111,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 13,9 |
| |
| Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve. | | Kezem ránehezedik azokra a prófétákra, akik hiábavalóságot látnak, és hazugságot jósolgatnak. Nem maradnak népem körében, nem írják be őket Izráel házának a könyvébe, és nem jutnak el Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, Úr vagyok. |
| |
| Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes az ő neve. | | És lészen kezem a próféták ellen, kik hívságot látnak és hazugságot jövendölgetnek; az én népem gyülekezetében nem lesznek, Izráel házának könyvébe nem irattatnak, és Izráel földjére be nem mennek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. | |
| |
| Népének megváltást küldött, szövetségét minden időkre kötötte, szent és magasztos a neve. | | Azokon a prófétákon, akik hamis látomást láttak és hazugságokat jövendöltek, rajtuk lesz a kezem: nem jutnak be népem tanácsába, nem lesznek benne Izrael házának jegyzékében, nem mennek be Izrael földjére, hadd tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| Isten megigérte: "hogy többé ne tévelyedjék el tőlem Izráel háza, és ne tegyék magukat tisztátalanná semmiféle vétkükkel. Akkor majd az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek - így szól az én URam, az ÚR." |
|"A bölcsesség kezdete az ÚR félelme. A józan eszűek mind eszerint élnek!"
1361|1307570400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 102,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 13,14 |
| |
| Félik majd, URam, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet, | | Lerombolom a falat, amelyet habarccsal vakoltatok, és a földre döntöm, úgyhogy föltárul az alapja. Ledől, és vele együtt nektek is végetek lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet; | | És ledöntöm a falat, melyet mázzal mázoltatok és levetem a földre, és meztelen lesz fundamentoma; és leomlik, és ti veszszetek el közepette, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Akkor majd félik a pogányok az Úr nevét, és a föld minden királya meghajol Fölséged előtt: | | Ledöntöm a falat, amit bevakoltatok, egyenlővé teszem a földdel, és alapjai napvilágra kerülnek. Összeomlik, és ti ott pusztultok el alatta - akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten megindokolja tettét: " Mivel félrevezették népemet, amikor azt mondták, hogy békesség, pedig nincs békesség; és ha a nép falat épít, ők bevakolják habarccsal, ezért mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy ledől az." - De az Ige kőszállként megáll, megszégyenül, ki bántja! |
|"Mert nagy az én nevem a népek között - mondja a Seregek URa!"
1360|1307484000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 99,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 13,21 |
| |
| Magasztalják nagy és félelmes nevét, mert szent ő! | | Letépem varázskendőiteket, és kiszabadítom kezetekből népemet; nem lesz az többé vadászzsákmány a kezetekben. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Tiszteljék a te nagy és rettenetes nevedet, - szent az! | | És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| dicsőítsék nagy és félelmetes neved, mert szent és hatalmas vagy! | | Széttépem fátylaitokat és kiszabadítom népemet kezetekből, hogy többé ne legyenek zsákmányként kezetekben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten megindokolja tettét: " Mivel hazug módon fájdalmat okoztok az igaz embernek, pedig én nem akarok neki fájdalmat okozni; a bűnöst pedig bátorítjátok, úgyhogy nem tér meg a rossz útról, és nem marad életben." - Szent az Isten, gyűlöli a bűnt! |
|"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved!"
1359|1307397600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 91,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 13,23 |
| |
| Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, | | ezért nem fogtok többé hiábavalóságot látni, és nem jósolgattok tovább, mert kiszabadítom kezetekből népemet. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; | | Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; | | Ezért nem láttok többé hamis látomásokat, és nem jövendöltök hazugságokat. Kiszabadítom népemet kezetekből, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten a hamis prófétanők, varázslók, boszorkányok ellen fordul prófétája által s megítéli őket: "Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Bűvös szalagjaitok ellen fordulok, amelyekkel lelkekre vadásztok, mint a madarakra. Leszaggatom azokat karjaitokról, a lelkeket pedig elengedem, azokat a lelkeket, akikre ti vadásztok, mint a madarakra." - Mindez útálatos az ÚR előtt! |
|"Megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon!"
1358|1307311200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 88,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 14,4 |
| |
| Nyomorult és beteg vagyok ifjúságom óta, rettegek tőled, tanácstalan vagyok. | | Ezért beszélj velük, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Ha valaki Izráel házából úgy megy a prófétához, hogy a szívébe fogadja bálványait, és azon jár az esze, ami bűnbe viszi őt, annak én, az ÚR, fogok válaszolni a sok bálvány miatt. |
| |
| Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom. | | Ezokáért szólj velök, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Valaki az Izráel házából bálványait szívébe fölveszi, és vétkének botránkozását teszi orczái elé, és megy a prófétához: én, az Úr felelek meg annak énmagam által bálványainak sokasága miatt; | |
| |
| Ifjúkorom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál. Viseltem borzalmaidat és betegeskedtem. | | Ezért szólj hozzájuk, és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Izrael házából mindenkinek, akinek a szíve bálványokhoz tapad, s aki ahhoz ragaszkodik, ami bűnbe viszi, de azért mégis a prófétához fordul, annak én, az Úr felelek, tömérdek bálványa ellenére, |
| |
| "Emberfia! Ezek az emberek szívükbe fogadták bálványaikat, és azon jár az eszük, ami bűnbe viszi őket. Engedjem, hogy ezek kérdezgessenek engem?" - Ne imádj bálványt! |
|"Rám zúdult izzó haragod, rettentő csapásaid megsemmisítenek."
1357|1307224800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 86,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 14,8 |
| |
| Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet. | | Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet. | | Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. | |
| |
| Mutasd meg utadat, Uram, hogy igazságod szerint járjak; irányítsd szívemet, hogy félje nevedet! | | Az ilyen embernek ellene fordulok, intő példává és szóbeszéd tárgyává teszem, kiirtom népemből, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Utaidat, URam, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!" Vegyük komolyan ezt a figyelmeztetést: "Mert ha valaki Izráel házából és az Izráelben lakó jövevények közül elidegenedik tőlem, szívébe fogadja a bálványokat, azon jár az esze, ami őt bűnbe viszi, és úgy megy a prófétához azért, hogy megkérdezzen engem, annak én, az ÚR, fogok válaszolni." |
|Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!"
1356|1306620000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 56,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,7 |
| |
| Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?! | | Akkor ezt mondtam nekik: Vessétek el mindnyájan szemetek elől a förtelmes bálványokat, ne tegyétek magatokat tisztátalanná Egyiptom bálványisteneivel! Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem? | | És mondék nékik: Kiki az ő szemei útálatosságait elvesse, és Égyiptom bálványaival meg ne fertéztessétek magatokat; én vagyok az Úr, a ti Istentek! | |
| |
| Dicsőítem Istenben a szavát, Istenben remélek, nem félek, a halandó mit árthatna nekem. | | Így szóltam hozzájuk: Vessétek el azokat a szörnyeket, amelyeken kinek-kinek a szeme csügg, és ne szennyezzétek be magatokat Egyiptom bálványaival. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek! |
| |
| "Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem." - Fogadjuk meg Józsué tanácsát: "Most azért távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek köztetek vannak, és adjátok oda szíveteket az ÚRnak, Izráel Istenének!" |
|"Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán!"
1355|1306533600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 55,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,12 |
| |
| Meghallgat Isten, és megalázza őket az, aki ősidők óta trónján ül. (Szela.) Mert nem akarnak megváltozni, és nem félik az Istent. | | A nyugalom napjait is nekik adtam, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem őket. |
| |
| Meghallja Isten és megfelel nékik, (mivelhogy ő eleitől fogva trónol, Szela), a kik nem akarnak megváltozni és nem félik az Istent. | | És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. | |
| |
| Isten engem meghallgat, őket megalázza: ő, aki örökké uralkodik; mivel nem térnek meg, s nem ismerik az istenfélelmet. | | Nekik adtam szombatjaimat is, hogy jelül szolgáljanak köztem és köztük, s megtudják, hogy én, az Úr megszentelem őket. |
| |
| "Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az ÚR vagyok a megszentelőtök." - Megszenteled-e az ÚR napját szívedben és tetteiddel? |
|Szenteld meg az ünnepnapot!
1354|1306447200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 55,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,19 |
| |
| Félelem és reszketés lepett meg, borzongás járt át. | | Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez igazodjatok, és azokat teljesítsétek! |
| |
| Félelem és rettegés esett én reám, és borzadály vett körül engem. | | Én vagyok a ti Uratok, Istentek: az én parancsolatimban járjatok, az én törvényimet tartsátok meg, és azokat cselekedjétek. | |
| |
| Félelem, aggódás kerít hatalmába, és borzalom tölt el. | | Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Igazodjatok törvényeimhez, tartsátok szem előtt parancsaimat és teljesítsétek őket. |
| |
| "Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az ÚR intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt." - Hinni és tenni Isten szavát! |
|Ha Istenben bízol, nem kell félned!
1353|1306360800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 53,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,20 |
| |
| hogy majd egyszer igen megrettennek, akik addig nem rettegtek! Mert szétszórja Isten támadóid csontjait, megszégyeníted őket, mert Isten megvetette őket. | | Szenteljétek meg a nyugalom napjait annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ott félnek nagy félelemmel, a hol nincsen félelem; mert az Isten elszéleszti azoknak tetemeit, a kik tábort járnak ellened; megszégyeníted azokat, mert az Isten megveti őket. | | És az én szombatimat megszenteljétek, hogy legyenek jegyül én köztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | |
| |
| Akkor majd rettegés veri őket, amilyen váratlan rettegés még nem volt. Akik hűtlenek lettek, azoknak csontját szétszórta az Úr, megszégyenültek, mivel Isten elvetette őket. | | Szenteljétek meg szombatjaimat, hogy jelül szolgáljanak köztem és köztetek, s így megtudják, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. |
| |
| "Szégyenkezve piruljon mindenki, aki örül bajomnak! Szégyen és gyalázat borítsa azokat, akik dölyfösek velem szemben!" - "De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény." - Ünnepelj Istenededel! |
|Szenteld meg az ünnepnapot!
1352|1306274400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 49,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,26 |
| |
| Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában. | | Hagytam, hogy tisztátalanokká váljanak ajándékaikkal, amikor áldozatul elégettek minden elsőszülöttet; hagytam, hogy maguk is megrémüljenek, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha megöregbül házának dicsősége; | | S megfertéztetém őket ajándékaikkal, mikor tűzön vittek át minden elsőszülöttet, hogy elpusztítsam őket, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne méltatlankodj hát, ha valaki gazdag, és ha házának fénye gyarapszik! | | Beszennyeztem őket áldozati ajándékaikkal: tűzbe küldték elsőszülötteiket, hogy így megbüntessem őket és megtudják: én vagyok az Úr. |
| |
| "A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz." - "Isten pedig elfordult tőlük, és kiszolgáltatta őket arra, hogy imádják az ég csillagseregét, ahogyan meg van írva a próféták könyvében: Véres- és égőáldozatot hoztál-e nekem negyven esztendeig a pusztában, Izráel háza?" - Ne légy bálványimádó! |
|"Ne késsél adni abból, amiből bőséged és felesleged van! Elsőszülött fiadat add nekem!"
1351|1306188000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 46,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,31 |
| |
| Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; | | Tisztátalanokká teszitek magatokat, amikor ajándékot hoztok, és elégetitek áldozatul fiaitokat bálványaitoknak mindmáig! És én engedjem, hogy kérdezgessetek engem, Izráel háza? Életemre mondom - így szól az én URam, az ÚR -, nem hagyom, hogy kérdezgessetek! |
| |
| Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: | | És ajándékaitok vitelével, mikor átviszitek fiaitokat a tűzön, fertéztetitek meg magatokat minden bálványaitok előtt mind e mai napig, és én engedjem, hogy megkérdezzetek engem, Izráel háza? Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem engedem, hogy megkérdezzetek engem! | |
| |
| Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak, | | amikor áldozatot mutattok be, s amikor tűzbe külditek gyermekeiteket; beszennyezitek magatokat bálványaitokkal mind a mai napig. Én meg hagyjam, hogy Izrael háza megkérdezzen? Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, nem hagyom, hogy megkérdezzetek. |
| |
| "Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő URad." - Ne légy bálványimádó! |
|"Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr!"
1350|1306101600|dynamic|- Hétfő | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 40,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,33 |
| |
| Rettegjenek szégyenükben, akik hahotázva beszélnek rólam! | | Életemre mondom - így szól az én Uram, az ÚR -, hogy királyotok maradok erős kézzel és kinyújtott karral, de kiáradó, lángoló haraggal is |
| |
| Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé! | | Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy erős kézzel és kinyújtott karral és kiontott búsulással uralkodom rajtatok. | |
| |
| Dermedjenek kővé szégyenükben, akik gúnyolnak: „Jól van így!” | | Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó haraggal én uralkodom majd fölöttetek. |
| |
| "Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat." - Isten mindenható és féltőn szerető ÚR, nem hagyja magát megcsúfoltatni! Vegyük komolyan figyelmeztetését: "Mert én magam harcolok ellenetek kinyújtott kézzel és erős karral, lángoló haraggal és nagy felháborodással." |
|"Távozzanak megszégyenülve, akik hahotázva beszélnek rólam!"
1349|1306015200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 36,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,38 |
| |
| A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, | | Megtisztítlak benneteket az ellenem lázadóktól és hitszegőktől; és kivezetem őket abból az országból, amelyben jövevények voltak, de Izráel földjére nem fognak bemenni. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| A gonosznak hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs ő előtte isten-félelem; | | És kitisztítom közületek a pártosokat, és az ellenem támadókat, és a földről, melyen jövevények voltak, kihozom őket, de Izráel földjére nem fognak bemenni, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| Az álnok ember szívét gonoszság uralja, szeme előtt nincs istenfélelem. | | Kiválasztom közületek a lázadókat, akik fellázadtak ellenem, kivezetem őket abból az országból, ahol laknak, de Izrael földjére nem lépnek be - akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mehetnek be a nyugalom helyére!" - "Így hárítják rátok galádságotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok!" - Egyedül őt imádd és néki szolgálj! |
|"Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt; az ÚRnak félelme távol tart a rossztól!"
1348|1305928800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 34,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,42 |
| |
| Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor beviszlek benneteket Izráel földjére, abba az országba, amelyről fölemelt kézzel tettem esküt, hogy őseiteknek adom. |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor beviszlek titeket Izráel földjére, arra a földre, melyért fölemeltem kezemet, hogy adom azt a ti atyáitoknak. | |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt. | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert visszavezetlek benneteket Izrael földjére, arra a földre, amelyre fölemelt kézzel megesküdtem, hogy atyáitoknak adom. |
| |
| "Elindultak tehát Júda és Benjámin családfői, meg a papok és a léviták. Mindnyájuk lelkét arra indította az Isten, hogy menj"enek el, és építsék fel az ÚR házát Jeruzsálemben. " - Isten véghez viszi, amit megígért, neked is! |
|"Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk!"
1347|1305842400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 34,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 20,44 |
| |
| Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek, Izráel háza! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor cselekszem veletek az én nevemért, és nem a ti gonosz útaitok és romlott cselekedeteitek szerint, oh Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten! | |
| |
| Kerestem az Urat és ő meghallgatott, kimentett engem minden bajból. | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor majd nevem iránti tiszteletből, és nem gonosz útjaitok és romlott életmódotok szerint bánok veletek, Izrael háza - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom." - "Ne nekünk, URam, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért!" - Megtapasztalhattad már Istened könyörülő szeretetét? |
|"Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, URam, azokat, akik hozzád folyamodnak!"
1346|1305756000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 33,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 22,16 |
| |
| Féljen az ÚRtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója, | | Gyalázatos leszel a népek előtt. Akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó. | | S örökségül bírlak téged a pogányok szeme láttára, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Az egész föld félje az Urat, s remegjenek előtte, kik lakják a földkerekséget! | | Szégyent vallok miattad a népek előtt, te pedig megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Lesz-e elég bátorságod, lesz-e elég erőd akkor, amikor majd elbánok veled? Amit én, az ÚR, mondok, azt meg is teszem!" - Isten megítéli népét, sőt: "Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?" - Uram, irgalmazz! |
|"A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem!"
1345|1305669600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 27,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 22,22 |
| |
| Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. | | Ahogyan megolvad az ezüst a kemencében, úgy olvadtok meg Jeruzsálemben. Amikor kitöltöm rajtatok haragomat, akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis ő benne bízom én. | | A mint megolvad az ezüst a kemencze közepében, úgy olvadtok meg ő benne, és megtudjátok, hogy én, az Úr öntöttem ki haragomat reátok. | |
| |
| Ha hadsereg áll is velem szemben, szívem akkor sem remeg. Ha harcra kelnek ellenem, akkor is bizakodom. | | Amint megolvad az ezüst az olvasztókemencében, ugyanúgy megolvadtok ti is, és megtudjátok, hogy én, az Úr zúdítottam rátok haragomat. |
| |
| Ez Isten ítélete: "Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Mivel mindenestül salakká lettetek, összegyűjtelek benneteket Jeruzsálembe." Adjunk igazat neki: "Salaknak tartod a föld minden bűnösét, ezért szeretem intelmeidet." - Téged szeretlek, Uram és Istenem! |
|"Nem félek a sokezernyi néptől, amely körülvett engem!"
1344|1305583200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 27,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 23,34 |
| |
| Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? | | Ki kell innod, ki kell ürítened! Még a cserepeit is rágni fogod, és téped a melledet. Megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Dávidé. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? | | Meg kell innod azt s fenékig hajtanod; és cserepein rágódni fogsz, emlőidet megszaggatod azokon, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| (Dávid zsoltára.) Világosságom és üdvösségem az Úr - kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr - kitől rettegnék? | | Kiiszod és fenékig üríted, aztán darabokra töröd, és megsebzi a melledet. Én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Rólam elfeledkezett népem számtalanszor." - Ez a bálványimádás méltó büntetése! |
|"Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!"
1343|1305496800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 23,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 23,49 |
| |
| Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. | | Így hárítják rátok galádságotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok! |
| |
| Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. | | És reátok vetik fajtalanságotokat, s bálványaitok vétkeit viselitek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. | |
| |
| Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad. | | Megtorlom gonoszságtokat, viselitek bálványimádásotok bűnének terhét, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| "Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy?" - Ne tegyük a sötétség cselekedeteit, mert a halál árnyékának völgyében maradunk örökre! |
|"Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél!"
1342|1305410400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 22,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 24,14 |
| |
| Kik az URat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle Izráel utódai mind! | | Én, az ÚR, megmondtam, be is teljesedik, mert véghezviszem! Nem engedek, nem szánakozom, és nem könyörülök! Aszerint ítéllek el, ahogyan éltél, és amit tettél! - így szól az én URam, az ÚR. |
| |
| Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata! | | Én, az Úr szólottam; jőni fog és megcselekszem, el nem engedem s nem kedvezek és nem könyörülök: a te útaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok! Félje őt Izrael minden törzse! | | Én, az Úr mondtam ezt, s szavam beteljesedik. Semmit sem engedek el, nem irgalmazok és nem engesztelődöm meg. Útjaid és tetteid szerint ítélkezem fölötted - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Kitöltöm haragomat, és lecsillapszik lángoló haragom velük szemben, amikor elégtételt veszek. Akkor tudják meg, hogy én, az ÚR, szóltam bosszúságomban, amikor majd kitöltöm rajtuk lángoló haragomat." - Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! |
|"Hallgassatok, figyeljetek, ne legyetek kevélyek, mert az ÚR szól!"
1341|1305324000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 15,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 24,24 |
| |
| Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. | | Ezékiel pedig példa lesz számotokra: amit ő csinált, ugyanazt csináljátok ti is. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok! |
| |
| A megbélyegzett útálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli: a ki kárára esküszik, és meg nem változtatja. | | És lészen néktek Ezékiel csodajelül: a mint ő cselekedett, egészen úgy cselekesztek ti is, mikor ez eljő; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. | |
| |
| a gonoszt nem veszi sokba, azt tiszteli, ki az Urat féli. Aki nem szegi esküjét, még ha veszt is rajta, | | Ezekiel meg jel lesz nektek: Ugyanazt teszitek pontosan ti is, amit ő tett. És amikor ez bekövetkezik, megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” |
| |
| "Mondd nekik: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Ez a fenyegető jövendölés a Jeruzsálemben levő fejedelemnek és Izráel egész házának szól, akik ott élnek." - Élj istenfélő életet! |
|"Szeretetedről, törvényedről énekelek, zsoltárt zengek neked, URam!"
1340|1305237600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 9,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 24,27 |
| |
| Kelts bennük félelmet, URam, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak emberek! (Szela.) | | Azon a napon megnyílik majd a szád, beszélni fogsz a menekülttel, és többé nem kell hallgatnod. Intő jel leszel számukra, és megtudják majd, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Rettentsd meg, Uram, őket; tudják meg a pogányok, hogy halandók ők! Szela. | | Azon a napon megnyílik szád ott a megmenekült előtt, és szólasz és tovább nem maradsz néma; s leszel nékik csodajelül, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Uram, töltsd el őket rettegéssel, tudják meg a népek, hogy ők is csak emberek! | | Azon a napon nyíljék meg a szád, és beszélj a menekült előtt: beszélj és ne légy többé néma! Jel leszel számukra, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Az ÚR pedig már a menekült megérkezését megelőző estén megragadott engem. De reggel megnyitotta számat, amikor a menekült hozzám érkezett. Megnyílt a szám, és nem voltam már néma." - Jézus: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé.” - Te is róla beszélsz, meg vele? |
|"Kelj föl, URam! Szóródjanak szét ellenségeid, fussanak el előled gyűlölőid!"
1339|1305151200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 3,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 25,5 |
| |
| Nem félek a sokezernyi néptől, amely körülvett engem. | | Rabba városát tevék legelőjévé teszem, Ammón földjét pedig juhok delelőhelyévé. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Nem félek sok ezernyi néptől sem, a mely köröskörül felállott ellenem. | | És teszem Rabbát tevék legelőjévé, és Ammon fiait nyájak fekvőhelyévé, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| Nem félek a nép ezreitől, ha ellenségesen körülvesznek. | | Rabba városát tevék tanyájává, Ammon városait meg nyájak pihenőhelyévé teszem. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Jóáb eközben harcolt az ammóni Rabbá ellen, hogy elfoglalja a királyi várost. - Ekkor összegyűjtötte Dávid az egész hadinépet, és Rabbá alá ment, harcolt ellene, és elfoglalta." - Ammon népét a káröröm miatt bünteti meg Isten, ezt jelzi a prófécia. Izráel korábban is harcban állt velük. De az ÚR harcolt értük! |
|"Állj mellém, URam, szabadíts meg, Istenem!"
1338|1305064800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsolt 2,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 25,7 |
| |
| Félelemmel szolgáljátok az URat, reszketve vígadjatok! | | azért én kinyújtom a kezemet ellened, zsákmányul adlak oda a népeknek, kiirtalak a nemzetek közül, és kipusztítalak az országok közül. Megsemmisítelek, és majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. | | Ennekokáért ímé kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül, és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, | | nézd, ezért kinyújtom ellened kezemet, és zsákmányul adlak a nemzeteknek, kiirtalak a népek közül és kitöröllek az országok közül. Megsemmisítlek, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel." - A prófécia az ammoniták ellen szólt, de minden Isten ellenes vállalkozást megítél az ÚR! |
|"Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket!"
1337|1304980080|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 33,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 25,11 |
| |
| Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. | | Móáb fölött is ítéletet tartok, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad. | | Moáb fölött is ítéletet tartok: hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Tőlem nem kell félned, ne rémítsen semmi, még a kezem sem nehezedik rád. | | Végrehajtom Moábon ítéletemet, s megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Mivel Edóm kegyetlen bosszút állt Júda házán, és nagy bűnt követett el azzal, hogy bosszút állt rajta, ezért - így szól az én Uram, az ÚR - kinyújtom a kezemet Edóm ellen, és kiirtok belőle embert és állatot." - Isten az ő népének őriző pásztora! |
|"Majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR!"
1336|1304892000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 31,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 25,17 |
| |
| Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. | | Nagy bosszút állok rajtuk, megfenyítem őket haragomban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor bosszút állok rajtuk. |
| |
| Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék! | | És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok. | |
| |
| Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni. | | Kegyetlen bosszút állok rajtuk ádáz haragomban, és ha kitöltöm rajtuk bosszúmat, akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel a filiszteusok bosszúból cselekedtek, és kegyetlen bosszút álltak, fennhéjázó lélekkel, örökös ellenségként pusztítva, azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Én kinyújtom kezemet a filiszteusok ellen, kiirtom a krétaiakat, és elpusztítom a tengerparton lakók maradékát." - "Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten." |
|"Az ÚR igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket!"
1335|1304805600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 25,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 26,6 |
| |
| Isten hatalma rettegést kelt, békességet szerez a magasságban. | | A szárazföldön levő falvait fegyverrel irtják ki. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az ő magasságaiban. | | És leányai, kik a mezőségen vannak, fegyverrel ölettessenek meg, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Annál a hatalom, annál a borzalom, ki a magas égben fenntartja a békét. | | Leányvárosait a szárazföldön kard pusztítja el. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Elhozom Tírusz ellen Nebukadneccart, Babilónia királyát, a királyok királyát északról, lovakkal, harci kocsikkal, lovasokkal és nagy tömegű hadinéppel." De népének ezt üzeni: "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." - Egymással bünteti a népeket az Úr. |
|" A hatalmas Isten, az ÚR - ítélni akarja a népeket!"
1334|1304719200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 23,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 26,14 |
| |
| Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle. | | Csupasz sziklává teszlek; hálók szárítóhelye leszel; nem építenek fel többé. Én, az ÚR, megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle. | | És kopasz sziklává teszlek; hálók kivető helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| azért rettegek úgy a színe előtt. Ha csak rágondolok, máris megborzadok. | | Kopár sziklává és hálószárító hellyé teszlek. Nem épülsz fel többé, mert én, az Úr mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Így vettetik le Babilon, a nagy város, egyetlen lendülettel, és többé sehol sem lesz található." - Nem csk Tírusz ellen szól a prófécia, de minden Isten ellen lázadó személy, szervezet ellen! |
|"Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: „Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét!”
1333|1304632800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 11,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,2 |
| |
| Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. | | Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan okosnak, mint amilyen Isten. |
| |
| Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél; | | Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve, | |
| |
| fejedet akkor magasra tarthatod, lábad szilárdan áll, és nincs mitől tartanod. | | Emberfia, mondd meg Tírusz fejedelmének: Ezt mondja az Úr, az Isten: Szíved felfuvalkodott, s azt mondtad: „Isten vagyok, és az Isten trónján ülök a tenger közepén.” Noha ember vagy, nem Isten, szívedet mégis Isten szívéhez tetted hasonlóvá. |
| |
| "Nebukadneccarnak, amikor szíve fölfuvalkodott, és gőgösen megkeményedett, letaszították királyi trónjáról, és méltóságát elvették tőle." - Isten igazságosan ítél, mert ő ismeri a szívek titkait! |
|"Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt!"
1332|1304546400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 9,35 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,6 |
| |
| akkor beszélnék, és nem félnék tőle. De magamtól ez nem lehetséges. | | Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, akkor megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük. |
| |
| Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal! | | És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szőlőket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik őket megvetik vala ő körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök. | |
| |
| akkor megszólalnék és nem félnék tőle, hisz saját szememben nem vagyok én ilyen. | | Biztonságban élnek majd ott, házakat építenek, szőlőt telepítenek. Békességben élnek, míg végrehajtom az ítéletet a körülötte lakókon, akik megvetették. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr az ő Istenük vagyok. |
| |
| "Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte." - Félelem nélkül szólíthatjuk őt mennyei Atyánknak, aki Jézusért már az én Uram és én Istenem! |
|"Jöjjetek, menjünk a Sionra, Istenünkhöz, az ÚRhoz!"
1331|1304460000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 5,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,10 |
| |
| Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól, | | A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam - így szól az én URam, az ÚR! |
| |
| A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz. | | Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned. | | Úgy halsz meg, mint a körülmetéletlenek, idegenek keze által. Mert én mondom ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Az oroszlánok is sínylődnek, és éheznek, de akik az ÚRhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót." A felfuvalkodott uralkodók halála is méltó életfolytatásukhoz; Isten igazságosan ítél meg minden embert! |
|Isten gyermekeinek és ellenségeinek sorsa
1330|1304373600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 5,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,22 |
| |
| Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád. | | Ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom dicsőségemet rajtad. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom, hogy szent vagyok! |
| |
| A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik. | | És mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Sidon, és megdicsőítem magamat közepetted, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor ítéleteket cselekszem benne, és megszentelem magamat benne. | |
| |
| Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned.. | | Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézd, ellened fordulok, Szidon, s megdicsőülök benned. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha végrehajtom az ítéletet, és megmutatom rajta, hogy szent vagyok. |
| |
| "Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott." - Te dicsőítsd a szent Istent egész életeddel! |
|Isten megvédi az ítéletkor gyermekeit, mert őt dicsőítik!
1329|1304287200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 4,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,23 |
| |
| Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat. | | Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert fegyver tör rá mindenfelől. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat. | | És bocsátok reá döghalált és vért utczáira, és sebesültek hullanak el benne fegyver miatt, mely reá jő mindenfelől; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom. | | Pestist bocsátok rá, és vér fog folyni az utcáin. Az ellene mindenfelől fölemelt kard csapására hullanak benne az áldozatok. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "A megöltek közt adtak fekvőhelyet neki, egész tömegének körös-körül a sírokban. Mindnyájan körülmetéletlenek, fegyverrel megöltek, pedig rettegésben tartották az élők földjét. Gyalázat a sorsuk a sírba leszállókkal együtt. A megöltek közé dobták őket." - Íme, a bálbányimádás borzalmas vége! |
|"Emberfia! Vesd tekinteted Szidónra, és prófétálj ellene!"
1328|1304200800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 3,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,24 |
| |
| Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem. | | Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmat okozó tüske azok között, akik körülötte laknak és akik megvetik. Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok. |
| |
| Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam. | | És ne legyen többé Izráel házának szúró tövise és fájdalomszerző tüskéje mindazok között, kik körülöttök vannak, kik őket megvetik, és tudják meg, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. | | Izrael házának nem lesz többé szúró tüskéje, sem fájdalmas tövise a körülötte levő népek között, amelyek megvetik. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| "De ha nem űzitek ki onnan az ország lakosait, akkor tüskévé lesznek a szemetekben és tövissé az oldalatokban azok, akiket meghagytok közülük, és szorongatni fognak benneteket azon a földön, amelyen lakni fogtok, és majd veletek bánok el úgy, ahogyan ővelük akartam elbánni. |
|"Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni!"
1327|1304114400|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 1,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 28,26 |
| |
| A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! | | Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, akkor megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük. |
| |
| Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? | | És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szőlőket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik őket megvetik vala ő körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök. | |
| |
| A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? | | Biztonságban élnek majd ott, házakat építenek, szőlőt telepítenek. Békességben élnek, míg végrehajtom az ítéletet a körülötte lakókon, akik megvetették. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr az ő Istenük vagyok. |
| |
| "Fölépítelek még, és fölépülsz, Izráel szüze. Fölékesíted még magad, és kézi dobokkal lejtesz táncot a vigadozók közt." - Isten bátorítja népét, kiválasztottait, hogy nem hagyja el őket, hanem megdicsőíti magát bennük és általuk. Te is ilyen engedelmes eszköze vagy, hozzá mész és csak őt féled? |
|"Jöjjetek, menjünk a Sionra, Istenünkhöz, az ÚRhoz!"
1326|1304028000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jób 1,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,3 |
| |
| Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. | | Szólj és mondd ezt: Így szól az én Uram, az ÚR: Én ellened fordulok, te fáraó, Egyiptom királya, te nagy szörnyeteg, aki ott heverészel a Nílus ágai közt, és ezt mondod: Enyém a Nílus, én alkottam! |
| |
| Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő. | | Szólj és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Faraó, Égyiptom királya, te nagykrokodil, a ki fekszik folyói közepette, a ki ezt mondja: Enyém az én folyóm, és én teremtettem magamnak. | |
| |
| Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat. | | Beszélj és mondd meg neki: Ezt mondja az Úr, az Isten: Fáraó, nézd, ellened fordulok, Egyiptom királya! Te nagy krokodil, aki a Nílus ágai közt fekszel és ezt mondtad: „A Nílus az enyém, én alkottam azt.” |
| |
| "Emberfia! Kezdj siratóéneket a fáraóról, Egyiptom királyáról! Ezt mondd róla: Oroszlán voltál a népek közt, de véged lett! Mint egy tengeri szörnyeteg, hullámokat vertél folyóidban, fölzavartad lábaiddal a vizet, és fölkavartad a folyókat." - Íme, a feddhetetlen és a feddhető két ember! Kövesd az istenfélő Jób példáját! |
|"Igen irgalmas és könyörületes az Úr!"
1325|1303941600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Eszter 9,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,6 |
| |
| A tartományok összes vezetői, a kormányzók, a helytartók és a királyi hivatalnokok kedveztek a zsidóknak, mert a Mordokajtól való rettegés fogta el őket. | | Majd megtudja Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az ÚR. Mert olyan támasz voltál Izráel házának, mint a nád: |
| |
| És a tartományok minden feje, fejedelmek, kormányzók és a király hivatalnokai magasztalták a zsidókat; mert a Márdokeustól való félelem szállott rájok. | | És megtudják mindnyájan Égyiptom lakói, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy ők nádszál-bot valának Izráel házának; | |
| |
| A tartományok fejedelmei, a szatrapák, a királyi tisztviselők támogatták a zsidókat, Mardokeustól való félelmükben. | | Megtudja majd Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az Úr. Mert Izrael háza számára nádszálból való támasz voltál. |
| |
| "Talán Egyiptomnak, ennek a törött nádszálnak a támogatásában bíztál? Aki erre támaszkodik, annak belemegy a tenyerébe, és átszúrja. Így járnak Egyiptom királyával, a fáraóval mindazok, akik benne bíznak." - "Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én!" - Az ő gyermeke vagy már? |
|Emberfélelemből jussunk el Isten félelmére!
1324|1303855200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Eszter 9,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,9 |
| |
| Összegyűltek a zsidók Ahasvérós király összes tartományának a városaiban, és rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek. Senki sem tudott nekik ellenállni, mert a tőlük való rettegés fogta el az egész lakosságot. | | Egyiptom földje pusztaság és romhalmaz lesz, mivel azt mondta: Enyém a Nílus, én alkottam! Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Egybegyűlének a zsidók városaikban, Ahasvérus király minden tartományában, hogy rávessék kezöket azokra, a kik vesztöket keresték, és senki sem állhatott meg előttük; mert miattok való félelem szállott minden népre. | | És legyen Égyiptom földje pusztasággá és sivataggá, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy azt mondja: A folyó enyém, és én teremtettem: | |
| |
| Achasvéros király minden tartományában összegyűltek a zsidók városaikban, és kezet vetettek azokra, akik gonoszat forraltak ellenük. Senki sem volt képes ellenállni, mert a tőlük való félelem hatalmába kerített minden népet. | | Egyiptom földje elpusztul és sivataggá válik. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. Mivel azt mondtad, hogy enyém a Nílus, én alkottam, |
| |
| Ez az ember főbűne: istennek képzeli magát: "Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan okosnak, mint amilyen Isten." - Teremtmény vagy! |
|"Hiszen Egyiptom csak ember, nem Isten! Ha kinyújtja kezét az ÚR, elbukik!"
1323|1303768800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Eszter 8,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,16 |
| |
| Minden egyes tartományban, minden egyes városban és helységben, ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés. | | Nem lesz többé Izráel házának a bizodalma, nem emlékeztet arra a bűnre, hogy hozzá fordultak. Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok. |
| |
| És minden tartományban és minden városban, a hová a király szava és rendelete eljuta, öröme és vigalma lőn a zsidóknak, lakoma és ünnep, és sokan a föld népei közül zsidókká lettek; mert a zsidóktól való félelem szállta meg őket. | | És nem lesz többé Izráel házának bizodalma, mely vétekre emlékeztessen engem, midőn feléje hajlanak, és megtudják, hogy én vagyok az Úr Isten. | |
| |
| Minden tartományban és városban, ahova a király parancsa eljutott, öröm, ujjongás, lakoma és ünnep volt a zsidók körében. Az ország népei közül sokan zsidóvá lettek. Félelem fogott el ugyanis mindenkit a zsidók miatt. | | Nem szerzi meg többé Izrael házának bizalmát, hanem emlékezetébe idézi a vétkét abból az időből, amikor hozzá fordult. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| A választott nép nem köthet egy néppel sem szövetséget, mert Isten a szövetségese. Ne légy bálványimádó, és: "Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat." |
|"Én, az ÚR, vagyok a te Istened, Ne legyen más istened rajtam kívül!"
1322|1303682400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Neh 9,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 29,21 |
| |
| Most azért, Istenünk, te nagy, erős és félelmes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget: ne tartsd csekélységnek azt a sok nyomorúságot, amely utolért bennünket, királyainkat, vezetőinket, papjainkat, prófétáinkat, őseinket és egész népedet az asszír királyok idejétől a mai napig! | | Azon a napon újra megnövelem Izráel háza hatalmát, te pedig nyíltan beszélhetsz közöttük. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Most annakokáért, oh mi Istenünk, nagy, erős és rettenetes Isten, a ki megőrized a szövetséget és irgalmasságot, ne legyen kicsiny előtted mindaz a nyomorúság, a mely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet, Assiria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig. | | Azon a napon szarvat sarjasztok Izráel házának, és a te szádat megnyitom közöttök, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Most, ó Istenünk, te nagy, hatalmas és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat, ne vedd semmibe a sok megpróbáltatást, ami ért bennünket, királyainkat és vezéreinket, papjainkat és prófétáinkat, egész népedet, az asszír királyok idejétől mind a mai napig. | | Azon a napon szarvat növesztek Izrael házának, neked pedig megengedem, hogy szólásra nyisd köztük ajkadat. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "URam, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívükkel előtted járnak." - "Ott növelem meg Dávid hatalmát, gondom lesz felkentem mécsesére. Ellenségeire szégyent borítok, őrajta azonban ragyogni fog koronája." - Egyedül Istené a dicsőség! |
|"Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben!"
1321|1303596000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Neh 5,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 30,8 |
| |
| Akkor ezt mondtam: Nem helyes, amit ti műveltek. Hát nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy ne gyalázzanak bennünket a pogány népek, a mi ellenségeink?! | | Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor tűzbe borítom Egyiptomot, és segítői mind összetörnek. |
| |
| És mondék: Nem jó dolog ez, a mit ti cselekesztek. Hát nem fogtok a mi Istenünk félelmében járni, hogy valahára ne gyalázzanak már minket a pogányok, a mi ellenségeink? | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor tüzet vetek Égyiptomra, és összetörik minden segítője. | |
| |
| Aztán folytattam: „Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait? | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha lángba borítom Egyiptomot, és minden bűntársát összetöröm. |
| |
| Ez Isten ítélete a neki ellenszegülő népek felett: " Pusztává lesz az elpusztult országok sorában, és városai a romvárosok sorába kerülnek." - Az ÚR az egyedüli Isten, nincs más! |
|Isten gyermekei csak őt félik és imádják örökké!
1320|1303509600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Neh 4,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 30,19 |
| |
| Majd szemlét tartottam, és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes ÚRra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért! | | Így tartok ítéletet Egyiptom fölött, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És körültekintvén, fölkeltem és így szóltam az előljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tőlök! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harczoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért! | | És cselekszem ítéleteket Égyiptomban, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Láttam, hogy félnek, ezért fölemelkedtem, és szózatot intéztem az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségetekért s házatokért.” | | Így hajtom végre az ítéletet Egyiptomon, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "A Seregek URát tartsátok szentnek, őt féljétek, tőle rettegjetek!" - Mi is, ma is, a nagy mélységből: "Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van!" |
|"Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az ÚR maga harcol értetek!"
1319|1303423200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Neh 1,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 30,25 |
| |
| Ó Uram, legyen figyelmes a füled szolgád imádságára és szolgáid imádságára, akik boldogok, hogy félhetik a te nevedet! Adj ma sikert szolgádnak, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember! Én ugyanis a király pohárnoka voltam. | | Megerősítem Babilónia királyának a karjait, a fáraó karjai pedig lehanyatlanak. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR, mert kardomat Babilónia királyának a kezébe adom, hogy azt Egyiptom ellen fordítsa. |
| |
| Kérlek oh Uram, legyen figyelmetes a te füled a te szolgádnak könyörgésére és szolgáidnak könyörgésökre, a kik kívánják félni a te nevedet, és adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfiú előtt. Én ugyanis a királynak pohárnoka voltam. | | Megerősítem azért Babilon királyának karjait, a Faraó karjai pedig leessenek, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor adom fegyveremet Babilon királyának kezébe, hogy azt kinyújtsa Égyiptomnak földje ellen. | |
| |
| Ó, Uram, halld meg szolgád könyörgését, s szolgáidnak a kérését, akik szívesen félik nevedet. Hadd legyen ma szerencséje szolgádnak, engedd, hogy kegyelmet találjon ez előtt az ember előtt!” | | Erőssé teszem Babilon királyának karját, a fáraó karja meg lehanyatlik. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha kardomat Babilon királyának kezébe adom, hogy Egyiptom földje ellen fordítsa. |
| |
| "Így tartok ítéletet Egyiptom fölött, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR!" - Isten mi ítéletünket a kereszten hajtotta végre, az ÚR Jézus érettünk, miattunk, helyettünk halt meg! |
|Isten meghallgatja gyermekei könyörgését!
1318|1303423200|dynamic|- Nagypéntek| „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3,16)

"...Megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet." (2Tim 1,9) Örök váltságot szerzett (lásd erről ezt a pdf oldalt)!Az oltárkép-keret felirata
|Nagypénteken az ÚR Jézus Krisztus meghalt a kereszten: éretted, helyetted, miattad!
1317|1303336800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 32,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 30,26 |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele. | | Szétszórom az egyiptomiakat a népek közé, és elszórom őket az országokba. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Erősek legyetek és bátrak, semmit se féljetek, meg se rettenjetek az assiriai királytól és a vele való egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, hogynem ő vele. | | És eloszlatom az égyiptomiakat a nemzetek közé, és szétszórom őket a tartományokba, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| „Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. | | Szétszórom Egyiptomot a népek közé, szétszélesztem az országokba. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Egyiptom földjét pusztasággá teszem az elpusztult országok sorában. Városai a romvárosok sorába kerülnek, pusztán maradnak negyven évig. Az egyiptomiakat pedig szétszórom a népek közé, és elszórom őket az országokba!" - Isten a történelem Ura és igazságosan bánik a népekkel, gyermekeivel pedig kegyelmesen. |
|Isten népének és ellenségeinek sorsa
1316|1303250400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 20,29 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 32,15 |
| |
| Az Istentől való rettegés fogta el az országok összes királyságát, amikor meghallották, hogy az ÚR harcolt Izráel ellenségei ellen. | | Amikor pusztává teszem Egyiptomot, és mindenestül elpusztul az ország, amikor megverem minden lakóját, akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És lőn az Istennek félelme az országok minden királyságain, mikor meghallották, hogy az Úr hadakozott vala az Izráel ellenségei ellen. | | Mikor Égyiptom földjét pusztasággá teszem, és kipusztul a föld teljességéből, mert megverek minden rajta lakót, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| A környék valamennyi királysága félni kezdett Istentől, amikor meghallották, hogyan harcolt az Úr Izrael ellenségei ellen. | | Amikor majd sivataggá teszem Egyiptom földjét, és az országot kifosztják mindenből, amikor majd megverem minden lakóját, akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Én vagyok az ÚR, nincs más, nincs isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél. - Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!" - Az ÚR a te Istened? |
|"Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az ÚR az Isten, nincs más!"
1315|1303164000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 20,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 33,29 |
| |
| Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR! | | Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor az országot sivárrá és kietlenné teszem, a sok utálatos dolog miatt, amit elkövettek. |
| |
| Nem kell néktek harczolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenök, mert az Úr veletek lesz. | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor a földet pusztaságok pusztaságává teszem mindenféle útálatosságukért, melyeket cselekedtek. | |
| |
| Nektek azonban nem kell harcolnotok. Csak álljatok oda, és maradjatok veszteg. Akkor meg fogjátok látni, hogyan segít meg az Úr benneteket, Júdát és Jeruzsálemet. Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap vonuljatok ki eléjük, és az Úr veletek lesz!” | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha sivataggá és pusztasággá teszem az országot, azok miatt az iszonyatos dolgok miatt, amiket műveltek. |
| |
| "Fogságunk tizenkettedik évében, a tizedik hónap ötödikén egy menekült érkezett hozzám Jeruzsálemből, és ezt mondta: Elesett a város!" - Igazságosan ítéli népét az ÚR, aki a történelem Ura és akarata megvalósul minden körülmények között! Rábízod-e az életed teljesen? |
|"Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket!"
1314|1303077600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 20,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,20 |
| |
| és megszólalt: Figyeljetek, egész Júda és Jeruzsálem lakói, meg te, Jósáfát király! Ezt mondja nektek az ÚR: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. | | Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között. |
| |
| És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten. | | Annakokáért így szól az Úr Isten hozzájok: Ímé én, én teszek ítéletet kövér és ösztövér juh között, | |
| |
| Így kezdett beszélni: „Ide figyeljetek egész Júda, Jeruzsálem lakói és te is Jehosafát király! Ezt üzeni nektek az Úr: Ne féljetek, és ne is rettegjetek ettől a nagy sokaságtól, mert nem nektek kell ellenük harcolnotok, hanem az Istennek. | | Ezért ezt üzeni nekik az Úr, az Isten: Nos, majd én igazságot teszek a kövér juh és a sovány juh között. |
| |
| Bízd életed a jó Pásztorra, ő cselekszik benned és általad is, mert helyetted meghalt, hogy te vele élhess örökké! |
|"Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!"
1313|1302991200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 19,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,24 |
| |
| Ezt parancsolta nekik: Így járjatok el az ÚR félelmében, hűséggel és tiszta szívvel: | | Én, az ÚR, Istenük leszek, szolgám, Dávid pedig fejedelmük lesz. Én, az ÚR, megmondtam! |
| |
| És meghagyá nékik, mondván: Így cselekedjetek az Úrnak félelmében hűséggel és tökéletes szívvel. | | Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenök, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttök. Én, az Úr mondottam. | |
| |
| Ezt parancsolta nekik: „A következőképpen járjatok el az Úr félelmében, állhatatosan és tökéletes szívvel: | | Én, az Úr leszek az Istenük, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük. Én, az Úr mondtam ezt. |
| |
| "Azután megtérnek Izráel fiai, keresni fogják Istenüket, az URat és királyukat, Dávidot: remegve fordulnak az ÚRhoz, az ő jóságához az utolsó napokban." - Kövedted-e Jézust; a te Uradat és Istenedet?! |
|"...hanem Istenüket, az URat fogják szolgálni, és Dávidot, a királyukat, akit adok nekik!"
1312|1302904800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 19,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,27 |
| |
| Most azért rettegjetek az ÚRtól, és vigyázzatok, hogy mit tesztek, mert Istenünk, az ÚR nem tűri a hamisságot, a személyválogatást és a vesztegetés elfogadását! | | A mező fája megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, biztonságban élnek földjükön. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor darabokra töröm igájukat, és kiszabadítom őket azok kezéből, akiket szolgálnak. |
| |
| Azért az Úr félelme legyen rajtatok, vigyázzatok arra, a mit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel. | | A mező fája megadja gyümölcsét s a föld megadja termését, és lesznek földjökön bátorságosan, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármok keresztfáit, és kimentem őket azok kezéből, kik őket szolgáltatják. | |
| |
| Az Úr félelme legyen tehát veletek! Gondosan végezzétek kötelességteket, mert az Úrnál, a mi Istenünknél szó sem lehet igazságtalanságról, személyválogatásról vagy megvesztegetésről.” | | A mező fái meghozzák gyümölcsüket, és a föld megadja termését, úgyhogy biztonságban lesznek országukban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha összetöröm igájuk fáját, és kiszabadítom őket azok kezéből, akik leigázták őket. |
| |
| "Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét!" - "Én, az ÚR, Istenük leszek!" - Én Uram, és én Istenem! - A pokoltól lelkem megszabadítottad, mennyország kapuját nékem kinyitottad! |
|"Én veled leszek - így szól az ÚR -, és megszabadítalak!"
1311|1302818400|dynamic|- Péntek | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 14,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,30 |
| |
| Levertek Gerár környékén minden várost, mert az ÚRtól való rettegés fogta el azokat. Kifosztottak minden várost, mert sok zsákmány volt bennük. | | Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, az ő Istenük, velük vagyok, és hogy ők, Izráel háza, az én népem - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| És Gérár környékén elpusztítának minden várost, mert az Úrtól való rettegés szállotta meg őket. És a városokat mind feldúlták, mivelhogy sok ragadomány vala azokban. | | És megismerik, hogy én, az Úr, az ő Istenök, velök vagyok, és ők népem, Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten; | |
| |
| és megverték az összes várost Gerár környékén, az Úr akkora félelmet bocsátott rájuk. Aztán kifosztották az összes várost. Sok zsákmány volt ugyanis bennük. | | Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr, az ő Istenük velük vagyok, és hogy ők, Izrael háza az én népem - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Akkor Ászá így kiáltott Istenéhez, az ÚRhoz: URam, neked nem nehéz segíteni az erőtlent a sokasággal szemben! Segíts meg bennünket, URunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben jöttünk ez ellen a tömeg ellen! URam, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit!" - Mindenkor kiálthatunk mi is Istenünkhöz! |
|"Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek!"
1310|1302732000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Krón 6,33 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 34,31 |
| |
| te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. | | Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Te hallgasd meg a mennyből, a te lakóhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög hozzád, hogy megismerjék a földnek minden népei a te nevedet, és tiszteljenek téged úgy, mint a te néped, az Izráel, és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik e ház, a melyet én építettem. | | Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| hallgasd meg az égből, lakóhelyedről. Tedd meg mind, amiért hozzád kiált az idegen, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy tiszteljen téged, mint néped, Izrael; s tudja meg, hogy tőled kapta nevét e templom, amelyet építettem. | | És ti, juhaim, az én legelőm juhai vagytok, én meg a ti Istenetek vagyok - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája." |
|Isten nyája az ő házában talál otthonra most és örökké!
1309|1302645600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Krón 28,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 35,4 |
| |
| Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az ÚR háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát. | | Városaidat romba döntöm, te pedig pusztává leszel, és megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. | | Városaidat pusztaságra vetem, és te pusztulásra jutsz, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. | | városaidat meg romhalmazzá teszem. Pusztává leszel, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Emlékezz, URam, az edómiakra, akik ezt mondták Jeruzsálem napján: Romboljátok le, romboljátok le, egészen az alapjáig!" "Móáb fölött is ítéletet tartok, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR!" -Ő igazságosan ítélő Isten, de választottait megáldja és megsegíti, - ma is! |
|"Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj!"
1308|1302559200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Krón 22,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 35,9 |
| |
| Akkor jársz sikerrel, ha megtartod és végrehajtod azokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket az ÚR Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj! | | Örökre pusztává teszlek, és városaid lakatlanok lesznek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Akkor jól lesz dolgod, ha a rendeléseket és a végzéseket megtartod és teljesíted azokat, a melyeket az Úr Mózes által parancsolt volt Izráelnek. Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj! | | Örök pusztasággá teszlek, és városaidat ne lakják, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Szerencsés leszel, ha igyekszel megtartani a törvényt és a parancsokat, amelyeket az Úr Izrael számára Mózesnek adott. Légy erős és bátor! Ne félj és ne rettegj! | | Örökre pusztasággá teszlek, és városaidban nem laknak többé. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Tartsd meg, amit Istened, az ÚR rád bízott! Járj az ő útján, tartsd meg rendelkezéseit, parancsolatait, döntéseit és intelmeit, ahogyan meg vannak írva Mózes törvényében. Akkor boldogulsz mindenben, amit teszel és mindenütt, ahová fordulsz." Népe támadóit megítéli: "azért így szól az én Uram, az ÚR: Életemre mondom, hogy ugyanolyan haragos indulattal bánok veled, ahogyan te bántál velük gyűlöletedben. Majd megismersz engem, amikor ítéletet tartok fölötted." |
|Isten népét és annak ellenségeit is uralma alatt tartja!
1307|1302472800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Krón 17,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 35,12 |
| |
| Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának nagy és félelmes tettekkel, amikor nemzeteket űzött el népe elől, amelyet kiváltott Egyiptomból? | | Akkor megtudod, hogy én, az ÚR, meghallottam, mennyi szitkot szórtál Izráel hegyeire, amikor így beszéltél: Elpusztultak, nekünk jutottak martalékul! |
| |
| És kicsoda olyan, mint a te néped, az Izráel, egy nemzetség a földön, a melyért elment volna az Isten, hogy megváltaná magának népül; hogy magadnak nagy és rettenetes nevet szerezz, kiűzvén a pogányokat a te néped elől, a melyet Égyiptomból megszabadítál! | | És megtudod, hogy én, az Úr, meghallottam minden szidalmadat, melyeket Izráel hegyei ellen mondtál, mondván: Elpusztultak, nékünk adattak ételül; | |
| |
| Van-e még olyan nép a földön, mint Izrael népe, amelyhez lehajolt az Isten, hogy kiszabadítsa és a maga népévé tegye, a nagyság és erő dicsőségét szerezze meg neki azáltal, hogy Egyiptomból kiváltott néped elől nemzeteket űzzél el? | | Tudd meg, hogy én, az Úr, az Isten, hallottam minden gyalázó szavadat, amelyet Izrael hegyeire kiejtettél, amikor így beszéltél: „Pusztulás lett a sorsuk, a mi zsákmányunk lettek.” |
| |
| Isten beteljesíti igéretét: "Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Az egész föld örülni fog, ha pusztasággá teszlek, ahogyan te örültél, amikor Izráel házának birtoka pusztasággá lett. Így bánok veled. Pusztaság lesz a Széír hegye egész Edómmal együtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR." |
|Isten mindent megtesz választott népéért, és újszövetségi gyermekeiért!
1306|1302386400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Krón 17,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 35,15 |
| |
| Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, | | ahogyan te örültél, amikor Izráel házának birtoka pusztasággá lett. Így bánok veled. Pusztaság lesz a Széír hegye egész Edómmal együtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Lakóhelyet is adtam az én népemnek, az Izráelnek és elplántálám őt; és lakik az ő helyén, és ki nem mozdul többé, s nem fogják az álnokságnak fiai sanyargatni, mint azelőtt. | | A mint te örültél Izráel háza örökségén azért, hogy elpusztult, úgy cselekszem veled; pusztává légy Seir hegye és mind egészen Edom, és megtudják, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| Lakóhelyet adok népemnek, Izraelnek, letelepítem, hogy azon a helyen lakjék, s ne hányódjék tovább, s a gonoszok ne pusztítsák, mint azelőtt, | | Amint te örültél, hogy Izrael házának öröksége elpusztult, így teszek majd én is veled. Sivataggá változol, Szeir hegye, egész Edommal egyetemben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten beteljesíti igéretét: "Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek!" - de ellenségei is megtudják, hogy végül is ki az ÚR! |
|Isten törődik népe sorsával, megoltalmazza őket!
1305|1302300000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 25,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,9 |
| |
| Gedaljá megesküdött nekik és embereiknek, és így szólt hozzájuk: Ne féljetek a káldeusok szolgáitól! Maradjatok az országban, és szolgáljátok Babilónia királyát, akkor jó dolgotok lesz! | | Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket. |
| |
| És megesküdött nékik Gedália és az ő embereiknek, és monda nékik: Ne féljetek a Káldeusoknak való szolgálattól. Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz. | | Mert ímé, én hozzátok hajlok és hozzátok fordulok, és megmívelnek és bevetnek titeket. | |
| |
| Gedalja esküvel ígérte nekik és embereiknek: „Nem kell félnetek a kaldeusoktól, maradjatok földeteken, s legyetek Babilon királyának alattvalói. Aztán jól megy majd sorotok!” | | Mert nézzétek, hozzátok megyek, felétek fordulok, azért megművelnek és bevetnek benneteket. |
| |
| Isten jó egyedül, ő a jóság forrása, és nála jó dolgunk lesz örökké! Vágyol erre a több jóra?! |
|Több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR!"
1304|1302213600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 19,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,11 |
| |
| így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír királynak a szolgái. | | Megszaporítom rajtatok az embereket és az állatokat, sokasodni és szaporodni fognak. Úgy telepítem le őket, mint hajdan, és több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És monda nékik Ésaiás: Ezt mondjátok a ti uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem Assiria királyának szolgái. | | És megsokasítom rajtatok az embereket és barmokat, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, és lakatom őket rajtatok, mint régi időtökben, és több jóval lészek hozzátok, mint első napjaitokban, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| És Izajás azt válaszolta nekik: „Jelentsétek uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj amiatt a beszéd miatt, amelyet hallottál, s amellyel Asszíria királyának szolgái káromoltak. | | Megszaporítok rajtatok embert és állatot, hogy sokasodjanak és legyenek termékenyek. Lakottá teszlek benneteket, mint azelőtt voltatok, és jót teszek veletek, többet, mint azelőtt, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Hozzátok fordulok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, és fenntartom szövetségemet veletek!" |
|"Az ÚR áldása gazdagít meg!"
1303|1302127200|dynamic|- Csütörtök|
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,41 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,23 |
| |
| Így tehát ezek a népek félték ugyan az URat, de tisztelték bálványaikat is. Még a fiaik és unokáik is azt teszik mindmáig, amit elődeik tettek. | | Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR - így szól az én URam, az ÚR -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. |
| |
| Így tisztelték ezek a pogányok az Urat és szolgálták az ő bálványaikat, és így cselekedtek az ő fiaik és unokáik is, a mint az ő eleik cselekedtek, mind e mai napig. | | És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. | |
| |
| Ezek a népségek imádták ugyan az Urat, de egyszersmind bálványaiknak is szolgáltak, s ugyanígy gyermekeik és gyermekeik gyermekei is. Mint atyáik tettek, úgy tesznek ők is mind a mai napig. | | Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet megszentségtelenítettek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr - mondja az Úr, az Isten -, amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. |
| |
| "De azért mindegyik pogány nép megcsinálta a maga istenét is, és elhelyezte az áldozóhalmokon levő templomokba, amelyeket a samáriabeliek készítettek: mindegyik nép abban a városban, amelyben lakott!" - Ez a lelki paráznaság! |
|Ne légy bálványimádó!
1302|1302040800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,39 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,28 |
| |
| Az URat, a ti Isteneteket féljétek, és ő megment benneteket minden ellenségetek kezéből! | | Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Hanem az Urat tiszteljétek, a ti Isteneteket, és ő megszabadít titeket minden ellenségetek kezéből. | | És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek. | |
| |
| Csak az Urat imádjátok, a ti Isteneket! Ő kiszabadít benneteket minden ellenségetek kezéből!” | | Abban az országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek. |
| |
| "Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól!" - Szabadító Urunk van, imádjuk őt! |
|Boldog jövő képe, Isten gyermekei számára!
1301|1301954400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,38 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 36,38 |
| |
| Ne feledkezzetek el a szövetségről, amelyet veletek kötöttem, és ne féljetek más isteneket! | | Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És el ne felejtkezzetek a kötésről, a melyet veletek tettem, és ne tiszteljetek idegen isteneket; | | Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az ő ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ne feledkezzetek meg veletek kötött szövetségemről, s ne imádjatok idegen isteneket! | | Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az ő ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj!" |
|Isten megítéli a bálványimádókat!
1300|1301868000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,37 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,6 |
| |
| Tartsátok meg a rendelkezéseket, az istentisztelet módját, a törvényt és a parancsolatot, amelyeket megíratott számotokra, és teljesítsétek azokat mindenkor; más isteneket pedig ne féljetek! | | Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És őrizzétek meg az ő rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatját, a melyeket megírt néktek, azokat cselekedvén minden időben, és idegen isteneket ne tiszteljetek; | | És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Tartsátok szem előtt a rendelkezéseit és utasításait, a törvényt és a parancsokat, amelyeket fölírt nektek, s szabjátok hozzájuk tetteiteket minden időben; ne imádjatok idegen isteneket! | | És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten parancsolatai az életet jelentik számunkra. Dávid "megőrizte parancsolataimat és rendelkezéseimet." Jézus megígérte nekünk: "Bizony, bizony, mondom néktek, ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha!" Isten igéje megeleveníti életünket örökre! |
|"Életre kelnek hallottaid, föltámadnak a holttestek!"
1299|1301781600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,36 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,12 |
| |
| Az URat féljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, mert ő hozott föl benneteket Egyiptomból nagy erővel és kinyújtott karral. | | Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. |
| |
| Hanem csak az Urat tiszteljétek, őt imádjátok és néki áldozzatok, a ki titeket kihozott az Égyiptom földéből nagy erővel és kinyújtott karral. | | Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére. | |
| |
| Hanem csak az Urat tiszteljétek, őt imádjátok és néki áldozzatok, a ki titeket kihozott az Égyiptom földéből nagy erővel és kinyújtott karral. | | Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. |
| - |
| "Ne kövessetek más isteneket a körülöttetek levő népek istenei közül! - Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” |
|"Életre kelnek hallottaid, föltámadnak a holttestek! Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok!"
1298|1301695200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,35 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,13 |
| |
| Mert velük szövetséget kötött az ÚR, és ezt parancsolta nekik: Ne féljetek más isteneket, és ne imádjátok azokat, ne tiszteljétek őket, és ne áldozzatok nekik! | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! |
| |
| És a kikkel az Úr szövetséget kötött, és megparancsolta nékik, mondván: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok őket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nékik; | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitándom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! | |
| |
| Sőt, szövetséget is kötött velük az Úr, és meghagyta nekik: „Ne tiszteljetek idegen isteneket, ne imádjátok őket, ne szolgáljatok nekik és ne mutassatok be nekik áldozatot. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. |
| |
| "Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él!" - s most neked is ezt mondja, hiszed-e ezt? |
|Isten feltámasztja gyermekeit; őt imádod?!
1297|1301608800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,34 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,23 |
| |
| A mai napig is követik a régi istentiszteleti módot. Nem félik az URat, és nem követik az ő rendelkezéseit és tisztelete módját a szerint a törvény és parancsolat szerint, amelyet az ÚR parancsolt Jákób fiainak; Jákóbnak az Izráel nevet adta. | | Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| És mind e mai napig az ő régi szokásuk szerint cselekesznek; nem tisztelik igazán az Urat, és nem cselekesznek az ő rendeléseik és szokásuk szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, a melyet az Úr parancsolt a Jákób fiainak, a kiknek az Izráel nevet adta. | | És többé meg nem fertéztetik magokat bálványaikkal és útálatosságaikkal és minden bűneikkel; és megtartom őket minden oly lakóhelyöktől, a melyekben vétkeztek, és megtisztítom őket, és lesznek nékem népem és én leszek nékik istenök. | |
| |
| Mind a mai napig korábbi szokásaik szerint élnek. Nem félik az Urat, nem igazodnak törvényeihez és parancsaihoz, ahhoz a törvényhez és parancshoz, amelyet Jákob fiainak adott, akinek az Izrael nevet adta. | | Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, iszonyatos tetteikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket a hűtlenségből, amelyet elkövettek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek |
| |
| "Megtisztítom őket minden bűnüktől, amelyeket elkövettek ellenem; megbocsátom minden bűnüket, amelyeket elkövettek ellenem, amikor elpártoltak tőlem." |
|Küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél!"
1296|1301522400|dynamic|- Csütörtök | | z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,33 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,27 |
| |
| Félték tehát az URat is, de tisztelték a maguk isteneit is, azoknak a pogány népeknek az istentiszteleti módja szerint, akik közül elhurcolták őket. | | Hajlékom náluk lesz, Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. |
| |
| Így tisztelték az Urat és szolgálták az ő isteneiket is, ama népek szokása szerint, a kik közül elhozták volt őket. | | És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és ők nékem népem. | |
| |
| Így imádták az Urat, de egyszersmind a maguk isteneinek is szolgáltak, azoknak a népeknek a szokásaihoz híven, amelyek közül oda kerültek. | | Köztük lesz hajlékom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| "Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük!" - "Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek." - Övé vagy-e már?! |
|Eljuthatunk bálványimádásból Isten imádására!
1295|1301436000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 37,28 |
| |
| Így történt, hogy bár félték az URat, de az áldozóhalmokon is alkalmaztak maguk közül való papokat, akik az áldozóhalmokon levő templomokban tevékenykedtek. | | Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre. |
| |
| De miután az Urat is tisztelték, a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegéből, a kik ő érettök áldoztak a magaslatok házaiban. | | És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem közöttök lesz mindörökké. | |
| |
| Imádták az Urat, de ugyanakkor papokat választottak maguk közül a magaslatokra, hogy a magaslati szentélyekben ellássák a szolgálatot. | | Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, én szentelem meg Izraelt, mert szentélyem mindörökre köztük lesz. |
| |
| "Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok." |
|"Itt az Isten köztünk, jertek őt imádni!"
1294|1301349600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,28 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 38,23 |
| |
| El is ment egy pap azok közül, akiket Samáriából fogságba vittek, és letelepedett Bételben. Ez tanította meg azokat, hogy hogyan féljék az URat. | | Így mutatom meg, hogy nagy és szent vagyok, és megismertetem magamat a sok néppel, és megtudják majd, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És elméne egy a papok közül, a kiket Samariából elvittek volt, és lakék Béthelben, és megtanította őket, hogy mikép tiszteljék az Urat. | | És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr! | |
| |
| Így hát azok közül a papok közül, akiket Szamariából elhurcoltak, az egyik visszatért, letelepedett Bételben, s tanította őket, hogyan kell az Urat imádniuk. | | Így bizonyítom be, hogy nagy és szent vagyok, és kinyilvánítom magamat sok nép szeme láttára. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok!" |
|Istenismeretből fakadó istenfélelem
1293|1301263200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,5 |
| |
| Ott lakásuk kezdetén nem félték az URat, ezért az ÚR oroszlánokat küldött rájuk, s azok öldösték őket. | | A harcmezőn esel el. Én megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| És történt ott lakásuk kezdetén, hogy nem az Urat félték, és az Úr oroszlánokat bocsátott reájok, a melyek többet megöltek közülök. | | A mező színén esel el, mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| De már letelepedésükkor sem félték az Urat. Ezért az Úr oroszlánokat szabadított rájuk, ott üvöltöttek köztük. | | A nyílt mezőn esel el, mert én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!" - Éretted, helyetted, miattad szenvedett és halt meg az Isten Fia! - Hiszed, tudod, elfogadod ezt a helyettes áldozatot?! |
|"Kegyelem nekem, ki halált érdemeltem! Véred minden cseppje tisztítja a lelkem!"
1292|1301180400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 17,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,6 |
| |
| Ez pedig azért történt, mert Izráel fiai vétkeztek Istenük, az ÚR ellen, aki felhozta őket Egyiptom földjéről, Egyiptom királyának, a fáraónak a hatalma alól. Más isteneket féltek, | | Tüzet bocsátok Magógra és azokra, akik biztonságban laknak a szigeteken, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ez pedig azért történt, mert az Izráel fiai vétkeztek az Úr ellen, az ő Istenök ellen, a ki őket kihozta Égyiptom földéből, a Faraónak, az égyiptomi királynak kezéből, és idegen isteneket tiszteltek. | | És bocsátok tüzet Mágógra és azokra, a kik a szigeteken bátorságosan laknak, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. | |
| |
| Ez azért történt, mert Izrael fiai vétkeztek az Úr, az ő Istenük ellen, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, Egyiptom királyának a hatalmából, és idegen isteneket imádtak. | | Tüzet bocsátok Magógra és a biztonságban élő szigetlakókra, akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét! |
|Ne légy bálványimádó!
1291|1301094000|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 6,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,7 |
| |
| De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!. | | Megismertetem szent nevemet népemmel, Izráellel, és többé nem hagyom, hogy gyalázzák szent nevemet. Akkor megtudják a népek, hogy én, az ÚR, Izráel Szentje vagyok. |
| |
| Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök. | | És az én szent nevemet megismertetem az én népem, Izráel között, s többé nem hagyom megfertéztetni szent nevemet; és megtudják a pogányok, hogy én, az Úr, szent vagyok Izráelben!. | |
| |
| Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök. | | Ismertté teszem szent nevemet népem, Izrael körében, nem tűröm tovább, hogy megszentségtelenítsék nevemet. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, Izrael Szentje. |
| |
| "Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét! |
|"Én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!"
1290|1301007600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kir 1,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,22 |
| |
| Ekkor az ÚR angyala így szólt Illéshez: Menj el vele, ne félj tőle! Elindult tehát, és elment vele a királyhoz. | | Izráel háza megtudja, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük attól fogva továbbra is. |
| |
| Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tőle. És ő felkelvén aláméne vele a királyhoz. | | És megtudja Izráel háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, attól a naptól fogva és azután. | |
| |
| Az Úr angyala azt mondja Illésnek: „Menj le vele, ne félj tőle.” Erre fölállt, bement vele a királyhoz, | | Akkor majd megtudja Izrael háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenük, attól a naptól kezdve minden időkre. |
| |
| "Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj!" |
|Az ÚR az én Királyom!
1289|1300921200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kir 18,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 39,28 |
| |
| Megtörténhetik, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az ÚR lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az URat ifjúkorától fogva. | | Majd megtudják, hogy én, az ÚR, Istenük voltam akkor is, amikor fogságba vittem őket a népek közé, mert összegyűjtöm őket földjükön, és nem hagyok ott közülük senkit. |
| |
| Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva. | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, ki fogságra vittem őket a pogányok közé, majd egybegyűjtém őket földjökre, és senkit közülök többé ott nem hagyok. | |
| |
| Ha most elmegyek, téged meg az Úr lelke elvisz valami ismeretlen helyre, közben én oda megyek Achábhoz jelentést tenni, s téged nem találnak, hát akkor megöl. Azonkívül szolgád az Úr követője ifjúkora óta. | | Akkor megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük, mert száműztem ugyan a népek közé, de most összegyűjtöm őket hazájukba, és senkit sem hagyok ott közülük. |
| |
| "Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók. Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk." - Ezt te is el tudod énekelni, teljes hittel?! |
|Istenfélelem a nyomorúságban is!
1288|1300834800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kir 17,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 43,27 |
| |
| Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! | | Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; | | És betöltsék e napokat; a nyolczadik napon és azután pedig áldozzák a papok az oltáron égőáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket, ezt mondja az Úr Isten. | |
| |
| Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. | | E napok elmúltával, a nyolcadik napon, és azon túl is mutassák be a papok az oltáron égőáldozataitokat és közösségi áldozataitokat, s én kegyes leszek hozzátok - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is!" |
|Engedelmeskedj Isten szavának!
1287|1300748400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kir 8,43 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Ez 44,28 |
| |
| te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. | | Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk! |
| |
| Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, a melyet én építettem. | | És lészen nékik örökségök: én vagyok az ő örökségök, és birtokot ne adjatok nékik Izráelben: én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| tégy meg mindent, amiért az idegen hozzád könyörög, hogy a földnek minden népe fölismerje nevedet, és féljen úgy, mint Izrael, s tudja meg, hogy ez a templom, amelyet építettem, a nevednek van szentelve. | | Ne legyen örökrészük, én vagyok az ő örökrészük. Birtokot se adjatok nekik Izraelben, mert én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| "Ezért nem kapott Lévi örökrészt a testvéreivel együtt. Az ÚR az ő öröksége, ahogyan megígérte neki Istened, az ÚR." - "Minden első termésnek és minden felajánlásnak a legjava, bármiből ajánljátok fel, a papoké lesz. Az először őrölt lisztet adjátok a papnak, hogy áldás nyugodjék házatokon! |
|"Az ÚR az én örökségem, azért benne bízom!"
1286|1300662000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Sám 13,28 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 5,12 |
| |
| Akkor Absolon ezt a parancsot adta legényeinek: Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, ezt mondom nektek: Vágjátok le Amnónt! Ti pedig öljétek meg, ne féljetek, hiszen én adom nektek a parancsot! Legyetek erősek és bátrak! | | Ezért én olyan leszek Efraimban, mint a moly, és Júda házában, mint a rothadás. |
| |
| Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvű lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg őt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek. | | Én pedig olyanná lettem Efraimnak, mint a moly, és a Júda házának, mint a rothadás. |
| |
| s megparancsolta szolgáinak: „Ügyeljetek! Ha Amnon már jó hangulatban lesz a bortól, azt fogom nektek mondani: Ragadjátok meg Amnont! Akkor öljétek meg! Ne féljetek, hisz magam adok rá nektek parancsot. Szedjétek össze bátorságotokat és legyetek derék emberek!” | | Olyan leszek Efraim számára, mint a moly, Júda házához, mint a rothadás. |
| |
| Isten megígérte: "Majd visszavonulok lakóhelyemre, amíg meg nem bűnhődnek, és hozzám nem folyamodnak. Nyomorúságukban keresnek majd engem." |
|Istenem, a nyomorúságban téged kerestelek!
1285|1300575600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Sám 9,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 11,9 |
| |
| Dávid ezt mondta neki: Ne félj, hiszen én hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, te pedig mindenkor az én asztalomnál étkezel. | | Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, nem indulatosan jövök. |
| |
| Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed. | | Nem végzem el haragomnak hevét; nem fordulok vissza Efraim vesztére; mert Isten vagyok én és nem ember, a Szent te közötted, és nem haraggal jövök én. | |
| |
| Ekkor Dávid azt mondta neki: „Ne félj! Mert atyádra, Jonatánra való tekintettel jót teszek veled, s ősödnek, Saulnak egész földjét visszaadom neked. S mindig asztalomnál eszel majd.” | | Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást. |
| |
| Isten megígérte: "Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom." - "Hát nem drága fiam-e Efraim, és nem kedves gyermekem-e? Valahányszor megfenyegetem, mégis mindig törődöm vele. A bensőm remeg érte, irgalmaznom kell neki - így szól az ÚR." |
|"Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret!"
1284|1300489200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Sám 7,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 12,10 |
| |
| Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmes dolgokat vitt véghez, amikor kiűzött nemzeteket és isteneket a nép elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból? | | De én, az ÚR, vagyok a te Istened, Egyiptom óta. Újra sátorlakóvá teszlek, amilyen egykor voltál. |
| |
| Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől. | | De én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől kezdve. Újra sátorok lakójává teszlek téged, mint az ünneplés napjain. | |
| |
| S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye, nagy és félelmetes tetteket vigyen végbe, és népeket és isteneket űzzön el népe elől? | | Én vagyok az Úr, a te Istened, amióta elhagytad Egyiptom földjét. Újra sátrakban kell majd laknod, mint a találkozás napján; |
| |
| "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!" - Így kezdődik a tízparancsolat, amely ma is érvényben van! |
|"Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én!"
1283|1300402800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Sám 7,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 13,4 |
| |
| Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, | | De én, az ÚR, vagyok a te Istened Egyiptom óta. Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én |
| |
| Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és ott elplántálám őt, és lakozék az ő helyében, és többé helyéből ki nem mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni őt, mint annakelőtte, | | Pedig én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől fogva. Nem ismerhetsz más Istent kivülem, és rajtam kivül nincs más szabadító! | |
| |
| S meghatározok népemnek, Izraelnek egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, és nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig, | | Én vagyok az Úr, a te Istened, amióta elhagytad Egyiptom földjét; rajtam kívül más Istent nem ismerhetsz, nincs kívülem más Szabadító. |
| |
| "Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító." - "Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala." |
|"Én, az ÚR, vagyok a te Istened. Ne legyen más istened rajtam kívül!"
1282|1300316400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 28,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 14,9 |
| |
| De a király ezt mondta neki: Ne félj! Mit láttál? Az asszony ezt felelte Saulnak: Isten-félét látok feljönni a földből. | | Efraimnak semmi köze többé a bálványokhoz. Én meghallgatom, és törődöm vele. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprus, tőlem kapod gyümölcsödet. |
| |
| És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljőni a földből. | | Efraim így szól: Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?! Én meghallgatom és figyelek reá. Olyan vagyok, mint a zöldelő cziprusfa! Tőlem származik a te gyümölcsöd! | |
| |
| A király azt válaszolta neki: „Ne félj! Mit látsz?” „Egy szellemet látok, amint fölfelé száll a földről” - mondta az asszony. | | Mi köze Efraimnak ezentúl a bálványokhoz? Én hallgatom meg, én viselek rá gondot. Olyan leszek, mint a zöldellő ciprus; tőlem származik gyümölcsöd. |
| |
| "Az ÚR minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit." - Saul nem járt akkor az ÚR útján, amikor halottidézőhöz fordult, és az sem jár a keskeny úton, aki bármilyen bálványt imád; de a mi utunk egyedül Jézus: "Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." - Jársz rajta?! |
|"Mert egyenesek az ÚR útjai, az igazak járnak rajtuk, a vétkesek elbuknak rajtuk!"
1281|1300230000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 23,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jóel 2,27 |
| |
| Mert így szólt hozzá: Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz | | Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé. |
| |
| És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz. | | És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem. | |
| |
| Azt mondta neki: „Ne félj, nem ér utol atyám keze. Te leszel Izrael királya, s én csak a második (személy) leszek. Atyám is tudja ezt jól.” | | „És tudni fogjátok, hogy Izraelben lakom, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, és nem más, és népemet soha többé nem éri szégyen.” |
| |
| "Ekkor királyt kértek maguknak, az Isten pedig Sault, a Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat." |
|Egy Isten, és egy Isten szíve szerint való király Izráelben
1280|1300143600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 22,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jóel 4,17 |
| |
| Maradj nálam, ne félj, mert aki az én életemre tör, az tör a te életedre is. Ezért biztonságban leszel nálam. | | Akkor megtudjátok majd, hogy én, az ÚR, vagyok Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom. Szent lesz Jeruzsálem, nem hatolnak be oda többé idegenek. |
| |
| Maradj nálam, ne félj; mert a ki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátorságosan lehetsz mellettem. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki a Sionon lakozom, az én szent hegyemen. És szentté lészen Jeruzsálem, és idegenek nem vonulnak át többé rajta. | |
| |
| Maradj itt nálam és ne félj! Mert aki az életedre tör, az nekem is az életemre tör. Itt védelmem alatt állsz.” | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki a Sionon, szent hegyemen lakom. Szent hely lesz akkor Jeruzsálem, nem léphetnek be többé oda idegenek. |
| |
| "Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, az ő Istenük, velük vagyok, és hogy ők, Izráel háza, az én népem - így szól az én Uram, az ÚR. - Mert a Siont választotta ki az ÚR, azt kívánta lakóhelyéül: Ez lesz lakóhelyem örökre, itt fogok lakni, mert így kívánom!" - Itt az Isten köztünk, jertek őt imádni! |
|"Emberek vagytok, én pedig Istenetek! - így szól az én Uram, az ÚR!"
1279|1300057200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 12,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zof 3,15 |
| |
| Akkor ezt mondta Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ti ugyan elkövettétek mindezt a rosszat, de azért ne térjetek el az ÚRtól, hanem szolgáljatok az ÚRnak teljes szívből! | | Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. |
| |
| És monda Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól, hanem az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekből. | | Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt! | |
| |
| De Sámuel ezt válaszolta a népnek: „Ne féljetek! Ezt a vétséget már elkövettétek. De mostantól ne forduljatok el az Úrtól, hanem szolgáljátok egész szívetekkel. | | Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! |
| |
| "Téged hívlak, URam, kősziklám, ne fordulj el tőlem némán! Mert ha némán elfordulsz, hasonló leszek a sírba roskadókhoz. - Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." - Hívtad őt?! |
|"Ne félj, Sion, ne csüggedj el!"
1278|1299970800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 12,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zof 3,17 |
| |
| És az ÚRhoz kiáltott Sámuel, az ÚR pedig mennydörgést és esőt adott azon a napon. Ekkor nagy félelem fogta el a népet az ÚR miatt és Sámuel miatt. | | Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. |
| |
| Kiálta azért Sámuel az Úrhoz, és az Úr mennydörgést és esőt adott azon a napon. És az egész nép nagyon megrettene az Úrtól és Sámueltől. | | Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked. | |
| |
| Sámuel az Úrhoz folyamodott, s az Úr zivatart és esőt küldött azon a napon, úgyhogy az egész népet nagy félelem fogta el az Úrtól és Sámueltől. | | Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, |
| |
| "Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya!" - Velem vándorol útamon Jézus, - de te is vele mégy?! |
|Örül neked Istened az ÚR, őt imádd és féld egyedül!
1277|1299884400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 12,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hagg 1,13 |
| |
| Bárcsak félnétek az URat, és szolgálnátok neki, az ő szavára hallgatnátok, és ne lázadnátok fel az ÚR parancsa ellen, hanem követnétek Isteneteket, az URat ti is, meg a király is, aki uralkodik fölöttetek! | | Haggeus, az ÚR követe pedig ezt mondta a népnek az ÚR megbízásából: Én veletek vagyok! - így szól az ÚR. |
| |
| Hogyha az Urat félitek, és néki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, a ki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. | | És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. | |
| |
| Ha félitek az Urat, neki szolgáltok, hallgattok a szavára, s nem lázadoztok parancsai ellen, ha ti is, királyotok is, aki uralkodik fölöttetek, az Urat, a ti Isteneteket követitek, akkor minden rendben lesz. | | És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. |
| |
| Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? - De te vele vagy?! |
|"Én, az ÚR, vagyok a te Istened! Ne legyen más istened rajtam kívül!"
1276|1299798000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 4,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hagg 2,4 |
| |
| És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, | | Azért most légy bátor, Zerubbábel! - így szól az ÚR. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe - így szól az ÚR -, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! - így szól a Seregek URa. |
| |
| És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de ő nem felelt és nem figyelt arra. | | De most légy bátor, Zorobábel, azt mondja az Úr! Légy bátor te is, Jósua, Jehosadák fia, te főpap, és légy bátor e földnek minden népe, azt mondja az Úr, és cselekedjétek, mert én veletek vagyok, azt mondja a Seregeknek Ura, | |
| |
| Mivel haldoklott, a körülötte levő asszonyok így beszéltek hozzá: „Ne aggódj, fiút szültél!” De nem felelt, nem vetett rá ügyet. | | De most, bátorság Zerubbábel! - mondja az Úr. Bátorság, Józsue főpap, Jehocadak fia! Bátorság, egész népe az országnak - mondja az Úr. Dolgozzatok! Hiszen én veletek vagyok! - mondja a Seregek Ura. |
| |
| "Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja." - Félelem nélküli élet: csak Krisztussal lehetséges, akit félnünk, szeretnünk, imádnunk, dicsőítenünk lehet! |
|"Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz!"
1275|1299711600|dynamic|- Csütörtök|
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Sám 4,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 1,15 |
| |
| Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk - mondták -, mert ilyen még nem volt sohasem! | | És nagyon fel vagyok háborodva az elbizakodott népek miatt, mert amikor én kevéssé haragudtam, ők a romlást segítették elő. |
| |
| Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt. | | De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre, a kikre kevéssé haragudtam ugyan, de ők gonoszra törtek. | |
| |
| a filiszteusokat félelem fogta el, mert azt mondták: „Istenük eljött hozzájuk a táborba.” És így beszéltek: „Jaj nekünk, hisz ilyen még nem fordult elő! | | és nagyon haragszom a gőgös népekre. Én ugyanis csak egy kicsit haragudtam, ők azonban túllépték a mértéket. |
| |
| "Akkor szentnek mondják majd azt, aki megmarad a Sionon, és életben marad Jeruzsálemben, aki csak föl van írva az élők közé a jeruzsálemiek közül." - Az ÚR Jézusban: "Itt az Isten köztünk, jertek őt imádni, hódolattal elé állni!" |
|"Ezt mondja az ÚR: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni!"
1274|1299625200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ruth 3,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 2,9 |
| |
| Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. | | Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az ÚR -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen. |
| |
| Most hát, édes leányom, ne félj! Mindent, a mit mondasz, megteszek néked; mert tudja az én népemnek egész kapuja, hogy derék asszony vagy. | | Én pedig, szól az Úr, tűz-fal leszek körülötte és megdicsőítem magamat ő benne! | |
| |
| Ne félj hát, leányom! Megteszek érted mindent, amire csak kértél, hisz Betlehem kapujánál mindenki tudja, hogy nagyszerű asszony vagy.. | | Ezt mondja az Úr: Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.” |
| |
| "Mert a Seregek URa, aki a maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!" |
|"Táborba szállok majd házam védelmére, az arra járók ellen!"
1273|1299538800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Bír 7,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 8,8 |
| |
| Most azért hirdesd ki ezt a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, az térjen vissza, távozzék a Gileád hegyéről! Erre visszatért a hadinépből huszonkétezer ember, és csak tízezer maradt ott. | | Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán. |
| |
| Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: A ki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérének a nép közül huszonkétezeren, és csak tizezeren maradának ott. | | És elhozom őket és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek hűséggel és igazsággal. | |
| |
| Hirdesd ki hát a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, térjen vissza.” Így Gedeon próbára tette őket. Erre húszezer ember visszatért a népből, tízezer pedig ott maradt belőle. | | Visszahozom őket, hogy Jeruzsálemben lakjanak. Az én népem lesznek, és én az Istenük leszek hűségben és igazságban. |
| |
| "Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám." - Gyermeke vagy-e már? |
|"Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek!"
1272|1299452400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Bír 6,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 10,6 |
| |
| Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! | | Hatalmassá teszem Júda házát, és József házát megsegítem. Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk, és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket. Mert én, az ÚR vagyok az Istenük, és meghallgatom őket. |
| |
| És monda néki az Úr: Békesség néked! ne félj, nem halsz meg! | | És megerősítem a Júda házát, és a József házát megsegítem, és visszahozom őket, mert szánom őket, és olyanokká lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; mert én vagyok az Úr, az ő Istenök, és meghallgatom őket. | |
| |
| Az Úr így válaszolt neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg.” | | Júda házát erőssé teszem, József házát diadalmassá. Megújítom őket, mert megkönyörültem rajtuk, olyanok lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; [mert én vagyok az Úr, az ő Istenük, és meghallgatom őket.] |
| |
| "Hatalmassá lesznek az ÚR által, és az ő nevében bízva élnek - így szól az ÚR." -Higgy az ÚR Jézusban, és üdvözülsz! |
|Isten megtartja gyermekeit örök országa számára!
1271|1299366000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Bír 6,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mal 1,6 |
| |
| és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra. | | A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? |
| |
| És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra. | | A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet? | |
| |
| Így szóltam hozzátok: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok. Ti azonban nem hallgattatok szavamra.” | | A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? |
| |
| "Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!" - "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, - Ne legyen más istened rajtam kívül! - Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!" - E törvények ma is érvényben vannak, Isten nem vonta vissza a Tízparancsolatot; de betartod-e? |
|Az ÚR Isten félelem nélküli tisztelete - Jézusban!
1270|1299279600|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Bír 4,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mal 1,14 |
| |
| Jáél kijött Sisera elé, és ezt mondta neki: Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj! - Betért hozzá a sátorba, és ő betakarta egy takaróval. | | Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az ÚRnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok - mondja a Seregek URa -, és félik nevemet a népek! |
| |
| És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki: Jőjj be Uram, jőjj be hozzám, ne félj! És betére ő hozzá a sátorba, és betakará őt lasnakkal. | | Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között! | |
| |
| Jáel Sziszera elé ment, és így szólt hozzá: „Térj be, uram, térj be hozzám, és ne félj!” Betért tehát a sátrába, és ő betakarta egy szőnyeggel. | | Átkozott az a csaló, aki - bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul - mégis egy sérültet áldoz fel. Mert én vagyok a Nagy Király - mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között. |
| |
| "Ne mutassatok be olyat, amiben fogyatkozás van, mert akkor nem fogadja kedvesen tőletek. - azért, hogy ő kedvesen fogadja tőletek, hibátlan hím marhát, bárányt vagy kecskét vigyetek." - Az Úr Jézus volt az egyetlen tökéletes áldozat, ő, mint ártatlan Bárány, a keresztfa oltárán érettünk, helyettünk, miattunk megáldoztatott! |
|Istennek csak a legszebbet, legtökéletesebbet adjuk!
1269|1299197280|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 24,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 11,29 |
| |
| Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! | | Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. |
| |
| Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel; és hányjátok el az isteneket, a kiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvizen és Égyiptomban, szolgáljatok az Úrnak. | | Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. | |
| |
| Most hát féljétek az Urat és szolgáljatok neki minden erőtökből és hűségesen. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek atyáitok a folyón túl és Egyiptomban szolgáltak és szolgáljatok az Úrnak! | | Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. |
| |
| Jézus bátorító igéi neked is szólnak, ha ő van veled, soha nem kell félned! Csak higgy benne! |
|Az ÚR Jézusnál van a nyugalom és a felüdülés!
1268|1299106800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 24,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 14,27 |
| |
| Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk, és az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod és nem a te íjad. | | De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Mert elbocsátám előttetek a darázsokat, és űzék azokat előletek: az Emoreusok két királyát, de nem a te fegyvered által, de nem a te kézíved által! | | De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! | |
| |
| Darazsakat küldtem, s azok az amoriták mindkét királyát elűzték előletek - nem kardodnak köszönheted, nem is íjadnak. | | Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Jézus bátorító igéi neked is szólnak, ha ő van veled, soha nem kell félned! Csak higgy benne! |
|Soha ne kételkedj az ÚR szavában!
1267|1299020400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 22,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 18,20 |
| |
| Hiszen a Jordánt határrá tette az ÚR köztünk és köztetek, Rúben fiai és Gád fiai; nincs nektek közötök az ÚRhoz! Így a ti fiaitok lesznek az okai annak, ha a mi fiaink nem félik majd az URat. | | Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” |
| |
| Hiszen határt vetett az Úr mi közöttünk és ti közöttetek Rúben fiai és Gád fiai - a Jordánt; nincsen néktek részetek az Úrban! És elidegeníthetnék a ti fiaitok a mi fiainkat, hogy ne féljék az Urat! | | Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. | |
| |
| Hát nem közénk és közétek, Ruben fiai és Gád fiai közé húzta-e határul a Jordánt az Úr? Nincs részetek az Úrban! Így fiaitok lennének az oka annak, hogy fiaink nem félik többé az Urat. | | Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” |
| |
| "Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. - Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. - Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok!" |
|"Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!"
1266|1298934000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 11,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 28,20; 22,32 |
| |
| Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkor Izráelnek adom mindnyájukat halálra sebezve. Vágd át lovaik inát, és gyújtsd fel harci kocsijaikat! | | tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” - Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” |
| |
| Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé; lovaikat bénítsd meg, szekereiket pedig égesd meg tűzzel. | | Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! - Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. | |
| |
| Akkor az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj itt ezektől az emberektől, mert holnap ilyen idő tájt legyőzve látja Izrael mindnyájukat. Lovaiknak vágd el a lábuk inát, harci szekereiket pedig égesd el!” | | és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” - Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.” |
| |
| "Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell." - Hallgatsz -rá?! |
|"Én, az ÚR, vagyok a te Istened!"
1265|1298847600|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 10,8.25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mk 6,50 |
| |
| Az ÚR ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki sem állhat meg közülük előtted. - Ekkor azt mondta nekik Józsué: Ne féljetek, és ne rettegjetek, legyetek erősek és bátrak! Mert így tesz az ÚR minden ellenségetekkel, akikkel harcolni fogtok. | | Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Monda pedig az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted. - És monda nékik Józsué: Ne féljetek, és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erősek, mert ekképen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, a kik ellen ti hadakoztok. | | Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. | |
| |
| Az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj! Kezedbe adom őket. Senki sem lesz képes ellenállni neked.” - Odamentek és a nyakukra hágtak. Józsue pedig így folytatta: „Ne féljetek és ne aggódjatok, legyetek bátrak és erősek, mert így fog bánni az Úr minden ellenségetekkel, akivel csak meg kell küzdenetek.” | | mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” |
| |
| "Mért félne szívem? Él az én Uram, Békesség Királya, Benne nyugta van. Ő a diadalmam, pajzsom, életem, Szívemben már nincsen semmi félelem. Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! Dicsőséggel fényes a diadalod!" |
|Dupla bátorítás és erősítés mindenkinek!
1264|1298761200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 8,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mk 12,26 |
| |
| Azután ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj, ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. | | Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene? |
| |
| És monda az Úr Józsuénak: Ne félj és ne rettegj! Vedd magadhoz mind a fegyverfogható népet, és kelj fel és menj fel Aiba, meglásd: kezedbe adom Ainak királyát és az ő népét, városát és földét. | | A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. | |
| |
| Akkoriban az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj és ne aggódj! Vidd magaddal az összes harcost. Rajta, vonuljatok fel Ai ellen! Nézd, kezedbe adom Ai királyát, népét, városát és földjét. | | Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokorról szóló részben, mit mondott Isten a halottak feltámadásáról? Én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene vagyok! |
| |
| "Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz." - "Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre." Mi az élő Isten örökké élő gyermekei vagyunk! - Hiszed-é ezt?! |
|"Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké!"
1263|1298674800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Józs 1,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mk 14,62 |
| |
| Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz. | | Jézus ezt mondta: „Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben.” |
| |
| Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz. | | Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel. | |
| |
| hogy légy erős és kitartó? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” | | Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” |
| |
| "Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel." - Jézus eljön érted! Érted? |
|"Jövel, Uram, Jézus!"
1262|1298588400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 31,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 1,28 |
| |
| Fiaik is, akik még nem ismerik, hallgassák meg, és tanulják meg, hogy féljék Istenüket, az URat mindenkor, amíg csak éltek azon a földön, ahová most átkeltek a Jordánon, hogy azt birtokba vegyétek. | | Az angyal belépve hozzá így szólt: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” |
| |
| És az ő fiaik is, a kik nem tudják még, hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti Isteneteket kell félni mind addig, a míg éltek azon a földön, a melyre általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt. | | És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. | |
| |
| Különösen gyermekeiteknek kell, akik nem ismerik, hallaniuk s megtanulniuk az Urat, a ti Isteneteket félni, amíg csak éltek azon a földön, ahova most a Jordánon túl bevonultok, hogy birtokba vegyétek.” | | Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” |
| |
| "Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak!" - "ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” |
|Angyali üdvözlet - neked is!
1261|1298502000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 31,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 22,27 |
| |
| Gyűjtsd össze a népet, a férfiakat, a nőket és a gyermekeket, meg a lakóhelyeiden élő jövevényeket, hogy hallják meg, és tanulják meg, és féljék Isteneteket, az URat, megtartván és teljesítvén ennek a törvénynek minden igéjét. | | Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” |
| |
| Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, a ki a te kapuidon belől van, hogy hallják és tanuljanak, és féljék az Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét. | | Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál. | |
| |
| Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, a nőket és a gyerekeket, valamint a körödben, városaidban élő idegent, hogy hallják s megtanulják félni az Urat, a te Istenedet, s ügyeljenek a törvény minden szavának megtartására. | | Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. |
| |
| "Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek." - Istenfélelem és rabszolgai engedelmesség önként a neked szolgáló Úrnak! |
|"Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok!"
1260|1298415600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 31,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 22,70 |
| |
| Maga az ÚR megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj! | | Erre mind azt kérdezték: „Akkor hát te vagy az Isten Fia?” „ Ti mondjátok, hogy én vagyok” - felelte nekik. Azok pedig így szóltak: „Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából.” |
| |
| Az Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj! | | Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából. | |
| |
| Az Úr azonban előtted vonul, veled lesz, nem hagy el és nem hagy cserben. Ne félj és ne csüggedj!” | | Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” „Mi szükségünk van még tanúkra? - mondták erre. - Magunk hallottuk a saját szájából.” |
| |
| "Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok, és az írástudók, és bekísértették őt a nagytanácsba, s ott felszólították: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk.” Ő pedig így válaszolt: „Ha megmondom nektek, nem hiszitek," - Te hiszed, hogy ő a Messiás, hogy Jézus: Isten?! |
|Te mondod, hogy Jézus az Isten Fia és ő ÚR?!
1259|1298329200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 31,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 24,39 |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled. | | Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlök, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged. | | Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! | |
| |
| Legyetek bátrak, és erősek! Ne féljetek s ne rettegjetek tőlük! Mert az Úr, a te Istened veled vonul. Nem fog elhagyni, sem cserbenhagyni.” | | Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” |
| |
| "És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat." Boldogok, akik nem látnak, és megis hisznek az Úr Jézusban, s ő kijelenti magát nekik, - neked is? |
|Jézus: valóságos Isten és valóságos ember!
1258|1298242800|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 28,58 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 4,26 |
| |
| Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az ÚRnak dicsőséges és félelmes nevét, | | Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Hogyha meg nem tartod és nem teljesíted e törvény minden ígéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét: | | Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek. | |
| |
| Ha nem ügyelsz rá, hogy ennek a törvénynek, amely ebben a könyvben írva áll, minden szavát megtartsd, félvén ezt a dicsőséges és félelmetes nevet: az Urat, Istenedet, | | Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” - Te is tudod, ki az örök Vagyok a te számodra? |
|Istent csak Fiában lehet megismerni!
1257|1298156400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 25,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,20 |
| |
| amikor találkozott veled útközben, és levágta azokat, akik elgyengülve hátramaradtak, mert fáradt és kimerült voltál, az pedig nem félt az Istentől. | | de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Hogy reád támadt az úton, és megverte a seregnek utolsó részét, mind az erőtleneket, a kik hátul valának, a mikor magad is fáradt és lankadt voltál, és nem félte az Istent. | | Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! | |
| |
| Istent nem félve hátba támadtak az úton, amikor fáradt és kimerült voltál, s elszakították tőled a hátul sántikálókat. | | De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Ha Jézus velünk van, a hosszú út rövidebb lesz és a nehéz harc könnyebb. - Az Úr szavával, kijelentésével szünteti meg félelmünket. - Higgy Jézusnak! |
|Jézus mindig veled van; nem kell félned!
1256|1298070000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 20,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,35 |
| |
| Azután még ezt is mondják meg az elöljárók a népnek: Van-e itt olyan ember, aki fél, és lágy szívű? Az menjen vissza a házához, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz hasonlóan! | | Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. |
| |
| Még tovább is szóljanak az előljárók a néphez, és ezt mondják: Kicsoda olyan férfi, a ki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve. | | Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. | |
| |
| Aztán így folytassák az írnokok a hadinéphez intézett beszédüket: „Ki fél, s kinek csügged a szíve? Lépjen elő, s menjen haza, nehogy testvérei szívét is a magáéhoz hasonlóan gyávává tegye.” | | „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. |
| |
| "Most azért hirdesd ki ezt a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, az térjen vissza, távozzék a Gileád hegyéről! Erre visszatért a hadinépből huszonkétezer ember, és csak tízezer maradt ott. - Ez a hit próbája ma is! "de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” |
|Az örök Vagyok hív magához - ne félj hozzá menni!
1255|1297983600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 20,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,41 |
| |
| Ezt mondja nekik: Halld meg, Izráel! Ti most készültök megütközni ellenségeitekkel. Ne lágyuljon meg a szívetek, ne féljetek, ne rettegjetek, és ne rémüljetek meg tőlük! | | A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le” - |
| |
| És ezt mondja nékik: Hallgasd meg Izráel! Ti ma készültök megütközni ellenségeitekkel: A ti szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttök; | | Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá. | |
| |
| Mondja: „Halld, Izrael! Ma harcba szálltok ellenségeitekkel. De ne csüggedjen szívetek! | | A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” |
| |
| "Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.” - De csak akkor, ha ő a te életed Királya, aki legyőzi minden ellenséged: a bűnt, halált, s az ördög hatalmát az életedben! - Él benned? |
|Jézus a te életed lelki kenyere - táplálkozol belőle?
1254|1297900740|dynamic|- Csütörtök | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 20,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,48 |
| |
| Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és látsz lovakat, harci kocsikat és nálad nagyobb sereget, ne félj tőlük, mert veled lesz Istened, az ÚR, aki felhozott téged Egyiptomból. | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| Mikor hadba mégy ellenséged ellen, és látsz lovakat, szekereket, náladnál nagyobb számú népet: ne félj tőlök, mert veled van az Úr, a te Istened, a ki felhozott téged Égyiptom földéről. | | Én vagyok az életnek kenyere. | |
| |
| Ha ellenséged ellen harcba indulsz, s lovakat, harci szekereket és magadnál népesebb hadinépet látsz, ne rettenj meg tőlük. Mert veled az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről. | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| "Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." - Van már örök életed? |
|Jézus: "az igaz Isten és az örök élet!"
1253|1297810800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 19,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,51 |
| |
| Hallják ezt meg a többiek is, és féljenek, és többé ne kövessenek el köztetek ilyen gonosz dolgot. | | Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” |
| |
| Hogy a kik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek te közötted ilyen gonosz dolgot. | | Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. | |
| |
| A többiek is szerezzenek róla tudomást, hadd fogja el őket a félelem és ne merészkedjenek ilyet tenni körödben. | | Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” |
| |
| "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital." Táplálkozol belőle rendszeresen? |
|"Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van!"
1252|1297724400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 18,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 7,28 |
| |
| Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle! | | Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: „Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én mégsem önmagamtól jöttem, hanem az, aki engem elküldött, igaz, ti őt nem ismeritek. |
| |
| Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól! | | Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, a ki engem elküldött, a kit ti nem ismertek. | |
| |
| (Tudd meg hát:) azok a szavak, amelyek, bár a próféta az Úr nevében hirdeti őket, nem válnak valósággá, s nem teljesülnek, olyan szavak, amelyeket nem az Úr mondott. A próféta mondta őket elbizakodottságában, nem kell tőlük tartanod. | | Jézus a templomban tanítva ezt felelte rá: „Igen, ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek. |
| |
| "Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de aki elküldött engem, igaz, és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam.” Ők nem ismerték fel, hogy az Atyáról szólt nekik." - Te felismered- az igaz és a tévtanítókat? Jézus beszédében Isten szavát hallod, olvasod? |
|Az ÚR hamis és igaz küldötte megkülönböztethető!
1251|1297638000|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 17,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 7,34 |
| |
| Hallja meg az egész nép, és féljen; ne legyenek többé elbizakodottak! | | Kerestek majd engem, de nem találtok meg, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” |
| |
| És mind az egész nép hallja, és féljen, hogy elbizakodottan senki ne cselekedjék többé. | | Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és a hol én vagyok, ti nem jöhettek oda. | |
| |
| de tudja meg az egész nép a dolgot, hadd rettegjen, s attól fogva ne legyen többé önhitt. | | Keresni fogtok, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” |
| |
| Nincsen a mi hatalmunkban a mi megtérésünk, Isten kegyelmi ajándéka az, amikor ő elkészíti az órát, akkor ragadjuk meg a felkínált lehetőséget és fogadjuk el Jézust személyes Megváltónknak, de ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! |
|"Még egy kis ideig veletek vagyok, de elmegyek ahhoz, aki elküldött engem!"
1250|1297551600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 14,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,12 |
| |
| Az ÚRnak, Istenednek a színe előtt edd meg, azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakjék az ő neve. Ezt tedd gabonádnak, mustodnak és olajodnak a tizedével, marhádnak és juhodnak az elsőszülöttjével. Így tanuld meg félni Istenedet, az URat mindenkor! | | Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, a melyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az ő neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben. | | Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. | |
| |
| és az Úr, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet majd kiválaszt neve hajlékául, tarts ünnepi lakomát gabonád, borod és juhod első elléséből, hogy megtanuld az Urat, a te Istenedet minden időben félni. | | Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| "Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város." - ez Jézus, a világ világossága üzeni nekünk, akire ráragyogott Isten dicsősége a megdicsőülés hegyén és a megkeresztelkedésekor is, őt féljük, imádjuk és kövessük, mert ő Isten! |
|"Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége!"
1249|1297550760|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 11,25 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,24 |
| |
| Senki sem állhat meg veletek szemben. Rettegést és félelmet kelt Istenetek, az ÚR, az egész országban, ahova csak léptek, ahogyan megígérte nektek. | | Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” |
| |
| Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek. | | Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben. | |
| |
| Senki sem lesz képes ellenállni nektek. Félelemmel és rettegéssel tölti el az Úr előttetek azt az egész földet, hogy amint megígérte, bevonulhassatok oda. | | Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben.” |
| |
| "Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz." - Hinni taníts, Uram! |
|"Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító!"
1248|1297378800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 10,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,25 |
| |
| Az URat, a te Istenedet féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj! | | Megkérdezték tehát tőle: „Ki vagy te?” Jézus így válaszolt nekik: „Az, akinek eleitől fogva mondom magamat. |
| |
| Az Urat, a te Istenedet féljed, őt tiszteljed, ő hozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdjél. | | Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitől fogva mondok is néktek. | |
| |
| Féld az Urat, a te Istenedet, szolgálj neki, ragaszkodj hozzá és az ő nevére esküdj! | | Erre megkérdezték tőle: „De hát ki vagy te?” „A kezdet, amint már mondtam nektek - mondta Jézus feleletül. - |
| |
| Jézus = Isten! A belé vetett hit által lehet ő a te Urad és a te istened is! "Imádom azt a nagy szerelmet, Jézusban mely felém hajolt..." - Te is?! |
|Ne legyen más Istened, ne imádj bálványt!
1247|1297292400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 10,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,28 |
| |
| Mert Istenetek, az ÚR, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni. | | Jézus tehát ezt mondta: „Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket. |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, a ki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad. | | Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok. | |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek az Istenek Istene és az Urak Ura, a nagy, a hatalmas és a félelmetes Isten, aki nem részrehajló, s akit nem lehet ajándékkal megvesztegetni, | | Jézus mégis folytatta: „Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított. |
| |
| "Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon." - "Mert Isten nem személyválogató." Ő szeret téged is! |
|"Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket!"
1246|1297206000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 7,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,58 |
| |
| Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten! | | Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok.” |
| |
| Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten! | | Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. | |
| |
| Ne félj tőlük! Mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. | | Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” |
| |
| "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige." - Jézus: Isten, ezért az ő neve is az örök Vagyok, aki mindörökké volt, van és lesz! S Lelke által nem csak közötted van, hanem benned él az ÚR! |
|Itt az Isten köztünk!
1245|1297119600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 7,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,7 |
| |
| Rettenetes félelmet bocsát rájuk Istened, az ÚR, míg csak el nem pusztulnak azok is, akik előletek elrejtőzve megmaradnak. | | Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. |
| |
| Sőt még a darázsokat is rájok bocsátja az Úr, a te Istened mind addig, míglen elvesznek azok is, a kik megmaradtak, és a kik elrejtőztek te előled. | | Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. | |
| |
| Sőt, darazsakat küld rájuk az Úr, a te Istened, míg mind el nem pusztulnak, akik megmaradtak, vagy elrejtőztek előletek. | | Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. |
| |
| Isten hatalmasan cselekszik, mindent felhasználhat akarata megvalósításához: "Rémületet küldök előtted, és megzavarok minden népet, amely közé mégy. Minden ellenségedet megfutamítom. Rettenetes félelmet küldök előtted, amely kiűzi előled a hivvieket, kánaániakat és hettitákat." - Isten az ő népe számára egyetlen utat mutatott a halálból az életbe, és ezen az ajtón itt kell átmenni; Jézus megígérte: "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." |
|"Átterellek benneteket pásztorbotom alatt, és beveszlek a szövetség kötelékébe!"
1244|1297033200|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 7,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,9 |
| |
| Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, hogy mit tett Istened, az ÚR a fáraóval és egész Egyiptommal, | | Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. |
| |
| Ne félj tőlök; emlékezzél meg csak azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az égyiptombeliekkel: | | Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. | |
| |
| ne félj tőlük! Jusson eszedbe, mit tett az Úr a fáraóval és az egyiptomiakkal. | | Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. |
| |
| Nincs más indok és lehetőséged sem: "Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." - Megragadod ezt az egyet? |
|Isten kaput nyitott neked az üdvösségre! Beléptél rajta?
1243|1296946800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 6,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,11 |
| |
| Az ÚR megparancsolta nekünk, hogy teljesítsük mindezeket a rendelkezéseket, és féljük az URat, a mi Istenünket, akkor jó dolgunk lesz mindenkor, és éltet bennünket az ÚR, ahogyan van ez ma is. | | „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. |
| |
| És megparancsolta nékünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben, mint e mai napon. | | Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. | |
| |
| S az Úr megparancsolta nekünk, hogy ezeket a törvényeket mind tartsuk meg, s féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jól menjen a sorunk, és életben tartson minket, ahogy ez máig is van. | | Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. |
| |
| Jézus szánéka velünk: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt." Jézus meghalt értünk, hogy "jó dolgunk legyen" mindörökké! |
|"Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm!"
1242|1296860400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 6,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,14 |
| |
| Az URat, a te Istenedet féld, és őt szolgáld, az ő nevére esküdj! | | Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, |
| |
| Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél. | | Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, | |
| |
| Féld az Urat, a te Istenedet, tiszteld és az ő nevére esküdj! | | Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, |
| |
| Urunk bátorító igérete az istenfélő és benne hívő christianusoknak: "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” - Megköszönted ezt már neki?! |
|„Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!”
1241|1296774000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 6,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 11,25 |
| |
| Féld Istenedet, az URat, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsolatát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és unokád, életed minden napján, hogy hosszú ideig élhess. | | Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; |
| |
| Hogy féljed az Urat, a te Istenedet, és megtartsad minden ő rendelését és parancsolatát, a melyeket én parancsolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, teljes életedben, és hogy hosszú ideig élhess. | | Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; | |
| |
| Féld ezért Uradat, Istenedet egész életedben és tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma szabok - te és fiad meg unokáid is -, hogy sokáig élj. | | Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. |
| |
| Urunk így folytatja: "és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” - Neki válaszolj! |
|Nem hosszú ideig, hanem örökké élsz, ha hiszel Jézusban!
1240|1296687600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 5,29 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 12,26 |
| |
| Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor. | | Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. |
| |
| Vajha így maradna az ő szívök, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő gyermekeiknek mindörökké! | | A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. | |
| |
| Bárcsak mindig ilyen maradna a szívük, hogy félnének, megtartanák parancsaimat és jól menne mindig a soruk nekik is, gyermekeiknek is! | | Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. |
| |
| Főpapi imájában Jézus, értünk is könyörög: "„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt." Mindenkor jó dolgunk lesz, mert: "azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk." |
|"Ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is!"
1239|1296601200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 5,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 13,19 |
| |
| Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | Már most, mielőtt ez megtörténik, megmondom nektek, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek; | | Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok. | |
| |
| Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. | | Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. |
| |
| Így kezdődi a Tízparancsolat: "Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak." - Ezek az igék ma is érvényesek! |
|"Ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.”
1238|1296514800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 4,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,3 |
| |
| azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az ÚR előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az ÚR: Gyűjtsd össze a népet, hogy meghallgassa igéimet, és tanuljanak meg félni engem mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is. | | És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. |
| |
| El ne felejtkezzél a napról, a melyen az Úr előtt, a te Istened előtt állottál a Hóreben, a mikor azt mondta nékem az Úr: Gyűjtsd egybe nékem a népet, hogy hallassam véle beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem, minden időben, a míg e földön élnek, és tanítsák meg fiaikat is. | | És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. | |
| |
| azt a napot, amikor a Hóreben az Úr, a te Istened előtt álltál az Úr hozzám intézett parancsára: „Gyűjtsd elém a népet! Hallja szavamat, s tanuljon meg félni tőlem mindaddig, amíg a földön él, és gyermekeit is tanítsa meg rá!” | | Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. |
| |
| "Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez." - "„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt." - Téged is oda vár Urad! - Igen, Atyám, mert így volt kedves teelőtted! |
|"Úgy hív, úgy vár a szent atyai ház!"
1237|1296428400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 3,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,6 |
| |
| Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az ÚR maga harcol értetek! | | Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. |
| |
| Ne féljetek tőlök, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek! | | Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. | |
| |
| Ne félj hát tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek maga száll síkra értetek!” | | „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. |
| |
| Jézus így hív magához: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. - Én és az Atya egy vagyunk." - Mindenki számára adatott ez az egyetlen, kizárólagos lehetőség, ezért mindenki saját magát zárja ki az üdvösségből, ha más utakat választ, amelyek az örök halál felé visznek! |
|"Teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által!"
1236|1296342000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 3,2 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,10 |
| |
| Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész népével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. |
| |
| De az Úr monda nékem: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt és minden ő népét és földjét; és úgy cselekedjél vele, a mint cselekedtél Szihonnal, az Emoreusok királyával, a ki Hesbonban lakik vala. | | Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. | |
| |
| Az Úr azonban így szólt hozzám: „Ne félj tőle, mert hatalmadba adom, országával és egész hadinépével egyetemben. Bánj vele úgy, ahogy Szichonnal, az amoriták királyával bántál, aki Hesbonban székelt.” | | Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. |
| |
| Jézus így válaszolt nekik: „Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában.” |
|Ha Krisztus benned él, Isten cselekszik általad!
1235|1296255600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 1,29 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,11 |
| |
| Akkor ezt mondtam nektek: Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük! | | Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.” |
| |
| Akkor mondám néktek: Ne rettegjetek és ne féljetek azoktól; | | Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. | |
| |
| Erre így szóltam hozzátok: „Ne rettegjetek és ne féljetek tőlük! | | Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. |
| |
| „Jézus így válaszolt nekik: „Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem" - "Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában.” |
|Istenben higgy, embertől ne félj!
1234|1296169200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 1,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,20 |
| |
| Lásd, eléd tárta ezt a földet Istened, az ÚR. Vonulj ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta az ÚR, atyáid Istene. Ne félj, és ne rettegj! | | Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. |
| |
| Ímé elődbe adta az Úr, a te Istened ezt a földet: menj fel, bírjad azt, a miképen megmondotta az Úr, a te atyáidnak Istene néked; ne félj, és meg ne rettenj! | | Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. | |
| |
| Íme, az Úr, a te Istened adja neked ezt a földet, rajta, vedd birtokba, ahogy az Úr, atyáid Istene megígérte. Ne félj és ne csüggedj!” | | Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. |
| |
| "Jézus így válaszolt: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. - hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem." |
|A Szentháromság Isten - az Atya-Fiú Lelke által benned él!
1233|1296082800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 5Móz 1,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 15,1 |
| |
| Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt. | | „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. |
| |
| Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; a mi pedig nehéznek tetszik néktek, én előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt. | | Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. | |
| |
| Ítéletkor ne nézzétek a személyt, a kicsiket éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyokat. Ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Isten ügye! Ha valamely eset túlságosan nehéz a számotokra, terjesszétek elém, hadd halljam.” | | Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. |
| |
| "A Seregek URának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!" "Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm közt!" - Az ítélet az Istené! |
|Gyümölcstermő keresztyén életet élsz?
1232|1295996400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 4Móz 21,34 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 15,5 |
| |
| Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. |
| |
| Akkor monda az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt, és egész népét, és az ő földét. És úgy cselekedjél vele, a miképen cselekedtél Szíhonnal az Emoreusok királyával, a ki lakik vala Hesbonban. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. | |
| |
| De az Úr azt mondta Mózesnek: „Ne félj tőle, mert kezedbe adom egész népével és országával együtt, hogy azt tedd vele, amit az amoriták királyával, Szichonnal tettél, aki Hesbonban székelt.” | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. |
| |
| "Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.” |
|Jézussal mindig győzhetünk!
1231|1295910000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 4Móz 14,9b | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 16,32 |
| |
| Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! | | De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök! | | Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. | |
| |
| oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” | | Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| "Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" - Megtapasztaltad-e már az Atya jelenlétét életedben, és benne mindent?! Mindened-e már Krisztus?! |
|"Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?"
1230|1295823600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 4Móz 14,9a | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,12 |
| |
| Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. | | Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. |
| |
| Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; | | Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. | |
| |
| Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, | | Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. |
| |
| Jézus indoklása: "Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon." |
|Emberfélelem helyett: istenfélelem!
1229|1295737200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 3Móz 25,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,14 |
| |
| Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! | | Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | | Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. | |
| |
| Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened. | | Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| Jézus meg is indokolja ezt a kemény beszédét: "Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ." - Isten- és embergyűlöletből el kell jutnia az Isten- és emberszeretetre annak, aki örökké akar élni Urával és Istenével! |
|"Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ!"
1228|1295650800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 3Móz 19,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,16 |
| |
| A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! | | Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. | | Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. | |
| |
| Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. | | Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| Jézus imádkozik értünk: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." - "Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is." |
|Istenfélelem és emberszeretet
1227|1295564400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 34,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,24 |
| |
| Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az ÚR, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten. | | „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. |
| |
| Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő. | | Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. | |
| |
| Nem imádhatsz más istent: az Úr neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten, | | Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. |
| |
| Így kezdődik a Tízparancsolat: "Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!" - Jézus: Isten, egylényegű az Atyával! |
|"Imádom azt a nagy szerelmet, Jézusban mely felém hajolt!"
1226|1295478000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 20,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,5 |
| |
| Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! | | Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust.” „Én vagyok” - mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. | | Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velök Júdás is, a ki elárulta őt. | |
| |
| Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.” | | „A názáreti Jézust” - felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. |
| |
| Jézus mondta a zsidóknak: "Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” - A hitetlenség a "főbűn", amit Urunk ellen elkövethetünk és ennek csupán a következménye az ő megtagadása, elárulása, stb. |
|Ne vétkezz Jézus elárulásával, megtagadásával!
1225|1295391600|dynamic|-Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 20,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,6 |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem. |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. | | De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, a ki küldött engem. | |
| |
| Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. | | Vagy ha ítélkezem is, igazságos az ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én, és aki küldött, az Atya. |
| |
| Jézus egylényegű az Atyával, ő Isten, s neki adta át az ítéletet az Úristen, "hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte." |
|Ne légy bálványimádó!
1224|1295305200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 15,16 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,8 |
| |
| Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél. | | Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” |
| |
| Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed. | | Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el; | |
| |
| Félelem és rettegés fogta el őket, karod erejétől megmerevedtek, mint a kő. Így vonult át néped, Uram, így vonult át a néped, melyet kiváltottál. | | Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” |
| |
| Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.” - "Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás." Jézus bátorítása most neked is szól: "Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből." |
|Isten népét; Jézus követőit elengedi a gonosz ellenség!
1223|1295218800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 14,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,37 |
| |
| De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. | | Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. | | Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra. | |
| |
| Mózes így válaszolt a népnek: „Ne féljetek, legyetek erősek, és meglátjátok az Úr segítségét, amelyet ma nyújt nektek. Mert ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, soha többé nem fogjátok látni őket. | | Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” |
| |
| Pál javasolja: "Meghagyom neked az Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus előtt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig." |
|Jézus a mi szabadító nagy királyunk!
1222|1295132400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 14,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 7,32 |
| |
| A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz. | | Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni; |
| |
| A mint közeledék a Faraó, Izráel fiai felemelék szemeiket, és ímé az Égyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai. | | Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. | |
| |
| Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan kiáltottak az Úrhoz. | | Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni. |
| |
| Isten együtt kommentálja e két igét: "Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam sóhajtozását, le is szálltam, hogy megszabadítsam őket. És most jöjj, elküldelek Egyiptomba." - Számodra is van terve, ha őt féled és őt tartod egyedül Uradnak és Istenednek, használni akar az ő országa építésében, reá hallgass! |
|Emberektől, vagy Istentől félünk - és kit félünk?!
1221|1295046000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 9,30 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 9,5 |
| |
| Tudom ugyan, hogy te és szolgáid még mindig nem féltek az ÚRistentől. | | Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől. | | És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. | |
| |
| De tudom, hogy még sem benned, sem szolgáidban nincs meg az Úrtól való félelem.” | | Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| Megtérése, Pálfordulása után, "azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia." - "De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus." - Az igazi istenfélelem: Jézust Urunknak elfogadni, elismerni, megvallani, hirdetni és szeretni őt mindenek felett! |
|"Jézus: a Krisztus!"
1220|1294959600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Móz 1,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 18,10 |
| |
| De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket. | | mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” |
| |
| De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy a mint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket. | | Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban. | |
| |
| A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat. | | Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.” |
| |
| "Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek." - A gyakorlati istenfélelem következménye: ébredés. |
|Istenfélő bábák - istenfélő nép
1219|1294873200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 50,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 22,8 |
| |
| Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vígasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük. | | Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle. | | Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz. | |
| |
| Tehát ne féljetek, gondoskodom rólatok és gyermekeitekről! Így vigasztalta őket és barátságosan beszélt hozzájuk. | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. |
| |
| "Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról. Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál." - Jézus tanúi ma is egyedül őt hirdetik minden eszközzel; te is ezt teszed?! |
|Minden megtérés ma is: pálfordulás; hátra arc!
1218|1294845360|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 50,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 26,15 |
| |
| De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? | | Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-é én? | | Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz. | |
| |
| De József így beszélt hozzájuk: „Ne féljetek! Vajon Isten helyettese vagyok én? | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. |
| |
| Ne embereket istenítsünk, s ne tőlük féljünk, hanem a minket megkereső és megmentő Urat féljük és imádjuk egyedül, ő Isten! |
|Ne menekülj Urad elől és ne is üldözd!
1217|1294700400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 46,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsid 1,5 |
| |
| Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! | | Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” |
| |
| És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. | | Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? | |
| |
| Azt mondta: „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek, | | Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.” |
| |
| "Kihirdetem az ÚR végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!" - "Atyja leszek, és ő a fiam lesz.... De nem vonom meg tőle szeretetemet!" |
|Isten gyermeke vagy - ha hiszel benne, mint Uradban!
1216|1294614000|dynamic|- Hétfő | | | |
| S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 43,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsid 2,13 |
| |
| Ő azt felelte: Legyetek nyugodtak, ne féljetek! Istenetek, atyátok Istene adta azt a kincset zsákjaitokba. A ti pénzetek eljutott hozzám. Majd kivezette hozzájuk Simeont. | | És ismét: „Én őbenne reménykedem” majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” |
| |
| És monda: Legyetek békén, ne féljetek; a ti Istentek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az én kezemhez jutott. És kihozá hozzájok Simeont. | | És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott. | |
| |
| De az így felelt: „Nyugodjatok meg és ne féljetek! A ti Istenetek és atyátok Istene tette titokban a kincset zsákotokba. Én rendesen fölvettem pénzeteket.” Azután kihozta Simeont hozzájuk, | | Majd: Bizalommal ráhagyatkozom. Aztán: Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket. |
| |
| El tudod-e mondani ezt Dáviddal együtt? "Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!" - ezt a bizonyságodat mondd el gyermekeidnek is! |
|"Én várom az URat, és benne reménykedem!"
1215|1294527600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 43,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsid 13,6 |
| |
| Az embereket félelem fogta el, amikor József házába vezették őket, és ezt mondták: A pénz miatt hoztak ide bennünket, amely a múltkor visszakerült zsákjainkba. Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt. | | Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” |
| |
| És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. | | Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? | |
| |
| A férfiak azonban féltek, mivel József házába vezették őket. Így gondolkoztak: „Bizonyára a pénz miatt visznek oda, amit előző alkalommal a zsákunkban találtunk. El akarnak fogni, hogy szamarainkkal együtt rabszolgává tegyenek bennünket.” | | Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? |
| |
| Az emberektől való félelelmtől jussunk el Isten félelméig, egyedül őt kell félnünk és szeretnünk, és csak benne bíznunk! |
|"Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem?"
1214|1294441200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 42,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Pt 1,16 |
| |
| Harmadnap ezt mondta nekik József: Ezt tegyétek, ha élni akartok! Hiszen én is félem az Istent! | | úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” |
| |
| Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem. | | Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. | |
| |
| A harmadik napon így szólt hozzájuk: „Ha életben akartok maradni, ezt kell tennetek: én istenfélő ember vagyok. | | mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” |
| |
| "Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és ezt mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok." -"Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által." - Szenteltessék meg a te neved - általunk is! |
|A szent Istent féljük és igéje által szentelődjünk meg!
1213|1294354800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 35,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 1,8 |
| |
| A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett! | | Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. |
| |
| S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható. | |
| |
| Nagyon szenvedett vajúdás közben, de a bába azt mondta neki: „Ne félj, most is fiad lett.” | | „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. |
| |
| Az örökkön-örökké élő ÚR Jézus Krisztus által van nemcsak evilági, ideigvaló, de vele töltött örökkévaló életünk is, ha hiszünk az Isten Fiában, mert ő Isten! - "Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok." - "Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” - Én Uram és én Istenem vagy! |
|„Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő!"
1212|1294268400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 32,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 1,17 |
| |
| Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet, meg a juhokat, marhákat és tevéket. | | Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó |
| |
| Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá. | | Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, | |
| |
| Jákob nagyon megijedt és aggódott. Két táborra osztotta embereit, valamint a nyájat és a barmokat. | | Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó |
| |
| Jézus így folytatja: "és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai." |
|Ahol Jézus van, ott nincs félelem!
1211|1294182000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 28,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 2,23 |
| |
| Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. | | gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. |
| |
| Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. | | És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint. | |
| |
| Megborzadt, és azt mondta: „Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja.” | | Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint. |
| |
| "Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli. " A bálványimádás szellemi paráznaság az egyedül igaz Isten ellen, aki féltőn szeret, és nem tűri, hogy más, idegen isteneid, azaz bálványaid legyenek! "pedig adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából." |
|A bálványimádás szörnyű büntetése
1210|1294095600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 26,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 21,6 |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! | | És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. |
| |
| És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. | | És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. | |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt.” | | Aztán folytatta: „Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. |
| |
| "Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz." - Dupla önkiejelentése ez Istennek, hogy ne kételkedjünk, egyedül ő a mi örökkévaló Urunk! |
|Az ÚR volt, van, lesz a te Istened!
1209|1294009200|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 21,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 21,7 |
| |
| De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van. | | Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. |
| |
| Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. | | A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. | |
| |
| Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyala az égből megszólította Hágárt és azt mondta: „Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallgatta a gyermek szavát ott, ahol van. | | Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. |
| |
| Isten régen megígérte minden benne hívőnek: "Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem férfihoz illő bottal és embereknek kijáró csapásokkal. De nem vonom meg tőle szeretetemet!" - "Így nevez majd engem: Atyám vagy, én Istenem, szabadító kősziklám!" - Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben... |
|A te hangod hallhatja-e Isten; az ő gyermeke vagy-e már?!
1208|1293922800|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 20,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 22,13 |
| |
| Ábrahám ezt felelte: Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért. | | Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég”. |
| |
| Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. | |
| |
| Ábrahám válaszolt: „Azt hittem, hogy ezen a vidéken nem félik az Istent, és megölnek a feleségem miatt. | | Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. |
| |
| "Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten." - Mindennél jobban kell Istent félnük, szeretnünk és benne bíznunk! - Jézus Krisztus "az igaz Isten és az örök élet!" - Szereted-e őt?! |
|"Ne félj, én vagyok az első és az utolsó!"
1207|1293836400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Móz 15,1 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 22,16 |
| |
| Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. | | Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag”. |
| |
| E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. | | Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. | |
| |
| A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz.” | | Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az egyházakban tanúsítsa ezeket: Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag.” |
| |
| Ez évben a "Ne félj!" sorozat a Bibla elejéről, míg az "Én vagyok!" sorozat a Szentírás végéről (visszafelé) kezdődik, s e két ige (nem véletlenszerű) közös üzenetét keressük napról napra. Az Úristen a mi jó fegyverünk és paizsunk, s az ő egyszülött Fia pedig a mi vezércsillagunk; "Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben." - Benned él már Krisztus s te őbenne?! |
|2011-ben is félelem nélkül Bízd Újra Életed Krisztusra; ő Isten!
1206|1293750000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jel 15,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 22,16 |
| |
| ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid”. | | Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag”. |
| |
| Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek. | | Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. | |
| |
| Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön és leborul színed előtt. mert ítéleteid kinyilvánultak.” | | Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az egyházakban tanúsítsa ezeket: Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag.” |
| |
| "Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” - Jézus a világ világossága, a tiéd is ő - most és mindörökké! |
|„Jöjj!” Aki csak hallja, az is mondja: „Jöjj!” Aki szomjazik, jöjjön!"
1205|1293663600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jel 14,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 22,13 |
| |
| és hatalmas hangon így szólt: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” | | Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég”. |
| |
| Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. | |
| |
| Nagy szóval hirdette: „Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!” | | Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. |
| |
| "Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!" |
|Az örökkévaló és mindenható Istent kell félnünk és benne hinnünk!
1204|1293577200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jel 11,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 21,7 |
| |
| Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.” | | Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. |
| |
| És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és a kik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, a kik a földet pusztítják. | | A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. | |
| |
| A népek ugyan felbőszültek, de eljött haragodnak és a halottak fölötti ítélkezésnek ideje. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat, a szenteket és akik félik nevedet, a kicsiket és a nagyokat egyaránt! A föld megrontói meg pusztuljanak!” | | Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. |
| |
| Isten régen megígérte: "Atyja leszek, és ő a fiam lesz. Ha bűnt követ el, megfenyítem ... De nem vonom meg tőle szeretetemet!" - "Így nevez majd engem: Atyám vagy, én Istenem, szabadító kősziklám!" |
|Csak Jézussal győzhetünk!
1203|1293490800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jel 11,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 21,6 |
| |
| A három és fél nap elmúltával azután az Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket. | | És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. |
| |
| De három és fél nap mulva életnek lelke adaték Istentől ő beléjök, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, a kik őket nézik vala. | | És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. | |
| |
| De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. | | Aztán folytatta: „Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. |
| |
| Már a próféta is tudta ezt: "Az ÚR megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét." - "Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!" |
|"Én vagyok az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható!"
1202|1293404400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jel 2,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 2,23 |
| |
| Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. | | (Jezábel) gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. |
| |
| Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. | | (Jézabel) És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint. | |
| |
| Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját. | | (Jezabel) Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint. |
| |
| Isten "indoklása" saját döntéséhez: "Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli." Pál szerint is: "Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat." - "és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” |
|„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él!"
1201|1293318000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jel 1,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 1,17 |
| |
| Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, | | Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, |
| |
| Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, | | Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, | |
| |
| Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó | | Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó |
| |
| Nem tévedés az azonos ige mindkét oldalon, melyben Jézus bátorító és önkijelentő szava együtt található, amelyek egymást kiegészítik és indokolják: azért nem kell félnünk, mert Jézus mindíg, mindenhol és mindenkor volt, van, lesz! - Hogyan is hallgathatnánk el ezt a nagy örömhírt mások előtt?! |
|„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass, mert én veled vagyok!"
1200|1293231600|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Jn 4,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jel 1,8 |
| |
| A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. | | Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. |
| |
| A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható. | |
| |
| A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. | | „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. |
| |
| Azon az első karácsony éjen "megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete"; ezért nem kell többé félnünk, mert Isten szeretetete ott a Golgotán tökéletesen és teljesen legyőzte félelmeink alapvető forrását, a bűnt, halált, Sátánt! |
|"Én, az ÚR, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok."
1199|1293145200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Pt 3,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": 1Pt 1,16 |
| |
| De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. | | úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” |
| |
| De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek; | | Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. | |
| |
| De még ha szenvedtek is az igazságosságért, boldogok vagytok. Ne féljetek fenyegetéseiktől és ne engedjétek, hogy megzavarjanak benneteket! | | mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” |
| |
| Isten választott népe boldog és szent, mert Ura hívta elő őket követésére, de ne feledjük: tenger harcon át, visz az út hozzád! |
|"Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok!"
1198|1293058800|dynamic|- Csütörtök | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Pt 3,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsid 13,6 |
| |
| ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől. | | Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” |
| |
| Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, a kinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek. | | Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? | |
| |
| Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem ijedtek meg. | | Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? |
| |
| Isten most megkérdez, de mit válaszolsz neki? "Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut?" Mondhatod ezt is: "Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" |
|"Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem?"
1197|1292972400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Pt 2,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsid 2,13 |
| |
| Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is | | És ismét: „Én őbenne reménykedem” majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” |
| |
| A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is. | | És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott. | |
| |
| Szolgák, köteles tisztelettel vessétek alá magatokat uratoknak, nemcsak a jóknak és a szelídeknek, hanem a durváknak is. | | Majd: Bizalommal ráhagyatkozom. Aztán: Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket. |
| |
| A bizalom teljes ráhagyatkozást jelent Urunkra és Istenünkre, s ő megtartja gyermekeit az örök életre; ez a mi reménységünk alapja! |
| Istent féljük és benne bízzunk egyedül!
1196|1292886000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsid 13,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zsid 1,5 |
| |
| Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” | | Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” |
| |
| Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? | | Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? | |
| |
| Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? | | Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.” |
| |
| "Kihirdetem az ÚR végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged!" - "Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz." |
|Beteljesült az igéret: Atyám lett az Isten!
1195|1292799600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsid 12,21 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 26,15 |
| |
| És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: „Félelem fogott el, és remegés.” | | Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek:; | | Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz. | |
| |
| A látvány annyira rettenetes volt, hogy még Mózes is ezt mondta: „Félelem és rettegés fog el.” | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. |
| |
| "Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni." Ám Istennek célja lehet még ezzel is: "De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni." - Mi csak Jézus által mehetünk az Atyához; "Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása." - imádjuk Urunkat és Istenünket! |
|Istent mindennél jobban kell félnünk és szeretnünk!
1194|1292713200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsid 12,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 22,8 |
| |
| és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, | | Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; | | Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz. | |
| |
| Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól: Fiam, ne vedd kevésbé az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. |
| |
| Jézus üzeni most neked: "Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!" - "Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!" -" Az ÚR intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld! |
|Három napig nem látott a Jézust üldöző Pál!
1193|1292626800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsid 12,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 18,10 |
| |
| Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. | | mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” |
| |
| Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván. | | Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban. | |
| |
| Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek. | | Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.” |
| |
| Pál ezt így érti: "Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" - Krisztus helyettes áldozata a tied is lehet, elfogadtad már? |
|Jézusra támadtak helyettem, hogy én megmeneküljek!
1192|1292540400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsid 11,27 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 9,5 |
| |
| Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant. | | Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. | | És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. | |
| |
| Hittel távozott Egyiptomból, és nem ijedt meg a király haragjától, hanem állhatatosan kitartott, mintha már a láthatatlant látta volna. | | Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| "Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.” - Akik benne hisznek, azok őt, a fényest, nagyszerűt, mindörökké látják! |
|Hit által láthatjuk a láthatatlant!
1191|1292454000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsid 11,23 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": ApCsel 7,32 |
| |
| Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. | | Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni; |
| |
| Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától. | | Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. | |
| |
| Hitükben rejtegették az újszülött Mózest szülei három hónapig, látva, hogy a gyermek szép, és nem féltek a király parancsától. | | Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni. |
| |
| "Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre." - "Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette." - Jézus elveszi félelmeinket! |
|Mózes szülei nem féltek - ő félt az angyalra nézni...
1190|1292367600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsid 11,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,37 |
| |
| Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. | | Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” |
| |
| Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett. | | Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra. | |
| |
| A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitből fakadó megigazulásból lett örökös. | | Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” |
| |
| "Meghagyom neked az Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus előtt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig." - Ne tagadd meg Uradat! |
|Higgy Jézus királyod igaz szavának!
1189|1292281200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Zsid 2,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,8 |
| |
| és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. | | Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” |
| |
| És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának. | | Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el; | |
| |
| és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. | | Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” |
| |
| Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit.” - "Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás." Aki hisz Jézusban, senki sem ragadhatja ki azt az ő kezéből! |
|Jézus megszabadítja a félelem rabságából az őt keresőket!
1188|1292194800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Tim 1,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,6 |
| |
| Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. | | Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” - visszatántorodtak, és a földre estek. |
| |
| Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét. | | Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának és földre esének. | |
| |
| Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. | | Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és földre rogytak. |
| |
| Jézus előre szól: "Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” "Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító." |
|A Lélek erejével kimondott ige hatalma
1187|1292108400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Tim 5,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 18,5 |
| |
| Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon. | | Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust.” „Én vagyok” - mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. |
| |
| A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek. | | Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velök Júdás is, a ki elárulta őt. | |
| |
| A vétkeseket mindenki előtt ródd meg, hogy a többi is elrettenjen. | | „A názáreti Jézust” - felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. |
| |
| Jézus előre kijelentette: „Ti lentről származtok, én pedig fentről származom; ti e világból származtok, én nem e világból származom. Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” |
|Az istenfélelem hiányának következményei...
1186|1292022000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Kol 3,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,24 |
| |
| Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. | | „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. |
| |
| Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. | | Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. | |
| |
| Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében. | | Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. |
| |
| Valljuk mi is Pállal: "Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben." |
|Isten félelme és imádata Jézus dicsőségében
1185|1291935600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Fil 4,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,16 |
| |
| Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; | | Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. | | Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. | |
| |
| Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal | | Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| Jézus akarata: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." - Gondviselő Istenünknek gondja van e földön élő gyermekeire, testükről és lelkükről egyaránt gondot visel és megőrzi őket az örök életre. Ne kételkedjünk ebben, hanem mindenkor imádságunkban beszéljünk mennyei Édesatyánkkal mindenről! |
|"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok!"
1184|1291849200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Fil 2,12 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,14 |
| |
| Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, | | Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; | | Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. | |
| |
| Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem. | | Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| Jézus indoklása: "Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. " János így tanít: " Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van." |
|Két világ polgárai vagyunk, de hazánk a menny!
1183|1291762800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Fil 1,14 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 17,12 |
| |
| úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. | | Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. |
| |
| És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. | | Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. | |
| |
| Azok közül, akik az Úrban testvéreim, sokan fölbuzdulnak bilincseimen, és egyre bátrabban terjesztik az Isten szavát. | | Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. |
| |
| Ez reménységünk alapja: "Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon." Kivétel is van: "Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt." - De te bátran tégy bizonyságot Uradról és valld meg őt Megváltódnak, hogy ő is vallást tegyen rólad mennyei Atyja előtt! |
|Jézus nyájából csak tudatos döntéssel lehet kiszakadni!
1182|1291676400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ef 6,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 16,32 |
| |
| Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak | | De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak; | | Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. | |
| |
| Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak, félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak. | | Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| A nehézségek idején se hagyd el Jézust, ha az ő követője vagy, megajándékoz állandó jelenlétével, sőt még a halál árnyékának völgyében is veled lesz, engedd, hogy ő vezessen haza! |
|Ne hagyd el Uradat, hanem engedelmeskedj neki!
1181|1291590000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Ef 3,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 15,5 |
| |
| Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. |
| |
| Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsőségtekre vannak. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. | |
| |
| Ezért kérlek titeket, ne veszítsétek el értetek viselt szenvedéseim miatt bátorságotokat: ezek dicsőségetekre szolgálnak. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. |
| |
| Jézus bátorítja követőit: "Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.” - "Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek!" - Élj Krisztusban! |
|"Ha Isten segít, a falon is átugrom!"
1180|1291503600|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 2Kor 12,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 15,1 |
| |
| Mert félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, pártoskodás lesz közöttetek, | | „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. |
| |
| Mert félek azon, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek; | | Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. | |
| |
| Félek ugyanis, hogy amikor odaérek, nem talállak titeket olyanoknak, mint szeretnélek. Ti viszont olyannak találtok, amilyennek nem kívántok. Bárcsak ne fordulna elő köztetek civódás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalom, árulkodás, kevélység, pártoskodás, | | Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. |
| |
| Isten felelősségre vonó kérdése ma ez: "Mint nemes vesszőt ültettelek el, mint igazán valódi magot. Hogyan változtál át idegen szőlőtő vad hajtásává?" Az egyetlen megoldás Jézustól: "Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem." - Benne élsz? Benned él? - csak így élhetsz örökké, vele! |
|Az élő szőlővesszők a szőlőtő tulajdonságait hordozzák!
1179|1291417200|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kor 16,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,20 |
| |
| Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen gondotok rá, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én. | | Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. |
| |
| Hogyha pedig megérkezik Timótheus, meglássátok, hogy bátorságos maradása legyen nálatok; mert az Úrnak dolgát cselekszi, mint én is. | | Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. | |
| |
| Ha Timóteus megérkezik, tegyétek lehetővé, hogy zavartalanul ott maradhasson, hiszen az Úr ügyében fárad, akárcsak én. | | Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. |
| |
| Jézus így válaszolt: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála." -Benned él már az ÚR? |
|Félelem nélkül élhetünk, ha Krisztus él bennünk!
1178|1291330800|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": 1Kor 2,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,11 |
| |
| És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. | | Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.” |
| |
| És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. | | Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. | |
| |
| Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. | | Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. |
| |
| Jézus bátorít: "Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában.” - Légy bátor és tégy bizonyságot a benned élő Úrról! Az Atya-Fiú Lelke fog szólni általad, hogy hitelesen tanúskodj Megváltódról! |
|„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass!"
1177|1291244400|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 13,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,10 |
| |
| mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. | | Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. |
| |
| Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik. | | Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. | |
| |
| Mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse. | | Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. |
| |
| Jézus bátorít: "Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem. - Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk." - Benned él az ÚR?! |
|Jézus egy az Atyával - mi pedig őbenne lehetünk!
1176|1291158000|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 13,3 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,6 |
| |
| Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: | | Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. |
| |
| Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. | | Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. | |
| |
| A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: | | „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. |
| |
| Jézus bátorít: "Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. - "Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál." - A mi legjobb jó cselekedetünk az; hogy hiszünk az Isten Fiában s így juthatunk el az Atyához! |
|Egyedül Krisztus!
1175|1291071600|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 11,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 14,3 |
| |
| Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! | | És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. |
| |
| Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; | | És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, | |
| |
| Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! | | Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. |
| |
| Reménységünk alapja, Jézus szava: "Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya." - "Hiszem a test feltámadását és az örök életet!" |
|Hit által juthatunk be Isten örök országába!
1174|1290985200|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 8,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 13,19 |
| |
| Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” | | Már most, mielőtt ez megtörténik, megmondom nektek, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. |
| |
| Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! | | Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok. | |
| |
| Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! | | Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. |
| |
| Isten igérete Fiában teljesült be: "Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. - Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, hogy én Isten vagyok." - Hiszed, hogy az ÚR Jézus: Isten?! |
|"Ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben!"
1173|1290898800|dynamic|- Vasárnap|* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!"
ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE; 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://andreas.blog.hu *** https://garainyh.hu/garainyh/nefelj.html
| - Vasárnap [2010.11.28.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL | |
| | | | | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Róm 3,18 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 12,26 | | | | Isten félelmével nem törődnek.” | | Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. | | | | Nincs isteni félelem az ő szemök előtt. | | A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. | | | | | Isten félelme nincs szemük előtt. | | Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. | | | | Jézus főpapi imádságában kéri: "„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt." - Ezért történt Jézus földi eljövetele, s az ÚR érkezése ma is valóság, minden benne hívő számára. - Követed őt? | |
|A keresztyének életprogramja: Krisztus követése
1172|1290812400|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 27,24 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 11,25 |
| |
| Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. | | Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; |
| |
| Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak. | | Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; | |
| |
| Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. | | Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. |
| |
| Jézus üzeni az egyházi esztendő utolsó napján: "Bizony, bizony, mondom néktek, ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha. - és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” |
|Az örökkévalóság elkezdődött!
1171|1290726000|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 20,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,14 |
| |
| Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” | | Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, |
| |
| Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van. | | Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, | |
| |
| Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.” | | Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, |
| |
| Pásztorunk a Jézus, hozzá tartozunk! "Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem." Ha Krisztus él benned, ha meghalsz is, élni fogsz általa! |
|Jézus életét adta juhaiért!
1170|1290639600|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 19,17 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,11 |
| |
| Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. | | „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. |
| |
| Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve. | | Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. | |
| |
| Erről minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el őket, és magasztalták Urunk Jézus nevét. | | Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. |
| |
| Pásztorunk a Jézus, hozzá tartozunk! "én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért." - Magasztaljuk az ÚR nevét, mert nem vagyunk pásztor nélkül való nyáj! |
|"Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm!"
1169|1290553200|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 18,9 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,9 |
| |
| Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: | | Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. |
| |
| Monda pedig az Úr látás által éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass: | | Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. | |
| |
| Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! | | Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. |
| |
| "Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." |
|Jézus az üdvösség kapuja, róla tégy bizonyságot!
1168|1290466800|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 5,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 10,7 |
| |
| Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket. | | Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. |
| |
| És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala. | | Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. | |
| |
| Nagy félelem vett erőt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról. | | Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. |
| |
| "A húsvét emlékünnepe volt annak, hogy az Isten átvonult Egyiptomon, meghaltak az egyiptomiak elsőszülöttei, s megmenekültek a zsidók, ahol az ajtófélfa be volt kenve a megölt húsvéti bárány vérével.” - Isten országába egy keskeny út vezet; csak Jézus az út, de ő az ajtó is, amely az örök életre vezet, ám ő az élet is, sőt ha nem ő a te igazságod, nem juthatsz el az Atyához; tehát egyedül Krisztus a mindened! |
|"Átterellek benneteket pásztorbotom alatt, és beveszlek a szövetség kötelékébe!"
1167|1290380400|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": ApCsel 2,43 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,58 |
| |
| Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. | | Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok.” |
| |
| Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala. | | Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. | |
| |
| Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. | | Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” |
| |
| "Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” |
|Jézus: az örök Vagyok; ő Isten, a testté lett Ige - őt féld!
1166|1290294000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 20,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,28 |
| |
| Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” | | Jézus tehát ezt mondta: „Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket. |
| |
| Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! | | Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok. | |
| |
| Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” | | Jézus mégis folytatta: „Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított. |
| |
| "És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbennne. - Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon." - "Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól." |
|"Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket!"
1165|1290207600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 19,38 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,25 |
| |
| Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt - de csak titokban, mert félt a zsidóktól -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. | | Megkérdezték tehát tőle: „Ki vagy te?” Jézus így válaszolt nekik: „Az, akinek eleitől fogva mondom magamat. |
| |
| Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét. | | Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitől fogva mondok is néktek. | |
| |
| Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt - bár a zsidóktól való félelmében csak titokban -, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a testet. | | Erre megkérdezték tőle: „De hát ki vagy te?” „A kezdet, amint már mondtam nektek - mondta Jézus feleletül. - |
| |
| Íme, a helyes válasz az élő Jézusról, már te is el tudod ezt mondani saját meggyőződésedből?! Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” - Ő az örök Vagyok, ő az igaz Isten és az örök élet! |
|Ne emberektől félj, hanem a te Uradat és Istenedet féld és imádd!
1164|1290121200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 14,27 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,24 |
| |
| Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. | | Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” |
| |
| Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! | | Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben. | |
| |
| Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. | | Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben.” |
| |
| Pál boldogan hirdeti a jó hírt: "Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által." - "és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." - Isten számára a múlt, jelen és jövő idő: egy dimenzió, mert ő az örök Vagyok, aki számodra is örök jelenné lesz! |
|Jézus a békesség Fejedelme - higgy benne és örök békére lelsz!
1163|1290034800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 12,15 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 8,12 |
| |
| „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” | | Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve. | | Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. | |
| |
| „Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján.” | | Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| Jézus a te életed Ura és örök világosságod akar lenni, hogy már e földön is továbbsugározd az ő fényét, mint tanítványa: "Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!" |
|Hozzád is eljött a világosság Királya!
1162|1289948400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Jn 6,20 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 7,34 |
| |
| de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!” | | Kerestek majd engem, de nem találtok meg, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” |
| |
| Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! | | Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és a hol én vagyok, ti nem jöhettek oda. | |
| |
| De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” | | Keresni fogtok, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” |
| |
| „Majd Jézus ismét szólt hozzájuk: „Én elmegyek, és keresni fogtok engem, de a bűnötökben haltok meg: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek! - Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben." Jézus most az Atya jobbján esedezik értünk, ám előbb úttá lett a benne hívők számára az örök életre. |
|Jézus ma is ezt üzeni nekünk: "Én vagyok, ne féljetek!"
1161|1289862000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 12,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 7,28 |
| |
| Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” | | Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: „Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én mégsem önmagamtól jöttem, hanem az, aki engem elküldött, igaz, ti őt nem ismeritek. |
| |
| Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. | | Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, a ki engem elküldött, a kit ti nem ismertek. |
| |
| Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. | | Jézus a templomban tanítva ezt felelte rá: „Igen, ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek. |
| |
| „Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot." - "hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok." - Isten gyermekei örökösök, Krisztus örököstársai!" |
|Isten ismeri nyájának minden tagját és beviszi országába!
1160|1289775600|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 12,22 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,51 |
| |
| Tanítványaihoz pedig így szólt: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, | | Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” |
| |
| Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. | | Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. |
| |
| Aztán így szólt tanítványaihoz: „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. | | Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” |
| |
| Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon." - Ne utasítsd vissza Uraddal való élő közösséged! |
|"Az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital!"
1159|1289689200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 12,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,48 |
| |
| Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok. | | Én vagyok az életnek kenyere. |
| |
| Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek. | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha." - Jöjj Jézushoz, és elveszi félelmeid, önmagával ajándékoz meg téged és örökre magánál tart! |
|Isten örök életre megőrzi és táplálja gyermekeit!
1158|1289602800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 12,4 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,41 |
| |
| Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. | | A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le” - |
| |
| Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. | | Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá. |
| |
| Nektek, barátaimnak, mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet ugyan megölik, de aztán semmi többet nem tehetnek. | | A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” |
| |
| Jézus igérete ma is érvényben van: "Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital." - Miért éheztetnéd magad? |
|"Ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha!”
1157|1289516400|dynamic|- Péntek|* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!"
ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE; 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://andreas.blog.hu *** https://garainyh.hu/garainyh/nefelj.html
| - Péntek [2010.11.12.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL | |
| | | | | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 9,45 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,35 | | | | De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről. | | Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. | | | | De ők nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől. | | Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. | | | | De ők nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől. | | „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. | | | | Jézus így válaszolt a samáriai asszonynak: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” Isten bátorít prófétája által: "Minek adnátok pénzt azért, ami nem kenyér, keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat!" - Jézus megelégíti tested, lelked, szellemed! | |
|Ne félj Jézushoz menni és tőle kérdezni!
1156|1289430000|dynamic|- Csütörtök|* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!"
ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE; 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://andreas.blog.hu *** https://garainyh.hu/garainyh/nefelj.html
| - Csütörtök [2010.11.11.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL | |
| | | | | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 8,50 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 6,20 | | | | Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta neki: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.” | | de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!” | | | | Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik. | | Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! | | | | Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: „Ne félj, csak higgy! Megmenekül.” | | De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” | | | | A szeretet apostola bátorít: "A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket." - Istent félnünk és szeretnünk kell és csak benne bíznunk! | |
|A Jézusba vetett élő hit eloszlatja az emberi félelmet!
1155|1289343600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 5,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jn 4,26 |
| |
| de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: „Ne félj, ezen túl emberhalász leszel!” | | Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz. | | Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek. |
| |
| Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” | | Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Minden Krisztust követő tanítvány ma is misszionárius, emberhalász, Jézus tanúja, aki a tőle kapott megbízás, missziói parancs alapján adja tovább az örömhírt minden teremtménynek, minden eszközzel, minden helyen és időben! |
|Jézus beszélget az emberhalászokkal ma is, ők a barátai!
1154|1289257200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 2,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 24,39 |
| |
| Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: | | Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” |
| |
| És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: | | Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! |
| |
| De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. | | Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” |
| |
| Azután így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” - Találkoztál már a Feltámadottal?! |
|Örömünk forrása: a feltámadott ÚR Jézus!
1153|1289170800|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 1,74 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 22,70 |
| |
| hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, | | Erre mind azt kérdezték: „Akkor hát te vagy az Isten Fia?” „ Ti mondjátok, hogy én vagyok” - felelte nekik. |
| |
| Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki. | | Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! |
| |
| hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, | | Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” |
| |
| Jézus szabadít ki bűneid fogságából és átvisz Atyja országába, ha hiszel benne, és nem kételkedsz: ő Isten! |
|Te mondod, hogy: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó?!
1152|1289084400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 1,50 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 22,27 |
| |
| irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. | | Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” |
| |
| És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, a kik őt félik. | | Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál. |
| |
| Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. | | Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. |
| |
| "A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig - azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve." Példát adott nekünk Jézus a szolgáló szeretetre! |
|"Az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van!"
1151|1288998000|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 1,30 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Lk 1,28 |
| |
| Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! | | Az angyal belépve hozzá így szólt: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” |
| |
| És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. | | És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. |
| |
| Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. | | Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” |
| |
| Az angyal ezt mondta még Máriának: "Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” - "Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg." -Élhetünk naponta ebből a számunkra "ingyen", de Isten számára halálosan "drága" kegyelemből! |
|Minden kegyelem az életemben!
1150|1288911600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Lk 1,13 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mk 14,62 |
| |
| De az angyal így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. | | Jézus ezt mondta: „Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben.” |
| |
| Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. | | Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel. |
| |
| Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. | | Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” |
| |
| "Dávid zsoltára. Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!" "Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá." - A mi félelem nélküli életünk alapja: Jézus, aki örökké velünk VAN! |
|Ne félj; mert ÉN örökké veled VAGYOK!
1149|1288825200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 16,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mk 12,26 |
| |
| Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek. | | Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene? |
| |
| És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala. | | A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. |
| |
| Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről. | | mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” |
| |
| "Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok." Isten szeretete elveszi félelmeinket, menjünk hozzá, ő Jézus Istene is! |
|Jézus feltámadt - ezért mi is feltámadunk és vele élünk örökké!
1148|1288738800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 16,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mk 6,50 |
| |
| De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. | | Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. | | Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. |
| |
| De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! | | mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” |
| |
| Fogadjuk el a bátorító igéket és bízzuk életünket Krisztusra, aki életünk Urává és alapjává kíván lenni; az örök Vagyok üzen általa, hiszen Jézus egylényegű az Atyával és csak ő tudja elvenni félelmeinket, mert betölt szeretetével, ami kiűzi a félelmet életünkből! |
|Mért félne szívem? Él az én Uram! - Vele együtt én is élek!
1147|1288652400|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 14,33 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 28,20 |
| |
| Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, | | tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” |
| |
| És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és kezde rettegni és gyötrődni; | | Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! |
| |
| Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. | | és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” |
| |
| Aminként Jézus félelem nélkül engedelmeskedett Atyja akaratának; kiitta a keserű pohárt érettünk, úgy mi is adjuk tovább a tőle tanult jó hírt sokaknak, hogy megismerhessék a Megváltót, s így vele lehessenek mindörökre; a világ vége után is! |
|Félelem nélküli engedelmesség Urunknak!
1146|1288566000|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 13,11 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 22,32 |
| |
| Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. | | Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” |
| |
| Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek. | | Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. |
| |
| Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. | | Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.” |
| |
| Ne legyen más istened! Nincs más igaz isten, az örök Vagyok-nál, minden más csak bálvány! Ha hiszel Fiában, Lelke által benned él és megeleveníti életed s megtart örökre, ő, az örök Vagyok! |
|"Én vagyok az Isten, atyádnak Istene!"
1145|1288476000|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 13,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 18,20 |
| |
| Amikor pedig háborúk zaját vagy háborúk hírét halljátok, meg ne rémüljetek! Ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. | | Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” |
| |
| Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez még nem a vég. | | Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. |
| |
| Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. | | Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” |
| |
| Jézus velünk van e világ végezetéig és bennünk él, ha mi is benne élünk hit által! |
|Jézus a christianusokban van jelen e világon!
1144|1288389600|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 10,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 14,27 |
| |
| Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: | | De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttök megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, a mik majd vele történnek, | | De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! |
| |
| Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, ők pedig csodálkoztak, követői meg féltek. Ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: | | Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Velünk vándorol útunkon Jézus, és igéjével bátorít, tanácsol; boldog örökké az, aki nemcsak meghallja, de meg is tartja szavát, az élő Igét! |
|Kettős bátorítás: "Én vagyok! Ne féljetek!"
1143|1288303200|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 9,32 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mt 11,29 |
| |
| Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni. | | Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. |
| |
| De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni. | | Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. |
| |
| Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni. | | Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. |
| |
| Mit tanuljunk tőle? "Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” |
|Magától Jézustól tanuljunk; legyünk az ő tanítványai!
1142|1288216800|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 6,50 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mal 1,14 |
| |
| Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” | | Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az ÚRnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok - mondja a Seregek URa -, és félik nevemet a népek! |
| |
| Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. | | Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között! |
| |
| mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” | | Átkozott az a csaló, aki - bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul - mégis egy sérültet áldoz fel. Mert én vagyok a Nagy Király - mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között. |
| |
| Bizalmamat Krisztusnak szent vérébe vetem! Íme, az Isten Báránya, aki hordozza az én bűneimet is! - Uram, irgalmazz, Krisztus, kegyelmezz! |
|A szent Istent a legtökéletesebb illeti meg!
1141|1288130400|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 5,36 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Mal 1,6 |
| |
| Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: „Ne félj, csak higgy!” | | A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? |
| |
| Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj. | | A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet? |
| |
| A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” | | A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? |
| |
| Azzal vetjük meg Isten nevét, hogy nem hiszünk abban, akit ő küldött hozzánk; pedig Istent mindennél jobban kell félnünk és szeretnünk és csak benne bíznunk! A hitetlenség a mi főbűnünk! S minden más ebből fakad. |
|Az élő hitből fakad az igazi istenfélelem!
1140|1288044000|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 5,33 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 10,6 |
| |
| Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. | | Hatalmassá teszem Júda házát, és József házát megsegítem. Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk, és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket. Mert én, az ÚR vagyok az Istenük, és meghallgatom őket. |
| |
| Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán. | | És megerősítem a Júda házát, és a József házát megsegítem, és visszahozom őket, mert szánom őket, és olyanokká lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; mert én vagyok az Úr, az ő Istenök, és meghallgatom őket. |
| |
| Az asszony félve, remegve - mert hisz tudta, hogy mi történt vele - előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. | | Júda házát erőssé teszem, József házát diadalmassá. Megújítom őket, mert megkönyörültem rajtuk, olyanok lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; [mert én vagyok az Úr, az ő Istenük, és meghallgatom őket.] |
| |
| Szabad szent lábad előtt leborulni, vétkesen és szegényen, Jézusom! |
|Erősítsd meg, Istenünk, amit cselekedtél értünk!
1139|1287957600|dynamic|- Hétfõ| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 4,41 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 8,8 |
| |
| Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” | | Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán. |
| |
| És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki? | | És elhozom őket és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek hűséggel és igazsággal. |
| |
| Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez - kérdezték egymástól -, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?” | | Visszahozom őket, hogy Jeruzsálemben lakjanak. Az én népem lesznek, és én az Istenük leszek hűségben és igazságban. |
| |
| Isten ígérete: "Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám." - Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” - S számodra kicsoda Jézus?! |
|Az Úr Jézus: valóságos Isten!
1138|1287871200|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mk 4,40 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 2,9 |
| |
| Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” | | Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az ÚR -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen. |
| |
| És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? | | Én pedig, szól az Úr, tűz-fal leszek körülötte és megdicsőítem magamat ő benne! |
| |
| Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” | | Ezt mondja az Úr: Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.” |
| |
| S az istenfélelem a hit gyümölcse; "Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban." Bízd magad Istenre és menj be az erős várba, hogy oltalmat találj örökre! |
|A félelem a hitetlenség jele; fuss Uradhoz!
1137|1287784800|dynamic|- Szombat| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 28,10 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zak 1,15 |
| |
| Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” | | És nagyon fel vagyok háborodva az elbizakodott népek miatt, mert amikor én kevéssé haragudtam, ők a romlást segítették elő |
| |
| Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem. | | De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre, a kikre kevéssé haragudtam ugyan, de ők gonoszra törtek. |
| |
| Jézus így szólt: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak.” | | és nagyon haragszom a gőgös népekre. Én ugyanis csak egy kicsit haragudtam, ők azonban túllépték a mértéket. |
| |
| Félelem nélkül keressük Jézust, mert ő már előbb keresett minket, s hagyja magát megtalálni, különösen is az írott és a hangzó igéjében, valamint teste és vére közösségében egészen közel van hozzánk, sőt bennünk él, ha mi hittel befogadjuk őt! |
|„Uram, Jézust szeretnénk látni!”
1135|1287698400|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 28,5 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hagg 2,4 |
| |
| Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. | | Azért most légy bátor, Zerubbábel! - így szól az ÚR. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe - így szól az ÚR -, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! - így szól a Seregek URa. |
| |
| Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. | | De most légy bátor, Zorobábel, azt mondja az Úr! Légy bátor te is, Jósua, Jehosadák fia, te főpap, és légy bátor e földnek minden népe, azt mondja az Úr, és cselekedjétek, mert én veletek vagyok, azt mondja a Seregeknek Ura, |
| |
| Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. | | De most, bátorság Zerubbábel! - mondja az Úr. Bátorság, Józsue főpap, Jehocadak fia! Bátorság, egész népe az országnak - mondja az Úr. Dolgozzatok! Hiszen én veletek vagyok! - mondja a Seregek Ura. |
| |
| Vegyük nagyon komolyan Istenünk nekünk szól bátorítását, az ő igéje élő és ható, ha hagyjuk, hogy átjárja szívünket, és egész életünket az irányítsa; de hiába van ő veled, ha te nem vagy Istenedé; ezért a feltámadott és élő Urat keresd, s őbenne kegyelmes Istenre találsz, még ma! |
|"Légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR!"
1134|1287612000|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 24,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hagg 1,13 |
| |
| Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. | | Haggeus, az ÚR követe pedig ezt mondta a népnek az ÚR megbízásából: Én veletek vagyok! - így szól az ÚR. |
| |
| Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. | | És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. |
| |
| Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. | | Aggeus, az Úr követe így szólt a néphez: „Veletek vagyok!” - mondja az Úr. |
| |
| A velünk lévő Isten bátorít, az örök Vagyok kijelent: velünk van, és ez elég; de mi vele vagyunk-e mindenkor?! |
|"Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?"
1136|1287525600|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 17,7 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zof 3,17 |
| |
| Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!” | | Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. |
| |
| Jézus pedig hozzájok menvén, illeté őket, és monda: Keljetek fel és ne féljetek! | | Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked. |
| |
| Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” | | Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, |
| |
| Ő veszi el félelmeinket és bátorít, megszabadít szeretetével, csak Jézusban higgyünk! - Imádom azt a nagy szerelmet, Jézusban mely, felém hajolt! |
|Csak Jézus, egyedül!
1133|1287439200|dynamic|- Kedd| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 17,6 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Zof 3,15 |
| |
| Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. | | Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. |
| |
| És a tanítványok a mint ezt hallák, arczra esének és igen megrémülének. | | Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt! |
| |
| Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. | | Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! |
| |
| Isten megígérte: "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak." - Az Úr Jézus a te támogatód, aki az Atya jobbján van és esedezik érted! Érted?! - Ma még lehet, ma még szabad; borulj le a kereszt alatt! |
|"Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked!"
1132|1287352800|dynamic|- Hétfő| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 14,27 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jóel 4,17 |
| |
| De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” | | Akkor megtudjátok majd, hogy én, az ÚR, vagyok Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom. Szent lesz Jeruzsálem, nem hatolnak be oda többé idegenek. |
| |
| De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki a Sionon lakozom, az én szent hegyemen. És szentté lészen Jeruzsálem, és idegenek nem vonulnak át többé rajta. |
| |
| Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki a Sionon, szent hegyemen lakom. Szent hely lesz akkor Jeruzsálem, nem léphetnek be többé oda idegenek. |
| |
| Isten megígérte: "Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, az ő Istenük, velük vagyok, és hogy ők, Izráel háza, az én népem - így szól az én Uram, az ÚR." - Te már tudod, hogy Isten gyermeke vagy-e? "De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az ÚR." - "A Mester itt van, és hív téged!" - Ne tétovázz, ne várj tovább! |
|Jézus a te Urad és Megváltód, bízz benne teljes szívedből!
1131|1287266400|dynamic|- Vasárnap| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 10,31 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Jóel 2,27 |
| |
| Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” | | Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé. |
| |
| Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok. | | És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem. |
| |
| Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. | | „És tudni fogjátok, hogy Izraelben lakom, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, és nem más, és népemet soha többé nem éri szégyen.” |
| |
| Jézus bátorít: "Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?" "„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt!" "Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket." - Fiát adta érted Istened! Érted?! |
|Ne szégyelld, hogy Isten gyermeke vagy!
1130|1287180000|dynamic|- Szombat | | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 10,28 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 14,9 |
| |
| Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” | | Efraimnak semmi köze többé a bálványokhoz. Én meghallgatom, és törődöm vele. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprus, tőlem kapod gyümölcsödet. |
| |
| És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában. | | Efraim így szól: Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?! Én meghallgatom és figyelek reá. Olyan vagyok, mint a zöldelő cziprusfa! Tőlem származik a te gyümölcsöd! |
| |
| Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! | | Mi köze Efraimnak ezentúl a bálványokhoz? Én hallgatom meg, én viselek rá gondot. Olyan leszek, mint a zöldellő ciprus; tőlem származik gyümölcsöd. |
| |
| Jézus ítélete: "Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság." János figyelmeztetése: "Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete." Mondj ellene a Sátánnak! |
|A bálványimádás: lélekgyilkolás!
1129|1287093600|dynamic|- Péntek| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 10,26 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 13,4 |
| |
| „Tehát ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. | | De én, az ÚR, vagyok a te Istened Egyiptom óta. Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én |
| |
| Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék. | | Pedig én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől fogva. Nem ismerhetsz más Istent kivülem, és rajtam kivül nincs más szabadító! |
| |
| Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. | | Én vagyok az Úr, a te Istened, amióta elhagytad Egyiptom földjét; rajtam kívül más Istent nem ismerhetsz, nincs kívülem más Szabadító. |
| |
| Isten szuverén ÚR, feltőn szerető Atya, aki kizárólagosságot követel meg a benne hívőktől, s ez nem titok; ő már a Tízparancsolatban kijelentette ezt magáról, - de ő a te szabadító Urad is?! |
|"Ne legyen más istened rajtam kívül!"
1128|1287007200|dynamic|- Csütörtök| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 10,19 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 12,10 |
| |
| Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. | | De én, az ÚR, vagyok a te Istened, Egyiptom óta. Újra sátorlakóvá teszlek, amilyen egykor voltál. |
| |
| De mikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok; mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok. | | De én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől kezdve. Újra sátorok lakójává teszlek téged, mint az ünneplés napjain. |
| |
| Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. | | Én vagyok az Úr, a te Istened, amióta elhagytad Egyiptom földjét. Újra sátrakban kell majd laknod, mint a találkozás napján; |
| |
| Pál így kommentál: "hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok!" Ő megdicsőíti magát életünkben. Engedjük?! |
|Isten cselekszik velünk, bennünk és általunk!
1127|1286920800|dynamic|- Szerda| | S z e n t B i b l i a "Ne félj!": Mt 9,8 | S z e n t B i b l i a "Én vagyok!": Hós 11,9 |
| |
| Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. | | Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, nem indulatosan jövök. |
| |
| A sokaság pedig ezt látván, elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek. | | Nem végzem el haragomnak hevét; nem fordulok vissza Efraim vesztére; mert Isten vagyok én és nem ember, a Szent te közötted, és nem haraggal jövök |
| |
| Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott. | | Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást. |
| |
| Isten ígéri a benne hívőknek: "Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom." |
|"Nem vet el örökre az Úr; még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret!"
1126|1286834400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Mt 8,26 | "Én vagyok!": Hós 5,12 |
| |
| De ő így szólt hozzájuk: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. | | Ezért én olyan leszek Efraimban, mint a moly, és Júda házában, mint a rothadás. |
| |
| És monda nékik: Mit féltek, óh kicsinyhitűek? Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség. | | Én pedig olyanná lettem Efraimnak, mint a moly, és a Júda házának, mint a rothadás. |
| |
| Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. | | Olyan leszek Efraim számára, mint a moly, Júda házához, mint a rothadás. |
| |
| Isten ítélete a benne nem hívőkön beteljesedik: "Majd visszavonulok lakóhelyemre, amíg meg nem bűnhődnek, és hozzám nem folyamodnak. Nyomorúságukban keresnek majd engem." - De ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! |
|Az ÚR Jézus a mi megmentőnk és gyógyítónk!
1125|1286748000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Mt 6,34 | "Én vagyok!": Ez 44,28 |
| |
| Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” | | Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk! |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. | | És lészen nékik örökségök: én vagyok az ő örökségök, és birtokot ne adjatok nékik Izráelben: én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. | | Ne legyen örökrészük, én vagyok az ő örökrészük. Birtokot se adjatok nekik Izraelben, mert én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| "Ezért nem kapott Lévi örökrészt a testvéreivel együtt. Az ÚR az ő öröksége, ahogyan megígérte neki Istened, az ÚR." "Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket!" |
|Az ÚR az én örökségem, azért benne bízom!
1124|1286661600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Mt 6,31 | "Én vagyok!": Ez 43,27 |
| |
| „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? | | Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? | | És betöltsék e napokat; a nyolczadik napon és azután pedig áldozzák a papok az oltáron égőáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? | | És betöltsék e napokat; a nyolczadik napon és azután pedig áldozzák a papok az oltáron égőáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Minden testi-lelki javaink, teremtő és gondviselő Istenünk ajándékai, s mi csak ebből adunk vissza neki hálánk jeléül valami keveset... Ne lázongjunk ellene, mert az aggodalmaskodás: hitetlenség és így bűn! |
|"Mid van, amit nem kaptál?"
1123|1286575200|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!": Mt 6,25 | "Én vagyok!": Ez 39,28 |
| |
| „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? | | Majd megtudják, hogy én, az ÚR, Istenük voltam akkor is, amikor fogságba vittem őket a népek közé, mert összegyűjtöm őket földjükön, és nem hagyok ott közülük senkit. |
| |
| Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, ki fogságra vittem őket a pogányok közé, majd egybegyűjtém őket földjökre, és senkit közülök többé ott nem hagyok. |
| |
| Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? | | Akkor megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük, mert száműztem ugyan a népek közé, de most összegyűjtöm őket hazájukba, és senkit sem hagyok ott közülük. |
| |
| "Mondjátok: Segíts meg minket, szabadító Istenünk, ments meg, és gyűjts össze a népek közül, hogy hálát adhassunk szent nevednek, és dicsőítve magasztalhassunk téged!" |
|"Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!"
1122|1286488800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Mt 1,20 | "Én vagyok!": Ez 39,22 |
| |
| Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. | | Izráel háza megtudja, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük attól fogva továbbra is. |
| |
| Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! | | És megtudja Izráel háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, attól a naptól fogva és azután. |
| |
| Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! | | Akkor majd megtudja Izrael háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenük, attól a naptól kezdve minden időkre. |
| |
| Pál mondja: "Krisztus a zsidóság szolgájává lett az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket." - Krisztusban lett Atyánk az Isten! |
|Tudod, hogy az ÚR a te Istened?
1121|1286402400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Mal 3,20 | "Én vagyok!": Ez 39,7 |
| |
| De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak. | | Megismertetem szent nevemet népemmel, Izráellel, és többé nem hagyom, hogy gyalázzák szent nevemet. Akkor megtudják a népek, hogy én, az ÚR, Izráel Szentje vagyok. |
| |
| És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. | | És az én szent nevemet megismertetem az én népem, Izráel között, s többé nem hagyom megfertéztetni szent nevemet; és megtudják a pogányok, hogy én, az Úr, szent vagyok Izráelben! |
| |
| Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani. Kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt borjak. | | Ismertté teszem szent nevemet népem, Izrael körében, nem tűröm tovább, hogy megszentségtelenítsék nevemet. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, Izrael Szentje. |
| |
| Vegyük komolyan Pál figyelmeztetését: "Bizony „miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között”, úgy amint meg van írva!" Nincs középút, döntenünk kell Isten ellen vagy mellett, üdvösséget csak a benne hívők nyernek, ingyen kegyelemből! |
|Isten szent nevének gyalázása vagy imádása?!
1120|1286316000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Mal 3,16 | "Én vagyok!": Ez 39,6 |
| |
| Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az URat, az ÚR figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az ÚR előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét. | | Tüzet bocsátok Magógra és azokra, akik biztonságban laknak a szigeteken, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét. | | És bocsátok tüzet Mágógra és azokra, a kik a szigeteken bátorságosan laknak, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. De az Úr figyelt rájuk és meghallotta őket: Színe előtt egy könyvet írtak emlékeztetőül azokról, akik félik őt és az ő nevében keresnek menedéket. | | Tüzet bocsátok Magógra és a biztonságban élő szigetlakókra, akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten féltőn szerető ÚR: "Megmutatom dicsőségemet a népek között, és minden nép meglátja, hogy milyen ítéletet tartottam, és hogyan vetettem rájuk kezemet. Izráel háza megtudja, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük attól fogva továbbra is." - "Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették." |
| Élet könyvébe írd nevem!
1119|1286229600|dynamic|- Kedd| | Ne félj!": Mal 3,5 | "Én vagyok!": Ez 39,5 |
| |
| Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - mondja a Seregek URa. | | A harcmezőn esel el. Én megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, a kik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és a kik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura. | | A mező színén esel el, mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Elmegyek hozzátok és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők, az esküszegők és azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát - tőlem pedig nem félnek - mondja a Seregek Ura. | | A nyílt mezőn esel el, mert én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten féltőn szerető ÚR: "Megismertetem szent nevemet népemmel, Izráellel, és többé nem hagyom, hogy gyalázzák szent nevemet. Akkor megtudják a népek, hogy én, az ÚR, Izráel Szentje vagyok." - "Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni." |
|Istenítélet a pogány "gógok" ellen
1118|1286143200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Mal 2,5 | "Én vagyok!": Ez 38,23 |
| |
| Szövetségem volt vele, élet és békesség szövetsége. Azért adtam neki, hogy féljen engem. Félt is, és megalázkodott nevem előtt. | | Így mutatom meg, hogy nagy és szent vagyok, és megismertetem magamat a sok néppel, és megtudják majd, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Szövetségem volt vele életre és békességre, és félelmül adtam azt néki és félt engemet, és megalázta magát az én nevem előtt. | | És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Szövetségben voltam vele: ez élet volt és béke - de így adtam neki; félelem és rettegés - félt engem, és tisztelte a nevemet. | | Így bizonyítom be, hogy nagy és szent vagyok, és kinyilvánítom magamat sok nép szeme láttára. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Jézus bátorít: "Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen." - De ismered-e őt? |
|Megismerheted a szent Isten békességét!
1117|1286056800|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!": Mal 1,14 | "Én vagyok!": Ez 37,28 |
| |
| Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az ÚRnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok - mondja a Seregek URa -, és félik nevemet a népek! | | Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre. |
| |
| Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között! | | Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre. |
| |
| Átkozott az a csaló, aki - bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul - mégis egy sérültet áldoz fel. Mert én vagyok a Nagy Király - mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között. | | Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, én szentelem meg Izraelt, mert szentélyem mindörökre köztük lesz. |
| |
| Isten kijelenti: "Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR - így szól az én URam, az ÚR -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok." - Őt nem lehet becsapni hamis, hibás áldozattal! |
|Szent az Isten köztünk?!
1116|1285970400|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!": Mal 1,6 | "Én vagyok!": Ez 37,27 |
| |
| A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? | | Hajlékom náluk lesz, Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. |
| |
| A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet? | | És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és ők nékem népem. |
| |
| A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? | | Köztük lesz hajlékom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| Azok mondhatják ezt el teljes bizonyossággal, akik Istent félik, az ő gyermekeivé lettek a Jézusba vetett hitük által és teljesen rábízzák az életüket. |
|Hajlékom az örök Isten!
1115|1285884000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Zak 8,15 | "Én vagyok!": Ez 37,23 |
| |
| most viszont úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! | | Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| Azonképen megtértem és elgondoltam e napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával; ne féljetek! | | És többé meg nem fertéztetik magokat bálványaikkal és útálatosságaikkal és minden bűneikkel; és megtartom őket minden oly lakóhelyöktől, a melyekben vétkeztek, és megtisztítom őket, és lesznek nékem népem és én leszek nékik istenök. |
| |
| úgy most, ezekben a napokban elhatároztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! | | Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, iszonyatos tetteikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket a hűtlenségből, amelyet elkövettek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. |
| |
| Isten megígérte: "Megtisztítom őket minden bűnüktől, amelyeket elkövettek ellenem; megbocsátom minden bűnüket, amelyeket elkövettek ellenem, amikor elpártoltak tőlem." Isten legnagyobb "jótette" velünk, hogy Szabadítót küldött hozzánk! |
|Szabadító Istenünk van!
1114|1285797600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Zak 8,13 | "Én vagyok!": Ez 37,13 |
| |
| És bár átkozottak voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek! | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! |
| |
| És lészen, hogy a miképen átok valátok a pogányok között, oh Júda háza és Izráel háza: azonképen megszabadítlak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősödjenek meg kezeitek! | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitándom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! |
| |
| Miattatok átok szállt a nemzetekre, Júda háza [és Izrael háza]: Ugyanígy, ha megmentlek benneteket, áldás lesztek számukra. Ne féljetek: legyen erős a kezetek! | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. |
| |
| Isten megígérte: "Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel." S Jézus igérete: "Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.” |
|Isten áldássá teszi gyermekeit és feltámasztja őket!
1113|1285711200|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!": Zak 1,14 | "Én vagyok!": Ez 37,12 |
| |
| A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek URa: Féltem Jeruzsálemet és a Siont, nagyon féltem! | | Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. |
| |
| És mondá nékem az angyal, a ki beszél vala velem: Kiálts, ezt mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: szeretem Jeruzsálemet és a Siont nagy szeretettel! | | Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére. |
| |
| Ezután így szólt az angyal, aki hozzám beszélt: „Hirdesd: Ezt mondja a Seregek Ura: Féltékeny szeretettel szeretem Jeruzsálemet és Siont, | | Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. |
| |
| Isten örök szeretettel szereti gyermekeit és örök életre támasztja fel a benne hívőket, akik Jézus vére által megváltást nyertek, s ennek indoka önmagában van, mert Isten: szeretet! |
|Isten hazaviszi népét örök országába, mert szereti!
1112|1285624800|dynamic|- Kedd| | Ne félj!": Hagg 2,5 | "Én vagyok!": Ez 37,6 |
| |
| Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek! | | Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Az igét, a melylyel szövetségre léptem veletek, mikor kijöttetek Égyiptomból, és az én lelkem köztetek marad. Ne féljetek! | | És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Lelkem közöttetek lakik! Ne féljetek! | | Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bőrt húzok rátok és éltető leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” |
| |
| Isten megígérte: "Életre kelnek hallottaid, föltámadnak a holttestek! Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok! Mert harmatod a világosság harmata, és a föld visszaadja az árnyakat." - Csodálatos az Isten igéje, egymást magyarázza, kiegészíti és nincsenek véletlenek, miért kerül ma egymás mellé e két bátorító ige; hogy megtudd, ki az igazi ÚR! |
|"Isten élő Lelke, jöjj!"
1111|1285538400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Hagg 1,12 | "Én vagyok!": Ez 36,38 |
| |
| Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua főpap, Jócádák fia és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az ÚRnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az ÚR; és az ÚRtól való félelem fogta el a népet. | | Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte őt az Úr, az ő Istenök, és megfélemlék a nép az Úr előtt. | | Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az ő ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Zerubbábel, Sealtiel fia és Józsue, Jehocadak fia, a főpap és az egész nép hallotta az Úrnak, az ő Istenüknek szavát, és Aggeus próféta beszédét, akit az Úr, az ő Istenük küldött hozzájuk, s a népet elfogta az Úrtól való félelem. | | mint egy szent állatokból álló nyájat, mint egy Jeruzsálemben ünnepekre összegyűlt nyájat. Romokban heverő városaitok így telnek meg emberek nyájával. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten megígérte: "Összeszedem az egész Jákóbot, összegyűjtöm Izráel maradékát. Összeterelem őket, mint juhokat a karámba, mint nyájat az akolba, tömegestül lesznek ott emberek." Az Isten igéje mindíg célt ér, beteljesül! |
|Hallgasd és vedd komolyan Isten igéjét és megáld téged!
1110|1285452000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Zof 3,16 | "Én vagyok!": Ez 36,28 |
| |
| Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! | | Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion! | | És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek. |
| |
| Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! | | Abban az országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek. |
| |
| Isten ígérete: "Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek." - "Mért félne szívem? Él az én Uram, Békesség Királya, Benne nyugta van." |
|Isten népe nem csügged el!
1109|1285365600|dynamic|- Szombat| | Ne félj!": Zof 3,15 | "Én vagyok!": Ez 36,23 |
| |
| Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. | | Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR - így szól az én URam, az ÚR -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. |
| |
| Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt! | | És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. |
| |
| Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! | | Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet megszentségtelenítettek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr - mondja az Úr, az Isten -, amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. |
| |
| Isten ígérete: "Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre." |
|Szent a mindenség Királya! Szent az Isten köztünk?!
1108|1285281540|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Zof 3,7 | "Én vagyok!": Ez 36,11 |
| |
| Azt gondoltam, hogy félni fog engem, és megfogadja az intést, akkor nem pusztul el lakóhelye, úgy, ahogyan meg akartam büntetni. De ők egyre gonoszabb tetteket követtek el. | | Megszaporítom rajtatok az embereket és az állatokat, sokasodni és szaporodni fognak. Úgy telepítem le őket, mint hajdan, és több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Mondtam: Csak félj engem, vedd fel a fenyítéket (akkor nem irtatott volna ki lakhelye; mindaz, a mit felőle végeztem): mégis mihelyt felvirradtak, rosszra indították minden cselekedetöket. | | És megsokasítom rajtatok az embereket és barmokat, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, és lakatom őket rajtatok, mint régi időtökben, és több jóval lészek hozzátok, mint első napjaitokban, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Azt gondoltam: „Te majd félsz engem, megfogadod az intelmet; nem tévesztheti szem elől, hogy hányszor meglátogattam.” De nem! Sietve tovább folytatták gonosz üzelmeiket. | | Megszaporítok rajtatok embert és állatot, hogy sokasodjanak és legyenek termékenyek. Lakottá teszlek benneteket, mint azelőtt voltatok, és jót teszek veletek, többet, mint azelőtt, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten ígérete: "Hozzátok fordulok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, és fenntartom szövetségemet veletek." |
|Büntető és áldó Istenünk van!
1107|1285192800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Hab 3,2 | "Én vagyok!": Ez 36,9 |
| |
| URam, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel, URam. A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté! De haragodban is gondolj az irgalomra! | | Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket. |
| |
| Uram, hallám, a mit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről! | | Mert ímé, én hozzátok hajlok és hozzátok fordulok, és megmívelnek és bevetnek titeket.! |
| |
| Uram, híred eljutott hozzám. Uram, tetteid megrendítettek; a mi időnkben is vidd őket végbe, a mi időnkben is add őket tudtul! Haragodban is gondolj az irgalomra! | | Mert nézzétek, hozzátok megyek, felétek fordulok, azért megművelnek és bevetnek benneteket. |
| |
| "Szelíd szemed, Úr Jézus, tekintsen rám, ha roskadok. Adjon békét, bocsánatot, szelíd szemed, Úr Jézus!" |
|Gondviselő és irgalmas Istenünk van!
1106|1285106400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Mik 7,17 | "Én vagyok!": Ez 35,15 |
| |
| port nyalnak, mint a kígyó, mint a föld férgei, reszketve jönnek elő rejtekhelyükről, rettegve folyamodnak Istenünkhöz, az ÚRhoz, és félnek majd tőled is. | | ahogyan te örültél, amikor Izráel házának birtoka pusztasággá lett. Így bánok veled. Pusztaság lesz a Széír hegye egész Edómmal együtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled! | | A mint te örültél Izráel háza örökségén azért, hogy elpusztult, úgy cselekszem veled; pusztává légy Seir hegye és mind egészen Edom, és megtudják, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Homokot esznek, mint a kígyó, mint a földön csúszó állatok. Búvóhelyükről remegve jönnek elő, félnek és rettegnek színed előtt. | | Amint te örültél, hogy Izrael házának öröksége elpusztult, így teszek majd én is veled. Sivataggá változol, Szeir hegye, egész Edommal egyetemben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Midennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és csak benne bíznunk! |
|Aki Istent féli, annak nem kell emberektől félnie!
1105|1285020000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Mik 6,9 | "Én vagyok!": Ez 35,12 |
| |
| Az ÚR hangosan kiált a városnak - és üdvös dolog félni az ő nevét -: Engedelmeskedjetek a vesszőnek, és annak, aki azt rendelte! | | Akkor megtudod, hogy én, az ÚR, meghallottam, mennyi szitkot szórtál Izráel hegyeire, amikor így beszéltél: Elpusztultak, nekünk jutottak martalékul! |
| |
| Az Úrnak szava kiált a városnak, és a te neved néz bölcseségre. Halljátok meg a vesszőt és ki rendeli azt?! | | És megtudod, hogy én, az Úr, meghallottam minden szidalmadat, melyeket Izráel hegyei ellen mondtál, mondván: Elpusztultak, nékünk adattak ételül; |
| |
| Íme az Úr szava! Ezt üzeni a városnak: Halljátok meg, törzs és akik egybegyűltetek! | | Tudd meg, hogy én, az Úr, az Isten, hallottam minden gyalázó szavadat, amelyet Izrael hegyeire kiejtettél, amikor így beszéltél: „Pusztulás lett a sorsuk, a mi zsákmányunk lettek.” |
| |
| Az ő kijelentett igéje beteljesül az őt félőkön és az őt megvetőkön egyaránt; mindenki örök sorsát az határozza meg, hitt-e az Isten Fiában! |
|Isten kiáltó szava nem marad pusztába kiáltott szó!
1104|1284933600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Mik 4,4 | "Én vagyok!": Ez 35,9 |
| |
| Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki sem rettenti őket. Maga a Seregek URa mondta ezt! | | Örökre pusztává teszlek, és városaid lakatlanok lesznek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának szája szólott. | | Örök pusztasággá teszlek, és városaidat ne lakják, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Szőlője tövében ül majd mindenki, meg fügefája alatt, és senki nem zavar senkit. A Seregek Urának ajka mondta ezt így. | | Örökre pusztasággá teszlek, és városaidban nem laknak többé. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Nincs harmadik út, döntened kell: félelem mentes örök élet Istennel, vagy pusztulás nélküle! Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz! |
|Élet vagy halál? Válaszd az életet!
1103|1284847200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Jón 1,16 | "Én vagyok!": Ez 35,4 |
| |
| Ezért az emberek nagy félelemmel félték az URat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az ÚRnak. | | Városaidat romba döntöm, te pedig pusztává leszel, és megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának. | | Városaidat pusztaságra vetem, és te pusztulásra jutsz, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Az embereket elfogta az Úrtól való félelem. Áldozatot mutattak be az Úrnak, fogadalmi ajándékokat szenteltek neki. | | városaidat meg romhalmazzá teszem. Pusztává leszel, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Csak ez a két lehetőség áll az ember előtt; vannak, akik Isten fenséges hatalma előtt leborulnak, őt imádják és elismerik, hogy ő az egyedüli Isten, s akik elutasítják őt, azok örökké egy Isten nélküli világban fognak élni, s ahol nincs Isten, az maga a pokol! |
|Megtérsz - vagy meghalsz!
1102|1284760800|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!": Jón 1,10 | "Én vagyok!": Ez 34,31 |
| |
| Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az ÚR elől menekül - mert Jónás elmondta nekik - és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! | | Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elől fut, mivelhogy elbeszélé nékik. | | Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Nagy félelem fogta el az embereket. Megkérdezték tőle: „Miért tetted ezt?” Az emberek ugyanis megtudták, hogy az Úr színe elől menekül, mert elbeszélte nekik. | | És ti, juhaim, az én legelőm juhai vagytok, én meg a ti Istenetek vagyok - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája." - "Szent, örök Isten, nincsen hová lennem, bárhova futnék, te utolérsz engem!" Te merre futsz?! |
|"Egy menekvés van: hozzád térni, szívem kitárni, irgalmat kérni!"
1101|1284674400|dynamic|- Péntek| | Ne félj!": Jón 1,9 | "Én vagyok!": Ez 34,30 |
| |
| Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az URat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. | | Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, az ő Istenük, velük vagyok, és hogy ők, Izráel háza, az én népem - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette. | | És megismerik, hogy én, az Úr, az ő Istenök, velök vagyok, és ők népem, Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten; |
| |
| Így felelt: „Héber vagyok, az Urat, az egek Istenét tisztelem, aki a tengert és a földet teremtette.” | | Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr, az ő Istenük velük vagyok, és hogy ők, Izrael háza az én népem - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten ígérete Jézusban valósult meg teljesen, mert: "Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk. Hóseás szerint ezt mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni.” "Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai." |
|"Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek!"
1100|1284588000|dynamic|- Csütörtök| | | | |
| "Ne félj!": Jóel 2,22 | "Én vagyok!": Ez 34,27 |
| |
| Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és szőlő gazdagon terem. | | A mező fája megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, biztonságban élnek földjükön. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor darabokra töröm igájukat, és kiszabadítom őket azok kezéből, akiket szolgálnak. |
| |
| Ne féljetek, ti mezei vadak! mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat. | | A mező fája megadja gyümölcsét s a föld megadja termését, és lesznek földjökön bátorságosan, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármok keresztfáit, és kimentem őket azok kezéből, kik őket szolgáltatják. |
| |
| Mezei állatok, ne féljetek, mert kizöldülnek a puszta legelői! A fa meghozza gyümölcsét, a fügefa és a szőlő megadja termését. | | A mező fái meghozzák gyümölcsüket, és a föld megadja termését, úgyhogy biztonságban lesznek országukban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha összetöröm igájuk fáját, és kiszabadítom őket azok kezéből, akik leigázták őket. |
| |
| "A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak." - Paradicsomnak te szép, élő fája, Ó kegyes Jézus, Istennek Báránya! |
|Gyümölcstermő, gazdag élet Krisztusban
1099|1284501600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Jóel 2,21 | "Én vagyok!": Ez 34,24 |
| |
| Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert az ÚR nagy tetteket vitt véghez. | | Én, az ÚR, Istenük leszek, szolgám, Dávid pedig fejedelmük lesz. Én, az ÚR, megmondtam! |
| |
| Ne félj, te föld! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr! | | Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenök, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttök. Én, az Úr mondottam. |
| |
| Ne félj, termőföld, ujjongj és örülj, mert nagy dolgot vitt végbe az Úr! | | Én, az Úr leszek az Istenük, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük. Én, az Úr mondtam ezt. |
| |
| Maga Isten ígéri: "hanem Istenüket, az URat fogják szolgálni, és Dávidot, a királyukat, akit adok nekik." (Károli szerint: akit feltámasztok nékik) - Nagy dolgokat tesz Isten, előre megmondta, hallgassunk kijelentésére és imádjuk szent nevét! |
|Isten népe nem fél, hanem örül Urának!
1098|1284415200|dynamic|- Kedd| | Ne félj!": Jóel 2,6 | "Én vagyok!": Ez 34,20 |
| |
| Rettegnek tőle a népek, minden arc elsápad. | | Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között. |
| |
| Elrémülnek tőle a népek; minden arcz elsáppad. | | Annakokáért így szól az Úr Isten hozzájok: Ímé én, én teszek ítéletet kövér és ösztövér juh között, |
| |
| Előtte remegnek a népek, minden arc elsápad. | | Ezért ezt üzeni nekik az Úr, az Isten: Nos, majd én igazságot teszek a kövér juh és a sovány juh között. |
| |
| Maga Isten ígéri: "Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet - így szól az én Uram, az ÚR. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell." Juha vagy-e már? |
|Az ÚR a mi őriző pásztorunk!
1097|1284328800|dynamic|- Hétfõ| | "Ne félj!": Hós 10,3 | "Én vagyok!": Ez 33,29 |
| |
| Akkor majd mondják: Nincs nekünk királyunk, mert nem féltük az URat, mit is tehetne értünk a király? | | Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor az országot sivárrá és kietlenné teszem, a sok utálatos dolog miatt, amit elkövettek. |
| |
| Bizony mondják most: Nincsen királyunk, mert nem féljük az Urat, és a király mit segíthet rajtunk?! | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor a földet pusztaságok pusztaságává teszem mindenféle útálatosságukért, melyeket cselekedtek. |
| |
| Akkor azt mondják majd: „Nincs királyunk, mert nem tiszteltük az Urat. Vajon a király mit tehetne értünk?” | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha sivataggá és pusztasággá teszem az országot, azok miatt az iszonyatos dolgok miatt, amiket műveltek. |
| |
| Isten szuverén ÚR; megmutatja hatalmát, a bálványimádás bűne miatt éri az ítélet az engedetlen népet, mert nem az Urat tartotta Istenének, noha választott nép, királyi papság, szent nemzet, de ha nem az ÚR a királyuk, nem számíthatnak segítségére! |
|Az istenfélelem hiányának következményei
1096|1284242400|dynamic|- Vasárnap| | Ne félj!": Dán 10,19 | "Én vagyok!": Ez 32,15 |
| |
| és ezt mondta: Ne félj, te kedves férfiú! Békesség neked! Légy erős, légy erős! Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem! | | Amikor pusztává teszem Egyiptomot, és mindenestül elpusztul az ország, amikor megverem minden lakóját, akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet. | | Mikor Égyiptom földjét pusztasággá teszem, és kipusztul a föld teljességéből, mert megverek minden rajta lakót, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Így szólt: „Ne félj, te kedvelt férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!” Amikor így beszélt hozzám, újra erőre kaptam és szólni tudtam hozzá: „Beszélj, Uram, mert erőt adsz nekem!” | | Amikor majd sivataggá teszem Egyiptom földjét, és az országot kifosztják mindenből, amikor majd megverem minden lakóját, akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten szuverén ÚR, megmutatja hatalmát, megdicsőíti szent nevét népek és egyének életében; engedelmeskedjünk akaratának, hogy használhasson embertársaink javára! |
|Isten öl és megelevenít, akiket csak akar!
1095|1284156000|dynamic|- Szombat | | | | |
| "Ne félj!": Dán 10,12 | "Én vagyok!": Ez 30,26 |
| |
| Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. | | Szétszórom az egyiptomiakat a népek közé, és elszórom őket az országokba. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem. | | És eloszlatom az égyiptomiakat a nemzetek közé, és szétszórom őket a tartományokba, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ekkor így szólt hozzám: „Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzád jönnöm. | | Szétszórom Egyiptomot a népek közé, szétszélesztem az országokba. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten ítélete: "Ezért én ellened fordulok és a Nílus ellen. Egyiptom földjét romhalmazzá, csupa rommá teszem Migdóltól Szevénéig, Etiópia határáig." Ő a kevélynek ellenáll, de az alázatosnak kegyelmét adja! |
|Elbizakodottságból alázatra jussunk Isten előtt!
1094|1284069600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Dán 6,27 | "Én vagyok!": Ez 30,25 |
| |
| Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. | | Megerősítem Babilónia királyának a karjait, a fáraó karjai pedig lehanyatlanak. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR, mert kardomat Babilónia királyának a kezébe adom, hogy azt Egyiptom ellen fordítsa. |
| |
| Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart; | | Megerősítem azért Babilon királyának karjait, a Faraó karjai pedig leessenek, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor adom fegyveremet Babilon királyának kezébe, hogy azt kinyújtsa Égyiptomnak földje ellen. |
| |
| Rendeletet bocsátottam ki, hogy birodalmam egész területén rettegjétek és féljétek Dániel Istenét. Mert ő az élő Isten, aki örökké megmarad. Királyságának nem lesz vége, és uralma örökké tart. | | Erőssé teszem Babilon királyának karját, a fáraó karja meg lehanyatlik. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha kardomat Babilon királyának kezébe adom, hogy Egyiptom földje ellen fordítsa. |
| |
| Pál figyelmeztetése: „Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!” Jézus bátorítása: "Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem!" Istent mindennél jobban kell félnünk és szeretnünk s csak benne bíznunk! |
|Minden ember megtudja: egyedül az ÚR az élő Isten!
1093|1283983200|dynamic|- Csütörtök| | Ne félj!": Dán 4,16 | "Én vagyok!": Ez 30,19 |
| |
| Ekkor Dániel, más néven Baltazár, egy pillanatra megdöbbent, mert gondolatai megrémítették. De a király így szólt hozzá: Baltazár, ne rémülj meg az álomtól és a jelentésétől! Baltazár erre így válaszolt: URam, szálljon az álom gyűlölőidre, jelentése pedig ellenségeidre! | | Így tartok ítéletet Egyiptom fölött, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ekkor Dániel, a kinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözék, és az ő gondolatai háboríták őt. Szóla a király, és monda: Baltazár, az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged! Felele Baltazár, és monda: Uram, az álom szálljon a te gyűlölőidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre! | | És cselekszem ítéleteket Égyiptomban, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ekkor Dániel, akit Béltsacárnak is neveztek, egy órára mozdulatlanságba dermedt, mert gondolatai annyira megrémítették. De a király figyelmeztette: „Béltsacár, ne rémítsen meg az álom és jelentése!” Béltsacár ezt a feleletet adta: „Uram, bárcsak gyűlölőidnek szólna ez az álom, és ellenségeidnek a jelentése. | | Így hajtom végre az ítéletet Egyiptomon, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Egyiptom népe és Nebukadneccar király egyaránt elbizakodott, bálványimádó, istentelen volt, megvetette az Urat, ezért szörnyű, rettentő ítélet várt mindkettőre; Istent nem lehet megcsúfolni, ő megdicsőíti hatalmát ellenségei szeme láttára! |
|Isten ítélete egy nép és egy ember felett
1092|1283896800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Ez 39,25 | "Én vagyok!": Ez 30,8 |
| |
| Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Most jóra fordítom Jákób sorsát, és irgalmas leszek Izráel egész házához, mert féltő szeretetre indulok szent nevemért. | | Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor tűzbe borítom Egyiptomot, és segítői mind összetörnek. |
| |
| Azért így szól az Úr Isten: Most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szerelemre gyulladok szent nevemért. | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor tüzet vetek Égyiptomra, és összetörik minden segítője. |
| |
| Ezért ezt mondja az Úr, az Isten: Most jóra fordítom Jákob sorsát, megkönyörülök Izrael egész házán, és buzgólkodom szent nevemért. | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha lángba borítom Egyiptomot, és minden bűntársát összetöröm. |
| |
| Isten szuverén ÚR, ő így határozott: "Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat." |
|Az ÚR féltőn szerető Isten!
1089|1283810400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Ez 32,10 | "Én vagyok!": Ez 29,21 |
| |
| Rémületbe ejtek sok népet, királyaikat borzalom fogja el miattad, amikor kardomat suhogtatom előttük. Szakadatlanul rettegni fog mindenki a maga életéért összeomlásod idején. | | Azon a napon újra megnövelem Izráel háza hatalmát, te pedig nyíltan beszélhetsz közöttük. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És cselekszem, hogy elborzadjanak miattad a sok népek, s királyaik rémüljenek el rémüléssel miattad, mikor villogtatom fegyveremet előttök, s remegni fognak minden szempillantásban, kiki az ő életéért, zuhanásod napján. | | Azon a napon szarvat sarjasztok Izráel házának, és a te szádat megnyitom közöttök, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Sok népet döbbenetbe ejtek miattad, és királyaik is megborzadnak miattad, amikor kardomat előttük villogtatom. Folyvást remegnek majd életükért pusztulásod napján. | | Azon a napon szarvat növesztek Izrael házának, neked pedig megengedem, hogy szólásra nyisd köztük ajkadat. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Dávid megtapasztalta mindezt: "Ellenségeire szégyent borítok, őrajta azonban ragyogni fog koronája. - Nagy a dicsősége, mert megsegítetted, fenséget és méltóságot adtál neki." Isten megdicsőíti szent nevét népe között, ellenségei szeme láttára, és minden nép számára nyilvánvaló lesz: egyedül Isten a mindenség Ura! |
|"Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára.!"
1088|1283724000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Ez 7,25 | "Én vagyok!": Ez 29,16 |
| |
| Rettegés jön; békét keresnek, de hiába. | | Nem lesz többé Izráel házának a bizodalma, nem emlékeztet arra a bűnre, hogy hozzá fordultak. Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok. |
| |
| Rettegés jött el, s keresnek békét és nincs. | | És nem lesz többé Izráel házának bizodalma, mely vétekre emlékeztessen engem, midőn feléje hajlanak, és megtudják, hogy én vagyok az Úr Isten. |
| |
| Rettegés szállja meg őket, keresik a békét, de nem találják. | | Nem szerzi meg többé Izrael házának bizalmát, hanem emlékezetébe idézi a vétkét abból az időből, amikor hozzá fordult. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| A választott nép története során Egyiptomot érte el Isten ítélete, de minden embernek szembesülnie kell e ténnyel előbb vagy utóbb: egyedül Isten az Úr, de ma még rettegés nékül is meg lehet őt ismerni és hozzá meg/vissza térni! |
|Isten igazságos ítélete elér minden embert
1087|1283637600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Ez 7,18 | "Én vagyok!": Ez 29,9 |
| |
| Zsákruhát öltenek, rettegés lepi meg őket, minden arcon szégyenpír lesz, mindenki fején kopaszság. | | Egyiptom földje pusztaság és romhalmaz lesz, mivel azt mondta: Enyém a Nílus, én alkottam! Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Felövezkednek zsákkal, és befedi őket rettegés, és minden orczán szégyen, és mindnyájok fején kopaszság. | | És legyen Égyiptom földje pusztasággá és sivataggá, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy azt mondja: A folyó enyém, és én teremtettem: |
| |
| Zsákruhába öltöznek, és félelem fogja el őket. Minden arc szégyentől ég, s minden fej kopasz lesz. | | Egyiptom földje elpusztul és sivataggá válik. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. Mivel azt mondtad, hogy enyém a Nílus, én alkottam, |
| |
| Isten szuverén Úr és féltékeny, nem tűri, ha teremtő hatalmát kétségbe vonják, az embert imádják a teremtő és gondviselő Isten helyett, s az igazi istenfélelem helyett rettegés a sorsa; "Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én!" |
|Isten ítélete az elbizakodott emberek felett
1086|1283551200|dynamic|- Szombat|*MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://andreas.blog.hu *** https://garainyh.hu/garainyh/nefelj.html
| - Szombat [2010.09.04.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL | |
| | | | | | "Ne félj!": Ez 3,9 | "Én vagyok!": Ez 29,6 | | | | Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne reszkess tőlük! Bizony, engedetlen nép ez! | | Majd megtudja Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az ÚR. Mert olyan támasz voltál Izráel házának, mint a nád: | | | | Olyanná, mint a gyémánt, a mely keményebb a tűzkőnél, tettem a te homlokodat; ne félj tőlök, és meg ne rettenj tekintetöktől, mert pártos ház. | | És megtudják mindnyájan Égyiptom lakói, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy ők nádszál-bot valának Izráel házának; | | | | Homlokodat olyan keménnyé teszem, mint a gyémánt, ami keményebb a sziklánál. Ne félj tőlük, s ne remegj előttük, mert hiszen lázongó nemzedék ez!” | | Megtudja majd Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az Úr. Mert Izrael háza számára nádszálból való támasz voltál. | | | | Aki emberben bízik Isten helyett; előbb-utóbb csalatkozi!k "Talán Egyiptomnak, ennek a törött nádszálnak a támogatásában bíztál? Aki erre támaszkodik, annak belemegy a tenyerébe, és átszúrja. Így járnak Egyiptom királyával, a fáraóval mindazok, akik benne bíznak." | |
|Ne bízzunk istentelen emberekben és ne féljünk tőlük!
1085|1283464800|dynamic|- Péntek | | Ne félj!": Ez 2,6c | "Én vagyok!": Ez 29,3 |
| |
| ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. | | Szólj és mondd ezt: Így szól az én Uram, az ÚR: Én ellened fordulok, te fáraó, Egyiptom királya, te nagy szörnyeteg, aki ott heverészel a Nílus ágai közt, és ezt mondod: Enyém a Nílus, én alkottam! |
| |
| orczájoktól ne rettegj, mert ők pártos ház. | | Szólj és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Faraó, Égyiptom királya, te nagy krokodil, a ki fekszik folyói közepette, a ki ezt mondja: Enyém az én folyóm, és én teremtettem magamnak. |
| |
| és ne remegj arcuktól, mert hiszen lázongó nemzedék! | | Beszélj és mondd meg neki: Ezt mondja az Úr, az Isten: Fáraó, nézd, ellened fordulok, Egyiptom királya! Te nagy krokodil, aki a Nílus ágai közt fekszel és ezt mondtad: „A Nílus az enyém, én alkottam azt.” |
| |
| Isten nem csúfoltatik meg; "Emberfia! Kezdj siratóéneket a fáraóról, Egyiptom királyáról! Ezt mondd róla: Oroszlán voltál a népek közt, de véged lett! Mint egy tengeri szörnyeteg, hullámokat vertél folyóidban, fölzavartad lábaiddal a vizet, és fölkavartad a folyókat!" - Ez a sorsa az Isten ellen lázadóknak, a "kis-isteneknek"; ne félj ezektől! |
|A teremtő Isten szuverén ÚR!
1084|1283378400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Ez 2,6b | "Én vagyok!": Ez 28,26 |
| |
| Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, | | Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, akkor megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük. |
| |
| ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédöktől ne félj, | | És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szőlőket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik őket megvetik vala ő körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök. |
| |
| Tövisek vesznek körül és skorpiókon ülsz. Ne félj szavaiktól, | | Biztonságban élnek majd ott, házakat építenek, szőlőt telepítenek. Békességben élnek, míg végrehajtom az ítéletet a körülötte lakókon, akik megvetették. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr az ő Istenük vagyok. |
| |
| Isten nem csúfoltatik meg; választott népe között csodálatosan cselekszik, és minden pogány nép felismeri, hogy ő népével van és helyreállítja őket, és megítéli támadóit. Ám mindez csak előképe a mennyei otthon örök békéjének és boldogságának! |
|Minden nép megismeri az Urat!
1083|1283292000|dynamic|- Szerda| | Ne félj!": Ez 2,6a | "Én vagyok!": Ez 28,24 |
| |
| Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! | | Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmat okozó tüske azok között, akik körülötte laknak és akik megvetik. Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok. |
| |
| Te pedig, embernek fia, ne félj tőlök, és az ő beszédöktől se félj; | | És ne legyen többé Izráel házának szúró tövise és fájdalomszerző tüskéje mindazok között, kik körülöttök vannak, kik őket megvetik, és tudják meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ami meg téged illet, emberfia, ne félj tőlük, s ne remegj, amikor ezt mondják: | | Izrael házának nem lesz többé szúró tüskéje, sem fájdalmas tövise a körülötte levő népek között, amelyek megvetik. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| Isten nem csúfoltatik meg; "Így szól az én Uram, az ÚR: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor megmutatom a népek szeme láttára, hogy szent vagyok, mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam." - Dicsőítsük hatalmas Urunkat mindenért! |
|Ne félj az istentelenek szavától, mert uralkodik az ÚR!
1082|1283205600|dynamic|- Kedd| | Ne félj!": JSir 3,57 | "Én vagyok!": Ez 28,23 |
| |
| Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, így szóltál: Ne félj! | | Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert fegyver tör rá mindenfelől. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj! | | És bocsátok reá döghalált és vért utczáira, és sebesültek hullanak el benne fegyver miatt, mely reá jő mindenfelől; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Közel jöttél azon a napon, amikor hívtalak, és így szóltál: „Ne félj!” | | Pestist bocsátok rá, és vér fog folyni az utcáin. Az ellene mindenfelől fölemelt kard csapására hullanak benne az áldozatok. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Választottait bátorítja, de az őt elutasító pogányságukban megmaradóknak ítéletét hirdeti az ÚR; minden ember előbb vagy utóbb, de megismeri őt, de ma még találkozhatsz a kegyelmes Istennel: ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! |
|Isten ítélő és bátorító szava
1081|1283119200|dynamic|- Hétfő | | "Ne félj!": JSir 3,47 | "Én vagyok!": Ez 28,22 |
| |
| Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. | | Ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom dicsőségemet rajtad. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom, hogy szent vagyok! |
| |
| Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. | | És mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Sidon, és megdicsőítem magamat közepetted, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor ítéleteket cselekszem benne, és megszentelem magamat benne. |
| |
| Rettegés és verem lett az osztályrészünk, pusztulás és romlás. | | Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézd, ellened fordulok, Szidon, s megdicsőülök benned. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha végrehajtom az ítéletet, és megmutatom rajta, hogy szent vagyok. |
| |
| Isten szuverén ÚR; s "Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni"! De a szent Isten a kereszten a saját Fián hajtotta végre a minket terhelő ítéletet, ezért van reménységünk! |
|Isten dicsősége az ítéletben
1080|1283032800|dynamic|- Vasárnap| | Ne félj!": Jer 51,46 | "Én vagyok!": Ez 28,10 |
| |
| Ne lágyuljon meg a szívetek, és ne féljetek, ha hírek hallatszanak a földön, ha egyik esztendőben ez a hír járja, a másik esztendőben az a hír, és ha erőszak lesz is a földön, és uralkodó tör uralkodó ellen!. | | A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam - így szól az én URam, az ÚR! |
| |
| És el ne olvadjon a ti szívetek és ne féljetek a hírtől, a mely hallatszik e földön, mikor egyik esztendőben hír jő, és a másik esztendőben is a hír, hogy erőszakosság van a földön, uralkodó tör uralkodóra! | | Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| De azért ne remegjen félelemtől a szívetek! És ne ijedjetek meg az országban kószáló hírektől, mert az egyik évben ilyen hír kel szárnyra, a másikban meg amolyan; az erőszak jut uralomra a földön és az egyik zsarnok kiirtja a másikat. | | Úgy halsz meg, mint a körülmetéletlenek, idegenek keze által. Mert én mondom ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten szuverén ÚR; és az uralkodók is ítélete alá kerülnek, ha nem neki adják meg a dicsőséget, hanem önmagukat dicsőítik, - de a mi királyunk egyedül az ÚR! |
|Isten ítélete a felfuvalkodott vezetőkön
1079|1282946400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!": Jer 49,16 | "Én vagyok!": Ez 28,6 |
| |
| Az szedett rá téged, hogy rettegtek tőled; kevély volt a szíved. Sziklahasadékokban laksz, elfoglaltad a magas halmokat. De ha oly magasan fészkelsz is, mint a sas, onnan is ledöntelek! - így szól az ÚR. | | Azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, |
| |
| A te könnyelműséged csalt meg téged és a te szíved kevélysége, a ki a sziklák hasadékaiban lakol, és elfoglaltad a halmok tetejét. Ha olyan magas helyen rakod is fészkedet, mint a saskeselyű, onnét is lerántalak téged, azt mondja az Úr. | | Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve: |
| |
| Fölfuvalkodottságod csalt meg téged, a te elbizakodott szíved. Ez vitt romlásba téged. Bár a sziklahasadékokban lakol, és elfoglaltad a dombok tetejét, ha olyan magasra rakod is fészkedet, mint a sas, onnan is lerántalak - mondja az Ú | | Azért ezt mondja az Úr, az Isten: Mivel szívedet Isten szívéhez tetted hasonlóvá, |
| |
| Isten szuverén ÚR; akik hallgatnak a kísértőre, azokat ítéletével sújtja, - olyanok lesztek, mint az Isten, ezzel kísértette meg a Sátán az első emberpárt, - ez a tegnapi figyelmeztetés ma is aktuális, Isten igéje kétélű kard és megítéli a gondolatainkat is, döntsük le szívünk trónjáról az Én-bálványt! |
|Az önistenítés szörnyű bűnének ítélete
1078|1282860000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Jer 49,5 | "Én vagyok!": Ez 28,2 |
| |
| Majd bocsátok én rád rettegést mindenfelől - így szólt az Úr, a Seregek URa. Szétszóródtok, ki merre lát, senki sem gyűjti össze a bujdosókat.. | | Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan okosnak, mint amilyen Isten. |
| |
| Ímé én félelmet bocsátok reád, azt mondja az Úr, a Seregek Ura, minden szomszédod felől, és szétrebbentek egymástól, és nem lesz, a ki összegyűjtse az elszéledteket. | | Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve, |
| |
| De rettegést hozok rád minden oldalról, körös-körül. Szétszalasztanak, ki-ki futásnak ered, és senki sem gyűjti egybe menekültjeidet. | | Emberfia, mondd meg Tírusz fejedelmének: Ezt mondja az Úr, az Isten: Szíved felfuvalkodott, s azt mondtad: „Isten vagyok, és az Isten trónján ülök a tenger közepén.” Noha ember vagy, nem Isten, szívedet mégis Isten szívéhez tetted hasonlóvá. |
| |
| Isten szuverén ÚR; akik hallgatnak a kísértőre, azokat ítéletével sújtja, - olyanok lesztek, mint az Isten, ezzel kísértette meg a Sátán az első emberpárt, s ez a hitetés azóta is tart. Térjünk meg ez ősbűnünkből, ami a hitetlenség Isten ellen, és higgyünk az ÚR Jézusban, aki legyőzte a bűnt, halált és a Sátán hatalmát, vele mi is győzhetünk! |
|A teremtmény fellázad Teremtője ellen
1077|1282773600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Jer 48,43 | "Én vagyok!": Ez 26,14 |
| |
| Rettegés, verem és csapda fenyeget téged, Móáb lakossága - így szól az ÚR. | | Csupasz sziklává teszlek; hálók szárítóhelye leszel; nem építenek fel többé. Én, az ÚR, megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Félelem, verem és tőr jő te ellened, Moáb lakosa, azt mondja az Úr. | | És kopasz sziklává teszlek; hálók kivető helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Rettegés, verem és tőr: ez vár rád Moáb lakója - mondja az Úr. | | Kopár sziklává és hálószárító hellyé teszlek. Nem épülsz fel többé, mert én, az Úr mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten szuverén ÚR; akik őt elutasítják, nem találnak rá másnál az örök életre, ezért amíg hangzik az evangélium e világon, a lehetőség minden ember számára felkínáltatik az üdvösség elnyerésére! |
|Isten ítélete a pogány népeken
1076|1282687200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Jer 46,28 | "Én vagyok!": Ez 26,6 |
| |
| Ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. | | A szárazföldön levő falvait fegyverrel irtják ki. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. | | És leányai, kik a mezőségen vannak, fegyverrel ölettessenek meg, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ne félj hát, szolgám, Jákob - mondja az Úr -, mert veled vagyok. Azoknak a népeknek mind véget vetek, amelyek közé szétszórtalak; de neked nem vetek véget, csak megfenyítelek igazság szerint, mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül. | | Leányvárosait a szárazföldön kard pusztítja el. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten szuverén ÚR; s ellenségeit megbünteti, de választott gyermekeit megfenyíti és könyörül rajtuk, irgalma gazdagságából; - ő ma is minden körülmények között velünk van; de mi vele vagyunk-e?! |
|Isten dicsőségét hirdetik igazságos tettei!
1075|1282600800|dynamic|- Kedd| | Ne félj!": Jer 46,27 | "Én vagyok!": Ez 25,17 |
| |
| De te ne félj, szolgám, Jákób, és ne rettegj, Izráel! Mert én hazasegítlek a messzeségből, ivadékaidat a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. | | Nagy bosszút állok rajtuk, megfenyítem őket haragomban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor bosszút állok rajtuk. |
| |
| És te ne félj, oh én szolgám Jákób, és ne rettegj Izráel, mert ímé, én megszabadítlak téged messziről, és a te magodat is az ő fogságuk földéről, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijeszsze. | | És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok. |
| |
| De te ne félj, szolgám, Jákob, és ne rettegj, Izrael! Mert kiszabadítalak a távoli országokból és utódaidat a fogság földjéről. Jákob nyugalmat élvez újra, békében él majd, senki sem háborgatja. | | Kegyetlen bosszút állok rajtuk ádáz haragomban, és ha kitöltöm rajtuk bosszúmat, akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten szuverén ÚR; de nem ejt hibát, mindenkit a saját vétke miatt ítél meg, a pogányokat istentelen, bálványimádó életmódjuk miatt, s gyermekeinek gondját viseli; ezért élhetnek félelem nélkül már e földi életben Krisztus megváltottai. |
|Isten igazságosan cselekszik minden néppel és emberrel
1074|1282514400|dynamic|- Hétfő| | | | |
| "Ne félj!": Jer 44,10 | "Én vagyok!": Ez 25,11 |
| |
| Nem alázkodtak meg a mai napig sem, nem féltek, és nem éltek törvényem és rendelkezéseim szerint, amelyeket nektek és őseiteknek adtam. | | Móáb fölött is ítéletet tartok, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Nem alázták meg magokat mind e mai napig se, és nem féltek, sem az én törvényem szerint nem jártak, sem az én parancsolataim szerint, a melyeket előtökbe és a ti atyáitok elébe adtam. | | Moáb fölött is ítéletet tartok: hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Mind a mai napig sem bánatot, sem félelmet nem érez senki; nem tartják meg törvényemet és rendeleteimet, amelyeket elétek és atyáitok elé tártam. | | Végrehajtom Moábon ítéletemet, s megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten szuverén ÚR; végül ítéletével sújtja az őt megtagadókat és elutasítókat: "Nagy bosszút állok rajtuk, megfenyítem őket haragomban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor bosszút állok rajtuk." - De ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! |
|Minden ember számára nyílvánvalóvá lesz: Isten az ÚR egyedül!
1073|1282428000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Jer 42,11b | "Én vagyok!": Ez 25,7 |
| |
| Ne féljetek tőle - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből! | | Ennekokáért ímé kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül, és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. | | Ennekokáért ímé kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül, és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből. | | nézd, ezért kinyújtom ellened kezemet, és zsákmányul adlak a nemzeteknek, kiirtalak a népek közül és kitöröllek az országok közül. Megsemmisítlek, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten szuverén ÚR; ítélete és áldása együtt van jelen választott népe életében és azt teszi, amit jónak lát, de hitetlen bálványimádásunkkal ne adjuk okot az ÚR nevének gyalázására! |
|Azt bünteti az ÚR, akit szeret!
1072|1282341600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!": Jer 42,11a | "Én vagyok!": Ez 25,5 |
| |
| Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! | | Rabba városát tevék legelőjévé teszem, Ammón földjét pedig juhok delelőhelyévé. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ne féljetek a babiloni királytól, a kitől most féltek, | | És teszem Rabbát tevék legelőjévé, és Ammon fiait nyájak fekvőhelyévé, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Ne féljetek többé Babilon királyától; ne féljetek tőle | | Rabba városát tevék tanyájává, Ammon városait meg nyájak pihenőhelyévé teszem. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten szuverén ÚR, hatalmasan cselekszik, akár pogány emberek, vezetők által is, nincs számára semmi lehetetlen, amit meg ne tenne miérettünk! |
|Egyedül az ÚR Istent féljük!
1071|1282255200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Jer 40,9 | "Én vagyok!": Ez 24,27 |
| |
| Gedaljá, Ahikám fia, Sáfán unokája pedig esküvel biztatta őket és embereiket: Ne féljetek attól, hogy a káldeusokat kell szolgálni! Telepedjetek le az országban, szolgáljátok Babilónia királyát, és jó dolgotok lesz! | | Azon a napon megnyílik majd a szád, beszélni fogsz a menekülttel, és többé nem kell hallgatnod. Intő jel leszel számukra, és megtudják majd, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És Gedáliás, Ahikámnak, Sáfán fiának fia megesküvék nékik és az ő embereiknek, mondván: Ne féljetek a Káldeusoknak szolgálni, hanem lakozzatok e földön és szolgáljatok a babiloni királynak, és jó dolgotok lesz. | | Azon a napon megnyílik szád ott a megmenekült előtt, és szólasz és tovább nem maradsz néma; s leszel nékik csodajelül, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Gedalja, Safan fiának, Achikámnak a fia - szavát esküvel megerősítve - így beszélt hozzájuk és embereikhez: „Ne féljetek a káldeusok szolgálatától! Maradjatok az országban; engedelmeskedjetek Babilon királyának, mert így jó dolgotok lesz. | | Azon a napon nyíljék meg a szád, és beszélj a menekült előtt: beszélj és ne légy többé néma! Jel leszel számukra, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| A bennünk lakozó Atya-Fiú Lelke által tudunk bizonyságot tenni közelieknek és távoliaknak Urunkról és Istenünkről, aki jellé teheti missziói szolgálatunkat. |
|Csak Isten szavát mond embertársaidnak!
1070|1282168800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Jer 33,9 | "Én vagyok!": Ez 24,24 |
| |
| Ez a város hírnevet, örömöt, dicséretet és tisztességet szerez majd nekem a föld minden népe előtt, ha meghallják, hogy mennyi jót teszek velük. De rettegni és reszketni is fognak, ha látják, mennyi jót és milyen békességet adok nekik. | | Ezékiel pedig példa lesz számotokra: amit ő csinált, ugyanazt csináljátok ti is. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok! |
| |
| És ez a város lészen nékem híremre, nevemre, örömömre, tisztességemre és dicséretemre e földnek minden nemzetsége előtt, a kik hallják mindama jót, a melyet én cselekszem velök, és félni és rettegni fognak mindama jóért és mindama békességért, a melyet én szerzek nékik! | | És lészen néktek Ezékiel csodajelül: a mint ő cselekedett, egészen úgy cselekesztek ti is, mikor ez eljő; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. |
| |
| Jeruzsálem örömöm, dicsőségem és hírnevem lesz a föld minden nemzete előtt; ha majd hallanak mindarról a jóról, amelyet népemmel teszek, félelem fogja el őket és megremegnek; mert valóban nagy javakat és jólétet szerzek nekik. | | Ezekiel meg jel lesz nektek: Ugyanazt teszitek pontosan ti is, amit ő tett. És amikor ez bekövetkezik, megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” |
| |
| Akiknek az ÚR az Istene, azok életük példájával is misszionálnak, evangéliumot hirdetnek, s Isten dicsőségét szolgálják, ezt teszed te is?! |
|Egy ember és egy város jó példája Isten szerint
1069|1282082400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Jer 32,40 | "Én vagyok!": Ez 24,14 |
| |
| Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és ne hajoljanak el tőlem. | | Én, az ÚR, megmondtam, be is teljesedik, mert véghezviszem! Nem engedek, nem szánakozom, és nem könyörülök! Aszerint ítéllek el, ahogyan éltél, és amit tettél! - így szól az én URam, az ÚR. |
| |
| És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívökbe, hogy el ne távozzanak tőlem. | | Én, az Úr szólottam; jőni fog és megcselekszem, el nem engedem s nem kedvezek és nem könyörülök: a te útaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Örök szövetséget kötök velük és nem szűnök meg jót tenni velük. Szívükbe adom félelmemet, hogy többé ne forduljanak el tőlem. | | Én, az Úr mondtam ezt, s szavam beteljesedik. Semmit sem engedek el, nem irgalmazok és nem engesztelődöm meg. Útjaid és tetteid szerint ítélkezem fölötted - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| A szív teljességéből szól a száj, ezért tisztítsuk meg szíveinket és megszentelt életben járjunk, s mert életünk szavak nélkül is tanuskodik hitünkről és cselekedeteink nem lehetnek ellentétben szavainkkal, ezért hagyjuk magunkat vezettetni a bennünk élő Atya-Fiú Lelke által! |
|Az élet istentisztelete
1068|1281996000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Jer 32,39 | "Én vagyok!": Ez 23,49 |
| |
| Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is. | | Így hárítják rátok galádságotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok! |
| |
| És adok nékik egy szívet és egy útat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az ő fiaiknak ő utánok. | | És reátok vetik fajtalanságotokat, s bálványaitok vétkeit viselitek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. |
| |
| Más szívet adok nekik és más viselkedést, hogy minden időben féljenek engem, és így jó dolguk legyen, nekik és gyermekeiknek is. | | Megtorlom gonoszságtokat, viselitek bálványimádásotok bűnének terhét, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| A büntetés oka: "Azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel te elfelejtettél, és hátat fordítottál nekem, viseld hát galádságod és paráznaságod következményét!" - Kiáltsunk hozzá még a nagy mélységből is, és ő meghallja a megtérő bűnös szavát! |
|Isten elítéli a bűnt, de a megtérő bűnösnek kegyelmet ad!
1067|1281909600|dynamic|- Hétfő| | Ne félj!": Jer 30,10 | "Én vagyok!": Ez 23,34 |
| |
| Te azért ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, és ne reszkess, Izráel! Mert én hazasegítelek a távolból, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. | | Ki kell innod, ki kell ürítened! Még a cserepeit is rágni fogod, és téped a melledet. Megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Te azért ne félj, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, se ne rettegj Izráel; mert ímhol vagyok én, a ki megszabadítlak téged a messze földről, és a te magodat az ő fogságának földéből; és visszatér Jákób és megnyugoszik, és bátorságban lesz, és nem lesz, a ki megháborítsa. | | Meg kell innod azt s fenékig hajtanod; és cserepein rágódni fogsz, emlőidet megszaggatod azokon, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Ne félj hát, szolgám, Jákob, - mondja az Úr -, Izrael, ne rettegj. Nézd, kiszabadítalak a távoli országokból, és utódaidat fogságuk földjéről. Jákob újra nyugalmat élvez, és jólétben él, senki sem háborgatja. | | Kiiszod és fenékig üríted, aztán darabokra töröd, és megsebzi a melledet. Én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| A büntetés oka: "Így bánnak veled, mert paráználkodtál a népekkel, és tisztátalanná tetted magadat bálványaikkal." - De a nagy mélységből is lehet kiáltani Isten szabadítása után és ő meghallgatja a bűnbánó hangját s kiszabadít a bűn fogságából. |
|A bálványimádás bűne helyett: Isten imádata - félelem nélkül!
1066|1281823200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Jer 30,5 | "Én vagyok!": Ez 22,22 |
| |
| Így szól az ÚR: Riadt lármát hallok, rettegés van, nincs békesség! | | Ahogyan megolvad az ezüst a kemencében, úgy olvadtok meg Jeruzsálemben. Amikor kitöltöm rajtatok haragomat, akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ezt mondta ugyanis az Úr: A félelemnek, rettentésnek szavát hallottuk, és nincs békesség. | | A mint megolvad az ezüst a kemencze közepében, úgy olvadtok meg ő benne, és megtudjátok, hogy én, az Úr öntöttem ki haragomat reátok. |
| |
| Ezt mondja az Úr: Szörnyű kiáltást hallottam; a rettegés szavát, nem a békességét. | | Amint megolvad az ezüst az olvasztókemencében, ugyanúgy megolvadtok ti is, és megtudjátok, hogy én, az Úr zúdítottam rátok haragomat. |
| |
| Isten ígéretei beteljesednek: "Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ismét: „Az Úr megítéli az ő népét.” - De kegyelmet nyersz a Krisztusba vetett élő hited által! |
|"Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni!"
1065|1280959200|dynamic|- Csütörtök| | Ne félj!": Jer 2,19 | "Én vagyok!": Ez 20,12 |
| |
| Saját gonoszságod ver meg, elpártolásod fenyít meg téged. Tudd meg, és lásd meg: milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az URat, és hogy nem félsz engem! - így szól az Úr, a Seregek URa. | | A nyugalom napjait is nekik adtam, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem őket. |
| |
| A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. | | És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| A magad gonoszsága fenyít meg, és a saját hűtlenséged lesz a büntetésed. Tudd meg hát és lásd. Milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, s hogy nincs meg benned a tőlem való félelem - mondja az Úr, a Seregek Istene. | | Nekik adtam szombatjaimat is, hogy jelül szolgáljanak köztem és köztük, s megtudják, hogy én, az Úr megszentelem őket. |
| |
| Isten törvénye a Tízparancsolat. "Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az ÚR vagyok a megszentelőtök." A keresztyének Jézus feltámadását, mint legnagyobb ünnepet, minden vasárnap megünneplik! - Te is?! |
|Szenteld meg az ünnepnapot!
1064|1280872800|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!": Jer 1,17 | "Én vagyok!": Ez 20,7 |
| |
| Kösd azért derekadra övedet, indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok! Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg általuk! | | Akkor ezt mondtam nekik: Vessétek el mindnyájan szemetek elől a förtelmes bálványokat, ne tegyétek magatokat tisztátalanná Egyiptom bálványisteneivel! Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, a mit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök! | | És mondék nékik: Kiki az ő szemei útálatosságait elvesse, és Égyiptom bálványaival meg ne fertéztessétek magatokat; én vagyok az Úr, a ti Istentek! |
| |
| Azért hát övezd fel derekadat: kelj föl és mondd el nekik mind, amit parancsolok neked. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg a szemük előtt. | | Így szóltam hozzájuk: Vessétek el azokat a szörnyeket, amelyeken kinek-kinek a szeme csügg, és ne szennyezzétek be magatokat Egyiptom bálványaival. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek! |
| |
| Józsué tanácsa: "Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok!" - "Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!" |
|Ne légy bálványimádó; ne legyen más istened!
1063|1280786400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Jer 1,8 | "Én vagyok!": Ez 20,5 |
| |
| Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. | | Ezt mondd nekik: Így szól az én URam, az ÚR: Amikor kiválasztottam Izráelt, fölemelt kézzel tettem esküt Jákób háza ivadékainak. Megismertettem magam velük Egyiptom földjén, és fölemelt kézzel tettem esküt, amikor ezt mondtam: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. | | És mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Azon a napon, melyen elválasztám Izráelt, és fölemelém kezemet a Jákób háza magvának, és megismertetém magamat velök Égyiptom földjén, és kezemet fölemelém nékik, mondván: Én vagyok az Úr, a ti Istentek! |
| |
| Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” | | és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izraelt, s Jákob nemzetsége felé kinyújtottam a kezem, a tudtukra adtam Egyiptom földjén, kezemet esküre emelve, ezekkel a szavakkal: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Megmentő, megszabadító és megoltalmazó Istened van Jézusban, mért félne szíved, ő él! Megígérte: "Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket!" - Sőt esküt tett e kijelentésére: "Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!" - Tehet-e többet érted?! |
|Az ÚR a mi Istenünk egyedül!
1062|1280700000|dynamic|- Hétfő| | Ne félj!": Ézs 63,17 | "Én vagyok!": Ez 18,32 |
| |
| Miért engeded, URam, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, s ne féljen téged? Fordulj szolgáidhoz, örökséged törzseihez! | | Hiszen nem kívánom a halandó halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, térjetek hát meg és éljetek |
| |
| Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! | | Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek! |
| |
| Miért hagytad Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük a szívünk, ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra, a te szolgáidért, örökrészed törzseiért. | | Nem lelem én örömömet a halálban - mondja az Úr, az Isten. Térjetek hát meg és éljetek! |
| |
| Pál válasza: "Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön." Isten szava: "Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!" - hallgatsz reá?! |
|"Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja!”
1061|1280613600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Ézs 59,19 | "Én vagyok!": Ez 17,22 |
| |
| Félni fogják az ÚR nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön mint egy sebes folyam, amelyet az ÚR szele korbácsolt föl. | | Így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. |
| |
| És félik napnyugottól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét, mikor eljő, mint egy sebes folyóvíz, a melyet az Úr szele hajt. | | Így szól az Úr Isten: És veszek én ama magas czédrus tetejéből, és elültetem; felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen. |
| |
| Akkor meglátják majd a nyugatiak az Úr nevét, és a keletiek dicsőségét. Mert eljön, mint a sebes folyó, amelyet az Úr viharos szele hajt. | | Ezt mondja az Úr, az Isten: Én is veszek a nagy cédrusfa tetejéről, a legmagasabb ágáról egy hajtást, és elültetem egy igen magas hegyen. |
| |
| Isten ígéretei beteljesednek: "Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag”. Dicsősége betölti a mennyet és a földet; imádjuk Urunkat és Istenünket! |
|"Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről!"
1060|1280008800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Ézs 50,10 | "Én vagyok!": Ez 13,21 |
| |
| Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére! | | Letépem varázskendőiteket, és kiszabadítom kezetekből népemet; nem lesz az többé vadászzsákmány a kezetekben. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára? ő, a ki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! | | És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Mind, aki közületek féli az Urat, az ő szolgája szavára hallgasson. Ha meg sötétségben jár és nincs világossága, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenére! | | Széttépem fátylaitokat és kiszabadítom népemet kezetekből, hogy többé ne legyenek zsákmányként kezetekben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten nem engedi, hogy megtévesszék népét a hamis próféták, de akik őt félik, azok hallgassanak az Úr szent Szolgájára, az Úr Jézusra, ő a mi szabadító Urunk! |
|Az igaz és hamis próféták sorsa
1059|1279922400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!": Ézs 44,8 | "Én vagyok!": Ez 13,14 |
| |
| Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla! | | Lerombolom a falat, amelyet habarccsal vakoltatok, és a földre döntöm, úgyhogy föltárul az alapja. Ledől, és vele együtt nektek is végetek lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kőszál, nem tudok! | | És ledöntöm a falat, melyet mázzal mázoltatok és levetem a földre, és meztelen lesz fundamentoma; és leomlik, és ti veszszetek el közepette, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ne féljetek, ne rettegjetek: Nemde régtől fogva megmondtam és kijelentettem nektek, ti vagytok a tanúim: Van-e más isten rajtam kívül? És van-e más Szikla? Nem tudok róla. | | Ledöntöm a falat, amit bevakoltatok, egyenlővé teszem a földdel, és alapjai napvilágra kerülnek. Összeomlik, és ti ott pusztultok el alatta - akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten nem engedi, hogy megtévesszék népét a hamis tanúk, akiket nem ő küldött, akikhez nem szólt és akik nem az ő igéit szólják; - de mindenki, aki megtapasztalta, hogy egyedül az ÚR az Isten, az tanúskodjon erről; mi pedig Krisztus tanúi vagyunk, ő a mi Urunk és Istenünk! |
|A hamis próféták ítélete: halál!
1058|1279836000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Ézs 44,2 | "Én vagyok!": Ez 13,9 |
| |
| Ezt mondja az ÚR, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki megsegít: Ne félj szolgám, Jákób, Jesúrún, akit kiválasztottam! | | Kezem ránehezedik azokra a prófétákra, akik hiábavalóságot látnak, és hazugságot jósolgatnak. Nem maradnak népem körében, nem írják be őket Izráel házának a könyvébe, és nem jutnak el Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, Úr vagyok. |
| |
| Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam! | | És lészen kezem a próféták ellen, kik hívságot látnak és hazugságot jövendölgetnek; az én népem gyülekezetében nem lesznek, Izráel házának könyvébe nem irattatnak, és Izráel földjére be nem mennek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. |
| |
| Ezt mondja az Úr, aki teremtett, aki anyád méhében alkotott, a gyámolod: Ne félj szolgám, Jákob, Jesurun, akit kiválasztottam. | | Azokon a prófétákon, akik hamis látomást láttak és hazugságokat jövendöltek, rajtuk lesz a kezem: nem jutnak be népem tanácsába, nem lesznek benne Izrael házának jegyzékében, nem mennek be Izrael földjére, hadd tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| Isten féltőn szerető Úr, nem hagyja igéjét megmásítani: "Ha azt a prófétát rászedik, és kijelentést ad, én, az ÚR, hagyom, hogy rászedjék azt a prófétát, de majd kinyújtom a kezem ellene, és kipusztítom népemből, Izráelből." "Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az ÚRnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek." Mindez ma is érvényes! |
|Ne torzítsuk el Isten igéjét, tisztán és igazán hirdessük!
1057|1279749600|dynamic|- Csütörtök| | Ne félj!": Ézs 43,5 | "Én vagyok!": Ez 12,25 |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. | | Mert ha én, az ÚR, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül. Ha a ti napjaitokban mondok valamit, ti engedetlen nép, azt meg is teszem! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek. | | Mert én szólok, az Úr; s a mely szót szólok, meglészen, nem halad tovább. Mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólok egy szót és megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten! |
| |
| Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. | | Mert én, az Úr beszélek. Amit mondok, az valóra válik, késedelem nélkül. Igen, ti lázongó nemzedék, megélitek, hogy amit kimondok, azt valóra is váltom - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Amit kimond, megvalósul, így teremtette a világot is: legyen szavával, ő gondviselő jó Atyánk is, bízzuk hát rá teljesen magunkat, javunkra tesz mindent! |
|Isten igéje által cselekvést, történést, létezést munkál!
1056|1279663200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Ézs 43,1 | "Én vagyok!": Ez 12,20 |
| |
| De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! | | A lakott városok romba dőlnek, és az ország pusztává lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! | | És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. | | A népes városok romhalmazzá válnak, az ország sivataggá lesz, hogy megtudjátok: én vagyok az Úr. |
| |
| Ha elfogadtad Jézust Uradnak és Megváltódnak, akkor, ha minden összeomlik is körülötted, te akkor is Istené vagy és maradsz mindörökre, kezéből senki sem szakíthat ki, mert Jézus vérén váltott meg és újjászült téged Szentlelkével Atyád, ezért a teremtés, megváltás és megszentelés jogán is az Úré vagy most és mindenkor! |
|Istené vagy, minden körölmények közepette!
1055|1279576800|dynamic|- Kedd| | Ne félj!": Ézs 41,14 | "Én vagyok!": Ez 12,16 |
| |
| Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -. | | De megtartok közülük néhány embert a fegyver, éhínség és dögvész után, hogy elbeszélhessék utálatos dolgaikat a népek között, amelyek közé kerülnek. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje! | | De meghagyok közülök kevés férfiakat a fegyvertől, éhségtől s döghaláltól, hogy elbeszéljék minden útálatosságukat a pogányok közt, a kik közé mennek, s hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod - az Úr mondja ezt neked -, Izrael Szentje, a te Megváltód. | | De meghagyok közülük néhányat. Ezek megmenekülnek a kardtól, az éhínségtől, a pestistől, hogy elbeszéljék minden szégyenletes tettüket a népek körében, ahová mennek, s így azok is megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Akkor majd megértik megmenekültjeitek a népek közt, ahová fogságba vitték őket, hogy én törtem össze tőlem elfordult parázna szívüket és bálványaikkal paráználkodó szemüket. Megundorodnak önmaguktól gonoszságuk miatt, mert mindenféle utálatosságot követtek el. - Majd visszavonulok lakóhelyemre, amíg meg nem bűnhődnek, és hozzám nem folyamodnak. Nyomorúságukban keresnek majd engem. |
|Az ÚR könyörülő és irgalmas Isten!
1054|1279490400|dynamic|- Hétfő| | Ne félj!": Ézs 41,13 | "Én vagyok!": Ez 12,15 |
| |
| Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor elszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba. |
| |
| Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek! | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom őket a pogányok közé, és szétszórom őket a tartományokba. |
| |
| Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha szétszórom őket a népek közé és szétszélesztem őket idegen országokba. |
| |
| A bálványimádás, idegen istenek tisztelete okozta a választott nép fogságát és pusztulását, de aki az Urat tartja Istenének, annak ő megmutatja segítségét és kézen fogva vezeti az üdvösség útján! Hagyd magad vezettetni általa! |
|Isten bátorítja a benne bízókat és megítéli az ellene lázadókat
1053|1279404000|dynamic|- Vasárnap| | Ne félj!": Ézs 41,10b | "Én vagyok!": Ez 12,11 |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. | | Mondd: Én intő jel vagyok számotokra! Ahogyan én tettem, úgy kell majd nekik is tenniük: mint rabok mennek a fogságba. |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. | | Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek. |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. | | Mondd: én jel vagyok nektek. Amit én tettem, azt teszik majd ők is: száműzetésbe, fogságba mennek. |
| |
| Isten bátorító és intő jele: az ÚR Jézus! Őbenne van a mi reménységünk és szabadulásunk forrása is a bűn fogságából, a Sátán rabságából, mert "küzd értünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk. Ő a mi diadalmunk!" |
|Bátorítás és büntetés Isten népének
1052|1279317600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!": Ézs 41,10a | "Én vagyok!": Ez 11,20 |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok, | | hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok; | | Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenök. |
| |
| Ne félj, mert veled vagyok, | | hogy törvényeim szerint éljenek, tartsák szem előtt parancsaimat, és teljesítsék őket. Akkor a népem lesznek, én meg az Istenük leszek. |
| |
| Isten ezt parancsolja neked is: "hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!" Tudhatod: Jézus az út, az igazság és az örök élet! |
|Az örök Vagyok lett/lesz a te Istened!
1051|1279231200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Ézs 40,9 | "Én vagyok!": Ez 11,16 |
| |
| Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! | | Ezért mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Elvetettem őket messzire a pogányok közé, szétszórtam őket az országokba, de én vagyok a szentélyük egy kis időre azokban az országokban, amelyekbe jutottak.. |
| |
| Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! | | Ezokáért mondjad: így szól az Úr Isten: Mivelhogy távol vetettem őket a pogányok közé, és szétszórtam őket a tartományokba, tehát én leszek nékik templomul rövid időre a tartományokban, a melyekbe mentek. |
| |
| Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak; emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek. Emeld fel hangod! Ne félj! És hirdesd Júda városainak: Nézzétek, a ti Istenetek! | | Ezért mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Igen, elküldtem őket messzire, a népek közé, szétszórtam őket idegen országokba, s rövid időre én lettem számukra a szentély azon a földön, ahová mentek. |
| |
| Légy örömmondó békekövet, hirdesd, a Szabadító elközelgetett! |
|"Itt az Isten köztünk, jertek őt imádni!"
1048|1279144800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Ézs 37,6 | "Én vagyok!": Ez 11,12 |
| |
| így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír király szolgái! | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, mert nem az én rendelkezéseim szerint éltetek, és nem az én törvényeimet teljesítettétek, hanem a körülöttetek levő népek törvényeit teljesítettétek. |
| |
| És monda nékik Ésaiás: Így szóljatok uratoknak: ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem az assiriai király szolgái. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert az én végzéseimben nem jártatok, és rendeléseimet nem cselekedtétek, hanem a pogányok módja szerint cselekedtetek, a kik körültetek vannak. |
| |
| az így válaszolt nekik: „Mondjátok meg uratoknak: Ezt üzeni az Úr: Ne félj azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel Asszíria királyának szolgái gyaláztak! | | s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, akinek nem tartottátok meg a törvényeit és nem követtétek a parancsait, hanem a körülöttetek lévő népek szokásai szerint éltetek.” |
| |
| Az istenítélet indoklása: "Izráel és Júda házának a bűne igen-igen nagy, hiszen tele van az ország vérontással, és tele van a város törvénysértéssel, mert azt mondják, hogy elhagyta az ÚR az országot, és nem lát az ÚR. !" - Egyedül az legyen fontos, hogy mit mond az ÚR! |
|Az ÚR szavára hallgassunk, ne pogány környezetünkre!
1047|1279058400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Ézs 35,4 | "Én vagyok!": Ez 11,10 |
| |
| Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! | | Fegyvertől fogtok elesni, Izráel határán ítélkezem fölöttetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! | | Fegyver miatt hulljatok el, Izráel határán ítéllek meg titeket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” | | Kard élén hulltok el Izrael határain belül, végrehajtom rajtatok az ítéletet, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Az istenítélet indoklása: "Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, mert nem az én rendelkezéseim szerint éltetek, és nem az én törvényeimet teljesítettétek, hanem a körülöttetek levő népek törvényeit teljesítettétek." De gyermekeit megszabadítja az ÚR! |
|Az ítélő Isten a szabadító ÚR!
1044|1278972000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Ézs 29,23 | "Én vagyok!": Ez 7,27 |
| |
| mert ha gyermekei meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét, és rettegnek Izráel Istenétől. | | A király gyászolni fog, a fejedelmet borzadás környékezi, és az ország népének megbénul az ereje. Úgy bánok velük, ahogy megérdemlik. Ahogyan ők ítéltek, úgy ítélem meg őket. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ha látni fogják gyermekei kezeim munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét. | | A király szomorkodik, a fejedelem irtózatba öltözik; s a föld népének kezei megdermednek. Útjok szerint cselekszem velök, ítéletök szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti a nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve tisztelik Izrael Istenét. | | A király gyászolni fog, a fejedelmet szomorúság keríti hatalmába, az ország népének megbénul a keze. Tetteik szerint bánok velük, ítéleteik szerint ítélkezem fölöttük, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| "Mert így szól az én Uram, az ÚR, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok!" - Isten ítélete alól csak az menekülhet meg, aki őt féli, benne hisz, őt szereti és csak őt imádja! |
|A mindenható, szent Isten megítéli népe bűnét
1043|1278885600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Ézs 28,19 | "Én vagyok!": Ez 7,9 |
| |
| Valahányszor megjön, elragad benneteket. Mert megjön minden reggel, sőt nappal is, éjjel is. Akkor a folytonos rettegés majd megérteti veletek a kijelentést! | | Nem szánakozom, és nem leszek könyörületes. Úgy bánok veled, ahogy megérdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, vagyok az, aki ver! |
| |
| S a hányszor eljő, elragad titeket; mert minden reggel eljő, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást; | | És nem kedvez az én szemem, sem meg nem szánlak; útaid szerint fizetek tenéked, és a te útálatosságaid közötted lesznek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki ver. |
| |
| Valahányszor eljön, elér titeket. Mert eljön majd reggelenként, sőt éjjel is, nappal is eljön. Micsoda rémületet fog majd kelteni, ha egyáltalán lesz, aki megérti jelentését! | | Szemem nem tekint rád irgalommal és nem könyörülök, hanem számon kérem tőled útjaidat és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki lesújtok. |
| |
| "A törvényt zsinórmértékké teszem, és az igazságot mércévé." Isten igazságosan ítél, ezért Jézusra van szükségünk, hogy az ő igazságára tekintsen, s így megállhassunk előtte! |
|"Te dobtál el engem - így szól az ÚR -, hátat fordítottál nekem!"
1042|1278799200|dynamic|- Vasárnap| | Ne félj!": Ézs 26,11 | "Én vagyok!": Ez 7,4 |
| |
| URam, fölemelted kezedet, de nem látják. Majd meglátják, hogy féltőn szereted népedet, és megszégyenülnek: tűz emészti meg ellenségeidet. | | Nem szánakozom rajtad, és nem leszek könyörületes, hanem megbüntetlek, ahogy érdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet. | | És nem kedvez az én szemem néked, sem meg nem szánlak; hanem a te útaidat vetem reád, és útálatosságaid közötted lesznek és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Uram, magasra emeled a kezed, de ők nem látják meg. Majd egyszer meglátják, mennyire szereted ezt a népet, és megszégyenülnek; az ellenségeidnek készített tűz megemészti őket. | | Szemem nem tekint rád irgalommal, s nem könyörülök meg rajtad, hanem felelőssé teszlek útjaidért, és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Saját népét és más nemzeteket egyaránt megítél a törvénysértés bűne miatt, és megmutatja dicsőségét, ő féltőn szerető Isten, mert "ha nem hallgatsz az ÚRnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged!" - Uram, irgalmazz, Krisztus, kegyelmezz! |
|Isten igazságosan ítél minden embert
1041|1278712800|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!": Ézs 25,3 | "Én vagyok!": Ez 6,14 |
| |
| Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa. | | Kinyújtom a kezemet ellenük, sivárrá és kietlenné teszem az országot, minden lakóhelyüket a pusztától Dibláig. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa. | | Kinyújtom azért kezemet reájok, és teszem a földet kietlen pusztasággá, a pusztától fogva Dibláig minden lakóhelyökön, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Ezért erős népek áldanak, s a hatalmas nemzetek városai félik a neved. | | Kinyújtom ellenük kezemet, pusztasággá teszem a földet a sivatagtól egészen Ribláig mindenütt, ahol csak laknak, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten ítélete a bálványimádás bűne miatt: "Babilónia királya pedig levágatta, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának saját földjéről." |
|Isten igazságosan ítél; a népek félik őt
1040|1278626400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Ézs 19,17 | "Én vagyok!": Ez 6,13 |
| |
| Egyiptom rettegni fog Júdától: ha csak említik is előtte, már retteg a Seregek URának végzésétől, amelyet ellene hozott. | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között, az oltárok körül, minden magas halmon, minden hegycsúcson, minden bujazöld fa és minden lombos cserfa alatt; mindenütt, ahol engesztelő illatáldozatot szoktak bemutatni bálványaiknak. |
| |
| És Júda földe félelmére lesz Égyiptomnak, valaki csak említi azt előtte, már fél, a seregek Urának tanácsáért, a melyet Ő végzett felőle. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor sebesültjeik ott lesznek bálványaik között az ő oltáraik körül, minden magas halmon, minden hegyeknek tetein, minden zöld fa alatt és minden lombos terpentinfa alatt, a hol csak kedves illatot adának minden bálványaiknak. |
| |
| Akkor Júda földje rémületére lesz Egyiptomnak, ha csak említi is valaki, már megijed Egyiptom attól, amit a Seregek Ura határozott ellene. | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor holttestük ott hever a bálványok között, oltáraik körül, minden kiemelkedő halmon, minden hegy tetején, minden zöldellő fa és minden lombos terebint alatt, mindenütt, ahol kellemes illatú áldozatot mutattak be bálványaiknak. |
| |
| A nép bűne: "Ők is építettek áldozóhalmokat, szent oszlopokat és szent fákat minden magas halmon és minden bujazöld fa alatt." - "Ha segítségért kiáltasz, tud-e rajtad segíteni bálványaid tömege? De aki hozzám folyamodik, az örökli az országot, és részt kap szent hegyemen." |
|A bálványimádás bűnének büntetése: halál!
1039|1278540000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Ézs 19,16 | "Én vagyok!": Ez 6,10 |
| |
| Azon a napon olyan lesz Egyiptom, mint az asszonyok: borzadni és rettegni fog a Seregek URa fölemelt kezétől, mert fölemeli ellene. | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Nem hiába mondtam meg, hogy ilyen veszedelmet hozok rájuk. |
| |
| Ama napon olyan lesz Égyiptom, mint az asszonyok, retteg és fél a seregek Ura kezének felemelésétől, a melyet fölemel ellene. | | És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt. |
| |
| Azon a napon az egyiptomiak olyanok lesznek, mint az asszonyok: félni fognak és rettegni, amikor a Seregek Ura fölemeli ellenük a kezét. | | Így majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, hogy nem hiába beszéltem, hanem valóban rájuk szabadítom ezt a sok borzalmat. |
| |
| Isten ítélete a bálványimádás bűne miatt: "Aki messze van, dögvészben hal meg, aki közel van, fegyvertől esik el, és aki az ostromlottak között marad, az éhen hal. Így töltöm ki rajtuk haragomat." - Az egyetlen megoldás: a megtérés! |
|A bűnös retteghet a borzalomtól!
1038|1278453600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Ézs 12,2 | "Én vagyok!": Ez 6,7 |
| |
| Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. | | Hullanak köztetek a sebesültek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ímé, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! | | És elhulljon a sebesült közöttetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Nézzétek: Isten az üdvösségem! Bizalom tölt el, s nincs bennem félelem, mert az Úr az erősségem, a dicsőítő énekem, és az üdvösségem. | | Akiket közületek döfés ér, leroskadnak. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten elítéli a bűnt, a bálványimádás bűnét különösen is ítéletével sújtja; de a megtérő bűnösnek kegyelmet ad, s megszabadítja minden veszedelemből! |
|Isten szabadítása és ítélete
1037|1278367200|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Ézs 11,3 | "Én vagyok!": Jer 46,28 |
| |
| Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, | | Ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. |
| |
| És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: | | Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. |
| |
| s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, | | Ne félj hát, szolgám, Jákob - mondja az Úr -, mert veled vagyok. Azoknak a népeknek mind véget vetek, amelyek közé szétszórtalak; de neked nem vetek véget, csak megfenyítelek igazság szerint, mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül. |
| |
| Az istenfélelem örömöt ád és nem szégyenül meg, aki az Úrban bízik, mert ő velük van, ki lehet ellenük?! |
|"Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!"
1036|1278280800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Ézs 10,24 | "Én vagyok!": Jer 44,26 |
| |
| Ezért így szólt az Úr, a Seregek URa: Ne félj népem, Sion lakója, Asszíriától, ha megver bottal, és rád emeli vesszejét, mint Egyiptom tette. | | De halljátok meg az ÚR igéjét ti júdaiak mindnyájan, akik Egyiptomban laktok: Megesküdtem az én nagy nevemre - mondotta az ÚR -, hogy egyetlen júdai ember sem ejti ki többé a nevemet egész Egyiptomban így: Az én URamra, az élő ÚRra mondom! |
| |
| Azért így szól az Úr, a seregeknek Ura: Ne félj népem, Sionnak lakosa, az Assiriabeli királytól! bár botjával megver tégedet és pálczáját felemeli rád, miként Égyiptom egykoron; | | Azért halljátok meg az Úr szavát mind, ti Júdabeliek, a kik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván: Él az Úr Isten, egész Égyiptom földén! |
| |
| Ezt mondja a Seregek Ura: „Ne félj Asszíriától, népem, Sion lakója! Vesszővel ver ugyan, és fölemeli botját ellened, | | De halljátok az Úr szavát, mindnyájan, ti, júdaiak, akik Egyiptom földjén laktok: Saját nagy nevemre esküszöm - mondja az Úr -, hogy Júda népéből senki sem említi többé az én nevemet egész Egyiptomban; egyikük sem mondja többé: „Amint igaz, hogy Isten, az Úr él!” |
| |
| Ezért nem félek, mert ő uralkodik, hatalmas Isten ő, mindenek Ura, az én megváltó és szabadító istenem! |
|Él az ÚR, az én Istenem!
1035|1278194400|dynamic|- Vasárnap| | Ne félj!": Ézs 9,6 | "Én vagyok!": Jer 42,11 |
| |
| Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt! | | Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! Ne féljetek tőle - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből! |
| |
| Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt! | | Ne féljetek a babiloni királytól, a kitől most féltek, ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. |
| |
| Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete. | | Ne féljetek többé Babilon királyától; ne féljetek tőle -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből. |
| |
| Isten igérete: "Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" - Jézusban teljesültek be az ősi próféciák, ő a mi szabadítónk! |
|Velünk van szerető, szabadító és megmentő Istenünk!
1034|1278108000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!": Ézs 8,13 | "Én vagyok!": Jer 32,38 |
| |
| A Seregek URát tartsátok szentnek, őt féljétek, tőle rettegjetek, | | Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! | | És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenök leszek. |
| |
| A Seregek Urát - őt valljátok Szentnek, csak tőle féljetek, csak tőle remegjetek. | | Akkor majd az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. |
| |
| Isten igérete: "És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám. |
|Az istenfélők lesznek az ő népévé
1033|1278021600|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!": Ézs 8,12 | "Én vagyok!": Jer 32,27 |
| |
| Ne mondjátok összeesküvésnek mindazt, amit ez a nép összeesküvésnek mond, amitől fél, attól ne féljetek, és ne rettegjetek! | | Én vagyok az ÚR, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen? |
| |
| Ti ne mondjátok összeesküvésnek, valamit e nép összeesküvésnek mond, és félelme szerint ne féljetek és ne rettegjetek; | | Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajjon van-é valami lehetetlen nékem? |
| |
| Ti ne mondjátok összeesküvésnek, amit ez a nép összeesküvésnek mond. És amitől fél, attól ne féljetek és ne remegjetek. | | Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem? |
| |
| Istennek semmi sem lehetetlen, ő elveszi félelmeidet és betölt szeretetével, ha teljesen rábízod magad és feltétel nélkül őt imádod és féled mindenkor! |
|Ha az ÚR a te Istened, nem kell félned mástól!
1032|1277935200|dynamic|- Csütörtök| | Ne félj!": Ézs 7,4 | "Én vagyok!": Jer 31,33 |
| |
| és mondd meg neki: Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt, az arámi Recínnek és Remaljá fiának a haragja miatt! | | Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. |
| |
| És mondd néki: Vigyázz és légy nyugodt; ne félj! és meg ne lágyuljon szíved e két füstölgő üszögdarab miatt, Reczinnek és Sziriának, és Remalja fiának felgerjedett haragja miatt! | | Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. |
| |
| És ezt mondd majd neki: Vigyázz, őrizd meg nyugalmadat és ne félj! Ne remegjen a szíved ennek a két fadarabnak füstölgő zsarátnokától, | | Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| |
Isten szándéka: "Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek."
|A szívbe írt törvény félelem mentes életet kínál
1031|1277848800|dynamic|- Szerda| | Ne félj!": Préd 8,13 | "Én vagyok!": Jer 31,32 |
| |
| A bűnösnek azonban nem lesz jó dolga, és élete nem nyúlik hosszúra, mint az árnyék, mivel nem féli az Istent. | | Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR. |
| |
| A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbítja meg az ő életét, olyan lesz, mint az árnyék, mert nem rettegi az Istennek orczáját. | | Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. |
| |
| A gonosznak nem lesz jó sora, és nem fogja napjait megnyújtani, mint az árnyékot, mivel nem fél az Istentől. | | De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam - mondja az Úr. |
| |
| Isten szándéka: „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán”, így szól az Úr: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.” Az új szövetség népére is érvényes e kijelentés, sőt Jézusban be is teljesült. |
|Szövetségkötés az istenfélőkkel: az ÚR a mi Istenünk!
1030|1277767860|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Préd 5,6 | "Én vagyok!": Jer 31,9 |
| |
| Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság. Ezért féld az Istent! | | Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem. |
| |
| Mert a sok álomban a hiábavalóság is és a beszéd is sok; hanem az Istent féljed. | | Siralommal jőnek és imádkozva hozom őket, vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton, hol el nem esnek, mert atyja leszek az Izráelnek, és az Efraim nékem elsőszülöttem. |
| |
| Ennyi álom, ennyi hiábavalóság; sok a szóbeszéd és a szélkergetés. Tehát féld az Istent! | | Könnyek között mentek el innen, de megvigasztalódva vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek. Mert atyjává lettem Izraelnek, és Efraim elsőszülött fiam. |
| |
| Isten szándéka: "Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” Isten gyermekei vagyunk a Krisztusba vetett hit által. |
|Az istenfélőket haza vezeti az ÚR!
1029|1277676000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Péld 29,25 | "Én vagyok!": Jer 31,1 |
| |
| Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál. | | Abban az időben - így szól az ÚR - Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek. |
| |
| Az emberektől való félelem tőrt vet; de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik. | | Az időben, monda az Úr, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, és ők az én népemmé lesznek. |
| |
| Az emberfélelem kelepcét állít fel, de aki az Úrban bízik, védelmet lel. | | Abban az időben - mondja az Úr - Izrael minden nemzetségének Istene leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| Isten akarata: "Féld Istenedet, az URat, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsolatát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és unokád, életed minden napján, hogy hosszú ideig élhess." Csak azok Isten gyermekei, akiknek ő Istenükké lehetett hit által! |
|Emberfélelemből jussunk el Isten félelmére!
1028|1277589600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Péld 24,21 | "Én vagyok!": Jer 30,22 |
| |
| Féljed, fiam, az URat és a királyt, és felforgatók közé ne keveredj! | | És népemmé lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Féld az Urat, fiam, és a királyt; a pártütők közé ne elegyedjél. | | És népemmé lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek. |
| |
| Fiam, tiszteld az Urat és a királyt; sem egyik, sem másik ellen ne lázadj fel! | | Így ti az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek. |
| |
| Isten akarata: "ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen! |
|Istenfélelem és engedelmesség - az üdvösség útja!
1027|1277503200|dynamic|- Szombat| | Ne félj!": Péld 23,17 | "Én vagyok!": Jer 30,11 |
| |
| Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az URat féld mindennap, | | Én veled leszek - így szól az ÚR -, és megszabadítalak. Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. |
| |
| Ne irígykedjék a te szíved a bűnösökre; hanem az Úr félelmében légy egész napon; | | Mert veled vagyok én, azt mondja az Úr, hogy megtartsalak téged: mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kiűztelek téged, csak néked nem vetek véget, hanem megfenyítelek téged ítélettel, mert nem hagylak egészen büntetés nélkül. |
| |
| Ne a bűnösök miatt gerjedjen föl szíved, inkább minden nap az Úr félelmében! | | Mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak, igen, megsemmisítem mind a nemzeteket, amelyek közé szétszórtalak. De téged nem semmisítlek meg, csak megfenyítelek, ahogy igazságosságom kívánja, mert nem engedhetem, hogy teljesen büntetlen maradj. |
| |
| Akik Istennel járnak, elmondhatják: "Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!" |
|Állandóan Istennel, s az ő félelmében élni
1026|1277416800|dynamic|- Péntek | | Ne félj!": Péld 21,15 | "Én vagyok!": Jer 30,10 |
| |
| Az igaznak öröm, ha a törvény jut érvényre, de a gonosztevőnek rettegés. | | Te azért ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, és ne reszkess, Izráel! Mert én hazasegítelek a távolból, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. |
| |
| Vígasság az igaznak igazat cselekedni; de ijedelem a hamisság cselekedőinek. | | Te azért ne félj, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, se ne rettegj Izráel; mert ímhol vagyok én, a ki megszabadítlak téged a messze földről, és a te magodat az ő fogságának földéből; és visszatér Jákób és megnyugoszik, és bátorságban lesz, és nem lesz, a ki megháborítsa. |
| |
| Igazságot tenni öröm az igaznak, de nagy ijedelem a gonosztevőknek. | | Ne félj hát, szolgám, Jákob, - mondja az Úr -, Izrael, ne rettegj. Nézd, kiszabadítalak a távoli országokból, és utódaidat fogságuk földjéről. Jákob újra nyugalmat élvez, és jólétben él, senki sem háborgatja. |
| |
| A kereszten eleget tett a törvény ítéletének, Isten igazságának az ÚR Jézus, mert vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat; de ez egyben a bűn rabjainak a kiszabadítását is jelenti, s Isten megváltott gyermekeinek örök szeretetközösségét mennyei Atyjukkal. |
|Örök örömünk forrása: Jézus!
1025|1277330400|dynamic|- Csütörtök| | Ne félj!": Péld 19,23 | "Én vagyok!": Jer 24,7 |
| |
| Az ÚR félelme életet jelent: az ember elégedetten alszik, nem éri veszedelem. | | Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám. |
| |
| Az Úrnak félelme életre visz; és az ilyen megelégedve tölti az éjet, gonoszszal nem illettetik. | | És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám. |
| |
| Az Úrnak félelme életben tart, van mit ennie az embernek, s nem kell rettegnie bajtól. | | És szívet adok nekik, hogy elismerjék: én vagyok az Úr. Ők az én népem lesznek, én meg Istenük leszek, mert teljes szívükből hozzám térnek. |
| |
| Az istenfélelem éltető erő, az ő népe szereti és ismeri az Urat, mert megtértek hozzá, így lettek gyermekeivé és rettegés nélkül élhetnek; ez az egyetlen helyes út az életre! |
|Az örök Vagyok lesz istenfélő népével örökké!
1024|1277244000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Péld 10,24 | "Én vagyok!": Jer 20,11 |
| |
| Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül. | | De az ÚR velem van, mint erős vitéz. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy feledésbe! |
| |
| A mitől retteg az istentelen, az esik ő rajta; a mit pedig kivánnak az igazak, meg lesz. | | De az Úr velem van, mint hatalmas hős, azért elesnek az én kergetőim és nem bírnak velem, igen megszégyenülnek, mert nem okosan cselekesznek: örökkévaló gyalázat lesz rajtok és felejthetetlen. |
| |
| A gonoszt utoléri, amitől retteg, amit az igazak kívánnak, az osztályrészük lesz. | | De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. |
| |
| Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, az ég és föld Ura, ő a mi diadalmunk! Az ő érdeméért igazulunk meg Isten előtt, ingyen, kegyelemből, hit által! |
|Küzd értünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk, kérdezed, ki az?
1023|1277157600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Péld 3,25 | "Én vagyok!": Jer 17,10 |
| |
| Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. | | Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli. |
| |
| Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától, ha eljő; | | Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. |
| |
| Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. | | Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és próbának vetem alá a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint. |
| |
| S Pál így folytatja: "azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre, és halhatatlanságra, örök életet ad; azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd." Isten nem személyválogató, ezért fogadd el Jézust Megváltódnak, hogy ne kelljen félned az ítélet napján! |
|Isten mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni!
1022|1277071200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Péld 3,24 | "Én vagyok!": Jer 15,20 |
| |
| Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. | | Bevehetetlen ércfallá teszlek ezzel a néppel szemben. Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megsegítlek és megmentelek - így szól az ÚR. |
| |
| Mikor lefekszel, nem rettegsz; hanem lefekszel és gyönyörűséges lesz a te álmod. | | És e nép ellen erős érczbástyává teszlek téged, és viaskodnak ellened, de nem győzhetnek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megvédjelek és megszabadítsalak téged, azt mondja az Úr! |
| |
| Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. | | Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt. Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, - mondja az Úr. |
| |
| Isten ígéri most neked: "Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, - mondja az Úr." - Bízd rá életed teljesen! |
|Az ÚR nékünk őriző pásztorunk!
1021|1276984800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Péld 3,7 | "Én vagyok!": Jer 11,4 |
| |
| Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat! | | amelyet őseiteknek parancsoltam azon a napon, amikor kihoztam őket Egyiptomból, a vaskohóból, és ezt parancsoltam: Hallgassatok szavamra, és teljesítsétek mindazt, amit én parancsolok nektek! Akkor népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól. | | A melyet akkor parancsoltam a ti atyáitoknak, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről, a vaskemenczéből, mondván: Halljátok meg az én szómat, és cselekedjétek mindazokat, a miket én parancsolok néktek, és népemmé lesztek, én pedig Istenetekké leszek néktek; |
| |
| Ne tartsd magadat bölcsnek, inkább féld az Urat és kerüld a rosszat! | | amelyeket atyáitoknak parancsoltam, amikor kivezettem őket a vaskohóból, Egyiptom földjéről. Ezt mondtam nekik: Hallgassatok szavamra, teljesítsétek minden parancsomat, akkor az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek, |
| |
| A bölcsesség kezdete az istenfélelem, a zsoltáros szerint is, a józan eszűek mind eszerint élnek, mert az ő dicsérete örökre megmarad; ne legyünk bálványimádók! |
|Az örök Vagyok lesz a mi Istenünk, ha őt féljük egyedül!
1050|1276552800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Zsolt 119,120 | "Én vagyok!": Jer 2,31 |
| |
| Megborzadt a testem, mert rettegek tőled, félek ítéleteidtől. | | Ti, mai emberek! Figyeljetek az ÚR igéjére! Olyan lettem én Izráelnek, mint a puszta, vagy mint a homályba borult föld? Miért mondta az én népem: A magunk útján járunk, többé nem megyünk hozzád! |
| |
| Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől. | | Oh te nemzetség! Lásd meg az Úr dolgát! A puszta voltam-é én Izráelnek, avagy a setétség földje? Miért mondotta az én népem: Szabadok vagyunk, nem megyünk többé hozzád! |
| |
| Testem remeg előtted a félelemtől, reszketve nézem ítéletedet. | | Micsoda nemzetség vagytok! Figyeljetek csak az Úr szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. |
| |
| Pál így bátorít: "Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől." |
|Ne félj Istenedhez menni!
1049|1276466400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Zsolt 118,6 | "Én vagyok!": Jer 1,9 |
| |
| Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? | | Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet! |
| |
| Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? | | És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! |
| |
| Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? | | Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat és így szólt hozzám: „Nézd, ajkadra adom szavaimat, |
| |
| Az ÚR Jézusban teljesedett be ez az ígéret: "Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok." - De nekünk is adja igéjét a Szentírásban; vedd és olvasd! |
|"Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!"
1020|1276380000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Zsolt 116,3 | "Én vagyok!": Jer 1,8 |
| |
| Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok. | | Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. |
| |
| Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam. | | Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. |
| |
| Körülvettek a halál kötelékei s az alvilág csapdái; elmerültem a nyomorban és a félelemben. | | Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” |
| |
| Az ÚR Jézus a kereszten legyőzte a bűn, a halál és az ördög hatalmát; ezért, ha hiszek őbenne, mért félne szívem, él az én Uram, benne üdvöm van! - Neked is?! |
|"Isten a mi szabadító Istenünk, az ÚR, a mi Urunk kihoz a halálból is!"
1019|1276293600|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!": Zsolt 112,8 | "Én vagyok!": Ézs 60,16 |
| |
| Rendületlen a szíve, nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire. | | Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az ÚR, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene. |
| |
| Rendületlen az ő szíve; nem fél, míglen ellenségeire lenéz. | | És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene. |
| |
| Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak. | | A nemzetek tejét szívod majd, és a királyok gazdagsága táplál. Így megtudod, hogy én, az Úr vagyok a te szabadítód; hogy Jákob Erőse a te Megváltód. |
| |
| Az ÚR Jézus a mi egyedüli szabadítónk és megváltónk, Isten akarata szerint, ezért mért félne szívünk, benne üdvünk van! |
|Megváltó és Szabadító Urunk van, ezért nem félünk!
1018|1276207200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Zsolt 112,7 | "Én vagyok!": Ézs 58,6 |
| |
| Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az ÚRban. | | Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! |
| |
| Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. | | Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? |
| |
| Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél. | | Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! |
| |
| Akaratát megismerheted szent igéjéből, ő igaz Isten, igazságot cselekszik, téged is megigazít, csak bízz benne bátran! |
|Ne félj Isten kedve szerint cselekedni!
1017|1276120800|dynamic|- Csütörtök| | Ne félj!": Zsolt 111,9 | "Én vagyok!": Ézs 52,6 |
| |
| Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve. | | Ezért majd megismeri népem a nevemet azon a napon, hogy én vagyok az, aki így szólt: Itt vagyok! |
| |
| Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes az ő neve. | | Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, a ki mondom: Ímé, itt vagyok! |
| |
| Népének megváltást küldött, szövetségét minden időkre kötötte, szent és magasztos a neve. | | Ismerje meg hát népem a nevemet; azon a napon majd megértik, hogy én magam mondom: „Íme, itt vagyok!” |
| |
| Megváltó Istenünk, Fiában egészen közel jött hozzánk; itt van a jelenlétünkben; imádjuk szent nevét! |
|Itt az Isten köztünk!
1016|1276034400|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!": Zsolt 102,16 | "Én vagyok!": Ézs 51,15 |
| |
| Félik majd, URam, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet, | | Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki fölriasztom a tengert, hogy zúgnak hullámai. Seregek URa a nevem! [ |
| |
| És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet; | | Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, a ki megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem? |
| |
| Akkor majd félik a pogányok az Úr nevét, és a föld minden királya meghajol Fölséged előtt: | | Én vagyok az Úr, a te Istened, én kavarom fel a tengert, hogy zúgjanak a habjai; a Seregek Ura a nevem. |
| |
| Erős várunk az ÚR Isten, őt szeretjük, imádjuk és féljük, ő a mi Istenünk, ő az örök Vagyok; én Uram, és én Istenem! |
|"A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk!"
1015|1275948000|dynamic|- Kedd| | Ne félj!": Zsolt 99,3 | "Én vagyok!": Ézs 51,12 |
| |
| Magasztalják nagy és félelmes nevét, mert szent ő! | | Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut? |
| |
| Tiszteljék a te nagy és rettenetes nevedet, - szent az! | | Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! |
| |
| dicsőítsék nagy és félelmetes neved, mert szent | | Én, én magam vagyok a ti vigasztalótok! Miért is félnél hát halandó embertől; ember fiától, aki úgy elhervad, miként a fű? |
| |
| Legyen ez a mi válaszunk: "Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!" |
|A szent Istent féljük és nagy nevét magasztaljuk örökké!
1014|1275861600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Zsolt 91,5 | "Én vagyok!": Ézs 50,5 |
| |
| Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, | | Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. |
| |
| Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; | | Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam. |
| |
| Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; | | Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. |
| |
| Nem a keresztáldozatban, de az önként Istennek szánt életvitelben, az ÚR akaratának cselekvésében legyünk Jézus követői, s ő megőriz a maga számára örökre! |
|Jézus engedelmes volt mindvégig Atyjának; kövessük példáját!
1013|1275775200|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!": Zsolt 88,16 | "Én vagyok!": Ézs 49,26 |
| |
| Nyomorult és beteg vagyok ifjúságom óta, rettegek tőled, tanácstalan vagyok. | | Elnyomóiddal megetetem saját húsukat, megrészegednek saját vérüktől, mint a musttól. Akkor majd megtudja mindenki, hogy én vagyok az ÚR, a te szabadítód, és megváltód, Jákób erős Istene. |
| |
| Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom. | | És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktől megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene! |
| |
| Ifjúkorom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál. Viseltem borzalmaidat és betegeskedtem. | | Ellenségeidet megetetem a saját húsukkal; úgy megittasodnak a saját vérüktől, mint az új bortól. Akkor mindenki megtudja majd, hogy én, az Úr vagyok a te Szabadítód, és a te Megváltód, Jákob erőse. |
| |
| A remegő szívüeknek és a roskadt térdűeknek üzeni ezt az ÚR, aki Jézussá, azaz: szabadítóvá, megváltóvá lesz számodra; ő a te erős várad! A teljes szeretet kiűzi a félelmet; elfogadod Isten szeretetét? |
|"Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek és megfizet, megszabadít benneteket!"
1012|1275688800|dynamic|- Szombat | | "Ne félj!": Zsolt 86,11 | "Én vagyok!": Ézs 49,23 |
| |
| Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet. | | Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak. |
| |
| Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet. | | És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek. |
| |
| Mutasd meg utadat, Uram, hogy igazságod szerint járjak; irányítsd szívemet, hogy félje nevedet! | | Királyok táplálnak majd, és királynék lesznek a dajkáid. Földre borulva hódolnak előtted, s a lábad porát nyalják. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és hogy akik bennem bíznak, nem vallanak szégyent. |
| |
| E kettő együtt jár, mert csak azt imádhatom teljes szívől és tisztelhetem Istenként, akiben feltétel nélkül bízok, hiszek és remélek, ez az igazi istenfélelem; és soha nem vall szégyent, aki az ÚR útján jár, mert a keskeny út a mennybe visz, de sok rajta a zord tövis! |
|Istenfélelem és teljes bizalom az ÚRban
1011|1275602400|dynamic|- Péntek| | Ne félj!": Zsolt 78,53 | "Én vagyok!": Ézs 48,17 |
| |
| Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el. | | Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. |
| |
| És vezeté őket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger. | | Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell. |
| |
| Biztosan vezette őket, hogy ne tévelyegjenek, s ellenségeiket elnyelte a tenger. | | Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: Én az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, ami arra az útra vezet, amelyen járnod kell. |
| |
| Az ÚR vezeti népét, hagyjuk magunkat vezettetni általa az ő útján, mert csak a keskeny út visz a mennybe, csak a kereszt köti össze a mennyet a földdel, s azért jött Jézus, hogy megkeressen, a kárhozatból kimetse lelkem, megváltómmá lett, utammá, igazságommá, örök életemmé; egyedül Krisztus a te vezetőd is! |
|Isten haza vezeti gyermekeit és úttá lesz számukra
1010|1275516000|dynamic|- Csütörtök| | Ne félj!": Zsolt 65,6 | "Én vagyok!": Ézs 48,12b |
| |
| Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk! Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken, | | az utolsó is én vagyok! |
| |
| Csodálatos dolgokat szólasz nékünk a te igazságodban, idvességünknek Istene; e föld minden szélének és a messze tengernek bizodalma; | | és én az utolsó. |
| |
| Igazságosságodban meghallgatsz minket, Istenünk, segítőnk, s megrendítő, fönséges jeleket adsz. Te vagy a föld határainak reménye, s reménysége a távoli partoknak. | | és én vagyok az utolsó. |
| |
| Isten félelem mentes életet kínál nekünk Fia által, aki a mi szabadítónk lett és benne hihetünk s reménykedhetünk mindenkor! |
|„Ne félj, én vagyok az első és az utolsó!"
1009|1275429600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Zsolt 64,10 | "Én vagyok!": Ézs 48,12a |
| |
| Félelem fog el minden embert, és hirdetik Isten tetteit, megértik cselekedeteit. | | Hallgass rám, Jákób! Izráel, akit elhívtam! Én vagyok az első, |
| |
| Akkor megfélemlenek mind az emberek; hirdetni fogják Istennek dolgát, és megértik cselekedetét. | | Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első |
| |
| Félelem tölt el mindenkit, hirdetik Isten műveit, és tetteit megértik. | | Hallgass rám, Jákob, s meghívottam, Izrael! Én vagyok az első, |
| |
| Az örökkévaló Isten a mi oltalmunk és erős várunk, ő mindenkit hív és vár az atyai házba, hirdettetik evangéliuma, mindenki felismerheti és megértheti tetteit e világban, ha elfogadja a hívást és hallgat a hívóra, mert ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! |
|"Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég!”
1008|1275343200|dynamic|- Kedd| | | | |
| "Ne félj!": Zsolt 64,2 | "Én vagyok!": Ézs 46,9 |
| |
| Hallgasd meg, Istenem, panaszkodó szavamat! Óvd meg életemet, mert ellenség rettent! | | Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! |
| |
| Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg éltemet. | | Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. |
| |
| Halld meg a szavam, Istenem, hozzád száll panaszom! Őrizd meg életem, hogy ne féljek az ellenségtől! | | Emlékezzetek a régmúlt időkre, hogy én vagyok az Isten és nincsen más; hogy nincs senki hozzám hasonló. |
| |
| Az emlékező ember felelete: "URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni." - Ha Isten van velünk, ki lehetne ellenünk, ő a mi bizodalmunk! |
|Az ember kérése és Isten válasza: Én vagyok, ezért ne félj!
1007|1274565600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Zsolt 40,16 | "Én vagyok!": Ézs 43,15 |
| |
| Rettegjenek szégyenükben, akik hahotázva beszélnek rólam! | | Én, az ÚR, vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. |
| |
| Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé! | | Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. |
| |
| Dermedjenek kővé szégyenükben, akik gúnyolnak: „Jól van így!” | | Én vagyok az Úr, a ti Szentetek; Izrael Teremtője, a ti Királyotok. |
| |
| "Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is!" De ha bennünk lakozik az Atya-Fiú Lelke, akkor dicsőítő énekkel magasztaljuk teremtő, megváltó, megszentelő Istenünket! |
|Ne vedd hiába Istened nevét!
1006|1274479200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!": Zsolt 36,2 | "Én vagyok!": Ézs 43,13 |
| |
| A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, | | Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg? |
| |
| A gonosznak hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs ő előtte isten-félelem; | | Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, a ki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? |
| |
| Az álnok ember szívét gonoszság uralja, szeme előtt nincs istenfélelem. | | Én vagyok az Isten, öröktől fogva én vagyok. Nincs senki, aki elkerülhetné kezemet. S ha valamit teszek, ki változtathatja meg? |
| |
| Luther szerint: Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és csak benne bíznunk! Jézus szerint: "Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Ám az istenteleneknek "Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni." |
|Az istenfélők az ÚR kezében vannak örökre!
1005|1274392800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Zsolt 34,10 | "Én vagyok!": Ézs 43,12 |
| |
| Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők. | | Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, hogy én Isten vagyok.. |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk. | | Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt. | | Én hirdettem előre és hoztam szabadulást, én nyilatkoztattam ki, amikor még nem volt idegen isten körötökben. Ti vagytok a tanúim - mondja az Úr. |
| |
| Akik megtapasztalták az ÚR szabadítását, azok hálás szívvel tesznerk tanúságot erről és hirdetik: csak ő az igaz Isten, nincs más! |
|Az istenfélők az ÚR szabadításának tanúi!
1004|1274306400|dynamic|- Csütörtök | | "Ne félj!": Zsolt 34,5 | "Én vagyok!": Ézs 43,11 |
| |
| Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. | | Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. |
| |
| Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. | | Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító! |
| |
| Kerestem az Urat és ő meghallgatott, kimentett engem minden bajból. | | Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító. |
| |
| Megtapasztaltuk-e már mentő szeretetét, szabadító irgalmát? |
|Az ÚR a mi megmentő, szabadító Istenünk!
1003|1274220000|dynamic|- Szerda| | Ne félj!": Zsolt 33,8 | "Én vagyok!": Ézs 43,10 |
| |
| Féljen az ÚRtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója, | | Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. |
| |
| Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó. | | Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! |
| |
| Az egész föld félje az Urat, s remegjenek előtte, kik lakják a földkerekséget! | | Magatok vagytok a tanúim - mondja az Úr, a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy az emberek megtudják és higgyenek nekem, és megértsék, hogy én vagyok. Előttem isten nem alkottatott, és utánam sem támad soha. |
| |
| ... ha őt féljük és semmit nem kételkedünk szabadításában, engedünk hívásának és követjük őt! |
|Krisztus tanúságtevői lehetünk...
1002|1274133600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Zsolt 27,3 | "Én vagyok!": Ézs 43,5 |
| |
| Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. | | Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek |
| |
| Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis ő benne bízom én. | | Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek. |
| |
| Ha hadsereg áll is velem szemben, szívem akkor sem remeg. Ha harcra kelnek ellenem, akkor is bizakodom. | | Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. |
| |
| Isten csodálatosan cselekszik a történelemben, de a te életedben is, mert hatalmas ő, csak mondja, s úgy lesz minden, mint ő akarja, szent cél felé visz erős karja, pajzsom az ÚR! Mért félne szívem, él az én Uram! |
|Félelem nélküli szív és élet
1001|1274047200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Zsolt 27,1 | "Én vagyok!": Ézs 43,3 |
| |
| Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? | | Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. |
| |
| Dávidé. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? | | Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted. |
| |
| (Dávid zsoltára.) Világosságom és üdvösségem az Úr - kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr - kitől rettegnék? | | Mert én, az Úr vagyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód. Váltságodul odaadom Egyiptomot, Kust és Szebát cserébe érted. |
| |
| Dávid az ÚR Istent tartotta üdvözítőjének, ő nem változott, lehet a te szabadítód, megtartód és megváltód is, ha elfogadod őt életed Urának! |
|Nem kell rettegned, mert Istened megszabadít, megtart, megvált téged!
1000|1273960800|dynamic|- Vasárnap| | Ne félj!": Zsolt 23,4 | "Én vagyok!": Ézs 43,2 |
| |
| Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. | | Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. |
| |
| Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. | | Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. |
| |
| Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad. | | Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. |
| |
| Csodálatos igék kerültek sorra ma, személyesen neked/nekem szóló szavak, én és te kapcsolat Istennel; ragaszkodjunk ezekhez és építsük rájuk életünket, mert Isten az egyetlen biztos pont a világmindenségben, s ő lát téged és törődik veled! |
|Életmentő, életvédő ígéretek és bátorítások: Isten veled van!
999|1273874400|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!": Zsolt 22,24 | "Én vagyok!": Ézs 42,8 |
| |
| Kik az URat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle Izráel utódai mind! | | Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| |
| Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata! | | Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| |
| Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok! Félje őt Izrael minden törzse! | | Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| |
| Ne legyen más istened, ne imádj bálványt! Egyedült Istent dicsőítsd teljes szívedből, őt imádd! |
|Bálványimádás helyett: istenfélelem mindenkor!
998|1273788000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Zsolt 15,4 | "Én vagyok!": Ézs 41,13 |
| |
| Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. | | Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!, |
| |
| A megbélyegzett útálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli: a ki kárára esküszik, és meg nem változtatja. | | Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. |
| |
| a gonoszt nem veszi sokba, azt tiszteli, ki az Urat féli. Aki nem szegi esküjét, még ha veszt is rajta, | | Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek! |
| |
| "Ne félj, Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje - Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!" - Kell-e még több igéret és bátorítás ahhoz, hogy teljesen rábízd az életedet teremtő, megváltó, megszentelő Istenedre?! |
|Az istenfélőket megsegíti az ÚR, ezért nem félnek!
997|1273701600|dynamic|- Csütörtök|
| "Ne félj!": Zsolt 9,21 | "Én vagyok!": Ézs 41,10b |
| |
| Kelts bennük félelmet, URam, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak emberek! (Szela.) | | ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. |
| |
| Rettentsd meg, Uram, őket; tudják meg a pogányok, hogy halandók ők! Szela. | | ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. |
| |
| Uram, töltsd el őket rettegéssel, tudják meg a népek, hogy ők is csak emberek! | | ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. |
| |
| Ő feltámadása után 40 nappal felment a mennybe, s az Atya jobbján van és esedezik értünk; így támogat minket Isten az ÚR Jézussal, ám aki mindezt nem hiszi, bizony rettegéssel szemlélheti örök sorsát! |
|Ki van az Atya győzelmes jobbján? A feltámadt Fiú!
996|1273615200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Zsolt 3,7 | "Én vagyok!": Ézs 41,10a |
| |
| Nem félek a sokezernyi néptől, amely körülvett engem. | | Ne félj, mert én veled vagyok, |
| |
| Nem félek sok ezernyi néptől sem, a mely köröskörül felállott ellenem. | | Ne félj, mert én veled vagyok; |
| |
| Nem félek a nép ezreitől, ha ellenségesen körülvesznek. | | Ne félj, mert veled vagyok, |
| |
| Isten igérete nekünk szól, elveszi félelmeinket és Lelke által bennünk él; ezért rábízzuk egész életünket. |
|Nem félek, mert van Uram és van Istenem!
995|1273528800|dynamic|- Kedd| | Ne félj!": Zsolt 2,11 | "Én vagyok!": Ézs 41,4 |
| |
| Félelemmel szolgáljátok az URat, reszketve vígadjatok! | | Ki tette, ki vitte véghez ezt? Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az ÚR, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok. |
| |
| Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. | | Ki tette és vitte végbe ezt? A ki elhívja eleitől fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az első és utolsókkal is az vagyok én! |
| |
| Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, | | Ki határozta el, s ki vitte ezt végbe? Az, aki kezdettől fogva szólította a nemzeteket. Én, az Úr, az első, aki még az utolsók közt is ugyanaz vagyok.” |
| |
| Ki ő? Bemutatkozik: "Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten." Szolgáljunk tehát Megváltó Urunknak hálás örömmel, mert ő a kezdet és a vég, sőt a végtelen Isten! |
|Mindenható teremtő Istenünk az ÚR!
994|1273442400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Jób 33,7 | "Én vagyok!": Ézs 27,3 |
| |
| Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. | | Én, az ÚR vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa. |
| |
| Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad. | | Én, az Úr, őrízem azt, minden szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megőrzöm azt; |
| |
| Tőlem nem kell félned, ne rémítsen semmi, még a kezem sem nehezedik rád. | | Én, az Úr vagyok az őrzője, folyton-folyvást öntözöm, nehogy lehulljon a lombja. Éjjel-nappal őrködöm felette. |
| |
| Ha a címben idézett zsoltárvers már igaz rád nézve, nem kell félned, mert Isten félelem nélküli, teljes és boldog életet készített az őt szeretőknek, és hit által őrzi őket; téged is?, az üdvösségre! |
|"Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől!"
993|1273356000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Jób 31,23 | "Én vagyok!": Zsolt 118,7 |
| |
| Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. | | Velem van az ÚR, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. |
| |
| Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék! | | Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre. |
| |
| Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni. | | Az Úr velem van, segítségemre jön; ellenfelem szégyenben marad. |
| |
| Ha az ÚR Jézus Krisztusba vetett élő hited által Atyád lett az Isten, nem kell félned csapásától és bűnöd miatti haragjától, mert azt Jézus elviselte helyetted a kereszten, hogy téged megváltson, s így a Sátán nem vádolhat többé, mert Isten gyermeke lettél, s ő megtart örökre! |
|Ha Istened lett az ÚR, nem kell rettegned tőle!
992|1273269600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!": Jób 25,2 | "Én vagyok!": Zsolt 118,6 |
| |
| Isten hatalma rettegést kelt, békességet szerez a magasságban. | | Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? |
| |
| Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az ő magasságaiban. | | Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? |
| |
| Annál a hatalom, annál a borzalom, ki a magas égben fenntartja a békét. | | Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? |
| |
| Hatalmas Isten az ÚR, ő van velünk; a békesség Fejedelmét ajándékozta nekünk; de elfogadtuk-e már őt? |
|Isten békessége őriz minket és elűzi félelmeinket
991|1273183200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!": Jób 23,15 | "Én vagyok!": Zsolt 110,5 |
| |
| Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle. | | Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. |
| |
| Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle. | | Az Úr a te jobbod felől; megrontja az ő haragja napján a királyokat; |
| |
| azért rettegek úgy a színe előtt. Ha csak rágondolok, máris megborzadok. | | Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, |
| |
| Ezért nem kell félned, mert Jézus, aki Urad és Megváltód lett, az Atya szíe előtt, az ő jobbján esedezik érted, és te az ő érdeméért igazulsz meg, leszel bűntelenné Isten szemében és így az ő színe előtt élhetsz mindörökké! Hiszed és akarod ezt? |
|Isten színe előtt Jézus és te!
990|1273096800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Jób 11,15 | "Én vagyok!": Zsolt 81,11 |
| |
| Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm! |
| |
| Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél; | | Én, az Úr vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptom földéről: nyisd szét a te szájad és betöltöm azt. |
| |
| fejedet akkor magasra tarthatod, lábad szilárdan áll, és nincs mitől tartanod. | | Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptomból. Nyisd ki a szádat és én teletöltöm. |
| |
| Engedelmeskedjünk Istenünk szavának, és járjunk az ő útján, akkor megszabadítva emelhetjük fel arcunkat hozzá, s fényes orcájtát meglátjuk örök országában. |
|Isten bátorítja és táplálja gyermekeit!
989|1273010400|dynamic|- Szerda|*MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://andreas.blog.hu *** https://garainyh.hu/garainyh/nefelj.html
| - Szerda [2010.05.05.] | |
| | | | | | "Ne félj!": Jób 9,35 | "Én vagyok!": Zsolt 54,6 | | | | akkor beszélnék, és nem félnék tőle. De magamtól ez nem lehetséges. | | De Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet. | | | | Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal! | | Ímé, Isten segítőm nékem, az Úr az én lelkemnek támogatója. | | | | akkor megszólalnék és nem félnék tőle, hisz saját szememben nem vagyok én ilyen. | | De lám, Isten az én segítségem, az Úr ereje tartja fenn életem. | | | | Teremtő, megváltó és megszentelő Istenünk van, aki nem hagy cserben! | |
|A mi segítségünk az Úrtól van!
988|1272924000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!": Jób 5,22 | "Én vagyok!": Zsolt 50,21 |
| |
| Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól, | | Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem! |
| |
| A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz. | | Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom azokat. |
| |
| Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned. | | Ezt művelted, és én hallgassak? Vélted, hogy hozzád hasonló vagyok? |
| |
| Döntésünktől függ Isten válasza; áldás vagy átok, élet vagy halál örök sorsunk; de még szól az Isten, ne keményítsük meg szívünket; válasszuk az örök életet, s ő: Jézus! "De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia,... Ő az igaz Isten és az örök élet." Hiszed-é ezt? |
|Isten igéjének sorsa életünkben: befogadjuk vagy elvetjük?
987|1272837600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Jób 5,21 | "Én vagyok!": Zsolt 50,7 |
| |
| Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád. | | Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én! |
| |
| A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik. | | Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened. |
| |
| Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned. | | Halld meg, népem, beszélni fogok, Izrael, ellened tanúskodom. én az Isten, a te Istened. |
| |
| Isten megmenti éltünket, de meginti bűnös tetteinket; bárcsak megértenénk szavát és engedelmeskednénk neki! |
|Ha Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
986|1272751200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Jób 4,14 | "Én vagyok!": Zsolt 46,11 |
| |
| Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat. | | Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. |
| |
| Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat. | | Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön. |
| |
| félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom. | | Álljatok meg és ismerjétek el: Én vagyok az Isten! Fönséges a népek fölött, fönséges a föld felett. |
| |
| Erős várunk az ÚR Isten! Erre a felismerésre és megtapasztalásra kell eljutnia az Istent kereső embernek ahhoz, hogy félelem nélkül, de őt félve és tisztelve mindenek felett, magasztalni és dicsőíteni tudja szívből az ő szent nevét, mert Jézusban Atyjává lett az Isten! |
|Az ÚR Isten félelme és magasztalása - félelem nélkül!
985|1272664800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!": Jób 3,25 | "Én vagyok!": 2Krón 15,9 |
| |
| Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem. | | Majd összegyűjtötte egész Júdát, Benjámint és azokat, akik Efraim, Manassé és Simeon törzséből jövevényként náluk laktak. Mert sokan átpártoltak hozzá Izráelből, amikor látták, hogy vele van Istene, az ÚR. |
| |
| Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam. | | És összegyűjté az egész Júda és Benjámin nemzetségét és azokat, a kik jövevények valának köztök az Efraim, Manasse és Simeon nemzetségéből; mert az Izráel nemzetségéből sokan csatlakozának ő hozzá, látván, hogy az Úr, az ő Istene, ő vele volt. |
| |
| Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. | | Majd egybegyűjtötte egész Júdát és Benjamint, valamint a köztük lakó, Efraimból, Manasszéból és Simeonból való jövevényeket. Sokan menekültek ugyanis hozzá, mert látták, hogy vele van az Úr, az ő Istene. |
| |
| Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? - "Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?" - Erős várunk az Úristen - de hozzá menekültél-e már?! |
|"Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem?"
984|1272578400|dynamic|- Péntek| | Ne félj!": Jób 1,9 | "Én vagyok!": 1Krón 28,20 |
| |
| A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! | | Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az ÚR háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát. |
| |
| Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? | | Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. |
| |
| A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? | | Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. |
| |
| Ő az erőtlen erejét megsokasítja, megáldja munkáját és megdicsőíti magát abban, mert ő ok nélkül szeret - téged is! |
|Nem hagyja cserben az ÚR az istenfélőket!
983|1272492000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!": Jób 1,1 | "Én vagyok!": 1Krón 28,6 |
| |
| Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. | | És ezt mondta nekem: Fiad, Salamon építi majd föl házamat és udvaraimat, mert kiválasztottam őt, hogy fiam legyen, én pedig atyja leszek. |
| |
| Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő. | | És monda nékem: Salamon a te fiad építi meg az én házamat és az én pitvarimat; mert én őt magamnak fiamul választottam, és én is néki atyja leszek; |
| |
| Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat. | | Azt mondta nekem: Fiadnak, Salamonnak kell a házamat és udvarait fölépítenie. Kiválasztottam, hogy fiam legyen, én meg atyja leszek. |
| |
| Két, Isten áldásával megggazdagított ember életének példája az ÚR dicsőségét hirdeti; az istenfélő Jób és a bölcs Salamon egyaránt neki szolgált minden adományával, s tetteik Isten hűséges szeretetéről tesznek bizonyságot! S a mi életünk miről, kiről beszél? |
|Isten választott eszközei őt dicsőítik életükkel és tetteikkel!
982|1272405600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!": Eszter 9,3 | "Én vagyok!": 1Krón 22,10 |
| |
| A tartományok összes vezetői, a kormányzók, a helytartók és a királyi hivatalnokok kedveztek a zsidóknak, mert a Mordokajtól való rettegés fogta el őket. | | Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő a fiam lesz, és én atyja leszek, és örökre megszilárdítom királyi trónját Izráelben.. |
| |
| És a tartományok minden feje, fejedelmek, kormányzók és a király hivatalnokai magasztalták a zsidókat; mert a Márdokeustól való félelem szállott rájok. | | Ő csinál az én nevemnek házat; ő lészen nékem fiam és én néki atyja leszek, és megerősítem az ő királyságának trónját Izráel felett mindörökké. |
| |
| A tartományok fejedelmei, a szatrapák, a királyi tisztviselők támogatták a zsidókat, Mardokeustól való félelmükben. | | ő építsen házat a nevemnek. A fiam lesz, én meg atyja leszek. Örökre megerősítem Izrael fölötti uralmának trónját. |
| |
| Isten beteljesítette ószövetségi igéreteit Jézusban, eljött a zsidók Királya, akit elutasítottak, mert Isten Fiának mondta magát; - és most megkérdzi tőlünk: „Hát ti kinek mondotok engem?” |
|Salamon az Isten Fiának; a zsidók Királyának előképe
981|1272319200|dynamic|- Kedd| | Ne félj!": Eszter 9,2 | "Én vagyok!": 1Kir 20,28 |
| |
| Összegyűltek a zsidók Ahasvérós király összes tartományának a városaiban, és rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek. Senki sem tudott nekik ellenállni, mert a tőlük való rettegés fogta el az egész lakosságot. | | Akkor előlépett az Isten embere, és ezt mondta Izráel királyának: Így szól az ÚR: Mivel azt mondták az arámok, hogy az ÚR a hegyek istene, de a völgyeknek nem istene, azért ezt az egész nagy tömeget a kezedbe adom, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Egybegyűlének a zsidók városaikban, Ahasvérus király minden tartományában, hogy rávessék kezöket azokra, a kik vesztöket keresték, és senki sem állhatott meg előttük; mert miattok való félelem szállott minden népre. | | Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izráel királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért mert a Siriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is: mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Achasvéros király minden tartományában összegyűltek a zsidók városaikban, és kezet vetettek azokra, akik gonoszat forraltak ellenük. Senki sem volt képes ellenállni, mert a tőlük való félelem hatalmába kerített minden népet. | | Akkor előlépett Isten egy embere és azt mondta Izrael királyának: „Ezt mondja az Úr: Mivel Arám azt állítja, hogy az Úr hegynek Istene, nem síkságnak Istene, azért ezt az egész töméntelen sereget a kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” |
| |
| Isten hatalma és fensége előtt senki sem tud megállni, neki ellenállni vagy ellene mondani büntetlenül, ő ma is a mindenható ÚR, de a mi Istenünk! |
|A mindenható Isten megmutatja dicsőségét a népek között
980|1272232800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!": Eszter 8,17 | "Én vagyok!": 1Kir 20,13 |
| |
| Minden egyes tartományban, minden egyes városban és helységben, ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés. | | Akkor egy próféta lépett Aháb izráeli király elé, és így szólt: Ezt mondja az ÚR! Látod ezt a nagy tömeget? Én ma a kezedbe adom ezt, és akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| És minden tartományban és minden városban, a hová a király szava és rendelete eljuta, öröme és vigalma lőn a zsidóknak, lakoma és ünnep, és sokan a föld népei közül zsidókká lettek; mert a zsidóktól való félelem szállta meg őket. | | És ímé egy próféta méne Akhábhoz, az Izráel királyához, a ki ezt mondá: Azt mondja az Úr: Avagy nem láttad-é mindezt a nagy sokaságot: ímé e mai napon kezedbe adom azt, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Minden tartományban és városban, ahova a király parancsa eljutott, öröm, ujjongás, lakoma és ünnep volt a zsidók körében. Az ország népei közül sokan zsidóvá lettek. Félelem fogott el ugyanis mindenkit a zsidók miatt. | | Egyszer csak próféta járult Izrael királya, Acháb elé, és azt mondta: „Ezt mondja az Úr: Látod ezt a hatalmas sereget? Nos, még ma kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” |
| |
| Istent mindennél jobban kell félnünk, szeretnünk és csak benne bíznunk! Ő ad igazi örömre való okot is, ünnepelni való eseményt és történést: kihozta a halálból a juhok nagy pásztorát, s vele együtt te is örökké élhetsz! |
|Ne emberek tömegétől félj, hanem egyedül Istent féld s imádd!
979|1272146400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!": Neh 9,32 | "Én vagyok!": 1Kir 18,24 |
| |
| Most azért, Istenünk, te nagy, erős és félelmes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget: ne tartsd csekélységnek azt a sok nyomorúságot, amely utolért bennünket, királyainkat, vezetőinket, papjainkat, prófétáinkat, őseinket és egész népedet az asszír királyok idejétől a mai napig! | | Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az ÚR nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! |
| |
| Most annakokáért, oh mi Istenünk, nagy, erős és rettenetes Isten, a ki megőrized a szövetséget és irgalmasságot, ne legyen kicsiny előtted mindaz a nyomorúság, a mely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet, Assiria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig. | | Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz! |
| |
| Most, ó Istenünk, te nagy, hatalmas és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat, ne vedd semmibe a sok megpróbáltatást, ami ért bennünket, királyainkat és vezéreinket, papjainkat és prófétáinkat, egész népedet, az asszír királyok idejétől mind a mai napig. | | Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét! Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten!” Az egész nép azt felelte rá: „Rendben van!” |
| |
| Isten megdicsőíti magát a bálványok között, tettei félelmetesek és hatalmát, erejét hírdetik; de ne feledjük: "Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni!", ezért ne legyünk hozzá hűtlenek, hanem egyedül őt féljük és imádjuk! |
|Tűzzel felel a mi hatalmas és félelmetes Istenünk, az ÚR!
978|1272060000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!": Neh 5,9 | "Én vagyok!": 1Kir 11,38 |
| |
| Akkor ezt mondtam: Nem helyes, amit ti műveltek. Hát nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy ne gyalázzanak bennünket a pogány népek, a mi ellenségeink?! | | És ha hallgatsz mindarra, amit parancsolok neked, ha az én utamon jársz, és azt teszed, amit én helyesnek látok, és ha megtartod rendelkezéseimet és parancsolataimat, ahogyan tette azt szolgám, Dávid, akkor veled leszek, és építek neked maradandó házat, amilyet Dávidnak építettem, és neked adom Izráelt. |
| |
| És mondék: Nem jó dolog ez, a mit ti cselekesztek. Hát nem fogtok a mi Istenünk félelmében járni, hogy valahára ne gyalázzanak már minket a pogányok, a mi ellenségeink? | | És ha te minden parancsolatimnak engedéndesz, és járándasz az én utaimban, és azt cselekedénded, a mi tetszik nékem, megőrizvén az én rendelésimet és parancsolatimat, a mint Dávid, az én szolgám cselekedett: én veled leszek, és építek néked állandó házat, a mint Dávidnak építettem, és néked adom az Izráelt. |
| |
| Aztán folytattam: „Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait? | | Így lesz: ha ügyelsz mindenre, amit csak parancsolok neked, az én útjaimon jársz, s azt teszed, ami kedves a szememben, s megtartod parancsaimat és törvényeimet, mint szolgám, Dávid tette, akkor veled leszek, s maradandó házat építek neked, mint Dávidnak építettem, és rád bízom Izraelt. |
| |
| Istenünk mindig a javunkat akarja és üdvösségre vezet, ezért hagyjuk rá életünk vezetését, engdejünk parancs szavának, és ő bevisz minket a számunkra elkészített örök hajlékba; csak őt féljük egyedül! |
|Akard Istent félni és neki engedelmeskedni!
977|1271973600|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!" Neh 4,8 | "Én vagyok!" 2Sám 14,17 |
| |
| Majd szemlét tartottam, és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes ÚRra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért! | | Még ezt is mondta szolgálólányod: Az én uram, királyom beszéde megnyugtató lesz számomra, mert olyan az én uram, királyom, mint az Isten angyala, meghallja mind a jót, mind a rosszat. Az ÚR, a te Istened legyen veled! |
| |
| És körültekintvén, fölkeltem és így szóltam az előljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tőlök! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harczoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért! | | Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled. |
| |
| Láttam, hogy félnek, ezért fölemelkedtem, és szózatot intéztem az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségetekért s házatokért.” | | Azt gondolta szogálód: Uram, királyom szava majd megnyugtat. Hiszen uram, királyom olyan, mint az Isten angyala, tudja, mi jó s mi rossz. Az Úr, a te Istened legyen veled!” |
| |
| Az élő Isten jár velünk, ezt megtapasztalhatják mindazok, akik engedelmeskednek szavának és életüket igéjére építik, s ő javukra fordít mindent, tudja, mi jó nekünk. |
|"Légy velem, Istenem, ó nyújtsd felém kezedet!"
976|1271887200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Neh 1,11 | "Én vagyok!" 2Sám 7,3 |
| |
| Ó Uram, legyen figyelmes a füled szolgád imádságára és szolgáid imádságára, akik boldogok, hogy félhetik a te nevedet! Adj ma sikert szolgádnak, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember! Én ugyanis a király pohárnoka voltam. | | Nátán ezt mondta a királynak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az ÚR! |
| |
| Kérlek oh Uram, legyen figyelmetes a te füled a te szolgádnak könyörgésére és szolgáidnak könyörgésökre, a kik kívánják félni a te nevedet, és adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfiú előtt. Én ugyanis a királynak pohárnoka voltam. | | És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van. |
| |
| Ó, Uram, halld meg szolgád könyörgését, s szolgáidnak a kérését, akik szívesen félik nevedet. Hadd legyen ma szerencséje szolgádnak, engedd, hogy kegyelmet találjon ez előtt az ember előtt!” | | Erre Nátán azt mondta a királynak: „Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr.” |
| |
| Akik Istent mindennél jobban félik és szeretik, azokkal ő velük van, s minden munkájukon az ő áldása nyugszik, megdicsőíti magát életükben, s áldássá lesznek sokak számára is. |
|Az istenfélőkkel velük van az ÚR!
975|1271800800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Krón 32,7 | "Én vagyok!" Bír 6,16 |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele. | | Az ÚR így válaszolt neki: Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna. |
| |
| Erősek legyetek és bátrak, semmit se féljetek, meg se rettenjetek az assiriai királytól és a vele való egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, hogynem ő vele. | | És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. |
| |
| „Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. | | Az Úr így válaszolt neki: „Az Úr veled lesz és úgy megvered Midiánt, mintha csak egyetlen egy ember volna.” |
| |
| Ha Isten van velünk, ki lehet ellenünk? Bízd életed Krisztusra! Gyönyörködjél az Úrban, és megadja szíved kéréseit! |
|Győzelem Istened erejével
974|1271714400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 2Krón 20,29 | "Én vagyok!" Bír 6,13 |
| |
| Az Istentől való rettegés fogta el az országok összes királyságát, amikor meghallották, hogy az ÚR harcolt Izráel ellenségei ellen. | | Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, URam, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, hogy hogyan hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból? Most meg eltaszított bennünket az ÚR, és Midján kezébe adott! |
| |
| És lőn az Istennek félelme az országok minden királyságain, mikor meghallották, hogy az Úr hadakozott vala az Izráel ellenségei ellen. | | Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden ő csoda dolgai, a melyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe. |
| |
| A környék valamennyi királysága félni kezdett Istentől, amikor meghallották, hogyan harcolt az Úr Izrael ellenségei ellen. | | „Engedj meg, Uram! - válaszolta Gedeon. - Ha az Úr velünk van, hogyan történt ez velünk? Hol vannak azok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, amikor azt mondják: Hát nem ide vezetett minket az Úr Egyiptomból? S most elhagyott minket az Úr, és kiszolgáltatott Midiánnak...” |
| |
| Ne a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlan Istenre és kijelentésére építsük életünket, s megtapasztaljuk: Mindeddig megsegített bennünket az ÚR! |
|Az ÚR velünk van és harcol értünk - értjük?
973|1271628000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 2Krón 20,17 | "Én vagyok!" Bír 6,12 |
| |
| Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR! | | Az ÚR angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az ÚR veled van, erős vitéz! |
| |
| Nem kell néktek harczolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenök, mert az Úr veletek lesz. | | Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú! |
| |
| Nektek azonban nem kell harcolnotok. Csak álljatok oda, és maradjatok veszteg. Akkor meg fogjátok látni, hogyan segít meg az Úr benneteket, Júdát és Jeruzsálemet. Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap vonuljatok ki eléjük, és az Úr veletek lesz!” | | Megjelent neki az Úr angyala, és így szólt hozzá: „Az Úr veled, hős vitéz!” |
| |
| Vedd komolyan Isten bátorítását és fogadd el szabadítását; ő Jézus által van veled és szabadít meg a a bűn, halál és Sátán veszedelméből! - Az örök Vagyok, lesz veled! |
|Ne félj, az ÚR veled van és megszabadít!
972|1271541600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 2Krón 20,15 | "Én vagyok!" Bír 6,10 |
| |
| és megszólalt: Figyeljetek, egész Júda és Jeruzsálem lakói, meg te, Jósáfát király! Ezt mondja nektek az ÚR: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. | | és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra. |
| |
| És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten. | | És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra. |
| |
| Így kezdett beszélni: „Ide figyeljetek egész Júda, Jeruzsálem lakói és te is Jehosafát király! Ezt üzeni nektek az Úr: Ne féljetek, és ne is rettegjetek ettől a nagy sokaságtól, mert nem nektek kell ellenük harcolnotok, hanem az Istennek. | | Így szóltam hozzátok: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok. Ti azonban nem hallgattatok szavamra.” |
| |
| Ne emberektől féljünk, vagy bálvány isteneket imádjunk, mert az ÚR a mi egyedüli szabadítónk, aki az ős ellenséggel szemben is harcol és küzd értünk, ismered, ki az? Ő a mi diadalmunk, őt imádd! |
|Isten harcol értünk, őt imádjuk egyedül!
971|1271455200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 2Krón 19,9 | "Én vagyok!" Józs 22,31 |
| |
| Ezt parancsolta nekik: Így járjatok el az ÚR félelmében, hűséggel és tiszta szívvel: | | Ezért azt mondta Fineás, Eleázár pap fia Rúben fiainak, Gád fiainak és Manassé fiainak: Most már tudjuk, hogy köztünk van az ÚR, mert nem követtetek el ilyen módon hűtlenséget az ÚR ellen. Így hát megmentettétek Izráel fiait az ÚR kezétől. |
| |
| És meghagyá nékik, mondván: Így cselekedjetek az Úrnak félelmében hűséggel és tökéletes szívvel. | | És monda Fineás, az Eleázár pap fia a Rúben fiainak, Gád fiainak és a Manassé fiainak: Ma tudtuk meg, hogy köztünk van az Úr, mivelhogy nem vétkeztetek e vétekkel az Úr ellen. Most megszabadítottátok Izráel fiait az Úr kezéből. |
| |
| Ezt parancsolta nekik: „A következőképpen járjatok el az Úr félelmében, állhatatosan és tökéletes szívvel: | | S Pinchász pap, Eleázár fia így szólt Ruben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassze fiaihoz: „Most már tudjuk, hogy közöttünk az Úr, s nem követtetek el hűtlenséget ellene, így Izrael fiait megkíméltétek az Úr haragjától.” |
| |
| Ne hagyjuk el hűtlenül Urunkat és Istenünket bármely bálvány imádása miatt, mert ő teljes és tökéletes odaadást kíván minden tekintetben; nem lehet őt fél szívvel szolgálni! |
|Hű az Isten és tőlünk is hűséget vár el!
970|1271368800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Krón19,7 | "Én vagyok!" 5Móz 32,39 |
| |
| Most azért rettegjetek az ÚRtól, és vigyázzatok, hogy mit tesztek, mert Istenünk, az ÚR nem tűri a hamisságot, a személyválogatást és a vesztegetés elfogadását! | | Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből. |
| |
| Azért az Úr félelme legyen rajtatok, vigyázzatok arra, a mit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel. | | Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson. |
| |
| Az Úr félelme legyen tehát veletek! Gondosan végezzétek kötelességteket, mert az Úrnál, a mi Istenünknél szó sem lehet igazságtalanságról, személyválogatásról vagy megvesztegetésről.” | | Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, S nincs más Isten rajtam kívül! Ölök és életre keltek, Lesújtok és gyógyítok. (Nincs, aki kimenthetne kezemből!) |
| |
| Az örök Vagyok kizárólagos uralmának fel-és elismerése a kezdete az ő tiszteletének, imádásának, tehát az ember istenfélelmének; az ÚR Istent félnünk és szeretnünk kell és csak benne bíznunk! |
|Istenfélelem: Isten egyeduralmának teljes elismerése életem felett!
969|1271282400|dynamic|- Csütörtök| | | | |
| "Ne félj!" 2Krón 14,13 | "Én vagyok!" 5Móz 31,23 |
| |
| Levertek Gerár környékén minden várost, mert az ÚRtól való rettegés fogta el azokat. Kifosztottak minden várost, mert sok zsákmány volt bennük. | | Majd megbízást adott Isten Józsuénak, Nún fiának, és ezt mondta: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amelyet esküvel ígértem meg nekik. Én veled leszek! |
| |
| És Gérár környékén elpusztítának minden várost, mert az Úrtól való rettegés szállotta meg őket. És a városokat mind feldúlták, mivelhogy sok ragadomány vala azokban. | | Azután parancsola az Úr Józsuénak, a Nún fiának, és monda: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, a mely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek. |
| |
| és megverték az összes várost Gerár környékén, az Úr akkora félelmet bocsátott rájuk. Aztán kifosztották az összes várost. Sok zsákmány volt ugyanis bennük. | | Aztán megparancsolta Józsuénak, Nun fiának e szavakkal: „Légy bátor és erős! Mert neked kell bevezetned Izrael fiait abba az országba, amelyet esküvel ígértem nekik, s én veled leszek!” |
| |
| Isten beteljesíti igéreteit; veled, vagy nélküled, de ha te engedelmeskedsz akaratának, eszközéül használhat, s ehhez minden szükségessel ellát; légy tehát erős és bátor az Úrért! |
|Ha az ÚR van veled, végrehajtod terveit!
968|1271196000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Krón 6,33 | "Én vagyok!" 5Móz 29,5 |
| |
| te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. | | kenyeret nem ettetek, bort és szeszes italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Te hallgasd meg a mennyből, a te lakóhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög hozzád, hogy megismerjék a földnek minden népei a te nevedet, és tiszteljenek téged úgy, mint a te néped, az Izráel, és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik e ház, a melyet én építettem. | | Kenyeret nem ettetek, sem bort, sem részegítő italt nem ittatok, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| hallgasd meg az égből, lakóhelyedről. Tedd meg mind, amiért hozzád kiált az idegen, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy tiszteljen téged, mint néped, Izrael; s tudja meg, hogy tőled kapta nevét e templom, amelyet építettem. | | Nem volt kenyeretek enni, sem borotok vagy szeszes italotok inni, hogy fölismerjétek: én, az Úr, a ti Istenetek vagyok. |
| |
| Mózes azt fájlalja, hogy népe a sok csodában sem ismerte fel a negyven éves pusztai vándorlás alatt az ő Istenét, Salamon pedig azért könyörög, hogy az idegen népek jussanak el az egyedül igaz Isten ismeretére és tiszteletére; - de magadon kell kezdened, csak arról az Istenről tehetsz bizonyságot, aki személyes Uraddá lett! |
|Két könyörgés igaz istenismeretért
967|1271109600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 1Krón 28,20 | "Én vagyok!" 5Móz 7,21 |
| |
| Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az ÚR háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát. | | Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten! |
| |
| Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. | | Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten!. |
| |
| Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. | | Ne félj tőlük! Mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. |
| |
| Feltételek nélkül, teljesen bízd rá magad, sorsodat, életedet Uradra és Istenedre, aki nem hagy cserben, életben tart, amíg szolgálatában állasz és el nem végzed a rád bízott munkát e földön, hogy majd azután az Úr házában lakozhass vele örökkön-örökké! |
|Az ÚR bátorítása Dávid és Mózes által, nekünk!
966|1271023200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 1Krón 22,13 | "Én vagyok!" 5Móz 6,15 |
| |
| Akkor jársz sikerrel, ha megtartod és végrehajtod azokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket az ÚR Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj! | | Mert az ÚR, a te Istened, aki közötted van, féltőn szerető Isten. Fölgerjed ellened az ÚRnak, Istenednek haragja, és kipusztít a föld színéről. |
| |
| Akkor jól lesz dolgod, ha a rendeléseket és a végzéseket megtartod és teljesíted azokat, a melyeket az Úr Mózes által parancsolt volt Izráelnek. Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj! | | (Mert az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten te közötted), hogy az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne törüljön téged a föld színéről. |
| |
| Szerencsés leszel, ha igyekszel megtartani a törvényt és a parancsokat, amelyeket az Úr Izrael számára Mózesnek adott. Légy erős és bátor! Ne félj és ne rettegj! | | mert az Úr, körödben élő Istened féltékeny Isten. Ha fellobban az Úr, a te Istened haragja ellened, elpusztít a föld színéről. |
| |
| Isten féltékeny ÚR, nem tűri el maga mellet más istenkék, bálványok imádatát; legyünk bátrak és erősek és válasszuk az egy igaz, élő Istent, és soha nem kell félnünk senkitől és semmitől, ha ő a mi Urunk! |
|Bálványimádás helyett az élő Istennek engedelmeskedj!
965|1270936800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 1Krón 17,21 | "Én vagyok!" 5Móz 5,9 |
| |
| Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának nagy és félelmes tettekkel, amikor nemzeteket űzött el népe elől, amelyet kiváltott Egyiptomból? | | Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. |
| |
| És kicsoda olyan, mint a te néped, az Izráel, egy nemzetség a földön, a melyért elment volna az Isten, hogy megváltaná magának népül; hogy magadnak nagy és rettenetes nevet szerezz, kiűzvén a pogányokat a te néped elől, a melyet Égyiptomból megszabadítál! | | Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek; |
| |
| Van-e még olyan nép a földön, mint Izrael népe, amelyhez lehajolt az Isten, hogy kiszabadítsa és a maga népévé tegye, a nagyság és erő dicsőségét szerezze meg neki azáltal, hogy Egyiptomból kiváltott néped elől nemzeteket űzzél el? | | Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. |
| |
| Ne légy bálványimádó; mert féltőn szerető és szuverén Urad ezt nem tűri, amint ezt a Tízparancsolatban is kijelentette neked, és félelmetes s rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni! |
|"Ne legyen más istened rajtam kívül!"
964|1270850400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 1Krón 17,9 | "Én vagyok!" 5Móz 5,6 |
| |
| Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Lakóhelyet is adtam az én népemnek, az Izráelnek és elplántálám őt; és lakik az ő helyén, és ki nem mozdul többé, s nem fogják az álnokságnak fiai sanyargatni, mint azelőtt. | | Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéből, a szolgálatnak házából. |
| |
| Lakóhelyet adok népemnek, Izraelnek, letelepítem, hogy azon a helyen lakjék, s ne hányódjék tovább, s a gonoszok ne pusztítsák, mint azelőtt, | | „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából. |
| |
| Akinek az ÚR az Istene, azt ő kihozza a bűn szolgaságából, a rettegés helyéről, a vele való, örök életre! |
|Lakhelycsere: rettegés helyett élet Istennel!
963|1270764000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Kir 25,24 | "Én vagyok!" 5Móz 2,7 |
| |
| Gedaljá megesküdött nekik és embereiknek, és így szólt hozzájuk: Ne féljetek a káldeusok szolgáitól! Maradjatok az országban, és szolgáljátok Babilónia királyát, akkor jó dolgotok lesz! | | Mert megáldotta kezed minden munkáját Istened, az ÚR, tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában. Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az ÚR, és nem szűkölködtél semmiben. |
| |
| És megesküdött nékik Gedália és az ő embereiknek, és monda nékik: Ne féljetek a Káldeusoknak való szolgálattól. Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz. | | Mert az Úr, a te Istened megáldott téged a te kezednek minden munkájában; tudja, hogy e nagy pusztaságon jársz; immár negyven esztendeje veled van az Úr, a te Istened; nem szűkölködtél semmiben. |
| |
| Gedalja esküvel ígérte nekik és embereiknek: „Nem kell félnetek a kaldeusoktól, maradjatok földeteken, s legyetek Babilon királyának alattvalói. Aztán jól megy majd sorotok!” | | Az Úr, a te Istened megáldotta kezed munkáját, őrködött fölötted, amikor átvonultál ezen a nagy pusztaságon. Negyven éve már, hogy az Úr, a te Istened veled van és nem szenvedtél hiányt semmiben.” |
| |
| Akinek az ÚR az Istene, azt mindenkor és mindenhol, még a pusztaságban is megáldja, sorság igazgatja, vele van és haza viszi, ezért csak: "Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit!" |
|"Kezeink munkáját tedd maradandóvá!"
962|1270677600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 2Kir 19,6 | "Én vagyok!" 4Móz 23,21 |
| |
| így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír királynak a szolgái. | | Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az ÚR, királynak szóló ujjongás hangzik benne. |
| |
| És monda nékik Ésaiás: Ezt mondjátok a ti uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem Assiria királyának szolgái. | | Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az ő Istene van ő vele; és királynak szóló rivalgás hangzik ő benne. |
| |
| És Izajás azt válaszolta nekik: „Jelentsétek uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj amiatt a beszéd miatt, amelyet hallottál, s amellyel Asszíria királyának szolgái káromoltak. | | Nem láttam Jákobban semmi kivetnivalót, nem tapasztaltam Izraelben semmi nyomorúságot. Vele van Istene, az Úr, fel-felharsan a királyi ének. |
| |
| A mi Atyánk nem hagyja magukra elhívott és választott gyermekeit, velük van mindenkor, Krisztus érdeméért megigazítja őket, ezért bűntelenek előtte, így semmilyen vádaskodás, rágalom nem érheti el őket; ezért ujjonganak s dicsőítik Urukat és Istenüket. Te is? |
|Ha velünk van Istenünk, emberek beszédei mit árthatnak nekünk?
961|1270591200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Kir 17,41 | "Én vagyok!" 4Móz 18,20 |
| |
| Így tehát ezek a népek félték ugyan az URat, de tisztelték bálványaikat is. Még a fiaik és unokáik is azt teszik mindmáig, amit elődeik tettek. | | Azután ezt mondta az ÚR Áronnak: Földjükből nem kapsz örökséget, és nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között. |
| |
| Így tisztelték ezek a pogányok az Urat és szolgálták az ő bálványaikat, és így cselekedtek az ő fiaik és unokáik is, a mint az ő eleik cselekedtek, mind e mai napig. | | Monda pedig az Úr Áronnak: Az ő földjökből örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz néked ő közöttök: Én vagyok a te osztályrészed és a te örökséged Izráel fiai között. |
| |
| Ezek a népségek imádták ugyan az Urat, de egyszersmind bálványaiknak is szolgáltak, s ugyanígy gyermekeik és gyermekeik gyermekei is. Mint atyáik tettek, úgy tesznek ők is mind a mai napig. | | Aztán ezt mondta az Úr Áronnak: „Az ő földjükön ne legyen birtokod és semmi osztályrészed; én vagyok a te örökséged Izrael fiai között. |
| |
| Lévi törzse nem kapott az igéret földjéből, de az Úrnak felajánlott tizedet kapták szolgálatukért; Isten újszövetségi gyermekei Krisztus örököstársaiként vele élnek, s így valóban az ÚR lesz az ő örökségük, mert nem imádták a bálványokat, csak az örökkévaló Istent félték és szerették mindhalálig, sőt azon túl is... - mindörökké! |
|Az ÚR az én örökségem, ezért csak benne bízom!
960|1270504800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 2Kir 17,39 | "Én vagyok!" 4Móz 16,3 |
| |
| Az URat, a ti Isteneteket féljétek, és ő megment benneteket minden ellenségetek kezéből! | | Ezek egybegyűltek Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az ÚR gyülekezete fölé?! Hiszen az egész közösség a maga egészében szent, és közöttük van az ÚR! |
| |
| Hanem az Urat tiszteljétek, a ti Isteneteket, és ő megszabadít titeket minden ellenségetek kezéből. | | És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé? |
| |
| Csak az Urat imádjátok, a ti Isteneket! Ő kiszabadít benneteket minden ellenségetek kezéből!” | | Összecsődültek Mózes és Áron ellen és így beszéltek: „Elegünk van belőletek! Az egész közösség szent, mind együtt, mert körében az Úr. Miért emelkedtek hát az Úr közössége fölé?!” |
| |
| Ha nem is a föld nyílik meg azok alatt, akik Isten ellen lázadnak, de kizárják magukat az ő örök országából, mert oda csak az ÚR Istent lélekben és igazságban imádók és az őt tisztelők juthatnak be; akiket megszabadított a bűn, halál s ördög hatalmából! |
|Isten elleni lázadás helyett: istenfélelem és istentisztelet!
959|1270418400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 2Kir 17,38 | "Én vagyok!" 4Móz 15,41b |
| |
| Ne feledkezzetek el a szövetségről, amelyet veletek kötöttem, és ne féljetek más isteneket! | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És el ne felejtkezzetek a kötésről, a melyet veletek tettem, és ne tiszteljetek idegen isteneket; | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ne feledkezzetek meg veletek kötött szövetségemről, s ne imádjatok idegen isteneket! | | én, az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Isten új szövetsége a Golgotán köttetett velünk, ahol az ártatlan Bárány élet-áldozata Isten szeretetének tüzében égett el, hogy mi örökre Isten gyermekeivé lehessünk, ő pedig a mi egyedüli Urunkká és Istenünkké, - úgy legyen! |
|Az örök Vagyok a mi Istenünk, csak őt imádjuk!
958|1270332000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 2Kir 17,37 | "Én vagyok!" 4Móz 15,41a |
| |
| Tartsátok meg a rendelkezéseket, az istentisztelet módját, a törvényt és a parancsolatot, amelyeket megíratott számotokra, és teljesítsétek azokat mindenkor; más isteneket pedig ne féljetek! | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. |
| |
| És őrizzétek meg az ő rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatját, a melyeket megírt néktek, azokat cselekedvén minden időben, és idegen isteneket ne tiszteljetek; | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. |
| |
| Tartsátok szem előtt a rendelkezéseit és utasításait, a törvényt és a parancsokat, amelyeket fölírt nektek, s szabjátok hozzájuk tetteiteket minden időben; ne imádjatok idegen isteneket! | | Az Úr vagyok, a ti Istenetek, aki kivezettelek benneteket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyek, |
| |
| Fia feltámasztásával megnyílt az út Isten örök országába, ahol teljes és örökkévaló szeretetközösségben élhetünk Urunkkal és Istenünkkel, ezért már most őt imádjuk és féljük! |
|Egyedül az Urat imádjuk, aki kihozott minket a kárhozat országából!
957|1270245600|dynamic|- Szombat | | "Ne félj!" 2Kir 17,36 | "Én vagyok!" 4Móz 14,9 |
| |
| Az URat féljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, mert ő hozott föl benneteket Egyiptomból nagy erővel és kinyújtott karral. | | Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! |
| |
| Hanem csak az Urat tiszteljétek, őt imádjátok és néki áldozzatok, a ki titeket kihozott az Égyiptom földéből nagy erővel és kinyújtott karral. | | Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök! |
| |
| Csak az Urat imádjátok, s neki mutassatok be áldozatot, aki hatalmas erejével és kinyújtott karjával kivezetett benneteket Egyiptom földjéről; őt imádjátok, neki mutassatok be áldozatot. | | Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” |
| |
| Az ÚR igéje, s Józsué és Káléb felszólítása ma is érvényes; ne emberekre nézzünk, hanem egyedül megmentő, halálból is kihozó Urunkra tekintsünk, akkor elmúlik minden félelmünk; mert ha ő velünk van, ki lehet ellenünk?! |
|Az ÚR velünk, vele mindig győzhetünk!
956|1270159200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Kir 17,35 | "Én vagyok!" 4Móz 10,10 |
| |
| Mert velük szövetséget kötött az ÚR, és ezt parancsolta nekik: Ne féljetek más isteneket, és ne imádjátok azokat, ne tiszteljétek őket, és ne áldozzatok nekik! | | Fújjátok meg ezeket a harsonákat az öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok kezdetén, amikor égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattok be, és emlékeztetni fogják Istent rátok. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. |
| |
| És a kikkel az Úr szövetséget kötött, és megparancsolta nékik, mondván: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok őket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nékik; | | A ti vígasságtoknak napján, és a ti ünnepeiteken, és a ti hónapjaitok kezdetén is fújjátok meg a kürtöket, a ti egészen égőáldozataitokra, és a ti hálaáldozatitokra: és lesznek néktek emlékeztetőül a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Sőt, szövetséget is kötött velük az Úr, és meghagyta nekik: „Ne tiszteljetek idegen isteneket, ne imádjátok őket, ne szolgáljatok nekik és ne mutassatok be nekik áldozatot. | | Örömünnepeitek alkalmával, ünnepnapjaitokon és újhold idején égő- és közösségi áldozataitokra fújjátok meg a kürtöket, hogy Istenetek figyelmét magatokra irányítsátok. Az Úr vagyok, a ti Istenetek.”. |
| |
| Csodálatos a mai igepárosítás is: Jézus nagypénteki keresztáldozata bűnünkért való égőáldozat volt, amely Isten szeretetének tüzében égett el, és a velünk kötött új szövetség Jézus testének és vérének feláldozásán alapul; fogadjuk el magunkra nézve is érvényesnek ezt az új szövetséget; és élünk általa örökké! |
|Isten új szövetsége Jézus keresztáldozatán alapul
955|1270072800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 2Kir 17,34 | "Én vagyok!" 4Móz 3,45 |
| |
| A mai napig is követik a régi istentiszteleti módot. Nem félik az URat, és nem követik az ő rendelkezéseit és tisztelete módját a szerint a törvény és parancsolat szerint, amelyet az ÚR parancsolt Jákób fiainak; Jákóbnak az Izráel nevet adta. | | Vedd külön a lévitákat Izráel fiainak minden elsőszülöttje helyett, és a léviták állatait azok állatai helyett, és legyenek a léviták az enyéim. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És mind e mai napig az ő régi szokásuk szerint cselekesznek; nem tisztelik igazán az Urat, és nem cselekesznek az ő rendeléseik és szokásuk szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, a melyet az Úr parancsolt a Jákób fiainak, a kiknek az Izráel nevet adta. | | Válaszd a lévitákat az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett; és a léviták barmait az ő barmaik helyett, és legyenek enyéim a léviták. Én vagyok az Úr. |
| |
| Mind a mai napig korábbi szokásaik szerint élnek. Nem félik az Urat, nem igazodnak törvényeihez és parancsaihoz, ahhoz a törvényhez és parancshoz, amelyet Jákob fiainak adott, akinek az Izrael nevet adta. | | „Vedd a levitákat Izrael fiainak elsőszülöttei helyett, s a leviták barmait barmaik helyett, legyenek a leviták az enyéim - az Úr vagyok. |
| |
| A választott nép a régi szövetség szerinti istentisztelet törvényeit nem tartotta meg, noha a lévitákat az elsőszülöttek helyett való szolgálatra választotta ki az ÚR, - érettünk egyszülött Fiát adta a keresztre helyettes áldozatul, hogy benne új szövetséggel ajándékozza meg az ő gyermekeit; ám csak Jézus által lehetünk Istenéi! |
|Isten új szövetsége: Jézus helyettes áldozat értünk!
954|1269986400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Kir 17,33 | "Én vagyok!" 4Móz 3,13 |
| |
| Félték tehát az URat is, de tisztelték a maguk isteneit is, azoknak a pogány népeknek az istentiszteleti módja szerint, akik közül elhurcolták őket. | | Mert minden elsőszülött az enyém! Amikor megöltem Egyiptomban minden elsőszülöttet, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben. Mind az emberé, mind az állaté az enyém legyen. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Így tisztelték az Urat és szolgálták az ő isteneiket is, ama népek szokása szerint, a kik közül elhozták volt őket. | | Mert enyém minden elsőszülött; a mikor megöltem minden elsőszülöttet Égyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr. |
| |
| Így imádták az Urat, de egyszersmind a maguk isteneinek is szolgáltak, azoknak a népeknek a szokásaihoz híven, amelyek közül oda kerültek. | | Mert az enyém minden elsőszülött. Azon a napon, amelyen Egyiptom földjén minden elsőszülöttre lesújtottam, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben, embert s állatot egyaránt. Az enyémek. Az Úr vagyok!” |
| |
| Mindnyájan Isten tulajdonai vagyunk a teremtés, a megváltás és a megszentelés jogán; aki féltőn szerető ÚR, megbünteti a bálványimádást, megöl és megelevenít, őt féljük! |
|Teremtő, megváltó, megszentelő Istenünket imádjuk egyedül!
953|1269900000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 2Kir 17,32 | "Én vagyok!" 3Móz 26,13 |
| |
| Így történt, hogy bár félték az URat, de az áldozóhalmokon is alkalmaztak maguk közül való papokat, akik az áldozóhalmokon levő templomokban tevékenykedtek. | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé azoknak a szolgái. Összetörtem jármotok fáját, és fölegyenesítve vezettelek benneteket. |
| |
| De miután az Urat is tisztelték, a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegéből, a kik ő érettök áldoztak a magaslatok házaiban. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy ne legyetek azoknak rabjai, és összetörtem a ti igátok szegeit, és egyenesen járattalak titeket. |
| |
| Imádták az Urat, de ugyanakkor papokat választottak maguk közül a magaslatokra, hogy a magaslati szentélyekben ellássák a szolgálatot. | | Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy ne legyetek tovább szolgák. Széttörtem jármotok fáját, és fölemelhetitek fejeteket. |
| |
| Fél szívvel nem lehet az Urat szolgálni, de ő megszabadít a bűn szolgaságából, szeretett Fia szabadságára, leoldja bűneink bilincseit, ha teljes szívvel benne hiszünk, mint Józsué: "De én és az én házam népe az URat szolgáljuk! |
|"„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti!"
952|1269813600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 2Kir 17,28 | "Én vagyok!" 3Móz 26,12 |
| |
| El is ment egy pap azok közül, akiket Samáriából fogságba vittek, és letelepedett Bételben. Ez tanította meg azokat, hogy hogyan féljék az URat. | | Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. |
| |
| És elméne egy a papok közül, a kiket Samariából elvittek volt, és lakék Béthelben, és megtanította őket, hogy mikép tiszteljék az Urat. | | És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. |
| |
| Így hát azok közül a papok közül, akiket Szamariából elhurcoltak, az egyik visszatért, letelepedett Bételben, s tanította őket, hogyan kell az Urat imádniuk. | | Közöttetek fogok élni, Istenetek leszek, ti meg népem lesztek. |
| |
| Akiket kiválasztott, elhívott és megváltott az ÚR, azok tudják is, eszükkel és szívükkel tudatosan gyakorolják is az istenfélelmet, ami megkülönbözteti őket minden más bálványimádótól, s lélekben és igazságban imádják az Istent; "mert az Atya is ilyen imádókat keres magának"! |
|Isten gyermekeinek tudatos istenfélelme
951|1269730800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 2Kir 17,25 | "Én vagyok!" 3Móz 26,2 |
| |
| Ott lakásuk kezdetén nem félték az URat, ezért az ÚR oroszlánokat küldött rájuk, s azok öldösték őket. | | Nyugalomnapjaimat tartsátok meg, és szentélyemet tiszteljétek! Én vagyok az ÚR! |
| |
| És történt ott lakásuk kezdetén, hogy nem az Urat félték, és az Úr oroszlánokat bocsátott reájok, a melyek többet megöltek közülök. | | Az én szombatjaimat megtartsátok, és az én szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| De már letelepedésükkor sem félték az Urat. Ezért az Úr oroszlánokat szabadított rájuk, ott üvöltöttek köztük. | | Tartsátok meg szombatjaimat, tiszteljétek szentélyemet. Én vagyok az Úr. |
| |
| A Samáriába telepített pogányok nem ismerték az addig ott élő zsidók istentiszteleti szokásait, idegen, bálvány isteneket imádtak, ezért érte őket ítélet, mert Isten szuverén ÚR, féltőn szerető, egyedüli Isten, aki nem tűri ma sem a bálványimádást! |
|Az ÚR az egyedüli Isten, őt féljük és szeressük!
950|1269644400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 2Kir 17,7 | "Én vagyok!" 3Móz 26,1 |
| |
| Ez pedig azért történt, mert Izráel fiai vétkeztek Istenük, az ÚR ellen, aki felhozta őket Egyiptom földjéről, Egyiptom királyának, a fáraónak a hatalma alól. Más isteneket féltek, | | Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket. Se faragott képet, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy leboruljatok azok előtt. Mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ez pedig azért történt, mert az Izráel fiai vétkeztek az Úr ellen, az ő Istenök ellen, a ki őket kihozta Égyiptom földéből, a Faraónak, az égyiptomi királynak kezéből, és idegen isteneket tiszteltek. | | Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ez azért történt, mert Izrael fiai vétkeztek az Úr, az ő Istenük ellen, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, Egyiptom királyának a hatalmából, és idegen isteneket imádtak. | | Ne csináljatok magatoknak bálványokat, ne állítsatok se szobrokat, se emlékoszlopokat, ne emeljetek országotokban jelképes köveket, hogy hódoljatok előttük, mivel én, az Úr vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Egyedül az ÚR az Isten, nincs más sem égen, sem földön, ő a Teremtő, Megváltó, Megszentelő ÚR Isten; ezért az én és minden más személy, tárgy, fogalom istenként való tisztelete: bálványimádás, ami kizár az ő örökkévaló országából! |
|Ne legyen más Istened, ne imádj bálványt!
949|1269558000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Kir 6,16 | "Én vagyok!" 3Móz 25,55 |
| |
| De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! | | Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, akiket Egyiptomból hoztam ki. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök. | | Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, a kiket kihoztam Égyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| De ő azt válaszolta: „Ne félj! Mert azok, akik velünk vannak, többek, mint azok, akik velük vannak.” | | Mert Izrael fiai az én szolgáim; az én szolgáim, mivel én hoztam ki őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Nincs okunk a félelemre, ha Isten harcol értünk, mindig túlerőben vagyunk; ő kihoz az ellenség fogságából, csak őt fogadjuk el Urunknak és Istenünknek! |
|Ha Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!
948|1269471600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 2Kir 1,15 | "Én vagyok!" 3Móz 25,38 |
| |
| Ekkor az ÚR angyala így szólt Illéshez: Menj el vele, ne félj tőle! Elindult tehát, és elment vele a királyhoz. | | Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét és Istenetek legyek. |
| |
| Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tőle. És ő felkelvén aláméne vele a királyhoz. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy néktek adjam Kanaán földét, és Istenetek legyek néktek. |
| |
| Az Úr angyala azt mondja Illésnek: „Menj le vele, ne félj tőle.” Erre fölállt, bement vele a királyhoz, | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét, és Istenetek legyek. |
| |
| Ha hit által Krisztus él a szívünkben, vele elmehetünk oda, ahová ő küld, mert ő hozott ki minket a kárhozat országából és bevisz a mennyei Kánaánba, az ígéret földjére, örök országába is; de csak vele juthatunk be oda, mert ő a mi utunk, igazságunk és az örök életünk! |
|Ne a királytól félj, hanem Istened féld és szeresd teljes szívedből!
947|1269385200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Kir 18,12 | "Én vagyok!" 3Móz 25,17 |
| |
| Megtörténhetik, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az ÚR lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az URat ifjúkorától fogva. | | Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva. | | Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ha most elmegyek, téged meg az Úr lelke elvisz valami ismeretlen helyre, közben én oda megyek Achábhoz jelentést tenni, s téged nem találnak, hát akkor megöl. Azonkívül szolgád az Úr követője ifjúkora óta. | | Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened.. |
| |
| Aki az ÚR gyermeke, őt szolgálja és követi, neki engedelmeskedik, őt féli és szereti mindennél, még magánál is jobban, s eszerint él itt s majd vele örökké! |
|Az istenfélelem gyakorlati következményekkel és kötelezettségekkel is jár
946|1269298800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 1Kir 17,13 | "Én vagyok!" 3Móz 24,22 |
| |
| Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! | | Ugyanaz a törvény legyen nálatok érvényes mind a jövevényre, mind a bennszülöttre, mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; | | Egy törvény legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a benszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. | | Egy törvény legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a benszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Isten ügye mindennél előbbrevaló, mert ő a mi Urunk, ezért félelem és személyválogatás nélkül cselekedjük akaratát! |
|Engedelmeskedjünk Isten életmentő igéinek!
945|1269212400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 1Kir 8,43 | "Én vagyok!" 3Móz 23,43 |
| |
| te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. | | Hadd tudják meg nemzedékeitek, hogy sátrakban adtam lakást Izráel fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, a melyet én építettem | | Hogy megtudják a ti nemzetségeitek, hogy sátorokban lakattam Izráel fiait, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| tégy meg mindent, amiért az idegen hozzád könyörög, hogy a földnek minden népe fölismerje nevedet, és féljen úgy, mint Izrael, s tudja meg, hogy ez a templom, amelyet építettem, a nevednek van szentelve. | | így utódaitok megtudják, hogy sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Isten vándorló népe sátorokban lakott a pusztában és a szent sátor is velük ment, s ez az ÚR állandó jelenlétét szimbolizálta, de mi az élő Isten szent temploma vagyunk! |
|Isten háza és az emberek lakóhelyei
944|1269126000|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" 2Sám 13,28 | "Én vagyok!" 3Móz 23,22 |
| |
| Akkor Absolon ezt a parancsot adta legényeinek: Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, ezt mondom nektek: Vágjátok le Amnónt! Ti pedig öljétek meg, ne féljetek, hiszen én adom nektek a parancsot! Legyetek erősek és bátrak! | | Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl. Hagyd ott azokat a nyomorultnak és a jövevénynek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvű lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg őt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek. | | Mikor pedig földetek termését learatjátok: ne arasd le egészen a meződnek széleit, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd; a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| s megparancsolta szolgáinak: „Ügyeljetek! Ha Amnon már jó hangulatban lesz a bortól, azt fogom nektek mondani: Ragadjátok meg Amnont! Akkor öljétek meg! Ne féljetek, hisz magam adok rá nektek parancsot. Szedjétek össze bátorságotokat és legyetek derék emberek!” | | Ha elérkezik az aratás országotokban, ne vágd le egészen a földig és ne szedd össze, ami aratáskor ott marad, hanem hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Absolont a bosszú vezérelte, amikor kiadta az emberölési parancsot, a "Ne ölj!" isteni parancs ellenére, de Isten gyermekeit az irgalmas szeretet kell, hogy vezérelje minden tettében, mert velünk is igen irgalmasan és kegyelmesen bánik az ÚR! |
|Gyilkosság helyett irgalmas könyörület
943|1269039600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 2Sám 9,7 | "Én vagyok!" 3Móz 22,33 |
| |
| Dávid ezt mondta neki: Ne félj, hiszen én hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, te pedig mindenkor az én asztalomnál étkezel. | | aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy a ti Istenetek legyek. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed. | | A ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetek legyek néktek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ekkor Dávid azt mondta neki: „Ne félj! Mert atyádra, Jonatánra való tekintettel jót teszek veled, s ősödnek, Saulnak egész földjét visszaadom neked. S mindig asztalomnál eszel majd.” | | Én hoztalak ki titeket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyek: én vagyok az Úr.” |
| |
| Isten mindent megtesz elhívott gyermekeiért, ma is gondoskodik róluk, megszabadítja és kihozza a bűnből, testük s lelkük egyaránt táplálja, jót tesz velük, mert csak egyedül ő a jó, és megtapasztalják örök életre megőrző hűséges szeretetét; - Urad az Isten?! |
|A mi Istenünk hűséges, gondviselő és irgalmas ÚR!
942|1268953200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Sám 7,23 | "Én vagyok!" 3Móz 22,32 |
| |
| Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmes dolgokat vitt véghez, amikor kiűzött nemzeteket és isteneket a nép elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból? | | Ne gyalázzátok meg szent nevemet, hogy megszentelt legyek Izráel fiai között. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőtök, |
| |
| Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől. | | És meg ne fertőztessétek az én szent nevemet, hogy megszenteltessem Izráel fiai között. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök, |
| |
| S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye, nagy és félelmetes tetteket vigyen végbe, és népeket és isteneket űzzön el népe elől? | | Ne szentségtelenítsétek meg szent nevemet, hogy szentnek bizonyuljak Izrael fiai között, én az Úr, aki benneteket is megszentellek. |
| |
| Isten mindent megtesz elhívott gyermekeiért, félelmetes tetteivel megszerzi, megmenti és megszenteli őket, hogy neve dicsőségére éljenek már itt, s vele mindörökké! |
|Isten megszenteli megmentett és megváltott népét
941|1268866800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 2Sám 7,10 | "Én vagyok!" 3Móz 22,31 |
| |
| Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, | | Tartsátok meg parancsolataimat és éljetek azok szerint. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és ott elplántálám őt, és lakozék az ő helyében, és többé helyéből ki nem mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni őt, mint annakelőtte, | | Tartsátok meg azért az én parancsolataimat, és azokat cselekedjétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| S meghatározok népemnek, Izraelnek egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, és nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig, | | Tartsátok meg parancsaimat és éljetek szerintük. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az Úr Jézus elment helyet készíteni számunkra, Atyja örökkévaló országába, ott lesz nékünk örökös lakásunk! Parancsolataival pedig tanácsol e földi életünkben, hogy el ne tévedjünk a hazafelé vezető úton! |
|Örök élet Isten örökkévaló országában!
940|1268780400|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!" 1Sám 28,13 | "Én vagyok!" 3Móz 22,30 |
| |
| De a király ezt mondta neki: Ne félj! Mit láttál? Az asszony ezt felelte Saulnak: Isten-félét látok feljönni a földből. | | Még aznap egyétek meg, ne hagyjatok belőle reggelre. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljőni a földből. | | Azon a napon egyétek meg, ne hagyjatok abból reggelig. Én vagyok az Úr. |
| |
| A király azt válaszolta neki: „Ne félj! Mit látsz?” „Egy szellemet látok, amint fölfelé száll a földről” - mondta az asszony. | | még aznap meg kell enni, és semmit sem hagyhattok meg belőle másnap reggelre. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ne a halottaktól tudakozódjunk Isten akaratáról, hanem őt magát kérdezzük meg, s ő örökké érvényes és aktuális igéjében válaszol, ha valóban őt tartjuk egyedüli Urunknak és mindent tőle várunk! Naponta éljünk az élet kenyerével, az örök igével, hogy örökké éljünk az élő Igével! |
|Naponta friss manna kell, de Isten igéje örökké friss!
939|1268694000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 1Sám 23,17 | "Én vagyok!" 3Móz 22,16 |
| |
| Mert így szólt hozzá: Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. | | és ne terheljék meg őket bűnös adóssággal az által, hogy esznek szent dolgaikból. Mert én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz. | | Hogy vétkes hamissággal ne terheljék magokat, ha esznek azoknak szent dolgaiból; mert én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Azt mondta neki: „Ne félj, nem ér utol atyám keze. Te leszel Izrael királya, s én csak a második (személy) leszek. Atyám is tudja ezt jól.” | | Ha ennének belőlük, bűnnel terhelnék magukat, amely visszafizetésre kötelezi őket. Én, az Úr szenteltem meg adományaikat.” |
| |
| Csodálatos összefüggéseket tár fel Isten igéje, így egymás mellé kerülve; ne keverjük össze a dolgokat; Dávid a királynak járó tiszteletet kapta meg előre Jónátántól, s az Istennek szánt és szentelt adományok csak őt illetik, és akiknek ő azt odaadta, mert a szent Isten minden tulajdona is szent, így mi is, ezért ember keze mit árthat nekünk? |
| „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”
938|1268607600|dynamic|- Hétfő| | | | |
| "Ne félj!" 1Sám 22,23 | "Én vagyok!" 3Móz 22,9 |
| |
| Maradj nálam, ne félj, mert aki az én életemre tör, az tör a te életedre is. Ezért biztonságban leszel nálam. | | Így őrizzék meg, amiket elrendeltem, hogy vétekkel ne terheljék magukat, és meg ne haljanak amiatt, hogy meggyalázzák azokat. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| Maradj nálam, ne félj; mert a ki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátorságosan lehetsz mellettem. | | Az én rendelésemet pedig megtartsák, hogy bűnbe ne essenek miatta, és meg ne haljanak a miatt, hogy megrontották azt. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Maradj itt nálam és ne félj! Mert aki az életedre tör, az nekem is az életemre tör. Itt védelmem alatt állsz.” | | Tartsátok meg utasításaimat, és ne kövessetek el bűnt. A szent dolgok meggyalázásával kitennétek magatokat a halálnak. Én, az Úr szentelem meg őket. |
| |
| Miként Dávid megmentette az Úr papjának életét és Mózes törvényei az ároni papság megszentelődését szolgálták, úgy lelki értelemben mi is királyi papság, Isten szent népe vagyunk, és ő megmenti és megtisztítja az övéi életét, hogy neki szolgálhassanak már most és mindörökké! |
|Isten megőrzi és megszenteli gyermekei életét örökre!
937|1268521200|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" 1Sám 12,20 | "Én vagyok!" 3Móz 22,8 |
| |
| Akkor ezt mondta Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ti ugyan elkövettétek mindezt a rosszat, de azért ne térjetek el az ÚRtól, hanem szolgáljatok az ÚRnak teljes szívből! | | Döglött vagy széttépett állatot nem ehetik, mert tisztátalan lesz általa. Én vagyok az ÚR. |
| |
| És monda Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól, hanem az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekből. | | Elhullott vagy széttépett állatot ne egyék, hogy tisztátalanná ne legyen általa. Én vagyok az Úr. |
| |
| De Sámuel ezt válaszolta a népnek: „Ne féljetek! Ezt a vétséget már elkövettétek. De mostantól ne forduljatok el az Úrtól, hanem szolgáljátok egész szívetekkel. | | Elhullott vagy széttépett állatból nem ehet, nehogy tisztátalanná tegye magát általa. Én vagyok az Úr. |
| |
| A szent Isten nem tűri a tisztátalanságot semmilyen értelemben, saját és önbálványaink belülről tesznek tisztátalanná; de ő felkínálja az újrakezdést, hozzá vissza/megtérhetünk, hogy teljes szívvel-lélekkel érte és neki éljünk itt, s majd nála örökké! |
|Teljes, nem félszívvel szolgáljunk Urunknak és Istenünknek!
936|1268434800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 1Sám 12,18 | "Én vagyok!" 3Móz 22,3 |
| |
| És az ÚRhoz kiáltott Sámuel, az ÚR pedig mennydörgést és esőt adott azon a napon. Ekkor nagy félelem fogta el a népet az ÚR miatt és Sámuel miatt. | | Mondd nekik: ha bárki a ti utódaitok közül, bármely nemzedéketekből akkor közelít a szent dolgokhoz, amelyeket Izráel fiai az ÚRnak szentelnek, amikor éppen tisztátalan, azt az embert ki kell irtani előlem. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Kiálta azért Sámuel az Úrhoz, és az Úr mennydörgést és esőt adott azon a napon. És az egész nép nagyon megrettene az Úrtól és Sámueltől. | | Mondd meg nékik: Ha valaki a ti nemzetségetekből, a ti összes magzataitok közül hozzájárul a szent dolgokhoz, a melyeket Izráel fiai szentelnek az Úrnak, mikor rajta van az ő tisztátalansága: az ilyen ember irtassék ki én előlem. Én vagyok az Úr. |
| |
| Sámuel az Úrhoz folyamodott, s az Úr zivatart és esőt küldött azon a napon, úgyhogy az egész népet nagy félelem fogta el az Úrtól és Sámueltől. | | Ezt mondd nekik: Ha valaki utódaitok közül bármelyik nemzedékben tisztátalan állapotban közeledik a szent áldozatokhoz, amelyet Izrael fiai az Úrnak felajánlanak, az az ember vesszen el színem elől. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ma Luther kommentál: "És míg a sír ránk nem borul, Éljünk, mint hívek, jámborul! Tévelygéstől óvd nyájadat, Hű pásztorunk te légy magad! Szentlelked vezérünk legyen, Hogy néped el ne tévedjen! Irtsd ki a rossz indulatot, Mely megszegi akaratod! Dicsőség itt és odafenn, Néked, jó Istenünk! Ámen." |
|Szenteltessék meg a neved! Tartsuk meg szent beszédedet!
935|1268348400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 1Sám 12,14 | "Én vagyok!" 3Móz 22,2 |
| |
| Bárcsak félnétek az URat, és szolgálnátok neki, az ő szavára hallgatnátok, és ne lázadnátok fel az ÚR parancsa ellen, hanem követnétek Isteneteket, az URat ti is, meg a király is, aki uralkodik fölöttetek! | | Mondd meg Áronnak és fiainak, hogy vigyázva bánjanak Izráel fiainak szent dolgaival. Meg ne gyalázzák szent nevemet azokkal, amiket ők nekem szentelnek. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Hogyha az Urat félitek, és néki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, a ki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. | | Szólj Áronnak és az ő fiainak, hogy tartóztassák meg magokat Izráel fiainak szent adományaitól, hogy meg ne fertőztessék az én szent nevemet azokkal, a miket nékem szentelnek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ha félitek az Urat, neki szolgáltok, hallgattok a szavára, s nem lázadoztok parancsai ellen, ha ti is, királyotok is, aki uralkodik fölöttetek, az Urat, a ti Isteneteket követitek, akkor minden rendben lesz. | | „Mondd meg Áronnak és fiainak: Szentelődjenek meg Izrael fiainak szent áldozata által, és ne szentségtelenítsék meg szent nevemet; rám való tekintettel tartsák szentnek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ha az ÚR a mi Istenünk; őrá hallgassunk, őt féljük és követssük egyedül, mert csak így lehetünk az ő számára elkülönített, megszentelt gyermekei; ő az örök vagyok, legyünk mi is örökké vele! |
|Ne lázadjunk Isten ellen és ne gyalázzuk szent nevét!
934|1268262000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 1Sám 4,20 | "Én vagyok!" 3Móz 21,23 |
| |
| És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, | | De a kárpithoz nem mehet be, és az oltárhoz nem közeledhet, mert testi fogyatkozása van. Ne gyalázza meg szent helyemet. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de ő nem felelt és nem figyelt arra. | | Csak a függönyhöz be ne menjen, és az oltárhoz ne közelítsen, mert fogyatkozás van ő benne, hogy meg ne fertőztesse az én szenthelyemet. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Mivel haldoklott, a körülötte levő asszonyok így beszéltek hozzá: „Ne aggódj, fiút szültél!” De nem felelt, nem vetett rá ügyet. | | de ne jöjjön a függöny közelébe és ne közeledjék az oltárhoz. Beteg, ezért nem teheti közönségessé szent dolgaimat, mivel én, az Úr szenteltem meg őket.” |
| |
| Istennek csak a legjobbat, legszebbet, legtisztábbat lehet felajánlani, ezért ő minket is megszentel, így különít el a maga számára való szolgálatra minden benne hívő christianust, ezért állandóan figyeljünk eligazító szavára, minden élethelyzetben! |
|Figyeljünk a szent Isten szavára; ő a mi megszentelőnk!
933|1268175600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Sám 4,7 | "Én vagyok!" 3Móz 21,12 |
| |
| Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk - mondták -, mert ilyen még nem volt sohasem! | | Ne menjen ki a szent helyről, és ne hozzon így gyalázatot Istenének a szent helyére, mert fejdísz, Istenének a fölkenő olaja van rajta. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt. | | És a szenthelyből ki ne menjen, hogy az ő Istenének szenthelyét meg ne szentségtelenítse, mert korona, az ő Istenének kenet-olaja van ő rajta. Én vagyok az Úr. |
| |
| a filiszteusokat félelem fogta el, mert azt mondták: „Istenük eljött hozzájuk a táborba.” És így beszéltek: „Jaj nekünk, hisz ilyen még nem fordult elő! | | A szentélyt ne hagyja el, nehogy megszentségtelenítse Istenének szentélyét, hiszen magán hordozza az olajjal való megszentelést, az Istentől való fölkenést. Én vagyok az Úr. |
| |
| A láda Isten jelenlétének jelképe, az olajjal felkent pap az ő szolgája Izráel életében, ezért nem szabad volt magát megszentségtelenítenie; mi is Isten szent népe, újjászült gyermekei vagyunk, akiket igéjével és Lelkével megszentelt, őt dicsőítsük egész életfolytatásukkal s hirdessük: itt az Isten köztünk, jertek őt imádni! |
|Isten templomának lakói: a láda és a felkent pap
932|1268089200|dynamic|- Kedd | | "Ne félj!" Ruth 3,11 | "Én vagyok!" 3Móz 21,8 |
| |
| Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. | | Szentnek tekintsd a papot, mert Istened kenyerét ő mutatja be. Szent legyen előtted, mert én, az ÚR, aki szent vagyok, szenteltem meg őket. |
| |
| Most hát, édes leányom, ne félj! Mindent, a mit mondasz, megteszek néked; mert tudja az én népemnek egész kapuja, hogy derék asszony vagy. | | Te is szentnek tartsad őt, mert Istenednek kenyerét ő áldozza: szent legyen azért előtted, mert szent vagyok én, az Úr, a ti megszentelőtök. |
| |
| Ne félj hát, leányom! Megteszek érted mindent, amire csak kértél, hisz Betlehem kapujánál mindenki tudja, hogy nagyszerű asszony vagy. | | Tekintsd hát szentnek, mivel ő mutatja be az áldozatot Istenednek. Legyen számodra szent, mivel én is szent vagyok, és én szentellek meg benneteket. |
| |
| Az ÚR az ő gyermekeinek megszentelője és üdvözítője; mért félne szívünk, mindent megtett a mi megváltásunkért, elfogadta Fia keresztáldozatát érted! Érted? |
|A derék asszonyt és a papot egyaránt az ÚR áldása szenteli meg
931|1268002800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Bír 7,3 | "Én vagyok!" 3Móz 20,26 |
| |
| Most azért hirdesd ki ezt a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, az térjen vissza, távozzék a Gileád hegyéről! Erre visszatért a hadinépből huszonkétezer ember, és csak tízezer maradt ott. | | Legyetek előttem szentek, mert én, az ÚR, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek. |
| |
| Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: A ki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérének a nép közül huszonkétezeren, és csak tizezeren maradának ott. | | És legyetek nékem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim legyetek. |
| |
| Hirdesd ki hát a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, térjen vissza.” Így Gedeon próbára tette őket. Erre húszezer ember visszatért a népből, tízezer pedig ott maradt belőle. | | Szenteljétek magatokat nekem, az Úrnak: én szent vagyok, és kiválasztottalak titeket az összes népek közül, hogy az enyéim legyetek. |
| |
| Bátorság próbát rendezett Gedeon az ÚR utasítására, mert maga Isten harcol velük, így választja ki az övéit a szuverén ÚR s elkülöníti, megszenteli gyermekeit; kérhetjük is: "Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen / Fényedből fénysugár az életem!" |
|Isten szent, neki elkülönített népe nem fél s nem retteg emberektől
930|1267916400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Bír 6,23 | "Én vagyok!" 3Móz 20,24 |
| |
| Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! | | Nektek viszont megmondtam, hogy ti fogjátok örökölni földjüket, mert én adom azt nektek örökségül, a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki elkülönítettelek a népektől. |
| |
| És monda néki az Úr: Békesség néked! ne félj, nem halsz meg! | | Néktek pedig mondom: Ti örökölni fogjátok az ő földüket, mert én néktek adom azt örökségül, azt a tejjel és mézzel folyó földet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül. |
| |
| Az Úr így válaszolt neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg.” | | Nektek azonban ezt mondtam: Birtokba veszitek földjüket, nektek adom tulajdonul a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az Úr, a ti Istenetek választottalak ki benneteket ezek közül a népek közül. |
| |
| Az Úr Jézus nemcsak Gedeonnak igérte ezt, hanem minden benne hívőnek, mindazoknak, akiket csak elhív magának az ÚR, a mi Istenünk! |
|Földi és mennyei örökségünk
929|1267830000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Bír 6,10 | "Én vagyok!" 3Móz 20,7 |
| |
| és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra. | | Szenteljétek oda magatokat, és legyetek szentek, mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra. | | Szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Így szóltam hozzátok: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok. Ti azonban nem hallgattatok szavamra.” | | Szentelődjetek meg tehát, és legyetek szentek, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Isten gyermekei az ő számára elkülönítettek, azaz szentek, mert az Atya megszenteli őket igéje és Lelke által, hogy tulajdonai legyenek örökre; halljuk meg szavát! |
|Az ÚR Istent imádjuk, ne a bálványokat!
928|1267743600|dynamic|- Péntek | | "Ne félj!" Bír 4,18 | "Én vagyok!" 3Móz 19,37 |
| |
| Jáél kijött Sisera elé, és ezt mondta neki: Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj! - Betért hozzá a sátorba, és ő betakarta egy takaróval. | | Őrizzétek meg azért minden rendelkezésemet, minden döntésemet, és teljesítsétek azokat! Én vagyok az ÚR! |
| |
| És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki: Jőjj be Uram, jőjj be hozzám, ne félj! És betére ő hozzá a sátorba, és betakará őt lasnakkal. | | Tartsátok meg azért minden rendelésemet és minden végzésemet, és cselekedjetek azok szerint. Én vagyok az Úr. |
| |
| Jáel Sziszera elé ment, és így szólt hozzá: „Térj be, uram, térj be hozzám, és ne félj!” Betért tehát a sátrába, és ő betakarta egy szőnyeggel. | | Tartsátok meg minden törvényemet, minden parancsomat, és éljetek szerintük. Én vagyok az Úr.” |
| |
| Boldog, ki nemcsak hallja, de meg is tartja Isten igéjét, mert életet jelent számára! |
|Engedelmeskedjünk Urunk parancsainak!
927|1267657200|dynamic|- Csütörtök | | "Ne félj!" Józs 24,14 | "Én vagyok!" 3Móz 19,36 |
| |
| Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! | | Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok és igaz mérőedényetek legyen. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről! |
| |
| Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel; és hányjátok el az isteneket, a kiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvizen és Égyiptomban, szolgáljatok az Úrnak. | | Igaz mérték, igaz font, igaz efa, és igaz hin legyen közöttetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből. |
| |
| Most hát féljétek az Urat és szolgáljatok neki minden erőtökből és hűségesen. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek atyáitok a folyón túl és Egyiptomban szolgáltak és szolgáljatok az Úrnak! | | Legyen hiteles a mérleged, hiteles a súlyod, hiteles a mértéked, hiteles a vékád. Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről. |
| |
| Indok: mert egyedül ő az ÚR, az uraknak Ura és a mindenség Istene, ezért a hamis isteneket és hamis (mérő)eszközeinket hányjuk el magunktól, mert minden hamisítvány minket is hamissá tesz! |
|Ne a bálványokat, hanem az igaz Istent imádjuk és neki szolgáljunk igazán!
926|1267570800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Józs 24,12 | "Én vagyok!" 3Móz 19,34 |
| |
| Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk, és az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod és nem a te íjad. | | Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Mert elbocsátám előttetek a darázsokat, és űzék azokat előletek: az Emoreusok két királyát, de nem a te fegyvered által, de nem a te kézíved által! | | Olyan legyen néktek a jövevény, a ki nálatok tartózkodik, mintha közületek való benszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Égyiptom földén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Darazsakat küldtem, s azok az amoriták mindkét királyát elűzték előletek - nem kardodnak köszönheted, nem is íjadnak. | | A veletek lakó idegen olyan legyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| ... sem Istennek, sem egymásnak, mert országa népévé lettünk Fia váltsághalála által, ezért félelem nélkül szerethetjük Istenünket és embertársainkat, mint magunkat! |
|Isten harcol értünk, ő a mi Urunk, nem vagyunk idegenek...
925|1267484400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Józs 22,25 | "Én vagyok!" 3Móz 19,32 |
| |
| Hiszen a Jordánt határrá tette az ÚR köztünk és köztetek, Rúben fiai és Gád fiai; nincs nektek közötök az ÚRhoz! Így a ti fiaitok lesznek az okai annak, ha a mi fiaink nem félik majd az URat. | | Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert. És félj a te Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Hiszen határt vetett az Úr mi közöttünk és ti közöttetek Rúben fiai és Gád fiai - a Jordánt; nincsen néktek részetek az Úrban! És elidegeníthetnék a ti fiaitok a mi fiainkat, hogy ne féljék az Urat! | | Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. |
| |
| Hát nem közénk és közétek, Ruben fiai és Gád fiai közé húzta-e határul a Jordánt az Úr? Nincs részetek az Úrban! Így fiaitok lennének az oka annak, hogy fiaink nem félik többé az Urat. | | Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregnek és féld Istenedet. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ez mindenkor reális veszély a bűnben élők számára, mert a tőle elidegenedett ember nem tiszteli az Urat és embertársát sem; de valóban nincs Istenhez semmi köze?! |
|Az istenfélelem hiánya
924|1267398000|dynamic|- Hétfő | | | | |
| "Ne félj!" Józs 11,6 | "Én vagyok!" 3Móz 19,31 |
| |
| Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkor Izráelnek adom mindnyájukat halálra sebezve. Vágd át lovaik inát, és gyújtsd fel harci kocsijaikat! | | Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé; lovaikat bénítsd meg, szekereiket pedig égesd meg tűzzel. | | Ne menjetek ígézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Akkor az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj itt ezektől az emberektől, mert holnap ilyen idő tájt legyőzve látja Izrael mindnyájukat. Lovaiknak vágd el a lábuk inát, harci szekereiket pedig égesd el!” | | Ne forduljatok halottlátókhoz, ne keressétek fel a jósokat, mert beszennyezitek magatokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ha Isten bármilyen feladatot bíz ránk, ne minősítsük, hanem tegyük meg, mert velünk és általunk akarja magát megdicsőíttetni az emberek között, s az ő gyermekeiként őt tartsuk mindenek Urának; kezében van a jövendő és minden ember sorsa, ne bálványoknak szolgáljunk és szolgáltassuk ki magunkat, mert ezzel az ő nevét gyalázzuk! |
|Engedelmeskedjünk Istenünk küldő és tiltó szavának egyaránt!
923|1267311600|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" Józs 10,8.25 | "Én vagyok!" 3Móz 19,28.30 |
| |
| Az ÚR ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki sem állhat meg közülük előtted. Ekkor azt mondta nekik Józsué: Ne féljetek, és ne rettegjetek, legyetek erősek és bátrak! Mert így tesz az ÚR minden ellenségetekkel, akikkel harcolni fogtok. | | Ne vagdaljátok be testeteket halottért, és ne végezzetek magatokon tetoválást. Én vagyok az ÚR! Tartsátok meg szombatjaimat, tiszteljétek szent helyemet! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Monda pedig az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted. És monda nékik Józsué: Ne féljetek, és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erősek, mert ekképen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, a kik ellen ti hadakoztok. | | Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr. Az én szombatjaimat megtartsátok; szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj! Kezedbe adom őket. Senki sem lesz képes ellenállni neked.” Józsue pedig így folytatta: „Ne féljetek és ne aggódjatok, legyetek bátrak és erősek, mert így fog bánni az Úr minden ellenségetekkel, akivel csak meg kell küzdenetek.” | | Halott miatt ne ejtsetek sebet testeteken, és ne vagdossátok be magatokat. Én vagyok az Úr. Tartsátok meg szombatomat, és tiszteljétek szentélyemet. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az ÚR maga harcol ellenségeink ellen, ha engedelmeskedünk parancsainak és életmentő törvényeinek; melyek testünk-lelkünk jólétét szolgálják. |
|Egyedül az Urat, a mi Istenünket féljük; ne emberektől féljünk!
922|1267225200|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!" Józs 8,1 | "Én vagyok!" 3Móz 19,25 |
| |
| Azután ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj, ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. | | Az ötödik esztendőben már megehetitek a gyümölcsét. Így bőven fog teremni nektek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És monda az Úr Józsuénak: Ne félj és ne rettegj! Vedd magadhoz mind a fegyverfogható népet, és kelj fel és menj fel Aiba, meglásd: kezedbe adom Ainak királyát és az ő népét, városát és földét. | | Csak az ötödik esztendőben egyétek meg annak gyümölcsét, és annak termését magatoknak gyüjtsétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Akkoriban az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj és ne aggódj! Vidd magaddal az összes harcost. Rajta, vonuljatok fel Ai ellen! Nézd, kezedbe adom Ai királyát, népét, városát és földjét. | | Az ötödik évben már megehetitek a gyümölcsét, és begyűjthetitek a termést magatoknak. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Isten a kis- és nagy horderejű kérdésekben egyarán útmutatást ad, s ha engedelmeskedünk igéjének, megtapasztaljuk áldásait, akár az ellenséggel vívott harc győzelmében, akár egy bőven termő gyümölcsfa termésében; gondviselő Istenünk van! |
|Isten vezeti és tanácsolja népét az ígéret földjén
921|1267138800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Józs 1,9 | "Én vagyok!" 3Móz 19,18 |
| |
| Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz. | | Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz. | | Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr. |
| |
| Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és kitartó? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” | | Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr. |
| |
| A félelemmentes élet titka a bátor szeretet, mert viszonzás nélkül is szeret, mivel őt is előbb szerette Isten, s csak tovább kell adni ezt az ingyen, meg nem érdemelt szeretetet, ehhez kell az igazi erő, hit és önzetlenség; nem azért szeretlek, mert.. hanem csak úgy, mint engem Isten, (nem filia, de agapé szeretettel)! |
|A szeretet kiűzi a félelmet; ezért szeresd Istent és embertársad!
920|1267052400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 5Móz 31,13 | "Én vagyok!" 3Móz 19,16 |
| |
| Fiaik is, akik még nem ismerik, hallgassák meg, és tanulják meg, hogy féljék Istenüket, az URat mindenkor, amíg csak éltek azon a földön, ahová most átkeltek a Jordánon, hogy azt birtokba vegyétek. | | Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És az ő fiaik is, a kik nem tudják még, hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti Isteneteket kell félni mind addig, a míg éltek azon a földön, a melyre általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt. | | Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr. |
| |
| Különösen gyermekeiteknek kell, akik nem ismerik, hallaniuk s megtanulniuk az Urat, a ti Isteneteket félni, amíg csak éltek azon a földön, ahova most a Jordánon túl bevonultok, hogy birtokba vegyétek.” | | Ne rágalmazd tieidet, és ne törj embertársad vérére. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten törvényei az élet védelmét szolgálják, földi és örökkévaló sorsunk függ az ő akarata teljesítésétől, például: ne ölj és ne tégy felebarátod ellen hamis tanubizonyságot, de szeresd és féljed az Urat, aki a te Istened is! |
|Féld az Istent és tartsd meg parancsolatait!
919|1266966000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 5Móz 31,12 | "Én vagyok!" 3Móz 19,14 |
| |
| Gyűjtsd össze a népet, a férfiakat, a nőket és a gyermekeket, meg a lakóhelyeiden élő jövevényeket, hogy hallják meg, és tanulják meg, és féljék Isteneteket, az URat, megtartván és teljesítvén ennek a törvénynek minden igéjét. | | A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, a ki a te kapuidon belől van, hogy hallják és tanuljanak, és féljék az Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét. | | A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, a nőket és a gyerekeket, valamint a körödben, városaidban élő idegent, hogy hallják s megtanulják félni az Urat, a te Istenedet, s ügyeljenek a törvény minden szavának megtartására. | | Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ez nem más, mint Isten akaratának teljesítése, s engedelmesség az ő szeretetparancsának minden élethelyzetben; de ez csak akkor lehetséges, ha valóban az ÚR lett a te egyetlen Istened! |
|Istenfélelem a gyakorlatban
918|1266879600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 5Móz 31,8 | "Én vagyok!" 3Móz 19,12 |
| |
| Maga az ÚR megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj! | | Ne esküdjetek hamisan nevemre, mert meggyalázzátok Istenetek nevét. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Az Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj! | | És ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az Úr azonban előtted vonul, veled lesz, nem hagy el és nem hagy cserben. Ne félj és ne csüggedj!” | | Ne esküdjetek hamisan a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ne tégy Isten ellen hamis tanúbizonyságot, ő a mindenség Ura, de ha bízol benne, veled van és marad igérete szerint, ezért semmi okod nem lehet a félelemre! |
|Veled van az ÚR, ne gyalázd szent nevét!
917|1266793200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 5Móz 31,6 | "Én vagyok!" 3Móz 19,10 |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled. | | Szőlődet se böngészd végig, és a szőlődben lehullott szemeket ne szedd föl. Hagyd ott azokat a nyomorultaknak és a jövevényeknek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlök, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged. | | Szőlődet se mezgéreld le, és elhullott szemeit se szedd fel szőlődnek, a szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Legyetek bátrak, és erősek! Ne féljetek s ne rettegjetek tőlük! Mert az Úr, a te Istened veled vonul. Nem fog elhagyni, sem cserbenhagyni.” | | ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a te Istened. |
| |
| Isten kimondott, írott és meghallott igéje egyaránt élő és ható; az ő gyermekeit így vezeti, igéjével bátorítja, jelenlétével erősíti és a szeretetparancs megtartására figyelmezteti mindenkori népét, hogy el ne tévedjenek a hazafelé vezető úton! |
|Isten bátorítja, megerősíti és testvérszeretetre inti övéit!
916|1266706800|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 28,58 | "Én vagyok!" 3Móz 19,4 |
| |
| Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az ÚRnak dicsőséges és félelmes nevét, | | Ne forduljatok a bálványokhoz, és ne készítsetek magatoknak öntött istenszobrokat. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Hogyha meg nem tartod és nem teljesíted e törvény minden ígéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét: | | Ne hajoljatok a bálványokhoz, és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ha nem ügyelsz rá, hogy ennek a törvénynek, amely ebben a könyvben írva áll, minden szavát megtartsd, félvén ezt a dicsőséges és félelmetes nevet: az Urat, Istenedet, | | Ne forduljatok a bálványok felé, és ne öntsetek magatoknak ércből isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Isten nem hagyja büntetés nélkül, ha gyalázzák nevét és ő féltőn szerető, szuverén ÚR, aki nem tűri a bálványimádás semmilyen formáját, még az én-bálvány imdását sem, ezért térj meg az örök Vagyok-hoz, és csak őt imádd, hogy vele élhess örökké! |
|Én, az ÚR, vagyok a te Istened, ne imádj bálványokat!
915|1266620400|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 25,18 | "Én vagyok!" 3Móz 19,3 |
| |
| amikor találkozott veled útközben, és levágta azokat, akik elgyengülve hátramaradtak, mert fáradt és kimerült voltál, az pedig nem félt az Istentől. | | Anyját és apját mindenki tisztelje. Tartsátok meg nyugalomnapjaimat. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Hogy reád támadt az úton, és megverte a seregnek utolsó részét, mind az erőtleneket, a kik hátul valának, a mikor magad is fáradt és lankadt voltál, és nem félte az Istent. | | Az ő anyját és atyját minden ember tisztelje, és az én szombatjaimat megtartsátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Istent nem félve hátba támadtak az úton, amikor fáradt és kimerült voltál, s elszakították tőled a hátul sántikálókat. | | Mindenki tisztelje anyját és apját. Tartsátok meg szombatomat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Amálék nem tisztelte az egy igaz Istent, sem ellenségeit; az ÚR nekünk a szüleink iránt nemcsak szeretetet, hanem tiszteletet is parancsol, mert ők Isten helyettesei számunkra, s a nyugalomnapokra nemcsak a testi fáradtság miatt van szükségünk! |
|Istenfélelem és szülőtisztelet
913|1266534000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 5Móz 20,8 | "Én vagyok!" 3Móz 19,2 |
| |
| Azután még ezt is mondják meg az elöljárók a népnek: Van-e itt olyan ember, aki fél, és lágy szívű? Az menjen vissza a házához, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz hasonlóan! | | Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és ezt mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok. |
| |
| Még tovább is szóljanak az előljárók a néphez, és ezt mondják: Kicsoda olyan férfi, a ki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve. | | Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. |
| |
| Aztán így folytassák az írnokok a hadinéphez intézett beszédüket: „Ki fél, s kinek csügged a szíve? Lépjen elő, s menjen haza, nehogy testvérei szívét is a magáéhoz hasonlóan gyávává tegye.” | | „Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. |
| |
| Az ÚR Isten újjászüli és megeleveníti népét igéjével, kimondott szavával; elveszi félelmeinket, ha szívünket átadjuk neki; Pál így figyelmeztet: "Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől!" |
|A szent Isten bátorít és megszentel
912|1266447600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 5Móz 20,3 | "Én vagyok!" 3Móz 18,30 |
| |
| Ezt mondja nekik: Halld meg, Izráel! Ti most készültök megütközni ellenségeitekkel. Ne lágyuljon meg a szívetek, ne féljetek, ne rettegjetek, és ne rémüljetek meg tőlük! | | Őrizzétek meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És ezt mondja nékik: Hallgasd meg Izráel! Ti ma készültök megütközni ellenségeitekkel: A ti szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttök; | | Tartsátok meg azért a mit én megtartani rendelek, hogy egyet se kövessetek amaz útálatos szokásokból, a melyeket követtek ti előttetek, és meg ne fertőztessétek magatokat azokkal. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Mondja: „Halld, Izrael! Ma harcba szálltok ellenségeitekkel. De ne csüggedjen szívetek! | | Tartsátok meg tehát törvényeimet anélkül, hogy követnétek azokat az utálatos szokásokat, amelyeknek előttetek hódoltak. Így nem szennyeznek be benneteket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| A bálványimádás tiltása, a tisztasági törvények betartása, az ellenség bátor legyőzése, ezek az élet védelmében adott utasításai Istrennek az ígéret földjén való tartózkodás idejére, választott népe számára, akinek ő az Ura; - Isten elvárásai ma is érvényesek gyermekei számára, őrök sorsunk függ a neki való engedelmességünktől! |
|Isten figyelmeztetése pogány, istentelen környezetben élőknek
911|1266361200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 5Móz 20,1 | "Én vagyok!" 3Móz 18,21 |
| |
| Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és látsz lovakat, harci kocsikat és nálad nagyobb sereget, ne félj tőlük, mert veled lesz Istened, az ÚR, aki felhozott téged Egyiptomból. | | Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Moloknak. Meg ne gyalázd Istened nevét. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Mikor hadba mégy ellenséged ellen, és látsz lovakat, szekereket, náladnál nagyobb számú népet: ne félj tőlök, mert veled van az Úr, a te Istened, a ki felhozott téged Égyiptom földéről. | | A te magzatodból ne adj, hogy oda áldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ha ellenséged ellen harcba indulsz, s lovakat, harci szekereket és magadnál népesebb hadinépet látsz, ne rettenj meg tőlük. Mert veled az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről. | | Gyermekeidet ne szolgáltasd ki, hogy Molochnak szenteljék, ne szentségtelenítsd meg ezáltal Istened nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Hitetlenségünkkel, bálványimádásunkkal megszentségteleníthetjük mások előt Isten háromszor szent nevét, aki haza akar vezetni mennyei hajlékába. |
|Szent az ÚR és szent az ő neve!
910|1266274800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 5Móz 19,20 | "Én vagyok!" 3Móz 18,6 |
| |
| Hallják ezt meg a többiek is, és féljenek, és többé ne kövessenek el köztetek ilyen gonosz dolgot. | | Senki se közeledjék egy vér szerinti rokonához sem azért, hogy fölfedje annak szemérmét. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Hogy a kik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek te közötted ilyen gonosz dolgot. | | Senki se közelgessen valamely vér szerint való rokonához, hogy felfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr. |
| |
| A többiek is szerezzenek róla tudomást, hadd fogja el őket a félelem és ne merészkedjenek ilyet tenni körödben. | | Senki ne közeledjék rokonához, hogy feltárja meztelenségét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten törvényei védik a családot, igéjével figyelmezteti az őt félőket, Pál is: "Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő; hogy tudniillik valaki apjának feleségével él." |
|A paráznaság a családban gonosz dolog!
909|1266188400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 5Móz 18,22 | "Én vagyok!" 3Móz 18,5 |
| |
| Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle! | | Őrizzétek meg rendelkezéseimet, döntéseimet, mert aki megcselekszi azokat, él általuk. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól! | | Tartsátok meg azért az én rendeleteimet és az én végzéseimet, a melyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr. |
| |
| (Tudd meg hát:) azok a szavak, amelyek, bár a próféta az Úr nevében hirdeti őket, nem válnak valósággá, s nem teljesülnek, olyan szavak, amelyeket nem az Úr mondott. A próféta mondta őket elbizakodottságában, nem kell tőlük tartanod. | | Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat; aki megtartja őket, élni fog. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten igéjével munkálkodik bennünk és általunk; az ÚR Jézus igérte a benne hívőknek; én élek ti is élni fogtok, mert ő egyben főpap, próféta és király; ő Isten, s szava élő ige - téged is éltet? |
|Isten élő igéje élteti annak megtartóját!
908|1266102000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 5Móz 17,13 | "Én vagyok!" 3Móz 18,4 |
| |
| Hallja meg az egész nép, és féljen; ne legyenek többé elbizakodottak! | | Az én döntéseim szerint cselekedjetek, az én rendelkezéseimet őrizzétek meg, és azokat kövessétek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| És mind az egész nép hallja, és féljen, hogy elbizakodottan senki ne cselekedjék többé. | | Az én végzéseim szerint cselekedjetek, és az én rendeleteimet tartsátok meg, azok szerint járván. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| de tudja meg az egész nép a dolgot, hadd rettegjen, s attól fogva ne legyen többé önhitt. | | Az én parancsaim szerint járjatok el, és az én törvényeimet tartsátok meg, s azok szerint éljetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ne csak szóval, de cselekedettel és valóságosan is szeressünk Istent, s ennek jele, hogy miként a kisgyermek hallgat apjára, úgy mi is engedelmeskedjünk mennyei Atyánk akaratának, |
|Isten szava életünk zsinórmértéke!
907|1266015600|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 14,23 | "Én vagyok!" 3Móz 18,2 |
| |
| Az ÚRnak, Istenednek a színe előtt edd meg, azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakjék az ő neve. Ezt tedd gabonádnak, mustodnak és olajodnak a tizedével, marhádnak és juhodnak az elsőszülöttjével. Így tanuld meg félni Istenedet, az URat mindenkor! | | Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, a melyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az ő neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben. | | Szólj Izráel fiaihoz, és mondd nékik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| és az Úr, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet majd kiválaszt neve hajlékául, tarts ünnepi lakomát gabonád, borod és juhod első elléséből, hogy megtanuld az Urat, a te Istenedet minden időben félni. | | „Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek! |
| |
| Előle nem futhatunk és nem rejtőzhetünk el, mint Ádám, aki már nem Istent félte és nem neki engedelmeskedett, de Krisztusban Atyánk lett az Isten, higgyünk tehát Jézusban, hogy örökké Isten színe előtt élhessünk, őt féljük és dicsőítsük! |
|Isten színe előtt zajlik egész életünk, mert ő a mi Urunk!
906|1265929200|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 11,25 | "Én vagyok!" 3Móz 11,45b |
| |
| Senki sem állhat meg veletek szemben. Rettegést és félelmet kelt Istenetek, az ÚR, az egész országban, ahova csak léptek, ahogyan megígérte nektek. | | Legyetek azért szentek, mert én szent vagyok! |
| |
| Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek. | | legyetek azért szentek, mert én szent vagyok. |
| |
| Senki sem lesz képes ellenállni nektek. Félelemmel és rettegéssel tölti el az Úr előttetek azt az egész földet, hogy amint megígérte, bevonulhassatok oda. | | legyetek szentek, mivel én is szent vagyok.” |
| |
| Isten megszentel minket, azaz elkülönít, félretesz a maga számára, ha benne bízunk, ő kiűzi félelmeinket, elveszi rettegésünket. |
|A szent Isten jár velünk!
905|1265842800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 5Móz 10,20 | "Én vagyok!" 3Móz 11,45a |
| |
| Az URat, a te Istenedet féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj! | | Mert én vagyok az ÚR, aki fölhoztalak benneteket Egyiptom országából, hogy a ti Istenetek legyek. |
| |
| Az Urat, a te Istenedet féljed, őt tiszteljed, ő hozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdjél. | | Mert én vagyok az Úr, a ki felhoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetekké legyek néktek; |
| |
| Féld az Urat, a te Istenedet, szolgálj neki, ragaszkodj hozzá és az ő nevére esküdj! | | Én, az Úr vezettelek ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek: |
| |
| Akin/amin te szíved csüng, ő/az a te istened/bálványod; aki/ami az első helyen van az életedben és akit/amit mindennél jobban szeretsz, ő/az a te Istened/bálványod! - Istent mindennél jobban kell félnünk, szeretnünk és csak benne bíznunk! |
|Az örök Vagyok lesz a mi Istenünk is, ha őt féljük!
904|1265756400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 5Móz 10,17 | "Én vagyok!" 3Móz 11,44b |
| |
| Mert Istenetek, az ÚR, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni. | | Legyetek szentek, mert én szent vagyok! Ne tegyétek magatokat tisztátalanná semmiféle csúszómászó állattal, amely a földön mászik. |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, a ki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad. | | és szentek legyetek, mert én szent vagyok, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat semmiféle állat által, a mely csúszik-mászik a földön. |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek az Istenek Istene és az Urak Ura, a nagy, a hatalmas és a félelmetes Isten, aki nem részrehajló, s akit nem lehet ajándékkal megvesztegetni, | | szentté lettetek, mivel én szent vagyok. Ezért ne tegyétek magatokat tisztátalanná a földön mászkáló állatokkal. |
| |
| S mi az ő számára félretett, elkülönített nép, az ő tulajdona vagyunk, ha engedjük és kérjük: "Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen / Fényedből fénysugár az életem, / Míg a homnályon át a lelkem otthonát, / Világosságodat elérhetem." |
|A mi Istenünk tiszta és szent; erős és félelmetes ÚR!
903|1265670000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 5Móz 7,21 | "Én vagyok!" 3Móz 11,44a |
| |
| Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten! | | Mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, mutassátok hát meg, hogy szentek vagytok! |
| |
| Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten! | | Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; szenteljétek meg azért magatokat, |
| |
| Ne félj tőlük! Mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. | | Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Ti megszentelődtetek, |
| |
| A szent Isten gyermekeit is megszenteli, s Lelke által bennük él, akit fél és szeret népe; - közéjük tartozol? |
|"Itt az Isten köztünk, jertek őt imádni!"
902|1265583600|dynamic|- Hétfő | | "Ne félj!" 5Móz 7,20 | "Én vagyok!" 3Móz 10,3 |
| |
| Rettenetes félelmet bocsát rájuk Istened, az ÚR, míg csak el nem pusztulnak azok is, akik előletek elrejtőzve megmaradnak. | | Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott. |
| |
| Sőt még a darázsokat is rájok bocsátja az Úr, a te Istened mind addig, míglen elvesznek azok is, a kik megmaradtak, és a kik elrejtőztek te előled. | | És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem. Áron pedig mélyen hallgata. |
| |
| Sőt, darazsakat küld rájuk az Úr, a te Istened, míg mind el nem pusztulnak, akik megmaradtak, vagy elrejtőztek előletek. | | Ekkor Mózes így szólt Áronhoz: „Itt beteljesedett, amit az Úr mondott: azokon mutatom meg szentségemet, akik a közelemben vannak, s az egész nép előtt kinyilvánítom dicsőségemet.” Áron némán hallgatta. |
| |
| A dicsőség királya féltőn szerető ÚR, nem hagyja magát meggyalázni engedetlen emberektől; félelmetes dolog az ítélő Isten kezébe esni, ezért ismerjük el az ő mindenható uralmát és dicsőítsük őt! |
|A szent Isten igazságosan ítél, s megdicsőíti magát közöttünk!
901|1265497200|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 7,18 | "Én vagyok!" 2Móz 31,13 |
| |
| Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, hogy mit tett Istened, az ÚR a fáraóval és egész Egyiptommal, | | Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az ÚR vagyok a megszentelőtök. |
| |
| Ne félj tőlök; emlékezzél meg csak azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az égyiptombeliekkel: | | Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek. |
| |
| ne félj tőlük! Jusson eszedbe, mit tett az Úr a fáraóval és az egyiptomiakkal. | | „Parancsold meg Izrael fiainak: tartsátok meg szombatjaimat. Legyen az jel köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Erről ismerik meg, hogy én, az Úr szentellek meg titeket. |
| |
| Vasárnap kerül sorra e sorozatban a mai igepár; adjunk lehetőséget Istennek a mi megszenteltetésünkre azzal, hogy hallgatjuk igéjét, imádkozunk hozzá és emlékezünk mindarra, amit értünk a Krisztus által tett; ne csak hidd, de tudd is, hogy az ÚR a te Istened! |
|Szenteld meg az ünnepnapot!
900|1265410800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 5Móz 6,24 | "Én vagyok!" 2Móz 29,46 |
| |
| Az ÚR megparancsolta nekünk, hogy teljesítsük mindezeket a rendelkezéseket, és féljük az URat, a mi Istenünket, akkor jó dolgunk lesz mindenkor, és éltet bennünket az ÚR, ahogyan van ez ma is. | | És megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az ÚR, az ő Istenük. |
| |
| És megparancsolta nékünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben, mint e mai napon. | | És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenök, a ki kihoztam őket Égyiptom földéről, hogy közöttök lakozhassam, én, az Úr az ő Istenök. |
| |
| S az Úr megparancsolta nekünk, hogy ezeket a törvényeket mind tartsuk meg, s féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jól menjen a sorunk, és életben tartson minket, ahogy ez máig is van. | | Nekik meg kell tudniuk, hogy én, Jahve, az ő Istenük vagyok, aki kivezette őket Egyiptomból, hogy közöttük lakjam: Én, Jahve, az ő Istenük. |
| |
| S ezt úgy teszi, hogy közöttünk lakozik, sőt az Atya-Fiú Lelke, hit által a szívünkben él és mi pedig nála élünk majd mindörökké, ha féljük őt és egyedül őt tartjuk Istenünknek; -csak így lehet jó sorsunk mindenkor! |
|Az ÚR, a mi Istenünk éltet bennünket örökké!
899|1265324400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 5Móz 6,13 | "Én vagyok!" 2Móz 22,26 |
| |
| Az URat, a te Istenedet féld, és őt szolgáld, az ő nevére esküdj! | | Mert egyetlen takarója, testének ruhája az. Miben háljon? Bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok. |
| |
| Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél. | | Mert egyetlen takarója, testének ruhája az: miben háljon? Bizony, ha én hozzám kiált, meghallgatom; mert én irgalmas vagyok. |
| |
| Féld az Urat, a te Istenedet, tiszteld és az ő nevére esküdj! | | Ez az egyetlen takarója, amelybe beburkolja testét. Különben mi alatt hálna? Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert irgalmas vagyok. |
| |
| Ő a mi Urunk, aki meghallja a nyomorult kiáltását és általunk cselekszik, ha engedelmeskedünk akaratának. |
|Féljük az irgalmas Istent és csak neki szolgáljunk embertársaink között!
898|1265238000|dynamic|- Csütörtök| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 6,2 | "Én vagyok!" 2Móz 20,5 |
| |
| Féld Istenedet, az URat, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsolatát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és unokád, életed minden napján, hogy hosszú ideig élhess. | | Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. |
| |
| Hogy féljed az Urat, a te Istenedet, és megtartsad minden ő rendelését és parancsolatát, a melyeket én parancsolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, teljes életedben, és hogy hosszú ideig élhess. | | Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. |
| |
| Féld ezért Uradat, Istenedet egész életedben és tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma szabok - te és fiad meg unokáid is -, hogy sokáig élj. | | Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. |
| |
| Bálványimádás helyett az egy örök Isten tisztelete és félelme; ez az ember fő feladata egész életében, szeresd azért az Urat, a te Istenedet! |
|"Ne legyen más istened!"
897|1265151600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 5Móz 5,29 | "Én vagyok!" 2Móz 20,2 |
| |
| Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor. | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Vajha így maradna az ő szívök, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő gyermekeiknek mindörökké! | | Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. |
| |
| Bárcsak mindig ilyen maradna a szívük, hogy félnének, megtartanák parancsaimat és jól menne mindig a soruk nekik is, gyermekeiknek is! | | „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Istenünk csodálatos ígérete az őt félőknek szól; kihozza őket a bűn, halál és sátán hazájából az ő örökkévaló országába, ahol vég nékül együtt élnek szabadító Urukkal és kegyelmes Istenükkel! - Kívánhatnánk-e ennél jobb sorsot magunknak s szeretteinknek? |
|Az istenfélelem örökkévaló következményei
896|1265065200|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 5Móz 5,9 | "Én vagyok!" 2Móz 16,12 |
| |
| Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek; | | Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek. |
| |
| Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. | | Közöld velük: ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” |
| |
| Istent mindennél jobban kell félnünk és szeretnünk, és csak benne bíznunk, ha valóban őt tartjuk a mi Urunknak, aki kegyelmet gyakorol ezer ízig az őt szerető gyermekein! |
|Ne légy bálványimádó; a te Istened féltőn szerető ÚR!
895|1264978800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 5Móz 4,10 | "Én vagyok!" 2Móz 15,26 |
| |
| azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az ÚR előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az ÚR: Gyűjtsd össze a népet, hogy meghallgassa igéimet, és tanuljanak meg félni engem mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is. | | Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód. |
| |
| El ne felejtkezzél a napról, a melyen az Úr előtt, a te Istened előtt állottál a Hóreben, a mikor azt mondta nékem az Úr: Gyűjtsd egybe nékem a népet, hogy hallassam véle beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem, minden időben, a míg e földön élnek, és tanítsák meg fiaikat is. | | És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód. |
| |
| azt a napot, amikor a Hóreben az Úr, a te Istened előtt álltál az Úr hozzám intézett parancsára: „Gyűjtsd elém a népet! Hallja szavamat, s tanuljon meg félni tőlem mindaddig, amíg a földön él, és gyermekeit is tanítsa meg rá!” | | Így szólt: „Ha hallgatsz Uradnak, Istenednek szavára, és azt teszed, ami helyes az ő szemében, ha engedelmeskedsz parancsainak és követed minden utasítását, akkor nem sújtalak semmiféle betegséggel, amelyekkel az egyiptomiakat sújtottam. Én, az Úr vagyok a te orvosod.” |
| |
| Ezt tette az ÚR Jézus, szerte járt, és tanította az Isten országa dolgait, gyógyított mindenféle betegséget, erőtlenséget, hirdette Isten evangéliumát, s magához hívott mindenkit; - ő ma is él és megteheti mindezt velünk is, őt féljük és hallgassuk! |
|Tanító és gyógyító Urunk van!
894|1264892400|dynamic|- Vasárnap|*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** https://garainyh.hu/utmutato
| - Vasárnap [2010.01.31.] | |
| | | | | | "Ne félj!" 5Móz 3,22 | "Én vagyok!" 2Móz 14,18 | | | | Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az ÚR maga harcol értetek! | | Majd megtudja Egyiptom, hogy én vagyok az ÚR, amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, harci kocsijain és lovasain. | | | | Ne féljetek tőlök, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek! | | És megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsőíttetem a Faraó által, az ő szekerei és lovasai által. | | | | Ne félj hát tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek maga száll síkra értetek!” | | Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain.” | | | | Lelki szemeinkkel megláthatjuk életünkben Isten munkáját és felfedezhetjük, hogy nála nélkül semmit sem tudunk cselekedni, ám vele mindíg győzhetünk, s megdicsőíthetjük életünkben szent nevét az ÚR Jézus által! | |
|Isten csodálatosan cselekszik gyermekeiért ma is!
893|1264806000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 5Móz 3,2 | "Én vagyok!" 2Móz 14,4 |
| |
| Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész népével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, hogy üldözőbe vegye őket, és megmutatom dicsőségemet a fáraón és egész haderején. Akkor megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR. És így cselekedtek. |
| |
| De az Úr monda nékem: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt és minden ő népét és földjét; és úgy cselekedjél vele, a mint cselekedtél Szihonnal, az Emoreusok királyával, a ki Hesbonban lakik vala. | | Én pedig megkeményítem a Faraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a Faraó által és minden ő serege által és megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének. |
| |
| Az Úr azonban így szólt hozzám: „Ne félj tőle, mert hatalmadba adom, országával és egész hadinépével egyetemben. Bánj vele úgy, ahogy Szichonnal, az amoriták királyával bántál, aki Hesbonban székelt.” | | Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, úgyhogy majd üldözőbe veszi őket. Akkor megmutatom a dicsőségemet a fáraón és egész seregén, hadd tudják meg az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr.” Izrael fiai engedelmeskedtek a parancsnak. |
| |
| Isten csodálatosan cselekszik, vele mindíg győzhet népe, ha engedelmeskedik szavának, de Ógot, básán királyát, és a fáraó hadseregét is Isten győzte le hatalmas tetteivel, ám ha mi akarata szerint cselekszünk, eszközeiül használhat, s általunk is megdicsőülhet szent neve; ma is! |
|Isten megdicsőül népe életében, tettei által is
892|1264719600|dynamic|- Péntek|*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** https://garainyh.hu/utmutato
| - Péntek [2010.01.29.] | |
| | | | | | "Ne félj!" 5Móz 1,29 | "Én vagyok!" 2Móz 10,2 | | | | Akkor ezt mondtam nektek: Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük! | | Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az ÚR! | | | | Akkor mondám néktek: Ne rettegjetek és ne féljetek azoktól; | | De különválasztom azon a napon a Gósen földét, a melyen az én népem lakik, hogy ne legyenek ott ártalmas bogarak, azért, hogy megtudd, hogy én vagyok az Úr ezen a földön. | | | | Erre így szóltam hozzátok: „Ne rettegjetek és ne féljetek tőlük! | | Elbeszélheted majd gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek, hogy mit tettem az egyiptomiakkal, milyen csodákat vittem végbe közöttük, így megtudhatjátok, hogy én vagyok az Úr.” | | | | Akkor is, ha győzelmes honfoglalásról beszél, de a nép nem hitt szavának, ezért bolyongtak negyven évig a pusztában, de akkor is ha az Egyiptomból való csodás szabadítására emlékeztet, mert ő cselekszik népe érdekében; hírül adjuk-e ezt másoknak is? | |
|Engedelmeskedjünk Istenünk szavának mindenben!
891|1264633200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 5Móz 1,21 | "Én vagyok!" 2Móz 8,18 |
| |
| Lásd, eléd tárta ezt a földet Istened, az ÚR. Vonulj ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta az ÚR, atyáid Istene. Ne félj, és ne rettegj! | | De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az ÚR, itt vagyok az országban. |
| |
| Ímé elődbe adta az Úr, a te Istened ezt a földet: menj fel, bírjad azt, a miképen megmondotta az Úr, a te atyáidnak Istene néked; ne félj, és meg ne rettenj! | | De különválasztom azon a napon a Gósen földét, a melyen az én népem lakik, hogy ne legyenek ott ártalmas bogarak, azért, hogy megtudd, hogy én vagyok az Úr ezen a földön. |
| |
| Íme, az Úr, a te Istened adja neked ezt a földet, rajta, vedd birtokba, ahogy az Úr, atyáid Istene megígérte. Ne félj és ne csüggedj!” | | Gósen földjével azonban, ahol népem lakik, kivételt teszek azon a napon, s ott nem jelennek meg a bögölyök. Ebből felismerheted majd, hogy én, az Úr, itt vagyok az országban. |
| |
| Isten a szolgaság földjéről az ígéret földjére vezeti választott népét, ám mindkét tartózkodási helyükön gondja van rájuk, megóvja őket, s végül gyermekeinek adja örök lakóhelyül a mennyet, ahol semmi rettenet és félelem nem található! |
|Az Úré az egész föld és a rajta lakók, ő rendelkezik sorsukról
890|1264546800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 5Móz 1,17 | "Én vagyok!" 2Móz 7,17 |
| |
| Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt. | | Így szól azért az ÚR: erről tudod meg, hogy én vagyok az ÚR: Én a kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik. |
| |
| Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; a mi pedig nehéznek tetszik néktek, én előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt. | | Így szólt az Úr: Erről tudod meg, hogy én vagyok az Úr: Ímé én megsujtom a vesszővel, a mely kezemben van, a vizet, a mely a folyóban van, és vérré változik. |
| |
| Ítéletkor ne nézzétek a személyt, a kicsiket éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyokat. Ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Isten ügye! Ha valamely eset túlságosan nehéz a számotokra, terjesszétek elém, hadd halljam.” | | Ezért ezt mondja az Úr: ez lesz a bizonyíték számodra, hogy én Jahve vagyok: rácsapok a vízre a botommal, amelyet a kezemben tartok, s az vérré változik. |
| |
| Isten fog megítélni élőket és holtakat, ám e földi életünkben ő az emberek közti ítélkezésben felhasználja gyermekeit, akik az ő akarata és vezetése szerint járnak el. |
|Isten ítélkezik; de embereket is felhasználhat eszközeiül
889|1264460400|dynamic|- Kedd| | | | |
| "Ne félj!" 4Móz 21,34 | "Én vagyok!" 2Móz 7,5 |
| |
| Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait. |
| |
| Akkor monda az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt, és egész népét, és az ő földét. És úgy cselekedjél vele, a miképen cselekedtél Szíhonnal az Emoreusok királyával, a ki lakik vala Hesbonban. | | S megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, a mikor kinyujtándom kezemet Égyiptomra és kihozándom az Izráel fiait ő közülök. |
| |
| De az Úr azt mondta Mózesnek: „Ne félj tőle, mert kezedbe adom egész népével és országával együtt, hogy azt tedd vele, amit az amoriták királyával, Szichonnal tettél, aki Hesbonban székelt.” | | Minden egyiptomi, ahányan csak vannak, meg fogja tudni, hogy én vagyok Jahve, amikor majd kinyújtom kezem az egyiptomiak ellen, és Izrael fiait kivezetem körükből.” |
| |
| Nem csak a választott nép tapasztalhatta ezt meg, hanem Isten minden gyermeke: "De küzd értünk a hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, Az ég és föld Ura, Ő a mi diadalmunk." |
|Isten harcol értünk!
888|1264374000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 4Móz 14,9b | "Én vagyok!" 2Móz 6,29 |
| |
| Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! | | így szólt az ÚR Mózeshez: Én vagyok az ÚR! Mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit én mondok neked! |
| |
| eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök! | | Így szóla az Úr Mózesnek, mondván: Én vagyok az Úr: mondd el a Faraónak Égyiptom királyának mindazt, a mit én szólok néked. |
| |
| oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” | | azt mondta neki: „Én vagyok Jahve! Add tudtára a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit mondok neked.” |
| |
| Ha Isten van velünk, ki lehet ellenünkre; ő a mi oltalmunk; mondjuk ezt el mindenkinek: Erős várunk az Úristen! |
| Az ÚR van mivelünk; s beszél hozzánk!
887|1264287600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 4Móz 14,9a | "Én vagyok!" 2Móz 6,8 |
| |
| Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. | | Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt. Azért nektek fogom adni örökségül. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; | | És béviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr. |
| |
| Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, | | Azután elvezetlek arra a földre, amelyre megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nektek adom örökségül, én az Úr.” |
| |
| A mi segítségünk az Úrtól van, aki örök országában ad örökséget a benne bízóknak; akik őt félik és Fiában hisznek! |
|Az ÚR a mi örökségünk; őt féljük!
886|1264201200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 3Móz 25,17 | "Én vagyok!" 2Móz 6,7b |
| |
| Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! | | és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. |
| |
| Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | | és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól. |
| |
| Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, az Isten szabadítottalak ki titeket az egyiptomiak szolgaságából. |
| |
| Fia váltsághalála által szabaított ki bennünket a bűn, a halál és a Sátán szolgaságából s fogságából örökre, hogy az ő országában neki éljünk mindenkor; ezért teljes szívünkből Istent féljük és szeressük! |
|Az ÚR a mi Szabadító Istenünk!
885|1264114800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 3Móz 19,14 | "Én vagyok!" 2Móz 6,7a |
| |
| A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! | | Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, |
| |
| Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. | | És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek |
| |
| Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. | | Népemmé fogadlak benneteket és Istenetek leszek. |
| |
| Az ÚR a mi Istenünk, s gyermekei örömmel engedelmeskednek a szeretet kettős nagy parancsolatának, az élet minden területén; mert Jézus azonosítja magát a legelesettebb, legkisebb embertársunkkal! |
|Istenfélelem és emberszeretet
884|1264028400|dynamic|- Csütörtök| | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 34,14 | "Én vagyok!" 2Móz 6,6 |
| |
| Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az ÚR, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten. | | Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek benneteket a szolgai munkától, és megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. |
| |
| Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő. | | Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. |
| |
| Nem imádhatsz más istent: az Úr neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten, | | Ezért közöld Izrael fiaival: Én vagyok Jahve, megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak abból a szolgaságból, amelyben fogva tartanak; mégpedig úgy, hogy megverem és keményen megbüntetem őket. |
| |
| Testi-lelki szabadulást ad az ÚR, ha őt imádod teljes szívedből-lelkedből és őt szolgálod minden erődből! |
|A mi Istenünk megváltó, megszabadító, de féltőn szerető ÚR!
883|1263942000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Móz 20,20 | "Én vagyok!" 2Móz 6,2 |
| |
| Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! | | Azután beszélt az Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az ÚR! |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. | | Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. |
| |
| Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.” | | Az Úr szózatot intézett Mózeshez és ezt mondta neki: „Én vagyok Jahve, |
| |
| Csak akkor tudod Istent félni és szeretni teljes szívedből, ha hiszel benne, mint Uradban és Megváltódban, aki az örök Vagyok, és így te is örökké vele leszel! |
|Az istenfélelem próbája: hinni az ÚRban
882|1263855600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 2Móz 20,5 | "Én vagyok!" 2Móz 4,15 |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | Beszélj azért vele, és add szájába a szavakat! Én pedig a te száddal és az ő szájával leszek, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. | | Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek. |
| |
| Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. | | Beszélj vele és add szavaidat a szájába. Én majd téged is, őt is segítelek a beszédben, és megtanítlak benneteket arra, mit kell tennetek. |
| |
| A tízből az első és a legfontosabb parancsolat ez: Én, az ÚR, vagyok a te Istened! Ne legyen más Istened, ne csinálj magadnak bálványt! A mindenható Istent imádd és csak neki szolgálj egész életedben; s ő veled lesz mindörökké és te ővele! |
|Ne légy bálványimádó; csak Istennek engedelmeskedj!
881|1263769200|dynamic|- Hétfő | | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 15,16 | "Én vagyok!" 2Móz 4,12 |
| |
| Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél. | | Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! |
| |
| Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed. | | Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. |
| |
| Félelem és rettegés fogta el őket, karod erejétől megmerevedtek, mint a kő. Így vonult át néped, Uram, így vonult át a néped, melyet kiváltottál. | | Menj csak, majd segítek a beszédben, s azt fogod hirdetni, amit mondanod kell.” |
| |
| Az örök Vagyok, aki a Leszek is, nem hagy el téged, sőt eszközéül használ, hogy tanúja légy; megtanít a bizonyságtételre is, amit bizony ellenséges érzületű, istentelen, pogány környezetben kell elmondanod, de ne félj, ő szól általad, s te megdicsőíted őt! |
|Pogányokat megrettent, de téged megtanít Istened!
880|1263682800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 2Móz 14,13 | "Én vagyok!" 2Móz 4,11 |
| |
| A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz. | | De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. | | Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? |
| |
| Mózes így válaszolt a népnek: „Ne féljetek, legyetek erősek, és meglátjátok az Úr segítségét, amelyet ma nyújt nektek. Mert ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, soha többé nem fogjátok látni őket. | | Az Úr ezt válaszolta: „Ki adott szájat az embernek, ki teszi némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? |
| |
| "Hiszem, hogy Isten teremtett engem, Ő adta testemet, lelkemet, szememet, fülemet és minden tagomat, Megoltalmaz minden veszedelem, ellen. Megvéd és megőriz minden gonosztól ... Mindezért én neki hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedelmességgel tartozom. Ez így igaz!" - Lutherrel együtt te is így vallasz Teremtődről az első hitágazat szavaival? |
|Használd a Teremtődtől kapott képességeidet; kiálts hozzá!
879|1263596400|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 14,10 | "Én vagyok!" 2Móz 3,15 |
| |
| A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz. | | Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre! |
| |
| A mint közeledék a Faraó, Izráel fiai felemelék szemeiket, és ímé az Égyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai. | | És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre. |
| |
| Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan kiáltottak az Úrhoz. | | Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: „Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.” |
| |
| Az ÚR Isten kijelenti nevét a hozzá kiáltóknak és az őt keresők elől nem rejti el magát, sőt Fiában teljesen nyilvánvalóvá lett atyai szeretete; őt küldte el hozzánk, hogy aki hisz az ÚR Jézusban, örökké élhessen vele! |
|Aki segitségül hívja az ÚR nevét; üdvözül!
878|1263510000|dynamic|- Péntek|*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** https://garainyh.hu/utmutato
| - Péntek [2010.01.15.] | |
| | | | | | "Ne félj!" 2Móz 9,30 | "Én vagyok!" 2Móz 3,14 | | | | Tudom ugyan, hogy te és szolgáid még mindig nem féltek az ÚRistentől. | | Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok. | | | | De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől. | | És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. | | | | De tudom, hogy még sem benned, sem szolgáidban nincs meg az Úrtól való félelem.” | | Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.” | | | | Így seknki nem mondhatja, hogy nem tud róla; Mózes által a fáraó tudtára adta, ki ő és mit fog cselekedni; ám számunkra a mindenható és örökkévaló Isten Fiában jelentette ki magát; őt küldte el hozzánk, s mindenki maga dönti el, hisz-e benne s hallgat-e rá, vagy nem féli őt, s ezzel a saját halálos ítéletét írja alá. | |
|Az Úr Isten bemutatkozik az őt nem félőknek is
877|1263423600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 2Móz 1,17 | "Én vagyok!" 2Móz 3,12 |
| |
| De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket. | | De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent. |
| |
| De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy a mint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket. | | És felele: Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. |
| |
| A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat. | | Isten ezt válaszolta: „Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van... Ha majd kivezetted a népet Egyiptomból, ezen a hegyen mutattok be áldozatot Isteneteknek.” |
| |
| Ha az egyik hiányzik az életünkből, a másik sem lehet igazi, mert Istent csak teljes szívünkből lehet és szabad szeretni, tisztelni, őt félni, imádni és neki engedelmeskedni; erősítsen és bátorítson erre őseink példája! |
|Istenfélelem és istentisztelet nincs egymás nélkül!
876|1263337200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Móz 50,21 | "Én vagyok!" 2Móz 3,6 |
| |
| Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vígasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük. | | Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. |
| |
| Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle. | | És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. |
| |
| Tehát ne féljetek, gondoskodom rólatok és gyermekeitekről! Így vigasztalta őket és barátságosan beszélt hozzájuk. | | Azután így folytatta: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni. |
| |
| Teremtőnk gondoskodik rólunk, testi-lelki eledelt ad, mi is leoldott sarukkal boruljunk térdre Alkotónk előtt, mert ő kihozott minket a bűnös régi (egyiptomi) életünkből, az istenfiak szabadságára, és reánk ragyogtatja orcáját és szeretetét, hogy éljünk vele örökké! |
|Az ÚR Isten szívhez szólóan beszél gyermekeivel - hallgatunk rá?
875|1263250800|dynamic|- Kedd| | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 50,19 | "Én vagyok!" 1Móz 46,3 |
| |
| De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? | | Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! |
| |
| József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-é én? | | És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. |
| |
| De József így beszélt hozzájuk: „Ne féljetek! Vajon Isten helyettese vagyok én? | | Azt mondta: „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek, |
| |
| Ő a mindenható ÚR, aki megáldja népét minden lelki áldással a Krisztusban! |
|Ne emberektől félj, de engedelmeskedj Isten felszólításának!
874|1263164400|dynamic|- Hétfő | | "Ne félj!" 1Móz 46,3 | "Én vagyok!" 1Móz 35,11 |
| |
| Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! | | Majd ezt mondta neki Isten: Én vagyok a mindenható Isten! Szaporodjál, és sokasodjál! Nép, sőt népek gyülekezete származik tőled, és királyok sarjadnak ágyékodból. |
| |
| És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. | | És monda néki az Isten: Én vagyok a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból. |
| |
| Azt mondta: „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek, | | Így az Izrael nevet adta neki. Isten tovább beszélt hozzá: „Én vagyok a magasságbeli Isten. Légy termékeny és szaporodj. Nép, sőt népek sokasága fog tőled származni, és királyok erednek véredből. |
| |
| Bemutatkozik neked, hogy ne félj tőle, s vedd komolyan igéreteit és áldását, amely végig kíséri életed; népének tagjává, sőt Krisztusért gyermekévé fogad, - higgy benne! |
|A mindenható Isten bátorít ma téged; az örök Vagyok!
873|1263078000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 1Móz 43,23 | "Én vagyok!" 1Móz 31,13 |
| |
| Az embereket félelem fogta el, amikor József házába vezették őket, és ezt mondták: A pénz miatt hoztak ide bennünket, amely a múltkor visszakerült zsákjainkba. Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt. | | Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most készülj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! |
| |
| És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. | | Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre. |
| |
| És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. | | Az Isten vagyok Bételből, ahol te fölkentél egy emlékkövet és fogadalmat tettél nekem. Kelj föl tehát, hagyd el ezt az országot és térj vissza rokonságod földjére.” |
| |
| Hagyatkozzunk bátran és feltétel nélkül Urunk s Istenünk vezetésére és csodálatos áldásokat tapasztalhatunk meg életutunkon; emberfélelemtől megszabadulva egyedül őt imádva és neki szolgálva jutunk el örök országába! |
|Isten minden terve javunkat szolgálja
872|1262991600|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 43,18 | "Én vagyok!" 1Móz 31,3 |
| |
| Az embereket félelem fogta el, amikor József házába vezették őket, és ezt mondták: A pénz miatt hoztak ide bennünket, amely a múltkor visszakerült zsákjainkba. Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt. | | Akkor ezt mondta az ÚR Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! |
| |
| És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. | | Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek. |
| |
| És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. | | Ezért az Úr így szólt Jákobhoz: „Térj vissza atyáid földjére és rokonságodhoz, én veled leszek.” |
| |
| Isten azon munkálkodik, hogy az ő népe térjen meg/vissza az e világot jelentő pogány Egyiptomból az előre elkészített atyai házba, mennyei örökségébe; mint a tékozló fiú, s ezt az utat is az ő jelenlétében, félelem nélkül tehetjük meg; - Igen Atyám, mert így kedves előtted, Úgy hív, úgy vár a szent atyai ház! |
|Térj vissza Egyiptomból az atyai házba!
871|1262905200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 1Móz 42,18 | "Én vagyok!" 1Móz 28,15 |
| |
| Harmadnap ezt mondta nekik József: Ezt tegyétek, ha élni akartok! Hiszen én is félem az Istent! | | Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. |
| |
| Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem. | | És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam. |
| |
| A harmadik napon így szólt hozzájuk: „Ha életben akartok maradni, ezt kell tennetek: én istenfélő ember vagyok. | | Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.” |
| |
| Csodálatos ígéret ez minden Istent félő embernek, az ígéret földje valóság lesz számukra, Isten örök országában élhetnek; - ha te is élni akarsz örökké, csak ezt kell tenned: Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz! |
|Aki őt féli, megőrzi azt az ÚR Isten!
870|1262818800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 1Móz 35,17 | "Én vagyok!" 1Móz 28,13 |
| |
| A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett! | | Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. |
| |
| S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz. | | És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak. |
| |
| Nagyon szenvedett vajúdás közben, de a bába azt mondta neki: „Ne félj, most is fiad lett.” | | Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. |
| |
| Az örök Vagyok félelem mentes életet és lakóhelyet kínál gyermekeinknek is; itt és az örökkévalóságban, ha Uruknak és Istenüknek vallják meg őt. |
|Isten gondoskodik utódainkról is!
869|1262732400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Móz 32,8 | "Én vagyok!" 1Móz 26,24 |
| |
| Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet, meg a juhokat, marhákat és tevéket. | | Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! |
| |
| Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá. | | És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. |
| |
| Jákob nagyon megijedt és aggódott. Két táborra osztotta embereit, valamint a nyájat és a barmokat. | | Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt.”. |
| |
| Az Úristen igérete nemcsak az ősatyáknak szólt, hanem minden gyermekére érvényes, ma is; de emberi intézkedésekkel mit sem érünk el, az ő áldása meg nem érdemelt kegyelem, az Úr Jézus érdeméért - ám elfogadhatjuk! |
|Ha Isten velünk, a félelemre nincs okunk!
868|1262646000|dynamic|- Kedd| | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 20,11 | "Én vagyok!" 1Móz 26,3 |
| |
| Ábrahám ezt felelte: Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért. | | Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, és megtartom azt az esküt, amellyel megesküdtem apádnak, Ábrahámnak. |
| |
| Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért. | | Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak. |
| |
| Ábrahám válaszolt: „Azt hittem, hogy ezen a vidéken nem félik az Istent, és megölnek a feleségem miatt. | | Lakjál jövevényként abban az országban. Én veled leszek és megáldalak. Ezt a földet úgyis mind neked és utódaidnak adom, és megtartom eskümet, amelyet atyádnak, Ábrahámnak esküdtem. |
| |
| Isten gyermekei jövevények e földön, mindenhol kisebbségben élnek a nem istenfélő emberek között, de az ÚR megőrzi és megáldja őket itt is; és a kereszten kötött új szövetség alapján beviszi őket örök országába is, hogy vele legyünk mindörökké! |
|Az istenfélőkkel velük lesz az ÚR, mindenhol és mindenkor
867|1262559600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 1Móz 28,17 | "Én vagyok!" 1Móz 17,8 |
| |
| Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. | | Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek. |
| |
| Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. | | És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik. |
| |
| Megborzadt, és azt mondta: „Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja.” | | Neked, és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.” |
| |
| "Az ÚR az én örökségem, ezért benne bízom!" - a zsoltárossal ezt ne csak együtt énekeljük, de higgyük; nemcsak e földön ad helyet választottainak, újjászült gyermekeinek Isten, de örök országában is helyet készített nekünk a mi Urunk, akinek örököstársai vagyunk! |
|Földi és mennyei örökségünk: az ÚR!
866|1262473200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 1Móz 26,24 | "Én vagyok!" 1Móz 17,1 |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! | | Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen! |
| |
| És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. | | Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt.” | | Amikor Ábrám 99 éves volt, az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „Én El Shaddái vagyok: járj előttem, és légy tökéletes. |
| |
| Hozzánk Fia által szól, szent igéjében, benne áldatnak meg mindenek, s kijelentése örökérvényű: járjunk a mindenható ÚR Isten színe előtt, az ő világosságában! |
|Isten megjelenik az ősatyáknak és beszél velük
865|1262386800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 1Móz 21,17 | "Én vagyok!" 1Móz 15,7 |
| |
| De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van. | | Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül. |
| |
| Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. | | És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. |
| |
| Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyala az égből megszólította Hágárt és azt mondta: „Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallgatta a gyermek szavát ott, ahol van. | | Ismét szólt hozzá: „Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Úrból, hogy ezt a földet adjam birtokul.” |
| |
| Nincs semmi okod a félelemre, az ÚR Isten meghallja gyermeke kiáltását és azt adja meg neki, amire őszerinte van szüksége; átélted már az örök Vagyok jelenlétét az életedben? |
|Isten meghallja kiáltásod és gondoskodik rólad!
864|1262300400|dynamic|- Péntek|
| "Ne félj!" 1Móz 15,1 | "Én vagyok!" 1Móz 15,1 |
| |
| Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. | | Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. |
| |
| E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. | | E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. |
| |
| A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz.” | | A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz.” |
| |
| Tisztelt Látogatóim! 2010-ben is a 366 "Ne félj & Én vagyok" igehelyet tartalmazó gyűjteményem bátorító igéit három fordításban s a hozzáfűzött egymondatos gondolataimat olvashatják itt; ám ez évben mindkét sorozat a Szentírás elejéről indul: az évkezdő "dupla" üzenet "kettő az egyben", mivel az ok és okozat együtt szerepel, azért nem kell félniük a Krisztushívőknek, mert az örök VAGYOK az ő Istenük! |
|Bízd Újra Életed Krisztusra 2010-ben is!
863|1262214000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 1Móz 15,1 | "Én vagyok!" Jel 22,16 |
| |
| Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. | | Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag”. |
| |
| E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. | | Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. |
| |
| A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz.” | | Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az egyházakban tanúsítsa ezeket: Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag.” |
| |
| Az Atya Isten és a Fiú Isten is kijelenti ezt önmagáról, a Szentírás első és utolsó Én vagyok és Ne félj igéiben, s jutalmunk: Jézus, mert ha hit által ő ragyog a mi szívünkben, soha örökké nem kell félnünk; - elkezdődött-e már számodra az örökkévalóság? |
|Év végi, dupla bátorítás: ÉN VAGYOK!
862|1262127600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Móz 21,17 | "Én vagyok!" Jel 22,13 |
| |
| De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van. | | Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég”. |
| |
| Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. |
| |
| Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyala az égből megszólította Hágárt és azt mondta: „Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallgatta a gyermek szavát ott, ahol van. | | Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. |
| |
| Nincs olyan emberileg reménytelen helyzet, ahonnan ne kiálthatnák Urunkhoz, s ő meghallja szavunk és elveszi félelmünk örökre, mert ő a kezdet és vég nélküli Isten! |
|Az örök Vagyok tud rólunk
861|1262041200|dynamic|- Kedd | | "Ne félj!" 1Móz 26,24 | "Én vagyok!" Jel 21,7 |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! | | Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. |
| |
| És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. | | A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt.” | | Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. |
| |
| Csak Jézussal győzhetünk, s aki a győztes ÚR oldalára áll, azt Isten gyermekévé fogadja és az üdvösség részesévé teszi; csak az ő áldása gazdagít meg! |
|Isten megígérte: velünk van, megáld és gyermekeivé fogad!
860|1261954800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 1Móz 28,17 | "Én vagyok!" Jel 21,6 |
| |
| Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. | | És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. |
| |
| Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. | | És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. |
| |
| Megborzadt, és azt mondta: „Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja.” | | Aztán folytatta: „Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. |
| |
| A megdicsőült ÚR Jézus kijelentése befejezett tény, de számunkra csak akkor lesz nyílvánvalóvá, ha átviszi Isten újjáteremtett világába a győzteseket; a menny kapuján csak a győztes Krisztussal juthatunk át! |
|A menny kapujának túlsó oldalán az élet vize vár ránk!
859|1261868400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 1Móz 32,8 | "Én vagyok!" Jel 2,23 |
| |
| Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet, meg a juhokat, marhákat és tevéket. | | gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. |
| |
| Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá. | | És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint. |
| |
| Jákob nagyon megijedt és aggódott. Két táborra osztotta embereit, valamint a nyájat és a barmokat. | | Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint. |
| |
| Sem Jezábel, sem senki más nem tud "túljárni" Isten "eszén", s nem "úszhatja meg" meg a meg nem vallott és meg nem bánt bűnei miatti ítéletet; csak egy "egérút" van, meg lehet téri mindebből az élő Istenhez! |
|Aki nem akar megtérni, nem kerülheti el Isten ítéletét!
858|1261782000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 1Móz 35,17 | "Én vagyok!" Jel 1,17 |
| |
| A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett! | | Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, |
| |
| S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz. | | Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, |
| |
| Nagyon szenvedett vajúdás közben, de a bába azt mondta neki: „Ne félj, most is fiad lett.” | | Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó |
| |
| Karácsonyi bátorítás Urunk kijelentése; fogadjuk el és építsük rá életünket, ő megelevenít, mert kezdet ő és vég, - az örök Vagyok! |
|Az Isten Fia minket is megszólít: Ne félj! Én vagyok!
857|1261695600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 1Móz 42,18 | "Én vagyok!" Jel 1,8 |
| |
| Harmadnap ezt mondta nekik József: Ezt tegyétek, ha élni akartok! Hiszen én is félem az Istent! | | Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. |
| |
| Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható. |
| |
| A harmadik napon így szólt hozzájuk: „Ha életben akartok maradni, ezt kell tennetek: én istenfélő ember vagyok. | | „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. |
| |
| Csatlakozzunk Jézus egyik előképéhez és valljuk Józseffel: egész életünk az örökkévaló Isten félelmét hirdeti; aki az örök Vagyok s a kezdet és a vég - csak vele és általa élhetek örökké! |
|Féljük és imádjuk a mindenható Úristent!
856|1261609200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 1Móz 43,18 | "Én vagyok!" 1Pt 1,16 |
| |
| Az embereket félelem fogta el, amikor József házába vezették őket, és ezt mondták: A pénz miatt hoztak ide bennünket, amely a múltkor visszakerült zsákjainkba. Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt.. | | úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” |
| |
| És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. | | Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. |
| |
| A férfiak azonban féltek, mivel József házába vezették őket. Így gondolkoztak: „Bizonyára a pénz miatt visznek oda, amit előző alkalommal a zsákunkban találtunk. El akarnak fogni, hogy szamarainkkal együtt rabszolgává tegyenek bennünket.” | | mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” |
| |
| Isten gyermekei az ő számára elkülönítettek, ő szenteli meg őket igéje és Szentlelke által; de kérhetjük: Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem! |
|Aki már Isten tulajdona, az nem fél emberektől!
855|1261522800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Móz 43,23 | "Én vagyok!" Zsid 13,6 |
| |
| Ő azt felelte: Legyetek nyugodtak, ne féljetek! Istenetek, atyátok Istene adta azt a kincset zsákjaitokba. A ti pénzetek eljutott hozzám. Majd kivezette hozzájuk Simeont. | | Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” |
| |
| És monda: Legyetek békén, ne féljetek; a ti Istentek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az én kezemhez jutott. És kihozá hozzájok Simeont. | | Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? |
| |
| De az így felelt: „Nyugodjatok meg és ne féljetek! A ti Istenetek és atyátok Istene tette titokban a kincset zsákotokba. Én rendesen fölvettem pénzeteket.” Azután kihozta Simeont hozzájuk, | | Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? |
| |
| Emberfélelemből eljuthatunk az Istenfélelemhez, ha teljes hittel rábízzuk az életünket és Atyánk legdrábább kincsét, egyszülött Fiát, akit ajándékul adott nekünk, befogadjuk a szívünkbe és az életünket átadjuk neki; s így él bennem a Krisztus! |
|Ne féljetek! - Nem félek, mert az ÚR van velem!
854|1261436400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 1Móz 46,3 | "Én vagyok!" Zsid 2,13 |
| |
| Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! | | És ismét: „Én őbenne reménykedem” majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” |
| |
| És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. | | És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott. |
| |
| Azt mondta: „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek, | | Majd: Bizalommal ráhagyatkozom. Aztán: Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket. |
| |
| Gondviselő Istenünk van, aki nem hagyja cserben az ő ószövetségi népét, de újszövetségi gyermekeiről sem feledkezik meg, Fiának adja őket és "Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." |
|Isten megőrzi választott népét és gyermekeit
853|1261350000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 1Móz 50,19 | "Én vagyok!" Zsid 1,5 |
| |
| De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? | | Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” |
| |
| József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-é én? | | Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? |
| |
| De József így beszélt hozzájuk: „Ne féljetek! Vajon Isten helyettese vagyok én? | | Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.” |
| |
| József, Jézus egyik előképeként gondoskodott testvérei földi életéről Egyiptomban, de a mi Urunk a mi örök életünkről úgy gondoskodott, hogy önmagát adta értünk, csak így tudta kiváltani a halálból és megváltani a bűn, Sátán hatalmából a benne hívőket, ezért lett emberré az Isten Fia, hogy mi Isten gyermekeivé lehessünk! |
|Az ÚR Jézus Krisztus: Isten!
852|1261263600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 1Móz 50,21 | "Én vagyok!" ApCsel 26,15 |
| |
| Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vígasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük. | | Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle. | | Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz. |
| |
| Tehát ne féljetek, gondoskodom rólatok és gyermekeitekről! Így vigasztalta őket és barátságosan beszélt hozzájuk. | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. |
| |
| Jézus és egyik ószövetségi előképe, József is szívhez szólóan beszél; szívet rengetően, illetve szívet nyugtatóan, mindíg úgy, ahogyan szükségünk van rá; Lelke által ő magához űzi választottait, hitre juttatja azokat, akik nem állnak ellen szavának; ne űzd el őt! |
|Szívedhez szóló beszédek
851|1261177200|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 1,17 | "Én vagyok!" ApCsel 22,8 |
| |
| De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket. | | Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy a mint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket. | | Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz. |
| |
| A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat. | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. |
| |
| Ahogy Mózest meg akarta öletni a fáraó, úgy üldözte Jézust is Heródes s megölette a betlehemi kisfiúkat; s Pál a feltámadott Urat üldözte, de ő él, és most a te életed része szeretne lenni, hogy ne a halott Krisztust gyászold, hanem élő Urad legyen! |
|Az üldözött Jézus: él!
850|1261090800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Móz 9,30 | "Én vagyok!" ApCsel 18,10 |
| |
| Tudom ugyan, hogy te és szolgáid még mindig nem féltek az ÚRistentől. | | mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” |
| |
| De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől. | | Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban |
| |
| De tudom, hogy még sem benned, sem szolgáidban nincs meg az Úrtól való félelem.” | | Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.” |
| |
| Istent mindennél jobban kell félnünk s szeretnünk, és benne bíznunk; így lehetünk csak az erős vár lakói, s ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?! |
|Ha az ÚR Istent féled, ő veled van mindörökké!
849|1261004400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 2Móz 14,10 | "Én vagyok!" ApCsel 9,5 |
| |
| A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz. | | Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| A mint közeledék a Faraó, Izráel fiai felemelék szemeiket, és ímé az Égyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai. | | És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. |
| |
| Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan kiáltottak az Úrhoz. | | Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| Az Úrhoz kiált az üldözött nép és a Jézust üldöző Pál is, és ő bemutatkozik szóval és tettel egyaránt és megtapasztalhatják az ÚR csodálatos erejét, ő Saulusból is tud Paulust teremteni és ellenséget legyőzni nélkülünk is, - de vele mi is mindíg győzhetünk! |
|Üldözöttek és üldözők egyedüli segítsége az Úr Jézus!
848|1260918000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Móz 14,13 | "Én vagyok!" ApCsel 7,32 |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. | | Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni; |
| |
| Mózes így válaszolt a népnek: „Ne féljetek, legyetek erősek, és meglátjátok az Úr segítségét, amelyet ma nyújt nektek. Mert ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, soha többé nem fogjátok látni őket. | | Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. |
| |
| Mózes így válaszolt a népnek: „Ne féljetek, legyetek erősek, és meglátjátok az Úr segítségét, amelyet ma nyújt nektek. Mert ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, soha többé nem fogjátok látni őket. | | Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni. |
| |
| A mi Istenünk megszabadított minket Fia halála által három legnagyobb ellenségünktől; a bűntől, haláltól, ördög hatalmából; István vértanú is róla tesz bizonyságot megkövezése előtt, végigtekintve népe történelmén. - Felnézünk a keresztre? |
|Szabadító Istenünk van, miért félnénk?
847|1260831600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 2Móz 15,16 | "Én vagyok!" Jn 18,37 |
| |
| Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél. | | Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” |
| |
| Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed. | | Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra. |
| |
| Félelem és rettegés fogta el őket, karod erejétől megmerevedtek, mint a kő. Így vonult át néped, Uram, így vonult át a néped, melyet kiváltottál. | | Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” |
| |
| Pilátus kérdezte s Jézus jóváhagyta, ő az igazság Királya, a pogányokat megrettenti hatalma, - de mi hallgatunk-e szavára? |
|Krisztus Király hatalmas ÚR!
846|1260745200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 2Móz 20,5 | "Én vagyok!" Jn 18,8 |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. | | Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el; |
| |
| Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. | | Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” |
| |
| Az Úr Jézus is törődött tanítványaival, csak őt foghatták el, Isten büntetése is csak az őt gyűlölőket, a bálványistenek imádóit sújtja, de ezerízig, végtelenül szereti az őt szeretőket. |
|Féltőn szerető Istenünk van, aki megőrzi az övéit mindenkor
845|1260658800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 2Móz 20,20 | "Én vagyok!" Jn 18,6 |
| |
| Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! | | Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” - visszatántorodtak, és a földre estek. |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. | | Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának és földre esének. |
| |
| Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.” | | Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és földre rogytak. |
| |
| Jézus kijelentése azonos az Atyáéval: Én vagyok; ő Isten, ezért félnünk s szeretnünk kell Urunkat és Istenünket, egész életünkkel őt dicsőítenünk, mert ha itt leborulva imádjuk őt, ezt folytathatjuk országában mindörökké! |
|Jézus nevére minden térd meg fog hajolni!
844|1260572400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 1Móz 20,11 | "Én vagyok!" Jn 18,5 |
| |
| Ábrahám ezt felelte: Azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem ezen a helyen, és megölnek a feleségemért. | | Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust.” „Én vagyok” - mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. |
| |
| Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért. | | Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velök Júdás is, a ki elárulta őt. |
| |
| Ábrahám válaszolt: „Azt hittem, hogy ezen a vidéken nem félik az Istent, és megölnek a feleségem miatt. | | „A názáreti Jézust” - felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. |
| |
| Júdásban és Jézus elfogóiban bizonyosan nem volt, mert ha őt Istennek tekintették volna, leborulva imádták volna; pedig ő egylényegű az Atyával, aki szintén ezt mondta magáról: Vagyok, aki Vagyok, ez a nevem. - Urad és Istened-e Jézus?! |
|Van-e Istenfélelem bennünk?
843|1260486000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Móz 34,14 | "Én vagyok!" Jn 17,24 |
| |
| Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az ÚR, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten. | | „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt |
| |
| Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő. | | Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. |
| |
| Nem imádhatsz más istent: az Úr neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten, | | Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. |
| |
| Féltőn szerető Isten ő, kizárólagosságot igényel magának, nem lehet két úrnak szolgálnunk, teljes szívvel szeressük őt, ahogyan ő szeretett minket és Fiát áldozta értünk, értjük? |
|Isten szereti Fiát s az ő megváltottait
842|1260399600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 3Móz 19,14 | "Én vagyok!" Jn 17,16 |
| |
| A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! | | Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. | | Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. |
| |
| Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. | | Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| E földi, ideiglenes tartózkodási helyükön Uruk törvényei szerint , őt dicsőítve élnek s várják a Király eljövetelét, őt félik és szeretik. |
|Isten gyermekeinek a menny az állandó lakóhelyük
841|1260313200|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!" 3Móz 25,17 | "Én vagyok!" Jn 17,14 |
| |
| Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! | | Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | | Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. |
| |
| Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened. | | Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| Az örök Vagyok e földi világ előtt és után is létező, idő feletti valóság, de: "Azért jött Jézus, hogy megkeressen, a kárhozatból kimentse lelkem!" - igéje és Lelke által benned él, ha őt Uradnak és Istenednek elfogadtad, őt féled és benne bízol! |
|Az örökkévalóság Ura a mi Istenünkké lett Fia által!
840|1260226800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 4Móz 14,9a | "Én vagyok!" Jn 17,12 |
| |
| Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. | | Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. |
| |
| Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; | | Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. |
| |
| Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, | | Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. |
| |
| Testileg nincs velünk, mint tanítványaival, de Pálhoz hasonlóan, minden christiánus többé nem ő él, hanem Krisztus él benne, s ő pedig Krisztusban, így őriz és tart meg visszajöveteléig, hogy azután örökre velünk legyen, mért félne szívem? |
|Jézus örökre velünk van, Lelke által bennünk él!
839|1260140400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 4Móz 14,9b | "Én vagyok!" Jn 16,32 |
| |
| Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! | | De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök! | | Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” | | Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| Az Atya csak a kereszten hagyta magára Fiát, hogy mi soha többé ne legyünk elhagyottak, s ne legyünk egyedül, hanem félelem nélkül élhessünk vele örökké! |
|Ha Isten velünk van, ki lehet ellenünk?
838|1260054000|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" 4Móz 21,34 | "Én vagyok!" Jn 15,5 |
| |
| Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. |
| |
| Akkor monda az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt, és egész népét, és az ő földét. És úgy cselekedjél vele, a miképen cselekedtél Szíhonnal az Emoreusok királyával, a ki lakik vala Hesbonban. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. |
| |
| De az Úr azt mondta Mózesnek: „Ne félj tőle, mert kezedbe adom egész népével és országával együtt, hogy azt tedd vele, amit az amoriták királyával, Szichonnal tettél, aki Hesbonban székelt.” | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. |
| |
| Csodálatos ígéret és lehetőség; ha Krisztus él bennünk, s mi őbenne, akkor képesek leszünk engedelmeskedni Istenünk akaratának és félelem nélkül teremhetjük hitünk jó gyümölcseit! |
|Krisztusban élve tudjuk csak Isten akaratát cselekedni!
837|1259967600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 5Móz 1,17 | "Én vagyok!" Jn 15,1 |
| |
| Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt. | | „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. |
| |
| Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; a mi pedig nehéznek tetszik néktek, én előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt. | | Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. |
| |
| Ítéletkor ne nézzétek a személyt, a kicsiket éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyokat. Ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Isten ügye! Ha valamely eset túlságosan nehéz a számotokra, terjesszétek elém, hadd halljam.” | | Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. |
| |
| Nem bízta ránk mások ítéletét Isten, ezért csak magunkat ítéljük meg, hitben járunk-e, s ne emberektől tartsunk, azaz ne féljünk tőlük, mert ők is Isten ítélete alá kerülnek, ha nem hisznek az ő Fiában, tehát életük nem az igazi szőlőtőből ered és táplálkozik; de mi Krisztusban élünk-e és ő bennünk lakozik-e? |
|Isten lemetszi vagy megtisztítja a szőlővesszőt; az ítélet övé!
836|1259881200|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 1,21 | "Én vagyok!" Jn 14,20 |
| |
| Lásd, eléd tárta ezt a földet Istened, az ÚR. Vonulj ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta az ÚR, atyáid Istene. Ne félj, és ne rettegj! | | Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. |
| |
| Ímé elődbe adta az Úr, a te Istened ezt a földet: menj fel, bírjad azt, a miképen megmondotta az Úr, a te atyáidnak Istene néked; ne félj, és meg ne rettenj! | | Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. |
| |
| Íme, az Úr, a te Istened adja neked ezt a földet, rajta, vedd birtokba, ahogy az Úr, atyáid Istene megígérte. Ne félj és ne csüggedj!” | | Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. |
| |
| Pál ezt így fogalmazta meg: Élek többé nem én, Krisztus éle bennem! Az ő második eljövetelekor válik ez nyilvánvalóvá, amikor magával viszi övéit, azokat, akik benne élnek! |
|Teljes egységben élhetünk Urunkkal
835|1259794800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 5Móz 1,29 | "Én vagyok!" Jn 14,11 |
| |
| Akkor ezt mondtam nektek: Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük! | | Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.” |
| |
| Akkor mondám néktek: Ne rettegjetek és ne féljetek azoktól; | | Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. |
| |
| Erre így szóltam hozzátok: „Ne rettegjetek és ne féljetek tőlük! | | Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. |
| |
| Sem a választott nép, sem a Jézust hallgató sokaság, sőt még a hozzá közel állók sem hittek az Úrban, ezért mondja Mózes, hogy az Atya korábbi tetteit látva higgyenek benne, s ugyanezt mondja Jézus; nem a levegőbe beszél, szavai és tettei azonosak, ez alapján fogadják el kijelentését: ő egylényegű az Atyával, hiszen ő Isten, - te hiszed ezt? |
|Hinni az ÚR Jézusban!
834|1259708400|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 3,2 | "Én vagyok!" Jn 14,10 |
| |
| Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész népével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. |
| |
| De az Úr monda nékem: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt és minden ő népét és földjét; és úgy cselekedjél vele, a mint cselekedtél Szihonnal, az Emoreusok királyával, a ki Hesbonban lakik vala. | | Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. |
| |
| Az Úr azonban így szólt hozzám: „Ne félj tőle, mert hatalmadba adom, országával és egész hadinépével egyetemben. Bánj vele úgy, ahogy Szichonnal, az amoriták királyával bántál, aki Hesbonban székelt.” | | Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. |
| |
| Az Úr Jézus visszajövetelekor követőiért, az elragadtatáskor; "Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek", s addig pedig félelem nélkül várjuk és imádjuk az Atyával egylényegű Fiú Istent! |
|Krisztusban élve, nem kell többé félnünk semmitől és senkitől!
833|1259622000|dynamic|- Kedd| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 3,22 | "Én vagyok!" Jn 14,6 |
| |
| Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az ÚR maga harcol értetek! | | Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. |
| |
| Ne féljetek tőlök, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek! | | Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. |
| |
| Ne félj hát tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek maga száll síkra értetek!” | | „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. |
| |
| Ha valóban Jézus lett utad, igazságod és életed, akkor semmi és senki nem félemlíthet meg, mert általa eljutottál az Atyához, aki maga harcol érted! Érted? |
|Jézus a mi életünk; mért félne szívünk?!
832|1259535600|dynamic|- Hétfő|*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** https://garainyh.hu/utmutato
| - Hétfő [2009.11.30.] | |
| | | | | | "Ne félj!" 5Móz 4,10 | "Én vagyok!" Jn 14,3 | | | | azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az ÚR előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az ÚR: Gyűjtsd össze a népet, hogy meghallgassa igéimet, és tanuljanak meg félni engem mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is. | | És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. | | | | El ne felejtkezzél a napról, a melyen az Úr előtt, a te Istened előtt állottál a Hóreben, a mikor azt mondta nékem az Úr: Gyűjtsd egybe nékem a népet, hogy hallassam véle beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem, minden időben, a míg e földön élnek, és tanítsák meg fiaikat is. | | És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. | | | | azt a napot, amikor a Hóreben az Úr, a te Istened előtt álltál az Úr hozzám intézett parancsára: „Gyűjtsd elém a népet! Hallja szavamat, s tanuljon meg félni tőlem mindaddig, amíg a földön él, és gyermekeit is tanítsa meg rá!” | | Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. | | | | Ekkor beteljesül Jézus igérete, magával visz, elvisz magához, maga mellé vesz mindenkit, aki őt vallja megváltó Urának e földön s őt féli, mert ő Isten! | |
|Isten gyermekeinek összegyűjtése az elragadtatáskor
831|1259449200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 5Móz 5,9 | "Én vagyok!" Jn 13,19 |
| |
| Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | Már most, mielőtt ez megtörténik, megmondom nektek, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek; | | Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok. |
| |
| Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. | | Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. |
| |
| Advent az előre bejelentett Messiás megérkezése, a Király eljövetele; az örök Vagyok elküldte egyszülött Fiát a mi megmentésünkre, ne a bálványokat, hanem őt imádjuk és fogadjuk el életünk Urának! |
|Az ÚR érkezése
830|1259362800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 5Móz 5,29 | "Én vagyok!" Jn 12,26 |
| |
| Bárcsak mindig ilyen lenne a szívük, és félnének engem, és megtartanák minden parancsomat; akkor jó dolguk lenne nekik és fiaiknak mindenkor. . | | Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. |
| |
| Vajha így maradna az ő szívök, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő gyermekeiknek mindörökké! | | A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. |
| |
| Bárcsak mindig ilyen maradna a szívük, hogy félnének, megtartanák parancsaimat és jól menne mindig a soruk nekik is, gyermekeiknek is! | | Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. |
| |
| Az egyházi év utolsó napján csodálatos igéretek birtokába jutottunk, a legjobb sorsunk és dolgunk csak Urunknál lehet, és ő magával viszi övéit, a benne hívő christianusokat Atyja örök országába, ahol mindörökké vele élnek! Úgy legyen! |
|"Ott leszek, hol Uram van, ez az én bizodalmam!"
829|1259276400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 5Móz 6,2 | "Én vagyok!" Jn 11,25 |
| |
| Féld Istenedet, az URat, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsolatát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és unokád, életed minden napján, hogy hosszú ideig élhess. | | Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; |
| |
| Hogy féljed az Urat, a te Istenedet, és megtartsad minden ő rendelését és parancsolatát, a melyeket én parancsolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, teljes életedben, és hogy hosszú ideig élhess | | Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; |
| |
| Féld ezért Uradat, Istenedet egész életedben és tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma szabok - te és fiad meg unokáid is -, hogy sokáig élj. | | Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. |
| |
| Csodálatosan összecsengő két ígéret ez az egyházi év végén, nem sokáig, és nem hosszú ideig, de időtlen időkig, a teljes örökkévalóságban élnek Isten gyermekei és Krisztus megváltottai, akik elfogadták és elhitték az örök Vagyok ez önkijelentését! |
|Az Istent félők és Jézusban hívők örökké élnek!
828|1259190000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 5Móz 6,13 | "Én vagyok!" Jn 10,14 |
| |
| Az URat, a te Istenedet féld, és őt szolgáld, az ő nevére esküdj! | | Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, |
| |
| Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél. | | Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, |
| |
| Féld az Urat, a te Istenedet, tiszteld és az ő nevére esküdj! | | Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, |
| |
| Csak azért ismerhetjük Urunkat, mert ő megismerteti magát velünk, mint jó pásztor, akié vagyunk s akit szerethetünk, imádhatunk, félhetünk, tisztelhetünk, mert önmagát adta juhaiért, hogy teljes és tökéletes közösségre juthassunk vele! |
|Krisztus benső ismerete
827|1259103600|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 6,24 | "Én vagyok!" Jn 10,11 |
| |
| Az ÚR megparancsolta nekünk, hogy teljesítsük mindezeket a rendelkezéseket, és féljük az URat, a mi Istenünket, akkor jó dolgunk lesz mindenkor, és éltet bennünket az ÚR, ahogyan van ez ma is. | | „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért |
| |
| És megparancsolta nékünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben, mint e mai napon. | | Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. |
| |
| S az Úr megparancsolta nekünk, hogy ezeket a törvényeket mind tartsuk meg, s féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jól menjen a sorunk, és életben tartson minket, ahogy ez máig is van. | | Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. |
| |
| A halál völgyében szívünk nem remeg, tudjuk, a halált is Jézus győzte meg! - Ezért őt féljük és szeressük, hogy életben tartson minket mindörökké! - Juha vagy-e már? |
|Pásztorunk a Jézus, hozzá tartozunk; hű ölébe rejtve, félni nincs okunk!
826|1259017200|dynamic|- Kedd|
| "Ne félj!" 5Móz 7,18 | "Én vagyok!" Jn 10,9 |
| |
| Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, hogy mit tett Istened, az Úr a fáraóval és egész Egyiptommal, | | Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. |
| |
| Ne félj tőlök; emlékezzél meg csak azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az égyiptombeliekkel: | | Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. |
| |
| ne félj tőlük! Jusson eszedbe, mit tett az Úr a fáraóval és az egyiptomiakkal. | | Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. |
| |
| Nincs más út az Atyához, mint Jézus, s az út kezdetén álló ajtó is ő; s a keskeny út a mennybe visz, de sok rajta a zord tövis; mégis jó legelőt talál az ő nyája a hazafelé vezető úton; s a hazug bálványok imádói megszégyenülnek! |
|Jézus az üdvösség kapuja; ne félj a bálványimádóktól!
825|1258930800|dynamic|- Kedd |
| | | |

824|1258930800|dynamic|- Hétfő | | "Ne félj!" 5Móz 7,20 | "Én vagyok!" Jn 10,7 |
| |
| Rettenetes félelmet bocsát rájuk Istened, az Úr, míg csak el nem pusztulnak azok is, akik előletek elrejtőzve megmaradnak. | | Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. |
| |
| Sőt még a darázsokat is rájok bocsátja az Úr, a te Istened mind addig, míglen elvesznek azok is, a kik megmaradtak, és a kik elrejtőztek te előled. | | Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. |
| |
| Sőt, darazsakat küld rájuk az Úr, a te Istened, míg mind el nem pusztulnak, akik megmaradtak, vagy elrejtőztek előletek. | | Jézus folytatta: "Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. |
| |
| Senki sem mehet az Atyához, csak Jézus által, de előbb az ő juhaivá kell lennünk, s el kell őt fogadnunk személyes szabadítónknak és megváltónknak, hogy pásztorolhasson bennünket, s ne kelljen félnünk! |
|Az örök élet ajtaja is Jézus!
823|1258844400|dynamic|- Vasárnap | | "Ne félj!" 5Móz 7,21 | "Én vagyok!" Jn 8,58 |
| |
| Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az Úr, a nagy és félelmetes Isten! | | Jézus így felelt nekik: "Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok." |
| |
| . Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten! | | Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. |
| |
| Ne félj tőlük! Mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. | | Jézus így válaszolt: "Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok." |
| |
| Az örök Vagyok az egyetlen ÚR s a Fia vele egylényegű, örökkévaló Isten, s megtérésünk óta, az Atya-Fiú Lelke által bennünk él; - mért félne szívem, él az én Uram! |
|Ha Isten velünk, köztünk sőt bennünk van, ki lehet ellenünk?!
822|1258763760|dynamic|- Szombat | | "Ne félj!" 5Móz 10,17 | "Én vagyok!" Jn 8,28 |
| |
| Mert Istenetek, az Úr, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni. | | Jézus tehát ezt mondta: "Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket. |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, a ki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad. | | Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok. |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek az Istenek Istene és az Urak Ura, a nagy, a hatalmas és a félelmetes Isten, aki nem részrehajló, s akit nem lehet ajándékkal megvesztegetni, | | Jézus mégis folytatta: "Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított. |
| |
| Az Emberfia Atyja akarata szerint élt és tanította az embereket, aki megdicsőítette őt; a kereszt volt trónusa, hogy ártatlan halálával és kiontott vérével ne megvesztegesse, de kiengesztelje Istent a mi bűneink miatt! |
|A mi Istenünk az egyedüli ÚR, s Jézus az ő Fia!
821|1258671600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 5Móz 10,20 | "Én vagyok!" Jn 8,25 |
| |
| Az Urat, a te Istenedet féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj! | | Megkérdezték tehát tőle: "Ki vagy te?" Jézus így válaszolt nekik: "Az, akinek eleitől fogva mondom magamat. |
| |
| Az Urat, a te Istenedet féljed, őt tiszteljed, ő hozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdjél. | | Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitől fogva mondok is néktek. |
| |
| Féld az Urat, a te Istenedet, szolgálj neki, ragaszkodj hozzá és az ő nevére esküdj! | | Erre megkérdezték tőle: "De hát ki vagy te?" "A kezdet, amint már mondtam nektek - mondta Jézus feleletül. - |
| |
| A Fiú egylényegű az Atyával és örökkévaló, mi pedig ne kételkedjünk ebben a titokban, hanem ismerjük meg a Fiú által az Atyát, hogy gyermekeiként neki engedelmeskedjünk, rá hallgassunk és őt imádjuk! |
|Jézus Isten Fia, őt is fénünk és szeretnünk kell!
820|1258585200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 5Móz 11,25 | "Én vagyok!" Jn 8,24 |
| |
| Senki sem állhat meg veletek szemben. Rettegést és félelmet kelt Istenetek, az Úr, az egész országban, ahova csak léptek, ahogyan megígérte nektek. | | Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben." |
| |
| Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek. | | Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben. |
| |
| Senki sem lesz képes ellenállni nektek. Félelemmel és rettegéssel tölti el az Úr előttetek azt az egész földet, hogy amint megígérte, bevonulhassatok oda. | | Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben." |
| |
| Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó - ez az öt rövid szó az ősi hitvallás, amit ha magadra nézve is érvényesnek fogadsz el; nem kell félned és nem az örök halál lesz az osztályrészed! |
|Vagy féled az Urat, vagy félhetsz igazságos ítéletétől!
819|1258498800|dynamic|- Szerda| | |
| "Ne félj!" 5Móz 14,23 | "Én vagyok!" Jn 8,12 |
| |
| Az ÚRnak, Istenednek a színe előtt edd meg, azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakjék az ő neve. Ezt tedd gabonádnak, mustodnak és olajodnak a tizedével, marhádnak és juhodnak az elsőszülöttjével. Így tanuld meg félni Istenedet, az URat mindenkor! | | Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, a melyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az ő neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben. | | Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. |
| |
| és az Úr, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet majd kiválaszt neve hajlékául, tarts ünnepi lakomát gabonád, borod és juhod első elléséből, hogy megtanuld az Urat, a te Istenedet minden időben félni. | | Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| Az Úr Jézus a világ világosságának nevezi mindenkori követőit, mert ő azzá teszi őket, s mi tetteinkkel mutathatjuk meg, hogy őt féljük és szeretjük mindenek felett! |
|Féljük és kövessük a világ Világosságát!
818|1258412400|dynamic|- Kedd|*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** https://garainyh.hu/utmutato
| - Kedd [2009.11.17.] | |
| | | | | | "Ne félj!" 5Móz 17,13 | "Én vagyok!" Jn 7,34 | | | | Hallja meg az egész nép, és féljen; ne legyenek többé elbizakodottak! | | Kerestek majd engem, de nem találtok meg, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” | | | | És mind az egész nép hallja, és féljen, hogy elbizakodottan senki ne cselekedjék többé | | Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és a hol én vagyok, ti nem jöhettek oda. | | | | de tudja meg az egész nép a dolgot, hadd rettegjen, s attól fogva ne legyen többé önhitt. | | Keresni fogtok, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” | | | | "Hívjátok segítségül, amíg közel van!" - Tudja meg mindenki, s ne bízzon önmagában, nem akkor tud megtérni a bűnös, amikor majd ő akarna, hanem amíg itt van a kegyelem ideje; de ma még lehet, ma még szabad; borulj le a kereszt alatt! | |
|"Keressétek az URat, amíg megtalálható!"
817|1258326000|dynamic|- Hétfő| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 18,22 | "Én vagyok!" Jn 7,28 |
| |
| Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle! | | Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: „Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én mégsem önmagamtól jöttem, hanem az, aki engem elküldött, igaz, ti őt nem ismeritek. |
| |
| Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól! | | Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, a ki engem elküldött, a kit ti nem ismertek. |
| |
| (Tudd meg hát:) azok a szavak, amelyek, bár a próféta az Úr nevében hirdeti őket, nem válnak valósággá, s nem teljesülnek, olyan szavak, amelyeket nem az Úr mondott. A próféta mondta őket elbizakodottságában, nem kell tőlük tartanod. | | Jézus a templomban tanítva ezt felelte rá: „Igen, ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek. |
| |
| Az Ószövetségben is voltak hamis próféták, őket nem Isten küldte, ma is vannak tévtanítók, ne rájuk hallgassunk, hanem csak egyszülött Fiára, akit Atyja küldött, s mi csak őáltala mehetünk az Atyához, aki így hitelesítette őt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” |
|Csak Isten küldöttének szavára hallgass!
816|1258239600|dynamic|- Vasárnap | | "Ne félj!" 5Móz 19,20 | "Én vagyok!" Jn 6,51 |
| |
| Hallják ezt meg a többiek is, és féljenek, és többé ne kövessenek el köztetek ilyen gonosz dolgot. | | Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” |
| |
| Hogy a kik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek te közötted ilyen gonosz dolgot. | | Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. |
| |
| A többiek is szerezzenek róla tudomást, hadd fogja el őket a félelem és ne merészkedjenek ilyet tenni körödben. | | Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” |
| |
| Isten a Tízparancsolatban megtiltotta a hamis tanúágtételt, s amilyen mértékkel a hazug mért, neki is úgy fognak mérni, de Urunk szavában se kételkedjük, s ne tartsuk kemény bszédnek, amin megbotránkozunk, hanem vegyük komolyan kijelentését: az ő teste igazi étel és vére igazi ital s általa örökké élhetünk! |
|Ne tanúskodj hamisan és ne kételkedj az igében!
815|1258153200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 5Móz 20,1 | "Én vagyok!" Jn 6,48 |
| |
| Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és látsz lovakat, harci kocsikat és nálad nagyobb sereget, ne félj tőlük, mert veled lesz Istened, az ÚR, aki felhozott téged Egyiptomból. | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| Mikor hadba mégy ellenséged ellen, és látsz lovakat, szekereket, náladnál nagyobb számú népet: ne félj tőlök, mert veled van az Úr, a te Istened, a ki felhozott téged Égyiptom földéről. | | Én vagyok az életnek kenyere. |
| |
| Ha ellenséged ellen harcba indulsz, s lovakat, harci szekereket és magadnál népesebb hadinépet látsz, ne rettenj meg tőlük. Mert veled az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről. | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| Úgy van veled a te Istened, hogy benned él, ha te elfogadtad örök életet ajándékozó Fiát életed Urának, s ekkor ő már most "van" feltámadás és élet a te számodra is s minden félelmedből megszabadít! |
|Az ÚR Jézus az élet kenyere - él benned?
814|1258066800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 5Móz 20,3 | "Én vagyok!" Jn 6,41 |
| |
| Ezt mondja nekik: Halld meg, Izráel! Ti most készültök megütközni ellenségeitekkel. Ne lágyuljon meg a szívetek, ne féljetek, ne rettegjetek, és ne rémüljetek meg tőlük! | | A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le” - |
| |
| És ezt mondja nékik: Hallgasd meg Izráel! Ti ma készültök megütközni ellenségeitekkel: A ti szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttök; | | Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá. |
| |
| Mondja: „Halld, Izrael! Ma harcba szálltok ellenségeitekkel. De ne csüggedjen szívetek! | | A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” |
| |
| Isten ütközet előtt erősítette népét, ő velük van; nekünk sem kell félnünk, mert Fiában egészen közel jött hozzánk, aki az úrvacsora szentségében önmagát adja nékünk; mert az ő teste valódi étel és az ő vére valódi ital; s ez örök közösséget teremt vele! |
|Az örök Vagyok bátorítása nekünk is szól!
813|1257980400|dynamic|- Csütörtök| | Ne félj!" 5Móz 20,8 | "Én vagyok!" Jn 6,35 |
| |
| Azután még ezt is mondják meg az elöljárók a népnek: Van-e itt olyan ember, aki fél, és lágy szívű? Az menjen vissza a házához, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz hasonlóan! | | Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. |
| |
| Még tovább is szóljanak az előljárók a néphez, és ezt mondják: Kicsoda olyan férfi, a ki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve. | | ŐJézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. |
| |
| Aztán így folytassák az írnokok a hadinéphez intézett beszédüket: „Ki fél, s kinek csügged a szíve? Lépjen elő, s menjen haza, nehogy testvérei szívét is a magáéhoz hasonlóan gyávává tegye.” | | „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. |
| |
| Ne csüggedjünk tehát, az élő kenyér önmagát adja értünk, fogadjuk el áldozatát a magunk számára is érvényesnek, hogy vele győzhessünk örökre! |
|Az örök Vagyok önmagát kínálja táplálékul
812|1257894000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 5Móz 25,18 | "Én vagyok!" Jn 6,20 |
| |
| amikor találkozott veled útközben, és levágta azokat, akik elgyengülve hátramaradtak, mert fáradt és kimerült voltál, az pedig nem félt az Istentől. | | de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Hogy reád támadt az úton, és megverte a seregnek utolsó részét, mind az erőtleneket, a kik hátul valának, a mikor magad is fáradt és lankadt voltál, és nem félte az Istent. | | Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! |
| |
| Istent nem félve hátba támadtak az úton, amikor fáradt és kimerült voltál, s elszakították tőled a hátul sántikálókat. | | De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Amálék pogány népe nem tisztelte és nem félte a mindenható Úristent, ezért gyilkolta választott népét; de akinek az ÚR az Istene, az bátran reá hagyatkozik és benne bízik szüntelen, mert elhiszi Jézus bátorító szavát - és szereti őt! |
|Az Atyát és a Fiút félnünk és szeretnünk kell!
811|1257807600|dynamic|- Kedd| | Ne félj!" 5Móz28,58-59 | "Én vagyok!" Jn 4,26 |
| |
| Ha nem tartod meg és nem teljesíted ennek a törvénynek minden igéjét, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben, és ha nem féled Istenednek, az ÚRnak dicsőséges és félelmes nevét, akkor az ÚR csodálatos csapásokat küld rád és utódaidra; nagy és tartós csapásokat, rosszindulatú és tartós betegségeket. | | Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Hogyha meg nem tartod és nem teljesíted e törvény minden ígéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét: Csudálatosakká teszi az Úr a te csapásaidat, és a te magodnak csapásait: nagy és maradandó csapásokká, gonosz és maradandó betegségekké. | | Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek. |
| |
| Ha nem ügyelsz rá, hogy ennek a törvénynek, amely ebben a könyvben írva áll, minden szavát megtartsd, félvén ezt a dicsőséges és félelmetes nevet: az Urat, Istenedet, akkor az Úr egészen rendkívüli csapásokkal, nagy és hosszan tartó csapásokkal, súlyos és hosszas betegségekkel sújt téged és utódaidat. | | Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Szóba áll veled az Isten és az ő Fia is, ez nem hétköznapi esemény; s előre szól: az ő dicsőséges nevét imádd és őt féld egyedül, mert nincs más Isten; de ő a te Urad szeretne lenni; válaszolj neki! |
|A veled beszélő Isten figyelmeztet!
810|1257721200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 5Móz 31,6 | "Én vagyok!" Lk 24,39 |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled. | | Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlök, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged. | | Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! |
| |
| Legyetek bátrak, és erősek! Ne féljetek s ne rettegjetek tőlük! Mert az Úr, a te Istened veled vonul. Nem fog elhagyni, sem cserbenhagyni.” | | Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” |
| |
| Mennyei testben jelent meg Jézus, mi is így támadunk fel, ne rettegjünk hát, ő nem hagy cserben, vele leszünk örökre, ha már most hiszünk benne, mint Urunkban és Istenünkben! |
|Feltámadott Urunk bátorít; ő él és velünk marad!
809|1257634800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 5Móz 31,8 | "Én vagyok!" Lk 22,70 |
| |
| Maga az ÚR megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj! | | Erre mind azt kérdezték: „Akkor hát te vagy az Isten Fia?” „ Ti mondjátok, hogy én vagyok” - felelte nekik. Azok pedig így szóltak: „Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából.” |
| |
| Az Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj! | | Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából. |
| |
| Az Úr azonban előtted vonul, veled lesz, nem hagy el és nem hagy cserben. Ne félj és ne csüggedj!” | | Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” „Mi szükségünk van még tanúkra? - mondták erre. - Magunk hallottuk a saját szájából.” |
| |
| Nem hagy cserben az Isten Fia, ha őt vallodd Uradnak és Istenednek! |
|Az örök VAGYOK lesz veled, ezért ne csüggedj!
808|1257548400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 5Móz 31,12 | "Én vagyok!" Lk 22,27 |
| |
| Gyűjtsd össze a népet, a férfiakat, a nőket és a gyermekeket, meg a lakóhelyeiden élő jövevényeket, hogy hallják meg, és tanulják meg, és féljék Isteneteket, az URat, megtartván és teljesítvén ennek a törvénynek minden igéjét. | | Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” |
| |
| Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, a ki a te kapuidon belől van, hogy hallják és tanuljanak, és féljék az Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét. | | Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál. |
| |
| Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, a nőket és a gyerekeket, valamint a körödben, városaidban élő idegent, hogy hallják s megtanulják félni az Urat, a te Istenedet, s ügyeljenek a törvény minden szavának megtartására. | | Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. |
| |
| Urunk példáját követve szolgálhatunk Istennek és embertársainknak, az ő akarata, igéje szerint; mert Istent félnünk és szeretnünk kell, s csak benne bízzunk! |
|Isten félelme és szolgálata
807|1257462000|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 31,13 | "Én vagyok!" Lk 1,28 |
| |
| Fiaik is, akik még nem ismerik, hallgassák meg, és tanulják meg, hogy féljék Istenüket, az URat mindenkor, amíg csak éltek azon a földön, ahová most átkeltek a Jordánon, hogy azt birtokba vegyétek. | | Az angyal belépve hozzá így szólt: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” |
| |
| És az ő fiaik is, a kik nem tudják még, hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti Isteneteket kell félni mind addig, a míg éltek azon a földön, a melyre általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt. | | És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. |
| |
| Különösen gyermekeiteknek kell, akik nem ismerik, hallaniuk s megtanulniuk az Urat, a ti Isteneteket félni, amíg csak éltek azon a földön, ahova most a Jordánon túl bevonultok, hogy birtokba vegyétek.” | | Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” |
| |
| A túlélés feltétele: az istenfélelem és a neki való feltétlen engedelmesség, s akkor örökre velünk van az ÚR! |
|Az istenfélőket kegyelmébe fogadja az ÚR!
806|1257375600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Józs 1,9 | "Én vagyok!" Mk 14,62 |
| |
| Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz. | | Jézus ezt mondta: „Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben.” |
| |
| Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz. | | Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel. |
| |
| hogy légy erős és kitartó? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” | | Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” |
| |
| Jézus mindöröktől fogva létező Isten, aki velünk van minden napon, míg újra eljön ítélni és magával visz; így lesz veled mindenkor, mindenütt és mindenben; mért félne szívem, él az én Uram! |
|Az örök Vagyok lesz a te Istened; mert Jézus visszajön!
805|1257289200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Józs 8,1 | "Én vagyok!" Mk 12,26 |
| |
| Azután ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj, ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. | | Arról pedig, hogy feltámadnak a halottak, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, hogy mit mondott neki Isten a csipkebokornál: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene? |
| |
| És monda az Úr Józsuénak: Ne félj és ne rettegj! Vedd magadhoz mind a fegyverfogható népet, és kelj fel és menj fel Aiba, meglásd: kezedbe adom Ainak királyát és az ő népét, városát és földét. | | A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. |
| |
| Akkoriban az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj és ne aggódj! Vidd magaddal az összes harcost. Rajta, vonuljatok fel Ai ellen! Nézd, kezedbe adom Ai királyát, népét, városát és földjét. | | Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokorról szóló részben, mit mondott Isten a halottak feltámadásáról? Én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene vagyok! |
| |
| Isten számára mindenki él; ha engedelmeskedsz igéjének, vele mindíg győzhetsz, mert Jézusban ő a te mennyei Atyád lett, s Lelke által benned él! - Mért félne szívem, él az én Uram! |
|Az élők Istene így bátorít téged: Ne félj és ne rettegj!
804|1257202800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Józs 10,8 | "Én vagyok!" Mk 6,50 |
| |
| Az ÚR ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki sem állhat meg közülük előtted. | | Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Monda pedig az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted. | | Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. |
| |
| Az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj! Kezedbe adom őket. Senki sem lesz képes ellenállni neked.” | | mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” |
| |
| Ha rábízzuk magunkat teljesen, akkor beteljesíti igéretét s eszközeiül használhatja gyermekeit e világban; hirdethetjük evangéliumát, minden rendelkezésre álló eszközzel! |
|Féleleműző és bátorító Istenünk van
802|1257116400|dynamic|- Hétfő| | | | |
| "Ne félj!" Józs 10,25 | "Én vagyok!" Mt 28,20 |
| |
| Ekkor azt mondta nekik Józsué: Ne féljetek, és ne rettegjetek, legyetek erősek és bátrak! Mert így tesz az ÚR minden ellenségetekkel, akikkel harcolni fogtok. | | tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” |
| |
| És monda nékik Józsué: Ne féljetek, és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erősek, mert ekképen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, a kik ellen ti hadakoztok. | | Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! |
| |
| Odamentek és a nyakukra hágtak. Józsue pedig így folytatta: „Ne féljetek és ne aggódjatok, legyetek bátrak és erősek, mert így fog bánni az Úr minden ellenségetekkel, akivel csak meg kell küzdenetek.” | | és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” |
| |
| Jézus velünk marad mindvégig, ha engedelmeskedünk missziói parancsának, és ő cselekszik bennünk és általunk, ha hű tanúi vagyunk ebben a világban! |
|A velünk lévő Isten harcol értünk - ne féljünk!
801|1257030000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Józs 11,6 | "Én vagyok!" Mt 22,32 |
| |
| Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkor Izráelnek adom mindnyájukat halálra sebezve. Vágd át lovaik inát, és gyújtsd fel harci kocsijaikat! | | Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” |
| |
| Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé; lovaikat bénítsd meg, szekereiket pedig égesd meg tűzzel. | | Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. |
| |
| Akkor az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ne félj itt ezektől az emberektől, mert holnap ilyen idő tájt legyőzve látja Izrael mindnyájukat. Lovaiknak vágd el a lábuk inát, harci szekereiket pedig égesd el!” | | Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké.” |
| |
| Az örök Vagyok számára mindenki él és ezért nem lehet emberekbe vetni bizodalmunkat! |
|Az élők Istene bátorít: Ne félj emberektől!
800|1256943600|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!" Józs 22,25 | "Én vagyok!" Mt 18,20 |
| |
| Hiszen a Jordánt határrá tette az ÚR köztünk és köztetek, Rúben fiai és Gád fiai; nincs nektek közötök az ÚRhoz! Így a ti fiaitok lesznek az okai annak, ha a mi fiaink nem félik majd az URat. | | Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” |
| |
| Hiszen határt vetett az Úr mi közöttünk és ti közöttetek Rúben fiai és Gád fiai - a Jordánt; nincsen néktek részetek az Úrban! És elidegeníthetnék a ti fiaitok a mi fiainkat, hogy ne féljék az Urat! | | Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. |
| |
| Hát nem közénk és közétek, Ruben fiai és Gád fiai közé húzta-e határul a Jordánt az Úr? Nincs részetek az Úrban! Így fiaitok lennének az oka annak, hogy fiaink nem félik többé az Urat. | | Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” |
| |
| És mi ővele vagyunk és leszünk mindenkor, s közösségünk van vele, soha el nem múló szeretetkapcsolat, ezért: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz! |
|Ha Istent féljük és szeretjük, ő velünk marad mindörökké!
799|1256857200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Józs 24,12 | "Én vagyok!" Mt 14,27 |
| |
| Rettenetes félelmet bocsátottam rájuk, és az futamította meg az emóriak két királyát, nem a te kardod és nem a te íjad. | | De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Mert elbocsátám előttetek a darázsokat, és űzék azokat előletek: az Emoreusok két királyát, de nem a te fegyvered által, de nem a te kézíved által! | | De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! |
| |
| Darazsakat küldtem, s azok az amoriták mindkét királyát elűzték előletek - nem kardodnak köszönheted, nem is íjadnak. | | Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Jézus kettős bátorítására rászorulunk, ha ő van velünk, nincs mitől és kitől félnünk, mert ő harcol értünk, a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk; ő a mi diadalmunk! |
|Én vagyok! Ne féljetek!
798|1256770800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Józs 24,14 | "Én vagyok!" Mt 11,29 |
| |
| Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! | | Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek |
| |
| Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel; és hányjátok el az isteneket, a kiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvizen és Égyiptomban, szolgáljatok az Úrnak. | | Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. |
| |
| Most hát féljétek az Urat és szolgáljatok neki minden erőtökből és hűségesen. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek atyáitok a folyón túl és Egyiptomban szolgáltak és szolgáljatok az Úrnak! | | Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. |
| |
| Nem csak Józsuénak kellett Istent választania, ő háza népével együtt az Úrnak való szolgálatot választotta a bálványimádás helyett, hanem Jézus nekünk is ajánlatot tesz; ki lesz a te életed Királya; válaszd őt, aki igatársadul kínálja oda magát, többet mit tehetne érted? |
|Isten- és igatárs választás
797|1256684400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Bír 4,18 | "Én vagyok!" Mal 1,14 |
| |
| Jáél kijött Sisera elé, és ezt mondta neki: Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj! - Betért hozzá a sátorba, és ő betakarta egy takaróval. | | Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az ÚRnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok - mondja a Seregek URa -, és félik nevemet a népek! |
| |
| És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki: Jőjj be Uram, jőjj be hozzám, ne félj! És betére ő hozzá a sátorba, és betakará őt lasnakkal. | | Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között! |
| |
| Jáel Sziszera elé ment, és így szólt hozzá: „Térj be, uram, térj be hozzám, és ne félj!” Betért tehát a sátrába, és ő betakarta egy szőnyeggel. | | Átkozott az a csaló, aki - bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul - mégis egy sérültet áldoz fel. Mert én vagyok a Nagy Király - mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között. |
| |
| Mi se emberektől féljünk, hanem az egyetlen igaz Istent imádjuk és őt féljük egyedül; teljes szívből adjuk át magunkat neki, s ő minden körülmények között megtartja gyermekei életét! |
|A Seregek Ura nevét félik a népek
796|1256598000|dynamic|- Kedd | | | | |
| "Ne félj!" Bír 6,10 | "Én vagyok!" Mal 1,6 |
| |
| és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra. | | A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? |
| |
| És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra. | | A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet? |
| |
| Így szóltam hozzátok: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok. Ti azonban nem hallgattatok szavamra.” | | A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? |
| |
| Féltőn szerető Isten a mi Urunk, nem tűri a bálványimádást, mert ő az egyedüli Isten a világon; ő a mi teremtő Atyánk, hallgassuk s tartsuk meg igéjét! |
|Az ÚR Istent féljük és szent nevét imádjuk egyedül!
795|1256593980|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Bír 6,23 | "Én vagyok!" Zak 10,6 |
| |
| Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! | | Hatalmassá teszem Júda házát, és József házát megsegítem. Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk, és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket. Mert én, az ÚR vagyok az Istenük, és meghallgatom őket. |
| |
| És monda néki az Úr: Békesség néked! ne félj, nem halsz meg! | | És megerősítem a Júda házát, és a József házát megsegítem, és visszahozom őket, mert szánom őket, és olyanokká lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; mert én vagyok az Úr, az ő Istenök, és meghallgatom őket. |
| |
| Az Úr így válaszolt neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg.” | | Júda házát erőssé teszem, József házát diadalmassá. Megújítom őket, mert megkönyörültem rajtuk, olyanok lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; [mert én vagyok az Úr, az ő Istenük, és meghallgatom őket.] |
| |
| Bűneink miatt halált, kárhozatot érdemelnénk, de Isten megkönyörül választottain, akik az életet választották és hittek Jézusban, azok nem halnak meg örökre, mert átmentek a halálból az örök életbe; hiszed-e ezt? |
|Az örök Vagyok bátorítja választott népét, gyermekeit
794|1256421600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Bír 7,3 | "Én vagyok!" Zak 8,8 |
| |
| Most azért hirdesd ki ezt a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, az térjen vissza, távozzék a Gileád hegyéről! Erre visszatért a hadinépből huszonkétezer ember, és csak tízezer maradt ott. | | Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán. |
| |
| Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: A ki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérének a nép közül huszonkétezeren, és csak tizezeren maradának ott. | | És elhozom őket és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek hűséggel és igazsággal. |
| |
| Hirdesd ki hát a nép füle hallatára: Aki fél és retteg, térjen vissza.” Így Gedeon próbára tette őket. Erre húszezer ember visszatért a népből, tízezer pedig ott maradt belőle. | | Visszahozom őket, hogy Jeruzsálemben lakjanak. Az én népem lesznek, és én az Istenük leszek hűségben és igazságban. |
| |
| Bátorság kell ráhagyatkozni Isten szavára, hinni azt, hogy ő mindíg, minden körülmények között a javunkat munkálja, s a hit: a reménylett dolgok valósággá válnak, az ÚR igérete beteljesül; gyermekei vele és nála élnek mindörökké! |
|A hit próbája és győzelme
790|1256335200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Ruth 3,11 | "Én vagyok!" Zak 2,9 |
| |
| Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. | | Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az ÚR -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen. |
| |
| Most hát, édes leányom, ne félj! Mindent, a mit mondasz, megteszek néked; mert tudja az én népemnek egész kapuja, hogy derék asszony vagy. | | Én pedig, szól az Úr, tűz-fal leszek körülötte és megdicsőítem magamat ő benne! |
| |
| Ne félj hát, leányom! Megteszek érted mindent, amire csak kértél, hisz Betlehem kapujánál mindenki tudja, hogy nagyszerű asszony vagy. | | Ezt mondja az Úr: Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.” |
| |
| Értjük az ÚR nagy szeretetét? Megtapasztaltuk? Igénybe vesszük, hiszünk benne? Megdicsőítjük őt a mi életünkkel, tetteinkkel, szavainkkal? Jó fegyverünk és pajzsunk ő? |
|Isten a mi oltalmunk, biztos segítség; mindent megtesz értünk
787|1256248800|dynamic|- Péntek|*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** https://garainyh.hu/utmutato
| - Péntek [2009.10.23.] | |
| | | | | | "Ne félj!" 1Sám 4,7 | "Én vagyok!" Zak 1,15 | | | | Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk - mondták -, mert ilyen még nem volt sohasem! | | És nagyon fel vagyok háborodva az elbizakodott népek miatt, mert amikor én kevéssé haragudtam, ők a romlást segítették elő. | | | | Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt. | | De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre, a kikre kevéssé haragudtam ugyan, de ők gonoszra törtek. | | | | fa filiszteusokat félelem fogta el, mert azt mondták: „Istenük eljött hozzájuk a táborba.” És így beszéltek: „Jaj nekünk, hisz ilyen még nem fordult elő! | | és nagyon haragszom a gőgös népekre. Én ugyanis csak egy kicsit haragudtam, ők azonban túllépték a mértéket. | | | | Az ÚR mindenkor megőrzi az ő gyermekeit, táborba száll értük, Szentlelkét rájuk bocsátja és küzd értük a hős vezér, ő a mi diadalmunk! A pogányság nem vehet győzelmet az ő anyaszentegyházán; ha Isten velünk, ki ellenünk! | |
|Isten haragjától félhetnek, kik az ő népét támadják!
786|1256162400|dynamic|- Csütörtök| | | | |
| "Ne félj!" 1Sám 4,20 | "Én vagyok!" Hagg 2,4 |
| |
| És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, | | Azért most légy bátor, Zerubbábel! - így szól az ÚR. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe - így szól az ÚR -, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! - így szól a Seregek URa. |
| |
| És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de ő nem felelt és nem figyelt arra. | | De most légy bátor, Zorobábel, azt mondja az Úr! Légy bátor te is, Jósua, Jehosadák fia, te főpap, és légy bátor e földnek minden népe, azt mondja az Úr, és cselekedjétek, mert én veletek vagyok, azt mondja a Seregeknek Ura, |
| |
| Mivel haldoklott, a körülötte levő asszonyok így beszéltek hozzá: „Ne aggódj, fiút szültél!” De nem felelt, nem vetett rá ügyet. | | De most, bátorság Zerubbábel! - mondja az Úr. Bátorság, Józsue főpap, Jehocadak fia! Bátorság, egész népe az országnak - mondja az Úr. Dolgozzatok! Hiszen én veletek vagyok! - mondja a Seregek Ura. |
| |
| Félelmeinktől megszabadít az ÚR, hogy bátran őt kövessük, neki szolgáljunk és életünkben, halálunkban csak reá bízzuk magunkat; s akkor vele leszünk örökké! |
|Légy bátor, mert az ÚR van veled!
785|1256076000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Sám 12,14 | "Én vagyok!" Hagg 1,13 |
| |
| Bárcsak félnétek az URat, és szolgálnátok neki, az ő szavára hallgatnátok, és ne lázadnátok fel az ÚR parancsa ellen, hanem követnétek Isteneteket, az URat ti is, meg a király is, aki uralkodik fölöttetek! | | Haggeus, az ÚR követe pedig ezt mondta a népnek az ÚR megbízásából: Én veletek vagyok! - így szól az ÚR. |
| |
| Hogyha az Urat félitek, és néki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, a ki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok. | | És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr. |
| |
| Ha félitek az Urat, neki szolgáltok, hallgattok a szavára, s nem lázadoztok parancsai ellen, ha ti is, királyotok is, aki uralkodik fölöttetek, az Urat, a ti Isteneteket követitek, akkor minden rendben lesz. | | Aggeus, az Úr követe így szólt a néphez: „Veletek vagyok!” - mondja az Úr. |
| |
| Istenfélelmünknek nagy jutalma van: megtartatás az ő országában, ahol az ÚR velünk van mindörökké! |
|Szolgáljunk a velünk lévő Úrnak!
784|1255989600|dynamic|- Kedd | | | | |
| "Ne félj!" 1Sám 12,18 | "Én vagyok!" Zof 3,17 |
| |
| És az ÚRhoz kiáltott Sámuel, az ÚR pedig mennydörgést és esőt adott azon a napon. Ekkor nagy félelem fogta el a népet az ÚR miatt és Sámuel miatt. | | Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. |
| |
| Kiálta azért Sámuel az Úrhoz, és az Úr mennydörgést és esőt adott azon a napon. És az egész nép nagyon megrettene az Úrtól és Sámueltől. | | Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked. |
| |
| Sámuel az Úrhoz folyamodott, s az Úr zivatart és esőt küldött azon a napon, úgyhogy az egész népet nagy félelem fogta el az Úrtól és Sámueltől. | | Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, |
| |
| Féleleműző evangélium az Ószövetségben; az örök Vagyok veled van örökké, ujjongva örül neked - fel tudod ezt ésszel fogni? Lehetetlen, de hihetem és bízhatom benne, sőt csak őt félem és szeretem, mostantól kezdve, mindörökké! |
|Szeret az Isten - még engem is!
783|1255903200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 1Sám 12,20 | "Én vagyok!" Zof 3,15 |
| |
| Akkor ezt mondta Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ti ugyan elkövettétek mindezt a rosszat, de azért ne térjetek el az ÚRtól, hanem szolgáljatok az ÚRnak teljes szívből! | | Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. |
| |
| És monda Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól, hanem az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekből. | | Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt |
| |
| De Sámuel ezt válaszolta a népnek: „Ne féljetek! Ezt a vétséget már elkövettétek. De mostantól ne forduljatok el az Úrtól, hanem szolgáljátok egész szívetekkel. | | Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! |
| |
| A félelem-mentes élet tika: szolgálj az Úrnak és szeresd őt teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből! |
|Nem kell félned, ha nem térsz el Uradtól!
782|1255816800|dynamic|- Vasárnap|*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** https://garainyh.hu/utmutato
| - Vasárnap [2009.10.18.] | |
| | | | | | "Ne félj!" 1Sám 22,23 | "Én vagyok!" Jóel 4,17 | | | | Maradj nálam, ne félj, mert aki az én életemre tör, az tör a te életedre is. Ezért biztonságban leszel nálam. | | Akkor megtudjátok majd, hogy én, az ÚR, vagyok Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom. Szent lesz Jeruzsálem, nem hatolnak be oda többé idegenek. | | | | Maradj nálam, ne félj; mert a ki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátorságosan lehetsz mellettem. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki a Sionon lakozom, az én szent hegyemen. És szentté lészen Jeruzsálem, és idegenek nem vonulnak át többé rajta. | | | | Maradj itt nálam és ne félj! Mert aki az életedre tör, az nekem is az életemre tör. Itt védelmem alatt állsz.” | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki a Sionon, szent hegyemen lakom. Szent hely lesz akkor Jeruzsálem, nem léphetnek be többé oda idegenek. | | | | Dávid csak ideig-óráig adhatott védelmet, de az ÚR végnélküli védelmet igér népének; az ő országában csak megváltott gyermekei lakoznak, akik többé nem jövevények, hanem háza népe Istennek, - ha mellette maradnak minden evilági életveszélyben! | |
|Földi és mennyei életvédő kijelentések
781|1255730400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 1Sám 23,17 | "Én vagyok!" Jóel 2,27 |
| |
| Mert így szólt hozzá: Ne félj, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. | | Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé. |
| |
| És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz. | | És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem. |
| |
| Azt mondta neki: „Ne félj, nem ér utol atyám keze. Te leszel Izrael királya, s én csak a második (személy) leszek. Atyám is tudja ezt jól.” | | „És tudni fogjátok, hogy Izraelben lakom, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, és nem más, és népemet soha többé nem éri szégyen.” |
| |
| Jónátán erősítette Dávidnak Istenbe vetett hitét, de ez csak földi vigasztalás; ám Isten bátorítása örök örömmel ajándékozza meg gyermekeit; s mi már azt is megtapasztaltuk, hogy az Úr Jézus úgy tud vigasztalni, mint senki más: szeretlek, hangzik majd a biztatás! |
|Földi és mennyei vigasztalás
780|1255644000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 1Sám 28,13 | "Én vagyok!" Hós 14,9 |
| |
| De a király ezt mondta neki: Ne félj! Mit láttál? Az asszony ezt felelte Saulnak: Isten-félét látok feljönni a földből. | | Efraimnak semmi köze többé a bálványokhoz. Én meghallgatom, és törődöm vele. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprus, tőlem kapod gyümölcsödet. |
| |
| És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljőni a földből. | | Efraim így szól: Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?! Én meghallgatom és figyelek reá. Olyan vagyok, mint a zöldelő cziprusfa! Tőlem származik a te gyümölcsöd! |
| |
| A király azt válaszolta neki: „Ne félj! Mit látsz?” „Egy szellemet látok, amint fölfelé száll a földről” - mondta az asszony. | | Mi köze Efraimnak ezentúl a bálványokhoz? Én hallgatom meg, én viselek rá gondot. Olyan leszek, mint a zöldellő ciprus; tőlem származik gyümölcsöd. |
| |
| Isten előtt utálatos a halottidézés bűne, bálványok helyett tőle tudakozódjunk, mert ő az élők Istene és az ő számára mindenki él; "Aki bölcs, belátja ezeket, aki értelmes, az megérti. Mert egyenesek az ÚR útjai, az igazak járnak rajtuk, a vétkesek elbuknak rajtuk." |
|Istent féld, ne bálványoktól tudakozódj!
779|1255557600|dynamic|- Csütörtök| | | | |
| "Ne félj!" 2Sám 7,10 | "Én vagyok!" Hós 13,4 |
| |
| Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmes dolgokat vitt véghez, amikor kiűzött nemzeteket és isteneket a nép elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból? | | Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, |
| |
| Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől. | | Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és ott elplántálám őt, és lakozék az ő helyében, és többé helyéből ki nem mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni őt, mint annakelőtte, |
| |
| S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye, nagy és félelmetes tetteket vigyen végbe, és népeket és isteneket űzzön el népe elől? | | S meghatározok népemnek, Izraelnek egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, és nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig, |
| |
| Örök és állandó lakóhelyet készít gyermekeinek Istenünk, miután megváltotta és Jézus vérével megtisztította őket; mert azért jött Jézus, hogy megkeressen, a kárhozatból kimentse lelkem - a helyeden vagy-e már? |
|Helyet készít megváltott népének az ÚR!
778|1255471200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Sám 7,23 | "Én vagyok!" Hós 12,10 |
| |
| Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmes dolgokat vitt véghez, amikor kiűzött nemzeteket és isteneket a nép elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból? | | De én, az ÚR, vagyok a te Istened, Egyiptom óta. Újra sátorlakóvá teszlek, amilyen egykor voltál. |
| |
| Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől. | | De én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől kezdve. Újra sátorok lakójává teszlek téged, mint az ünneplés napjain. |
| |
| S hol van a földön még egy nép, amelyet hozzá lehetne mérni népedhez, Izraelhez? (Olyan nép), amelyért az Isten elment volna, hogy saját népéül megszerezze, és híressé tegye, nagy és félelmetes tetteket vigyen végbe, és népeket és isteneket űzzön el népe elől? | | Én vagyok az Úr, a te Istened, amióta elhagytad Egyiptom földjét. Újra sátrakban kell majd laknod, mint a találkozás napján; |
| |
| Jézus mondja: "Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki", hogy tanítványai, követői lehessünk, Isten szent népe, ő pedig Megváltó Urunk és Királyunk legyen mindörökre! |
|Isten mindent megtesz választottaiért; megváltja gyermekeit
777|1255384800|dynamic|- Kedd| | | | |
| "Ne félj!" 2Sám 9,7 | "Én vagyok!" Hós 11,9 |
| |
| Dávid ezt mondta neki: Ne félj, hiszen én hűséggel tartozom neked apádért, Jónátánért, és visszaadom neked nagyapádnak, Saulnak minden földbirtokát, te pedig mindenkor az én asztalomnál étkezel. | | Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, nem indulatosan jövök. |
| |
| Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed. | | Nem végzem el haragomnak hevét; nem fordulok vissza Efraim vesztére; mert Isten vagyok én és nem ember, a Szent te közötted, és nem haraggal jövök én. |
| |
| Ekkor Dávid azt mondta neki: „Ne félj! Mert atyádra, Jonatánra való tekintettel jót teszek veled, s ősödnek, Saulnak egész földjét visszaadom neked. S mindig asztalomnál eszel majd.” | | Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a körödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást. |
| |
| Dávid tette kiábrázolja Isten irgalmas szeretetét, ő Fiára való tekintettel tesz jót velünk, örökséget ad nekünk országában és helyet készít az örök élet nagy vacsoráján - mért félne szívem, él az én Uram! |
|A szent Isten irgalmas választott népéhez, gyermekeihez
776|1255298400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 2Sám 13,28 | "Én vagyok!" Hós 5,12 |
| |
| Akkor Absolon ezt a parancsot adta legényeinek: Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, ezt mondom nektek: Vágjátok le Amnónt! Ti pedig öljétek meg, ne féljetek, hiszen én adom nektek a parancsot! Legyetek erősek és bátrak! | | Ezért én olyan leszek Efraimban, mint a moly, és Júda házában, mint a rothadás. |
| |
| Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvű lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg őt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek. | | Én pedig olyanná lettem Efraimnak, mint a moly, és a Júda házának, mint a rothadás. |
| |
| s megparancsolta szolgáinak: „Ügyeljetek! Ha Amnon már jó hangulatban lesz a bortól, azt fogom nektek mondani: Ragadjátok meg Amnont! Akkor öljétek meg! Ne féljetek, hisz magam adok rá nektek parancsot. Szedjétek össze bátorságotokat és legyetek derék emberek!” | | Olyan leszek Efraim számára, mint a moly, Júda házához, mint a rothadás. |
| |
| Dávid bűne miatt nem távozik el házából a fegyver, hiszen ő is megölette Úriást, fia pedig bosszút állt lánytestvére megrontóján, de Isten ne ölj parancsa örökérvényű; s a bűn belülről rontja meg az embert, de mindebből az Úrhoz menekülj! |
|Az örök Vagyok elítéli a bosszúállást
775|1255212000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 1Kir 8,43 | "Én vagyok!" Ez 44,28 |
| |
| te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. | | Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk! |
| |
| Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, a melyet én építettem. | | És lészen nékik örökségök: én vagyok az ő örökségök, és birtokot ne adjatok nékik Izráelben: én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| tégy meg mindent, amiért az idegen hozzád könyörög, hogy a földnek minden népe fölismerje nevedet, és féljen úgy, mint Izrael, s tudja meg, hogy ez a templom, amelyet építettem, a nevednek van szentelve. | | Ne legyen örökrészük, én vagyok az ő örökrészük. Birtokot se adjatok nekik Izraelben, mert én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| A földi templom az imádság háza, mennyei Atyánk meghallgatja az ott és bárhol, hittel mondott könyörgésünket és mert nemcsak a léviták a papok, hanem mindnyájan királyi papság vagyunk, ezért az ÚR a mi örökségünk, mert Isten gyermekei "örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak"! |
|Az ÚR az én örökségem, ezért benne bízom!
774|1255125600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 1Kir 17,13 | "Én vagyok!" Ez 43,27 |
| |
| Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! | | Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; | | És betöltsék e napokat; a nyolczadik napon és azután pedig áldozzák a papok az oltáron égőáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. | | E napok elmúltával, a nyolcadik napon, és azon túl is mutassák be a papok az oltáron égőáldozataitokat és közösségi áldozataitokat, s én kegyes leszek hozzátok - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Istent csak a legszebb, a tökéletes illeti meg, és az első az övé; ezt hirdetik az ószövetségi áldozatok, de legyen ő az első helyen mindenben a mi életünkben is! |
|Isten legyen az első mindenben és övé legyen mindenből az első!
773|1255039200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 1Kir 18,12 | "Én vagyok!" Ez 39,28 |
| |
| Megtörténhetik, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az ÚR lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem; pedig a te szolgád féli az URat ifjúkorától fogva. | | Majd megtudják, hogy én, az ÚR, Istenük voltam akkor is, amikor fogságba vittem őket a népek közé, mert összegyűjtöm őket földjükön, és nem hagyok ott közülük senkit. |
| |
| Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva. | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, ki fogságra vittem őket a pogányok közé, majd egybegyűjtém őket földjökre, és senkit közülök többé ott nem hagyok. |
| |
| Ha most elmegyek, téged meg az Úr lelke elvisz valami ismeretlen helyre, közben én oda megyek Achábhoz jelentést tenni, s téged nem találnak, hát akkor megöl. Azonkívül szolgád az Úr követője ifjúkora óta. | | Akkor megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük, mert száműztem ugyan a népek közé, de most összegyűjtöm őket hazájukba, és senkit sem hagyok ott közülük. |
| |
| Az ÚR gondját viseli azoknak, akik benne bíznak és halálos veszedelemből, fogságból is megszabadítja választottait; ezért mi is mindennél jobban féljük és szeressük Istent és csak benne bízzunk! |
|Isten megőrzi az őt félőket minden időben
772|1254952800|dynamic|- Csütörtök| | | | |
| "Ne félj!" 2Kir 1,15 | "Én vagyok!" Ez 39,22 |
| |
| Ekkor az ÚR angyala így szólt Illéshez: Menj el vele, ne félj tőle! Elindult tehát, és elment vele a királyhoz. | | Akkor majd megtudja Izrael háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenük, attól a naptól kezdve minden időkre. |
| |
| Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tőle. És ő felkelvén aláméne vele a királyhoz. | | És megtudja Izráel háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, attól a naptól fogva és azután. |
| |
| Az Úr angyala azt mondja Illésnek: „Menj le vele, ne félj tőle.” Erre fölállt, bement vele a királyhoz, | | Izráel háza megtudja, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük attól fogva továbbra is. |
| |
| Aki tudja, hogy ki az ő Istene, annak nem kell emberektől, még földi királyoktól sem félnie, mert az ő fennhatósága alatt, az erős várban biztonságban van az élete; még vár az Úr, s nyitva az erős vár kapuja, és ő az ajtó is! |
|Isten kijelentette magát prófétái által választott népének
771|1254866400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Kir 6,16 | "Én vagyok!" Ez 39,7 |
| |
| De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! | | Megismertetem szent nevemet népemmel, Izráellel, és többé nem hagyom, hogy gyalázzák szent nevemet. Akkor megtudják a népek, hogy én, az ÚR, Izráel Szentje vagyok. |
| |
| Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök. | | És az én szent nevemet megismertetem az én népem, Izráel között, s többé nem hagyom megfertéztetni szent nevemet; és megtudják a pogányok, hogy én, az Úr, szent vagyok Izráelben! |
| |
| De ő azt válaszolta: „Ne félj! Mert azok, akik velünk vannak, többek, mint azok, akik velük vannak.” | | Ismertté teszem szent nevemet népem, Izrael körében, nem tűröm tovább, hogy megszentségtelenítsék nevemet. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, Izrael Szentje. |
| |
| Megdicsőíttetik-e neve életedben? Félsz hirdetni evangéliumát? Ha Isten veled, ki lehet ellended? Vagy még miattad káromolják Isten nevét? A válaszokat csak Isten és te tudod, de életeddel közhírré teheted! |
|Rólad megtudhatják mások, hogy a szent Isten gyermeke vagy?
770|1254780000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 2Kir 17,7 | "Én vagyok!" Ez 39,6 |
| |
| Ez pedig azért történt, mert Izráel fiai vétkeztek Istenük, az ÚR ellen, aki felhozta őket Egyiptom földjéről, Egyiptom királyának, a fáraónak a hatalma alól. Más isteneket féltek, | | Tüzet bocsátok Magógra és azokra, akik biztonságban laknak a szigeteken, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ez pedig azért történt, mert az Izráel fiai vétkeztek az Úr ellen, az ő Istenök ellen, a ki őket kihozta Égyiptom földéből, a Faraónak, az égyiptomi királynak kezéből, és idegen isteneket tiszteltek. | | És bocsátok tüzet Mágógra és azokra, a kik a szigeteken bátorságosan laknak, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ez azért történt, mert Izrael fiai vétkeztek az Úr, az ő Istenük ellen, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, Egyiptom királyának a hatalmából, és idegen isteneket imádtak. | | Tüzet bocsátok Magógra és a biztonságban élő szigetlakókra, akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| A választott nép is azért kerül fogságba s így végül elpusztul, amiért Góg és Magóg pogány népe is megég, mert nem az ÚR az egyedüli Istenük, s ez kizárja őket a vele való közösségből - a Tízparancsolat ma is érvényben van: Ne legyen más Istened! |
|A pusztulás oka: bálványimádás; Isten szent nevének meggyalázása
769|1254693600|dynamic|- Hétfő|*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** https://garainyh.hu/utmutato
| - Hétfő [2009.10.05.] | |
| | | | | | "Ne félj!" 2Kir 17,25 | "Én vagyok!" Ez 39,5 | | | | Ott lakásuk kezdetén nem félték az URat, ezért az ÚR oroszlánokat küldött rájuk, s azok öldösték őket. | | A harcmezőn esel el. Én megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. | | | | És történt ott lakásuk kezdetén, hogy nem az Urat félték, és az Úr oroszlánokat bocsátott reájok, a melyek többet megöltek közülök. | | A mező színén esel el, mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. | | | | De már letelepedésükkor sem félték az Urat. Ezért az Úr oroszlánokat szabadított rájuk, ott üvöltöttek köztük. | | A nyílt mezőn esel el, mert én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. | | | | A szent Isten nem tűri neve gyalázatát és megvetését sen a Samáriába újonnan betelepítettektől, sem Góg pogány népétől, ő féltőn szerető ÚR; s igéje beteljesül mindenkor! | |
|Az istenfélelem hiánya halálos bűn!
768|1254607200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 2Kir 17,28 | "Én vagyok!" Ez 38,23 |
| |
| El is ment egy pap azok közül, akiket Samáriából fogságba vittek, és letelepedett Bételben. Ez tanította meg azokat, hogy hogyan féljék az URat. | | Így mutatom meg, hogy nagy és szent vagyok, és megismertetem magamat a sok néppel, és megtudják majd, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És elméne egy a papok közül, a kiket Samariából elvittek volt, és lakék Béthelben, és megtanította őket, hogy mikép tiszteljék az Urat. | | És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Így hát azok közül a papok közül, akiket Szamariából elhurcoltak, az egyik visszatért, letelepedett Bételben, s tanította őket, hogyan kell az Urat imádniuk. | | Így bizonyítom be, hogy nagy és szent vagyok, és kinyilvánítom magamat sok nép szeme láttára. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Az örökkévaló Isten kinyilvánítja magát minden nép számára, és a történelem Ura megítéli a bálványimádást, de gondoskodik arról is, hogy őt megismerjék és féljék. Számunkra az ő Fiában jelentette ki magát és általa van menetelünk az Atyához! |
|A szent Istent minden nép megismeri majd és imádja
767|1254520800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 2Kir 17,32 | "Én vagyok!" Ez 37,28 |
| |
| Így történt, hogy bár félték az URat, de az áldozóhalmokon is alkalmaztak maguk közül való papokat, akik az áldozóhalmokon levő templomokban tevékenykedtek. | | Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre. |
| |
| De miután az Urat is tisztelték, a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegéből, a kik ő érettök áldoztak a magaslatok házaiban. | | És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem közöttök lesz mindörökké. |
| |
| Imádták az Urat, de ugyanakkor papokat választottak maguk közül a magaslatokra, hogy a magaslati szentélyekben ellássák a szolgálatot. | | Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, én szentelem meg Izraelt, mert szentélyem mindörökre köztük lesz. |
| |
| Féltőn szerető Isten az ÚR, nem tűri a bálványimádást; megmutatja dicsőségét választott népén a pogányok számára is, hogy minden nép őt imádja örökké! |
|Fél szívvel nem lehet az Urat szolgálni!
793|1254434400|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!" 2Kir 17,33 | "Én vagyok!" Ez 37,27 |
| |
| Félték tehát az URat is, de tisztelték a maguk isteneit is, azoknak a pogány népeknek az istentiszteleti módja szerint, akik közül elhurcolták őket. | | Hajlékom náluk lesz, Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. |
| |
| Így tisztelték az Urat és szolgálták az ő isteneiket is, ama népek szokása szerint, a kik közül elhozták volt őket. | | És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és ők nékem népem. |
| |
| Így imádták az Urat, de egyszersmind a maguk isteneinek is szolgáltak, azoknak a népeknek a szokásaihoz híven, amelyek közül oda kerültek. | | Köztük lesz hajlékom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| Ne legyen más istened, ne imádj bálványt! - ez a parancs ma sem érvénytelen, és Isten ajánlata is érvényes mindazok számára, akik őt választják egyedüli Uruknak; csak így lehetsz Isten gyermeke, a Jézus Krisztusba vetett élő hited által! |
|Nem lehet két úrnak szolgálni!
792|1254348000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 2Kir 17,34 | "Én vagyok!" Ez 37,23 |
| |
| A mai napig is követik a régi istentiszteleti módot. Nem félik az URat, és nem követik az ő rendelkezéseit és tisztelete módját a szerint a törvény és parancsolat szerint, amelyet az ÚR parancsolt Jákób fiainak; Jákóbnak az Izráel nevet adta. | | Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| És mind e mai napig az ő régi szokásuk szerint cselekesznek; nem tisztelik igazán az Urat, és nem cselekesznek az ő rendeléseik és szokásuk szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, a melyet az Úr parancsolt a Jákób fiainak, a kiknek az Izráel nevet adta. | | És többé meg nem fertéztetik magokat bálványaikkal és útálatosságaikkal és minden bűneikkel; és megtartom őket minden oly lakóhelyöktől, a melyekben vétkeztek, és megtisztítom őket, és lesznek nékem népem és én leszek nékik istenök. |
| |
| Mind a mai napig korábbi szokásaik szerint élnek. Nem félik az Urat, nem igazodnak törvényeihez és parancsaihoz, ahhoz a törvényhez és parancshoz, amelyet Jákob fiainak adott, akinek az Izrael nevet adta. | | Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, iszonyatos tetteikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket a hűtlenségből, amelyet elkövettek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. |
| |
| ...tárul elénk e két igében, bálványimádás és tisztátalanság volt, Isten imádata és megtisztített élet vár rájuk az ÚR kiválasztó kegyelméből és végtelen szeretetéből; de ez minden ember élettörténete is, születésétől fogva istentelen, amíg meg nem tér Urához és Istenéhez, aki megtisztítja és gyermekévé fogadja örökre! |
|A választott nép istentiszteleti múltja és jövője
791|1254261600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Kir 17,35 | "Én vagyok!" Ez 37,13 |
| |
| Mert velük szövetséget kötött az ÚR, és ezt parancsolta nekik: Ne féljetek más isteneket, és ne imádjátok azokat, ne tiszteljétek őket, és ne áldozzatok nekik! | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! |
| |
| És a kikkel az Úr szövetséget kötött, és megparancsolta nékik, mondván: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok őket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nékik; | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitándom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! |
| |
| Sőt, szövetséget is kötött velük az Úr, és meghagyta nekik: „Ne tiszteljetek idegen isteneket, ne imádjátok őket, ne szolgáljatok nekik és ne mutassatok be nekik áldozatot. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. |
| |
| Minden más csak embercsinálta bálvány, semmi, Isten öl és megelevenít, sírba visz de visszahoz és feltámasztja a benne bízókat örök életre, ezért ne legyen más Istened! |
|Csak az örök életet adó Istent imádjuk!
789|1254175200|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 2Kir 17,36 | "Én vagyok!" Ez 37,12 |
| |
| Az URat féljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, mert ő hozott föl benneteket Egyiptomból nagy erővel és kinyújtott karral. | | Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. |
| |
| Hanem csak az Urat tiszteljétek, őt imádjátok és néki áldozzatok, a ki titeket kihozott az Égyiptom földéből nagy erővel és kinyújtott karral. | | Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére. |
| |
| Csak az Urat imádjátok, s neki mutassatok be áldozatot, aki hatalmas erejével és kinyújtott karjával kivezetett benneteket Egyiptom földjéről; őt imádjátok, neki mutassatok be áldozatot. | | Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. |
| |
| Mai két igénkben válaszol: Kihoz a bűn szolgaságából és a halálból, s beviszi az ő gyermekeit az igéret földjére, a mennyei Jeruzsálembe, örök hazánkba! - Haza vágyom, ahol Atyám lakik... |
|Isten kihoz és bevisz, de honnan és hová?
788|1254088800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 2Kir 17,37 | "Én vagyok!" Ez 37,6 |
| |
| Tartsátok meg a rendelkezéseket, az istentisztelet módját, a törvényt és a parancsolatot, amelyeket megíratott számotokra, és teljesítsétek azokat mindenkor; más isteneket pedig ne féljetek! | | Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És őrizzétek meg az ő rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatját, a melyeket megírt néktek, azokat cselekedvén minden időben, és idegen isteneket ne tiszteljetek; | | És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Tartsátok szem előtt a rendelkezéseit és utasításait, a törvényt és a parancsokat, amelyeket fölírt nektek, s szabjátok hozzájuk tetteiteket minden időben; ne imádjatok idegen isteneket! | | Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bőrt húzok rátok és éltető leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” |
| |
| Ne legyen más Istened! - Ez az első a tíz ige közül, és a legfontosabb is; Teremtő és újjáteremtő Istenünk az ő gyermekeit minden időben, és az időn túl is, tehát mindenkor magánál tartja és velük él örökké! |
|Isten életre kelti az őt félőket!
766|1254002400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 2Kir 17,38 | "Én vagyok!" Ez 36,38 |
| |
| Ne feledkezzetek el a szövetségről, amelyet veletek kötöttem, és ne féljetek más isteneket! | | Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És el ne felejtkezzetek a kötésről, a melyet veletek tettem, és ne tiszteljetek idegen isteneket; | | Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az ő ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ne feledkezzetek meg veletek kötött szövetségemről, s ne imádjatok idegen isteneket! | | mint egy szent állatokból álló nyájat, mint egy Jeruzsálemben ünnepekre összegyűlt nyájat. Romokban heverő városaitok így telnek meg emberek nyájával. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten megtartja szövetségét, csak mi is az ő gyermekei maradnánk mindvégig, és megsokasítja népét az üdvözülőkkel! |
|Akiknek az Úr az egyedüli Istenük, azokat megáldja
765|1253916000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 2Kir 17,39 | "Én vagyok!" Ez 36,28 |
| |
| Az URat, a ti Isteneteket féljétek, és ő megment benneteket minden ellenségetek kezéből! | | Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Hanem az Urat tiszteljétek, a ti Isteneteket, és ő megszabadít titeket minden ellenségetek kezéből. | | És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek. |
| |
| Csak az Urat imádjátok, a ti Isteneket! Ő kiszabadít benneteket minden ellenségetek kezéből!” | | Abban az országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek. |
| |
| Isten imádása az ő gyermekei számára nem teher, hanem szívből fakadó naponkénti vágy, amelynek soha nem lesz vége! |
|Isten népe egyedül őt féli és szereti teljes szívből!
764|1253829600|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!" 2Kir 17,41 | "Én vagyok!" Ez 36,23 |
| |
| Így tehát ezek a népek félték ugyan az URat, de tisztelték bálványaikat is. Még a fiaik és unokáik is azt teszik mindmáig, amit elődeik tettek. | | Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR - így szól az én URam, az ÚR -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. |
| |
| Így tisztelték ezek a pogányok az Urat és szolgálták az ő bálványaikat, és így cselekedtek az ő fiaik és unokáik is, a mint az ő eleik cselekedtek, mind e mai napig. | | És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. |
| |
| Ezek a népségek imádták ugyan az Urat, de egyszersmind bálványaiknak is szolgáltak, s ugyanígy gyermekeik és gyermekeik gyermekei is. Mint atyáik tettek, úgy tesznek ők is mind a mai napig. | | Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet megszentségtelenítettek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr - mondja az Úr, az Isten -, amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. |
| |
| Az első parancsolat tiltja a bálványimádást, ez Isten szentsége elleni gyalázat; a választot nép ezt a törvényt sértette meg a legtöbbször, ezért érte őket fogság, szétszóratás, nagy nyomorúság: "én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem." |
|Senki sem szolgálhat két úrnak - ne legyen más Istened!
763|1253743200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 2Kir 19,6 | "Én vagyok!" Ez 36,11 |
| |
| így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír királynak a szolgái. | | Megszaporítom rajtatok az embereket és az állatokat, sokasodni és szaporodni fognak. Úgy telepítem le őket, mint hajdan, és több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És monda nékik Ésaiás: Ezt mondjátok a ti uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem Assiria királyának szolgái. | | És megsokasítom rajtatok az embereket és barmokat, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, és lakatom őket rajtatok, mint régi időtökben, és több jóval lészek hozzátok, mint első napjaitokban, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| És Izajás azt válaszolta nekik: „Jelentsétek uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj amiatt a beszéd miatt, amelyet hallottál, s amellyel Asszíria királyának szolgái káromoltak. | | Megszaporítok rajtatok embert és állatot, hogy sokasodjanak és legyenek termékenyek. Lakottá teszlek benneteket, mint azelőtt voltatok, és jót teszek veletek, többet, mint azelőtt, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ne a pogányok istentelen beszédére hallgassunk, hanem egyedül az ÚR igéjére, aki jót tesz gyermekeivel mindenkor; őt dicsőítsük, a mi Istenünket! |
|Az ÚR áldása gazdagít meg!
762|1253656800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Kir 25,24 | "Én vagyok!" Ez 36,9 |
| |
| Gedaljá megesküdött nekik és embereiknek, és így szólt hozzájuk: Ne féljetek a káldeusok szolgáitól! Maradjatok az országban, és szolgáljátok Babilónia királyát, akkor jó dolgotok lesz! | | Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket. |
| |
| És megesküdött nékik Gedália és az ő embereiknek, és monda nékik: Ne féljetek a Káldeusoknak való szolgálattól. Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz. | | Mert ímé, én hozzátok hajlok és hozzátok fordulok, és megmívelnek és bevetnek titeket. |
| |
| Gedalja esküvel ígérte nekik és embereiknek: „Nem kell félnetek a kaldeusoktól, maradjatok földeteken, s legyetek Babilon királyának alattvalói. Aztán jól megy majd sorotok!” | | Mert nézzétek, hozzátok megyek, felétek fordulok, azért megművelnek és bevetnek benneteket. |
| |
| Az emberek, mégha helytartók vagy királyok is; esküvel ígért szavai is semmivé lesznek, de az ÚR Isten szava örökérvényű és beteljesedik; bízzuk hát rá magunkat teljesen kegyelmes Istenünkre! |
|Ember és Isten ígéretei
761|1253570400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 1Krón 17,9 | "Én vagyok!" Ez 35,15 |
| |
| Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, | | ahogyan te örültél, amikor Izráel házának birtoka pusztasággá lett. Így bánok veled. Pusztaság lesz a Széír hegye egész Edómmal együtt. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Lakóhelyet is adtam az én népemnek, az Izráelnek és elplántálám őt; és lakik az ő helyén, és ki nem mozdul többé, s nem fogják az álnokságnak fiai sanyargatni, mint azelőtt. | | A mint te örültél Izráel háza örökségén azért, hogy elpusztult, úgy cselekszem veled; pusztává légy Seir hegye és mind egészen Edom, és megtudják, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Lakóhelyet adok népemnek, Izraelnek, letelepítem, hogy azon a helyen lakjék, s ne hányódjék tovább, s a gonoszok ne pusztítsák, mint azelőtt, | | Amint te örültél, hogy Izrael házának öröksége elpusztult, így teszek majd én is veled. Sivataggá változol, Szeir hegye, egész Edommal egyetemben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Az ő ítéletei is dicsőségét hirdetik; választott népének földi hazát készít, a bálványimádó pogány népek tetteik méltó büntetését kapják; Istent nem lehet megcsúfolni, amit vet az ember, azt fogja aratni is, ezért őt imádjuk egyedül! |
|Izráel és Edóm népének sorsát is Isten dönti el
760|1253484000|dynamic|- Hétfõ|
| | | |
| "Ne félj!" 1Krón 17,21 | "Én vagyok!" Ez 35,12 |
| |
| Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának nagy és félelmes tettekkel, amikor nemzeteket űzött el népe elől, amelyet kiváltott Egyiptomból? | | Akkor megtudod, hogy én, az ÚR, meghallottam, mennyi szitkot szórtál Izráel hegyeire, amikor így beszéltél: Elpusztultak, nekünk jutottak martalékul! |
| |
| És kicsoda olyan, mint a te néped, az Izráel, egy nemzetség a földön, a melyért elment volna az Isten, hogy megváltaná magának népül; hogy magadnak nagy és rettenetes nevet szerezz, kiűzvén a pogányokat a te néped elől, a melyet Égyiptomból megszabadítál! | | És megtudod, hogy én, az Úr, meghallottam minden szidalmadat, melyeket Izráel hegyei ellen mondtál, mondván: Elpusztultak, nékünk adattak ételül; |
| |
| Van-e még olyan nép a földön, mint Izrael népe, amelyhez lehajolt az Isten, hogy kiszabadítsa és a maga népévé tegye, a nagyság és erő dicsőségét szerezze meg neki azáltal, hogy Egyiptomból kiváltott néped elől nemzeteket űzzél el? | | Tudd meg, hogy én, az Úr, az Isten, hallottam minden gyalázó szavadat, amelyet Izrael hegyeire kiejtettél, amikor így beszéltél: „Pusztulás lett a sorsuk, a mi zsákmányunk lettek.” |
| |
| Ószövetségi választott népét is kiszabadította a fogságból s ellenségeit, támadóit megsemmisítette; megváltott gyermekeit sem hagyja elveszni, hanem Jézusért kegyelmesen cselekszik velük; - veled is! |
|Isten megváltja és megőrzi népét mindenkor
759|1253397600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 1Krón 22,13 | "Én vagyok!" Ez 35,9 |
| |
| Akkor jársz sikerrel, ha megtartod és végrehajtod azokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket az ÚR Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj! | | Örökre pusztává teszlek, és városaid lakatlanok lesznek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Akkor jól lesz dolgod, ha a rendeléseket és a végzéseket megtartod és teljesíted azokat, a melyeket az Úr Mózes által parancsolt volt Izráelnek. Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj! | | Örök pusztasággá teszlek, és városaidat ne lakják, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Szerencsés leszel, ha igyekszel megtartani a törvényt és a parancsokat, amelyeket az Úr Izrael számára Mózesnek adott. Légy erős és bátor! Ne félj és ne rettegj! | | Örökre pusztasággá teszlek, és városaidban nem laknak többé. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Dávid a fiát bátorítja az Úr igéinek való engedelmességre; s akik ennek nem tesznek eleget, maga az Úr hírdet ítéletet prófétája által; mert Edom népe szidalmazta az Urat, ezért megtudják, hogy egyedül ő az örökkévaló és mindenható Isten. - Mi már elismerjük ezt? |
|Bátorítás és ítélet Isten igéjében
758|1253311200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 1Krón 28,20 | "Én vagyok!" Ez 35,4 |
| |
| Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én Istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az ÚR háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát. | | Városaidat romba döntöm, te pedig pusztává leszel, és megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. | | Városaidat pusztaságra vetem, és te pusztulásra jutsz, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. | | városaidat meg romhalmazzá teszem. Pusztává leszel, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Az ÚR megáldja népének, gyermekeinek munkáját, de ítéletet hirdet Edom országa ellen, mert népe ellensége és ezáltal is megdicsőül szent neve! |
|Építés és pusztítás az ÚR akarata szerint
757|1253224800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Krón 6,33 | "Én vagyok!" Ez 34,31 |
| |
| te hallgasd meg lakóhelyedről, a mennyből, és tedd meg mindazt, amit az idegen kér tőled, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy féljenek téged, ahogyan néped, Izráel, és tudják meg, hogy a te nevedről nevezték el ezt a házat, amelyet építettem. | | Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Te hallgasd meg a mennyből, a te lakóhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög hozzád, hogy megismerjék a földnek minden népei a te nevedet, és tiszteljenek téged úgy, mint a te néped, az Izráel, és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik e ház, a melyet én építettem. | | Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| hallgasd meg az égből, lakóhelyedről. Tedd meg mind, amiért hozzád kiált az idegen, hogy a föld minden népe megismerje nevedet, és úgy tiszteljen téged, mint néped, Izrael; s tudja meg, hogy tőled kapta nevét e templom, amelyet építettem. | | És ti, juhaim, az én legelőm juhai vagytok, én meg a ti Istenetek vagyok - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Salamon templomszentelési imádsága egyszeri, de kérései a mieink is lehetnek, mint a megtalált és megmentett nyáj fohásza a még idegen béres uralma alatt lévő társaikért, - missziói imádság ez a javából! |
| A nyáj kérése Pásztorához
756|1253138400|dynamic|- Csütörtök|
| "Ne félj!" 2Krón 14,13 | "Én vagyok!" Ez 34,30 |
| |
| Levertek Gerár környékén minden várost, mert az ÚRtól való rettegés fogta el azokat. Kifosztottak minden várost, mert sok zsákmány volt bennük. | | Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, az ő Istenük, velük vagyok, és hogy ők, Izráel háza, az én népem - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| És Gérár környékén elpusztítának minden várost, mert az Úrtól való rettegés szállotta meg őket. És a városokat mind feldúlták, mivelhogy sok ragadomány vala azokban. | | És megismerik, hogy én, az Úr, az ő Istenök, velök vagyok, és ők népem, Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten; |
| |
| és megverték az összes várost Gerár környékén, az Úr akkora félelmet bocsátott rájuk. Aztán kifosztották az összes várost. Sok zsákmány volt ugyanis bennük. | | Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr, az ő Istenük velük vagyok, és hogy ők, Izrael háza az én népem - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Ászá imádsága: "Segíts meg bennünket, URunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben jöttünk ez ellen a tömeg ellen! URam, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit!" - így dicsőíti meg nevét az ÚR népe életében. |
|Isten győzelemre segíti népét, ha hozzá kiált
755|1253052000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 2Krón 19,7 | "Én vagyok!" Ez 34,27 |
| |
| Most azért rettegjetek az ÚRtól, és vigyázzatok, hogy mit tesztek, mert Istenünk, az ÚR nem tűri a hamisságot, a személyválogatást és a vesztegetés elfogadását! | | A mező fája megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, biztonságban élnek földjükön. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor darabokra töröm igájukat, és kiszabadítom őket azok kezéből, akiket szolgálnak. |
| |
| .Azért az Úr félelme legyen rajtatok, vigyázzatok arra, a mit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel. | | A mező fája megadja gyümölcsét s a föld megadja termését, és lesznek földjökön bátorságosan, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármok keresztfáit, és kimentem őket azok kezéből, kik őket szolgáltatják. |
| |
| Az Úr félelme legyen tehát veletek! Gondosan végezzétek kötelességteket, mert az Úrnál, a mi Istenünknél szó sem lehet igazságtalanságról, személyválogatásról vagy megvesztegetésről.” | | A mező fái meghozzák gyümölcsüket, és a föld megadja termését, úgyhogy biztonságban lesznek országukban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha összetöröm igájuk fáját, és kiszabadítom őket azok kezéből, akik leigázták őket. |
| |
| Választott népét gazdagon megáldja az ÚR és kiszabadítja őket emberek kezéből, de gyermekeit a bűn rabságából, a gonosz hatalmából szabadítja ki Fia váltsághalála árán, hogy őt imádják örökké! |
|Féljük szabadító Istenünket!
754|1252965600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 2Krón 19,9 | "Én vagyok!" Ez 34,24 |
| |
| Ezt parancsolta nekik: Így járjatok el az ÚR félelmében, hűséggel és tiszta szívvel: | | Én, az ÚR, Istenük leszek, szolgám, Dávid pedig fejedelmük lesz. Én, az ÚR, megmondtam! |
| |
| És meghagyá nékik, mondván: Így cselekedjetek az Úrnak félelmében hűséggel és tökéletes szívvel. | | Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenök, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttök. Én, az Úr mondottam. |
| |
| Ezt parancsolta nekik: „A következőképpen járjatok el az Úr félelmében, állhatatosan és tökéletes szívvel: | | Én, az Úr leszek az Istenük, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük. Én, az Úr mondtam ezt. |
| |
| Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm; mert valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel! |
|Az ÚR a mi Istenünk; őt féljük és neki szolgáljunk!
753|1252879200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 2Krón 20,15 | "Én vagyok!" Ez 34,20 |
| |
| és megszólalt: Figyeljetek, egész Júda és Jeruzsálem lakói, meg te, Jósáfát király! Ezt mondja nektek az ÚR: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. | | Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között. |
| |
| És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten. | | Annakokáért így szól az Úr Isten hozzájok: Ímé én, én teszek ítéletet kövér és ösztövér juh között, |
| |
| Így kezdett beszélni: „Ide figyeljetek egész Júda, Jeruzsálem lakói és te is Jehosafát király! Ezt üzeni nektek az Úr: Ne féljetek, és ne is rettegjetek ettől a nagy sokaságtól, mert nem nektek kell ellenük harcolnotok, hanem az Istennek. | | Ezért ezt üzeni nekik az Úr, az Isten: Nos, majd én igazságot teszek a kövér juh és a sovány juh között. |
| |
| Egymással vereti meg választott népe pogány támadóit, de népe között is igazságosan ítél az ÚR; - a mi jó pásztorunk vezetése alatt félelem nélkül élhetünk, ő küzd értünk: a hős vezér és a kereszten győzelmet arat, helyettünk hal meg és Isten feltámasztja a halálból a juhok nagy Pásztorát, s vele együtt mi is élünk örökké! |
|Isten mindíg igazságosan cselekszik
752|1252792800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 2Krón 20,17 | "Én vagyok!" Ez 33,29 |
| |
| Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az ÚR. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az ÚR! | | Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor az országot sivárrá és kietlenné teszem, a sok utálatos dolog miatt, amit elkövettek. |
| |
| Nem kell néktek harczolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenök, mert az Úr veletek lesz. | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor a földet pusztaságok pusztaságává teszem mindenféle útálatosságukért, melyeket cselekedtek. |
| |
| Nektek azonban nem kell harcolnotok. Csak álljatok oda, és maradjatok veszteg. Akkor meg fogjátok látni, hogyan segít meg az Úr benneteket, Júdát és Jeruzsálemet. Ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap vonuljatok ki eléjük, és az Úr veletek lesz!” | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha sivataggá és pusztasággá teszem az országot, azok miatt az iszonyatos dolgok miatt, amiket műveltek. |
| |
| Isten igazságosan bánik népével; amikor egyedül őt imádták és engedelmeskedtek szavának; megáldotta és megsegítette őket, sőt helyettük harcolt; ám amikor bálványimádásba süllyedt a nép, pusztulást hirdet prófétája által, hogy újra megtérjenek hozzá - ne kísértsük őt engedetlenségünkkel, hanem egyedül Istent imádjuk, féljük és szeressük! |
|Isten áldása és ítélete választott népén
751|1252708680|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 2Krón 20,29 | "Én vagyok!" Ez 32,15 |
| |
| Az Istentől való rettegés fogta el az országok összes királyságát, amikor meghallották, hogy az ÚR harcolt Izráel ellenségei ellen. | | Amikor pusztává teszem Egyiptomot, és mindenestül elpusztul az ország, amikor megverem minden lakóját, akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És lőn az Istennek félelme az országok minden királyságain, mikor meghallották, hogy az Úr hadakozott vala az Izráel ellenségei ellen. | | Mikor Égyiptom földjét pusztasággá teszem, és kipusztul a föld teljességéből, mert megverek minden rajta lakót, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| A környék valamennyi királysága félni kezdett Istentől, amikor meghallották, hogyan harcolt az Úr Izrael ellenségei ellen. | | Amikor majd sivataggá teszem Egyiptom földjét, és az országot kifosztják mindenből, amikor majd megverem minden lakóját, akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Az ÚR nem hagyja magára népét, küzd értünk a hős vezér, velünk az Úr táborba száll, s minden ember számára nyílvánvalóvá lesz, ki is az igazi, a mindenható Isten. |
|Isten harcol népéért; őt féljük és imádjuk!
750|1252620000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Krón 32,7 | "Én vagyok!" Ez 30,26 |
| |
| Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele. | | Szétszórom az egyiptomiakat a népek közé, és elszórom őket az országokba. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Erősek legyetek és bátrak, semmit se féljetek, meg se rettenjetek az assiriai királytól és a vele való egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, hogynem ő vele. | | És eloszlatom az égyiptomiakat a nemzetek közé, és szétszórom őket a tartományokba, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| „Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. | | Szétszórom Egyiptomot a népek közé, szétszélesztem az országokba. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten a történelem Ura, és ő az asszír és egyiptomi ellenséges támadókat egyaránt ítélet alá vonja, mert az ő szent célja elérése érdekében bármit és bárkit felhasználhat, hogy szent neve megdicsőüljön a pogány népek között is! |
|Isten megítéli a pogány népeket; választott népe támadóit
749|1252533600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Neh 1,11 | "Én vagyok!" Ez 30,25 |
| |
| Ó Uram, legyen figyelmes a füled szolgád imádságára és szolgáid imádságára, akik boldogok, hogy félhetik a te nevedet! Adj ma sikert szolgádnak, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember! Én ugyanis a király pohárnoka voltam. | | Megerősítem Babilónia királyának a karjait, a fáraó karjai pedig lehanyatlanak. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR, mert kardomat Babilónia királyának a kezébe adom, hogy azt Egyiptom ellen fordítsa. |
| |
| Kérlek oh Uram, legyen figyelmetes a te füled a te szolgádnak könyörgésére és szolgáidnak könyörgésökre, a kik kívánják félni a te nevedet, és adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfiú előtt. Én ugyanis a királynak pohárnoka voltam. | | Megerősítem azért Babilon királyának karjait, a Faraó karjai pedig leessenek, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor adom fegyveremet Babilon királyának kezébe, hogy azt kinyújtsa Égyiptomnak földje ellen. |
| |
| Ó, Uram, halld meg szolgád könyörgését, s szolgáidnak a kérését, akik szívesen félik nevedet. Hadd legyen ma szerencséje szolgádnak, engedd, hogy kegyelmet találjon ez előtt az ember előtt!” | | Erőssé teszem Babilon királyának karját, a fáraó karja meg lehanyatlik. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha kardomat Babilon királyának kezébe adom, hogy Egyiptom földje ellen fordítsa. |
| |
| "Hatalmas ő! Szózata zeng: Legyen! Parancsol, s előáll. / Ő kormányoz! Jövendőkön átlát, Világoknak Atyja. Úgy lesz minden, mint ő akarja, / Hálát adok neki. Áldom nevét, Itt földi por szülötteivel, Ott választottak seregével Dicsérem őt." |
|Isten a világtörténelem Ura, de meghallja gyermekei imádságát
748|1252447200|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!" Neh 4,8 | "Én vagyok!" Ez 30,19 |
| |
| Majd szemlét tartottam, és eléjük állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes ÚRra gondoljatok, és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és otthonaitokért! | | Így tartok ítéletet Egyiptom fölött, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És körültekintvén, fölkeltem és így szóltam az előljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tőlök! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harczoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért! | | És cselekszem ítéleteket Égyiptomban, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Láttam, hogy félnek, ezért fölemelkedtem, és szózatot intéztem az előkelőkhöz, az elöljárókhoz és a néphez: „Ne féljetek tőlük! Gondoljatok a nagy és félelmetes Úrra és harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, lányaitokért, feleségetekért s házatokért.” | | És cselekszem ítéleteket Égyiptomban, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Az ÚR küzd értünk, a hős vezér, s megdicsőíti szent nevét ellenségeink között. Ő a mi diadalmunk! |
|Az ÚR harcol helyettünk!
747|1252360800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Neh 5,9 | "Én vagyok!" Ez 30,8 |
| |
| Akkor ezt mondtam: Nem helyes, amit ti műveltek. Hát nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy ne gyalázzanak bennünket a pogány népek, a mi ellenségeink?! | | Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor tűzbe borítom Egyiptomot, és segítői mind összetörnek. |
| |
| És mondék: Nem jó dolog ez, a mit ti cselekesztek. Hát nem fogtok a mi Istenünk félelmében járni, hogy valahára ne gyalázzanak már minket a pogányok, a mi ellenségeink? | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor tüzet vetek Égyiptomra, és összetörik minden segítője. |
| |
| Aztán folytattam: „Amit tesztek, az nem helyes. Nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy elkerüljétek az ellenséges népek gyalázkodásait? | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha lángba borítom Egyiptomot, és minden bűntársát összetöröm. |
| |
| A Mindenható Isten nem tűri neve gyalázatát és a bálványimádást; ezért igazságos ítéletet hirdet prófétái által; az istentelen élet ma is az ő ítélete alá kerül, mert szent az ÚR! |
|Figyelmeztetés Izráelnek; ítélet Egyiptom ellen: istenfélelem vagy istenítélet!
746|1252274400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Neh 9,32 | "Én vagyok!" Ez 29,21 |
| |
| Most azért, Istenünk, te nagy, erős és félelmes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget: ne tartsd csekélységnek azt a sok nyomorúságot, amely utolért bennünket, királyainkat, vezetőinket, papjainkat, prófétáinkat, őseinket és egész népedet az asszír királyok idejétől a mai napig! | | Azon a napon újra megnövelem Izráel háza hatalmát, te pedig nyíltan beszélhetsz közöttük. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Most annakokáért, oh mi Istenünk, nagy, erős és rettenetes Isten, a ki megőrized a szövetséget és irgalmasságot, ne legyen kicsiny előtted mindaz a nyomorúság, a mely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet, Assiria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig. | | Azon a napon szarvat növesztek Izrael házának, neked pedig megengedem, hogy szólásra nyisd köztük ajkadat. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Most, ó Istenünk, te nagy, hatalmas és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat, ne vedd semmibe a sok megpróbáltatást, ami ért bennünket, királyainkat és vezéreinket, papjainkat és prófétáinkat, egész népedet, az asszír királyok idejétől mind a mai napig. | | Azon a napon szarvat növesztek Izrael házának, neked pedig megengedem, hogy szólásra nyisd köztük ajkadat. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Most még mi kérhetjük Istent: nézz le ránk! - ám ama napon ő szól prófétája által és kijelentése örömhír: az örök Vagyok - a mi Istenünk! Ám ezt nem elég tudni, el kell őt fogadni hit által életünk egyetlen Urának; ne félj ezt most megtenni! |
|Most és azon a napon...
745|1252188000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Eszter 8,17 | "Én vagyok!" Ez 29,16 |
| |
| Minden egyes tartományban, minden egyes városban és helységben, ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés. | | Nem lesz többé Izráel házának a bizodalma, nem emlékeztet arra a bűnre, hogy hozzá fordultak. Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok. |
| |
| És minden tartományban és minden városban, a hová a király szava és rendelete eljuta, öröme és vigalma lőn a zsidóknak, lakoma és ünnep, és sokan a föld népei közül zsidókká lettek; mert a zsidóktól való félelem szállta meg őket. | | És nem lesz többé Izráel házának bizodalma, mely vétekre emlékeztessen engem, midőn feléje hajlanak, és megtudják, hogy én vagyok az Úr Isten. |
| |
| Minden tartományban és városban, ahova a király parancsa eljutott, öröm, ujjongás, lakoma és ünnep volt a zsidók körében. Az ország népei közül sokan zsidóvá lettek. Félelem fogott el ugyanis mindenkit a zsidók miatt. | | Nem szerzi meg többé Izrael házának bizalmát, hanem emlékezetébe idézi a vétkét abból az időből, amikor hozzá fordult. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| Nemcsak Egyiptom népe ítéltetik meg, de minden istentelen pogány retteg Isten választott népétől; s mindenek tudtára adatik: nincs más Isten, mint a héberek Ura! Ő Jézus Krisztus által a mi Atyánk is és őt kell félnünk és szeretnünk egyedül! |
|A zsidók és pogány népek egyaránt megtudják: az ÚR az Isten!
744|1252101600|dynamic|- Szombat | | "Ne félj!" Eszter 9,2 | "Én vagyok!" Ez 29,9 |
| |
| Összegyűltek a zsidók Ahasvérós király összes tartományának a városaiban, és rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek. Senki sem tudott nekik ellenállni, mert a tőlük való rettegés fogta el az egész lakosságot. | | Egyiptom földje pusztaság és romhalmaz lesz, mivel azt mondta: Enyém a Nílus, én alkottam! Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Egybegyűlének a zsidók városaikban, Ahasvérus király minden tartományában, hogy rávessék kezöket azokra, a kik vesztöket keresték, és senki sem állhatott meg előttük; mert miattok való félelem szállott minden népre. | | És legyen Égyiptom földje pusztasággá és sivataggá, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy azt mondja: A folyó enyém, és én teremtettem: |
| |
| Achasvéros király minden tartományában összegyűltek a zsidók városaikban, és kezet vetettek azokra, akik gonoszat forraltak ellenük. Senki sem volt képes ellenállni, mert a tőlük való félelem hatalmába kerített minden népet. | | Egyiptom földje elpusztul és sivataggá válik. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. Mivel azt mondtad, hogy enyém a Nílus, én alkottam, |
| |
| Az istenfélelem hiánya végső pusztulsást okoz, De az ÚR mindenkor megőrzi az övéit, velük van és megtartja őket örökre; - te se rettegj, ha az Úr a te Istened! |
|Egyiptom nem félt Istentől; a pogány népek féltek a választott néptől
725|1252015200|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!" Eszter 9,3 | "Én vagyok!" Ez 29,6 |
| |
| A tartományok összes vezetői, a kormányzók, a helytartók és a királyi hivatalnokok kedveztek a zsidóknak, mert a Mordokajtól való rettegés fogta el őket. | | Majd megtudja Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az ÚR. Mert olyan támasz voltál Izráel házának, mint a nád: |
| |
| És a tartományok minden feje, fejedelmek, kormányzók és a király hivatalnokai magasztalták a zsidókat; mert a Márdokeustól való félelem szállott rájok. | | És megtudják mindnyájan Égyiptom lakói, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy ők nádszál-bot valának Izráel házának; |
| |
| A tartományok fejedelmei, a szatrapák, a királyi tisztviselők támogatták a zsidókat, Mardokeustól való félelmükben. | | Megtudja majd Egyiptom minden lakója, hogy én vagyok az Úr. Mert Izrael háza számára nádszálból való támasz voltál. |
| |
| Azok a népek s vezetőik, akiknek nem az ÚR az Istenük, hanem önmagukat, vagy más embert istenítenek, azok sorsa az örök félelem és retegés már e földön is és az Isten nélküli örökkévalóságban. De Isten az ő Fiában még ma megismerhető! |
|Aki nem az Urat féli, az emberektől retteg
724|1251928800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jób 1,1 | "Én vagyok!" Ez 29,3 |
| |
| Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. | | Szólj és mondd ezt: Így szól az én Uram, az ÚR: Én ellened fordulok, te fáraó, Egyiptom királya, te nagy szörnyeteg, aki ott heverészel a Nílus ágai közt, és ezt mondod: Enyém a Nílus, én alkottam! |
| |
| Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő. | | Szólj és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Faraó, Égyiptom királya, te nagy krokodil, a ki fekszik folyói közepette, a ki ezt mondja: Enyém az én folyóm, és én teremtettem magamnak. |
| |
| Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat. | | Beszélj és mondd meg neki: Ezt mondja az Úr, az Isten: Fáraó, nézd, ellened fordulok, Egyiptom királya! Te nagy krokodil, aki a Nílus ágai közt fekszel és ezt mondtad: „A Nílus az enyém, én alkottam azt.” |
| |
| Isten ítélete mindíg igaz és tévedhetetlen; az istenfélő Jóbot megpróbálja, a gőgös fáraót és országa népét megítéli, negyven évre pusztává teszi Egyiptomot; "Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad!" |
|Az istenfélő és az istentelen ember sorsa
723|1251842400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Jób 1,9 | "Én vagyok!" Ez 28,26 |
| |
| A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! | | Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, akkor megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az ő Istenük. |
| |
| Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? | | És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szőlőket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik őket megvetik vala ő körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök. |
| |
| A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? | | Biztonságban élnek majd ott, házakat építenek, szőlőt telepítenek. Békességben élnek, míg végrehajtom az ítéletet a körülötte lakókon, akik megvetették. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr az ő Istenük vagyok. |
| |
| Talán e földi érdekek, anyagi javak, biztonság, stb.? Az aranyat a tűz próbálja, Jób istenfélelme is a szenvedések tüzében vált nyílvánvalóvá; Isten próbája népét, gyermekeit éri, ám ítélete az istenteleneket sújtja, s akkor nyílvánvalóvá lesz sok szív gondolata: az ÚR a te Istened-e? |
|Mi az istenfélelem igazi oka?
722|1251756000|dynamic|- Kedd | | "Ne félj!" Jób 3,25 | "Én vagyok!" Ez 28,24 |
| |
| Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem. | | Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmat okozó tüske azok között, akik körülötte laknak és akik megvetik. Akkor megtudják, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok. |
| |
| Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam. | | És ne legyen többé Izráel házának szúró tövise és fájdalomszerző tüskéje mindazok között, kik körülöttök vannak, kik őket megvetik, és tudják meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. | | Izrael házának nem lesz többé szúró tüskéje, sem fájdalmas tövise a körülötte levő népek között, amelyek megvetik. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| Rettenetes dolog az élő Isten kezébe kerülni, s ott megtanulni, hogy ki is Ő, de mi már Jézusban megismerhetjük az Atyát, aki irgalmas a hozzá megtérő bűnöshöz. |
|Istenítélet a pogányok felett
721|1251669600|dynamic|- Hétfõ| | "Ne félj!" Jób 4,14 | "Én vagyok!" Ez 28,23 |
| |
| Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat. | | Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert fegyver tör rá mindenfelől. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat. | | Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert fegyver tör rá mindenfelől. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom. | | Pestist bocsátok rá, és vér fog folyni az utcáin. Az ellene mindenfelől fölemelt kard csapására hullanak benne az áldozatok. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| A Szidon feletti halálos ítélet beteljesült; ám ma is elrettentő és elborzasztó a pogány népek ellen hozott ítélet, amely Isten dicsőségét, mindenhatóságát és e világ feletti uralmát hirdeti, de van szabadulás az istentelenség bűnéből is, mert azért jött Jézus, hogy megkeressen, s a kárhozatból kimentse lelkem! |
|Félelmetes és rettentő az ÚR igazságos ítélete!
720|1251583320|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" Jób 5,21 | "Én vagyok!" Ez 28,22 |
| |
| Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád. | | Ezt mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom dicsőségemet rajtad. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom, hogy szent vagyok!! |
| |
| A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik. | | És mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Sidon, és megdicsőítem magamat közepetted, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor ítéleteket cselekszem benne, és megszentelem magamat benne. |
| |
| Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned. | | Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézd, ellened fordulok, Szidon, s megdicsőülök benned. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha végrehajtom az ítéletet, és megmutatom rajta, hogy szent vagyok. |
| |
| Isten gyermeke nem fél emberektől és emberi nyomorúságtól, de az istentelen félhet Isten halálos ítéletétől; - míg meg nem tér hozzá! |
|Aki fél és aki nem...
719|1251497220|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Jób 5,22 | "Én vagyok!" Ez 28,10 |
| |
| Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól, | | A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam - így szól az én URam, az ÚR! |
| |
| A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz. | | Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned.. | | Úgy halsz meg, mint a körülmetéletlenek, idegenek keze által. Mert én mondom ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Tírusz királyának rettenetes véget hírdet az ÚR, de a benne bízóknak semmiféle teremtménytől nem kell félniük, mert ha Isten velük, ki ellenük?! |
|Az Istenben hívők és az istentelenek sorsa
713|1251484680|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Jób 9,35 | "Én vagyok!" Ez 28,6 |
| |
| akkor beszélnék, és nem félnék tőle. De magamtól ez nem lehetséges. | | Azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, |
| |
| Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal! | | Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve: |
| |
| akkor megszólalnék és nem félnék tőle, hisz saját szememben nem vagyok én ilyen. | | Azért ezt mondja az Úr, az Isten: Mivel szívedet Isten szívéhez tetted hasonlóvá, |
| |
| Nem perelhetünk Istennel és nem tehetjük magunkat sem istenné, mindkettő lehetetlen a teremtmény számára; Teremtője ítéletét vonja magára, aki "istenkedni" akar. A mi egyetlen feladatunk: "Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk!" |
|Istent féld és ne magad imádd!
714|1251407760|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jób 11,15 | "Én vagyok!" Ez 28,2 |
| |
| Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. | | Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan okosnak, mint amilyen Isten. |
| |
| Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél; | | Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve, |
| |
| fejedet akkor magasra tarthatod, lábad szilárdan áll, és nincs mitől tartanod. | | Emberfia, mondd meg Tírusz fejedelmének: Ezt mondja az Úr, az Isten: Szíved felfuvalkodott, s azt mondtad: „Isten vagyok, és az Isten trónján ülök a tenger közepén.” Noha ember vagy, nem Isten, szívedet mégis Isten szívéhez tetted hasonlóvá. |
| |
| ... akkor nem kell félned, de ha te vagy a magad istene, önbálványimádó vagy és rettegj, mert az ÚR minden bálványt porba dönt, miként Tírusz is nyomtalanul elpusztult, mindenesül! - De ma még tart a kegyelem ideje, megtérhetsz Istenhez! |
|Ha Istenhez fordítod szívedet...
715|1251321420|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Jób 23,15 | "Én vagyok!" Ez 26,14 |
| |
| Ezért megrettenek színe előtt, ha csak rá gondolok is, rettegek tőle. | | Csupasz sziklává teszlek; hálók szárítóhelye leszel; nem építenek fel többé. Én, az ÚR, megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle. | | És kopasz sziklává teszlek; hálók kivető helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| azért rettegek úgy a színe előtt. Ha csak rágondolok, máris megborzadok. | | Kopár sziklává és hálószárító hellyé teszlek. Nem épülsz fel többé, mert én, az Úr mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten igazságos ítéletei megdöbbentik a föld népét: "Rettenetes véget adok neked, nem leszel! Keresni fognak, de nem találnak meg soha többé! - így szól az én Uram, az ÚR." - De akinek az ÚR az Istene, nem lát halált és pusztulást, vele él örökké! |
|Tírusz pusztulása végleges és rettentő
716|1251235080|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Jób 25,2 | "Én vagyok!" Ez 26,6 |
| |
| Isten hatalma rettegést kelt, békességet szerez a magasságban. | | A szárazföldön levő falvait fegyverrel irtják ki. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az ő magasságaiban. | | És leányai, kik a mezőségen vannak, fegyverrel ölettessenek meg, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Annál a hatalom, annál a borzalom, ki a magas égben fenntartja a békét. | | Leányvárosait a szárazföldön kard pusztítja el. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Mindenható Isten az ÚR, igazságosan ítél, neve megdicsőíttetik a földön és a mennyben, ahol az örök béke hona várja gyermekeit, akik megtudták s elhitték, hogy ő az ÚR egyedül! |
|Istenítélet Tírusz elpusztításáról
717|1251148740|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Jób 31,23 | "Én vagyok!" Ez 25,17 |
| |
| Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. | | Nagy bosszút állok rajtuk, megfenyítem őket haragomban. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor bosszút állok rajtuk. |
| |
| Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék! | | És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok. |
| |
| Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni. | | Kegyetlen bosszút állok rajtuk ádáz haragomban, és ha kitöltöm rajtuk bosszúmat, akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten csapása és fensége egyszerre mutatkozik meg a bűnös ember életében; de ő nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen, vele örökké! - "Az ÚR megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét." - Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! |
|"Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni!"
718|1251062400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Jób 33,7 | "Én vagyok!" Ez 25,11 |
| |
| Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. | | Móáb fölött is ítéletet tartok, és majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad. | | Moáb fölött is ítéletet tartok: hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Tőlem nem kell félned, ne rémítsen semmi, még a kezem sem nehezedik rád. | | Végrehajtom Moábon ítéletemet, s megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten szava gyermekeihez biztatás és bátorítás, míg a pogány moábitákhoz a pusztulást hozó ítélet meghirdetése a próféta által; s ha már ő a te Urad, nem kell tőle félned, mert ő ha megpróbál is, szereti gyermekeit. |
|Bátorítás és ítélet igéi
743|1250892000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Zsolt 2,11 | "Én vagyok!" Ez 25,7 |
| |
| Félelemmel szolgáljátok az URat, reszketve vígadjatok! | | azért én kinyújtom a kezemet ellened, zsákmányul adlak oda a népeknek, kiirtalak a nemzetek közül, és kipusztítalak az országok közül. Megsemmisítelek, és majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. | | Ennekokáért ímé kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül, és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, | | nézd, ezért kinyújtom ellened kezemet, és zsákmányul adlak a nemzeteknek, kiirtalak a népek közül és kitöröllek az országok közül. Megsemmisítlek, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ha nem vesszük komolyan Istenünk igéit, mert ő szent és igazságos, akkor ítéletével tanít erre; hogy ne csak tudjuk, de hittel elfogadjuk, hogy ő a mi Urunk! |
|Féltőn szerető Isten a mi Urunk!
742|1250805600|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 3,7 | "Én vagyok!" Ez 25,5 |
| |
| Nem félek a sokezernyi néptől, amely körülvett engem. | | Rabba városát tevék legelőjévé teszem, Ammón földjét pedig juhok delelőhelyévé. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Nem félek sok ezernyi néptől sem, a mely köröskörül felállott ellenem. | | És teszem Rabbát tevék legelőjévé, és Ammon fiait nyájak fekvőhelyévé, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Nem félek a nép ezreitől, ha ellenségesen körülvesznek. | | Rabba városát tevék tanyájává, Ammon városait meg nyájak pihenőhelyévé teszem. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ammón népét megítéli, de gyermekeit megőrzi ellenségeitől, s megdicsőíti szent nevét a pogány népek között; ezért nem kell félnünk! |
|A kegyelmes Isten igazságosan ítél
741|1250719200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Zsolt 9,21 | "Én vagyok!" Ez 24,27 |
| |
| Kelts bennük félelmet, URam, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak emberek! (Szela.) | | Azon a napon megnyílik majd a szád, beszélni fogsz a menekülttel, és többé nem kell hallgatnod. Intő jel leszel számukra, és megtudják majd, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Rettentsd meg, Uram, őket; tudják meg a pogányok, hogy halandók ők! Szela. | | Azon a napon megnyílik szád ott a megmenekült előtt, és szólasz és tovább nem maradsz néma; s leszel nékik csodajelül, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Uram, töltsd el őket rettegéssel, tudják meg a népek, hogy ők is csak emberek! | | Azon a napon nyíljék meg a szád, és beszélj a menekült előtt: beszélj és ne légy többé néma! Jel leszel számukra, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| A mindenható Isten mindenek Ura, s ezt megtudja minden teremtménye, akár prófétája által, akár közvetlenül ébreszt félelmet Isten a bálványimádó emberek szívében; hogy mindenek hozzá térjenek vissza! |
|Isten kijelenti önmagát a pogány népek előtt is
740|1250632800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Zsolt 15,4 | "Én vagyok!" Ez 24,24 |
| |
| Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. | | Ezékiel pedig példa lesz számotokra: amit ő csinált, ugyanazt csináljátok ti is. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok! |
| |
| Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. | | És lészen néktek Ezékiel csodajelül: a mint ő cselekedett, egészen úgy cselekesztek ti is, mikor ez eljő; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. |
| |
| a gonoszt nem veszi sokba, azt tiszteli, ki az Urat féli. Aki nem szegi esküjét, még ha veszt is rajta, | | Ezekiel meg jel lesz nektek: Ugyanazt teszitek pontosan ti is, amit ő tett. És amikor ez bekövetkezik, megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” |
| |
| Ne érdekből szeressük és tiszteljük Urunkat és Istenünket, hiszen mindet tőle kaptunk és mi is az övé vagyunk, ha elfogadtuk őt Megváltónknak! Istenfélelmünk követendő példává lehet; ha csakugyan őt követjük; mindenáron! |
|Istenfélelem - mindenáron; ez intő jel sokaknak
739|1250546400|dynamic|- Kedd | | "Ne félj!" Zsolt 22,24 | "Én vagyok!" Ez 24,14 |
| |
| Kik az URat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle Izráel utódai mind! | | Én, az ÚR, megmondtam, be is teljesedik, mert véghezviszem! Nem engedek, nem szánakozom, és nem könyörülök! Aszerint ítéllek el, ahogyan éltél, és amit tettél! - így szól az én URam, az ÚR. |
| |
| Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata! | | Én, az Úr szólottam; jőni fog és megcselekszem, el nem engedem s nem kedvezek és nem könyörülök: a te útaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok! Félje őt Izrael minden törzse! | | Én, az Úr mondtam ezt, s szavam beteljesedik. Semmit sem engedek el, nem irgalmazok és nem engesztelődöm meg. Útjaid és tetteid szerint ítélkezem fölötted - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten dicsőítése csak elkezdődik e földön, az ő megváltott gyermekei örökké magasztalják szent nevét; mert megkönyörült rajtuk az ÚR! |
|Istenfélelem vagy istenítélet
738|1250460000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Zsolt 23,4 | "Én vagyok!" Ez 23,49 |
| |
| Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem | | Így hárítják rátok galádságotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok! |
| |
| Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. | | És reátok vetik fajtalanságotokat, s bálványaitok vétkeit viselitek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. |
| |
| Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad.? | | Megtorlom gonoszságtokat, viselitek bálványimádásotok bűnének terhét, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| Az ÚR féltőn szerető Isten, aki nem tűri az idegen, bálvány istenek imádását; ám az ő követőit minden veszélyből megmenti és minden helyzetben velük van és senki sem ragadhatja ki gyermekeit az Atya kezéből! |
|Nem kell félned, ha nem imádsz bálványt!
737|1250373600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Zsolt 27,1 | "Én vagyok!" Ez 23,34 |
| |
| Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? | | Ki kell innod, ki kell ürítened! Még a cserepeit is rágni fogod, és téped a melledet. Megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Dávidé. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? | | Meg kell innod azt s fenékig hajtanod; és cserepein rágódni fogsz, emlőidet megszaggatod azokon, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| (Dávid zsoltára.) Világosságom és üdvösségem az Úr - kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr - kitől rettegnék? | | Kiiszod és fenékig üríted, aztán darabokra töröd, és megsebzi a melledet. Én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten nem engedi meg választott népének a bálványimádást, idegen istenek tiszteletét büntetlenül; ám akinek egyedüli Istene az ÚR, az Dáviddal együtt énekelhet! |
|A szellemi paráznaság következményei rettentőek
736|1250287200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Zsolt 27,3 | "Én vagyok!" Ez 22,22 |
| |
| Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. | | Ahogyan megolvad az ezüst a kemencében, úgy olvadtok meg Jeruzsálemben. Amikor kitöltöm rajtatok haragomat, akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis ő benne bízom én. | | A mint megolvad az ezüst a kemencze közepében, úgy olvadtok meg ő benne, és megtudjátok, hogy én, az Úr öntöttem ki haragomat reátok. |
| |
| Ha hadsereg áll is velem szemben, szívem akkor sem remeg. Ha harcra kelnek ellenem, akkor is bizakodom. | | Amint megolvad az ezüst az olvasztókemencében, ugyanúgy megolvadtok ti is, és megtudjátok, hogy én, az Úr zúdítottam rátok haragomat. |
| |
| Az ÚR haragja méltán sújtja népét, ám ez is azt szolgálja, hogy megismerjék Istenüket. |
|Isten az ítélet tüzében megtisztítja népét
735|1250200800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Zsolt 33,8 | "Én vagyok!" Ez 22,16 |
| |
| Féljen az ÚRtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója, | | Gyalázatos leszel a népek előtt. Akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó. | | S örökségül bírlak téged a pogányok szeme láttára, és megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Az egész föld félje az Urat, s remegjenek előtte, kik lakják a földkerekséget! | | Szégyent vallok miattad a népek előtt, te pedig megtudod, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Választott népét nem hagyja elveszni Isten, s megdicsőíti hatalmát rajtuk és általuk. |
|Isten félelme és az ő szabadításának megtapasztalása
734|1250191080|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Zsolt 34,5 | "Én vagyok!" Ez 20,44 |
| |
| Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek, Izráel háza! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor cselekszem veletek az én nevemért, és nem a ti gonosz útaitok és romlott cselekedeteitek szerint, oh Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten! |
| |
| Kerestem az Urat és ő meghallgatott, kimentett engem minden bajból. | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor majd nevem iránti tiszteletből, és nem gonosz útjaitok és romlott életmódotok szerint bánok veletek, Izrael háza - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Az ÚR igen irgalmas és kegyelmes, elítéli a bűnt, de a hozzá megtérő bűnösnek kegyelmet ád; megmenti félelmeiből is. |
|Isten megkönyörül népén, nem tetteik szerint bánik velük
733|1250028000|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 34,10 | "Én vagyok!" Ez 20,42 |
| |
| Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor beviszlek benneteket Izráel földjére, abba az országba, amelyről fölemelt kézzel tettem esküt, hogy őseiteknek adom. |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor beviszlek titeket Izráel földjére, arra a földre, melyért fölemeltem kezemet, hogy adom azt a ti atyáitoknak. |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt. | | Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert visszavezetlek benneteket Izrael földjére, arra a földre, amelyre fölemelt kézzel megesküdtem, hogy atyáitoknak adom. |
| |
| Isten teljesíti esküvel vállalat egyoldalú szövetségét; beviszi népét az ígéret földjére; örök országába! |
|Istenfélelem és megelégedés
732|1249941600|dynamic|- Kedd| | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 36,2 | "Én vagyok!" Ez 20,38 |
| |
| A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, | | Megtisztítlak benneteket az ellenem lázadóktól és hitszegőktől; és kivezetem őket abból az országból, amelyben jövevények voltak, de Izráel földjére nem fognak bemenni. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| A gonosznak hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs ő előtte isten-félelem; | | És kitisztítom közületek a pártosokat, és az ellenem támadókat, és a földről, melyen jövevények voltak, kihozom őket, de Izráel földjére nem fognak bemenni, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Az álnok ember szívét gonoszság uralja, szeme előtt nincs istenfélelem. | | Kiválasztom közületek a lázadókat, akik fellázadtak ellenem, kivezetem őket abból az országból, ahol laknak, de Izrael földjére nem lépnek be - akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten gyermekeit senki sem ragadhatja ki az ő kezéből, megőrzi őket örök országa számára. |
|Istenfélők, mily boldogok vagytok!
731|1249855200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Zsolt 40,16 | "Én vagyok!" Ez 20,33 |
| |
| Rettegjenek szégyenükben, akik hahotázva beszélnek rólam! | | Életemre mondom - így szól az én Uram, az ÚR -, hogy királyotok maradok erős kézzel és kinyújtott karral, de kiáradó, lángoló haraggal is |
| |
| Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé! | | Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy erős kézzel és kinyújtott karral és kiontott búsulással uralkodom rajtatok. |
| |
| Dermedjenek kővé szégyenükben, akik gúnyolnak: „Jól van így!” | | Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó haraggal én uralkodom majd fölöttetek. |
| |
| Isten a népek királya a teremtés jogán, és ő lángoló haraggal ítéli meg kigúnyolóit, de akik elfogadják őt egyedüli Uruknak, azokat erős kézzel pásztorolja és senki sem ragadhatja ki őket áldó kezéből! |
|A szent és féltőn szerető Isten igazságosan ítéli az embereket
730|1249768800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Zsolt 46,3 | "Én vagyok!" Ez 20,31 |
| |
| Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; | | Tisztátalanokká teszitek magatokat, amikor ajándékot hoztok, és elégetitek áldozatul fiaitokat bálványaitoknak mindmáig! És én engedjem, hogy kérdezgessetek engem, Izráel háza? Életemre mondom - így szól az én URam, az ÚR -, nem hagyom, hogy kérdezgessetek! |
| |
| Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: | | És ajándékaitok vitelével, mikor átviszitek fiaitokat a tűzön, fertéztetitek meg magatokat minden bálványaitok előtt mind e mai napig, és én engedjem, hogy megkérdezzetek engem, Izráel háza? Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem engedem, hogy megkérdezzetek engem! |
| |
| Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak, | | amikor áldozatot mutattok be, s amikor tűzbe külditek gyermekeiteket; beszennyezitek magatokat bálványaitokkal mind a mai napig. Én meg hagyjam, hogy Izrael háza megkérdezzen? Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, nem hagyom, hogy megkérdezzetek. |
| |
| Nem akarsz félelemben élni? Ne légy bálványimádó, halott s emberkéz által csinált isteneknek engedelmeskedő; hanem az élő Istenben higgy s teljes szívedből, lelkedből és erődből őt szeresd! |
|A bálványimádók félhetnek; mert nem áll velük szóba az ÚR!
729|1249682400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Zsolt 49,17 | "Én vagyok!" Ez 20,26 |
| |
| Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában. | | Hagytam, hogy tisztátalanokká váljanak ajándékaikkal, amikor áldozatul elégettek minden elsőszülöttet; hagytam, hogy maguk is megrémüljenek, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha megöregbül házának dicsősége; | | S megfertéztetém őket ajándékaikkal, mikor tűzön vittek át minden elsőszülöttet, hogy elpusztítsam őket, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ne méltatlankodj hát, ha valaki gazdag, és ha házának fénye gyarapszik! | | Beszennyeztem őket áldozati ajándékaikkal: tűzbe küldték elsőszülötteiket, hogy így megbüntessem őket és megtudják: én vagyok az Úr. |
| |
| A pogány gyermekáldozatot tiltja Isten, az a bálványoknak szánt ajándék, de az élő ÚR a szíved kéri tőled kedves ajándékul; önmagad, s nem valamit a kincseidből, add neki át! |
|Életed nem a kincs és a helyettes tűzáldozat tarja meg!
728|1249596000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Zsolt 53,6 | "Én vagyok!" Ez 20,20 |
| |
| hogy majd egyszer igen megrettennek, akik addig nem rettegtek! Mert szétszórja Isten támadóid csontjait, megszégyeníted őket, mert Isten megvetette őket. | | Szenteljétek meg a nyugalom napjait annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ott félnek nagy félelemmel, a hol nincsen félelem; mert az Isten elszéleszti azoknak tetemeit, a kik tábort járnak ellened; megszégyeníted azokat, mert az Isten megveti őket. | | És az én szombatimat megszenteljétek, hogy legyenek jegyül én köztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Akkor majd rettegés veri őket, amilyen váratlan rettegés még nem volt. Akik hűtlenek lettek, azoknak csontját szétszórta az Úr, megszégyenültek, mivel Isten elvetette őket. | | Szenteljétek meg szombatjaimat, hogy jelül szolgáljanak köztem és köztetek, s így megtudják, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ha közösségben vagy az Úrral, akkor nemcsak az ünnepnapot szenteled neki, hanem egész életed hirdeti az ő dicsőségét és támadóid nem árthatnak neked, mert az Úr kárhoztató ítélete, örök megvetése éri őket. |
|Isten meg- és elveti gyermekei támadóit, akiknek köze van őhozzá
727|1249509600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Zsolt 55,6 | "Én vagyok!" Ez 20,19 |
| |
| Félelem és reszketés lepett meg, borzongás járt át. | | Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez igazodjatok, és azokat teljesítsétek! |
| |
| Félelem és rettegés esett én reám, és borzadály vett körül engem. | | Én vagyok a ti Uratok, Istentek: az én parancsolatimban járjatok, az én törvényimet tartsátok meg, és azokat cselekedjétek. |
| |
| Félelem, aggódás kerít hatalmába, és borzalom tölt el. | | Én, az Úr vagyok a ti Istenetek! Igazodjatok törvényeimhez, tartsátok szem előtt parancsaimat és teljesítsétek őket. |
| |
| Isten törvényei a mi földi és örök életünket védik, mint a keresz táblák az úton, ám semmibevételük és megsértésük életveszélyt jelent számunkra; s ekkor már késő félni és reszketni, mert az örök borzalom vár! |
|Ha Isten akarata szerint élsz, nem kell emberektől félned!
726|1249423200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Zsolt 55,20 | "Én vagyok!" Ez 20,12 |
| |
| Meghallgat Isten, és megalázza őket az, aki ősidők óta trónján ül. (Szela.) Mert nem akarnak megváltozni, és nem félik az Istent. | | A nyugalom napjait is nekik adtam, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem őket. |
| |
| Meghallja Isten és megfelel nékik, (mivelhogy ő eleitől fogva trónol, Szela), a kik nem akarnak megváltozni és nem félik az Istent. | | És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Isten engem meghallgat, őket megalázza: ő, aki örökké uralkodik; mivel nem térnek meg, s nem ismerik az istenfélelmet. | | Nekik adtam szombatjaimat is, hogy jelül szolgáljanak köztem és köztük, s megtudják, hogy én, az Úr megszentelem őket. |
| |
| A mi Istenünk a mindenható ÚR, aki őt nem féli, azt porig alázza, de aki megszenteli ünnepnapját, hogy közösségbe lehessen vele, azt ő magáénak választja, megszenteli, az ő tulajdonává teszi örökre! |
|Isten megaláz és megszentel; mert egyedül ő az ÚR!
712|1249342200|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Zsolt 56,5 | "Én vagyok!" Ez 20,7 |
| |
| Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?! | | Akkor ezt mondtam nekik: Vessétek el mindnyájan szemetek elől a förtelmes bálványokat, ne tegyétek magatokat tisztátalanná Egyiptom bálványisteneivel! Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem? | | És mondék nékik: Kiki az ő szemei útálatosságait elvesse, és Égyiptom bálványaival meg ne fertéztessétek magatokat; én vagyok az Úr, a ti Istentek! |
| |
| Dicsőítem Istenben a szavát, Istenben remélek, nem félek, a halandó mit árthatna nekem. | | Így szóltam hozzájuk: Vessétek el azokat a szörnyeket, amelyeken kinek-kinek a szeme csügg, és ne szennyezzétek be magatokat Egyiptom bálványaival. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek! |
| |
| A tíz ige közül az első a legfontosabb, minden többi betöltése ettől függ; ki a te istened? Az, akin a szíved csüng, akit szolgálsz. De az örök Vagyok ezt mondja neked: Én vagyok az ÚR, a te Istened! Ne legyen más Istened! - Nincs?! |
|Ember és ember alkotta bálvány helyett az élő Istenben bízzunk!
711|1249255800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Zsolt 56,12 | "Én vagyok!" Ez 20,5 |
| |
| Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?! | | Ezt mondd nekik: Így szól az én URam, az ÚR: Amikor kiválasztottam Izráelt, fölemelt kézzel tettem esküt Jákób háza ivadékainak. Megismertettem magam velük Egyiptom földjén, és fölemelt kézzel tettem esküt, amikor ezt mondtam: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem? | | És mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Azon a napon, melyen elválasztám Izráelt, és fölemelém kezemet a Jákób háza magvának, és megismertetém magamat velök Égyiptom földjén, és kezemet fölemelém nékik, mondván: Én vagyok az Úr, a ti Istentek! |
| |
| Istenben bizakodom, nem félek, az ember mit árthat nekem? | | és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izraelt, s Jákob nemzetsége felé kinyújtottam a kezem, a tudtukra adtam Egyiptom földjén, kezemet esküre emelve, ezekkel a szavakkal: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| "Isten nékem erőm, bizodalmam, Nyugodalmam, Sújtson bár sok fájdalmam. Én hatalmában Bízom s oltalmában Éltem folytában." |
|Az ÚR az én Istenem, benne bízom
710|1249169400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Zsolt 61,6 | "Én vagyok!" Ez 18,32 |
| |
| Mert hallottad, Istenem, amit megfogadtam, a nevedet félőkkel együtt adtál nekem örökséget. | | Hiszen nem kívánom a halandó halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, térjetek hát meg és éljetek |
| |
| Mert te, oh Isten, meghallgattad az én fogadásaimat; a te neved tisztelőinek örökségét megadtad nékem. | | Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek! |
| |
| Mert te, Istenem, hallottad fogadalmam, megadtad az örökséget, amit azoknak szántál, akik tisztelik nevedet. | | Nem lelem én örömömet a halálban - mondja az Úr, az Isten. Térjetek hát meg és éljetek! |
| |
| Isten azt akarja, hogy minden ember megtérjen és éljen; féljük hát szent nevét és feltétel nélkül bízzunk benne! |
|Az ÚR az én örökségem, azért benne bízom!
709|1249083000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Zsolt 64,2 | "Én vagyok!" Ez 17,22 |
| |
| Hallgasd meg, Istenem, panaszkodó szavamat! Óvd meg életemet, mert ellenség rettent! | | Így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. |
| |
| Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg éltemet. | | Így szól az Úr Isten: És veszek én ama magas czédrus tetejéből, és elültetem; felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen. |
| |
| Halld meg a szavam, Istenem, hozzád száll panaszom! Őrizd meg életem, hogy ne féljek az ellenségtől! | | Ezt mondja az Úr, az Isten: Én is veszek a nagy cédrusfa tetejéről, a legmagasabb ágáról egy hajtást, és elültetem egy igen magas hegyen. |
| |
| Isten meghallgatja kiltó szavunkat, hatalmasan cselekszik; kiragadja életünket a kárhozatból, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtunk; ezért imdjuk őt és féljük szent nevét! |
|Isten cselekszik, hogy megmentsen a félelemtől
708|1248996600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Zsolt 64,10 | "Én vagyok!" Ez 16,62 |
| |
| Félelem fog el minden embert, és hirdetik Isten tetteit, megértik cselekedeteit. | | Szövetségre lépek veled, és megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Akkor megfélemlenek mind az emberek; hirdetni fogják Istennek dolgát, és megértik cselekedetét. | | És én megerősítem frigyemet veled, s megismered, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Félelem tölt el mindenkit, hirdetik Isten műveit, és tetteit megértik. | | Megújítom veled a szövetséget, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, |
| |
| Csodálatosak Isten művei az emberekkel, Fia kereszthalálában új szövetséget köt velünk, hogy ne kelljen félnünk az örök kárhozattól, mert általa megment és megszabadít; hírdesd ezt a jó hírt! |
|Ne félj, mert Isten a szövetségesed!
707|1248910200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Zsolt 65,6 | "Én vagyok!" Ez 15,7 |
| |
| Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk! Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken, | | Ellenük fordítom arcomat. Tűzből kerültek ki, tűz emészti meg őket. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor ellenük fordítom arcomat. |
| |
| Csodálatos dolgokat szólasz nékünk a te igazságodban, idvességünknek Istene; e föld minden szélének és a messze tengernek bizodalma; | | És ellenök fordítom arczomat. A tűzből jöttek ki és a tűz emészsze meg őket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor arczomat ellenök fordítom. |
| |
| Igazságosságodban meghallgatsz minket, Istenünk, segítőnk, s megrendítő, fönséges jeleket adsz. Te vagy a föld határainak reménye, s reménysége a távoli partoknak. | | Ellenük fordítom arcomat. Kimenekültek a tűzből, de a tűz megemészti őket. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor majd ellenük fordítom arcomat. |
| |
| Ragyogtasd ránk orcádat, Urunk, hogy életben maradjunk, s taníts minket a te igazságodra, mi csak benned reménykedünk, Ámen. |
|A mi Istenünk megemésztő tűz!
706|1248823800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Zsolt 78,53 | "Én vagyok!" Ez 14,11 |
| |
| Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el. | | hogy többé ne tévelyedjék el tőlem Izráel háza, és ne tegyék magukat tisztátalanná semmiféle vétkükkel. Akkor majd az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek - így szól az én URam, az ÚR. |
| |
| És vezeté őket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger. | | Azért, hogy el ne tévelyedjék többé Izráel háza én tőlem, és többé meg ne fertéztessék magokat minden ő elszakadásukkal, hanem legyenek az én népem és én legyek Istenök, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Biztosan vezette őket, hogy ne tévelyegjenek, s ellenségeiket elnyelte a tenger. | | gy Izrael háza nem távolodik el többé tőlem, és nem szennyezi be magát többé bűneivel. Ők a népem lesznek, én meg az Istenük leszek - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten jelenlétében nem kell semmitől sem félnünk, ő a biztonság, ne tévelyegjünk el tőle bűneinkkel; hanem ő legyen életünk Ura és pásztora! - Pásztorunk a Jézus, hozzá tartozunk, hű ölébe rejtve félni nincs okunk. A halál völgyében szívünk nem remeg, tudjuk, a halált is Jézus győzte meg! |
|Az ÚR az ő népének őriző pásztora
705|1248737400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Zsolt 86,11 | "Én vagyok!" Ez 14,8 |
| |
| Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet. | | Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet. | | És ellene fordítom orczámat annak a férfiúnak, és vetem őt jegyül és közbeszédül, és kiirtom népem közül, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Mutasd meg utadat, Uram, hogy igazságod szerint járjak; irányítsd szívemet, hogy félje nevedet! | | Az ilyen embernek ellene fordulok, intő példává és szóbeszéd tárgyává teszem, kiirtom népemből, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten nem tűri az idegen bálványistenek imádatát népe életében, az első parancsolatban tiltja meg ezt örök időkre: ne legyen más istened! Ám akik szent nevét félik és imádják, azokat ő vezeti a keskeny ösvényen, hazafelé... |
|A bálványimádók ítélete: örök halál!
704|1248651000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Zsolt 88,16 | "Én vagyok!" Ez 14,4 |
| |
| Nyomorult és beteg vagyok ifjúságom óta, rettegek tőled, tanácstalan vagyok. | | Ezért beszélj velük, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Ha valaki Izráel házából úgy megy a prófétához, hogy a szívébe fogadja bálványait, és azon jár az esze, ami bűnbe viszi őt, annak én, az ÚR, fogok válaszolni a sok bálvány miatt. |
| |
| Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom. | | Ezokáért szólj velök, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Valaki az Izráel házából bálványait szívébe fölveszi, és vétkének botránkozását teszi orczái elé, és megy a prófétához: én, az Úr felelek meg annak énmagam által bálványainak sokasága miatt; |
| |
| Ifjúkorom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál. Viseltem borzalmaidat és betegeskedtem. | | Ezért szólj hozzájuk, és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Izrael házából mindenkinek, akinek a szíve bálványokhoz tapad, s aki ahhoz ragaszkodik, ami bűnbe viszi, de azért mégis a prófétához fordul, annak én, az Úr felelek, tömérdek bálványa ellenére, |
| |
| Saját gyártásu bálványaink a saját vágyainkat testesítik meg, így azok teljesítése végső soron, az én önimádata, ami a legnagyobb bálvány, ezért van okunk félni a féltőn szerető Istentől, mert rettenetes dolog az ő kezébe kerülni, de Jézus azért jött, hogy lerontsa az ördög hatalmát... |
|Ne legyen más Istened, ne imádj bálványt!
703|1248564600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Zsolt 91,5 | "Én vagyok!" Ez 13,23 |
| |
| Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, | | ezért nem fogtok többé hiábavalóságot látni, és nem jósolgattok tovább, mert kiszabadítom kezetekből népemet. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; | | Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; | | Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten nem hagyja el övéit, kiszabadítja az ördögi praktikákat űzők kezéből, mert ő az Isten egyedül, s a bálványok (a semmik) imádói a semmibe hullnak, dícsérjük az Urat, mert ő a mindenható Isten! |
|Nem kell félned, mert az ÚR megszabadít!
702|1248478200|dynamic|- Szombat|
| "Ne félj!" Zsolt 99,3 | "Én vagyok!" Ez 13,21 |
| |
| Magasztalják nagy és félelmes nevét, mert szent ő! | | Letépem varázskendőiteket, és kiszabadítom kezetekből népemet; nem lesz az többé vadászzsákmány a kezetekben. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Tiszteljék a te nagy és rettenetes nevedet, - szent az! | | És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| dicsőítsék nagy és félelmetes neved, mert szent | | Széttépem fátylaitokat és kiszabadítom népemet kezetekből, hogy többé ne legyenek zsákmányként kezetekben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Magasztaljuk az Urat, mert megszabadította népét, megváltotta gyermekeit; szent az ő neve mindörökké! |
|Az ÚR hatalmasan cselekszik; ő a szabadító Isten!
701|1248391800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Zsolt 102,16 | "Én vagyok!" Ez 13,14 |
| |
| Félik majd, URam, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet, | | Lerombolom a falat, amelyet habarccsal vakoltatok, és a földre döntöm, úgyhogy föltárul az alapja. Ledől, és vele együtt nektek is végetek lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet; | | És ledöntöm a falat, melyet mázzal mázoltatok és levetem a földre, és meztelen lesz fundamentoma; és leomlik, és ti veszszetek el közepette, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Akkor majd félik a pogányok az Úr nevét, és a föld minden királya meghajol Fölséged előtt: | | Ledöntöm a falat, amit bevakoltatok, egyenlővé teszem a földdel, és alapjai napvilágra kerülnek. Összeomlik, és ti ott pusztultok el alatta - akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Hazug próféták meggyalázták Isten szent nevét, olyan valótlanságot hirdettek, amit ő nem mondott nekik, ezért jogos az ÚR ítélete népe felett, ám az idegen népek imádják a föld Királyának dicső nevét; - te is? |
|Isten neve szent, nem lehet hazugsággal meggyalázni!
700|1248305400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Zsolt 111,9 | "Én vagyok!" Ez 13,9 |
| |
| Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve. | | Kezem ránehezedik azokra a prófétákra, akik hiábavalóságot látnak, és hazugságot jósolgatnak. Nem maradnak népem körében, nem írják be őket Izráel házának a könyvébe, és nem jutnak el Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, Úr vagyok. |
| |
| Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes az ő neve. | | És lészen kezem a próféták ellen, kik hívságot látnak és hazugságot jövendölgetnek; az én népem gyülekezetében nem lesznek, Izráel házának könyvébe nem irattatnak, és Izráel földjére be nem mennek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. |
| |
| Népének megváltást küldött, szövetségét minden időkre kötötte, szent és magasztos a neve. | | Azokon a prófétákon, akik hamis látomást láttak és hazugságokat jövendöltek, rajtuk lesz a kezem: nem jutnak be népem tanácsába, nem lesznek benne Izrael házának jegyzékében, nem mennek be Izrael földjére, hadd tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| Isten igazságos döntései ma is hirdetik az ő szent és félelmetes nevét, nem lehet büntetlenül hazugságot mondani, terjeszteni róla, megbotránkoztatva ezzel sokakat; egyedül ő az ÚR! |
|Isten szent neve és a hamis próféták ismeretlen nevei
699|1248219000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Zsolt 112,7 | "Én vagyok!" Ez 12,25 |
| |
| Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az ÚRban. | | Mert ha én, az ÚR, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül. Ha a ti napjaitokban mondok valamit, ti engedetlen nép, azt meg is teszem! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. | | Mert én szólok, az Úr; s a mely szót szólok, meglészen, nem halad tovább. Mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólok egy szót és megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten! |
| |
| Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél. | | Mert én, az Úr beszélek. Amit mondok, az valóra válik, késedelem nélkül. Igen, ti lázongó nemzedék, megélitek, hogy amit kimondok, azt valóra is váltom - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Isten valóra váltja terveit és hatalmasan cselekszik ember-gyermekei javára; feltétel nélkül bízzunk benne, s ő megerősíti szíveinket is. |
|Ne félj, mert Istened, az ÚR cselekszik!
698|1248132600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Zsolt 112,8 | "Én vagyok!" Ez 12,20 |
| |
| Rendületlen a szíve, nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire. | | A lakott városok romba dőlnek, és az ország pusztává lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR!. |
| |
| Rendületlen az ő szíve; nem fél, míglen ellenségeire lenéz. | | És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak. | | A népes városok romhalmazzá válnak, az ország sivataggá lesz, hogy megtudjátok: én vagyok az Úr.. |
| |
| Nem lehet büntetlenül megvetni Istent és saját gyártású bálványokat imádni; ne várjunk az ítéletig, már ma meg lehet tudni, kicsoda az ÚR Isten! Csak Fiában ismerhetjük őt meg, Jézus mondta magáról: "mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” |
|Az Istent félők sorsa az ítéletben: a túlélés!
697|1248046200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Zsolt 116,3 | "Én vagyok!" Ez 12,16 |
| |
| Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok. | | De megtartok közülük néhány embert a fegyver, éhínség és dögvész után, hogy elbeszélhessék utálatos dolgaikat a népek között, amelyek közé kerülnek. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam. | | De meghagyok közülök kevés férfiakat a fegyvertől, éhségtől s döghaláltól, hogy elbeszéljék minden útálatosságukat a pogányok közt, a kik közé mennek, s hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Körülvettek a halál kötelékei s az alvilág csapdái; elmerültem a nyomorban és a félelemben. | | De meghagyok közülük néhányat. Ezek megmenekülnek a kardtól, az éhínségtől, a pestistől, hogy elbeszéljék minden szégyenletes tettüket a népek körében, ahová mennek, s így azok is megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ám nem elég csak tudnunk ezt, de hinnünk is kell abban, aki meg tud menteni és szabadítani az örök haláltól, mert maga is átélte a kínos halál éjszakáját; de feltámadt és örökké élő Isten, ezért nem kell félnünk! |
|A halál kötelei félelmetesek, de tudhatjuk: van Megtartó!
696|1247959800|dynamic|- Vasárnap| | |
| "Ne félj!" Zsolt 118,6 | "Én vagyok!" Ez 12,15 |
| |
| Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor elszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba. |
| |
| Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom őket a pogányok közé, és szétszórom őket a tartományokba. |
| |
| Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha szétszórom őket a népek közé és szétszélesztem őket idegen országokba.. |
| |
| Fából vaskarika ez az énekmondat: "Veled Uram, de nélküled!" - Döntenünk kell, ha mi elhagyjuk az Urat, miként a választott nép, ő is elhagy minket; de boldog megtapasztalása minden benne hívőnek a zsoltáros bizonyságtétele, évezredek őta! |
|Istennel, vagy nélküle?
694|1247873400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Zsolt 119,120 | "Én vagyok!" Ez 12,11 |
| |
| Megborzadt a testem, mert rettegek tőled, félek ítéleteidtől. | | Mondd: Én intő jel vagyok számotokra! Ahogyan én tettem, úgy kell majd nekik is tenniük: mint rabok mennek a fogságba. |
| |
| Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől. | | Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek. |
| |
| Testem remeg előtted a félelemtől, reszketve nézem ítéletedet. | | Mondd: én jel vagyok nektek. Amit én tettem, azt teszik majd ők is: száműzetésbe, fogságba mennek. |
| |
| Az Úr Jézus Isten utolsó figyelmeztető, intő jele az ítélet előtt, hogy ne jussunk örök kárhozatra; mert ő meg tudja szabadítani a benne bízókat a bűn fogságából és összegyűjti Isten gyermekeit az ő országába; mert a Bíró, mielőtt ítélne, eljött meghalni értünk! Értjük?! |
|Isten igaz ítélete a babiloni fogság és szétszóratás
695|1247787000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Zsolt 119,161 | "Én vagyok!" Ez 11,20 |
| |
| Fejedelmek üldöznek ok nélkül, de szívemet csak igéd rettentheti meg. | | hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| A fejedelmek ok nélkül üldöztek engem; de a te igédtől félt az én szívem. | | Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenök. |
| |
| A fejedelmek ok nélkül üldöznek, de szívem csak a te szavadat féli. | | hogy törvényeim szerint éljenek, tartsák szem előtt parancsaimat, és teljesítsék őket. Akkor a népem lesznek, én meg az Istenük leszek. |
| |
| Az ÚR igéje tökéletes, az ő szava teremtő, megváltó, megszentelő ige, s a megtestesült Ige a mi Üdvözítő Urunk, csak általa lehetünk Isten gyermekeivé, ő pedig Atyánkká; engedelmeskedjünk tehát szavának! |
|Az örök Vagyok lesz a te Istened is, ha féled őt és szavát!
693|1247700600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Zsolt 130,4 | "Én vagyok!" Ez 11,16 |
| |
| De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. | | Ezért mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Elvetettem őket messzire a pogányok közé, szétszórtam őket az országokba, de én vagyok a szentélyük egy kis időre azokban az országokban, amelyekbe jutottak. |
| |
| Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged! | | Ezokáért mondjad: így szól az Úr Isten: Mivelhogy távol vetettem őket a pogányok közé, és szétszórtam őket a tartományokba, tehát én leszek nékik templomul rövid időre a tartományokban, a melyekbe mentek. |
| |
| Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged. | | Ezért mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Igen, elküldtem őket messzire, a népek közé, szétszórtam őket idegen országokba, s rövid időre én lettem számukra a szentély azon a földön, ahová mentek. |
| |
| Az ÚR nem hagyja el népét, s egyetlen gyermekét sem hagyja elveszni; összegyűjti a szétszórtat, megbocsátja a bűnt és istenfélelmet ébreszt szíveinkben. Ne feledd: Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak! |
|A mi testünk a bennünk élő Szentlélek temploma!
692|1247614200|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!" Péld 1,26 | "Én vagyok!" Ez 11,12 |
| |
| ezért én is nevetek majd a bajotokon, kigúnyollak, ha eljön, amitől rettegtek, | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, mert nem az én rendelkezéseim szerint éltetek, és nem az én törvényeimet teljesítettétek, hanem a körülöttetek levő népek törvényeit teljesítettétek. |
| |
| Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljő az, a mitől féltek. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert az én végzéseimben nem jártatok, és rendeléseimet nem cselekedtétek, hanem a pogányok módja szerint cselekedtetek, a kik körültetek vannak. |
| |
| Ezért most én is nevetek bajotokon, gúnyolódom, ha hatalmába kerít titeket a rettegés, | | s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, akinek nem tartottátok meg a törvényeit és nem követtétek a parancsait, hanem a körülöttetek lévő népek szokásai szerint éltetek.” |
| |
| Ha az ÚR akarata szerint élnénk, akkor nem rettentene az idegen bálványistenek imádata miatti jogos büntetés; ezért még az ítélet előtt megtudhatjuk, hogy ő az egyedül igaz Isten, ezt Fia által kijelentette, hozzá megtérve, megszabadulhatunk félelmeinktől! |
|Rettegésünk forrása a bálványimádás!
691|1247527800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Péld 1,29 | "Én vagyok!" Ez 11,10 |
| |
| mert gyűlölték a tudást, és nem az ÚR félelmét választották; | | Fegyvertől fogtok elesni, Izráel határán ítélkezem fölöttetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Azért hogy gyűlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották. | | Fegyver miatt hulljatok el, Izráel határán ítéllek meg titeket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Mivel gyűlöletes volt előttük a belátás, és az Úr félelmét kevésre becsülték, | | Kard élén hulltok el Izrael határain belül, végrehajtom rajtatok az ítéletet, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Mi ne az ítéletet válasszuk; hanem az életet, Jézusban megismerhetjük az Istent, mint szerető Atyánkat, nem kell tudatlanságban lennünk, hanem őt félhetjük és szerethetjük teljes szívünkből, lelkünkből és erőnkből! |
|Istenítélet az istenfélelem helyett
690|1247441400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Péld 3,7 | "Én vagyok!" Ez 7,27 |
| |
| Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat! | | A király gyászolni fog, a fejedelmet borzadás környékezi, és az ország népének megbénul az ereje. Úgy bánok velük, ahogy megérdemlik. Ahogyan ők ítéltek, úgy ítélem meg őket. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól. | | A király szomorkodik, a fejedelem irtózatba öltözik; s a föld népének kezei megdermednek. Útjok szerint cselekszem velök, ítéletök szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ne tartsd magadat bölcsnek, inkább féld az Urat és kerüld a rosszat! | | A király gyászolni fog, a fejedelmet szomorúság keríti hatalmába, az ország népének megbénul a keze. Tetteik szerint bánok velük, ítéleteik szerint ítélkezem fölöttük, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten igazságos ÚR, amilyen ítélettel ítélnek a kárhozatra ítélt bűnösök másokat, őket is azzal a mértékkel fogja megítélni; de ki szabadíthat ki az ítélő Isten kezéből? Az igaz Bíró, mielőtt visszajön ítélni, eljött meghalni a magukat kárhozatra méltónak tartó bűnösökért, hogy ne jussanak ítéletre, - őt féled egyedül? |
|"Amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek"
689|1247355000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Péld 3,24 | "Én vagyok!" Ez 7,9 |
| |
| Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. | | Nem szánakozom, és nem leszek könyörületes. Úgy bánok veled, ahogy megérdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, vagyok az, aki ver! |
| |
| Mikor lefekszel, nem rettegsz; hanem lefekszel és gyönyörűséges lesz a te álmod. | | És nem kedvez az én szemem, sem meg nem szánlak; útaid szerint fizetek tenéked, és a te útálatosságaid közötted lesznek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki ver. |
| |
| Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. | | Szemem nem tekint rád irgalommal és nem könyörülök, hanem számon kérem tőled útjaidat és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki lesújtok. |
| |
| Isten haragja sújt le a bűnösre, de ő ad álmában is eleget, annak, akit szeret, mert őt féli és imádja, - "Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni." De ma még, ítélete előtt lehet hozzá bűnbánattal megtérni, s irgalmat kérni! |
|Isten igazságos ítélete félelmet kelt vagy szüntet
688|1247268600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Péld 3,25 | "Én vagyok!" Ez 7,4 |
| |
| Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. | | Nem szánakozom rajtad, és nem leszek könyörületes, hanem megbüntetlek, ahogy érdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától, ha eljő; | | És nem kedvez az én szemem néked, sem meg nem szánlak; hanem a te útaidat vetem reád, és útálatosságaid közötted lesznek és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. | | Szemem nem tekint rád irgalommal, s nem könyörülök meg rajtad, hanem felelőssé teszlek útjaidért, és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| A félelem is hitetlenség, de aki már Istenben hisz egyedül, annak szívéből Isten szeretete kiűzi a félelmet és nem lesz tovább mitől félnie, de lesz kit félnie és szeretnie! |
|Akinek már az ÚR az Istene; nem kell félnie a félelemtől sem!
687|1247182200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Péld 10,24 | "Én vagyok!" Ez 6,14 |
| |
| Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül. | | Kinyújtom a kezemet ellenük, sivárrá és kietlenné teszem az országot, minden lakóhelyüket a pusztától Dibláig. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| A mitől retteg az istentelen, az esik ő rajta; a mit pedig kivánnak az igazak, meg lesz. | | Kinyújtom azért kezemet reájok, és teszem a földet kietlen pusztasággá, a pusztától fogva Dibláig minden lakóhelyökön, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| A gonoszt utoléri, amitől retteg, amit az igazak kívánnak, az osztályrészük lesz. | | Kinyújtom ellenük kezemet, pusztasággá teszem a földet a sivatagtól egészen Ribláig mindenütt, ahol csak laknak, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten elítéli a bűnt, saját bűnével bünteti a bűnöst, de a hozzá megtérő, s így megigazult bűnösnek kegyelmet ád; s így vagy úgy, de végül mindenki megtudja, ő egyedül az ÚR! |
|Isten nyilvánvalóvá teszi igazságos ítéletetét
686|1247095800|dynamic|- Csütörtök|
| | | |
| "Ne félj!" Péld 19,23 | "Én vagyok!" Ez 6,13 |
| |
| Az ÚR félelme életet jelent: az ember elégedetten alszik, nem éri veszedelem. | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között, az oltárok körül, minden magas halmon, minden hegycsúcson, minden bujazöld fa és minden lombos cserfa alatt; mindenütt, ahol engesztelő illatáldozatot szoktak bemutatni bálványaiknak |
| |
| Az Úrnak félelme életre visz; és az ilyen megelégedve tölti az éjet, gonoszszal nem illettetik. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor sebesültjeik ott lesznek bálványaik között az ő oltáraik körül, minden magas halmon, minden hegyeknek tetein, minden zöld fa alatt és minden lombos terpentinfa alatt, a hol csak kedves illatot adának minden bálványaiknak. |
| |
| Az Úrnak félelme életben tart, van mit ennie az embernek, s nem kell rettegnie bajtól. | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor holttestük ott hever a bálványok között, oltáraik körül, minden kiemelkedő halmon, minden hegy tetején, minden zöldellő fa és minden lombos terebint alatt, mindenütt, ahol kellemes illatú áldozatot mutattak be bálványaiknak. |
| |
| Isten elénk adta az életet és a halált, miért nem választjuk őt, az Élet Fejedelmét Urunknak és Istenünknek, helyette miért vagyunk a magunk csinálta "semmi" bálványok imádói, őket vagy más embereket szolgálva, istenítve, esetleg magunkat bálványozva? Az ítéletkor, ha nem előbb önként, Isten előtt borul le minden nép. Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! |
|Az istenfélelem életet jelent, míg a bálványimádás bűne halált nemz
685|1247009400|dynamic|- Szerda| | Ne félj!" Péld 21,15 | "Én vagyok!" Ez 6,10 |
| |
| Az igaznak öröm, ha a törvény jut érvényre, de a gonosztevőnek rettegés. | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Nem hiába mondtam meg, hogy ilyen veszedelmet hozok rájuk. |
| |
| Vígasság az igaznak igazat cselekedni; de ijedelem a hamisság cselekedőinek. | | És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt. |
| |
| Igazságot tenni öröm az igaznak, de nagy ijedelem a gonosztevőknek. | | Így majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, hogy nem hiába beszéltem, hanem valóban rájuk szabadítom ezt a sok borzalmat. |
| |
| Nem lehet büntetlenül átlépni Isten törvényén; mindenkit a saját vétkével büntet az ÚR, a gonoszt cselekvőkre gonoszság szabadul, borzalom és veszedelem éri őket, Isten igazságos törvénye alapján, s ő ezt előre megmondta! |
|A gonosztevőkre gonoszságot szabadít az ÚR, akit nem féltek
684|1246923000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Péld 23,17 | "Én vagyok!" Ez 6,7 |
| |
| Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az URat féld mindennap, | | Hullanak köztetek a sebesültek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ne irígykedjék a te szíved a bűnösökre; hanem az Úr félelmében légy egész napon; | | És elhulljon a sebesült közöttetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ne a bűnösök miatt gerjedjen föl szíved, inkább minden nap az Úr félelmében! | | Akiket közületek döfés ér, leroskadnak. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten indoklása: "én törtem össze tőlem elfordult parázna szívüket és bálványaikkal paráználkodó szemüket. Megundorodnak önmaguktól gonoszságuk miatt, mert mindenféle utálatosságot követtek el." A megoldás: Istent félnünk és szeretnünk kell s csak benne bízzunk! |
|Isten ítélete népén; a bálványimádás vétke miatt
683|1246836600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Péld 24,21 | "Én vagyok!" Jer 46,28 |
| |
| Féljed, fiam, az URat és a királyt, és felforgatók közé ne keveredj! | | Ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. |
| |
| Féld az Urat, fiam, és a királyt; a pártütők közé ne elegyedjél. | | Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. |
| |
| Fiam, tiszteld az Urat és a királyt; sem egyik, sem másik ellen ne lázadj fel! | | Ne félj hát, szolgám, Jákob - mondja az Úr -, mert veled vagyok. Azoknak a népeknek mind véget vetek, amelyek közé szétszórtalak; de neked nem vetek véget, csak megfenyítelek igazság szerint, mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül. |
| |
| Csodálatos igéret ez, ami most kezdődik el azok életében, akik az ő szolgái, követői lettek, őt félik egyedül, nem emberi társaságok hősei, - mert az ÚR nem vet véget életüknek, s akit szeret az Úr, megfenyíti és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. |
|Az istenfélőkkel lesz az ÚR vég nélkül!
682|1246750200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Péld 29,25 | "Én vagyok!" Jer 44,26 |
| |
| Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál. | | De halljátok meg az ÚR igéjét ti júdaiak mindnyájan, akik Egyiptomban laktok: Megesküdtem az én nagy nevemre - mondotta az ÚR -, hogy egyetlen júdai ember sem ejti ki többé a nevemet egész Egyiptomban így: Az én URamra, az élő ÚRra mondom! |
| |
| Az emberektől való félelem tőrt vet; de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik. | | Azért halljátok meg az Úr szavát mind, ti Júdabeliek, a kik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván: Él az Úr Isten, egész Égyiptom földén! |
| |
| Az emberfélelem kelepcét állít fel, de aki az Úrban bízik, védelmet lel. | | De halljátok az Úr szavát, mindnyájan, ti, júdaiak, akik Egyiptom földjén laktok: Saját nagy nevemre esküszöm - mondja az Úr -, hogy Júda népéből senki sem említi többé az én nevemet egész Egyiptomban; egyikük sem mondja többé: „Amint igaz, hogy Isten, az Úr él!” |
| |
| De aki az élő Úrban bízik, az nem csalatkozik, sőt állandó oltalmat talál nála! - Jézus ma még vár... |
|Az ember- és bálványimádás elválaszt az élő Istentől!
681|1246663800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Préd 5,6 | "Én vagyok!" Jer 42,11 |
| |
| Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság. Ezért féld az Istent! | | Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! Ne féljetek tőle - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből! |
| |
| Mert a sok álomban a hiábavalóság is és a beszéd is sok; hanem az Istent féljed. | | Ne féljetek a babiloni királytól, a kitől most féltek, ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. |
| |
| Ennyi álom, ennyi hiábavalóság; sok a szóbeszéd és a szélkergetés. Tehát féld az Istent! | | Ne féljetek többé Babilon királyától; ne féljetek tőle -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből. |
| |
| Szabadító és megmentő Urunk azt várja, hogy hálából őt imádjuk s féljük szent nevét! |
|Az ÚR Istent féld, s ne emberektől félj!
680|1246577400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Préd 8,13 | "Én vagyok!" Jer 32,38 |
| |
| A bűnösnek azonban nem lesz jó dolga, és élete nem nyúlik hosszúra, mint az árnyék, mivel nem féli az Istent. | | Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbítja meg az ő életét, olyan lesz, mint az árnyék, mert nem rettegi az Istennek orczáját. | | És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenök leszek. |
| |
| A gonosznak nem lesz jó sora, és nem fogja napjait megnyújtani, mint az árnyékot, mivel nem fél az Istentől. | | Akkor majd az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. |
| |
| Örök sorsunk tartalma itt dől el; jó dolgunk csak Isten örök országában lehet, de ehhez már itt félni és szeretni kell(lene) őt és csak benne bízni! |
|Istenfélő népének Ura lesz az Isten
679|1246491000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Ézs 7,4 | "Én vagyok!" Jer 32,27 |
| |
| és mondd meg neki: Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt, az arámi Recínnek és Remaljá fiának a haragja miatt! | | Én vagyok az ÚR, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen? |
| |
| És mondd néki: Vigyázz és légy nyugodt; ne félj! és meg ne lágyuljon szíved e két füstölgő üszögdarab miatt, Reczinnek és Sziriának, és Remalja fiának felgerjedett haragja miatt! | | Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajjon van-é valami lehetetlen nékem? |
| |
| És ezt mondd majd neki: Vigyázz, őrizd meg nyugalmadat és ne félj! Ne remegjen a szíved ennek a két fadarabnak füstölgő zsarátnokától, | | Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem? |
| |
| A minden élők Ura számára mindenki él, aki megöl és megelevenít; őt féljük és imádjuk, s ne embereknek adjunk dicsőséget! |
|Ne emberektől féljünk; az élők Istenét imádjuk!
677|1246325400|dynamic|- Kedd | | "Ne félj!" Ézs 8,13 | "Én vagyok!" Jer 31,32 |
| |
| A Seregek URát tartsátok szentnek, őt féljétek, tőle rettegjetek, | | Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR |
| |
| A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! | | Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. |
| |
| A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! | | De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam - mondja az Úr. |
| |
| A szívbe írt törvény Jézus keresztáldozatának új szövetségében valósult meg, minden nép üdvösségére. |
|Új szövetséget igér népének a Seregek URa
676|1246239000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Ézs 9,6 | "Én vagyok!" Jer 31,9 |
| |
| Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt! | | Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem. |
| |
| Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt! | | Siralommal jőnek és imádkozva hozom őket, vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton, hol el nem esnek, mert atyja leszek az Izráelnek, és az Efraim nékem elsőszülöttem. |
| |
| Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete. | | Könnyek között mentek el innen, de megvigasztalódva vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek. Mert atyjává lettem Izraelnek, és Efraim elsőszülött fiam. |
| |
| A Messás uralkodása alatt Izráel és Júda népe egyaránt békében él majd, mert Isten atyai szeretettel gondoskodik választott népéről. |
|Az ÚR visszahozza népét a fogságból s a Messiás eljövetelét igéri
675|1246152600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Ézs 10,24 | "Én vagyok!" Jer 31,1 |
| |
| Ezért így szólt az Úr, a Seregek URa: Ne félj népem, Sion lakója, Asszíriától, ha megver bottal, és rád emeli vesszejét, mint Egyiptom tette. | | Abban az időben - így szól az ÚR - Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek. |
| |
| Azért így szól az Úr, a seregeknek Ura: Ne félj népem, Sionnak lakosa, az Assiriabeli királytól! bár botjával megver tégedet és pálczáját felemeli rád, miként Égyiptom egykoron; | | Az időben, monda az Úr, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, és ők az én népemmé lesznek. |
| |
| Ezt mondja a Seregek Ura: „Ne félj Asszíriától, népem, Sion lakója! Vesszővel ver ugyan, és fölemeli botját ellened, | | Abban az időben - mondja az Úr - Izrael minden nemzetségének Istene leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| Az ÚR megszabadítja Izráel maradékát, s újra Istenükké lesz aban az időben. |
|Örök szeretettel szereti népét az ÚR!
674|1246066200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Ézs 11,3 | "Én vagyok!" Jer 30,22 |
| |
| Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, | | És népemmé lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: | | És népemmé lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek. |
| |
| s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, | | Így ti az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek. |
| |
| A megígért Messiás igaz Bíró lesz, általa nyer megváltást Isten ó- és újszövetségi népe egyaránt. |
|Az örök Vagyok lesz népének Istene - a Messiás eljövetelekor
673|1245979800|dynamic|- Péntek | | "Ne félj!" Ézs 12,2 | "Én vagyok!" Jer 30,11 |
| |
| Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. | | Én veled leszek - így szól az ÚR -, és megszabadítalak. Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. |
| |
| Ímé, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! | | Mert veled vagyok én, azt mondja az Úr, hogy megtartsalak téged: mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kiűztelek téged, csak néked nem vetek véget, hanem megfenyítelek téged ítélettel, mert nem hagylak egészen büntetés nélkül. |
| |
| Nézzétek: Isten az üdvösségem! Bizalom tölt el, s nincs bennem félelem, mert az Úr az erősségem, a dicsőítő énekem, és az üdvösségem. | | Mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak, igen, megsemmisítem mind a nemzeteket, amelyek közé szétszórtalak. De téged nem semmisítlek meg, csak megfenyítelek, ahogy igazságosságom kívánja, mert nem engedhetem, hogy teljesen büntetlen maradj. |
| |
| Szabadulást igért az Úr a fogságból; visszatérést a szétszóratásból, ezért éneke az ÚR minden benne bízónak. |
|Szabadító Istenem az ÚR; erős váramról énekelek!
672|1245893400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Ézs 19,16 | "Én vagyok!" Jer 24,7b |
| |
| Azon a napon olyan lesz Egyiptom, mint az asszonyok: borzadni és rettegni fog a Seregek URa fölemelt kezétől, mert fölemeli ellene. | | Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám. |
| |
| Ama napon olyan lesz Égyiptom, mint az asszonyok, retteg és fél a seregek Ura kezének felemelésétől, a melyet fölemel ellene. | | és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám. |
| |
| Azon a napon az egyiptomiak olyanok lesznek, mint az asszonyok: félni fognak és rettegni, amikor a Seregek Ura fölemeli ellenük a kezét. | | Ők az én népem lesznek, én meg Istenük leszek, mert teljes szívükből hozzám térnek. |
| |
| Az idegenek pedig, mivel nem félik a Seregek Urát, ezért félniük kell hatalmas jobbjától; de senki nincs kizárva Isten országából, ő minden embert meg akar menteni, ezért küldte el egyszülött Fiát, hogy éljenek általa. |
|A nép teljes szívből megtér Istenéhez
671|1245807000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Ézs 19,17 | "Én vagyok!" Jer 24,7a |
| |
| Egyiptom rettegni fog Júdától: ha csak említik is előtte, már retteg a Seregek URának végzésétől, amelyet ellene hozott. | | Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És Júda földe félelmére lesz Égyiptomnak, valaki csak említi azt előtte, már fél, a seregek Urának tanácsáért, a melyet Ő végzett felőle. | | És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, |
| |
| Akkor Júda földje rémületére lesz Egyiptomnak, ha csak említi is valaki, már megijed Egyiptom attól, amit a Seregek Ura határozott ellene. | | És szívet adok nekik, hogy elismerjék: én vagyok az Úr. Ők az én népem lesznek, én meg Istenük leszek, mert teljes szívükből hozzám térnek. |
| |
| Aki már bensőleg ismeri az Urat a tőle nyert új szívével; az dicsőíti őt, s magasztalja a Seregek Urát, a mindenható, örökkévaló Istent! |
|Bátorodjék fel a szívünk és jussunk el Isten titkának; Krisztus ismeretére!
670|1245720600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Ézs 25,3 | "Én vagyok!" Jer 20,11 |
| |
| Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa. | | De az ÚR velem van, mint erős vitéz. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy feledésbe! |
| |
| Ezért dicsőítnek téged erős népek, erőszakos pogányok városai félnek téged! | | De az Úr velem van, mint hatalmas hős, azért elesnek az én kergetőim és nem bírnak velem, igen megszégyenülnek, mert nem okosan cselekesznek: örökkévaló gyalázat lesz rajtok és felejthetetlen. |
| |
| Ezért erős népek áldanak, s a hatalmas nemzetek városai félik a neved. | | De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. |
| |
| "Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, Az ég és föld Ura, Ő a mi diadalmunk!" - "Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Úr a mi oltalmunk!" |
|"De küzd értünk a hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk!"
669|1245634200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Ézs 26,11 | "Én vagyok!" Jer 17,10 |
| |
| URam, fölemelted kezedet, de nem látják. Majd meglátják, hogy féltőn szereted népedet, és megszégyenülnek: tűz emészti meg ellenségeidet. | | Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli. |
| |
| Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet. | | Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. |
| |
| Uram, magasra emeled a kezed, de ők nem látják meg. Majd egyszer meglátják, mennyire szereted ezt a népet, és megszégyenülnek; az ellenségeidnek készített tűz megemészti őket. | | Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és próbának vetem alá a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint. |
| |
| Az ÚR igaz ítéletet hoz, tévedhetetlen, látja újainkat, mégis örökkévaló szeretete szerint cselekszik gyermekeivel, Fia érdeméért könyörül rajtuk és megkegyelmez nekik; hogy teremjék a megtérés áldott gyümölcseit! |
|Az ÚR, a szívek vizsgálója; féltőn szereti népét!
668|1245547800|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" Ézs 28,19 | "Én vagyok!" Jer 15,20 |
| |
| Valahányszor megjön, elragad benneteket. Mert megjön minden reggel, sőt nappal is, éjjel is. Akkor a folytonos rettegés majd megérteti veletek a kijelentést! | | Bevehetetlen ércfallá teszlek ezzel a néppel szemben. Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megsegítlek és megmentelek - így szól az ÚR. |
| |
| S a hányszor eljő, elragad titeket; mert minden reggel eljő, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást; | | És e nép ellen erős érczbástyává teszlek téged, és viaskodnak ellened, de nem győzhetnek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megvédjelek és megszabadítsalak téged, azt mondja az Úr! |
| |
| Valahányszor eljön, elér titeket. Mert eljön majd reggelenként, sőt éjjel is, nappal is eljön. Micsoda rémületet fog majd kelteni, ha egyáltalán lesz, aki megérti jelentését! | | Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt. Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, - mondja az Úr. |
| |
| Ma még jelen van az ős ellenség e világban és a bűnünk zsoldja, a halál is arat; de Jézus a kereszten legyőzte a bűn, halál és Sátán hatlmát, így támadásuk nem győz le, mert Urunk megszabadította a benne hívőket, s vele mindíg győzhetünk! |
|Az ÚR megszabadítja gyermekeit a halál hatalmából is!
667|1245461400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Ézs 29,23 | "Én vagyok!" Jer 11,4 |
| |
| mert ha gyermekei meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét, és rettegnek Izráel Istenétől. | | amelyet őseiteknek parancsoltam azon a napon, amikor kihoztam őket Egyiptomból, a vaskohóból, és ezt parancsoltam: Hallgassatok szavamra, és teljesítsétek mindazt, amit én parancsolok nektek! Akkor népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Ha látni fogják gyermekei kezeim munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét. | | A melyet akkor parancsoltam a ti atyáitoknak, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről, a vaskemenczéből, mondván: Halljátok meg az én szómat, és cselekedjétek mindazokat, a miket én parancsolok néktek, és népemmé lesztek, én pedig Istenetekké leszek néktek; |
| |
| mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti a nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve tisztelik Izrael Istenét. | | amelyeket atyáitoknak parancsoltam, amikor kivezettem őket a vaskohóból, Egyiptom földjéről. Ezt mondtam nekik: Hallgassatok szavamra, teljesítsétek minden parancsomat, akkor az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek, |
| |
| Isten gyermekei engedelmeskednek mennyei Atyjuk szavának, szentnek tartják őt és imádják azt a nagy szerelmet, Jézusban mely felénk hajolt! |
|Féljük az Urat, hallgassunk szavára és cselekedjük Istenünk akaratát!
666|1245375000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Ézs 35,4 | "Én vagyok!" Jer 9,23 |
| |
| Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! | | Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az ÚR! |
| |
| Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! | | Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr. |
| |
| Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” | | hanem aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy van benne értő lélek és ismer engem, mert én vagyok az Úr, és én kegyelemben, igazságban és hűségben kormányozom a földet; ezekben lelem kedvemet - mondja az Úr. |
| |
| Az ÚR megszabadít, mert Fia érdeméért kedvét leli bennünk - így ismered-e őt? |
|Akik így ismerjük: dicsekedjünk szabadító Istenünkkel!
665|1245288600|dynamic|- Csütörtök| | | | |
| "Ne félj!" Ézs 37,6 | "Én vagyok!" Jer 7,23 |
| |
| így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír király szolgái! | | hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen! |
| |
| És monda nékik Ésaiás: Így szóljatok uratoknak: ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem az assiriai király szolgái. | | Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, a melyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok! |
| |
| az így válaszolt nekik: „Mondjátok meg uratoknak: Ezt üzeni az Úr: Ne félj azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel Asszíria királyának szolgái gyaláztak! | | hanem ilyen parancsot adtam nekik: Hallgassatok a szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok. |
| |
| Ő útmutató igéivel vezet a keskeny úton; reá hallgassunk egyedül, mert gyermekeit haza viszi, s nála lesz igazán jó dolgunk, örökre! |
|Istenünk szavára figyeljünk, ne emberek szidalmaira!
664|1245202200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Ézs 40,9 | "Én vagyok!" Jer 3,14 |
| |
| Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! | | Térjetek meg, elpártolt fiaim! - így szól az ÚR - mert én vagyok Uratok. Kiválasztok közületek városonként egyet, nemzetségenként kettőt, és elviszlek benneteket a Sionra. |
| |
| Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! | | Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek, és magamhoz veszlek titeket, egyet egy városból, kettőt egy nemzetségből, és beviszlek titeket Sionba. |
| |
| Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak; emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek. Emeld fel hangod! Ne félj! És hirdesd Júda városainak: Nézzétek, a ti Istenetek! | | Térjetek vissza hozzám, elpártolt fiaim - mondja az Úr -, mert egyedül én vagyok a ti Uratok. Magamhoz veszlek benneteket, egyet egy városból és kettőt egy nemzetségből, és visszaviszlek benneteket Sionba. |
| |
| Hirdesd: a Szabadító elközelgetett! - Itt az Isten köztünk és megtérésre hív; - Ne szóljon igéd hiába!
|
|Ó, Sion, ébredj, légy örömmondó békekövet!
663|1245115800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Ézs 41,10a | "Én vagyok!" Jer 3,12 |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok, | | Ezért indulj, kiáltsd ezeket a szavakat észak felé! Ezt mondd: Térj meg, elpártolt Izráel - így szól az ÚR -, akkor nem haragszom rátok! Mert én hű vagyok - így szól az ÚR -, nem tart örökké haragom. |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok; | | Menj el, és kiáltsd e szókat észak felé, és mondjad: Térj vissza, elpártolt Izráel, ezt mondja az Úr, és nem bocsátom reátok haragomat, mert kegyelmes vagyok én, ezt mondja az Úr, nem haragszom mindörökké. |
| |
| Ne félj, mert veled vagyok, | | Menj el, és kiáltsd ezeket a szavakat észak felé: Térj vissza, te hűtlen Izrael - mondja az Úr. Nem haragszom többé rád mindörökre, hiszen irgalmas vagyok - mondja az Úr. |
| |
| Ő nem haragszik hűtlen és elpártolt gyermekeire; hanem megtérésre hív, ne utasítsuk el a velünk lévő Istent! |
|Ne féljünk a hű, a kegyelmes, az irgalmas Istentől!
662|1245029400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Ézs 41,10b | "Én vagyok!" Jer 2,31 |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. | | Ti, mai emberek! Figyeljetek az ÚR igéjére! Olyan lettem én Izráelnek, mint a puszta, vagy mint a homályba borult föld? Miért mondta az én népem: A magunk útján járunk, többé nem megyünk hozzád! |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. | | Oh te nemzetség! Lásd meg az Úr dolgát! A puszta voltam-é én Izráelnek, avagy a setétség földje? Miért mondotta az én népem: Szabadok vagyunk, nem megyünk többé hozzád! |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. | | Micsoda nemzetség vagytok! Figyeljetek csak az Úr szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. |
| |
| Ne járjunk a magunk útján, mert csak elcsüggedünk, ha önmagunkra nézünk; de nézzünk fel Jézusra és menjünk hozzá, aki az örök Vagyok; mert vele mindíg győzhetünk! |
|Igéjével támogat és segít az ÚR, vegyük igénybe!
661|1244943000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Ézs 41,13 | "Én vagyok!" Jer 1,9 |
| |
| Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! | | Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet! |
| |
| Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek! | | És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! |
| |
| Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. | | Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat és így szólt hozzám: „Nézd, ajkadra adom szavaimat, |
| |
| Isten: szeretet, s igéjében ő él bennünk, tehát Isten szeretete kiűzi félelmeinket; fogadd be hát a testté lett Igét, hogy hit által ő éljen a szívedben; senki sem ragadhat ki az ő erős kezéből, gyermekévé fogadott; örök szeretettel szeret téged! |
|Az ÚR így segít meg: igéjét adja és elveszi félelmedet!
660|1244856600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Ézs 41,14 | "Én vagyok!" Jer 1,8 |
| |
| Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -. | | Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. |
| |
| Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje! | | Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. |
| |
| Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod - az Úr mondja ezt neked -, Izrael Szentje, a te Megváltód. | | Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” |
| |
| Dupla bátorítás jutott a mai napra, kétszeresen nem kell félnünk, mert az örök Vagyok, aki lesz mindörökké, maga ígéri segítségét azáltal, hogy ő életünk megmentője, megváltója, megszabadítója - hagyatkozzunk kijelentésére! |
|Az ÚR a mi Megváltónk, velünk van örökké
659|1244770200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Ézs 43,1 | "Én vagyok!" Ézs 60,16 |
| |
| De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! | | Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az ÚR, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene. |
| |
| És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! | | És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene. |
| |
| Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. | | A nemzetek tejét szívod majd, és a királyok gazdagsága táplál. Így megtudod, hogy én, az Úr vagyok a te szabadítód; hogy Jákob Erőse a te Megváltód. |
| |
| Bátorító üzenet hangzik az Ószövetség evangélistájától: Megváltó és Szabadító Urad neveden szólított és senki sem szakíthat ki az ő erős kezéből! |
|Ne félj, mert az örök Vagyok erős Isten, s az övé vagy!
658|1244683800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Ézs 43,5 | "Én vagyok!" Ézs 58,6 |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. | | Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek. | | Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? |
| |
| Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. | | Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! |
| |
| Mivel Jézus váltsághalála és feltámadása által a mi bűnbilincseink is összetörettek, nekünk is ezt kell tennünk embertársainkkal; minden jármot összetörni! |
|Az örök Vagyok a bilincstörő böjtöt kedveli
657|1244597400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Ézs 44,2 | "Én vagyok!" Ézs 52,6 |
| |
| Ezt mondja az ÚR, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki megsegít: Ne félj szolgám, Jákób, Jesúrún, akit kiválasztottam! | | Ezért majd megismeri népem a nevemet azon a napon, hogy én vagyok az, aki így szólt: Itt vagyok! |
| |
| Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam! | | Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, a ki mondom: Ímé, itt vagyok! |
| |
| Ezt mondja az Úr, aki teremtett, aki anyád méhében alkotott, a gyámolod: Ne félj szolgám, Jákob, Jesurun, akit kiválasztottam. | | Ismerje meg hát népem a nevemet; azon a napon majd megértik, hogy én magam mondom: „Íme, itt vagyok!” |
| |
| Jézus egylényegű az Atyával, s mi csak általa járulhatunk Teremtőnkhöz, mert "az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni." Ám ő kiválasztott minket, hogy szolgái legyünk, és visszavonhatatlan az ő elhívása! |
|Félelem nélküli, igaz Isten ismeret - Krisztusban!
656|1244511000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Ézs 44,8 | "Én vagyok!" Ézs 51,15 |
| |
| Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla! | | Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki fölriasztom a tengert, hogy zúgnak hullámai. Seregek URa a nevem! |
| |
| Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kőszál, nem tudok! | | Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, a ki megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem? |
| |
| Ne féljetek, ne rettegjetek: Nemde régtől fogva megmondtam és kijelentettem nektek, ti vagytok a tanúim: Van-e más isten rajtam kívül? És van-e más Szikla? Nem tudok róla. | | Én vagyok az Úr, a te Istened, én kavarom fel a tengert, hogy zúgjanak a habjai; a Seregek Ura a nevem. |
| |
| Csak arról kell és lehet tanúskodnunk, amit átéltünk és megtapasztaltunk: Jézusban Atyánk lett az Isten, aki az egyetlen ÚR, az örök Vagyok, s csak ő adhat örök életet a Fiába vetett élő hitünk alapján, aki az egyetlen út, igazság és élet minden ember sereg számára! - Ne legyünk néma tanúk! |
|A Seregek Urának tanúi vagyunk!
655|1244424600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Ézs 50,10 | "Én vagyok!" Ézs 51,12 |
| |
| Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére! | | Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut? |
| |
| Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára? ő, a ki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! | | Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! |
| |
| Mind, aki közületek féli az Urat, az ő szolgája szavára hallgasson. Ha meg sötétségben jár és nincs világossága, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenére! | | Én, én magam vagyok a ti vigasztalótok! Miért is félnél hát halandó embertől; ember fiától, aki úgy elhervad, miként a fű? |
| |
| Hallgassunk az Isten szent Szolgájára, az Emberfiára, aki által vigasztal az örök Vagyok: "mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” - ne akarjunk a fű sorsára jutni, amikor van más megoldás: Higgy Jézusban! |
|Emberfélelemből jussunk el az örökkévaló Isten félelmére!
654|1244338200|dynamic|- Vasárnap| | Ne félj!" Ézs 51,7 | "Én vagyok!" Ézs 50,5 |
| |
| Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, mely szívébe zárta tanításomat! Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól ne rendüljetek meg! | | Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. |
| |
| Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek! | | Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam. |
| |
| Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, ki szívében viseli tanításom. Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, és ne essetek kétségbe szidalmaik miatt. | | Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. |
| |
| Ha az ÚR szava lesz zsinórmértékké életünkben, akkor az emberek gyalázkodó és szidalmazó szavai, melyek az ő követése miatt érnek bennünket, többé nem tudnak megfélemlíteni; sőt Isten igéjének a továbbadására öszönöznek az őt még nem ismerők között! |
|Hallgassunk Istenre, ő tesz késszé igéje meghallására is!
653|1244251800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Ézs 51,12 | "Én vagyok!" Ézs 49,26 |
| |
| Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut? | | Elnyomóiddal megetetem saját húsukat, megrészegednek saját vérüktől, mint a musttól. Akkor majd megtudja mindenki, hogy én vagyok az ÚR, a te szabadítód, és megváltód, Jákób erős Istene. |
| |
| Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! | | És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktől megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene! |
| |
| Én, én magam vagyok a ti vigasztalótok! Miért is félnél hát halandó embertől; ember fiától, aki úgy elhervad, miként a fű? | | Ellenségeidet megetetem a saját húsukkal; úgy megittasodnak a saját vérüktől, mint az új bortól. Akkor mindenki megtudja majd, hogy én, az Úr vagyok a te Szabadítód, és a te Megváltód, Jákob erőse. |
| |
| Az örök Vagyok a te Szabadító és Megváltó Urad! - s ehhez nem lehet semmi mást hozzátenni, ezt a kegyelmet csak elfogadni lehet! |
|A vigasztaló Isten bemutatkozik neked!
652|1244165400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Ézs 51,13 | "Én vagyok!" Ézs 49,23 |
| |
| Elfelejtetted alkotódat, az URat, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek? Miért rettegsz szüntelen, mindennap az elnyomó izzó haragjától, mellyel el akar pusztítani? De hová lesz az elnyomó izzó haragja?! | | Királyok lesznek a gondviselőid, fejedelemasszonyok a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak. |
| |
| Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, a ki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja? | | És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek. |
| |
| Elfeledkeztél az Úrról, alkotódról, aki kiterjesztette az eget, s megvetette a föld alapjait. Ezért remegsz folyvást, mindennap, sanyargatód haragjától, attól, hogy elveszít téged. De hol van már sanyargatód haragja? | | Királyok táplálnak majd, és királynék lesznek a dajkáid. Földre borulva hódolnak előtted, s a lábad porát nyalják. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és hogy akik bennem bíznak, nem vallanak szégyent. |
| |
| Az ÚR mindenható, örökkévaló Isten, a világ teremtője és fenntartója, minden lélek őelőtte hajt majd térdet az ítéletkor, de te ezt már most is megteheted, hiszen megtapasztalhattad, hogy belé vetett hiteddel nem szégyenülsz meg soha! |
|Bízz az Úrban, a te teremtő Istenedben!
651|1244079000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Ézs 54,4 | "Én vagyok!" Ézs 48,17 |
| |
| Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé. | | Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. |
| |
| Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel, és özvegységednek gyalázatáról többé meg nem emlékezel. | | Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell. |
| |
| Ne félj, nem fogsz megszégyenülni, ne pirulj, nem ér gyalázat! Sőt elfelejted ifjúkorod szégyenét, és özvegységed gyalázatára nem kell emlékezned többé | | Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: Én az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, ami arra az útra vezet, amelyen járnod kell. |
| |
| Csodálatos bátorító igéket kaptunk ma, teljesen hagyatkozzunk rájuk és csak hagyjuk, hogy szeressen az Isten; hiszen emberileg érthetetlen ez a kegyelem, amellyel körülvesz és hordoz, mint apa kisgyermekét tanítja és vígasztalja, kézenfogva vezeti... |
|Megváltó Istened tanít és vezet; ezért nem ér gyalázat!
650|1243992600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Ézs 54,14 | "Én vagyok!" Ézs 48,12b |
| |
| Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád. | | az utolsó is én vagyok! |
| |
| Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád. | | és én az utolsó. |
| |
| Igazságosság lesz az alapod, és elkerül a nyomorúság, nem kell hát semmitől félned. Elkerül a rettegés, nem is közelíthet hozzád. | | és én vagyok az utolsó. |
| |
| Építsünk bátran az Alfa és az Ómega, az örökké létező ÚR igéretére; mert ha ő velünk van örökké, ki árthat nekünk; bizony erős vár a mi Istenünk! - de lakója vagy-e már a várnak, ő ma még úgy vár! |
|Az örök Vagyok bátorítása
649|1243906200|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Ézs 57,11 | "Én vagyok!" Ézs 48,12a |
| |
| Kitől tartottál és féltél, hogy hazudoznod kell? Miért nem törődtél velem, miért nem gondoltál rám? Talán hallgatok én ősidők óta, azért nem félsz engem?! | | Hallgass rám, Jákób! Izráel, akit elhívtam! Én vagyok az első, |
| |
| Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál és rólam meg nem emlékezél, szívedre sem vevéd? vagy azért nem félsz engem, hogy hallgatok már régtől fogva? | | Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első |
| |
| Kitől rettegtél és kitől féltél, hogy hűtlenül elhagytál, hogy rólam megfeledkeztél, és nem gondoltál rám? Talán, mert hallgattam, s bezártam a szemem, azért nem féltél tőlem? | | Hallgass rám, Jákob, s meghívottam, Izrael! Én vagyok az első, |
| |
| Miként tékozló fiával az atya, úgy bánik bálványimádó népével az ÚR; ez érthetetlen kegyelem, jogos lenne ítélete, mert már az első parancsolatot is megszegte népe, de aki az elő, még kéri elhívottait: őt féljék és reá hallgassanak - te már ezt teszed? |
|Bálványimádó népét kérdezi és kéri az ÚR
648|1243819800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Ézs 59,19 | "Én vagyok!" Ézs 46,9 |
| |
| Félni fogják az ÚR nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön mint egy sebes folyam, amelyet az ÚR szele korbácsolt föl. | | Emlékezzetek az ősrégi dolgokra, mert én vagyok az Isten, nincs más, Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! |
| |
| És félik napnyugottól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét, mikor eljő, mint egy sebes folyóvíz, a melyet az Úr szele hajt. | | Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. |
| |
| Akkor meglátják majd a nyugatiak az Úr nevét, és a keletiek dicsőségét. Mert eljön, mint a sebes folyó, amelyet az Úr viharos szele hajt. | | Emlékezzetek a régmúlt időkre, hogy én vagyok az Isten és nincsen más; hogy nincs senki hozzám hasonló. |
| |
| Egyedül a mindenható, örökkévaló Istent imádjuk, s vele egylényegű Fiát, aki Isten és az Atya-Fiú Lelke által bennünk él; csak a pünkösdi Lélek által vallhatjuk Simon Péterrel együtt: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!" |
|Féljük az egyetlen, örök Isten szent nevét és imádjuk őt!
647|1243733400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Ézs 63,17 | "Én vagyok!" Ézs 45,22 |
| |
| Miért engeded, URam, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, s ne féljen téged? Fordulj szolgáidhoz, örökséged törzseihez! | | Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! |
| |
| Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! | | Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több! |
| |
| Miért hagytad Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük a szívünk, ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra, a te szolgáidért, örökrészed törzseiért. | | Térjetek hozzám és megszabadultok, ti, határai a földnek, mind! Mert én vagyok az Isten, és nincsen más. |
A bűnös és bálványimádó nép Istent felelősségre vonó, számonkérő kérdésére az ÚR mégis felel, s az egyetlen megoldást ajánlja; rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e és megtérünk-e Megváltó és Szabadító Urunkhoz és Istenünkhöz - nincs más lehetőségünk az örök életre!
|Az ember kérdése és Isten válasza
646|1243647000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Jer 1,8 | "Én vagyok!" Ézs 45,21 |
| |
| Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. | | Mondjátok meg, adjátok elő, tanácskozzatok csak egymással! Hirdetett-e valaki valaha, jelentett-e ki ilyent az ősidők óta? Csak én, az ÚR! Nincs más isten rajtam kívül, igaz és szabadító isten nincsen rajtam kívül. |
| |
| Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. | | Jelentsétek meg és hozzátok elő, sőt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtől fogva és jelenté meg előre? Vajjon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem. |
| |
| Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” | | Fejtsétek ki és hozzátok elő érveiteket, sőt tanácskozzátok meg együtt: Ki hirdette ezt régtől fogva, s ki mondta meg már jó előre? Nemde én, az Úr? És rajtam kívül nincsen más; igazságos Isten és Szabadító nincsen rajtam kívül. |
| |
| Nincs más isten, mint a velünk lévő ÚR, aki a mi oltalmunk és megmentőnk is - megtapasztalhattuk-e ezt már? |
|Az ÚR a mi szabadító Istenünk!
645|1243560600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Jer 1,17 | "Én vagyok!" Ézs 45,18 |
| |
| Kösd azért derekadra övedet, indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok! Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg általuk! | | Ezt mondja az ÚR, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR, nincs más! |
| |
| Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, a mit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök! | | Mert így szól az Úr, a ki az egeket teremté; Ő az Isten, a ki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá: Én vagyok az Úr és több nincsen! |
| |
| Azért hát övezd fel derekadat: kelj föl és mondd el nekik mind, amit parancsolok neked. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg a szemük előtt. | | Mert ezt mondja az Úr, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki megalkotta és létrehozta, s fenn is tartja a földet, mert nem a zűrzavarnak teremtette, hanem hogy lakjanak rajta: „Én vagyok az Úr és nincsen más. |
| |
| A prófétának Isten ítéletét kellett hirdetnie a választott népet körülvevő pogány birodalmakról, amire ő készíti fel szolgáját: igéjével bátorítja, hogy megtapasztalja: az örök Vagyok az ÚR egyedül! |
|A szuverén ÚR: ítélő Isten!
644|1243474200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jer 2,19 | "Én vagyok!" Ézs 45,6 |
| |
| Saját gonoszságod ver meg, elpártolásod fenyít meg téged. Tudd meg, és lásd meg: milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az URat, és hogy nem félsz engem! - így szól az Úr, a Seregek URa. | | Hadd tudják meg napkelettől napnyugatig, hogy nincs más rajtam kívül, én vagyok az ÚR, nincs más! |
| |
| A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. | | Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam kivül; én vagyok az Úr és több nincsen! |
| |
| A magad gonoszsága fenyít meg, és a saját hűtlenséged lesz a büntetésed. Tudd meg hát és lásd. Milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, s hogy nincs meg benned a tőlem való félelem - mondja az Úr, a Seregek Istene. | | hogy napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más.” Én vagyok az Úr, és senki más! |
| |
| Megdöbbentő a próféta kijelentése; az Isten nélküli élet magában hordozza büntetését, mert mindenki tudhatja, ő kijelentette: én vagyok az egyetlen Isten! - S aki őt hűtlenül elhagyja, az örök élettől fosztja meg saját magát! |
|Gonosz és keserves az istentelen élet; ne hagyd el az Urat!
643|1243387800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Jer 5,22 | "Én vagyok!" Ézs 45,5 |
| |
| Nem féltek engem - így szól az ÚR -, nem remegtek tőlem? Hiszen én szabtam határt homokból a tengernek, örökké tartó gátként, melyet nem hághat át. Ostromolja ugyan, de nem bír vele, hullámai zúgnak, de nem hághatják át. | | Én vagyok az ÚR, nincs más, nincs isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél. |
| |
| Nem féltek-é engem? ezt mondja az Úr. Az én orczám előtt nem remegtek-é? Hiszen én rendeltem a fövenyet a tenger határának örök korlátul, a melyet át nem hághat, és ha megrázkódtatják is habjai, de nem bírnak vele, és ha megháborodnak, sem hághatnak át rajta. | | Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! felöveztelek téged, bár nem ismerél. |
| |
| Hát nem féltek tőlem? - mondja az Úr -, és nem remegtek színem előtt? Én tettem a homokszegélyt a tenger határává; örök korlátul, amelyet nem hághat át soha. Háborognak ugyan habjai, de nem bírnak vele, hiába zúgnak hullámai, nem törnek át rajta. | | Én vagyok az Úr, és senki más! Rajtam kívül nincs más isten. Bár nem ismersz, mégis felövezlek, |
| |
| Őt imádjuk és féljük, aki, mint Megváltó Isten, megismertette magát velünk egyszülött Fiában, aki által ismerhetjük őt, és mint Szentlélek Isten velünk van, sőt bennünk él, ha Jézus által hozzá megyünk, mert a mi számunkra egyedül ő az út, igazság és örök élet! |
|A Teremtő Isten az ÚR egyedül!
642|1243301400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Jer 8,15 | "Én vagyok!" Ézs 45,3 |
| |
| Békességre várunk, de nem lesz semmi jó; a gyógyulás idejére, de jön a rettegés. | | Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az ÚR, aki téged néven szólított, Izráel Istene. |
| |
| Miért békességre várni, holott nincs semmi jó; gyógyító időre, holott ímé itt van az ijedelem. | | Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, a ki téged neveden hívtalak, Izráel Istene. |
| |
| A békességet vártuk, de nem jött semmi jó, a gyógyulás idejét, de lám, itt a rettenet. | | Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak. |
| |
| Isten egy pogány uralkodót használ eszközéül, népe megszabadítására, Círusnak, az Úr felkentjének ígéri az elrejtett kincseket; ő szuverén ÚR, s még téged is neveden szólít, magáénak fogad, kigyógyít rettegéseidből és az ő békességét adja egyszülött Fia érdeméért, s ez minden földi kincsnél többet ér: Isten gyermeke lehetsz! |
|Isten neveden szólít és békességet ad!
641|1243215000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Jer 10,2 | "Én vagyok!" Ézs 44,6 |
| |
| Így szól az ÚR: A pogányok szokását ne tanuljátok el, és az égi jelektől ne rettegjetek, mert csak a pogányok rettegnek azoktól! | | Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. |
| |
| Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok, és az égi jelektől ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól! | | Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten. |
| |
| Ezt mondja az Úr: A nemzetek útjait el ne tanuljátok, és ne féljetek az égi jelektől, mert csak a pogány nemzetek félnek tőlük. | | Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten. |
| |
| Egyedül a mindenható, örökkévaló Istent imádjuk, s vele egylényegű Fiát, aki Isten és ő is ezt mondja: "Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég”! |
|A pogányok bálványai nem istenek! Az ÚR az Alfa és az Ómega!
640|1243128600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Jer 10,5 | "Én vagyok!" Ézs 43,25 |
| |
| Olyanok, mint madárijesztő az uborkaföldön: nem beszélnek, hordozni kell őket, mert menni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tudnak sem rosszat, sem jót tenni! | | Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. |
| |
| Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlök, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek! | | Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg! |
| |
| Olyanok, mint a madárijesztő az uborkaföldön; beszélni nem tudnak, és vinni kell őket ide-oda, mert járni sem tudnak. Ne féljetek hát tőlük, hiszen semmi bajt nem okozhatnak; de hogy valami jót tegyenek, arra sincs erejük. | | Én magam vagyok az, aki ezeket mind eltörlöm, és bűneidre nem emlékezem többé. |
Az ember csinálta néma, tehetetlen bálványok bizony ijesztőek; ám csak az örökkévaló Úr Isten ad teljes és végleges bűnbocsánatot, még a bálványimádás bűnére is, ha hozzá kíáltunk a nagy mélységből!
|Nem a bálványok; egyedül az ÚR Isten bocsátja meg bűneinket!
639|1243042200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Jer 10,7 | "Én vagyok!" Ézs 43,15 |
| |
| Ki ne félne téged, népek Királya? Bizony, megillet ez téged! Mert nincs hozzád hasonló a népek bölcsei között egyetlen országban sem. | | Én, az ÚR, vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. |
| |
| Ki ne félne tőled, nemzetek királya? Bizony tiéd a tisztelet, mert a nemzetek minden bölcse közt és azok minden országában sincs hozzád hasonló! | | Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. |
| |
| Ki ne félne téged, nemzetek Királya? Egyedül téged illet a tisztelet. Mert a nemzetek bölcsei között, sem pedig országaiban nincs senki, aki hozzád hasonló volna. | | Én vagyok az Úr, a ti Szentetek; Izrael Teremtője, a ti Királyotok. |
| |
| Imádod-e Uradként a szent Istent, őt féled és tiszteled? Ő mindenek teremtője, de Atyja csak azoknak lesz, akik Fiát személyes Megváltójuknak fogadták el, teljes hittel, s az ő érdeméért gyermekévé fogad! |
|Királyoddá lett az ÚR?
638|1242955800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Jer 14,19 | "Én vagyok!" Ézs 43,13 |
| |
| Ennyire megvetetted Júdát, szívből megutáltad Siont? Miért sújtottál bennünket gyógyíthatatlan csapással? Békességre vártunk, de nem jött semmi jó, és a gyógyulás idejére, de csak rettegünk! | | Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg? |
| |
| Egészen elvetetted-é Júdát, avagy a Siont útálja-é lelked? miért vertél úgy meg, hogy semmi orvosságunk se legyen? Békességet vártunk, de nincs semmi jó; és gyógyulásnak idejét, de ímé, itt van a rettegés! | | Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, a ki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? |
| |
| Hát teljesen elvetetted Júdát, és a lelked egészen megutálta Siont? Miért vertél úgy meg minket, hogy számunkra már nincsen gyógyulás? Úgy vártuk a békét, s nem jött semmi jó; a gyógyulás idejét, s lám, itt a rettegés! | | Én vagyok az Isten, öröktől fogva én vagyok. Nincs senki, aki elkerülhetné kezemet. S ha valamit teszek, ki változtathatja meg? |
| |
| Isten sújtó keze nem kímélte választott népét sem, ítélő kezéből senki sem tud kiszabadítani, de egy menekvés van: hozzá térni, szívet kitárni s irgalmat kérni! Az örök Vagyok lesz a mi gyógyítónk is! |
|Ha Isten keze lesújt - az rettegést kelt!
637|1242869400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jer 17,8 | "Én vagyok!" Ézs 43,12 |
| |
| Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét. | | Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, hogy én Isten vagyok. |
| |
| Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik. | | Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. |
| |
| Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni. | | Én hirdettem előre és hoztam szabadulást, én nyilatkoztattam ki, amikor még nem volt idegen isten körötökben. Ti vagytok a tanúim - mondja az Úr. |
| |
| Láthatatlan ez az erőforrás, de szüntelen az Isten gyermekei rendelkezésére áll, ha az Atya-Fiú Lelke által, a ma mennybe ment Úr Jézus a szívünkben lakik s így mi Krisztusban élünk, mint Pál (lásd Gal 2,20): "többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem." - Érted is?! |
|Isten tanúi soha nem félnek, mert ő minden erőforrásuk
636|1242783000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Jer 17,18 | "Én vagyok!" Ézs 43,11 |
| |
| Szégyenüljenek meg üldözőim, ne én szégyenüljek meg! Ők rettegjenek, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a veszedelem napját, ismételten zúzd össze őket! | | Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. |
| |
| Szégyenüljenek meg, a kik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek és ne én rettegjek; hozz reájok háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket! | | Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító! |
| |
| Valljanak szégyent, akik üldöznek, ne én szégyenüljek meg! Rettegjenek ők, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a nyomorúság napját, és kétszeres csapással zúzd őket össze! | | Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító. |
| |
| Isten szuverén ÚR, egyedül ő szabadíthatja meg a bűnöst a bűn fogságából, az ördög rabságából, hogy egész élete őt dicsőítse; hozzá kiálts! |
|Nem kell rettegned, ha az ÚR a te szabadítód!
635|1242696600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Jer 23,4 | "Én vagyok!" Ézs 43,10 |
| |
| Olyan pásztorokat is adok melléjük, akik jól pásztorolják őket. Nem kell többé félniük és rettegniük, számba sem kell venni őket - így szól az ÚR. | | Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. |
| |
| És pásztorokat rendelek melléjök, hogy legeltessék őket, és többé nem félnek és nem rettegnek, sem meg nem fogyatkoznak, azt mondja az Úr. | | Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! |
| |
| Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket; nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük - mondja az Úr. | | Magatok vagytok a tanúim - mondja az Úr, a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy az emberek megtudják és higgyenek nekem, és megértsék, hogy én vagyok. Előttem isten nem alkottatott, és utánam sem támad soha. |
| |
| Nem mi választottuk Jézust, jó pásztorul; s az egyetlen és örökkévaló Isten választott minket igazmondó tanúiul, hogy az örök Vagyokról tegyünk életünkkel bizonyságot embertársaink között; miután megismertük őt és hittünk benne. |
|A Jézus által pásztorolt bárányok: Isten kiválasztott tanúi!
634|1242610200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Jer 30,5 | "Én vagyok!" Ézs 43,5 |
| |
| Így szól az ÚR: Riadt lármát hallok, rettegés van, nincs békesség! | | Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. |
| |
| Ezt mondta ugyanis az Úr: A félelemnek, rettentésnek szavát hallottuk, és nincs békesség. | | Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek. |
| |
| Ezt mondja az Úr: Szörnyű kiáltást hallottam; a rettegés szavát, nem a békességét. | | Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. |
| |
| Isten jelenlétében nincs félelem, mert a tökéletes szeretet kiűzi félelmet, s a félelem pedig rettegéssel jár, de mi nem a félelem Lelkét kaptuk a békesség Istenétől! |
|Félelmet felszámoló Urunk van!
633|1242523800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Jer 30,10 | "Én vagyok!" Ézs 43,3 |
| |
| Te azért ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, és ne reszkess, Izráel! Mert én hazasegítelek a távolból, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. | | Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. |
| |
| Te azért ne félj, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, se ne rettegj Izráel; mert ímhol vagyok én, a ki megszabadítlak téged a messze földről, és a te magodat az ő fogságának földéből; és visszatér Jákób és megnyugoszik, és bátorságban lesz, és nem lesz, a ki megháborítsa. | | Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted. |
| |
| Ne félj hát, szolgám, Jákob, - mondja az Úr -, Izrael, ne rettegj. Nézd, kiszabadítalak a távoli országokból, és utódaidat fogságuk földjéről. Jákob újra nyugalmat élvez, és jólétben él, senki sem háborgatja. | | Mert én, az Úr vagyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód. Váltságodul odaadom Egyiptomot, Kust és Szebát cserébe érted. |
Izráel megszabadítása előképe Isten újszövetségi népének a kiszabadításáról a bűn, halál és ördög fogságából; de ezért egyszülött Fiát adta váltságul, nem embereket és birodalmakat; bárcsak Jézus halála ára, rajtunk ne veszne kárba!
| Szabadító Istenünk Fiát adta váltságul érettünk, hogy mi hazatérhessünk
632|1242437400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Jer 32,39 | "Én vagyok!" Ézs 43,2 |
| |
| Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is. | | Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. |
| |
| És adok nékik egy szívet és egy útat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az ő fiaiknak ő utánok. | | Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. |
| |
| Más szívet adok nekik és más viselkedést, hogy minden időben féljenek engem, és így jó dolguk legyen, nekik és gyermekeiknek is. | | Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. |
| |
| Nem hagyja el Isten az övéit, minden körülmény közepette velük van, sőt az új szívükben él, hogy őt féljék egyedül, mindehhez Fiát adja útként a fiaiknak is, hogy majd ők is eljuthassanak örök országába; csak ott lesz jó dolguk és örök életük - velünk együtt? |
|Velünk az Úr, mindenkor!
631|1242351000|dynamic|- Péntek| | | | |
| "Ne félj!" Jer 32,40 | "Én vagyok!" Ézs 42,8 |
| |
| Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és ne hajoljanak el tőlem. | | Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| |
| És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívökbe, hogy el ne távozzanak tőlem. | | Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| |
| Örök szövetséget kötök velük és nem szűnök meg jót tenni velük. Szívükbe adom félelmemet, hogy többé ne forduljanak el tőlem. | | Én vagyok az Úr, ez a nevem! Dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak. |
| |
| Az Úristen az embert a maga dicsőségére teremtette, hogy őt félje, szeresse és dicsőítse, s ne a bálványokat imádja; s ő tesz erre képessé is Szentlelke által, aki kiáltja bennünk: Abbá, Atya! |
|Az istenfélelem is az ÚR kegyelmi ajándéka
630|1242264600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jer 33,9 | "Én vagyok!" Ézs 41,10b |
| |
| Ez a város hírnevet, örömöt, dicséretet és tisztességet szerez majd nekem a föld minden népe előtt, ha meghallják, hogy mennyi jót teszek velük. De rettegni és reszketni is fognak, ha látják, mennyi jót és milyen békességet adok nekik. | | ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. |
| |
| És ez a város lészen nékem híremre, nevemre, örömömre, tisztességemre és dicséretemre e földnek minden nemzetsége előtt, a kik hallják mindama jót, a melyet én cselekszem velök, és félni és rettegni fognak mindama jóért és mindama békességért, a melyet én szerzek nékik! | | ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. |
| |
| Jeruzsálem örömöm, dicsőségem és hírnevem lesz a föld minden nemzete előtt; ha majd hallanak mindarról a jóról, amelyet népemmel teszek, félelem fogja el őket és megremegnek; mert valóban nagy javakat és jólétet szerzek nekik. | | ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. |
| |
| Isten hatalmas tettei félelmetesek, de egyben csodálatosak; gyermekeit győzelmes jobbjával, az Úr Jézus Krisztussal támogatja; ez a legfőbb jó, amit elnyerhetünk, miért is csüggednénk?! |
|Isten megdicsőíti magát tetteiben is választott népe között
629|1242178200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Jer 40,9 | "Én vagyok!" Ézs 41,10a |
| |
| Gedaljá, Ahikám fia, Sáfán unokája pedig esküvel biztatta őket és embereiket: Ne féljetek attól, hogy a káldeusokat kell szolgálni! Telepedjetek le az országban, szolgáljátok Babilónia királyát, és jó dolgotok lesz! | | Ne félj, mert én veled vagyok, |
| |
| És Gedáliás, Ahikámnak, Sáfán fiának fia megesküvék nékik és az ő embereiknek, mondván: Ne féljetek a Káldeusoknak szolgálni, hanem lakozzatok e földön és szolgáljatok a babiloni királynak, és jó dolgotok lesz. | | Ne félj, mert én veled vagyok; |
| |
| Gedalja, Safan fiának, Achikámnak a fia - szavát esküvel megerősítve - így beszélt hozzájuk és embereikhez: „Ne féljetek a káldeusok szolgálatától! Maradjatok az országban; engedelmeskedjetek Babilon királyának, mert így jó dolgotok lesz. | | Ne félj, mert veled vagyok, |
| |
| Ne keverjük össze az istenfélelmet az emberektől való félelemmel, mert akivel ő van, az Isten tulajdon gyermekévé lett, s teljes védelmet élvez az erős várban, neki szolgál és engedelmeskedik, s országában lakik örökre! |
|Ha Isten velünk van, ki lehet ellenünk?
628|1242091800|dynamic|- Kedd|
| |
| | | | | | "Ne félj!" Jer 42,11a | "Én vagyok!" Ézs 41,4b | | | | Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! | | és én mindvégig ugyanaz vagyok. | | | | Ne féljetek a babiloni királytól, a kitől most féltek, | | és utolsókkal is az vagyok én! | | | | Ne féljetek többé Babilon királyától; | | aki még az utolsók közt is ugyanaz vagyok.” | | | | Az első és az utolsó és az örökkön-örökké élő ÚR Istent féljük és szeressük s csak benne bízzunk, és ne embereket imádjunk, istenítsünk és ne rettegjünk földi halandótól! | |
|Az örök Vagyok bátorít
627|1242005400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Jer 42,11b | "Én vagyok!" Ézs 41,4a |
| |
| Ne féljetek tőle - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből! | | Ki tette, ki vitte véghez ezt? Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az ÚR, vagyok az első, |
| |
| ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. | | Ki tette és vitte végbe ezt? A ki elhívja eleitől fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az első |
| |
| ne féljetek tőle -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből. | | Ki határozta el, s ki vitte ezt végbe? Az, aki kezdettől fogva szólította a nemzeteket. Én, az Úr, az első, |
| |
| Nem kell félnünk semmilyen földi hatalmasságtól, mert az uralkodók Urának kezében van a benne hívő gyermekei élete, s megmenti őket Fia élete árán! |
|A királyok Királya a szabadító ÚR!
626|1241919000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Jer 44,10 | "Én vagyok!" Ézs 27,3 |
| |
| Nem alázkodtak meg a mai napig sem, nem féltek, és nem éltek törvényem és rendelkezéseim szerint, amelyeket nektek és őseiteknek adtam. | | Én, az ÚR vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa. |
| |
| Nem alázták meg magokat mind e mai napig se, és nem féltek, sem az én törvényem szerint nem jártak, sem az én parancsolataim szerint, a melyeket előtökbe és a ti atyáitok elébe adtam. | | Én, az Úr, őrízem azt, minden szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megőrzöm azt; |
| |
| Mind a mai napig sem bánatot, sem félelmet nem érez senki; nem tartják meg törvényemet és rendeleteimet, amelyeket elétek és atyáitok elé tártam. | | Én, az Úr vagyok az őrzője, folyton-folyvást öntözöm, nehogy lehulljon a lombja. Éjjel-nappal őrködöm felette. |
Isten következetes, elítéli a bűnt, de a megtérő bűnösnek kegyelmet ád; de ahol nincs bűnbánat a törvényszegés miatt, ott nem tud mit megbocsátani, ám aki az ő oltalmára bízza magát, béküljön meg Istennel, csak ezután következhet az őrzés és öntözés az ÚR részéről!
|Isten ítélete és kegyelme választott népén
625|1241832600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Jer 46,27 | "Én vagyok!" Zsolt 118,7 |
| |
| De te ne félj, szolgám, Jákób, és ne rettegj, Izráel! Mert én hazasegítlek a messzeségből, ivadékaidat a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. | | Velem van az ÚR, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. |
| |
| És te ne félj, oh én szolgám Jákób, és ne rettegj Izráel, mert ímé, én megszabadítlak téged messziről, és a te magodat is az ő fogságuk földéről, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijeszsze. | | Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre. |
| |
| De te ne félj, szolgám, Jákob, és ne rettegj, Izrael! Mert kiszabadítalak a távoli országokból és utódaidat a fogság földjéről. Jákob nyugalmat élvez újra, békében él majd, senki sem háborgatja. | | Az Úr velem van, segítségemre jön; ellenfelem szégyenben marad. |
| |
| Uram és Istenem! Hálatelt szívvel köszönöm, hogy naponta megtapasztalhatom jelenlétedet és szabadításodat az életemben; a te békességed tölt el, ezért nem félek semmitől és senkitől, mert segítségemre vagy gyűlölőimmel szemben is, és hazasegítesz örök országodba. Ámen. |
|Ne rettegj, mert a szabadító ÚR veled van!
624|1241746200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Jer 46,28 | "Én vagyok!" Zsolt 118,6 |
| |
| Ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. | | Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? |
| |
| Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. | | Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? |
| |
| Ne félj hát, szolgám, Jákob - mondja az Úr -, mert veled vagyok. Azoknak a népeknek mind véget vetek, amelyek közé szétszórtalak; de neked nem vetek véget, csak megfenyítelek igazság szerint, mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül. | | Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? |
| |
| Az örök Vagyok minden igeidőben: a múltban, a jelenben és a jövőben is velünk van, ez csodálatos bátorítás és erőforrás az ő gyermekei, szolgái számára; vég nélkül szeret! |
|Isten minden időben velünk van, ezért nem félünk!
623|1241659800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jer 48,43 | "Én vagyok!" Zsolt 110,5 |
| |
| Rettegés, verem és csapda fenyeget téged, Móáb lakossága - így szól az ÚR. | | Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. |
| |
| Félelem, verem és tőr jő te ellened, Moáb lakosa, azt mondja az Úr. | | Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. |
| |
| Rettegés, verem és tőr: ez vár rád Moáb lakója - mondja az Úr. | | Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, |
| |
| Örök sorsod itt dől el; ha gyermekévé lettél a Teremtő Istennek a Jézusban való hit által, akkor nem a Móáb sorsára jutsz, hanem az ÚR lesz a jobbodon az örökkévalóságban, ha már most Jézus ül a szíved trónján; így ama nap nem a harag napja, de örök életed első napja lesz! |
|Isten ítélete és irgalma a harag napján
622|1241573400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Jer 49,5 | "Én vagyok!" Zsolt 81,11 |
| |
| Majd bocsátok én rád rettegést mindenfelől - így szólt az Úr, a Seregek URa. Szétszóródtok, ki merre lát, senki sem gyűjti össze a bujdosókat.. | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm! |
| |
| Ímé én félelmet bocsátok reád, azt mondja az Úr, a Seregek Ura, minden szomszédod felől, és szétrebbentek egymástól, és nem lesz, a ki összegyűjtse az elszéledteket. | | Én, az Úr vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptom földéről: nyisd szét a te szájad és betöltöm azt. |
| |
| De rettegést hozok rád minden oldalról, körös-körül. Szétszalasztanak, ki-ki futásnak ered, és senki sem gyűjti egybe menekültjeidet. | | Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptomból. Nyisd ki a szádat és én teletöltöm. |
| |
| Isten egymással rettenti és bünteti a neki nem engedelmeskedő népeket, így ítéli meg őket, ám választott népére különös gondot visel, táplálja, haza vezeti és pásztorolja őket; - téged is, ha Uradnak vallod őt! |
|A szuverén ÚR megöl és megelevenít
621|1241487000|dynamic|- Kedd|
| "Ne félj!" Jer 49,16 | "Én vagyok!" Zsolt 54,6 |
| |
| Az szedett rá téged, hogy rettegtek tőled; kevély volt a szíved. Sziklahasadékokban laksz, elfoglaltad a magas halmokat. De ha oly magasan fészkelsz is, mint a sas, onnan is ledöntelek! - így szól az ÚR. | | De Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet. |
| |
| A te könnyelműséged csalt meg téged és a te szíved kevélysége, a ki a sziklák hasadékaiban lakol, és elfoglaltad a halmok tetejét. Ha olyan magas helyen rakod is fészkedet, mint a saskeselyű, onnét is lerántalak téged, azt mondja az Úr | | Ímé, Isten segítőm nékem, az Úr az én lelkemnek támogatója. |
| |
| Fölfuvalkodottságod csalt meg téged, a te elbizakodott szíved. Ez vitt romlásba téged. Bár a sziklahasadékokban lakol, és elfoglaltad a dombok tetejét, ha olyan magasra rakod is fészkedet, mint a sas, onnan is lerántalak - mondja az Úr. | | De lám, Isten az én segítségem, az Úr ereje tartja fenn életem. |
| |
| Az ÚR igéje bátorít és megítél; éles, mint a kétélű kard, a kevélyeket megalázza, de a benne bízó, alázatos szívüeknek kegyelmet ád, s örökre megtartja életüket; vegyük komolyan figyelmeztetését, s ma, ha az ő szavát halljuk, ne keményítsük meg szíveinket, mert ezzel a saját halálos ítéletünket pecsételjük meg! |
|Isten figyelmeztetése a kevély szívűeknek!
620|1241400600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Jer 51,46 | "Én vagyok!" Zsolt 50,21 |
| |
| Ne lágyuljon meg a szívetek, és ne féljetek, ha hírek hallatszanak a földön, ha egyik esztendőben ez a hír járja, a másik esztendőben az a hír, és ha erőszak lesz is a földön, és uralkodó tör uralkodó ellen! | | Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem! |
| |
| És el ne olvadjon a ti szívetek és ne féljetek a hírtől, a mely hallatszik e földön, mikor egyik esztendőben hír jő, és a másik esztendőben is a hír, hogy erőszakosság van a földön, uralkodó tör uralkodóra! | | Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom azokat. |
| |
| De azért ne remegjen félelemtől a szívetek! És ne ijedjetek meg az országban kószáló hírektől, mert az egyik évben ilyen hír kel szárnyra, a másikban meg amolyan; az erőszak jut uralomra a földön és az egyik zsarnok kiirtja a másikat. | | Ezt művelted, és én hallgassak? Vélted, hogy hozzád hasonló vagyok? |
| |
| A szent Isten nem hagyhatja szó nélkül a törvény megsértésének bűnét gyermekeinél; eléjük tárja, de erőt is ad az akarata szerinti életfolytatáshoz, de hogy megtartassál, mosódj hófehérre a Krisztus vérében, s karmazsin színű bűneidből tisztulj, hogy ki ne pusztulj! |
|A Tízparancsolat megsértésének következménye a hívőknél
619|1241314200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" JSir 3,47 | "Én vagyok!" Zsolt 50,7 |
| |
| Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. | | Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én! |
| |
| Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás. | | Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened |
| |
| Rettegés és verem lett az osztályrészünk, pusztulás és romlás. | | Halld meg, népem, beszélni fogok, Izrael, ellened tanúskodom. én az Isten, a te Istened. |
„Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” (Zsid 12,5-6) - Ne vesd meg Istened szavát, ő megmenti gyermekeit az örök pusztulástól!
|Fogadjuk el Istenünk intését, hogy ne kelljen rettegnünk!
618|1241227800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" JSir 3,57 | "Én vagyok!" Zsolt 46,11 |
| |
| Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, így szóltál: Ne félj! | | Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. |
| |
| Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj! | | Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön. |
| |
| Közel jöttél azon a napon, amikor hívtalak, és így szóltál: „Ne félj!” | | Álljatok meg és ismerjétek el: Én vagyok az Isten! Fönséges a népek fölött, fönséges a föld felett. |
| |
| Az ÚR Isten kimondott szavával, írott és Lelke által megelevenített üzenetével közvetlenül szól prófétájához és választott népéhez, s ma hozzánk is; ha kiáltunk hozzá és elismerjük: ő a mi Istenünk - akkor megdicsőíti magát bennünk és általunk az örök Vagyok! |
|Isten bátorító önkijelentése
617|1241141400|dynamic|- Péntek|
| "Ne félj!" Ez 2,6a | "Én vagyok!" 2Krón 15,9 |
| |
| Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, | | Majd összegyűjtötte egész Júdát, Benjámint és azokat, akik Efraim, Manassé és Simeon törzséből jövevényként náluk laktak. Mert sokan átpártoltak hozzá Izráelből, amikor látták, hogy vele van Istene, az ÚR. |
| |
| Te pedig, embernek fia, ne félj tőlök, | | És összegyűjté az egész Júda és Benjámin nemzetségét és azokat, a kik jövevények valának köztök az Efraim, Manasse és Simeon nemzetségéből; mert az Izráel nemzetségéből sokan csatlakozának ő hozzá, látván, hogy az Úr, az ő Istene, ő vele volt. |
| |
| Ami meg téged illet, emberfia, ne félj tőlük, | | Majd egybegyűjtötte egész Júdát és Benjamint, valamint a köztük lakó, Efraimból, Manasszéból és Simeonból való jövevényeket. Sokan menekültek ugyanis hozzá, mert látták, hogy vele van az Úr, az ő Istene. |
| |
| Ászá nem félt emberektől, és megtisztította Júda földjét és a jeruzsálemi templomot a bálványoktól; ami meg téged illet; nálad Jézus elvégzi ezt a nagytakarítást, ha behívod őt az életedbe, ezért ne félj, mert ő Isten, s ha Istened veled van, ki lehet ellened?! |
|Ne félj megtisztítani életed a bálványoktól!
616|1241055000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Ez 2,6b | "Én vagyok!" 1Krón 28,20 |
| |
| Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, | | Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az ÚR háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát. |
| |
| ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédöktől ne félj, | | Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. |
| |
| Tövisek vesznek körül és skorpiókon ülsz. Ne félj szavaiktól, | | Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. |
| |
| Aki az Urat szolgálja, azt ő megsegíti és megoltalmazza, hogy elvégezhesse a rábízott munkát; minden körülmény közepette is: velünk az Isten! |
|Ne félj, Isten nem hagy cserben!
615|1240968600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Ez 2,6c | "Én vagyok!" 1Krón 28,6 |
| |
| ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. | | És ezt mondta nekem: Fiad, Salamon építi majd föl házamat és udvaraimat, mert kiválasztottam őt, hogy fiam legyen, én pedig atyja leszek. |
| |
| orczájoktól ne rettegj, mert ők pártos ház. | | És monda nékem: Salamon a te fiad építi meg az én házamat és az én pitvarimat; mert én őt magamnak fiamul választottam, és én is néki atyja leszek; |
| |
| és ne remegj arcuktól, mert hiszen lázongó nemzedék! | | Azt mondta nekem: Fiadnak, Salamonnak kell a házamat és udvarait fölépítenie. Kiválasztottam, hogy fiam legyen, én meg atyja leszek. |
| |
| Az ÚR nem hagyja bizonytalanságban kiválasztott és szolgálatára elhívott embereit, előre bátorítja őket s kijelenti tervét; a prófétának saját engedetlen, hűtlen népének kell hirdetnie az Úr üzenetét, a király pedig nem építheti fel az Úr templomát, mert vér tapad kezéhez, - mi készek vagyunk meghallani nekünk szóló üzenetét? |
|Isten bátorítja elhívott szolgáit
614|1240882200|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Ez 3,9 | "Én vagyok!" 1Krón 22,10 |
| |
| Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne reszkess tőlük! Bizony, engedetlen nép ez! | | Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő a fiam lesz, és én atyja leszek, és örökre megszilárdítom királyi trónját Izráelben. |
| |
| Olyanná, mint a gyémánt, a mely keményebb a tűzkőnél, tettem a te homlokodat; ne félj tőlök, és meg ne rettenj tekintetöktől, mert pártos ház. | | Ő csinál az én nevemnek házat; ő lészen nékem fiam és én néki atyja leszek, és megerősítem az ő királyságának trónját Izráel felett mindörökké. |
| |
| Homlokodat olyan keménnyé teszem, mint a gyémánt, ami keményebb a sziklánál. Ne félj tőlük, s ne remegj előttük, mert hiszen lázongó nemzedék ez!” | | ő építsen házat a nevemnek. A fiam lesz, én meg atyja leszek. Örökre megerősítem Izrael fölötti uralmának trónját. |
| |
| Ezékiel prófétának és Dávid királynak is bátorító, vígasztaló igéket adott Isten, hogy a jövendő eseményeket el tudják viselni és fogadni; s hogy pontosan el tudja mondani a népnek, illetve fiának a rábízott üzenetet - ő ma is szól hozzánk, meghalljuk-e szavát? |
|Az ÚR Isten bátorító szavai szolgáihoz
613|1240795800|dynamic|- Hétfő| | | | |
| "Ne félj!" Ez 7,18 | "Én vagyok!" 1Kir 20,28 |
| |
| Zsákruhát öltenek, rettegés lepi meg őket, minden arcon szégyenpír lesz, mindenki fején kopaszság. | | Akkor előlépett az Isten embere, és ezt mondta Izráel királyának: Így szól az ÚR: Mivel azt mondták az arámok, hogy az ÚR a hegyek istene, de a völgyeknek nem istene, azért ezt az egész nagy tömeget a kezedbe adom, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Felövezkednek zsákkal, és befedi őket rettegés, és minden orczán szégyen, és mindnyájok fején kopaszság. | | Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izráel királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért mert a Siriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is: mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Zsákruhába öltöznek, és félelem fogja el őket. Minden arc szégyentől ég, s minden fej kopasz lesz. | | Akkor előlépett Isten egy embere és azt mondta Izrael királyának: „Ezt mondja az Úr: Mivel Arám azt állítja, hogy az Úr hegynek Istene, nem síkságnak Istene, azért ezt az egész töméntelen sereget a kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” |
| |
| Aki kétségbevonja a világteremtő Isten teljeskörű és kizárólagos hatalmát, az az ő ítéletével találja szembe magát, amit választott népével hajtat végre, hogy megdicsőüljön közöttük szent neve; bizony, "félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni"! |
|Mindenható Isten az ÚR, gúnyolóit rettegéssel sújtja
612|1240709400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Ez 7,25 | "Én vagyok!" 1Kir 20,13 |
| |
| Rettegés jön; békét keresnek, de hiába. | | Akkor egy próféta lépett Aháb izráeli király elé, és így szólt: Ezt mondja az ÚR! Látod ezt a nagy tömeget? Én ma a kezedbe adom ezt, és akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Rettegés jött el, s keresnek békét és nincs. | | És ímé egy próféta méne Akhábhoz, az Izráel királyához, a ki ezt mondá: Azt mondja az Úr: Avagy nem láttad-é mindezt a nagy sokaságot: ímé e mai napon kezedbe adom azt, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Rettegés szállja meg őket, keresik a békét, de nem találják. | | Egyszer csak próféta járult Izrael királya, Acháb elé, és azt mondta: „Ezt mondja az Úr: Látod ezt a hatalmas sereget? Nos, még ma kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” |
Mindazok félnek és rettegnek a mindenható Istentől, akik nem hallgatnak szavára, nem engedelmeskednek igéjének és nem hisznek benne és akit ő elküldött, egyszülött Fiában!
|Az ÚR szól és cselekszik, ítélete rettegést hoz
611|1240623000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Ez 32,10 | "Én vagyok!" 1Kir 18,24 |
| |
| Rémületbe ejtek sok népet, királyaikat borzalom fogja el miattad, amikor kardomat suhogtatom előttük. Szakadatlanul rettegni fog mindenki a maga életéért összeomlásod idején. | | Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az ÚR nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! |
| |
| És cselekszem, hogy elborzadjanak miattad a sok népek, s királyaik rémüljenek el rémüléssel miattad, mikor villogtatom fegyveremet előttök, s remegni fognak minden szempillantásban, kiki az ő életéért, zuhanásod napján | | Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz! |
| |
| Sok népet döbbenetbe ejtek miattad, és királyaik is megborzadnak miattad, amikor kardomat előttük villogtatom. Folyvást remegnek majd életükért pusztulásod napján. | | Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét! Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten!” Az egész nép azt felelte rá: „Rendben van!” |
| |
| Illés akkor az Isten ítéletét hajtotta végre a Baal bálvány papjai felett, ám modern korunknak is meg vannak a maguk bálványai, amiket istenítenek, amiknek áldoznak, időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve, de az egy igaz Istent nem tisztelik és nem imádják Urukként sokan - a víz általi ítélet, az özönvíz már megtörtént, de a tűz ítélet még várat magára, hogy sokan megtérhessenek! |
|Istenítélet a bálványimádás bűne miatt
610|1240536600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Ez 39,25 | "Én vagyok!" 1Kir 11,38 |
| |
| Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Most jóra fordítom Jákób sorsát, és irgalmas leszek Izráel egész házához, mert féltő szeretetre indulok szent nevemért. | | És ha hallgatsz mindarra, amit parancsolok neked, ha az én utamon jársz, és azt teszed, amit én helyesnek látok, és ha megtartod rendelkezéseimet és parancsolataimat, ahogyan tette azt szolgám, Dávid, akkor veled leszek, és építek neked maradandó házat, amilyet Dávidnak építettem, és neked adom Izráelt. |
| |
| Azért így szól az Úr Isten: Most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szerelemre gyulladok szent nevemért. | | És monda Fineás, az Eleázár pap fia a Rúben fiainak, Gád fiainak és a Manassé fiainak: Ma tudtuk meg, hogy köztünk van az Úr, mivelhogy nem vétkeztetek e vétekkel az Úr ellen. Most megszabadítottátok Izráel fiait az Úr kezéből. |
| |
| Ezért ezt mondja az Úr, az Isten: Most jóra fordítom Jákob sorsát, megkönyörülök Izrael egész házán, és buzgólkodom szent nevemért. | | Így lesz: ha ügyelsz mindenre, amit csak parancsolok neked, az én útjaimon jársz, s azt teszed, ami kedves a szememben, s megtartod parancsaimat és törvényeimet, mint szolgám, Dávid tette, akkor veled leszek, s maradandó házat építek neked, mint Dávidnak építettem, és rád bízom Izraelt. |
| |
| Isten irgalmas és kegyelmes szeretetét nem lehet előre kiérdemelni, azt csak elfogadni lehet és engedelmeskedni parancsainak; s ő bennünk, velünk és általunk is véghez viszi üdvtervét. |
|Sorsfordító Istenünk van!
609|1240450200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Dán 4,16 | "Én vagyok!" 2Sám 14,17 |
| |
| Ekkor Dániel, más néven Baltazár, egy pillanatra megdöbbent, mert gondolatai megrémítették. De a király így szólt hozzá: Baltazár, ne rémülj meg az álomtól és a jelentésétől! Baltazár erre így válaszolt: URam, szálljon az álom gyűlölőidre, jelentése pedig ellenségeidre! | | Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből. |
| |
| Ekkor Dániel, a kinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözék, és az ő gondolatai háboríták őt. Szóla a király, és monda: Baltazár, az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged! Felele Baltazár, és monda: Uram, az álom szálljon a te gyűlölőidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre! | | Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson. |
| |
| Ekkor Dániel, akit Béltsacárnak is neveztek, egy órára mozdulatlanságba dermedt, mert gondolatai annyira megrémítették. De a király figyelmeztette: „Béltsacár, ne rémítsen meg az álom és jelentése!” Béltsacár ezt a feleletet adta: „Uram, bárcsak gyűlölőidnek szólna ez az álom, és ellenségeidnek a jelentése. | | Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, S nincs más Isten rajtam kívül! Ölök és életre keltek, Lesújtok és gyógyítok. (Nincs, aki kimenthetne kezemből!) |
| |
| Ő a mindenható, örökkévaló ÚR, a mi Istenünk, mert csak neki van hatalma ezekre: "Az ÚR megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét." Ezt először Fia földi sorsában mutatta meg, ami nem álom volt, hanem véres valóság! |
|Isten szuverén ÚR!
608|1240363800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Dán 6,27 | "Én vagyok!" 2Sám 7,3 |
| |
| Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. | | Nátán ezt mondta a királynak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az ÚR! |
| |
| Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart; | | És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van. |
| |
| Rendeletet bocsátottam ki, hogy birodalmam egész területén rettegjétek és féljétek Dániel Istenét. Mert ő az élő Isten, aki örökké megmarad. Királyságának nem lesz vége, és uralma örökké tart. | | Erre Nátán azt mondta a királynak: „Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr.” |
| |
| Ne parancsra imádd az Urat, félve és reszketve, hanem, mert megtapasztaltad jelenlétét az életedben; hálából dicsőítheted Királyodat, akinek uralma végtelen, így a te vele töltött életed is! |
|Az élő Istent imádd, ő veled van!
607|1240277400|dynamic|- Kedd | | "Ne félj!" Dán 10,12 | "Én vagyok!" Bír 6,16 |
| |
| Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. | | Az ÚR így válaszolt neki: Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna. |
| |
| És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem | | És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. |
| |
| Ekkor így szólt hozzám: „Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzád jönnöm. | | Az Úr így válaszolt neki: „Az Úr veled lesz és úgy megvered Midiánt, mintha csak egyetlen egy ember volna.” |
| |
| Az ÚR bátorító szavai minket is elérnek; imádságunk meghallgatásra talál és jelenlétét ígéri nekünk; eljön hozzád is Jézus, s veled is marad örökre, ha kéred őt. |
|Dániel és Gedeon Istene hozzád is szól!
606|1240191000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Dán 10,19 | "Én vagyok!" Bír 6,13 |
| |
| és ezt mondta: Ne félj, te kedves férfiú! Békesség neked! Légy erős, légy erős! Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem! | | Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, URam, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, hogy hogyan hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból? Most meg eltaszított bennünket az ÚR, és Midján kezébe adott! |
| |
| És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet. | | Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden ő csoda dolgai, a melyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe. |
| |
| gy szólt: „Ne félj, te kedvelt férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!” Amikor így beszélt hozzám, újra erőre kaptam és szólni tudtam hozzá: „Beszélj, Uram, mert erőt adsz nekem!” | | „Engedj meg, Uram! - válaszolta Gedeon. - Ha az Úr velünk van, hogyan történt ez velünk? Hol vannak azok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, amikor azt mondják: Hát nem ide vezetett minket az Úr Egyiptomból? S most elhagyott minket az Úr, és kiszolgáltatott Midiánnak...” |
| |
| Isten megerősíti, s próbára is teszi gyermekeit, hogy megtapasztalhassák, egyedül ő az ÚR, aki elveszi félelmeinket, megvált minket, s nem ad a Sátán kezébe! |
|Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
605|1240104600|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" Hós 10,3 | "Én vagyok!" Bír 6,12 |
| |
| Akkor majd mondják: Nincs nekünk királyunk, mert nem féltük az URat, mit is tehetne értünk a király? | | Az ÚR angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az ÚR veled van, erős vitéz! |
| |
| Bizony mondják most: Nincsen királyunk, mert nem féljük az Urat, és a király mit segíthet rajtunk?! | | Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú! |
| |
| Akkor azt mondják majd: „Nincs királyunk, mert nem tiszteltük az Urat. Vajon a király mit tehetne értünk?” | | Megjelent neki az Úr angyala, és így szólt hozzá: „Az Úr veled, hős vitéz!” |
Azt ÚR megment, megerősít, felismertük-e, hogy velünk van, sőt bennünk él, ha is mi őbenne?
|Isten a mi királyunk, ő velünk van!
604|1240018200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Jóel 2,6 | "Én vagyok!" Bír 6,10 |
| |
| Rettegnek tőle a népek, minden arc elsápad. | | és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra. |
| |
| Elrémülnek tőle a népek; minden arcz elsáppad. | | És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra. |
| |
| Előtte remegnek a népek, minden arc elsápad. | | Így szóltam hozzátok: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok. Ti azonban nem hallgattatok szavamra.” |
| |
| Nem kell rettegnie annak, aki az ítéletnap / halála napja előtt nem imádott bálványisteneket, bármilyen megjelenési formában kísértenek is; az örök Vagyok önkijelentése örökérvényű, mi is rábízhatjuk az életünket; húsvéti élő hittel valljuk meg neki: Én Uram és én Istenem! |
|Az ÚR napja a bálványimádókat félelemmel tölti el
603|1239931800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Jóel 2,21 | "Én vagyok!" Józs 22,31 |
| |
| Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert az ÚR nagy tetteket vitt véghez. | | Ezért azt mondta Fineás, Eleázár pap fia Rúben fiainak, Gád fiainak és Manassé fiainak: Most már tudjuk, hogy köztünk van az ÚR, mert nem követtetek el ilyen módon hűtlenséget az ÚR ellen. Így hát megmentettétek Izráel fiait az ÚR kezétől. |
| |
| Ne félj, te föld! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr! | | És monda Fineás, az Eleázár pap fia a Rúben fiainak, Gád fiainak és a Manassé fiainak: Ma tudtuk meg, hogy köztünk van az Úr, mivelhogy nem vétkeztetek e vétekkel az Úr ellen. Most megszabadítottátok Izráel fiait az Úr kezéből. |
| |
| Ne félj, termőföld, ujjongj és örülj, mert nagy dolgot vitt végbe az Úr! | | „S Pinchász pap, Eleázár fia így szólt Ruben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassze fiaihoz: „Most már tudjuk, hogy közöttünk az Úr, s nem követtetek el hűtlenséget ellene, így Izrael fiait megkíméltétek az Úr haragjától.” |
| |
| Istent csak egy helyen imádhatták Izráel országában, másutt nem lehetett áldozatot sem bemutatni, s amikor ezt betartotta a választott nép, akkor hatalmas dolgokat vitt végbe az ÚR; megszabadította őket - számunkra is csak egy Szabadítót küldött, ezért örvendezzünk! |
|Egy az ÚR, aki hatalmasan cselekszik!
602|1239845400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jóel 2,22 | "Én vagyok!" 5Móz 32,39 |
| |
| Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és szőlő gazdagon terem. | | Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből. |
| |
| Ne féljetek, ti mezei vadak! mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat. | | Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson. |
| |
| Mezei állatok, ne féljetek, mert kizöldülnek a puszta legelői! A fa meghozza gyümölcsét, a fügefa és a szőlő megadja termését. | | Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, S nincs más Isten rajtam kívül! Ölök és életre keltek, Lesújtok és gyógyítok. (Nincs, aki kimenthetne kezemből!) |
| |
| A világmindenséget Isten teremtette és ő szuverén ÚR, életet ad és elvesz; minden teremtménye uralma alatt van, s aki ezt felismeri, hálás örömmel dicsőíti, hogy Isten kezében tartja életét - bízd rá magad boldogan! |
|"Az ÚR megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét"
601|1239759000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Jón 1,9 | "Én vagyok!" 5Móz 31,23 |
| |
| Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az URat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. | | Majd megbízást adott Isten Józsuénak, Nún fiának, és ezt mondta: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amelyet esküvel ígértem meg nekik. Én veled leszek! |
| |
| És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette. | | Azután parancsola az Úr Józsuénak, a Nún fiának, és monda: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, a mely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek. |
| |
| Így felelt: „Héber vagyok, az Urat, az egek Istenét tisztelem, aki a tengert és a földet teremtette.” | | Aztán megparancsolta Józsuénak, Nun fiának e szavakkal: „Légy bátor és erős! Mert neked kell bevezetned Izrael fiait abba az országba, amelyet esküvel ígértem nekik, s én veled leszek!” |
| |
| A világmindenség Teremtő Istenét félem, aki bevisz az ígéret földjére, amely a mennyben van elkészítve az őt szeretőknek, akik őt félik és igéretére építik életüket, s aki Fiában velük van e világ végezetéig; s azután ők örökké együtt lesznek a menny Istenével! |
|Hiszek a menny és föld Teremtőjében!
600|1239672600|dynamic|- Kedd| | Ne félj!" Jón 1,10 | "Én vagyok!" 5Móz 29,5 |
| |
| Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az ÚR elől menekül - mert Jónás elmondta nekik - és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! | | kenyeret nem ettetek, bort és szeszes italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. |
| |
| És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elől fut, mivelhogy elbeszélé nékik. | | Kenyeret nem ettetek, sem bort, sem részegítő italt nem ittatok, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Nagy félelem fogta el az embereket. Megkérdezték tőle: „Miért tetted ezt?” Az emberek ugyanis megtudták, hogy az Úr színe elől menekül, mert elbeszélte nekik. | | Nem volt kenyeretek enni, sem borotok vagy szeszes italotok inni, hogy fölismerjétek: én, az Úr, a ti Istenetek vagyok. |
| |
| "Szent, örök Isten, nincsen hova lennem. Bárhova futnék, te utolérsz engem. Egy menekvés van: hozzád térni. Szívem kitárni, irgalmat kérni." Jézus teste bizony valódi étel és vére valódi ital számunkra az úrvacsorában. " Mert nem nézhetted örök vesztem: Szent Fiad értem halt a kereszten." Értem, én Uram és én Istenem! |
|Menekülés helyett: józan felismerés - az ÚR az én Istenem!
599|1239586200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Jón 1,16 | "Én vagyok!" 5Móz 7,21 |
| |
| Ezért az emberek nagy félelemmel félték az URat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az ÚRnak. | | Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten! |
| |
| Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának. | | Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten! |
| |
| Az embereket elfogta az Úrtól való félelem. Áldozatot mutattak be az Úrnak, fogadalmi ajándékokat szenteltek neki. | | Ne félj tőlük! Mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. |
| |
| Ne legyen más Istened! tanuljuk meg Luthertől: Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk! - S ekkor "elpárolog" minden "emberfélelmünk". Ne feledd: Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. "Isten, szívem néked adom Kedves ajándékul, Ezt kívánod tőlem, tudom, Fogadd sajátodul!"- Odaadtad?
|
|Ne emberektől rettegj, hanem az Urat, a te Istenedet féld!
598|1239499800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Mik 4,4 | "Én vagyok!" 5Móz 6,15 |
| |
| Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki sem rettenti őket. Maga a Seregek URa mondta ezt! | | Mert az ÚR, a te Istened, aki közötted van, féltőn szerető Isten. Fölgerjed ellened az ÚRnak, Istenednek haragja, és kipusztít a föld színéről. |
| |
| És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának szája szólott. | | (Mert az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten te közötted), hogy az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne törüljön téged a föld színéről. |
| |
| Szőlője tövében ül majd mindenki, meg fügefája alatt, és senki nem zavar senkit. A Seregek Urának ajka mondta ezt így. | | mert az Úr, körödben élő Istened féltékeny Isten. Ha fellobban az Úr, a te Istened haragja ellened, elpusztít a föld színéről. |
Te döntesz, kit választasz; válaszd az életet, mert a bálványimádás büntetése az örök halál, míg az őt félőket örök örömébe fogadja az ÚR Isten, s ez lesz a békesség! Az ÚR Jézus azért támadott fel, hogy neked is örök életet adjon, fogadd el őt Uradnak és Istenednek!
|Az Istenfélelem vagy bálványimádat következményei
597|1239413400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Mik 6,9 | "Én vagyok!" 5Móz 5,9 |
| |
| Az ÚR hangosan kiált a városnak - és üdvös dolog félni az ő nevét -: Engedelmeskedjetek a vesszőnek, és annak, aki azt rendelte! | | Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. |
| |
| Az Úrnak szava kiált a városnak, és a te neved néz bölcseségre. Halljátok meg a vesszőt és ki rendeli azt?! | | Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek; |
| |
| Íme az Úr szava! Ezt üzeni a városnak: Halljátok meg, törzs és akik egybegyűltetek! | | Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. |
| |
| Az örökkévaló Isten szuverén ÚR és nem tűri a bálványimádást, csak az nyerhet üdvösséget, aki az ő nevét féli és egyedül őt imádja, szereti és neki szolgál; mi,vagy ki áll közted és Isten között? - Válaszd az életet! |
|Ne legyen más Istened, ne imádj bálványt!
596|1239327000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Mik 7,17 | "Én vagyok!" 5Móz 5,6 |
| |
| port nyalnak, mint a kígyó, mint a föld férgei, reszketve jönnek elő rejtekhelyükről, rettegve folyamodnak Istenünkhöz, az ÚRhoz, és félnek majd tőled is. | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Nyalják a port,Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled!rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled! | | „Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéből, a szolgálatnak házából. |
| |
| Homokot esznek, mint a kígyó, mint a földön csúszó állatok. Búvóhelyükről remegve jönnek elő, félnek és rettegnek színed előtt. | | „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából. |
| |
| Nagypénteken az Úr Jézus a kereszten legyőzte a bűn, a halál és a Sátán hatalmát, ezért nem kell őt szolgálni, hanem Fia érdeméért folyamodhatunk Urunkhoz és Istenünkhöz! |
|Legyőzve az ősi kígyó: szabad az út az atyai házba!
595|1239240600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Hab 3,2 | "Én vagyok!" 5Móz 2,7 |
| |
| URam, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel, URam. A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté! De haragodban is gondolj az irgalomra! | | Mert megáldotta kezed minden munkáját Istened, az ÚR, tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában. Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az ÚR, és nem szűkölködtél semmiben. |
| |
| Uram, hallám, a mit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről! | | Mert az Úr, a te Istened megáldott téged a te kezednek minden munkájában; tudja, hogy e nagy pusztaságon jársz; immár negyven esztendeje veled van az Úr, a te Istened; nem szűkölködtél semmiben. |
| |
| Uram, híred eljutott hozzám. Uram, tetteid megrendítettek; a mi időnkben is vidd őket végbe, a mi időnkben is add őket tudtul! Haragodban is gondolj az irgalomra! | | Az Úr, a te Istened megáldotta kezed munkáját, őrködött fölötted, amikor átvonultál ezen a nagy pusztaságon. Negyven éve már, hogy az Úr, a te Istened veled van és nem szenvedtél hiányt semmiben.” |
| |
| S ha utad pusztaságon vezet keresztül, akár negyven évig is, nem kell félned, mert Urad veled van és iralmas szeretete hordoz, kegyelme vesz körül, s ha a halál árnyékának völgyében jársz is, áldása kísér - ha te az ő útján jársz, tudhatod: a keskeny út a mennybe visz, de sok rajta a zord tövis! |
|Velem vándorol útamon Jézus...
594|1239154200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Zof 3,7 | "Én vagyok!" 4Móz 23,21 |
| |
| Azt gondoltam, hogy félni fog engem, és megfogadja az intést, akkor nem pusztul el lakóhelye, úgy, ahogyan meg akartam büntetni. De ők egyre gonoszabb tetteket követtek el. | | Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az ÚR, királynak szóló ujjongás hangzik benne. |
| |
| Mondtam: Csak félj engem, vedd fel a fenyítéket (akkor nem irtatott volna ki lakhelye; mindaz, a mit felőle végeztem): mégis mihelyt felvirradtak, rosszra indították minden cselekedetöket. | | Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az ő Istene van ő vele; és királynak szóló rivalgás hangzik ő benne. |
| |
| Azt gondoltam: „Te majd félsz engem, megfogadod az intelmet; nem tévesztheti szem elől, hogy hányszor meglátogattam.” De nem! Sietve tovább folytatták gonosz üzelmeiket. | | Nem láttam Jákobban semmi kivetnivalót, nem tapasztaltam Izraelben semmi nyomorúságot. Vele van Istene, az Úr, fel-felharsan a királyi ének. |
| |
| Választott népének szól az ÚR Isten prófétái által; Zofóniás jaj szavakat tolmácsol, míg Bálám az Úr áldását mondja népére, a közös ok az istenfélelem hiánya vagy megléte. - Ha valóban az ÚR a te Istened, akkor természetes az ő félelme és szeretete a szívedben! |
|Isten panasza és áldása népére
593|1239067800|dynamic|- Kedd| | | | |
| "Ne félj!" Zof 3,15 | "Én vagyok!" 4Móz 18,20 |
| |
| Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. | | Azután ezt mondta az ÚR Áronnak: Földjükből nem kapsz örökséget, és nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között. |
| |
| Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt! | | Monda pedig az Úr Áronnak: Az ő földjökből örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz néked ő közöttök: Én vagyok a te osztályrészed és a te örökséged Izráel fiai között. |
| |
| Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! | | Aztán ezt mondta az Úr Áronnak: „Az ő földjükön ne legyen birtokod és semmi osztályrészed; én vagyok a te örökséged Izrael fiai között. |
| |
| Lévi törzse nem kapott területet az ígéret földjén, ám a keresztyének is királyi papság, Isten szent népe; ezért az ÚR a mi örökségünk, Krisztus örököstársaiként részesei leszünk örökkévaló országának, mert az ő érdeméért Isten örök életre változtatta a mi halálos ítéletünket, ha hiszünk az ő Fiában! |
|"Az ÚR az én örökségem, azért benne bízom!"
592|1238981400|dynamic|- Hétfő | | "Ne félj!" Zof 3,16 | "Én vagyok!" 4Móz 15,41b |
| |
| Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion! | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! | | én, az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Isten igéje bátorít; feloldja testi-lelki bénaságunk, mert a félelem gyötrelemmel jár, de az Isten szeretete kiűzi a félelmet, s ő örök szeretettel szeret téged, ezért tudsz te is másokat szeretni; fogadd el őt s nem csak a szeretetét, s akkor végleg megszűnik minden félelmed! |
|Az ÚR maga biztat téged: Ne félj, mert én vagyok Istened!
591|1238895000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Hag 1,12 | "Én vagyok!" 4Móz 15,41a |
| |
| Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua főpap, Jócádák fia és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az ÚRnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az ÚR; és az ÚRtól való félelem fogta el a népet. | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. |
| |
| És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte őt az Úr, az ő Istenök, és megfélemlék a nép az Úr előtt. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. |
| |
| Zerubbábel, Sealtiel fia és Józsue, Jehocadak fia, a főpap és az egész nép hallotta az Úrnak, az ő Istenüknek szavát, és Aggeus próféta beszédét, akit az Úr, az ő Istenük küldött hozzájuk, s a népet elfogta az Úrtól való félelem. | | Az Úr vagyok, a ti Istenetek, aki kivezettelek benneteket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyek, |
Hallgassunk Isten szavára, az ő önkijelentésére, s az örök Vagyok Atyánk lesz a Jézusért, aki azért vonult be Jeuzsálembe, hogy a keresztfa oltárán örök váltságot szerezzen nekünk, elé szórod-e hited szép virágait?
|Mindennél jobban kell Istent félnünk és szeretnünk!
590|1238808600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Hagg 2,5 | "Én vagyok!" 4Móz 10,10 |
| |
| Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek! | | Fújjátok meg ezeket a harsonákat az öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok kezdetén, amikor égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattok be, és emlékeztetni fogják Istent rátok. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. |
| |
| Az igét, a melylyel szövetségre léptem veletek, mikor kijöttetek Égyiptomból, és az én lelkem köztetek marad. Ne féljetek! | | A ti vígasságtoknak napján, és a ti ünnepeiteken, és a ti hónapjaitok kezdetén is fújjátok meg a kürtöket, a ti egészen égőáldozataitokra, és a ti hálaáldozatitokra: és lesznek néktek emlékeztetőül a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Lelkem közöttetek lakik! Ne féljetek! | | Örömünnepeitek alkalmával, ünnepnapjaitokon és újhold idején égő- és közösségi áldozataitokra fújjátok meg a kürtöket, hogy Istenetek figyelmét magatokra irányítsátok. Az Úr vagyok, a ti Istenetek.” |
| |
| Örök örömünk forrása a bennünk élő ÚR, aki elveszi félelmeinket és feláldozza érettünk Fiát a kereszt oltárán, aki elég a szeretet tüzében, így tesz eleget bűneinkért, megfizetvén a váltságdíjat; hogy nekünk örökváltságot szerezzen! |
|Lelke által bennünk él a mi Urunk és Istenünk!
589|1238722200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Zak 1,14 | "Én vagyok!" 4Móz 3,45 |
| |
| A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek URa: Féltem Jeruzsálemet és a Siont, nagyon féltem! | | Vedd külön a lévitákat Izráel fiainak minden elsőszülöttje helyett, és a léviták állatait azok állatai helyett, és legyenek a léviták az enyéim. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És mondá nékem az angyal, a ki beszél vala velem: Kiálts, ezt mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: szeretem Jeruzsálemet és a Siont nagy szeretettel! | | Válaszd a lévitákat az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett; és a léviták barmait az ő barmaik helyett, és legyenek enyéim a léviták. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ezután így szólt az angyal, aki hozzám beszélt: „Hirdesd: Ezt mondja a Seregek Ura: Féltékeny szeretettel szeretem Jeruzsálemet és Siont, | | „Vedd a levitákat Izrael fiainak elsőszülöttei helyett, s a leviták barmait barmaik helyett, legyenek a leviták az enyéim - az Úr vagyok. |
| |
| Ezt igéri az örökkévaló Isten választott népének, elhívott szolgáinak, a Krisztus érdeméért megváltott gyermekeinek, mert ő szuverén ÚR és végzései visszavonhatatlanok! |
|"Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen"
588|1238635800|dynamic|- Csütörtök| | | | |
| "Ne félj!" Zak 8,13 | "Én vagyok!" 4Móz 3,13 |
| |
| És bár átkozottak voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek! | | Mert minden elsőszülött az enyém! Amikor megöltem Egyiptomban minden elsőszülöttet, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben. Mind az emberé, mind az állaté az enyém legyen. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És lészen, hogy a miképen átok valátok a pogányok között, oh Júda háza és Izráel háza: azonképen megszabadítlak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősödjenek meg kezeitek! | | Mert enyém minden elsőszülött; a mikor megöltem minden elsőszülöttet Égyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr. |
| |
| Miattatok átok szállt a nemzetekre, Júda háza [és Izrael háza]: Ugyanígy, ha megmentlek benneteket, áldás lesztek számukra. Ne féljetek: legyen erős a kezetek! | | Mert az enyém minden elsőszülött. Azon a napon, amelyen Egyiptom földjén minden elsőszülöttre lesújtottam, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben, embert s állatot egyaránt. Az enyémek. Az Úr vagyok!” |
| |
| Isten, az ő elhívott szolgáit megmenti, megszenteli, azaz tulajdonává elkülöníti, áldássá teszi; ezért nem kell félniük, mert az ÚR cselekszik velük és általuk; s egyszülött Fia érdeméért gyermekeivé lesznek. |
|Isten kiválasztja, elhívja és megáldja népét
587|1238549400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Zak 8,15 | "Én vagyok!" 3Móz 26,13 |
| |
| most viszont úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé azoknak a szolgái. Összetörtem jármotok fáját, és fölegyenesítve vezettelek benneteket. |
| |
| Azonképen megtértem és elgondoltam e napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával; ne féljetek! | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy ne legyetek azoknak rabjai, és összetörtem a ti igátok szegeit, és egyenesen járattalak titeket. |
| |
| úgy most, ezekben a napokban elhatároztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! | | Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy ne legyetek tovább szolgák. Széttörtem jármotok fáját, és fölemelhetitek fejeteket. |
| |
| Örök váltságot szerzett népének, testi és lelki értelemben egyaránt; meg- és felszabadította a bűn rabigájából, Fia ártatlan halála által, s félelem nélküli életet kínál - ma is! |
|Isten mindent jól cselekedett!
586|1238463000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Mal 1,6 | "Én vagyok!" 3Móz 26,12 |
| |
| A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? | | Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. |
| |
| A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet? | | És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. |
| |
| A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? | | Közöttetek fogok élni, Istenetek leszek, ti meg népem lesztek. |
| |
| Ez az egyedüli helyes Isten tisztelet; mert itt az Isten köztünk, sőt Lelke és igéje által bennünk él, ezért az ő népe, gyülekezetének tagjai szívvel, szájjal, zengő énekkel dícsérik szent nevét! |
|Istent félnünk és szeretnünk kell!
585|1238376600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Mal 1,14 | "Én vagyok!" 3Móz 26,2 |
| |
| Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az ÚRnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok - mondja a Seregek URa -, és félik nevemet a népek! | | Nyugalomnapjaimat tartsátok meg, és szentélyemet tiszteljétek! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között! | | Az én szombatjaimat megtartsátok, és az én szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Átkozott az a csaló, aki - bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul - mégis egy sérültet áldoz fel. Mert én vagyok a Nagy Király - mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között. | | Az én szombatjaimat megtartsátok, és az én szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Én az ÚR, vagyok a te Istened, ezért szenteld meg az ünnepnapot; évezredek távlatából is érvényes Isten szava, az örök Vagyok önkijelentése; de ne félelemből, hanem őszinte szeretetből teljesítsük akaratát, s imádjuk szent nevét! |
|Istenfélelem és ünnepszentelés
584|1238290200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Mal 2,5 | "Én vagyok!" 3Móz 26,1 |
| |
| Szövetségem volt vele, élet és békesség szövetsége. Azért adtam neki, hogy féljen engem. Félt is, és megalázkodott nevem előtt. | | Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket. Se faragott képet, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy leboruljatok azok előtt. Mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Szövetségem volt vele életre és békességre, és félelmül adtam azt néki és félt engemet, és megalázta magát az én nevem előtt. | | Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Szövetségben voltam vele: ez élet volt és béke - de így adtam neki; félelem és rettegés - félt engem, és tisztelte a nevemet. | | Ne csináljatok magatoknak bálványokat, ne állítsatok se szobrokat, se emlékoszlopokat, ne emeljetek országotokban jelképes köveket, hogy hódoljatok előttük, mivel én, az Úr vagyok a ti Istenetek. |
Az egyedül igaz Istent félnünk és szeretnünk kell és benne bíznunk, de ez áldott lehetőség egyben a bálványimádás helyett a Tízparancsolat első kőtáblájának a megtartására; az örök Vagyok örök imádására!
|Istenfélelem a bálványimádás helyett!
583|1238203800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Mal 3,5 | "Én vagyok!" 3Móz 25,55 |
| |
| Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - mondja a Seregek URa. | | Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, akiket Egyiptomból hoztam ki. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, a kik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és a kik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura. | | Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, a kiket kihoztam Égyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Elmegyek hozzátok és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők, az esküszegők és azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát - tőlem pedig nem félnek - mondja a Seregek Ura. | | Mert Izrael fiai az én szolgáim; az én szolgáim, mivel én hoztam ki őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Isten választott népe sokszor elfelejtkezett csodálatos egyiptomi szabadulásáról, elhívásáról és kiválasztásáról, s a bálványimádás bűnébe esett, nem őt félte egyedül; ám Isten féltőn szerető ÚR, elítéli a bűnt, de a hozzá megtérő bűnösnek kegyelmet ád! |
|Az ÚR csak az őt félők Istene!
582|1238117400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Mal 3,16 | "Én vagyok!" 3Móz 25,38 |
| |
| Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az URat, az ÚR figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az ÚR előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét. | | Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét és Istenetek legyek. |
| |
| Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy néktek adjam Kanaán földét, és Istenetek legyek néktek. |
| |
| Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. De az Úr figyelt rájuk és meghallotta őket: Színe előtt egy könyvet írtak emlékeztetőül azokról, akik félik őt és az ő nevében keresnek menedéket. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét, és Istenetek legyek. |
| |
| Legalább három oka van a boldogságuknak: Nevük be van írva az örök élet könyvébe, öröklik az ígéret földjét, azaz a mennyei Jeruzsálem lakói lesznek, s a legfontosabb, az ÚR lesz az ő Istenük örökre - már ma elkezdheted az istenfélelmet megélni a mindennapokban... az ÚR figyel rád! |
|Istenfélők, mily boldogok vagytok...
581|1238031000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Mal 3,20 | "Én vagyok!" 3Móz 25,17 |
| |
| De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak. | | Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. | | Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani. Kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt borjak. | | Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened. |
| |
| Akik nem őt félik és szeretik teljes szívükből, lelkükből, elméjükből és erejükből; azok bálványimádók, s azoknak más az istenük; de ne csapjuk be magunkat, a mi napunk, az Úr Jézus csak azoknak ragyog fel, akik őt Istenként imádják! |
|Csak az istenfélők Istene az ÚR!
580|1237944600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Mt 1,20 | "Én vagyok!" 3Móz 24,22 |
| |
| Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. | | Ugyanaz a törvény legyen nálatok érvényes mind a jövevényre, mind a bennszülöttre, mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az. | | Egy törvény legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a benszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! | | Mindenki fölött ugyanúgy ítélkezzenek, akár közületek való, akár idegen, mivel én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Nem csak József félelmét vette el Isten, amikor Fiát a világ üdvözítőjéül küldte el e földre, aki ítélni fog élőket és holtakat, de nem származásuk, hanem a belé vetett hitük alapján, ezért aki nem félt őt már befogadni az életébe, annak nem kell félnie az ítélet napján sem! |
|Az ÚR Jézus a benszülöttek és a jövevények Megváltója is!
579|1237858200|dynamic|- Kedd | | "Ne félj!" Mt 6,25 | "Én vagyok!" 3Móz 23,43 |
| |
| „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? | | Hadd tudják meg nemzedékeitek, hogy sátrakban adtam lakást Izráel fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!. |
| |
| Azért azt mondom néktek: Ne ggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? | | Hadd tudják meg nemzedékeitek, hogy sátrakban adtam lakást Izráel fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? | | így utódaitok megtudják, hogy sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Gondviselő Istenünk van, ezért mi csak keressük először az Isten országát és annak igazságát, és a többiek ráadásként megadatnak nekünk; tegyünk egy kísérletet, ragaszkodjunk Urunk ez igéretéhez és megtapasztalhatjuk annak valóságát. |
|Gondja van Istennek gyermekei testi - lelki életére
578|1237771800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Mt 6,31 | "Én vagyok!" 3Móz 23,22 |
| |
| „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? | | Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl. Hagyd ott azokat a nyomorultnak és a jövevénynek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? | | Mikor pedig földetek termését learatjátok: ne arasd le egészen a meződnek széleit, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd; a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? | | Ha elérkezik az aratás országotokban, ne vágd le egészen a földig és ne szedd össze, ami aratáskor ott marad, hanem hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Ő felruház és táplál, rád gondot ő visel. Dicső Király, ég és a föld Ura, Szívünk tiéd, légy annak is Ura! - Az aggódás hitetlenség, ezért bűn, nem bízol a mindenség Urában és Istenében; mid van, ami nem tőle lenne?! |
|Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!
577|1237685400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Mt 6,34 | "Én vagyok!" 3Móz 22,33 |
| |
| Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” | | aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy a ti Istenetek legyek. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. | | A ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetek legyek néktek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. | | Én hoztalak ki titeket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyek: én vagyok az Úr.” |
Ő a mindenható Isten és a benne bízókat meg tudja szabadítani "burkolt" hitetlenségükből; a holnapért való aggodalmaskodásból is, hogy teljesen kiszolgáltassák magukat Uruknak és mindent tőle várjanak, neki köszönjenek és naponta reá hagyatkozzanak!
|Az ÚR kihoz minket aggodalmaskodásunk börtönéből is!
576|1237599000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Mt 8,26 | "Én vagyok!" 3Móz 22,32 |
| |
| De ő így szólt hozzájuk: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. | | Ne gyalázzátok meg szent nevemet, hogy megszentelt legyek Izráel fiai között. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőtök, |
| |
| És monda nékik: Mit féltek, óh kicsinyhitűek? Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség. | | És meg ne fertőztessétek az én szent nevemet, hogy megszenteltessem Izráel fiai között. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök, |
| |
| Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. | | Ne szentségtelenítsétek meg szent nevemet, hogy szentnek bizonyuljak Izrael fiai között, én az Úr, aki benneteket is megszentellek. |
| |
| A félelem oka a hitetlenség, s a bálványimádás is az ÚR iránti hitetlenség megnyilvánulása, leki paráznaság, mert idegen isteneket imád, őt féli és tőle fél, s nem teljesen Istenbe veti bizodalmát, így gyalázza meg az egyedül szent Isten nevét ma is mindenki, akinek nem az ÚR az Istene, hanem a maga teremtette mai bálványok! |
|Egyedül Urunkban és Istenünkben higgyünk!
575|1237512600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Mt 9,8 | "Én vagyok!" 3Móz 22,31 |
| |
| Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. | | Tartsátok meg parancsolataimat és éljetek azok szerint. Én vagyok az ÚR. |
| |
| A sokaság pedig ezt látván, elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek. | | Tartsátok meg azért az én parancsolataimat, és azokat cselekedjétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott. | | Tartsátok meg parancsaimat és éljetek szerintük. Én vagyok az Úr. |
| |
| A mózesi törvények az emberi élet védelmét szolgálták, de Jézus csodás gyógyítása a bénán, nemcsak a testi egészséget adta vissza; az ő szava a teljes életet megújítja, mert megbocsátja bűneinket s így vele újat kezdhetünk, aminek nincs vége! |
|Isten igéje és Jézus szava életet jelent számunkra
574|1237426200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Mt 10,19 | "Én vagyok!" 3Móz 22,30 |
| |
| Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. | | Még aznap egyétek meg, ne hagyjatok belőle reggelre. Én vagyok az ÚR! |
| |
| De mikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok; mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok. | | Azon a napon egyétek meg, ne hagyjatok abból reggelig. Én vagyok az Úr. |
| |
| Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. | | még aznap meg kell enni, és semmit sem hagyhattok meg belőle másnap reggelre. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten mindíg időben cselekszik, abban az órában, amikor kell, követői megdicsőítik az ő nevét, ha hallgatnak igéjére és engedelmeskednek útmutatásainak; - megtapasztaltad-e már Isten segítségét? A Krisztus érdeméért ő nem hagy el! |
|Az ÚR a kellő időben megsegíti gyermekeit
573|1237339800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Mt 10,26 | "Én vagyok!" 3Móz 22,16 |
| |
| „Tehát ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. | | és ne terheljék meg őket bűnös adóssággal az által, hogy esznek szent dolgaikból. Mert én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék. | | Hogy vétkes hamissággal ne terheljék magokat, ha esznek azoknak szent dolgaiból; mert én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. | | Ha ennének belőlük, bűnnel terhelnék magukat, amely visszafizetésre kötelezi őket. Én, az Úr szenteltem meg adományaikat.” |
| |
| Isten előtt nem titkolhatunk el semmit, de ne is botránkoztassunk meg másokat, hanem az Urat féljük és hagyjuk, hogy teljes életünket ő világítsa át és szentelje meg, hogy alkalmas eszközei lehessünk szent neve dicsőítésének! |
|Isten gyermekeit s életük minden területét az ÚR szenteli meg
572|1237253400|dynamic|- Kedd| | Ne félj!" Mt 10,28 | "Én vagyok!" 3Móz 22,9 |
| |
| Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” | | Így őrizzék meg, amiket elrendeltem, hogy vétekkel ne terheljék magukat, és meg ne haljanak amiatt, hogy meggyalázzák azokat. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában. | | Az én rendelésemet pedig megtartsák, hogy bűnbe ne essenek miatta, és meg ne haljanak a miatt, hogy megrontották azt. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! | | Tartsátok meg utasításaimat, és ne kövessetek el bűnt. A szent dolgok meggyalázásával kitennétek magatokat a halálnak. Én, az Úr szentelem meg őket. |
| |
| Isten óv bennünket a Sátán fogágába eséstől, mert embergyilkos és el akar pusztítani; az ÚR megszenteli gyermekeit, megőrzi őket és megszabadítja őket vére árán a bűn, halál és Sátán fogságából! |
|Isten megőrzi és megszenteli életünket!
571|1237167000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Mt 10,31 | "Én vagyok!" 3Móz 22,8 |
| |
| Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” | | Döglött vagy széttépett állatot nem ehetik, mert tisztátalan lesz általa. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok. | | Döglött vagy széttépett állatot nem ehetik, mert tisztátalan lesz általa. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. | | Elhullott vagy széttépett állatból nem ehet, nehogy tisztátalanná tegye magát általa. Én vagyok az Úr. |
| |
| Vár Atyád szerelme, vár rád vígasza, mert szeret és meg akar tisztítani és tulajdonává tenni, ezért ne félj őhozzá menni! |
|"Drága csak nekem vagy, fiam, fiam!"
570|1237080600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Mt 14,27 | "Én vagyok!" 3Móz 22,3 |
| |
| De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” | | Mondd nekik: ha bárki a ti utódaitok közül, bármely nemzedéketekből akkor közelít a szent dolgokhoz, amelyeket Izráel fiai az ÚRnak szentelnek, amikor éppen tisztátalan, azt az embert ki kell irtani előlem. Én vagyok az ÚR. |
| |
| De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! | | Mondd meg nékik: Ha valaki a ti emzetségetekből, a ti összes magzataitok közül hozzájárul a szent dolgokhoz, a melyeket Izráel fiai szentelnek az Úrnak, mikor rajta van az ő tisztátalansága: az ilyen ember irtassék ki én előlem. Én vagyok az Úr. |
| |
| Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” | | Ezt mondd nekik: Ha valaki utódaitok közül bármelyik nemzedékben tisztátalan állapotban közeledik a szent áldozatokhoz, amelyet Izrael fiai az Úrnak felajánlanak, az az ember vesszen el színem elől. Én vagyok az Úr. |
A tengeren járó Jézus bátorítja tanítványait; mi se féljünk, ha ő a közelünkben van; de mi is menjünk hozzá és maradjunk nála, mert Jézus vére megtisztít minket minden bűntől, és így az ő érdeméért járulhatunk Isten színe elé, megigazultan, megszentelten, megváltottan!
|Tisztátalan bűnösként ne féljünk Jézushoz menni!
569|1236994200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Mt 17,6 | "Én vagyok!" 3Móz 22,2 |
| |
| Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. | | Mondd meg Áronnak és fiainak, hogy vigyázva bánjanak Izráel fiainak szent dolgaival. Meg ne gyalázzák szent nevemet azokkal, amiket ők nekem szentelnek. Én vagyok az ÚR. |
| |
| És a tanítványok a mint ezt hallák, arczra esének és igen megrémülének. | | Szólj Áronnak és az ő fiainak, hogy tartóztassák meg magokat Izráel fiainak szent adományaitól, hogy meg ne fertőztessék az én szent nevemet azokkal, a miket nékem szentelnek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. | | „Mondd meg Áronnak és fiainak: Szentelődjenek meg Izrael fiainak szent áldozata által, és ne szentségtelenítsék meg szent nevemet; rám való tekintettel tartsák szentnek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Naponta kérjük ezt imádságainkban, de gondolunk-e arra, hogy számunkra is szent legyen; mert ami és aki az ővé, számára elkülönített, az mind szent; odaszenteltük-e életünket az ÚR szolgálatára? |
|Szenteltessék meg a te neved!
568|1236907800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Mt 17,7 | "Én vagyok!" 3Móz 21,23 |
| |
| Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!” | | De a kárpithoz nem mehet be, és az oltárhoz nem közeledhet, mert testi fogyatkozása van. Ne gyalázza meg szent helyemet. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| Jézus pedig hozzájok menvén, illeté őket, és monda: Keljetek fel és ne féljetek! | | Csak a függönyhöz be ne menjen, és az oltárhoz ne közelítsen, mert fogyatkozás van ő benne, hogy meg ne fertőztesse az én szenthelyemet. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” | | de ne jöjjön a függöny közelébe és ne közeledjék az oltárhoz. Beteg, ezért nem teheti közönségessé szent dolgaimat, mivel én, az Úr szenteltem meg őket.” |
| |
| A szent Isten dicsősége a szent sátor, később a templom szentélyében lakozott s oda csak évente egyszer mehetett be a főpap; de Fiát medicsőítette, aki halálával kettészakította a kárpitot és azóta szabad menetelünk van Istenhez; Fia által, aki úttá, igazsággá és életté lett számunkra; hogy Isten tulajdonai, az ő gyermekei, tehát szentek lehessünk! |
|A szent Isten megdicsőít és megszentel
567|1236821400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Mt 24,6 | "Én vagyok!" 3Móz 21,12 |
| |
| Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. | | Ne menjen ki a szent helyről, és ne hozzon így gyalázatot Istenének a szent helyére, mert fejdísz, Istenének a fölkenő olaja van rajta. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. | | És a szenthelyből ki ne menjen, hogy az ő Istenének szenthelyét meg ne szentségtelenítse, mert korona, az ő Istenének kenet-olaja van ő rajta. Én vagyok az Úr. |
| |
| Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. | | A szentélyt ne hagyja el, nehogy megszentségtelenítse Istenének szentélyét, hiszen magán hordozza az olajjal való megszentelést, az Istentől való fölkenést. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; - így tanít Péter, legyünk méltóak e tisztségünkre, s ne hozzunk gyalázatot Isten szent nevére, sem emberfélelemmel, sem szentségtelen életünkkel! |
|Isten népe megdicsőíti Urát
566|1236735000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Mt 28,5 | "Én vagyok!" 3Móz 21,8 |
| |
| Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. | | Szentnek tekintsd a papot, mert Istened kenyerét ő mutatja be. Szent legyen előtted, mert én, az ÚR, aki szent vagyok, szenteltem meg őket. |
| |
| Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. | | Te is szentnek tartsad őt, mert Istenednek kenyerét ő áldozza: szent legyen azért előtted, mert szent vagyok én, az Úr, a ti megszentelőtök. |
| |
| Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. | | Tekintsd hát szentnek, mivel ő mutatja be az áldozatot Istenednek. Legyen számodra szent, mivel én is szent vagyok, és én szentellek meg benneteket. |
| |
| Az Úr Jézus az ő testét élő kenyérként áldozta oda értünk, hogy vére által megszentelődjünk, megtisztuljunk bűneinkből, és soha ne kelljen félnünk a legyőzött Sátántól, mert szentek, tehát az Úr tulajdonai vagyunk örökre! |
|Az élet Kenyerének életáldozata
565|1236648600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Mt 28,10 | "Én vagyok!" 3Móz 20,26 |
| |
| Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” | | Legyetek előttem szentek, mert én, az ÚR, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek. |
| |
| Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem. | | És legyetek nékem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim legyetek. |
| |
| Jézus így szólt: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak.” | | Szenteljétek magatokat nekem, az Úrnak: én szent vagyok, és kiválasztottalak titeket az összes népek közül, hogy az enyéim legyetek. |
| |
| Nem mi választottuk Jézust; akiket az Atya neki adott, azokat ő megőrzi, a vele való félelem nélküli, szent életre, hogy örökre az övéi legyenek! |
|A szent Isten elkülöníti gyermekeit; félelem nélküli öröklétre
564|1236562200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Mk 4,40 | "Én vagyok!" 3Móz 20,24 |
| |
| Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” | | Nektek viszont megmondtam, hogy ti fogjátok örökölni földjüket, mert én adom azt nektek örökségül, a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki elkülönítettelek a népektől. |
| |
| És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? | | Néktek pedig mondom: Ti örökölni fogjátok az ő földüket, mert én néktek adom azt örökségül, azt a tejjel és mézzel folyó földet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül. |
| |
| Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” | | Nektek azonban ezt mondtam: Birtokba veszitek földjüket, nektek adom tulajdonul a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az Úr, a ti Istenetek választottalak ki benneteket ezek közül a népek közül. |
| |
| Isten az ő gyermekeit, akiket kiválasztott és elhívott, meg is őrzi az élet viharában, és öröklik az örök életet az ő országában, mert hittek az ő Fiában - mi is kérhetjük: hinni taníts, Uram! |
|Jézussal egy hajóban; nem kell félnünk!
563|1236472200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Mk 4,41 | "Én vagyok!" 3Móz 20,7 |
| |
| Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” | | Szenteljétek oda magatokat, és legyetek szentek, mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki? | | Szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez - kérdezték egymástól -, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?” | | Szentelődjetek meg tehát, és legyetek szentek, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
A szent az Isten számára elkülönített, félretett, az ő tulajdona; s aki hozzá tér meg/vissza, azt ő újjászüli igéje és Szentlelke által, ezért szentek az Isten gyermekei: "Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe", ezért őt szolgáljuk félelem nélkül s őt féljük és szeressük teljes szívből!
|Legyünk Isten gyermekei; az ő szentjei!
562|1236385800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Mk 5,33 | "Én vagyok!" 3Móz 19,37 |
| |
| Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. | | Őrizzétek meg azért minden rendelkezésemet, minden döntésemet, és teljesítsétek azokat! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.. | | Tartsátok meg azért minden rendelésemet és minden végzésemet, és cselekedjetek azok szerint. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az asszony félve, remegve - mert hisz tudta, hogy mi történt vele - előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. | | Tartsátok meg minden törvényemet, minden parancsomat, és éljetek szerintük. Én vagyok az Úr.” |
| |
| Isten jelenlétében ez az egyedüli méltó magatartás, az ő világossága nyilvánvalóvá teszi gondolatainkat is, s leplezetlenül állunk előtte;de "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól" - s ad erőt is, hogy akarata, rendelkezései, igéje szerint élhessünk, szent neve dicsőségére! |
|Leborulhatunk Urunk szent színe előtt!
561|1236299400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Mk 5,36 | "Én vagyok!" 3Móz 19,36 |
| |
| Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: „Ne félj, csak higgy!” | | Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok és igaz mérőedényetek legyen. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről! |
| |
| Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj. | | Igaz mérték, igaz font, igaz efa, és igaz hin legyen közöttetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből. |
| |
| A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” | | Legyen hiteles a mérleged, hiteles a súlyod, hiteles a mértéked, hiteles a vékád. Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről. |
| |
| Jézus azzal ismeri el a pogány főember hitét hitelesnek, hogy teljesíti kérését, mert ő nem kételkedett abban, hogy Jézus élet és halál Ura; s a hétköznapi élet tettei és szavai sem lehetnek hamisak, nem mérhetünk hamis mértékkel, mert akkor nekünk is így mérnek majd az ítéletkor! |
|Az igaz hitet hitelesíti az ÚR Isten!
560|1236213000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Mk 6,50 | "Én vagyok!" 3Móz 19,34 |
| |
| Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” | | Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. | | Olyan legyen néktek a jövevény, a ki nálatok tartózkodik, mintha közületek való benszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Égyiptom földén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” | | A veletek lakó idegen olyan legyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| A szeretet kettős, nagy parancsolata az Isten és a felebarát, így a jövevény szeretetéről szól; egyiket se utasítsuk el, ne zárjuk ki az életünkből, hanem félelem nélkül, teljes szívből szeressük a jövevény képében hozzánk érkező Urat! |
|Jézus ne jövevény, hanem ÚR legyen nálad!
559|1236126600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Mk 9,32 | "Én vagyok!" 3Móz 19,32 |
| |
| Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni. | | Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert. És félj a te Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni. | | Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. |
| |
| Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni. | | Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregnek és féld Istenedet. Én vagyok az Úr. |
| |
| S Isten válaszol igéjében, Szentlelke megvilágosítja szívünket és értelmünket, hogy felismerjük és megértsük üzenetét; csak féljük és szeressük őt mindennél jobban! |
|Bátran kérdezzük az Urat mindenről!
558|1236040200|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Mk10,32 | "Én vagyok!" 3Móz 19,31 |
| |
| Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: | | Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert. És félj a te Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttök megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, a mik majd vele történnek, | | Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. |
| |
| Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, ők pedig csodálkoztak, követői meg féltek. Ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: | | Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregnek és féld Istenedet. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ne féljünk emberektől, hanem egyedül az ÚR Istent féljük és szeressük és csak benne bízzunk! Az Isten szeretete kiűzi szíveinkből az emberektől való félelmet, ezért: "imádom azt a nagy szerelmet, Jézusba' mely felém hajolt...!" http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/198.html |
|Istenfélelem vagy emberfélelem?
557|1235953800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Mk 13,7 | "Én vagyok!" 3Móz 19,30 |
| |
| Amikor pedig háborúk zaját vagy háborúk hírét halljátok, meg ne rémüljetek! Ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. | | Tartsátok meg szombatjaimat, tiszteljétek szent helyemet! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez még nem a vég. | | Az én szombatjaimat megtartsátok; szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr.! |
| |
| Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. | | Tartsátok meg szombatomat, és tiszteljétek szentélyemet. Én vagyok az Úr. |
| |
| A templom az imádság háza, az Urat imádjuk benne és dicsőítjük szent nevét, minden hír közepette! |
|Szenteld meg az ünnepnapot!
556|1235867400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Mk 13,11 | "Én vagyok!" 3Móz 19,28 |
| |
| Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. | | Ne vagdaljátok be testeteket halottért, és ne végezzetek magatokon tetoválást. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek. | | Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. | | Halott miatt ne ejtsetek sebet testeteken, és ne vagdossátok be magatokat. Én vagyok az Úr. |
Bízzuk rá magunkat teljes hittel Urunkra és Istenünkre, s ő felhasználhat minket mindenhol és minden körülmény közepette, minden emberi korlátaink ellenére, ha nem aggodalmaskodunk, mert az hitetlenség és így bűn, hasonlóan a test megbélyegzéséhez!
|Egész testünk és szavaink az ÚR dicsőségét hirdessék!
555|1235781000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Mk 16,6 | "Én vagyok!" 3Móz 19,18 |
| |
| De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. | | Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. | | Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr. |
| |
| De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! | | Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr. |
| |
| A tiltott negatív tettek helyett az ÚR egy poziítív cselekvést ajánl: a soha el nem múló szeretetből élve; miután találkoztunk feltámadott és élő Urunkkal, mi is képesek leszünk embertársaink önmagunkhoz hasonló szeretésére. |
|Szeresd feltámadott Uradat és embertársad!
554|1235694600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Mk 16,8 | "Én vagyok!" 3Móz 19,16 |
| |
| Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek. | | Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala. | | Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr. |
| |
| Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről. | | Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr. |
| |
| Rágalom helyett az igazságot mond, mert "vétkesek közt, cinkos, aki néma"; miként Tamás: Én Uram, és én Istenem! |
|Ne félj elmondani: az élő ÚR az én Istenem!
553|1235608200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Lk 1,13 | "Én vagyok!" 3Móz 19,14 |
| |
| De az angyal így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. | | A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. | | Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. | | Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. |
| |
| A mi Istenünk féltőn szerető ÚR; ám félelem nélkül mehetünk hozzá a Krisztus Jézus nevében, mert ő imádságot meghallgató Isten, ha engedelmeskedünk szavának! |
|Istenfélelem és imádság meghallgatás
552|1235521800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Lk 1,30 | "Én vagyok!" 3Móz 19,12 |
| |
| Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! | | Ne esküdjetek hamisan nevemre, mert meggyalázzátok Istenetek nevét. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. | | És ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. | | Ne esküdjetek hamisan a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Luther ezt tanítja a második parancsolatról: "Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy nevével ne átkozódjunk, ne esküdözzünk, ne igézzünk, ne hazudjunk, se ne csaljunk, hanem nevét minden bajban segítségül hívjuk, imádjuk és hálaadással dicsőítsük." |
|Szent az ÚR neve, őt féljük és magasztaljuk!
551|1235435400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Lk 1,50 | "Én vagyok!" 3Móz 19,10 |
| |
| irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. | | Szőlődet se böngészd végig, és a szőlődben lehullott szemeket ne szedd föl. Hagyd ott azokat a nyomorultaknak és a jövevényeknek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, a kik őt félik. | | Szőlődet se mezgéreld le, és elhullott szemeit se szedd fel szőlődnek, a szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. | | ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a te Istened. |
| |
| "...valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel"" - tanítja Pál, de már Mózes törvényei is ezt tanítják, Isten akarata szerint, aki a mi Istenünk is; egyedül őt féljük és szeressük és csak benne bízzunk! |
|Istenfélelem és megelégedettség
550|1235349000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Lk 1,74 | "Én vagyok!" 3Móz 19,4 |
| |
| hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki,, | | Ne forduljatok a bálványokhoz, és ne készítsetek magatoknak öntött istenszobrokat. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki. | | Ne hajoljatok a bálványokhoz, és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, | | Ne forduljatok a bálványok felé, és ne öntsetek magatoknak ércből isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ne legyen más istened, ne légy bálványimádó, ő a te szabadítód és megváltód, egyedül őt imádd és neki szolgálj teljesen és igazán! |
|Az ÚR a mi Istenünk, őt imádjuk félelem nélkül!
549|1235262600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Lk 2,10 | "Én vagyok!" 3Móz 19,3 |
| |
| Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: | | Anyját és apját mindenki tisztelje. Tartsátok meg nyugalomnapjaimat. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: | | Az ő anyját és atyját minden ember tisztelje, és az én szombatjaimat megtartsátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. | | Mindenki tisztelje anyját és apját. Tartsátok meg szombatomat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
Isten örökérvényű tízparancsolata a gyakorlati Isten- és emberszeretet megélését szolgálja, örömüzenete pedig egyszülött Fiát hirdeti népe üdvözítésére, általa lehetünk gyermekeivé!
|A mi Istenünk törvényt és evangéliumot hirdettet népe örömére
548|1235176200|dynamic|- Szombat| | | | |
| "Ne félj!" Lk 5,10 | "Én vagyok!" 3Móz 19,2 |
| |
| de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: „Ne félj, ezen túl emberhalász leszel!” | | Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és ezt mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok. |
| |
| Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.! | | Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. |
| |
| Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” | | „Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. |
| |
| Isten minden gyermeke az ő tulajdona, a számára elkülönített és szolgálatára alkalmassá tett üres edény, akit ő tölt meg igéjével és Szentlelkével; így lesznek alkalmas eszközei a kihalászottak a misszió szolgálatára; hogy félelem nélkül hirdessék Isten evangéliumát! |
|Emberhalászait Isten hívja el és szenteli meg
547|1235089800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Lk 8,50 | "Én vagyok!" 3Móz 18,30 |
| |
| Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta neki: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.” | | Őrizzétek meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik. | | Tartsátok meg azért a mit én megtartani rendelek, hogy egyet se kövessetek amaz útálatos szokásokból, a melyeket követtek ti előttetek, és meg ne fertőztessétek magatokat azokkal. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: „Ne félj, csak higgy! Megmenekül.” | | Tartsátok meg tehát törvényeimet anélkül, hogy követnétek azokat az utálatos szokásokat, amelyeknek előttetek hódoltak. Így nem szennyeznek be benneteket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Nemcsak testi, de lelki gyógyulásunk előfeltétele, hogy ne fertőztessük meg magunkat útálatos, pogány, parázna, tisztátalan tettekkel, amelyek beszennyezik életünket, amit csak a Bárány vére tisztíthat meg, ezért egyedül benne higgyünk, hogy megtartassunk! |
|Utálatos szokások helyett hitet kíván az ÚR, a mi Istenünk!
546|1235003400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Lk 9,45 | "Én vagyok!" 3Móz 18,21 |
| |
| De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről. | | Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Moloknak. Meg ne gyalázd Istened nevét. Én vagyok az ÚR! |
| |
| De ők nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől. | | A te magzatodból ne adj, hogy oda áldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| De nem értették meg ezt a beszédet, el volt előlük rejtve, hogy ne értsék meg. De megkérdezni mégsem merték. | | Gyermekeidet ne szolgáltasd ki, hogy Molochnak szenteljék, ne szentségtelenítsd meg ezáltal Istened nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat" - Ezt kellene ma is megértenünk, még a számunkra legdrágább, a gyermekünk feláldozása sem kedves, sőt útálatos az ÚR előtt, de "Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!" Ő feláldozta értünk egyszülött Fiát a keresztfa oltárán, hogy gyermekeivé lehessünk örökre! |
|"Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot!"
545|1234917000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Lk 12,4 | "Én vagyok!" 3Móz 18,6 |
| |
| Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. | | Senki se közeledjék egy vér szerinti rokonához sem azért, hogy fölfedje annak szemérmét. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. | | Senki se közelgessen valamely vér szerint való rokonához, hogy felfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Nektek, barátaimnak, mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet ugyan megölik, de aztán semmi többet nem tehetnek. | | Senki ne közeledjék rokonához, hogy feltárja meztelenségét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten nemcsak Mózes kortársainak tiltotta meg a vérfertőzést, és Jézus nemcsak akkori tanítványainak, hanem mindenkori követőinek, azaz barátainak szólt bátorító igéjében; a lelki halál a végleges, mert hisszük a test feltámadását és az örök életet! Ne félj, csak higgy! |
|Az ÚR egyszerre tilt és bátorít
544|1234830600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Lk 12,7 | "Én vagyok!" 3Móz 18,5 |
| |
| Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” [ | | Őrizzétek meg rendelkezéseimet, döntéseimet, mert aki megcselekszi azokat, él általuk. Én vagyok az ÚR! |
| |
| De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok. | | Tartsátok meg azért az én rendeleteimet és az én végzéseimet, a melyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr. |
| |
| Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek. | | Tartsátok meg azért az én rendeleteimet és az én végzéseimet, a melyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr. |
| |
| "Drága csak nekem vagy, fiam, fiam!" - ezért cselekedj akaratom szerint, hogy gyönyörködhessem benned, örökké!" |
|Isten élő igéje éltet és ő gondot visel gyermekeiről
543|1234744200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Lk 12,22 | "Én vagyok!" 3Móz 18,4 |
| |
| Tanítványaihoz pedig így szólt: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, | | Az én döntéseim szerint cselekedjetek, az én rendelkezéseimet őrizzétek meg, és azokat kövessétek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. | | Az én végzéseim szerint cselekedjetek, és az én rendeleteimet tartsátok meg, azok szerint járván. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Aztán így szólt tanítványaihoz: „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. | | Az én parancsaim szerint járjatok el, és az én törvényeimet tartsátok meg, s azok szerint éljetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| De hogyan? Ha az ÚR akarata, törvénye, parancsa, igéje szerint élünk és aszerint cselekszünk, nem kell aggódnunk életünk, megélhetésünk, sőt örök életünk felől sem, mert ráadásként mindezt megkapjuk, ha először az Isten országát és annak igazságát keressük! |
|Élhetünk aggodalmaskodás nélkül!
542|1234657800|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Lk 12,32 | "Én vagyok!" 3Móz 18,2 |
| |
| Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” | | Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. | | Szólj Izráel fiaihoz, és mondd nékik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. | | „Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek! |
Mi pedig az ő kegyelmet nyert gyermekei vagyunk, az ő szuverén döntése alapján, Fia érdeméért; s így országa örökösei és egy félelem nélküli, örökkévaló élet részesei.
|Isten a mi Atyánk és Urunk
541|1234571400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Jn 6,20 | "Én vagyok!" 4Móz 16,3 |
| |
| de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!” | | Ezek egybegyűltek Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az ÚR gyülekezete fölé?! Hiszen az egész közösség a maga egészében szent, és közöttük van az ÚR! |
| |
| Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! | | És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé? |
| |
| De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” | | Összecsődültek Mózes és Áron ellen és így beszéltek: „Elegünk van belőletek! Az egész közösség szent, mind együtt, mert körében az Úr. Miért emelkedtek hát az Úr közössége fölé?!” |
| |
| Miért ne féljünk? Mert Jézus: Isten, és ő velünk van, közöttünk van; sőt ha hiszünk benne, akkor bennünk él; s mert a félelem: hitetlenség, aki benne hisz valóban, az nem fél, hanem egyedül őt féli, imádja és néki szolgál, itt s majd nála, örökké! |
|Az ÚR Jézus kettős kijelentése
540|1234485000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Jn 12,15 | "Én vagyok!" 4Móz 14,9 |
| |
| „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” | | Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! |
| |
| Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve. | | Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök! |
| |
| „Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján.” | | Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” |
| |
| Félelmeinknek semmi alapja; az örök Vagyok jön és velünk lesz örökké; - teveled már most is veled van? |
|Jézus jön; Isten velünk van!
539|1234398600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jn14,27 | "Én vagyok!" 3Móz 11,45b |
| |
| Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. | | Legyetek azért szentek, mert én szent vagyok! |
| |
| Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! | | legyetek azért szentek, mert én szent vagyok. |
| |
| Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. | | legyetek szentek, mivel én is szent vagyok.” |
| |
| Egészen személyesen, nem általában, hanem konkrét, megtapasztalható formában; esetleg így: Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten! S az ő békessége minden emberi értelmet felülhalad; engedd, hogy ő szenteljen meg teljesen, mint drága gyermekét! |
|A szent Isten békességét adja neked!
538|1234312200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Jn 19,38 | "Én vagyok!" 3Móz 11,45a |
| |
| Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt - de csak titokban, mert félt a zsidóktól -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. | | Mert én vagyok az ÚR, aki fölhoztalak benneteket Egyiptom országából, hogy a ti Istenetek legyek. |
| |
| Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét. | | Mert én vagyok az Úr, a ki felhoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetekké legyek néktek; |
| |
| Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt - bár a zsidóktól való félelmében csak titokban -, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a testet. | | Én, az Úr vezettelek ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek: |
| |
| A kettős kérdés ugyanannak az éremnek a két oldala, arimátiai Józsefnek az eltemetésekor lett Urává Jézus, hiszen nem szégyellte őt Pilátus előtt; a választott nép az egyiptomi szolgaságból történt kivonulásakor vált Isten népévé, akiknek a Tízparancsolatot is adta, szövetsége jeléül. Tamással együtt te elmondhattad- e már: Én Uram, és én Istenem?! |
|Uraddá lett az Isten? Isteneddé lett az ÚR?
537|1234225800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Jn 20,19 | "Én vagyok!" 3Móz 11,44b |
| |
| Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” | | Legyetek szentek, mert én szent vagyok! Ne tegyétek magatokat tisztátalanná semmiféle csúszómászó állattal, amely a földön mászik. |
| |
| Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! | | és szentek legyetek, mert én szent vagyok, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat semmiféle állat által, a mely csúszik-mászik a földön. |
| |
| Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” | | szentté lettetek, mivel én szent vagyok. Ezért ne tegyétek magatokat tisztátalanná a földön mászkáló állatokkal. |
| |
| Ami a szájon kijön, az tesz tisztátalanná, de a feltámadott és élő ÚR Jézus vére megtisztít minket minden bűntől, ha hiszünk a békesség fejedelmében; ő megszentel és magáévá fogad, elkülönít a maga számára, hogy hirdessük szent neve dicsőségét! |
|A békességet adó szent Istent féljük és ő megtisztít
536|1234139400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" ApCsel 2,43 | "Én vagyok!" 3Móz 11,44a |
| |
| Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. | | Mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, mutassátok hát meg, hogy szentek vagytok! |
| |
| Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala. | | Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; szenteljétek meg azért magatokat, |
| |
| Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. | | Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Ti megszentelődtetek, |
| |
| Az aposolok csodái nem öncéluak, és nem ördögi eredetűek, hanem az ÚR munkálkodott velük a jelek által, hogy sokan őt imádják, hozzá térjenek, hogy megszentelődjenek igéje és Szentlelke által; hogy őt, az örök Vagyok Urat féljék mindenkor. |
|A szent Isten megdicsőíti magát szentjeiben
535|1234053000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" ApCsel 5,11 | "Én vagyok!" 3Móz 10,3 |
| |
| Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket. | | Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott. |
| |
| És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala. | | És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem. |
| |
| Nagy félelem vett erőt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról. | | Ekkor Mózes így szólt Áronhoz: „Itt beteljesedett, amit az Úr mondott: azokon mutatom meg szentségemet, akik a közelemben vannak, s az egész nép előtt kinyilvánítom dicsőségemet.” Áron némán hallgatta. |
A szent Isten nem tűri jelenlétében a bűn semmilyen formáját; Áron fiai és Anániás feleségével együtt azért haltak meg egy pillanat alatt, mert megsértették Isten szentségét, idegen tűzzel áldoztak, illetve hazudtak a Szentléleleknek; ezért mi szenteljük meg az Urat a szíveinkben és ne tegyünk szentségtelen dolgokat; hanem egész életünk az ÚR dicsőségét hirdesse!
|A szent Isten halálos ítéletei is dicsőségét hirdetik!
534|1233966600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" ApCsel 18,9 | "Én vagyok!" 2Móz 31,13 |
| |
| Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: | | Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az ÚR vagyok a megszentelőtök. |
| |
| Monda pedig az Úr látás által éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass: | | Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek. |
| |
| Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! | | „Parancsold meg Izrael fiainak: tartsátok meg szombatjaimat. Legyen az jel köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Erről ismerik meg, hogy én, az Úr szentellek meg titeket. |
| |
| Az ÚR Isten gondot visel az ő engedelmes gyermekeire, Fia követőire; erősíti, bátorítja nyilvános bizonyságtételüket és a maga számára elkülönített eszközökként megszenteli, alkalmassá teszi az evangélium hirdetés szolgálatára; mi is szenteljük meg az ünnepnapot, az ő törvénye és akarata szerint! |
|Az ÚR megszenteli bátor bizonyságtevőit!
533|1233880200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" ApCsel 19,17 | "Én vagyok!" 2Móz 29,46 |
| |
| Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. | | És megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az ÚR, az ő Istenük. |
| |
| Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve. | | És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenök, a ki kihoztam őket Égyiptom földéről, hogy közöttök lakozhassam, én, az Úr az ő Istenök. |
| |
| Erről minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el őket, és magasztalták Urunk Jézus nevét. | | Nekik meg kell tudniuk, hogy én, Jahve, az ő Istenük vagyok, aki kivezette őket Egyiptomból, hogy közöttük lakjam: Én, Jahve, az ő Istenük. |
| |
| Efezusban tudták, Mózes népe tudta, mi tudjuk-e, hogy köztünk lakozik Fiában az ÚR, a mi Istenünk? S magasztaljuk-e az ő szent nevét? |
|Tudjuk-e már: az ÚR az Istenünk?!
532|1233793800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" ApCsel 20,10 | "Én vagyok!" 2Móz 22,26 |
| |
| Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” | | Mert egyetlen takarója, testének ruhája az. Miben háljon? Bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok. |
| |
| Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van. | | Mert egyetlen takarója, testének ruhája az: miben háljon? Bizony, ha én hozzám kiált, meghallgatom; mert én irgalmas vagyok. |
| |
| Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.” | | Ez az egyetlen takarója, amelybe beburkolja testét. Különben mi alatt hálna? Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert irgalmas vagyok. |
| |
| Az irgalmas és kegyelmes Isten igéri minden aggódó, csüggedő, háborgó gyermekének: "Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt." |
|Ne aggódj; az Úrhoz kiálts!
531|1233707400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" ApCsel 27,24 | "Én vagyok!" 2Móz 20,5 |
| |
| Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. | | Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. |
| |
| Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak. | | Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. |
| |
| Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. | | Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. |
| |
| De féld őt és egyedül őt imádd és néki szolgálj, mert nem tűri a bálványimádást, de az őt szeretőket megajándékozza irgalmas és kegyelmes szeretetével, ezerízig; azaz örökkön örökké vele élhetünk! |
|Ne félj a féltőn szerető Istenedtől!
530|1233621000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Róm 3,18 | "Én vagyok!" 2Móz 20,2 |
| |
| Isten félelmével nem törődnek.” | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Nincs isteni félelem az ő szemök előtt. | | Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. |
| |
| Isten félelme nincs szemük előtt. | | „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Luther szerint a Tízparancsolat bevezetése nem parancsolat, hanem Krisztus igéretét magábafoglaló evangélium, Isten szeretetének megnyílvánulása; amely akkor valósult meg, amikor Isten Jézus Krisztus Urunkban eljött hozzánk, és teljes értelemben a mi Istenünkké lett! - Ezért mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk! |
|A Tízparancsolat bevezetése
529|1233534600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Róm 8,15 | "Én vagyok!" 2Móz 16,12 |
| |
| Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” | | Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! | | Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek. |
| |
| Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! | | Közöld velük: ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” |
| |
| Az ószövetség népe kézzelfoghatóan megtapasztalta Isten gondviselő szeretetét, aki nem hagyja éhen veszni népét, de szomjan sem hagyja elpusztulni az ő gyermekeit, ezért élő vizek forrásai buzognak azoknak életéből, akik az ő Fiában hisznek, s Lelke által megeleveníti, életre kelti kiszáradt szívünket, hogy bizonyságot tehessünk róla: Krisztusban Atyánk lett az Isten! |
|Isten bizonyossá tesz arról, hogy ő a mi mennyei Atyánk!
528|1233448200|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" Róm 11,20 | "Én vagyok!" 2Móz 15,26 |
| |
| Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj!. | | Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód. |
| |
| Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; | | És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód. |
| |
| Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! | | Így szólt: „Ha hallgatsz Uradnak, Istenednek szavára, és azt teszed, ami helyes az ő szemében, ha engedelmeskedsz parancsainak és követed minden utasítását, akkor nem sújtalak semmiféle betegséggel, amelyekkel az egyiptomiakat sújtottam. Én, az Úr vagyok a te orvosod.” |
A hit bizalom és engedelmesség is az iránt, akire rábíztuk az életünket; ő testünk-lelkünk gyógyító orvosa; cselekedjük akaratát!
|Higgyünk a mi gyógyító Urunkban!
527|1233361800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Róm 13,3 | "Én vagyok!" 2Móz 14,18 |
| |
| Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: | | Majd megtudja Egyiptom, hogy én vagyok az ÚR, amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, harci kocsijain és lovasain. |
| |
| Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. | | Majd megtudja Egyiptom, hogy én vagyok az ÚR, amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, harci kocsijain és lovasain. |
| |
| A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: | | Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain.” |
| |
| Az ÚR dicsősége beragyogja a földet, s akik nem az ő népe, azok is megláthatják s megtudhatják ebből, ki a mindenség Istene; s a gyermekeit ért dicséret is őt dicsőíti! |
|Isten dicsősége és az ember dicsérete
526|1233275400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Róm 13,4 | "Én vagyok!" 2Móz 14,4 |
| |
| mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. | | Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, hogy üldözőbe vegye őket, és megmutatom dicsőségemet a fáraón és egész haderején. Akkor megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR. És így cselekedtek. |
| |
| Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik. | | Én pedig megkeményítem a Faraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a Faraó által és minden ő serege által és megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének. |
| |
| Mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse. | | Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, úgyhogy majd üldözőbe veszi őket. Akkor megmutatom a dicsőségemet a fáraón és egész seregén, hadd tudják meg az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr.” Izrael fiai engedelmeskedtek a parancsnak.. |
| |
| Nincsen hatalmasság, csak Istentől, akiket ő fel tud használni eszközeiül a bűn megbüntetésére és neve dicsőségére. |
|Isten dicsőségének eszköze lehet a fegyver is
525|1233189000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 1Kor 2,3 | "Én vagyok!" 2Móz 10,2 |
| |
| És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. | | Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. | | És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, a mit Égyiptomban cselekedtem, és jeleimet, a melyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok.. | | Elbeszélheted majd gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek, hogy mit tettem az egyiptomiakkal, milyen csodákat vittem végbe közöttük, így megtudhatjátok, hogy én vagyok az Úr.” |
| |
| Ha már átélhetted, megtapasztalhattad, hogy milyen csodás dolgokat tett veled Istened az ÚR, tégy arról bizonyságot másoknak, így erősítsd hitüket, oszlasd félelmüket! |
|Mond tovább az ÚR féleleműző nagy tetteit!
524|1233102600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Kor 16,10 | "Én vagyok!" 2Móz 8,18 |
| |
| Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen gondotok rá, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én. | | De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az ÚR, itt vagyok az országban. |
| |
| Hogyha pedig megérkezik Timótheus, meglássátok, hogy bátorságos maradása legyen nálatok; mert az Úrnak dolgát cselekszi, mint én is. | | De különválasztom azon a napon a Gósen földét, a melyen az én népem lakik, hogy ne legyenek ott ártalmas bogarak, azért, hogy megtudd, hogy én vagyok az Úr ezen a földön. |
| |
| Ha Timóteus megérkezik, tegyétek lehetővé, hogy zavartalanul ott maradhasson, hiszen az Úr ügyében fárad, akárcsak én. | | Gósen földjével azonban, ahol népem lakik, kivételt teszek azon a napon, s ott nem jelennek meg a bögölyök. Ebből felismerheted majd, hogy én, az Úr, itt vagyok az országban. |
| |
| Az ÚR megóvja igéje hirdetőit és az ő gyermekeit egyaránt minden veszedelemtől, meneküljünk tehát az ő oltalma alá, de mivel ő mindenütt jelen való, ezért Fia által menjünk egyszer végleg őhozzá egész életünkkel! |
|Félelem nélkül élhetünk ott, ahol az Isten az ÚR!
523|1233016200|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 2Kor 12,20 | "Én vagyok!" 2Móz 7,17 |
| |
| Mert félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, pártoskodás lesz közöttetek, | | Így szól azért az ÚR: erről tudod meg, hogy én vagyok az ÚR: Én a kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik. |
| |
| Mert félek azon, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek; | | Így szólt az Úr: Erről tudod meg, hogy én vagyok az Úr: Ímé én megsujtom a vesszővel, a mely kezemben van, a vizet, a mely a folyóban van, és vérré változik. |
| |
| Félek ugyanis, hogy amikor odaérek, nem talállak titeket olyanoknak, mint szeretnélek. Ti viszont olyannak találtok, amilyennek nem kívántok. Bárcsak ne fordulna elő köztetek civódás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalom, árulkodás, kevélység, pártoskodás, | | Ezért ezt mondja az Úr: ez lesz a bizonyíték számodra, hogy én Jahve vagyok: rácsapok a vízre a botommal, amelyet a kezemben tartok, s az vérré változik. |
| |
| A vérré vált víz Isten korlátlan hatalmát hirdeti, mégsem hisznek benne a fáraó és népe, s Pál is a bűn jeleit látja a gyülekezeten, mert a szívből szól a száj, ezért : "Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe, hogy megtartassál, mosódj hófehérre, karmazsin színű bűneidből tisztulj, hogy ki ne pusztulj!" |
|Isten cselekvésének nyilvánvaló jelei vannak
522|1232929800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Ef 3,13 | "Én vagyok!" 2Móz 7,5 |
| |
| Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez. | | Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait. |
| |
| Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsőségtekre vannak. | | S megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, a mikor kinyujtándom kezemet Égyiptomra és kihozándom az Izráel fiait ő közülök. |
| |
| Ezért kérlek titeket, ne veszítsétek el értetek viselt szenvedéseim miatt bátorságotokat: ezek dicsőségetekre szolgálnak. | | Minden egyiptomi, ahányan csak vannak, meg fogja tudni, hogy én vagyok Jahve, amikor majd kinyújtom kezem az egyiptomiak ellen, és Izrael fiait kivezetem körükből.” |
| |
| Pál szenvedései a gyülekezet dicsőségét szolgálják; Isten csodás szabadítása az ő dicsőségét hirdeti az egyiptomiak között, amikor kihozza népét a szolgaság házából, s a mi életünk és tetteink hirdetik-e az ÚR dicsőségét? |
|Szenvedésen át vezet az út a dicsőségre
521|1232843400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Ef 6,5 | "Én vagyok!" 2Móz 6,29 |
| |
| Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. | | így szólt az ÚR Mózeshez: Én vagyok az ÚR! Mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit én mondok neked! |
| |
| Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak; | | Így szóla az Úr Mózesnek, mondván: Én vagyok az Úr: mondd el a Faraónak Égyiptom királyának mindazt, a mit én szólok néked. |
| |
| Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak, félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak. | | azt mondta neki: „Én vagyok Jahve! Add tudtára a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit mondok neked.” |
Mózes először tiltakozott, nem ügyes szónok; a fáraó egyáltalán nem engedelmeskedett Isten szavának; sokan földi feletteseiknek sem engedelmeskednek, de Pál ezt tanítja: "Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől", s az engedetlenség bűn Isten előtt.
|Engedelmesség Istennek és embereknek
520|1232757000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Fil 1,14 | "Én vagyok!" 2Móz 6,8 |
| |
| úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. | | Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt. Azért nektek fogom adni örökségül. Én vagyok az ÚR. |
| |
| És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. | | És béviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr. |
| |
| Azok közül, akik az Úrban testvéreim, sokan fölbuzdulnak bilincseimen, és egyre bátrabban terjesztik az Isten szavát. | | Azután elvezetlek arra a földre, amelyre megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nektek adom örökségül, én az Úr.” |
| |
| Semmi sem választhat el minket Isten örök szeretetétől, sem börtön, mint Pált, ha bátran továbbadjuk az ő igéjét, mert az Élet könyvében van minden ember számára megírva a félelem nélküli, örök élet lehetősége: egyedül Jézus! |
|Az ÚR a mi örökségünk, ezért bátran szóljuk szavát!
519|1232670600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Fil 2,12 | "Én vagyok!" 2Móz 6,7b |
| |
| Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, | | és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. |
| |
| Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; | | és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól. |
| |
| Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem. | | Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, az Isten szabadítottalak ki titeket az egyiptomiak szolgaságából. |
| |
| Az ÚR Isten szabadítása Fia által lett teljessé és tökéletessé, és "mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően"; ezért mi csak az általa előre elkészített jócselekedeteket kell, hogy megtegyük, s a bennünk élő Lelke által vezérel erre minket az Úr! - Megtudtad-e már mindezt tőle? |
|Szabadító Urunk által van üdvösségünk!
518|1232584200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Fil 4,6 | "Én vagyok!" 2Móz 6,7a |
| |
| Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; | | Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, |
| |
| Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. | | És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek |
| |
| Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. | | Népemmé fogadlak benneteket és Istenetek leszek. |
| |
| Isten gyermekeinek mindennapi imádsága: dicsőítés, hálaadás, bűnvallás, könyörgés és kérés; mert Atyánk kezében tudhatjuk egész életünket, ezért mindent tőle kérünk és várunk, s ő meghallgatja az Úr Jézus nevében mondott imádságokat, s azt adja és akkor, ami a számunkra a legjobb; Jézus is így bíztat: "„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek." |
|Isten népe nem aggódik - hanem kér
517|1232497800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Kol 3,22 | "Én vagyok!" 2Móz 6,6 |
| |
| Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. | | Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek benneteket a szolgai munkától, és megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. |
| |
| Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. | | Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. |
| |
| Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében. | | Ezért közöld Izrael fiaival: Én vagyok Jahve, megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak abból a szolgaságból, amelyben fogva tartanak; mégpedig úgy, hogy megverem és keményen megbüntetem őket. |
| |
| Amit a földi életben, az alattvalók engedelmeskednek feletteseiknek, úgy kell a keresztyéneknek megváltó és megszabadító Uruknak és Istenüknek engedelmeskedniük, minden tekintetben; őt félve és szeretve mindennél jobban! |
|Úrnak szolgái, féljétek szabadító Isteneteket!
516|1232411400|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" 1Tim 5,20 | "Én vagyok!" 2Móz 3,2 |
| |
| Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon. | | Azután beszélt az Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az ÚR! |
| |
| A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek. | | Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. |
| |
| A vétkeseket mindenki előtt ródd meg, hogy a többi is elrettenjen. | | Az Úr szózatot intézett Mózeshez és ezt mondta neki: „Én vagyok Jahve, |
| |
| Mózesnek az új, Jahve: JHWH néven mutatkozik be az ÚR, mert azelőtt a Mindenható Isten néven ismerte őt választott népe; de az ő szent nevét minden földi halandónak félnie és imádnia kell; mert ő a bűnt elítéli, de a megtérő bűnösnek Jézusért kegyelmet ád; aki egylényegű Isten vele és ő is így mutatkozott be: Én vagyok! - Én Uram, és én Istenem! |
|Az ÚR új neve és szent nevének félelme
515|1232325000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 2Tim 1,7 | "Én vagyok!" 2Móz 4,15 |
| |
| Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. | | Beszélj azért vele, és add szájába a szavakat! Én pedig a te száddal és az ő szájával leszek, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. |
| |
| Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét. | | Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek. |
| |
| Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. | | Beszélj vele és add szavaidat a szájába. Én majd téged is, őt is segítelek a beszédben, és megtanítlak benneteket arra, mit kell tennetek. |
| |
| Mózesnek szóvivőre: Áronra volt szüksége, hogy az Úrtól kapott üzenetet továbbadja népének, de Krisztus mai tanúinak az egyetemes papság elve szerint is, elsőrendű feladatuk, hogy hirdessék az evangéliumot, tegyenek tanúságot Isten szabadító szeretetéről, és a Jézusban kapott kegyelemről, félelem nélkül; az ő bennünk élő Lelke által! |
|Isten gyermekei: Krisztus tanúságtevői!
514|1232238600|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Zsid 2,15 | "Én vagyok!" 2Móz 4,12 |
| |
| és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. | | Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! |
| |
| És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának. | | Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. |
| |
| és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. | | Menj csak, majd segítek a beszédben, s azt fogod hirdetni, amit mondanod kell.” |
Isten örök igéje szabadít meg a bűn, halál és ördög rabságából; az élő, a testté lett és az írott: a hirdetett s meghallott igéje által. Jézus a mi megváltó és megszabadító Urunk és Istenünk, mi pedig az ő tanúi, a megtapasztalt szabadítás jó hírének, az örök evangélium továbbadói; ne hallgassunk!
|Rabok legyünk vagy szabadok? - Isten igéje által
513|1232152200|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Zsid 11,7 | "Én vagyok!" 2Móz 4,11 |
| |
| Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. | | De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! |
| |
| Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett. | | Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? |
| |
| A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitből fakadó megigazulásból lett örökös. | | Az Úr ezt válaszolta: „Ki adott szájat az embernek, ki teszi némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? |
| |
| Higgyünk, bízzunk és engedelmeskedjünk Urunknak és Istenünknek, s szeressük őt; de ne csak szájjal, hanem cselekedettel és valóságosan is, mert a hit mindent legyőz, s a világot legyőző hitünk "örökös tagságot" jelent az ÚR Isten országában, Krisztus igazságának örököseiként. |
|Higgyünk teremtő, megváltó, megszentelő Istenünkben!
512|1232065800|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Zsid 11,23 | "Én vagyok!" 2Móz 3,15 |
| |
| Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. | | Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre! |
| |
| Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától. | | És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre. |
| |
| Hitükben rejtegették az újszülött Mózest szülei három hónapig, látva, hogy a gyermek szép, és nem féltek a király parancsától. | | Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: „Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.” |
| |
| Mózesssel az volt Isten terve, hogy népe vezetőjévé, prófétájává teszi, aki által szól hozzájuk, ezért születésétől fogva gondja volt reá, - és te felismerted már, kedves olvasó, veled mi az ÚR terve, kihez, kikhez küld és mit akar általd nekik üzenni? Ne félj az ő tervét megvalósítani, mert így dicsőíted meg őt, s végül téged is megdicsőít az ő országában, mindörökre! |
|Az Úrnak terve van velem!
511|1231979400|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Zsid 11,27 | "Én vagyok!" 2Móz 3,14 |
| |
| Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant. | | Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok. |
| |
| Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. | | És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. |
| |
| Hittel távozott Egyiptomból, és nem ijedt meg a király haragjától, hanem állhatatosan kitartott, mintha már a láthatatlant látta volna. | | Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.” |
| |
| Mózes, az Isten embere elhívásakor az ÚR bemutatkozik neki és népének, az örök Vagyok jelenlétét ígéri gyermekeinek; az Úr Jézus mondta: "Aki engem lát, látja az Atyát." Mózes is csak így láthatta őt, mert: "Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt." |
|Isten bemutatkozik s mi Krisztusban láthatjuk őt hit által
510|1231893000|dynamic|- Szerda|*MINDEN NAPRA:
1 MONDATBAN IS; 2 "NE FÉLJ!" ÉS "ÉN VAGYOK!" IGE, 3 FORDÍTÁSBAN
https://garainyh.hu *** http://utmutato.blog.hu *** https://garainyh.hu/utmutato
| - Szerda [2009.01.14] | |
| | | | | | "Ne félj!" Zsid 12,3 | "Én vagyok!" 2Móz 3,12 | | | | Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. | | De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent. | | | | Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván. | | És felele: Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. | | | | Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek. | | Isten ezt válaszolta: „Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van... Ha majd kivezetted a népet Egyiptomból, ezen a hegyen mutattok be áldozatot Isteneteknek.” | | | | A csüggedés a hitetlenség következménye, ami pedig Isten szemében bűn; ámde aki teljes szívvel hisz Istenben és az ő igéjének, melyben örök jelenlétét igéri velünk, annak ugyan mi oka lenne még a csüggedésre, mert ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?! | |
|Nem csüggedek, mert velem lesz az örök Vagyok!
509|1231806600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Zsid 12,5 | "Én vagyok!" 2Móz 3,6 |
| |
| és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, | | Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. |
| |
| És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; | | És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. |
| |
| Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól: Fiam, ne vedd kevésbé az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. | | Azután így folytatta: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni. |
| |
| Ne féljünk a mi Istenünk szavától, élő igéjében jelenti ki magát gyermekeinek s fenyítése is csak javunkra szolgál: " Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?" |
|Az örök Vagyok bátorítja, inti, vigasztalja gyermekeit
508|1231720200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Zsid 12,21 | "Én vagyok!" 1Móz 46,3 |
| |
| És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: „Félelem fogott el, és remegés.” | | Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! |
| |
| És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek: | | És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. |
| |
| A látvány annyira rettenetes volt, hogy még Mózes is ezt mondta: „Félelem és rettegés fog el.” | | Azt mondta: „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek, |
| |
| Nincs más út az Atyához, csak az Úr Jézus, nélküle csak a félelmetes, ítélő Istennel találhatjuk szembe magunkat, aki előtt meg nem állhatnánk, de mint mennyei Atyánknak, bátran engedelmeskedhetünk, félelem nélkül tehetjük akaratát, mert Jézus vére engesztelő áldozat volt a kereszten és kibékített Istennel! |
|Ne félj, mert Krisztusban Atyád lett az Isten!
507|1231633800|dynamic|- Vasárnap| | | | |
| "Ne félj!" Zsid 13,6 | "Én vagyok!" 1Móz 35,11 |
| |
| Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” | | Majd ezt mondta neki Isten: Én vagyok a mindenható Isten! Szaporodjál, és sokasodjál! Nép, sőt népek gyülekezete származik tőled, és királyok sarjadnak ágyékodból. |
| |
| Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? | | És monda néki az Isten: Én vagyok a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból. |
| |
| Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? | | Így az Izrael nevet adta neki. Isten tovább beszélt hozzá: „Én vagyok a magasságbeli Isten. Légy termékeny és szaporodj. Nép, sőt népek sokasága fog tőled származni, és királyok erednek véredből. |
Nincs többé alapja félelmeinknek, az ÚR megsegít, oltalmaz, velünk van és drága igéreteket ad népének, miként a teremtéskor: Szaporodjatok, sokasodjatok!
|A mindenható Isten van velünk!
506|1231547400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 1Pt 2,18 | "Én vagyok!" 1Móz 31,13 |
| |
| Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. | | Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most készülj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! |
| |
| A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is. | | Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre. |
| |
| Szolgák, köteles tisztelettel vessétek alá magatokat uratoknak, nemcsak a jóknak és a szelídeknek, hanem a durváknak is. | | Az Isten vagyok Bételből, ahol te fölkentél egy emlékkövet és fogadalmat tettél nekem. Kelj föl tehát, hagyd el ezt az országot és térj vissza rokonságod földjére.” |
| |
| Az Isten házának Istene vezeti és utasítja Jákóbot, s nekünk is ő parancsolja meg az engedelmességet földi feletteseink felé is, mert nincsen hatalmasság, csak Istentől, s mindenek neki adnak számot tetteikről; erről Pál így tanít: "Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet." |
|Engedelmeskednünk kell Istenünknek és földi feletteseinkenek egyaránt
505|1231461000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 1Pt 3,6 | "Én vagyok!" 1Móz 31,3 |
| |
| ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől. | | Akkor ezt mondta az ÚR Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! |
| |
| Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, a kinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek. | | Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek. |
| |
| Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem ijedtek meg. | | Ezért az Úr így szólt Jákobhoz: „Térj vissza atyáid földjére és rokonságodhoz, én veled leszek.” |
| |
| Aki Isten családjába tartozik már, arra az Úrnak gondja van, lelki rokonságával együtt az örök Vagyok védelmét és állandó jelenlétét élvezheti - örökké! De ki lehet Isten gyermeke? "Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben." Ilyen egyszerű: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” |
|Isten gyermekeivel van és lesz, ezért nem félnek
504|1231374600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 1Pt 3,14 | "Én vagyok!" 1Móz 28,15 |
| |
| De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. | | Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. |
| |
| De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek; | | És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam. |
| |
| De még ha szenvedtek is az igazságosságért, boldogok vagytok. Ne féljetek fenyegetéseiktől és ne engedjétek, hogy megzavarjanak benneteket! | | Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.” |
| |
| Az embertől való félelem lebénít; de a velünk lévő ÚR megoltalmaz és vezet, bízzuk hát rá életünket teljesen; s a tőle nyert boldogságunkat ne titkoljuk el szenvedéseink közepette sem! |
|Isten megőriz és nem hagy el, ezért ne emberektől féljünk!
503|1231288200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Jn 4,18 | "Én vagyok!" 1Móz 28,13 |
| |
| A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. | | Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. |
| |
| A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. | | És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak. |
| |
| A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. | | Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. |
| |
| Az ember képtelen a saját erejéből a teljes szeretetre, de mert Isten előbb szeretett minket, és Fia érdeméért Atyánkká lett, élhetünk vele félelem nélkül már itt és vele örökké, a nekünk ajándékozott helyen, az ő országában; jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod! |
|Istenünk tökéletes szeretete félelmet űz és ajándékoz
502|1231201800|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Jel 1,17 | "Én vagyok!" 1Móz 26,24 |
| |
| Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, | | Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! |
| |
| Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, | | És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. |
| |
| Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó | | Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt.” |
| |
| Vízkeresztkor kétszer "kettő az egyben" ige került elénk, a könyvek versei sorrendjében; azaz a Ne félj és az Én vagyok sorozat mindkét igéje tartalmazza a másik sorozat igéjét is, és ezek találkoznak ma; s ha ezt Isten ilyen nyomatékosan a szívünkre helyezi, vegyük nagyon komolyan és építsük rá az életünket, a világ Világossága a mi életünkben is megjelenik és az örök Vagyok megáld minket az ő szent szolgája, Fia érdeméért, akiben hiszünk, s ő az Élő, nekünk is örök életet ad! |
|"Ne félj!" - "Én vagyok!"
501|1231115400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Jel 2,10 | "Én vagyok!" 1Móz 26,3 |
| |
| Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. | | Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, és megtartom azt az esküt, amellyel megesküdtem apádnak, Ábrahámnak. |
| |
| Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. | | Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak. |
| |
| Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját. | | Lakjál jövevényként abban az országban. Én veled leszek és megáldalak. Ezt a földet úgyis mind neked és utódaidnak adom, és megtartom eskümet, amelyet atyádnak, Ábrahámnak esküdtem. |
| |
| Ne jó légy mindhalálig, mert úgy sem tudsz az lenni, hiszen csak Isten jó egyedül, és nem is csak, ha tudtok, mert úgysem tudtok jóvá lenni önmagatoktól; de ha hűséges vagy teremtő, megváltó és megszentelő Istenedhez, aki mindenkor veled van, hiszen ő az örök Vagyok, akkor Krisztusért, ingyen, kegyelemből, a belé vetett hit által, megkapod az örök élet koronáját! |
|Légy hű a veled lévő Istenedhez!
500|1231029000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Jel 11,11 | "Én vagyok!" 1Móz 17,8 |
| |
| A három és fél nap elmúltával azután az Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket. | | Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek. |
| |
| De három és fél nap mulva életnek lelke adaték Istentől ő beléjök, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, a kik őket nézik vala. | | És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik. |
| |
| De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. | | Neked, és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.” |
Ábrahám nyerte el Istennek ezt az ígéretét először, majd utódai is, és eljutottak az ígéret földjére; nekünk is örökre Istenünk az ÚR, s ha az ő gyermekeivé lettünk, akkor Krisztus örököstársaiként nyerjük el az örök életet.
|Az ÚR az őt félőknek örökre Istenük lesz
499|1230942600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Jel 11,18 | "Én vagyok!" 1Móz 17,1 |
| |
| Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.” | | Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen! |
| |
| És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és a kik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, a kik a földet pusztítják. | | Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. |
| |
| A népek ugyan felbőszültek, de eljött haragodnak és a halottak fölötti ítélkezésnek ideje. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat, a szenteket és akik félik nevedet, a kicsiket és a nagyokat egyaránt! A föld megrontói meg pusztuljanak!” | | Amikor Ábrám 99 éves volt, az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „Én El Shaddái vagyok: járj előttem, és légy tökéletes. |
| |
| Ezt mondja az ÚR: "Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását." S a jutalmuk: mindörökké a mindenható Isten színe előtt járhatnak-kelhetnek, mert feddhetetlenek az ő szemében Krisztusért. |
|Az Isten nevét félő és imádó ember a tökéletes az ÚR előtt
498|1230856200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Jel 14,7 | "Én vagyok!" 1Móz 15,7 |
| |
| és hatalmas hangon így szólt: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” | | Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül. |
| |
| Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait. | | És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. |
| |
| Nagy szóval hirdette: „Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!” | | Ismét szólt hozzá: „Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Úrból, hogy ezt a földet adjam birtokul.” |
| |
| Ábrahám e földön kapott örökséget a teremtő Úrtól, de a mi örökségünk a mennyben van a megváltó Úr Jézus érdeméért; imádjuk újjáteremtő Istenünket! |
|A teremtő Isten imádata
497|1230769800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jel 15,4 | "Én vagyok!" 1Móz 15,1 |
| |
| ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid”. | | Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. |
| |
| Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek. | | E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. |
| |
| Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön és leborul színed előtt. mert ítéleteid kinyilvánultak.” | | A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz.” |
| |
| Ebben az évben a NE FÉLJ! igéket a Szentírás utolsó könyvétől kezdve, csökkenő sorrendbe vesszük elő naponta, s a párja az ÉN VAGYOK! igesorozat, a Biblia első könyvétől indul, növekvő sorrendben, hogy együtt keressük a közös üzenetet, a bátorítást és biztatást a velünk, bennünk s köztünk jelenlévő ÚR Isten és ÚR Jézus szavaiból, a Szentlélek világosságában! A start csodálatos, "kettő az egyben": Ne félj, mert Én vagyok a pajzsod, ezért mi csak egyet tehetünk, s ez is "kettő az egyben": az URat féljük és dicsőítjük, nem csak ebben az új évben, de vele az örökkévalóságban is! |
|Az új évben a régi NE FÉLJ! és ÉN VAGYOK! igék új párosításban!
496|1230683400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Jel 15,4 | "Én vagyok!" 1Móz 26,3 |
| |
| ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid”. | | Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódaidnak adom ezeket az országokat mind, és megtartom azt az esküt, amellyel megesküdtem apádnak, Ábrahámnak. |
| |
| Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek. | | Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak. |
| |
| Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a neved? Mert csak te vagy szent! Minden nemzet eljön és leborul színed előtt. mert ítéleteid kinyilvánultak.” | | Lakjál jövevényként abban az országban. Én veled leszek és megáldalak. Ezt a földet úgyis mind neked és utódaidnak adom, és megtartom eskümet, amelyet atyádnak, Ábrahámnak esküdtem. |
| |
| Az esztendő utolsó napjára bezárul a kör, a Szentírás első és utolsó könyve találkozik e sorozatban és csodálatos útravalót nyerünk az igékből: Isten velünk lesz és megáld, s nekünk csak dicsőítenünk lehet őt önként, mert az emberfélelemől kivezetett az istenfélelemre, az ő országába, melyet nekünk adott Fia érdeméért a szent Isten! |
|Dicsőítsük a velünk lévő Urat!
495|1230597000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Jel 14,7 | "Én vagyok!" 2Móz 3,15 |
| |
| és hatalmas hangon így szólt: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!” | | Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az ÚR, királynak szóló ujjongás hangzik benne. |
| |
| Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait. | | Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az ő Istene van ő vele; és királynak szóló rivalgás hangzik ő benne. |
| |
| Nagy szóval hirdette: „Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt!” | | Nem láttam Jákobban semmi kivetnivalót, nem tapasztaltam Izraelben semmi nyomorúságot. Vele van Istene, az Úr, fel-felharsan a királyi ének. |
| |
| Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk; senki sem ragadhat ki minket az ő kezéből; őt féljük és imádjuk, aki teremtett, megváltott és megszentelt; ujjongjunk a király előtt! |
|Velünk az Isten, féljük és dicsőítsük őt!
494|1230510600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Jel 11,18 | "Én vagyok!" 2Móz 4,12 |
| |
| Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik a te nevedet, a kicsiknek és a nagyoknak, hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.” | | Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! |
| |
| És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és a kik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, a kik a földet pusztítják. | | Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell. |
| |
| A népek ugyan felbőszültek, de eljött haragodnak és a halottak fölötti ítélkezésnek ideje. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat, a szenteket és akik félik nevedet, a kicsiket és a nagyokat egyaránt! A föld megrontói meg pusztuljanak!” | | Menj csak, majd segítek a beszédben, s azt fogod hirdetni, amit mondanod kell.” |
| |
| Csak aki féli az Istent és szereti őt, az hirdetheti szavát; nem a saját gondolatait, hanem Isten kijelentéseit kell tovább mondania; s az ítéletkor elnyerik méltó jutalmukat az ő engedelmes gyermekei, akik megdicsőítették az ÚR szent nevét az emberek között. |
|Isten félelme és igéjének hirdetése
493|1230424200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Jel 11,11 | "Én vagyok!" 2Móz 4,15 |
| |
| A három és fél nap elmúltával azután az Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket. | | Beszélj azért vele, és add szájába a szavakat! Én pedig a te száddal és az ő szájával leszek, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. |
| |
| De három és fél nap mulva életnek lelke adaték Istentől ő beléjök, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, a kik őket nézik vala. | | Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek. |
| |
| De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. | | Beszélj vele és add szavaidat a szájába. Én majd téged is, őt is segítelek a beszédben, és megtanítlak benneteket arra, mit kell tennetek. |
Isten a két felkent prófétáját megeleveníti és mennybe viszi, s Áront Mózes szóvivőjévé teszi; így dicsőíti meg magát szolgái által; de ő ma is gyermekei által cselekszik, akik őt félik és engedelmesen hallgatnak szavára!
|Isten, az elhívott prófétái által cselekszik
492|1230337800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Jel 2,10 | "Én vagyok!" 2Móz 6,7a |
| |
| Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. | | Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, |
| |
| Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. | | És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek |
| |
| Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját. | | Népemmé fogadlak benneteket és Istenetek leszek. |
| |
| Isten gyermekei e földön hűségesen ragaszkodnak az ÚR igéretéhez; őt hűtlenül el nem hagyják, meg nem tagadják, bálvány isteneket nem imádnak, hitük próbájában megállnak, mert "Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre"! |
|Isten népe mindhalálig hű!
491|1230251400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Jel 1,17 | "Én vagyok!" 3Móz 26,12 |
| |
| Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, | | Köztetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. |
| |
| Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, | | És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. |
| |
| Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó | | Közöttetek fogok élni, Istenetek leszek, ti meg népem lesztek. |
| |
| A mennyben teljességre jut Istennek e két kijelentése: Ne félj és Én vagyok, s ott valóban megszűnik minden földi félelem és eggyé lesz a nyáj a pásztorával; a választott nép az ő Istenével, akinek ez a neve: Vagyok, aki Leszek - mindörökké! |
|Az örök Vagyok - aki Leszek: a ti Istenetek!
490|1230165000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 1Jn 4,18 | "Én vagyok!" 4Móz 14,9 |
| |
| A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. | | Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! |
| |
| A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. | | Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök! |
| |
| A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. | | Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” |
| |
| Ne félj szeretni Uradat és Istenedet, és embertársadat, mint magadat; mert ő előbb szeretett téged és ő veled van és veled lesz; s az ő szeretete féleleműző és tökéletes, téges is azzá tesz! |
|Félelem nélküli élet Isten szeretetében
488|1230078600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Pt 3,14 | "Én vagyok!" 4Móz 16,3 |
| |
| De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek | | Ezek egybegyűltek Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az ÚR gyülekezete fölé?! Hiszen az egész közösség a maga egészében szent, és közöttük van az ÚR! |
| |
| De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek; | | És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé? |
| |
| De még ha szenvedtek is az igazságosságért, boldogok vagytok. Ne féljetek fenyegetéseiktől és ne engedjétek, hogy megzavarjanak benneteket! | | Összecsődültek Mózes és Áron ellen és így beszéltek: „Elegünk van belőletek! Az egész közösség szent, mind együtt, mert körében az Úr. Miért emelkedtek hát az Úr közössége fölé?!” |
| |
| Mózes az elelne irányuló lázadást alázatosan elviselte, s a több ezer évvel utána élt Péter apostol útmutatása szerint járt el, mert a Lélek vezetésére hallgatott. Minket se zavrjanak meg hűtlen emberek fenyegetései! |
|Hűtlen lázadás és boldog szenvedés
487|1229992200|dynamic|- Kedd| | Ne félj!" 1Pt 3,6 | "Én vagyok!" 4Móz 23,21 |
| |
| ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől. | | Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az ÚR, királynak szóló ujjongás hangzik benne. |
| |
| Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, a kinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek. | | Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az ő Istene van ő vele; és királynak szóló rivalgás hangzik ő benne. |
| |
| Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem ijedtek meg. | | Nem láttam Jákobban semmi kivetnivalót, nem tapasztaltam Izraelben semmi nyomorúságot. Vele van Istene, az Úr, fel-felharsan a királyi ének. |
| |
| Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk; senki sem ragadhat ki minket az ő kezéből; engedelmes gyermekeiként dicsőítsük őt ujjongó énekkel: Erős vár a mi Istenünk...! |
|Akivel az ÚR van, az nem fél semmitől!
486|1229905800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" 1Pt 2,18 | "Én vagyok!" 5Móz 2,7 |
| |
| Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. | | Mert megáldotta kezed minden munkáját Istened, az ÚR, tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában. Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az ÚR, és nem szűkölködtél semmiben. |
| |
| A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is. | | Mert az Úr, a te Istened megáldott téged a te kezednek minden munkájában; tudja, hogy e nagy pusztaságon jársz; immár negyven esztendeje veled van az Úr, a te Istened; nem szűkölködtél semmiben. |
| |
| Szolgák, köteles tisztelettel vessétek alá magatokat uratoknak, nemcsak a jóknak és a szelídeknek, hanem a durváknak is. | | Az Úr, a te Istened megáldotta kezed munkáját, őrködött fölötted, amikor átvonultál ezen a nagy pusztaságon. Negyven éve már, hogy az Úr, a te Istened veled van és nem szenvedtél hiányt semmiben.” |
| |
| S ha én is vele vándorolok, amerre ő vezet e földi téreken, engedelmesen követem; őt félem és imádom, akkor napról-napra megtapasztalom áldásait, megelégít engem s végül dicsőségébe fogad be, földi utam végén az én Uram és Istenem. |
|Velem vándorol útamon Jézus!
485|1229819400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Zsid 13,6 | "Én vagyok!" 5Móz 6,15 |
| |
| Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” | | Mert az ÚR, a te Istened, aki közötted van, féltőn szerető Isten. Fölgerjed ellened az ÚRnak, Istenednek haragja, és kipusztít a föld színéről. |
| |
| Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? | | (Mert az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten te közötted), hogy az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne törüljön téged a föld színéről. |
| |
| Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? | | mert az Úr, körödben élő Istened féltékeny Isten. Ha fellobban az Úr, a te Istened haragja ellened, elpusztít a föld színéről. |
Uram és Istenem! Add Szentlelked világosságát, hogy felismerjem a te jelenlétedet az életemben és Fiad érdemére hivatkozzam, aki elviselte ellenem felgerjedt jogos haragod a kereszten, ezért megigazultan, félelem nélkül állhatok színed elé.
|Velünk, köztünk, benneünk van az ÚR, ezért nem félünk!
484|1229733000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Zsid 12,21 | "Én vagyok!" 5Móz 7,21 |
| |
| Mózes is így szólt: „Félelem fogott el, és remegés.” | | Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten! |
| |
| És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek: | | Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten! |
| |
| És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek: | | Ne félj tőlük! Mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. |
| |
| Ne rémítsen bennünket az ős ellenség semmilyen álcázott megjelenése, mert nem vagyunk egyedül; velünk az ÚR Isten; az örök Vagyok! |
|Ne rettegj a rettenetes látványtól sem, mert Isten a legnagyobb ÚR!
483|1229646600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Zsid 12,5 | "Én vagyok!" 5Móz 31,23 |
| |
| és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, | | Majd megbízást adott Isten Józsuénak, Nún fiának, és ezt mondta: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amelyet esküvel ígértem meg nekik. Én veled leszek |
| |
| És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; | | Azután parancsola az Úr Józsuénak, a Nún fiának, és monda: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, a mely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek. |
| |
| Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól: Fiam, ne vedd kevésbé az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. | | Aztán megparancsolta Józsuénak, Nun fiának e szavakkal: „Légy bátor és erős! Mert neked kell bevezetned Izrael fiait abba az országba, amelyet esküvel ígértem nekik, s én veled leszek!” |
| |
| Isten gyermekei erősek és bátrak, ha engedelmeskednek az ő megbízásának, minden vélt alkalmatlanságuk ellenére is, mert neki semmi sem lehetetlen, s mert ő velünk lesz, vele mindíg győzhetünk! |
|Ne csüggedjünk, mert az örök Vagyok mindenkor velünk lesz!
481|1229560200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Zsid 12,3 | "Én vagyok!" Józs 22,31 |
| |
| Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek. | | Ezért azt mondta Fineás, Eleázár pap fia Rúben fiainak, Gád fiainak és Manassé fiainak: Most már tudjuk, hogy köztünk van az ÚR, mert nem követtetek el ilyen módon hűtlenséget az ÚR ellen. Így hát megmentettétek Izráel fiait az ÚR kezétől. |
| |
| Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván. | | És monda Fineás, az Eleázár pap fia a Rúben fiainak, Gád fiainak és a Manassé fiainak: Ma tudtuk meg, hogy köztünk van az Úr, mivelhogy nem vétkeztetek e vétekkel az Úr ellen. Most megszabadítottátok Izráel fiait az Úr kezéből.. |
| |
| Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek. | | S Pinchász pap, Eleázár fia így szólt Ruben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassze fiaihoz: „Most már tudjuk, hogy közöttünk az Úr, s nem követtetek el hűtlenséget ellene, így Izrael fiait megkíméltétek az Úr haragjától.” |
| |
| A félelem és csüggedés lebénít, és a hitetlenség jele; ne legyünk hűlenek a közöttünk, s Lelke által bennünk élő Urunkhoz és Istenünkhöz; Jézus a mi példánk és erőforrásunk, hogy megállhassunk a hitben mindvégig, megtapasztalva Isten szabadítását. |
|Itt az Isten köztünk, ne csüggedjünk!
482|1229473800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Zsid 11,27 | "Én vagyok!" Bír 6,12 |
| |
| Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant. | | Az ÚR angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az ÚR veled van, erős vitéz! |
| |
| Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. | | Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú! |
| |
| Hittel távozott Egyiptomból, és nem ijedt meg a király haragjától, hanem állhatatosan kitartott, mintha már a láthatatlant látta volna. | | Megjelent neki az Úr angyala, és így szólt hozzá: „Az Úr veled, hős vitéz!” |
| |
| Mivel a hit a nem látható tényekről való meggyőződés, ezért nemcsak Mózes, hanem hitünk szemével mi is megtapasztalhatjuk az angyal kijelentését; az örök Vagyok jelenlétét az életünkben, sőt a szívünkben! |
|Hit által láthatjuk a velünk lévő láthatatlan Urat!
480|1229387400|dynamic|- Kedd|
| "Ne félj!" Zsid 11,23 | "Én vagyok!" Bír 6,13 |
| |
| Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. | | Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, URam, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, hogy hogyan hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból? Most meg eltaszított bennünket az ÚR, és Midján kezébe adott! |
| |
| Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától. | | Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden ő csoda dolgai, a melyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe. |
| |
| Hitükben rejtegették az újszülött Mózest szülei három hónapig, látva, hogy a gyermek szép, és nem féltek a király parancsától. | | „Engedj meg, Uram! - válaszolta Gedeon. - Ha az Úr velünk van, hogyan történt ez velünk? Hol vannak azok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, amikor azt mondják: Hát nem ide vezetett minket az Úr Egyiptomból? S most elhagyott minket az Úr, és kiszolgáltatott Midiánnak...” |
| |
| Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk; semmilyen földi király fel nem ér az ÚR oltalmával, ő a mi erős várunk, és senki sem ragadhat ki az ő kezéből, ha hiszünk benne! |
|Velünk van az ÚR, embertől ne féljünk!
479|1229301000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Zsid 11,7 | "Én vagyok!" Bír 6,16 |
| |
| Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. | | Az ÚR így válaszolt neki: Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna. |
| |
| Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett. | | És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. |
| |
| A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekről, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitből fakadó megigazulásból lett örökös. | | Az Úr így válaszolt neki: „Az Úr veled lesz és úgy megvered Midiánt, mintha csak egyetlen egy ember volna.” |
| |
| A hit a nem látható dolgok létéről való meggyőződés; és feltétlen bizalom Isten szavában, mert amit ő mond, az úgy lesz, parancsol s előáll minden akarata szerint; és ő láthatatlanul velünk lesz a jövőben is, hisszük-e ezt teljes szívvel? |
|Hit által igazulunk meg!
478|1229214600|dynamic|- Vasárnap|
| "Ne félj!" Zsid 2,15 | "Én vagyok!" 1Móz 31,3 |
| |
| és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. | | Akkor ezt mondta az ÚR Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! |
| |
| És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának. | | Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek. |
| |
| és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett. | | Ezért az Úr így szólt Jákobhoz: „Térj vissza atyáid földjére és rokonságodhoz, én veled leszek.” |
Az örökkévaló ÚR Isten jelenlétében élhetünk félelem nélkül már itt e földön és az ő örök, mennyei országában; mert az ÚR Jézus: "a pokoltól lelkünk megszabadította, s a menyország kapuját nékünk kinyitotta! - Örvendjetek az Úrban!"
|Én, az örök Vagyok, aki Leszek - a te Szabadítód!
477|1229128200|dynamic|- Szombat|
| "Ne félj!" 2Tim 1,7 | "Én vagyok!" 2Sám 7,3 |
| |
| Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. | | Nátán ezt mondta a királynak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az ÚR! |
| |
| Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét. | | És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van. |
| |
| Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. | | Erre Nátán azt mondta a királynak: „Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr.” |
| |
| Amire Isten Lelke indít, mert egyezik akaratával, ahhoz ő ad erőt is; fogadjuk el, s ne a saját vélt képességeinkkel cselekedjünk, hogy ne dicsekedjünk, hanem vegyük igénybe adományait; az erő, a szeretet, a józanság lelkét, amikkel hegyeket tudunk mozgatni, az ő neve félelmében! |
|Félelem nélkül tegyük az ÚR akaratát!
476|1229041800|dynamic|- Péntek|
| "Ne félj!" 1Tim 5,20 | "Én vagyok!" 2Sám 14,17 |
| |
| Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon. | | Még ezt is mondta szolgálólányod: Az én uram, királyom beszéde megnyugtató lesz számomra, mert olyan az én uram, királyom, mint az Isten angyala, meghallja mind a jót, mind a rosszat. Az ÚR, a te Istened legyen veled! |
| |
| A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek. | | Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled. |
| |
| A vétkeseket mindenki előtt ródd meg, hogy a többi is elrettenjen. | | Azt gondolta szogálód: Uram, királyom szava majd megnyugtat. Hiszen uram, királyom olyan, mint az Isten angyala, tudja, mi jó s mi rossz. Az Úr, a te Istened legyen veled!” |
| |
| Ne emberekre (magunkra és másokra) tekinsünk s ne tőlük várjunk segítséget, hanem mindenkor Istent valljuk Urunknak és Megtartónknak s megtartja életünket örökre az ő kezében, ahonnan senki sem ragadhat ki minket! |
|Isten szava félelmet vagy nyugalmat teremt
475|1228955400|dynamic|- Csütörtök|
| "Ne félj!" Kol 3,22 | "Én vagyok!" 1Kir 11,38 |
| |
| Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat. | | És ha hallgatsz mindarra, amit parancsolok neked, ha az én utamon jársz, és azt teszed, amit én helyesnek látok, és ha megtartod rendelkezéseimet és parancsolataimat, ahogyan tette azt szolgám, Dávid, akkor veled leszek, és építek neked maradandó házat, amilyet Dávidnak építettem, és neked adom Izráelt. |
| |
| Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. | | És ha te minden parancsolatimnak engedéndesz, és járándasz az én utaimban, és azt cselekedénded, a mi tetszik nékem, megőrizvén az én rendelésimet és parancsolatimat, a mint Dávid, az én szolgám cselekedett: én veled leszek, és építek néked állandó házat, a mint Dávidnak építettem, és néked adom az Izráelt. |
| |
| Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében. | | Így lesz: ha ügyelsz mindenre, amit csak parancsolok neked, az én útjaimon jársz, s azt teszed, ami kedves a szememben, s megtartod parancsaimat és törvényeimet, mint szolgám, Dávid tette, akkor veled leszek, s maradandó házat építek neked, mint Dávidnak építettem, és rád bízom Izraelt. |
| |
| Édestestvérek ezek, egyik nélkül nem lehet teljesíteni a másikat, mert miként engedelmeskednénk annak, akit nem tartunk urunknak, és s ha urunknak tartunk valakit, azt tiszteljük s akarata szerint cselekszünk; Istenünk is ezt várja tőlünk, s az ő örök jelenlétében élhetünk, az ő országában! |
|Istenfélelem és engedelmesség az Úrnak
473|1228869000|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Fil 4,6 | "Én vagyok!" 1Kir 18,24 |
| |
| Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; | | Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az ÚR nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így! |
| |
| Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. | | Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz! |
| |
| Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. | | Akkor hívják segítségül a ti istenetek nevét, én meg majd segítségül hívom az Úr nevét! Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten!” Az egész nép azt felelte rá: „Rendben van!” |
| |
| Isten a hittel, hálaadással mondott kéréseinket meghallgatja, hiszen az ő nevének segítségül hívása a mindenható ÚR Isten személyének az elismerését s megszólítását jelenti és ő szóba áll ember gyermekeivel; s válasza soha sem mindennapi, amit emberi ésszel elgondolhatnánk, mert ő mindentudó, mindenható és szerető mennyei Atyánk! |
|Az ember kérése és Isten felelete
474|1228782600|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Fil 2,12 | "Én vagyok!" 1Krón 22,10 |
| |
| Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, | | Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő a fiam lesz, és én atyja leszek, és örökre megszilárdítom királyi trónját Izráelben. |
| |
| Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; | | Ő csinál az én nevemnek házat; ő lészen nékem fiam és én néki atyja leszek, és megerősítem az ő királyságának trónját Izráel felett mindörökké. |
| |
| Kedveseim, ti mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok hát üdvösségeteket, nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem. | | ő építsen házat a nevemnek. A fiam lesz, én meg atyja leszek. Örökre megerősítem Izrael fölötti uralmának trónját. |
| |
| Az Úr országának építésén munkálkodnak az ő gyermekei; de kölcsönös ez az építkezés: Isten munkálodik a mi üdvösségünkön, mi csak ezért tehetjük ezt; s mert lelki kövekké lettünk, azért építhetjük az ő lelki templomát, s mert gyermekeivé fogadott, ezért leszünk vele mindörökké! |
|Isten engedelmes gyermekei
472|1228696200|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Fil 1,14 | "Én vagyok!" 1Krón 28,6 |
| |
| úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. | | És ezt mondta nekem: Fiad, Salamon építi majd föl házamat és udvaraimat, mert kiválasztottam őt, hogy fiam legyen, én pedig atyja leszek. |
| |
| És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. | | És monda nékem: Salamon a te fiad építi meg az én házamat és az én pitvarimat; mert én őt magamnak fiamul választottam, és én is néki atyja leszek; |
| |
| Azok közül, akik az Úrban testvéreim, sokan fölbuzdulnak bilincseimen, és egyre bátrabban terjesztik az Isten szavát. | | Azt mondta nekem: Fiadnak, Salamonnak kell a házamat és udvarait fölépítenie. Kiválasztottam, hogy fiam legyen, én meg atyja leszek. |
| |
| A mi testünk is az Isten temploma, de építhetjük az ő lelki házát, az ő gyermekeiként, ha a misszió szolgálatában állva, "csak" mondjuk, tesszük, megéljük az ÚR igéit, amire egyébként Jézus missziói parancsa is kötelezi az ő minden követőjét. |
|Aki félelem nélkül szólja az igét, az Isten lelki templomát építi!
471|1228609800|dynamic|- Vasárnap|
| "Ne félj!" Ef 6,5 | "Én vagyok!" 1Krón 28,20 |
| |
| Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. | | Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az ÚR háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát. |
| |
| Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak; | | Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét. |
| |
| Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak, félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak. | | Azután Dávid így szólt a fiához, Salamonhoz: „Légy erős és határozott! Láss hozzá a munkához! Ne félj és ne rettegj, mert az Úr, az Isten, az én Istenem veled van. Nem hagy el és nem fordul el tőled, amíg az Úr házának szolgálatában be nem fejezed a munkát. |
Cselekedjük az Isten akaratát és nem kell félnünk emberektől sem, mert az ÚR velünk van, s nem hagy cserben sohasem, csak őt féljük és szeressük mindenek felett!
|Félelem nélkül engedelmeskedjünk az Úrnak!
470|1228523400|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Ef 3,13 | "Én vagyok!" 2Krón 15,9 |
| |
| Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez. | | Majd összegyűjtötte egész Júdát, Benjámint és azokat, akik Efraim, Manassé és Simeon törzséből jövevényként náluk laktak. Mert sokan átpártoltak hozzá Izráelből, amikor látták, hogy vele van Istene, az ÚR. |
| |
| Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsőségtekre vannak. | | És összegyűjté az egész Júda és Benjámin nemzetségét és azokat, a kik jövevények valának köztök az Efraim, Manasse és Simeon nemzetségéből; mert az Izráel nemzetségéből sokan csatlakozának ő hozzá, látván, hogy az Úr, az ő Istene, ő vele volt. |
| |
| Ezért kérlek titeket, ne veszítsétek el értetek viselt szenvedéseim miatt bátorságotokat: ezek dicsőségetekre szolgálnak. | | Majd egybegyűjtötte egész Júdát és Benjamint, valamint a köztük lakó, Efraimból, Manasszéból és Simeonból való jövevényeket. Sokan menekültek ugyanis hozzá, mert látták, hogy vele van az Úr, az ő Istene. |
| |
| S ha Isten velünk, ki lehetne ellenünk; mert semmi sem választhatja el az ő gyermekeit a Krisztusban megjelent szeretetétől; meneküljünk tehát a mi Urunkhoz és Istenünkhöz, ő vár ránk! |
|Ne csüggedjünk, mert velünk van az ÚR, a mi Istenünk!
469|1228437000|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 2Kor 12,20 | "Én vagyok!" Ézs 54,6 |
| |
| Mert félek, hogy amikor megérkezem, nem olyanoknak talállak titeket, mint szeretnélek, és ti is olyannak találtok engem, amilyennek nem szeretnétek. Félek, hogy viszálykodás, irigység, harag, önzés, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, pártoskodás lesz közöttetek, | | De Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet. |
| |
| Mert félek azon, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek; | | Ímé, Isten segítőm nékem, az Úr az én lelkemnek támogatója. |
| |
| Félek ugyanis, hogy amikor odaérek, nem talállak titeket olyanoknak, mint szeretnélek. Ti viszont olyannak találtok, amilyennek nem kívántok. Bárcsak ne fordulna elő köztetek civódás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalom, árulkodás, kevélység, pártoskodás, | | De lám, Isten az én segítségem, az Úr ereje tartja fenn életem. |
| |
| Ne emberekre (magunkra és másokra) tekinsünk s ne tőlük várjunk segítséget, hanem mindenkor Istent valljuk Urunknak és Megtartónknak s megtartja életünket örökre az ő kezében, ahonnan senki sem ragadhat ki minket! |
|Szemeink szüntelenül az Úrra nézzenek!
468|1228350600|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 1Kor 16,10 | "Én vagyok!" Zsolt 110,5 |
| |
| Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen gondotok rá, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én. | | Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. |
| |
| Hogyha pedig megérkezik Timótheus, meglássátok, hogy bátorságos maradása legyen nálatok; mert az Úrnak dolgát cselekszi, mint én is. | | Az Úr a te jobbod felől; megrontja az ő haragja napján a királyokat; |
| |
| Ha Timóteus megérkezik, tegyétek lehetővé, hogy zavartalanul ott maradhasson, hiszen az Úr ügyében fárad, akárcsak én. | | Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, |
| |
| Dávid próféciája a Messiás királyságáról és örök papságáról szól; az ÚR ítélete félelmetes azokkal szemben, akik az ő ügyével és szolgáival szembeszállnak. Bizony, "félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni"! |
|Az ÚR munkája félelmetes ellenségei között
467|1228264200|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 1Kor 2,3 | "Én vagyok!" Zsolt 118,6 |
| |
| És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. | | Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? |
| |
| És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. | | Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? |
| |
| Gyöngeségem tudatában félve és nagyon elfogódottan mentem hozzátok. | | Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? |
| |
| Félelmeink között ne magunkra és az emberekre nézzünk, s ne tőlük várjunk segítséget, hanem tekintsünk fel Jézusra; s szeliden így szól majd: számolj velem! |
|Velünk az ÚR, őrá nézzünk szüntelen!
466|1228177800|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Róm 13,4 | "Én vagyok!" Zsolt 118,7 |
| |
| mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. | | Velem van az ÚR, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. |
| |
| Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik. | | Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre. |
| |
| Mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse. | | Az Úr velem van, segítségemre jön; ellenfelem szégyenben marad. |
| |
| Az evilági hatalom Isten rendelkezése szerint való, engedelmeskednünk kell a törvény előírásainak, mert e világot nem lehet evangéliummal kormányozni, csak a keresztyének között érvényesül az ige hatalma; ám aki az ÚR igéje ellen támad, megszégyenül, ki bántja! |
|Ha Isten velünk, ki ellenünk; az ÚR a mi oltalmunk!
465|1228091400|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Róm 13,3 | "Én vagyok!" Ézs 43,13 |
| |
| Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: | | Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg? |
| |
| Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. | | Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, a ki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? |
| |
| A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: | | Én vagyok az Isten, öröktől fogva én vagyok. Nincs senki, aki elkerülhetné kezemet. S ha valamit teszek, ki változtathatja meg? |
| |
| El tudjuk mondani ezt Pállal? "Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban." |
|Isten kezében miért félnénk?
464|1228005000|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Róm 11,20 | "Én vagyok!" Ézs 45,21 |
| |
| Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! | | Mondjátok meg, adjátok elő, tanácskozzatok csak egymással! Hirdetett-e valaki valaha, jelentett-e ki ilyent az ősidők óta? Csak én, az ÚR! Nincs más isten rajtam kívül, igaz és szabadító isten nincsen rajtam kívül. |
| |
| Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; | | Jelentsétek meg és hozzátok elő, sőt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtől fogva és jelenté meg előre? Vajjon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem. |
| |
| Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! | | Fejtsétek ki és hozzátok elő érveiteket, sőt tanácskozzátok meg együtt: Ki hirdette ezt régtől fogva, s ki mondta meg már jó előre? Nemde én, az Úr? És rajtam kívül nincsen más; igazságos Isten és Szabadító nincsen rajtam kívül. |
Isten csak hitet vár tőlünk, féljük őt, az egy igaz Istent, aki Jézusban szabadító Urukká lett! Az ÚR érkezését várjuk nyitott szívvel és örvendező lélekkel!
|Féljük az igaz és szabadító ÚR Istent!
463|1227918600|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Róm 8,15 | "Én vagyok!" Ézs 50,5 |
| |
| Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” | | Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. |
| |
| Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! | | Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam. |
| |
| Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! | | Isten, az Úr nyitotta meg a fülemet. S én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. |
| |
| Az ÚR Isten ingyen kegyelmi ajándéka a fiúság Lelke, aki bennünk lakozva cselekszik; hallóvá teszi a fület az ige számára és vallóvá a nyelvet; hogy félelem nélkül Atyánknak valljuk teremtő és gondviselő Istenünket |
|A fiúság Lelke által halló a fül és valló a nyelv!
460|1227832200|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Róm 3,18 | "Én vagyok!" Ézs 58,6 |
| |
| Isten félelmével nem törődnek.” | | Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! |
| |
| Nincs isteni félelem az ő szemök előtt. | | Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? |
| |
| Isten félelme nincs szemük előtt. | | Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! |
| |
| Nincs új a nap alatt; Pál kortásai, miként Ézsaiásé, sem törődtek az ÚR Isten akaratával, nem félték és szerették őt teljes szívből, mindennél jobban, ezért cselekedtek jogatalanul, gonoszul, istentelenül; ámde Jézus kereszthalála és feltámadása által legyőzte a bűn, sátán és halál hatalmát, megtörte bilincseiket, ezért az ő követői is megtehetik ezt embertársaik életében! |
|Az istenfélő ember böjtje
462|1227745800|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" ApCsel 27,24 | "Én vagyok!" Jer 1,8 |
| |
| Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. | | Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. |
| |
| Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak. | | Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. |
| |
| Azt mondta: Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik. | | Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” |
| |
| Ha az Úr útján járunk és engedelmeskedünk akaratának, elveszi félelmeinket, erőt ad a ránkbízottak megcselekvéséhez és velünk lesz; itt és örökké az örök Vagyok jelenlétében élhetünk! |
|Az örök Vagyok megment, megszabadít és megoltalmaz!
461|1227659400|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" ApCsel 20,10 | "Én vagyok!" Jer 1,9 |
| |
| Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: „Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.” | | Azután kinyújtotta kezét az ÚR, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az ÚR: Én most a szádba adom igéimet! |
| |
| Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van. | | És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! |
| |
| Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.” | | Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat és így szólt hozzám: „Nézd, ajkadra adom szavaimat, |
| |
| A megelevenítő Lélek az ember életét és az írott, olvasott, hallott, látott igét egyaránt újjá, élővé teszi, megszentel bennünket, s Isten újjászül minden hozzá meg-, vagy visszatérő bűnöst, Szentlelke és igéje által. |
|Isten beszéde: lélek és élet!
459|1227573000|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" ApCsel 19,17 | "Én vagyok!" Jer 2,32 |
| |
| Tudomására jutott ez minden Efezusban lakó zsidónak és görögnek, úgyhogy félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úr Jézus nevét. | | Ti, mai emberek! Figyeljetek az ÚR igéjére! Olyan lettem én Izráelnek, mint a puszta, vagy mint a homályba borult föld? Miért mondta az én népem: A magunk útján járunk, többé nem megyünk hozzád! |
| |
| Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve. | | Oh te nemzetség! Lásd meg az Úr dolgát! A puszta voltam-é én Izráelnek, avagy a setétség földje? Miért mondotta az én népem: Szabadok vagyunk, nem megyünk többé hozzád! |
| |
| Erről minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el őket, és magasztalták Urunk Jézus nevét. | | Micsoda nemzetség vagytok! Figyeljetek csak az Úr szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. |
| |
| Azzal dicsőítjük meg Urunkat és Istenünket, ha nem járunk többé a magunk bűnös útján, hanem megtérünk hozzá és követjük őt mindennap! |
|Menjünk az ÚR Jézushoz és dicsőítsük őt!
458|1227486600|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" ApCsel 18,9 | "Én vagyok!" Jer 7,23 |
| |
| Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: | | hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen! |
| |
| Monda pedig az Úr látás által éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass: | | Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, a melyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok! |
| |
| Egy éjjel az Úr álmában felszólította Pált: „Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass! | | hanem ilyen parancsot adtam nekik: Hallgassatok a szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok. |
| |
| Fontos a sorrend: először hallgaasunk Isten szavára s kövessük útmutatását, s utána a meghallott és megértett üzenetet, az ő élő igéjét félelem nélkül mondjuk tovább; hirdessük az ő evangéliumát szavainkkal, tetteinkkel s egész életfolytatásunkkal! |
|Hallgatás után szólás
457|1227400200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" ApCsel 5,11 | "Én vagyok!" Jer 11,4 |
| |
| Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket. | | amelyet őseiteknek parancsoltam azon a napon, amikor kihoztam őket Egyiptomból, a vaskohóból, és ezt parancsoltam: Hallgassatok szavamra, és teljesítsétek mindazt, amit én parancsolok nektek! Akkor népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala. | | A melyet akkor parancsoltam a ti atyáitoknak, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről, a vaskemenczéből, mondván: Halljátok meg az én szómat, és cselekedjétek mindazokat, a miket én parancsolok néktek, és népemmé lesztek, én pedig Istenetekké leszek néktek; |
| |
| Nagy félelem vett erőt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról. | | amelyeket atyáitoknak parancsoltam, amikor kivezettem őket a vaskohóból, Egyiptom földjéről. Ezt mondtam nekik: Hallgassatok szavamra, teljesítsétek minden parancsomat, akkor az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek, |
Isten feltétele az ő választott népe számára: az ő akaratának maradéktalan teljesítése; ma is csak az lehet az ő gyermeke, aki elfogadja őt feltétel nélkül egyedüli Urának és Istenének s önként szolgálja őt!
|Halljuk meg Isten szavát s teljesítsük akaratát!
456|1227313800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" ApCsel 2,43 | "Én vagyok!" Jer 15,20 |
| |
| Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt., | | Bevehetetlen ércfallá teszlek ezzel a néppel szemben. Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megsegítlek és megmentelek - így szól az ÚR. |
| |
| Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala. | | És e nép ellen erős érczbástyává teszlek téged, és viaskodnak ellened, de nem győzhetnek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megvédjelek és megszabadítsalak téged, azt mondja az Úr! |
| |
| Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. | | Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt. Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, - mondja az Úr. |
| |
| A gyülekezet Istent féli és szereti, benne bízik; s az ÚR csodája, hogy ő kiszabadítja, kimenti ellenségei közül s megdicsőíti magát bennük és általuk, mert az Úr egyedül az igaz Isten; jó fegyverünk és pajzsunk, s ha ő velünk, ki ellenünk, az Úr a mi oltalmunk! |
|Az ÚR Isten megszabadítja az istenfélőket!
455|1227227400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Jn 20,19 | "Én vagyok!" Jer 20,11 |
| |
| Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” | | De az ÚR velem van, mint erős vitéz. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy feledésbe! |
| |
| Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! | | De az Úr velem van, mint hatalmas hős, azért elesnek az én kergetőim és nem bírnak velem, igen megszégyenülnek, mert nem okosan cselekesznek: örökkévaló gyalázat lesz rajtok és felejthetetlen. |
| |
| Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” | | De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. |
| |
| Az Úr Jézus is elmondhatta volna a próféta idézett szavait, feltámadása után, ám ő a félelemoszlató békesség igéjét ajándékozta megrettent szívű tanítványainak; nekkünk is erre van szükségünk: "és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." Úgy legyen. |
|Isten velünk van és békességet ad!
454|1227141000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Jn 19,38 | "Én vagyok!" Jer 24,7b |
| |
| Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt - de csak titokban, mert félt a zsidóktól -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. | | Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám. |
| |
| Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét. | | és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám. |
| |
| Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt - bár a zsidóktól való félelmében csak titokban -, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a testet. | | Ők az én népem lesznek, én meg Istenük leszek, mert teljes szívükből hozzám térnek. |
| |
| Az Úr Jézus keresztje alatt még ez a csoda is megtörténhet; teljes szívvel, nyíltan vállalni őt s az ő ügyét; mert a teljes Isten-hit kiűzi az ember-félelmet! |
|A titkos tanítványok teljes szívű megtérése
453|1227054600|dynamic|- Szerda| | | | |
| "Ne félj!" Jn 14,27 | "Én vagyok!" Jer 30,11 |
| |
| Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen. | | Én veled leszek - így szól az ÚR -, és megszabadítalak. Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. |
| |
| Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! | | Mert veled vagyok én, azt mondja az Úr, hogy megtartsalak téged: mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kiűztelek téged, csak néked nem vetek véget, hanem megfenyítelek téged ítélettel, mert nem hagylak egészen büntetés nélkül. |
| |
| Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. | | Mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak, igen, megsemmisítem mind a nemzeteket, amelyek közé szétszórtalak. De téged nem semmisítlek meg, csak megfenyítelek, ahogy igazságosságom kívánja, mert nem engedhetem, hogy teljesen büntetlen maradj. |
| |
| A velünk lévő megtartó és megszabadító ÚR a saját békességét kínálja nekünk, fogadjuk el! "Mért félne szívem? Él az én Uram, Békesség Királya, Benne nyugta van, ő a diadalmam, pajzsom, életem, Szívemben már nincsen semmi félelem. Győzelmet vettél, ó, Feltámadott! Dicsőséggel fényes a diadalod!" (EÉ 383,3) |
|Isten békessége a miénk lehet!
452|1226968200|dynamic|- Kedd| | "Ne félj!" Jn 12,15 | "Én vagyok!" Jer 30,22 |
| |
| „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” | | És népemmé lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve. | | És népemmé lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek. |
| |
| „Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján.” | | Így ti az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek. |
| |
| Jézus első eljövetele szelíd és alázatos király képében történt kétezer éve; második visszajövetelekor, mind dicsőséges ÚR és Király jön el az ég felhőin, s ekkor teljesül be teljesen az ő gyülekezete életében az egy akol és egy pásztor képe, az egyetlen üdvözítő Isten uralma alatt; de már most is zenghetjük a hozzsannát! |
|A nagy Király jön; hozsánna, hozsánna!
451|1226881800|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Jn 6,20 | "Én vagyok!" Jer 31,1 |
| |
| de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!” | | Abban az időben - így szól az ÚR - Izráel minden nemzetségének Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek. |
| |
| Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! | | Az időben, monda az Úr, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, és ők az én népemmé lesznek. |
| |
| De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” | | Abban az időben - mondja az Úr - Izrael minden nemzetségének Istene leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| Isten minden tér és idő felett létező mindenható ÚR, akinek Krisztus által mi is gyermekei lehetünk, ha ahhoz megyünk teljes hittel, aki félelem mentes életre hív magához; s be is mutatkozik neked, ha megnyitod előtte szíved ajtaját és beengeded az életedbe Jézust! |
|Az örök Vagyok, aki leszek...
450|1226795400|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" Lk 12,32 | "Én vagyok!" Jer 31,32 |
| |
| Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” | | Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR. |
| |
| Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot. | | Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR. |
| |
| Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. | | De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam - mondja az Úr. |
| |
| Isten teljesítette ígéretét; bevitte választott népét a földi kánaánba, de azok megszegték szövetségét, így érdemtelenekké váltak az ő örökkévaló országára, újszövetségi gyülekezetének feltárja a titkot: a Messiás az ő Fia és általa van menetelünk az atyai házba! |
| | |
|Az ország titka
449|1226709000|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" Lk 12,22 | "Én vagyok!" Jer 31,33 |
| |
| Tanítványaihoz pedig így szólt: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, | | Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. |
| |
| Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. | | Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. |
| |
| Aztán így szólt tanítványaihoz: „Ezért mondom nektek, ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. | | Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| A bennünk élő Atya-Fiú Lelke által vezérli szíveinket és gondolatainkat Istenünk, ezért kereshetjük először az ő országát és igazságát, s a többiek ráadásul, áldásként megadatnak; ezért nem fél az Isten népe semmitől és senkitől, csaz az Urat féli teljes szívből! |
|Isten az ige és a Szentlélek által vezérli gyermekeit
448|1226622600|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" Lk 12,7 | "Én vagyok!" Jer 32,38 |
| |
| Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!” | | Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok.. | | És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenök leszek. |
| |
| Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek. | | Akkor majd az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. |
| |
| Isten tud minden dolgunkról, ismer minket, hiszen ő a Teremtőnk, de gondvislő Atyánk is, bízzuk rá magunk teljes szívvel, s megtapasztaljuk áldásait; drágák vagyunk neki, Fiát adta érted, nincs miért félned - érted?! |
|Isten gondot visel gyermekeiről
447|1226536200|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" Lk 12,4 | "Én vagyok!" Jer 44,26 |
| |
| Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. | | De halljátok meg az ÚR igéjét ti júdaiak mindnyájan, akik Egyiptomban laktok: Megesküdtem az én nagy nevemre - mondotta az ÚR -, hogy egyetlen júdai ember sem ejti ki többé a nevemet egész Egyiptomban így: Az én URamra, az élő ÚRra mondom! |
| |
| Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. | | Azért halljátok meg az Úr szavát mind, ti Júdabeliek, a kik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván: Él az Úr Isten, egész Égyiptom földén! |
| |
| Nektek, barátaimnak, mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet ugyan megölik, de aztán semmi többet nem tehetnek. | | De halljátok az Úr szavát, mindnyájan, ti, júdaiak, akik Egyiptom földjén laktok: Saját nagy nevemre esküszöm - mondja az Úr -, hogy Júda népéből senki sem említi többé az én nevemet egész Egyiptomban; egyikük sem mondja többé: „Amint igaz, hogy Isten, az Úr él!” |
| |
| A testi halál után folytatás következik, de ez már nincs emberek hatalmában; a mi élő Istenünk megeleveníti az ő mártirjait, akik az ő nevéért szenvedtek halált, s Jézus bartátai maradnak mindörökké, míg ellenségei nem ejthetik ki többé az ő nevét az örök halál birodalmában. |
|Élő ÚR a mi Istenünk, ezért nem félünk!
446|1226449800|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" Lk 9,45 | "Én vagyok!" Jer 46,28 |
| |
| De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről. | | Ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. |
| |
| De ők nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől. | | Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. |
| |
| De nem értették meg ezt a beszédet, el volt előlük rejtve, hogy ne értsék meg. De megkérdezni mégsem merték. | | Ne félj hát, szolgám, Jákob - mondja az Úr -, mert veled vagyok. Azoknak a népeknek mind véget vetek, amelyek közé szétszórtalak; de neked nem vetek véget, csak megfenyítelek igazság szerint, mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül. |
| |
| Az Emberfia emberek kezébe adatik, bűneink méltó büntetését ő viseli el, Isten ítélete őt sújtja helyettünk, ezért nem kell félnünk; megtartó Istenünk nem vet véget a mi életünknek, hanem Jézus kereszten hozott áldozatáért örök életre ítéli a benne hívő gyermekeit. |
|Ne féljünk a megtartó Isten igazságos ítéletétől!
445|1226363400|dynamic|- Kedd|
| "Ne félj!" Lk 8,50 | "Én vagyok!" Ez 11,20 |
| |
| Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta neki: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul.” | | hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik. | | Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenök. |
| |
| Ennek hallatára Jézus így szólt hozzá: „Ne félj, csak higgy! Megmenekül.” | | hogy törvényeim szerint éljenek, tartsák szem előtt parancsaimat, és teljesítsék őket. Akkor a népem lesznek, én meg az Istenük leszek. |
| |
| Jairus a halál ténye ellenére hitt Jézusnak és meg nem szégyenült e hitében; s mindenki, aki feltétel nélkül benne bízik teljes szívvel, azt ő megtartja örökre, megmenekíti a bűn zsoldjától, az örök haláltól és meggyógyítja a bűn betegségéből, hogy Isten népévé lehessen örökkön örökké. Te se félj tehát... |
|Higgy az ÚR Jézusban és üdvözülsz!
444|1226277000|dynamic|- Hétfő| | "Ne félj!" Lk 5,10 | "Én vagyok!" Ez 12,25 |
| |
| de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: „Ne félj, ezen túl emberhalász leszel!” | | Mert ha én, az ÚR, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül. Ha a ti napjaitokban mondok valamit, ti engedetlen nép, azt meg is teszem! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz. | | Mert én szólok, az Úr; s a mely szót szólok, meglészen, nem halad tovább. Mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólok egy szót és megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten! |
| |
| Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” | | Mert én, az Úr beszélek. Amit mondok, az valóra válik, késedelem nélkül. Igen, ti lázongó nemzedék, megélitek, hogy amit kimondok, azt valóra is váltom - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Mindenható Isten az ÚR, nála semmi sem lehetetlen, a félénk halászok emnberhalászokká lesznek, beteljesül a próféta mondása, s ez ma is érvényes, az ő követői egyben misszionáriusok is, akiknek fő feladatuk az evangélium hirdetése; s ezt Isten cselekszi bennünk s általunk! |
|Isten szól s úgy lesz; parancsol s előáll!
443|1226190600|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Lk 2,10 | "Én vagyok!" Ez 14,4 |
| |
| Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: | | Ezért beszélj velük, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Ha valaki Izráel házából úgy megy a prófétához, hogy a szívébe fogadja bálványait, és azon jár az esze, ami bűnbe viszi őt, annak én, az ÚR, fogok válaszolni a sok bálványmiatt. |
| |
| És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: | | Ezokáért szólj velök, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Valaki az Izráel házából bálványait szívébe fölveszi, és vétkének botránkozását teszi orczái elé, és megy a prófétához: én, az Úr felelek meg annak énmagam által bálványainak sokasága miatt; |
| |
| De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. | | Ezért szólj hozzájuk, és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Izrael házából mindenkinek, akinek a szíve bálványokhoz tapad, s aki ahhoz ragaszkodik, ami bűnbe viszi, de azért mégis a prófétához fordul, annak én, az Úr felelek, tömérdek bálványa ellenére, |
| |
| Az Istentől küldött Megváltó a mi örök örömünk forrása, és ő veszi el minden félelmünket, mert megtisztít minden bűntől. |
| | | |
|Van Krisztusod, ne légy bálványimádó!
441|1226104200|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Lk 1,74 | "Én vagyok!" Ez 14,11 |
| |
| hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, | | hogy többé ne tévelyedjék el tőlem Izráel háza, és ne tegyék magukat tisztátalanná semmiféle vétkükkel. Akkor majd az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek - így szól az én URam, az ÚR. |
| |
| Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki. | | Azért, hogy el ne tévelyedjék többé Izráel háza én tőlem, és többé meg ne fertéztessék magokat minden ő elszakadásukkal, hanem legyenek az én népem és én legyek Istenök, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, | | Így Izrael háza nem távolodik el többé tőlem, és nem szennyezi be magát többé bűneivel. Ők a népem lesznek, én meg az Istenük leszek - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| A bűn elválaszt Istentől, de ő megszabadítja népét a legnagyobb, az ős ellenség kezéből is, és megtisztítja választottait, hogy az övé lehessenek s félelem nélkül szolgálják őt örökké! |
| | | |
|Isten megszabadítja népét
440|1226017800|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Lk 1,50 | "Én vagyok!" Ez 17,22 |
| |
| irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. | | Így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. |
| |
| És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre vagyon azokon, a kik őt félik. | | Így szól az Úr Isten: És veszek én ama magas czédrus tetejéből, és elültetem; felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen. |
| |
| Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. | | Ezt mondja az Úr, az Isten: Én is veszek a nagy cédrusfa tetejéről, a legmagasabb ágáról egy hajtást, és elültetem egy igen magas hegyen. |
| |
| Megtartja az ÚR választott népét, s ha kell, újratelepíti; és üdvösségre juttatja gyermekeit, akik őt félik és hisznek az ő egyszülött Fiában! |
| | | |
|Irgalmas Isten a mi Urunk!
439|1225931400|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Lk 1,30 | "Én vagyok!" Ez 18,32 |
| |
| Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! | | Hiszen nem kívánom a halandó halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, térjetek hát meg és éljetek |
| |
| És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. | | Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek! |
| |
| Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. | | Nem lelem én örömömet a halálban - mondja az Úr, az Isten. Térjetek hát meg és éljetek! |
| |
| A kegyelem koldusaiként ismerjük fel, hogy Isten célja: a mi örök életünk vele; s ennek érdekében mindent megtett; az ő ingyen kegyelmi ajándéka számunkra a Krisztusba vetett hitünk által az igazzá létel őelőtte; ne féljünk hát hozzá meg/visszatérni! |
| | | |
|A megtérés és az örök élet: kegyelem!
437|1225845000|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Lk 1,13 | "Én vagyok!" Ez 20,31 |
| |
| De az angyal így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. | | Tisztátalanokká teszitek magatokat, amikor ajándékot hoztok, és elégetitek áldozatul fiaitokat bálványaitoknak mindmáig! És én engedjem, hogy kérdezgessetek engem, Izráel háza? Életemre mondom - így szól az én URam, az ÚR -, nem hagyom, hogy kérdezgessetek! |
| |
| Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. | | És ajándékaitok vitelével, mikor átviszitek fiaitokat a tűzön, fertéztetitek meg magatokat minden bálványaitok előtt mind e mai napig, és én engedjem, hogy megkérdezzetek engem, Izráel háza? Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem engedem, hogy megkérdezzetek engem! |
| |
| Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. | | amikor áldozatot mutattok be, s amikor tűzbe külditek gyermekeiteket; beszennyezitek magatokat bálványaitokkal mind a mai napig. Én meg hagyjam, hogy Izrael háza megkérdezzen? Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, nem hagyom, hogy megkérdezzetek. |
| |
| A bálványimádóknak nem válaszol az ÚR, de akik őt hittel kérik, azok imádságaira felel, s elveszi félelmüket, megáldja életüket. |
| | | |
|Az Isten- és a bálványimádás következményei
436|1225758600|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 16,8 | "Én vagyok!" Ez 20,33 |
| |
| Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek. | | Életemre mondom - így szól az én Uram, az ÚR -, hogy királyotok maradok erős kézzel és kinyújtott karral, de kiáradó, lángoló haraggal is |
| |
| És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala. | | Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy erős kézzel és kinyújtott karral és kiontott búsulással uralkodom rajtatok. |
| |
| Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről. | | Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, erős kézzel, kinyújtott karral és kiáradó haraggal én uralkodom majd fölöttetek. |
| |
| Jézus feltámadásának híre első hallásra félelmet kelt, de ő a mi Királyunk mindörökké, ezért hirdessük az örömhírt mindenkinek: "Jézus, Üdvözítőm él, Vele együtt én is élek. Szebb hazám van Istennél. Mért csüggednél, bágyadt lélek?" |
| | | |
|Élek én; ezt mondja az ÚR!
434|1225672200|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 16,6 | "Én vagyok!" Ez 23,34 |
| |
| De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. | | Ki kell innod, ki kell ürítened! Még a cserepeit is rágni fogod, és téped a melledet. Megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. | | Meg kell innod azt s fenékig hajtanod; és cserepein rágódni fogsz, emlőidet megszaggatod azokon, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely ahová tették! | | Kiiszod és fenékig üríted, aztán darabokra töröd, és megsebzi a melledet. Én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| ... bálványimádó népének az ítéletét és hírnöke által az örök evangéliumot: Jézus feltámadt és él! - "Mért félne szívem, él az én Uram, békesség Királya, benne nyugta van." |
| | | |
|Isten megmondta...
433|1225585800|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 14,33 | "Én vagyok!" Ez 24,14 |
| |
| Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, | | Én, az ÚR, megmondtam, be is teljesedik, mert véghezviszem! Nem engedek, nem szánakozom, és nem könyörülök! Aszerint ítéllek el, ahogyan éltél, és amit tettél! - így szól az én URam, az ÚR. |
| |
| És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és kezde rettegni és gyötrődni; | | Én, az Úr szólottam; jőni fog és megcselekszem, el nem engedem s nem kedvezek és nem könyörülök: a te útaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. | | Én, az Úr mondtam ezt, s szavam beteljesedik. Semmit sem engedek el, nem irgalmazok és nem engesztelődöm meg. Útjaid és tetteid szerint ítélkezem fölötted - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| "Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg." - Ítéletünket maga vitte fel testében a fára, ez a mi egyetlen reménységünk! |
| | | |
|Érettem, miattam, helyettem!
432|1225499400|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 13,11 | "Én vagyok!" Ez 26,14 |
| |
| Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. | | Csupasz sziklává teszlek; hálók szárítóhelye leszel; nem építenek fel többé. Én, az Úr, megmondtam! - így szól az én Uram, az Úr. |
| |
| Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.
| | És kopasz sziklává teszlek; hálók kivető helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek.
| | Kopár sziklává és hálószárító hellyé teszlek. Nem épülsz fel többé, mert én, az Úr mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten |
| |
| Isten igéje és Szentlelke által szól hozzánk, s mi hallgassunk üzenetére, Tirusz fejedelmének is üzent végső sorsáról; mi róla tegyünk bizonyságot, félelem nélkül! |
| | | |
|Azt mondjuk, amit Isten mond nekünk!
431|1225413000|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 13,7 | "Én vagyok!" Ez 28,2 |
| |
| Amikor pedig háborúk zaját vagy háborúk hírét halljátok, meg ne rémüljetek! Ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. | | Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan okosnak, mint amilyen Isten. |
| |
| Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de ez még nem a vég.
| | Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve,
|
| |
| Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget.
| | Emberfia, mondd meg Tírusz fejedelmének: Ezt mondja az Úr, az Isten: Szíved felfuvalkodott, s azt mondtad: "Isten vagyok, és az Isten trónján ülök a tenger közepén." Noha ember vagy, nem Isten, szívedet mégis Isten szívéhez tetted hasonlóvá.
|
| |
| Az ÚR szava az élete végét jelentette ki a felfuvalkodott fejedelemnek, de az emberektől származó hírek, legyenek azok bármily rémisztőek, nem mondhatják ki a világ végét, az a Teremtő hatalmában van; ezért ne emberektől féljünk, hanem őt féljük teljes szívünkből! |
| | | |
|Az ÚR Istené a végső szó!
430|1225326600|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 10,32 | "Én vagyok!" Ez 28,6 |
| |
| Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: | | Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, |
| |
| Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttök megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, a mik majd vele történnek, | | Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve:
|
| |
| Úton voltak Jeruzsálem felé. Jézus elöl ment, ők pedig csodálkoztak, követői meg féltek. Ismét magához hívta a tizenkettőt, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog:
| | Azért ezt mondja az Úr, az Isten: Mivel szívedet Isten szívéhez tetted hasonlóvá,
|
| |
| Isten a gőgösöket megalázza, sőt megítéli; s Jézus az őt követőknek elmondja, mi vár ra a szenvedés útján, hogy erősítse és felkészítse őket a félelem nélküli életre, amikor már testileg nem lesz velük. |
| | | |
|A felfuvalkodott és a félénk szív sorsa
429|1225240200|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 9,32 | "Én vagyok!" Ez 28,10 |
| |
| Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni. | | A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam - így szól az én URam, az ÚR! |
| |
| De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni. | | Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni. | | Úgy halsz meg, mint a körülmetéletlenek, idegenek keze által. Mert én mondom ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Tírusz felfuvalkodott királyának halálát jelenti ki az Isten, prófétája által; s Jézus a saját halálát jelentette be, de nem értették meg; - a bűnös és bűntelen halála egyaránt az Isten döntésétől függ, ő a mindenható ÚR- a te Urad is?! |
| | | |
|Isten az élet és halál Ura!
428|1225153800|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 6,50 | "Én vagyok!" Ez 29,3 |
| |
| Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” | | Szólj és mondd ezt: Így szól az én Uram, az ÚR: Én ellened fordulok, te fáraó, Egyiptom királya, te nagy szörnyeteg, aki ott heverészel a Nílus ágai közt, és ezt mondod: Enyém a Nílus, én alkottam! |
| |
| Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. | | Szólj és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened megyek, Faraó, Égyiptom királya, te nagy krokodil, a ki fekszik folyói közepette, a ki ezt mondja: Enyém az én folyóm, és én teremtettem magamnak. |
| |
| mert mindnyájan látták és megrémültek. Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” | | Beszélj és mondd meg neki: Ezt mondja az Úr, az Isten: Fáraó, nézd, ellened fordulok, Egyiptom királya! Te nagy krokodil, aki a Nílus ágai közt fekszel és ezt mondtad: „A Nílus az enyém, én alkottam azt.” |
| |
| Az ÚR az elbizakodott szívűek ellen fordul, akik magukat imádják bálványként; de az őt félőkhöz kegyelmével fordul, bátorítja és személyes jelenlétével erősíti őket, kijelenti magát nekik, - mi ne legyünk kemény szívüek! |
| | | |
|Üzenet megrettent és elbizakodott szívű embereknek
427|1225067400|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 5,36 | "Én vagyok!" Ez 34,20 |
| |
| Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: „Ne félj, csak higgy!” | | Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között. |
| |
| Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj. | | Annakokáért így szól az Úr Isten hozzájok: Ímé én, én teszek ítéletet kövér és ösztövér juh között, |
| |
| A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” | | Ezért ezt üzeni nekik az Úr, az Isten: Nos, majd én igazságot teszek a kövér juh és a sovány juh között. |
| |
| Az ÚR Jézus e szavánál nincs erősebb vígasztalás szeretteink halálakor; az ÚR Isten igazságtétele végbement a kereszten, megítélte a bűnt és Fia elhordozta annak zsoldját: elszenvedte a halálos ítéletet, így nincs már kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztusban, mint személyes Megváltójukban hisznek! |
| | | |
|"Ne félj, csak higgy!"
426|1224977400|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 5,33 | "Én vagyok!" Ez 34,24 |
| |
| Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. | | Én, az ÚR, Istenük leszek, szolgám, Dávid pedig fejedelmük lesz. Én, az ÚR, megmondtam! |
| |
| Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán. | | Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenök, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttök. Én, az Úr mondottam. |
| |
| Az asszony félve, remegve - mert hisz tudta, hogy mi történt vele - előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. | | Én, az Úr leszek az Istenük, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük. Én, az Úr mondtam ezt. |
| |
| Isten előtt csak őszintén lehet megszólalni, s elmondani neki a teljes igazságot, amit ő úgyis tud, csak tőlünk akarja hallani bűnvallásunkat, hogy ő is elmondhassa nekünk: Istenünk lesz, az ő Fia érdeméért! |
| | | |
|Megmondta az ÚR - elmondta az asszony
425|1224891000|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 4,41 | "Én vagyok!" Ez 34,31 |
| |
| Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” | | Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki? | | Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez - kérdezték egymástól -, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?” | | És ti, juhaim, az én legelőm juhai vagytok, én meg a ti Istenetek vagyok - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| A tengert lecsendesítő Jézus: Isten, mi az ő nyája, ember gyermekei vagyunk; de engedelmeskedünk-e szavának, miként a szél és a tenger? |
| | | |
|Ki ez? - Istenetek vagyok!
424|1224804600|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Mk 4,40 | "Én vagyok!" Ez 35,12 |
| |
| Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” | | Akkor megtudod, hogy én, az ÚR, meghallottam, mennyi szitkot szórtál Izráel hegyeire, amikor így beszéltél: Elpusztultak, nekünk jutottak martalékul! |
| |
| És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? | | És megtudod, hogy én, az Úr, meghallottam minden szidalmadat, melyeket Izráel hegyei ellen mondtál, mondván: Elpusztultak, nékünk adattak ételül; |
| |
| Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” | | Tudd meg, hogy én, az Úr, az Isten, hallottam minden gyalázó szavadat, amelyet Izrael hegyeire kiejtettél, amikor így beszéltél: „Pusztulás lett a sorsuk, a mi zsákmányunk lettek.” |
| |
| Tanítványai, még az alvó Jézus jelenlétében is féltek, de ha hitünket belé vetjük, nem pusztulunk el, megtartja életünk örökre! |
| | | |
|A félelem: hitetlenség az ÚR ellen!
423|1224718200|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 28,10 | "Én vagyok!" Ez 36,28 |
| |
| Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” | | Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. |
| |
| Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem. | | És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek. |
| |
| Jézus így szólt: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába, ott majd viszontlátnak.” | | Abban az országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek. |
| |
| Feltámadása után maga az ÚR Jézus igérte ezt meg tanítványainak, de az ÚR Isten minden gyermekére érvényes e kijelentése, az ő örök országában színről-színre látjuk majd Urunkat és Istenünket; ezért nem kell már félnünk semmitől és senkitől! |
| | | |
|Isten népe meglátja Jézust
422|1224631800|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 28,5 | "Én vagyok!" Ez 37,12 |
| |
| Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. | | Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. |
| |
| Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. | | Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére. |
| |
| Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. | | Jövendölj azért, és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére. |
| |
| Mi a feltámadott Urat keressük, mert csak ő tud minket üdvözíteni és Isten országába elvinni; ezért ne féljünk, hanem imádjuk élő Urunkat és Istenünket mindörökké! |
| | | |
|Az élő Jézus feltámaszt és országába visz
421|1224545400|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 24,6 | "Én vagyok!" Ez 37,23 |
| |
| Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. | | Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. |
| |
| Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. | | És többé meg nem fertéztetik magokat bálványaikkal és útálatosságaikkal és minden bűneikkel; és megtartom őket minden oly lakóhelyöktől, a melyekben vétkeztek, és megtisztítom őket, és lesznek nékem népem és én leszek nékik istenök. |
| |
| Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég. | | Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, iszonyatos tetteikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket a hűtlenségből, amelyet elkövettek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. |
| |
| ...vétkeitől, rettegéseitől, hűtlenségéből, bálványimádásából; mert a szuverén ÚR Isten döntésének minden háborús helyzet ellenére is érvényt szerez, s mert ő a mi kegyelmes Urunk mindenkor! |
| | | |
|Isten népe megszabadul...
420|1224459000|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 17,7 | "Én vagyok!" Ez 37,27 |
| |
| Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!” | | Hajlékom náluk lesz, Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. |
| |
| Jézus pedig hozzájok menvén, illeté őket, és monda: Keljetek fel és ne féljetek! | | És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és ők nékem népem. |
| |
| Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” | | Köztük lesz hajlékom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. |
| |
| Megdicsőített Fiában jött közel hozzánk az Isten, beteljesítve ígéretét, s az Atya-Fiú Lelke által bennünk él, s kiűzi szívünkből a bűn miatti félelmet, megérinti életünket és magához hív kegyelmesen; vár ránk az erős várban! |
| | | |
|Itt az Isten köztünk!
419|1224372600|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 17,6 | "Én vagyok!" Ez 39,5 |
| |
| Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. | | A harcmezőn esel el. Én megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| És a tanítványok a mint ezt hallák, arczra esének és igen megrémülének. | | A mező színén esel el, mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. | | A nyílt mezőn esel el, mert én mondtam ezt - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Az Úr szava mindíg igaz, akár Góg halálát jeleni ki, akár Fiát dicsőíti meg, az ember ezt nem hallgathatja megrendülés nélkül, de Lelke által megeleveníti és megérteti üzenetét; hallgassunk az ő igéjére mindenkor! |
| | | |
|Amikor az ÚR Isten szól...
418|1224286200|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 14,27 | "Én vagyok!" Ez 39,28 |
| |
| De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” | | Majd megtudják, hogy én, az ÚR, Istenük voltam akkor is, amikor fogságba vittem őket a népek közé, mert összegyűjtöm őket földjükön, és nem hagyok ott közülük senkit. |
| |
| De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, ki fogságra vittem őket a pogányok közé, majd egybegyűjtém őket földjökre, és senkit közülök többé ott nem hagyok. |
| |
| Jézus azonban megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” | | Akkor megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük, mert száműztem ugyan a népek közé, de most összegyűjtöm őket hazájukba, és senkit sem hagyok ott közülük. |
| |
| Vízen és szárazon, örömben és bánatban, a múltban és a jövőben velünk van az örök Vagyok, ezért nincs semmi okunk a félelemre! |
| | | |
|Mindenkor és mindenhol velünk van az ÚR!
417|1224199800|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 10,31 | "Én vagyok!" Ez 43,27 |
| |
| Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.” | | Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok - így szól az én Uram, az ÚR. |
| |
| Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok. | | És betöltsék e napokat; a nyolczadik napon és azután pedig áldozzák a papok az oltáron égőáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket, ezt mondja az Úr Isten. |
| |
| Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. | | E napok elmúltával, a nyolcadik napon, és azon túl is mutassák be a papok az oltáron égőáldozataitokat és közösségi áldozataitokat, s én kegyes leszek hozzátok - mondja az Úr, az Isten. |
| |
| Istenünk igéje örökérvényű, nála nincs idő, ő az örök Vagyok; ezért gyermekei örökre értékesek számára, s kegyelme soha véget nem ér, kaphatnánk-e "hosszabb" érvényességi idejű bátorítást; akkor mégis, miért félünk?! |
| | | |
|Jelen- és jövő idejű bátorítás
416|1224113400|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 10,28 | "Én vagyok!" Ez 44,28 |
| |
| Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” | | Lesz nekik örökségük: én leszek az örökségük! Ezért ne adjatok nekik birtokot Izráelben: én leszek az ő birtokuk! |
| |
| És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában. | | És lészen nékik örökségök: én vagyok az ő örökségök, és birtokot ne adjatok nékik Izráelben: én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! | | Ne legyen örökrészük, én vagyok az ő örökrészük. Birtokot se adjatok nekik Izraelben, mert én vagyok az ő birtokuk. |
| |
| Az örök Vagyok lesz a mi örökségünk is, ezért ne emberektől féljünk, hanem Istent féljük és szeressük, mert ő a mi testünk és lelkünk egyedüli teremtő, megváltó és megszentelő Ura; benne bízzunk szüntelen! |
| | | |
|Az ÚR az én örökségem, azért benne bízom!
415|1224027000|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 10,26 | "Én vagyok!" Hós 5,12 |
| |
| „Tehát ne rettenjetek meg tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. | | Ezért én olyan leszek Efraimban, mint a moly, és Júda házában, mint a rothadás. |
| |
| Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék. | | Én pedig olyanná lettem Efraimnak, mint a moly, és a Júda házának, mint a rothadás. |
| |
| Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s olyan titok sincs, ami ki ne tudódnék. | | Olyan leszek Efraim számára, mint a moly, Júda házához, mint a rothadás. |
| |
| Isten választott népe hűtlen lett Urához, idegen bálványokat imádtak és emberekben bíztak; az Úr Jézus is óv ettől, ne emberektől féljünk és függjünk, hanem az Úrtól, aki a test és lélek felett ítél és büntet, ha ez válik javunkra! |
| | | |
|Az embertől való félelem és a bálványimádás következményei
414|1223940600|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 10,19 | "Én vagyok!" Hós 14,9 |
| |
| Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. | | Efraimnak semmi köze többé a bálványokhoz. Én meghallgatom, és törődöm vele. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprus, tőlem kapod gyümölcsödet. |
| |
| De mikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok; mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok. | | Efraim így szól: Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?! Én meghallgatom és figyelek reá. Olyan vagyok, mint a zöldelő cziprusfa! Tőlem származik a te gyümölcsöd! |
| |
| Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. | | Mi köze Efraimnak ezentúl a bálványokhoz? Én hallgatom meg, én viselek rá gondot. Olyan leszek, mint a zöldellő ciprus; tőlem származik gyümölcsöd. |
| |
| Mindenkor, mindenhol és minden körülmény közepette megadja Isten az ő gyermekeinek a szükségeset, az éppen fontosat és ha benne gyökerezünk, életünk gyümölcsei is tőle származnak, bízzuk reá magunkat kételkedés nélküli hittel! |
| | | |
|Ne aggódjunk, mert mindet Istentől várhatunk!
413|1223854200|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 9,8 | "Én vagyok!" Zof 3,15 |
| |
| Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. | | Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. |
| |
| A sokaság pedig ezt látván, elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek. | | Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt! |
| |
| Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott. | | Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! |
| |
| Isten közelsége oly igen jó nékem, mert elveszi félelmeim okát; bűneim büntetésének méltó ítéletét és felszabadít az ő dicsőítésére, szent neve imádására, tehát az istenfélelemre. |
| | | |
|Az ÚR megszabadít félelmeinktől, ezért féljük őt!
412|1223767800|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 8,26 | 'Én vagyok!" Zof 3,17 |
| |
| De ő így szólt hozzájuk: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. | | Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. |
| |
| És monda nékik: Mit féltek, óh kicsinyhitűek? Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség. | | Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked. |
| |
| Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. | | Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, |
| |
| A tanítványok Jézus jelenlétében is féltek a viharban, de ha hitünkkel teljesen reá hagyatkozunk, megtapasztaljuk benne és általa az Úristen jelenlétét, aki kegyelmes szeretetével "újjáélszt" és örül neked!- Isten ujjongó öröme elűzi minden emberi félelmünket. |
| | | |
|Aki Isten jelenlétében él, az nem fél!
411|1223681400|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 6,34 | "Én vagyok!" Zak 2,9 |
| |
| Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” | | Én magam oltalmazom mindenfelől - így szól az ÚR -, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen. |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. | | Én pedig, szól az Úr, tűz-fal leszek körülötte és megdicsőítem magamat ő benne! |
| |
| Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. | | Ezt mondja az Úr: Magam leszek a tüzes fal körülötte, és én leszek a dicsősége.” |
| |
| Ezek vagyunk, lehetünk mi, keresztyének, ha aggódásunk bűnét megvallva, elhagyva, teljes hittel és feltétlen bizalommal Urunk kezébe tesszük le életünk, akkor ő erős várként megóv és megdicsőíti magát bennünk, s aggódás helyett őt dicsérhetjük - nem csak ma s holnap, hanem mindörökké! |
| | | |
|Isten dicsőségének hordozói
410|1223595000|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj! Mt 6,31 | "Én vagyok!" Zak 8,8 |
| |
| „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? | | Hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, valósággal és igazán. |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? | | És elhozom őket és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek hűséggel és igazsággal. |
| |
| Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? | | Visszahozom őket, hogy Jeruzsálemben lakjanak. Az én népem lesznek, és én az Istenük leszek hűségben és igazságban. |
| |
| A mindenható, teremtő Isten kezében van az életünk, ő Krisztusban mennyei Atyánkká lett, - a gyermekek feltétlen bizalommal vannak földi szüleikhez, mi miért bántanánk őt hitetlenségünkkel, mert az aggódás is bűn, ha nem hiszem, hogy Isten minden testi és lelki szükségemről tud és akar is gondoskodni, ha már a legnagyobbat, Fiát adta értem, - értem?! |
| | | |
|Isten népe ne aggódj!
409|1223508600|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 6,25 | "Én vagyok!" 1Móz 17,8 |
| |
| „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? | | Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek. |
| |
| Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet? | | És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik. |
| |
| Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? | | Neked, és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.” |
| |
| Akiknek az ÚR az Istenük, azok nem aggódnak a földiek miatt, hiszen az egész földet örökre birtokul kapták; ezért keresik először Isten országát és igazságát, mert az örök életet kegyelemből megkapták s ráadásul minden más szükségeset is! |
| | | |
|Isten népe nem aggodalmaskodik!
408|1223422200|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Mt 1,20 | "Én vagyok!" Lk 1,28 |
| |
| Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. | | Az angyal belépve hozzá így szólt: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” |
| |
| Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az. | | És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. |
| |
| Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! | | Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” |
| |
| Nem véletlen a mai igepárosítás sem: Isten hirnökei által adja tudtunkra az örömhírt, a félelem mentes élet alapja: Velünk az Isten! Immánuél! |
| | | |
|Két angyali üdvözlet: Ne félj, veled van az ÚR!
407|1223335800|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Mal 3,20 | "Én vagyok!" Jn 17,12 |
| |
| De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak. | | Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. |
| |
| És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. | | Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. |
| |
| Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani. Kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt borjak. | | Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. |
| |
| Az Ószövetség utolsó "Ne félj!" igéje Krisztust igéri az istenfélőknek, aki a világ világossága, út, igazság és élet Isten gyermekei számára; ezért ha már felragyogott a szívedben Krisztus, ő veled van és marad mindörökké, s te ővele! |
| | | |
|Örök gyógyulás és megtartatás az istenfélők sorsa
406|1223249400|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Mal 3,16 | "Én vagyok!" Zsid 1,5 |
| |
| Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az URat, az ÚR figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az ÚR előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét. | | Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: „Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.” |
| |
| Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét. | | Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? |
| |
| Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. De az Úr figyelt rájuk és meghallotta őket: Színe előtt egy könyvet írtak emlékeztetőül azokról, akik félik őt és az ő nevében keresnek menedéket. | | Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.” |
| |
| Csodálatos ígéret az istenfélő embereknek, még az angyalokat sem illeti meg ez a kiváltság; először Jézusra vonatkoztathatjuk az ÚR kijelentését, és az egyszülött Fiú érdeméért a krisztushívőkre; - Isten gyermeke vagy-e már? |
| | | |
|Az istenfélők az ő gyermekei
405|1223163000|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Mal 3,5 | "Én vagyok!" Zsid 13,6 |
| |
| Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - mondja a Seregek URa. | | Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” |
| |
| Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, a kik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és a kik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura. | | Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem? |
| |
| Elmegyek hozzátok és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők, az esküszegők és azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát - tőlem pedig nem félnek - mondja a Seregek Ura. | | Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? |
| |
| Isten népe a negatív példa, emberekre, bálványokra hallgattak, nekik engedelmeskedtek s nem teremtő, megváltó és megszentelő Istenükre, pedig ők is megtapasztalhatták az ÚR segítségét és oltalmát, s tudhatták a törvényből: "Ne legyen más istened rajtam kívül! mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat." - Az ő törvénye ma is hatályban van! |
| | | |
|Istent félem és nem emberektől félek!
404|1223076600|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Mal 2,5 | "Én vagyok!" Jel 21,7 |
| |
| Szövetségem volt vele, élet és békesség szövetsége. Azért adtam neki, hogy féljen engem. Félt is, és megalázkodott nevem előtt. | | Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. |
| |
| Szövetségem volt vele életre és békességre, és félelmül adtam azt néki és félt engemet, és megalázta magát az én nevem előtt. | | A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. |
| |
| Szövetségben voltam vele: ez élet volt és béke - de így adtam neki; félelem és rettegés - félt engem, és tisztelte a nevemet. | | Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. |
| |
| Az Úr szövetsége a győztesek örökségében valóra válik; örök országában gyermekeiként félelem nélkül élhetünk Istennel s dicsőíthetjük szent nevét! |
| | | |
|A győztesek örök öröksége
403|1222990200|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Mal 1,14 | "Én vagyok!" 1Móz 15,1 |
| |
| Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az ÚRnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok - mondja a Seregek URa -, és félik nevemet a népek! | | Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges. |
| |
| Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között! | | E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. |
| |
| Átkozott az a csaló, aki - bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul - mégis egy sérültet áldoz fel. Mert én vagyok a Nagy Király - mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között. | | A történtek után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj Ábrám, én védőpajzs vagyok; a jutalmad igen nagy lesz.” |
| |
| A Szentírás első "Ne félj!" igéjét találjuk indoklásként az örök Vagyok jelenidedű kijelentései végén, csak őt féljük, s ne csaljuk meg Istent semmiféle ügyben, ő nem bálvány, ismeri szívünk szándékait is, ezért áldozataink teljes értékűek legyenek! |
| | | |
|Ne csaljuk meg az Urat, hanem féljük őt!
402|1222903800|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Mal 1,6 | "Én vagyok!" 1Móz 15,7 |
| |
| A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én ÚR vagyok, miért nem félnek engem? - mondja a Seregek URa nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? | | Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül. |
| |
| A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet? | | És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. |
| |
| A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? - ezt kérdezi tőletek a Seregek Ura, tőletek, papok, akik megvetitek a nevemet. Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? | | Ismét szólt hozzá: „Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Úrból, hogy ezt a földet adjam birtokul.” |
| |
| Isten a mindenség teremtő Ura, s a mi mennyei Atyánk; ezért illeti meg a tisztelet és az istenfélelem; azaz őt tartom egyedül Istennek s nevét dicsőítem, imádom és magasztalom, mert kihozott engem a bűn szolgaságából és örök országában adott örökrészt nekem! |
| | | |
|Az Istenfélelem és tisztelet alapja
401|1222817400|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Zak 8,15 | "Én vagyok!" 1Móz 17,1 |
| |
| most viszont úgy határoztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! | | Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen! |
| |
| Azonképen megtértem és elgondoltam e napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával; ne féljetek! | | Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. |
| |
| úgy most, ezekben a napokban elhatároztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek! | | Amikor Ábrám 99 éves volt, az Úr megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: „Én El Shaddái vagyok: járj előttem, és légy tökéletes. |
| |
| Csodálatos igéretek birtokosai Isten választott népe és elhívott emberei, de Krisztusban minket is megáld minden lelki áldásával az ÚR, sőt a legjobbat teszi: őelőtte járhatunk feddhetetlenül, mindörökké Fia érdeméért! |
| | | |
|A mindenható Isten jót tett velünk!
399|1222731000|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Zak 8,13 | "Én vagyok!" 1Móz 26,24 |
| |
| És bár átkozottak voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek. Ne féljetek, legyetek erősek! | | Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! |
| |
| És lészen, hogy a miképen átok valátok a pogányok között, oh Júda háza és Izráel háza: azonképen megszabadítlak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősödjenek meg kezeitek! | | És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. |
| |
| Miattatok átok szállt a nemzetekre, Júda háza [és Izrael háza]: Ugyanígy, ha megmentlek benneteket, áldás lesztek számukra. Ne féljetek: legyen erős a kezetek! | | Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt.” |
| |
| E két versben Isten két áldásának igéretét és két bátorító, megerősítő "ne félj!" igéjét olvashatjuk; miért kételkednénk tehát személyes jelenlétében és segítségében; - újszövetségi népét Fiáért szereti és teszi áldássá sokak számára; elfogadod az áldással az áldás Urát is? |
| | | |
|Csak az ÚR áldása gazdagít meg!
398|1222644600|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Zak 1,14 | "Én vagyok!" 1Móz 28,13 |
| |
| A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek URa: Féltem Jeruzsálemet és a Siont, nagyon féltem! | | Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. |
| |
| És mondá nékem az angyal, a ki beszél vala velem: Kiálts, ezt mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: szeretem Jeruzsálemet és a Siont nagy szeretettel! | | És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak. |
| |
| Ezután így szólt az angyal, aki hozzám beszélt: „Hirdesd: Ezt mondja a Seregek Ura: Féltékeny szeretettel szeretem Jeruzsálemet és Siont, | | Íme, az Úr fölötte állt, és így szólt: „Az Úr vagyok, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsák Istene. A földet, amelyen pihensz, neked és utódaidnak adom. |
| |
| Isten angyalai szolgálnak mindkét igénkben; s általuk maga az ÚR szól az emberhez, akit Jézusért nagyon szeret és megáld, megajándékoz ideig- s örökkévaló országgal; neked már bemutatkozhatott: Én vagyok...?! |
| | | |
|Az angyalok Isten hírnökei
397|1222558200|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Hagg 2,5 | "Én vagyok!" 1Móz 28,15 |
| |
| Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek! | | Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. |
| |
| Az igét, a melylyel szövetségre léptem veletek, mikor kijöttetek Égyiptomból, és az én lelkem köztetek marad. Ne féljetek! | | És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam. |
| |
| Lelkem közöttetek lakik! Ne féljetek! | | Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.” |
| |
| Isten igéretei Krisztusban lettek igenné és ámenné a mi számunkra, ő benne és általa van velünk s megváltott gyermekeit beviszi az ő országába, s Szentlelke által él bennünk mindenkor, ezért mért félne szívem, él az én Uram - s vele együtt én is élek! |
| | | |
|Isten beteljesíti minden ígéretét!
396|1222471800|dynamic|- Szombat| | | | | |
| Hagg 1,12 | 1Móz 31,13 |
| |
| Zerubbábel, Sealtiél fia és Jósua főpap, Jócádák fia és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az ÚRnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az ÚR; és az ÚRtól való félelem fogta el a népet. | | Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most készülj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! |
| |
| És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte őt az Úr, az ő Istenök, és megfélemlék a nép az Úr előtt. | | Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre. |
| |
| És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi tagja az Úrnak, az ő Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte őt az Úr, az ő Istenök, és megfélemlék a nép az Úr előtt. | | Az Isten vagyok Bételből, ahol te fölkentél egy emlékkövet és fogadalmat tettél nekem. Kelj föl tehát, hagyd el ezt az országot és térj vissza rokonságod földjére.” |
| |
| Isten igéjének a meghallásából, az ő benső ismeretéből származik a hit s az istenfélelem; s ezt követi az engedelmesség az ÚR igéjében kijelentett akaratának; és ez naponta ismétlődik... |
| | | |
|Hallgassuk és tartsuk meg Isten szavát!
395|1222385400|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Zof 3,16 | "Én vagyok!" 1Móz 35,11 |
| |
| Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! | | Majd ezt mondta neki Isten: Én vagyok a mindenható Isten! Szaporodjál, és sokasodjál! Nép, sőt népek gyülekezete származik tőled, és királyok sarjadnak ágyékodból. |
| |
| Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion! | | És monda néki az Isten: Én vagyok a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból. |
| |
| Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! | | Így az Izrael nevet adta neki. Isten tovább beszélt hozzá: „Én vagyok a magasságbeli Isten. Légy termékeny és szaporodj. Nép, sőt népek sokasága fog tőled származni, és királyok erednek véredből. |
| |
| Az örök Vagyok személyes szava bátorít; ő mindenható és így van hatalma, hogy örökre elvegye félelmeinket és megáldja földi életünket is, hogy ebben is őt dicsőíthessük már itt, s egykor nála örökké élhessünk! |
| | | |
|A mindenható Isten elveszi félelmeinket
394|1222299000|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Zof 3,15 | "Én vagyok!" 1Móz 46,3 |
| |
| Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. | | Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! |
| |
| Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt! | | És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. |
| |
| Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! | | Azt mondta: „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek, |
| |
| Mai két igénk kétszeres ígéretet, kijelentést tartalmaz: Én az örök Vagyok az Isten, és én veled is vagyok, nemcsak atyáiddal; - s dupla megerősítést és bátorítást: ne félj most sem, és soha nem kell többé félned, mert gyermekem vagy, akit Fiam érdeméért örökbe fogadtalak; - merhetek-e ezek után kételkedni az én Uramban és Istenemben?! |
| | | |
|Kétszeres ígéret - dupla megerősítés
393|1222212600|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Zof 3,7 | "Én vagyok!" 2Móz 3,11 |
| |
| Azt gondoltam, hogy félni fog engem, és megfogadja az intést, akkor nem pusztul el lakóhelye, úgy, ahogyan meg akartam büntetni. De ők egyre gonoszabb tetteket követtek el. | | Mózes azt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izráel fiait Egyiptomból? |
| |
| Mondtam: Csak félj engem, vedd fel a fenyítéket (akkor nem irtatott volna ki lakhelye; mindaz, a mit felőle végeztem): mégis mihelyt felvirradtak, rosszra indították minden cselekedetöket. | | Mózes így szólt Istenhez: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból?” |
| |
| Azt gondoltam: „Te majd félsz engem, megfogadod az intelmet; nem tévesztheti szem elől, hogy hányszor meglátogattam.” De nem! Sietve tovább folytatták gonosz üzelmeiket. | | Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból? |
| |
| Választott népe és embere is csalódást okoz Urának, nem félik őt és nem engedelmeskednek neki az első szóra, sőt ellent mondanak neki és tovább folytatják gonosz tetteiket; - nem hasonlítunk néha rájuk? Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! Uram, irgalmazz! |
| | | |
|Istennek csalódást okoznak választottai
392|1222126200|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Hab 3,2 | "Én vagyok!" 2Móz 3,6 |
| |
| URam, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel, URam. A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté! De haragodban is gondolj az irgalomra! | | Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. |
| |
| Uram, hallám, a mit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről! | | És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. |
| |
| Uram, híred eljutott hozzám. Uram, tetteid megrendítettek; a mi időnkben is vidd őket végbe, a mi időnkben is add őket tudtul! Haragodban is gondolj az irgalomra! | | Azután így folytatta: „Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene.” Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni. |
| |
| Krisztusban Atyánk lett az Isten és mi a belé vetett hit által lehetünk gyermekeivé, ezért dicsőítsük irgalmas Istenünket, aki nemcsak atyáink Ura volt, de a miénk is az szeretne lenni, - engedjük és akarjuk-e? |
| | | |
|Nem kell félnünk; mert itt az Isten köztünk!
391|1222039800|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Mik 7,17 | "Én vagyok!" 2Móz 3,14 |
| |
| port nyalnak, mint a kígyó, mint a föld férgei, reszketve jönnek elő rejtekhelyükről, rettegve folyamodnak Istenünkhöz, az ÚRhoz, és félnek majd tőled is. | | Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok. |
| |
| Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled! | | És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. |
| |
| Homokot esznek, mint a kígyó, mint a földön csúszó állatok. Búvóhelyükről remegve jönnek elő, félnek és rettegnek színed előtt. | | Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.” |
| |
| A pogány népek félnek még az örökkévaló Isten nevétől is, de választott népe számára ő időn, téren és minden emberi dimenzión túl örökké létező ÚR, aki a rendelt időben Fiát küldte hozzánk szabadítóul, hogy ne kelljen ítéletétől félnünk, mert ő megváltott minket a bűn, halál és az ördög hatalmából, hogy mi örökké Atyánk gyermekei lehessünk az ÚR Jézusban való hit által! |
| | | |
|Az örök vagyok bemutatkozik
390|1221953400|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Mik 6,9 | "Én vagyok!" 2Móz 4,11 |
| |
| Az ÚR hangosan kiált a városnak - és üdvös dolog félni az ő nevét -: Engedelmeskedjetek a vesszőnek, és annak, aki azt rendelte! | | De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?! |
| |
| Az Úrnak szava kiált a városnak, és a te neved néz bölcseségre. Halljátok meg a vesszőt és ki rendeli azt?! | | Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? |
| |
| Íme az Úr szava! Ezt üzeni a városnak: Halljátok meg, törzs és akik egybegyűltetek! | | Az Úr ezt válaszolta: „Ki adott szájat az embernek, ki teszi némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? |
| |
| Isten szava életet formáló erő, hallgassunk rá, engedelmeskedjünk igéjének és féljük szent nevét! |
| | | |
|Így szól az ÚR!
389|1221867000|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Mik 4,4 | "Én vagyok!" 2Móz 6,2 |
| |
| Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki sem rettenti őket. Maga a Seregek URa mondta ezt! | | Azután beszélt az Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az ÚR! |
| |
| És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának szája szólott. | | Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. |
| |
| Szőlője tövében ül majd mindenki, meg fügefája alatt, és senki nem zavar senkit. A Seregek Urának ajka mondta ezt így. | | Az Úr szózatot intézett Mózeshez és ezt mondta neki: „Én vagyok Jahve, |
| |
| Az örök Vagyok kijelenti magát, s nem csak Mózesnek, de Fia által hozzánk is szól; elveszi félelmeinket és mi dicsőíthetjük Urunkat és Istenünket! |
| | | |
|Isten szól hozzánk és bemutatkozik
388|1221780600|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Jón 1,16 | "Én vagyok!" 2Móz 6,6 |
| |
| Ezért az emberek nagy félelemmel félték az URat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az ÚRnak. | | Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek benneteket a szolgai munkától, és megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. |
| |
| Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának. | | Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek benneteket a szolgai munkától, és megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. |
| |
| Az embereket elfogta az Úrtól való félelem. Áldozatot mutattak be az Úrnak, fogadalmi ajándékokat szenteltek neki. | | Ezért közöld Izrael fiaival: Én vagyok Jahve, megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak abból a szolgaságból, amelyben fogva tartanak; mégpedig úgy, hogy megverem és keményen megbüntetem őket. |
| |
| Isten erős kézzel kihozta népét az egyiptomi szolgaság házából, ő ma is a szabadító és megváltó ÚR, ezért féljük és szeressük megmentőnket! |
| | | |
|Istenfélelem és az ÚR szabadítása
387|1221694200|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Jón 1,10 | "Én vagyok!" 2Móz 6,7 |
| |
| Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az ÚR elől menekül - mert Jónás elmondta nekik - és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! | | Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. |
| |
| És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elől fut, mivelhogy elbeszélé nékik. | | És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól. |
| |
| Nagy félelem fogta el az embereket. Megkérdezték tőle: „Miért tetted ezt?” Az emberek ugyanis megtudták, hogy az Úr színe elől menekül, mert elbeszélte nekik. | | Népemmé fogadlak benneteket és Istenetek leszek. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, az Isten szabadítottalak ki titeket az egyiptomiak szolgaságából. |
| |
| Jónás megpróbálja a lehetetlent, de egy ének szavaival: bárhová futnék, te utolérsz engem, egy menekvés van, hozzád térni, szívem kitárni, írgalmat kérni; és ő megszabadít és gyermekévé fogad! |
| | | |
|Isten elől hová futnál?
386|1221607800|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Jón 1,9 | "Én vagyok!" 2Móz 6,8 |
| |
| Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az URat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. | | Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt. Azért nektek fogom adni örökségül. Én vagyok az ÚR. |
| |
| És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette. | | És béviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr. |
| |
| Így felelt: „Héber vagyok, az Urat, az egek Istenét tisztelem, aki a tengert és a földet teremtette.” | | Azután elvezetlek arra a földre, amelyre megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nektek adom örökségül, én az Úr.” |
| |
| Isten megtartja igéreteit, beviszi népét az igéret földjére; belé vetett hitünket megvalljuk-e, mint Jónás, szorult helyzetben is? |
| | | |
|Az igéret földje - Isten ajándéka
385|1221521400|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Jóel 2,22 | "Én vagyok!" 2Móz 6,29 |
| |
| Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és szőlő gazdagon terem. | | így szólt az ÚR Mózeshez: Én vagyok az ÚR! Mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit én mondok neked! |
| |
| Ne féljetek, ti mezei vadak! mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat. | | Így szóla az Úr Mózesnek, mondván: Én vagyok az Úr: mondd el a Faraónak Égyiptom királyának mindazt, a mit én szólok néked. |
| |
| Mezei állatok, ne féljetek, mert kizöldülnek a puszta legelői! A fa meghozza gyümölcsét, a fügefa és a szőlő megadja termését. | | azt mondta neki: „Én vagyok Jahve! Add tudtára a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit mondok neked.” |
| |
| Isten szabadítását még a természet is meghálálja, s teremtésbeli rendje szerint él, de engedelmeskedik-e teremtője szavának az ember, meghallja-e üzenetét? |
| | | |
|Isten szavának engedelmeskedni
384|1221435000|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Jóel 2,21 | "Én vagyok!" 2Móz 7,5 |
| |
| Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert az ÚR nagy tetteket vitt véghez. | | Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait. |
| |
| Ne félj, te föld! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr! | | S megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, a mikor kinyujtándom kezemet Égyiptomra és kihozándom az Izráel fiait ő közülök. |
| |
| Ne félj, termőföld, ujjongj és örülj, mert nagy dolgot vitt végbe az Úr! | | Minden egyiptomi, ahányan csak vannak, meg fogja tudni, hogy én vagyok Jahve, amikor majd kinyújtom kezem az egyiptomiak ellen, és Izrael fiait kivezetem körükből.” |
| |
| Az ÚR kiszabadítja népét s ennek még a természet is örül; ő hatalmas kézzel megmenti választottait minden testi és lelki nyomorúságból, még a bűn és a halál fogságából is; ezért nincs okunk a félelemre! |
| | | |
|Isten szabadításának öröme
383|1221348600|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Jóel 2,6 | "Én vagyok!" 2Móz 7,17 |
| |
| Rettegnek tőle a népek, minden arc elsápad. | | Így szól azért az ÚR: erről tudod meg, hogy én vagyok az ÚR: Én a kezemben levő bottal ráütök a Nílus vizére, és az vérré változik. |
| |
| Elrémülnek tőle a népek; minden arcz elsáppad. | | Így szólt az Úr: Erről tudod meg, hogy én vagyok az Úr: Ímé én megsujtom a vesszővel, a mely kezemben van, a vizet, a mely a folyóban van, és vérré változik. |
| |
| Előtte remegnek a népek, minden arc elsápad. | | Ezért ezt mondja az Úr: ez lesz a bizonyíték számodra, hogy én Jahve vagyok: rácsapok a vízre a botommal, amelyet a kezemben tartok, s az vérré változik. |
| |
| A harag napjának eljöveteléről jövendöl népe életében a próféta; s Mózest is felhasználja az egyiptomiak előtt az ő hatalmának megbizonyítására, a tíz csapás által, s mégsem ismerik el, hogy egyedül ő az ÚR! - Mi elismertük-e már? |
| | | |
|Az ÚR félelmetes ítéletének napja
382|1221262200|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Hós 10,3 | "Én vagyok!" 2Móz 8,18 |
| |
| Akkor majd mondják: Nincs nekünk királyunk, mert nem féltük az URat, mit is tehetne értünk a király? | | De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az ÚR, itt vagyok az országban. |
| |
| Bizony mondják most: Nincsen királyunk, mert nem féljük az Urat, és a király mit segíthet rajtunk?! | | De különválasztom azon a napon a Gósen földét, a melyen az én népem lakik, hogy ne legyenek ott ártalmas bogarak, azért, hogy megtudd, hogy én vagyok az Úr ezen a földön. |
| |
| Akkor azt mondják majd: „Nincs királyunk, mert nem tiszteltük az Urat. Vajon a király mit tehetne értünk?” | | Gósen földjével azonban, ahol népem lakik, kivételt teszek azon a napon, s ott nem jelennek meg a bögölyök. Ebből felismerheted majd, hogy én, az Úr, itt vagyok az országban. |
| |
| Isten megmutatja hatalmát népe felett: a bálványimádás eszközeit leromboltatja, minden természeti ártalomtól megszabadítja őket, hogy csak őt féljék és Urukként imádják; felismerjük-e mi az ő csodás tetteit és dicsőítjük-e Istenünket? |
| | | |
|Az ÚR az ő választott népének királya
381|1221175800|dynamic| - Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Dán 10,19 | "Én vagyok!" 2Móz 10,2 |
| |
| és ezt mondta: Ne félj, te kedves férfiú! Békesség neked! Légy erős, légy erős! Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem! | | Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet. | | És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, a mit Égyiptomban cselekedtem, és jeleimet, a melyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Így szólt: „Ne félj, te kedvelt férfiú, béke veled! Légy erős, és légy bátor!” Amikor így beszélt hozzám, újra erőre kaptam és szólni tudtam hozzá: „Beszélj, Uram, mert erőt adsz nekem!” | | Elbeszélheted majd gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek, hogy mit tettem az egyiptomiakkal, milyen csodákat vittem végbe közöttük, így megtudhatjátok, hogy én vagyok az Úr.” |
| |
| A mi küldetésünk az Istentől kapott igék továbbmondása, kezdve a legbelső körön, de nem hallgathatunk arról senki előtt, mit cselekedett velünk az ÚR, s ő tesz késszé a bizonyságtételre, hogy sokan megtudhassák: egyedül ő az Isten, a mi Urunk! |
| | | |
|Az ÚR Isten és az ember beszéde
380|1221089400|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Dán 10,12 | "Én vagyok!" 2Móz 14,4 |
| |
| Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. | | Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, hogy üldözőbe vegye őket, és megmutatom dicsőségemet a fáraón és egész haderején. Akkor megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az ÚR. És így cselekedtek. |
| |
| És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem. | | Én pedig megkeményítem a Faraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a Faraó által és minden ő serege által és megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének. |
| |
| Ekkor így szólt hozzám: „Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzád jönnöm. | | Én pedig megkeményítem a fáraó szívét, úgyhogy majd üldözőbe veszi őket. Akkor megmutatom a dicsőségemet a fáraón és egész seregén, hadd tudják meg az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr.” Izrael fiai engedelmeskedtek a parancsnak. |
| |
| Isten az emberi történelem Ura, s kijelenti elhívott szolgái (így Dániel és Mózes) előtt a bekövetkezendő eseményeket, hogy majd dicsőíthessék őt, mert mindent úgy cselekedett, amint előre megjelentette azt; s eszközeiül használja a pogány világ vezetőit is, hogy terve megvalósuljon; mert ő a mindenség Ura - a tied is? |
| | | |
|Isten kijelenti a jövendőt szolgáinak
379|1221003000|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Dán 6,27 | "Én vagyok!" 2Móz 14,18 |
| |
| Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. | | Majd megtudja Egyiptom, hogy én vagyok az ÚR, amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, harci kocsijain és lovasain. |
| |
| Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig megtart; | | És megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsőíttetem a Faraó által, az ő szekerei és lovasai által. |
| |
| Rendeletet bocsátottam ki, hogy birodalmam egész területén rettegjétek és féljétek Dániel Istenét. Mert ő az élő Isten, aki örökké megmarad. Királyságának nem lesz vége, és uralma örökké tart. | | Az egyiptomiak megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha majd megmutatom dicsőségemet a fáraón, a szekerein és a lovasain.” |
| |
| A héberek Istene megdicsőíttetik Dárius és a fáraó pogány népei között; - egyedül ő az ÚR, az örökkévaló élő Isten, aki Jézus által a mi mennyei Atyánkká lett; dicsőítsük hát őt egész életünkkel már itt és nála örökké! |
| | | |
|A mindenható Isten dicsősége a pogányok között
378|1220916600|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Dán 4,16 | "Én vagyok!" 2Móz 15,26 |
| |
| Ekkor Dániel, más néven Baltazár, egy pillanatra megdöbbent, mert gondolatai megrémítették. De a király így szólt hozzá: Baltazár, ne rémülj meg az álomtól és a jelentésétől! Baltazár erre így válaszolt: URam, szálljon az álom gyűlölőidre, jelentése pedig ellenségeidre! | | Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód. |
| |
| Ekkor Dániel, a kinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözék, és az ő gondolatai háboríták őt. Szóla a király, és monda: Baltazár, az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged! Felele Baltazár, és monda: Uram, az álom szálljon a te gyűlölőidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre! | | És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód. |
| |
| Ekkor Dániel, akit Béltsacárnak is neveztek, egy órára mozdulatlanságba dermedt, mert gondolatai annyira megrémítették. De a király figyelmeztette: „Béltsacár, ne rémítsen meg az álom és jelentése!” Béltsacár ezt a feleletet adta: „Uram, bárcsak gyűlölőidnek szólna ez az álom, és ellenségeidnek a jelentése. | | Így szólt: „Ha hallgatsz Uradnak, Istenednek szavára, és azt teszed, ami helyes az ő szemében, ha engedelmeskedsz parancsainak és követed minden utasítását, akkor nem sújtalak semmiféle betegséggel, amelyekkel az egyiptomiakat sújtottam. Én, az Úr vagyok a te orvosod.” |
| |
| Ezért nincs semmi ok a rémületre, ő kigyógyít gyötrő félelmeinkből is, mert ezek a hitetlenség jelei; s elveszi rólunk mindazt, ami testünket-lelkünket terheli és elválaszt tőle, - csak neki engedelmeskedjünk! |
| | | |
|Az ÚR a mi gyógyítónk!
377|1220830200|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Ez 39,25 | "Én vagyok!" 2Móz 16,12 |
| |
| Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Most jóra fordítom Jákób sorsát, és irgalmas leszek Izráel egész házához, mert féltő szeretetre indulok szent nevemért. | | Meghallottam Izráel fiainak a zúgolódását. Ezért így szólj hozzájuk: Estére húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól, és akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Azért így szól az Úr Isten: Most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szerelemre gyulladok szent nevemért. | | Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek. |
| |
| Ezért ezt mondja az Úr, az Isten: Most jóra fordítom Jákob sorsát, megkönyörülök Izrael egész házán, és buzgólkodom szent nevemért. | | Közöld velük: ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” |
| |
| Féltőn szerető Isten a mi Urunk, aki törődik gyermekei sorsával, meghallja még a zúgolódást is, s nem érdemük szerint bánik velünk, hanem megkegyelmez népének, noha látja útjait! |
| | | |
|Gondviselő, irgalmas Istenünk van!
376|1220743800|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Ez 32,10 | "Én vagyok!" 2Móz 20,2 |
| |
| Rémületbe ejtek sok népet, királyaikat borzalom fogja el miattad, amikor kardomat suhogtatom előttük. Szakadatlanul rettegni fog mindenki a maga életéért összeomlásod idején. | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| És cselekszem, hogy elborzadjanak miattad a sok népek, s királyaik rémüljenek el rémüléssel miattad, mikor villogtatom fegyveremet előttök, s remegni fognak minden szempillantásban, kiki az ő , zuhanásod napján. | | Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. |
| |
| Sok népet döbbenetbe ejtek miattad, és királyaik is megborzadnak miattad, amikor kardomat előttük villogtatom. Folyvást remegnek majd életükért pusztulásod napján. | | „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Az Úr megítéli népének ellenségeit; siratóéneket mond a próféta a fáraóról; de népét kihozza a testi-lelki szolgaságból Isten gyermekeinek csodálatos szabadságára, hogy soha ne kelljen félniük idegen hatalomtól és csak az Urat szolgálhatják örökké! |
| | | |
|Isten ítélete és csodás vezetése
375|1220657400|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Ez 7,25 | "Én vagyok!" 2Móz 20,5 |
| |
| Rettegés jön; békét keresnek, de hiába. | | Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. |
| |
| Rettegés jött el, s keresnek békét és nincs. | | Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. |
| |
| Rettegés szállja meg őket, keresik a békét, de nem találják. | | Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. |
| |
| Isten az egyedüli ÚR, kizárólag őt imádhatja választott népe; s a bálványimádás: lelki paráznaság, hűlenség, tehát ítéletre méltó bűn, s az istengyűlölet következménye lehet a rettegés, békétlenség, örök elvettetés! |
| | | |
|A bálványimádás bűnének ítélete
374|1220571000|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Ez 7,18 | "Én vagyok!" 2Móz 22,26 |
| |
| Zsákruhát öltenek, rettegés lepi meg őket, minden arcon szégyenpír lesz, mindenki fején kopaszság. | | Mert egyetlen takarója, testének ruhája az. Miben háljon? Bizony, ha hozzám kiált segítségért, meghallgatom, mert én kegyelmes vagyok. |
| |
| Felövezkednek zsákkal, befedi őket rettegés, és minden orczán szégyen, és mindnyájok fején kopaszság. | | Mert egyetlen takarója, testének ruhája az: miben háljon? Bizony, ha én hozzám kiált, meghallgatom; mert én irgalmas vagyok. |
| |
| Zsákruhába öltöznek, és félelem fogja el őket. Minden arc szégyentől ég, s minden fej kopasz lesz. | | Ez az egyetlen takarója, amelybe beburkolja testét. Különben mi alatt hálna? Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert irgalmas vagyok. |
| |
| A hűtlen nép bálványimádásának méltó jutalma a harag napja, az Úr napján az ítélet; de mi Krisztus keresztje alatt átélhettük, hogy nagyobb az ő irgalma és kegyelme a mi bűneinknél, ezért már felcserélhettük a zsákruhát a fehér ruhával! - Mindenki kiálthat az Úrhoz segítségért! |
| | | |
|Az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten
373|1220484600|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Ez 3,9 | "Én vagyok!" 2Móz 29,46 |
| |
| Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne reszkess tőlük! Bizony, engedetlen nép ez! | | És megtudják, hogy én, az ÚR, vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az ÚR, az ő Istenük. |
| |
| Olyanná, mint a gyémánt, a mely keményebb a tűzkőnél, tettem a te homlokodat; ne félj tőlök, és meg ne rettenj tekintetöktől, mert pártos ház. | | És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenök, a ki kihoztam őket Égyiptom földéről, hogy közöttök lakozhassam, én, az Úr az ő Istenök. |
| |
| Homlokodat olyan keménnyé teszem, mint a gyémánt, ami keményebb a sziklánál. Ne félj tőlük, s ne remegj előttük, mert hiszen lázongó nemzedék ez!” | | Nekik meg kell tudniuk, hogy én, Jahve, az ő Istenük vagyok, aki kivezette őket Egyiptomból, hogy közöttük lakjam: Én, Jahve, az ő Istenük. |
| |
| Isten felkészíti minden időben igéjének hirdetőit az ő aktuális üzenete továbbadására, hogy megtudhassák: ő az egyedüli Úr, gondviselő Istenünk, aki Lelke által bennünk akar lakozni, hogy majd mi is nála élhessünk örökké! |
| | | |
|Bátor prófétai szó az engedetlen népnek
372|1220398200|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Ez 2,6c | "Én vagyok!" 2Móz 31,13 |
| |
| Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. | | Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az ÚR vagyok a megszentelőtök. |
| |
| ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédöktől ne félj, orczájoktól ne rettegj, mert ők pártos ház. | | Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek. |
| |
| Tövisek vesznek körül és skorpiókon ülsz. Ne félj szavaiktól, és ne remegj arcuktól, mert hiszen lázongó nemzedék! | | „Parancsold meg Izrael fiainak: tartsátok meg szombatjaimat. Legyen az jel köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Erről ismerik meg, hogy én, az Úr szentellek meg titeket. |
| |
| A Tízparancsolat igéi örökérvényűek, jelek Isten megszentelt gyermekei számára, hogy pld. az ünnep megszentelése a mi megszentelődésünket is jelenti. |
| | | |
|Szenteld meg az ünnepnapot!
371|1220311800|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Ez 2,6b | "Én vagyok!" 3Móz 10,3 |
| |
| beszédüktől se félj! | | Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott. |
| |
| és az ő beszédöktől se félj; | | És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem. Áron pedig mélyen hallgata. |
| |
| s ne remegj, amikor ezt mondják: | | Ekkor Mózes így szólt Áronhoz: „Itt beteljesedett, amit az Úr mondott: azokon mutatom meg szentségemet, akik a közelemben vannak, s az egész nép előtt kinyilvánítom dicsőségemet.” Áron némán hallgatta. |
| |
| Aki az Urat féli és az ő útjain jár, s nem emberekre hallgat, azt ő dicsőségének eszközévé teszi már e földön, s megszenteltetik neve annak életében. |
| | | |
|Isten megdicsőíti magát gyermekeiben
370|1220225400|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Ez 2,6a | "Én vagyok!" 3Móz 11,44a |
| |
| Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, | | Mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, mutassátok hát meg, hogy szentek vagytok! |
| |
| Te pedig, embernek fia, ne félj tőlök, | | Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; szenteljétek meg azért magatokat, |
| |
| Ami meg téged illet, emberfia, ne félj tőlük, | | Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Ti megszentelődtetek, |
| |
| Aki az Istené, az ő Lelke lakik benne, s az ő számára elkülönített, az szent és ezért nem fél a földön senkitől és semmitől; csak Istenét féli és szereti és benne bízik! |
| | | |
|Nem kell félnetek, mert szentek vagytok!
369|1220139000|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" JSir 3,57 | "Én vagyok!" 3Móz 11,44b |
| |
| Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, így szóltál: Ne félj! | | Legyetek szentek, mert én szent vagyok! Ne tegyétek magatokat tisztátalanná semmiféle csúszómászó állattal, amely a földön mászik. |
| |
| Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj! | | és szentek legyetek, mert én szent vagyok, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat semmiféle állat által, a mely csúszik-mászik a földön. |
| |
| Közel jöttél azon a napon, amikor hívtalak, és így szóltál: „Ne félj!” | | szentté lettetek, mivel én szent vagyok. Ezért ne tegyétek magatokat tisztátalanná a földön mászkáló állatokkal. |
| |
| Különösnek tűnhet így együtt, Istennek e két felszólítása; de csak az ő tulajdona, a számára elkülönített, kiválasztott, félretett ember élhet teljesen félelem mentes életet, mert Krisztusban él, aki jelenlétével megszenteli és meghallja segélykiáltását! |
| | | |
|Szentek legyetek és ne féljetek!
368|1220052600|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" JSir 3,47 | "Én vagyok!" 3Móz 11,45a |
| |
| Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás. | | Mert én vagyok az ÚR, aki fölhoztalak benneteket Egyiptom országából, hogy a ti Istenetek legyek. |
| |
| Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás. | | Mert én vagyok az Úr, a ki felhoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetekké legyek néktek; |
| |
| Rettegés és verem lett az osztályrészünk, pusztulás és romlás. | | Én, az Úr vezettelek ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek: |
| |
| Akinek a gondviselő ÚR az Istene, az nem retteg semmitől és senkitől e földön, hiszen a világmindenség teremtője az ő mennyei Atyja, aki nem hagyja magára gyermekeit! |
| | | |
|Isten népe nem retteg
367|1219966200|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 51,46 | "Én vagyok!" 3Móz 11,45b |
| |
| Ne lágyuljon meg a szívetek, és ne féljetek, ha hírek hallatszanak a földön, ha egyik esztendőben ez a hír járja, a másik esztendőben az a hír, és ha erőszak lesz is a földön, és uralkodó tör uralkodó ellen! | | Legyetek azért szentek, mert én szent vagyok! |
| |
| És el ne olvadjon a ti szívetek és ne féljetek a hírtől, a mely hallatszik e földön, mikor egyik esztendőben hír jő, és a másik esztendőben is a hír, hogy erőszakosság van a földön, uralkodó tör uralkodóra! | | legyetek azért szentek, mert én szent vagyok. |
| |
| De azért ne remegjen félelemtől a szívetek! És ne ijedjetek meg az országban kószáló hírektől, mert az egyik évben ilyen hír kel szárnyra, a másikban meg amolyan; az erőszak jut uralomra a földön és az egyik zsarnok kiirtja a másikat. | | legyetek szentek, mivel én is szent vagyok.” |
| |
| Az örök Vagyok megszenteli az övéi szívét, akik teljes szívvel bíznak benne, így semmilyen hír nem szakíthatja el őket Uruktól, aki egymással bünteti a bálványimádó népeket. |
| | | |
|A szent Isten elveszi szívünk félelmét
366|1219879800|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 49,16 | "Én vagyok!" 3Móz 18,2 |
| |
| Az szedett rá téged, hogy rettegtek tőled; kevély volt a szíved. Sziklahasadékokban laksz, elfoglaltad a magas halmokat. De ha oly magasan fészkelsz is, mint a sas, onnan is ledöntelek! - így szól az ÚR. | | Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| A te könnyelműséged csalt meg téged és a te szíved kevélysége, a ki a sziklák hasadékaiban lakol, és elfoglaltad a halmok tetejét. Ha olyan magas helyen rakod is fészkedet, mint a saskeselyű, onnét is lerántalak téged, azt mondja az Úr. | | Szólj Izráel fiaihoz, és mondd nékik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Fölfuvalkodottságod csalt meg téged, a te elbizakodott szíved. Ez vitt romlásba téged. Bár a sziklahasadékokban lakol, és elfoglaltad a dombok tetejét, ha olyan magasra rakod is fészkedet, mint a sas, onnan is lerántalak - mondja az Úr. | | Szólj Izráel fiaihoz, és mondd nékik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| A töredelmes szívet nem veted meg, Istenem; ezért valljuk meg az én-bálvány imádás bűnét és az Urat válasszuk Istenünknek! |
| | | |
|Az ÚR megítéli a kevély szívüeket
365|1219793400|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 49,5 | "Én vagyok!" 3Móz 18,4 |
| |
| Most pedig ezt mondja az ÚR, aki már anyám méhében szolgájának teremtett, hogy Jákóbot hozzá térítsem, Izráelt hozzá gyűjtsem. Ilyen nagyra becsült engem az ÚR, Istenemnél van az erőm. | | Az én döntéseim szerint cselekedjetek, az én rendelkezéseimet őrizzétek meg, és azokat kövessétek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Ő hozzá megtérítsem és hogy Izráel hozzá gyűjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erősségem az én Istenem! | | Az én végzéseim szerint cselekedjetek, és az én rendeleteimet tartsátok meg, azok szerint járván. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem: Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm. | | Az én parancsaim szerint járjatok el, és az én törvényeimet tartsátok meg, s azok szerint éljetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Az ÚR törvényét és evangéliumát kell hirdetnie az ő szolgájának, akit elhívott a népek hozzát térítésére; s mai is ez az ő követőinek küldetése, az ő erejével: az Úrhoz gyűjteni sokakat! |
| | | |
|Isten szolgáinak feladata
364|1219707000|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 48,43 | "Én vagyok!" 3Móz 18,5 |
| |
| Rettegés, verem és csapda fenyeget téged, Móáb lakossága - így szól az ÚR. | | Őrizzétek meg rendelkezéseimet, döntéseimet, mert aki megcselekszi azokat, él általuk. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Félelem, verem és tőr jő te ellened, Moáb lakosa, azt mondja az Úr. | | Tartsátok meg azért az én rendeleteimet és az én végzéseimet, a melyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr. |
| |
| Rettegés, verem és tőr: ez vár rád Moáb lakója - mondja az Úr. | | Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat; aki megtartja őket, élni fog. Én vagyok az Úr. |
| |
| Félelem nélküli élet, ha Isten akarata szerint élnek az ő választottai, ám testi-lelki pusztulás az ő ellenségeinek, mert bálványimádók és nem az egyedül élő ÚR az örökkévaló Istenük! |
| | | |
|Isten népének és azok ellenségei sorsa
363|1219620600|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 46,28 | "Én vagyok!" 3Móz 18,6 |
| |
| Ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, mert én veled leszek! Véget vetek minden népnek, akik közé szétszórtalak, de neked nem vetek véget. Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül. | | Senki se közeledjék egy vér szerinti rokonához sem azért, hogy fölfedje annak szemérmét. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül. | | Senki se közelgessen valamely vér szerint való rokonához, hogy felfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ne félj hát, szolgám, Jákob - mondja az Úr -, mert veled vagyok. Azoknak a népeknek mind véget vetek, amelyek közé szétszórtalak; de neked nem vetek véget, csak megfenyítelek igazság szerint, mert nem hagyhatlak teljesen büntetlenül. | | Senki ne közeledjék rokonához, hogy feltárja meztelenségét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az Úristen nem tűri a bűnt, de gyermekei életét megmenti, mert Fia felvitte bűneinket a keresztre, és az ő sebeivel gyógyulhatunk meg. |
| | | |
|Isten elítéli a bűnt, de könyörül a bűnösön
362|1219534200|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 46,27 | "Én vagyok!" 3Móz 18,21 |
| |
| De te ne félj, szolgám, Jákób, és ne rettegj, Izráel! Mert én hazasegítlek a messzeségből, ivadékaidat a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. | | Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Moloknak. Meg ne gyalázd Istened nevét. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És te ne félj, oh én szolgám Jákób, és ne rettegj Izráel, mert ímé, én megszabadítlak téged messziről, és a te magodat is az ő fogságuk földéről, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijeszsze. | | A te magzatodból ne adj, hogy oda áldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| De te ne félj, szolgám, Jákob, és ne rettegj, Izrael! Mert kiszabadítalak a távoli országokból és utódaidat a fogság földjéről. Jákob nyugalmat élvez újra, békében él majd, senki sem háborgatja. | | Gyermekeidet ne szolgáltasd ki, hogy Molochnak szenteljék, ne szentségtelenítsd meg ezáltal Istened nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten megígéri a pogányok fogságában élő népének a szabadítást, s ez a gyermekáldozatok megszüntetését is jelenti; mi is hagyjunk fel pogány bálványáldozatainkkal, amelyek nem tudják megszüntetni félelmeinket! |
| | | |
|Isten szabadíthat meg a pogány bálványáldozatokból
361|1219447800|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 44,10 | "Én vagyok!" 3Móz 18,30 |
| |
| Nem alázkodtak meg a mai napig sem, nem féltek, és nem éltek törvényem és rendelkezéseim szerint, amelyeket nektek és őseiteknek adtam. | | Őrizzétek meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Nem alázták meg magokat mind e mai napig se, és nem féltek, sem az én törvényem szerint nem jártak, sem az én parancsolataim szerint, a melyeket előtökbe és a ti atyáitok elébe adtam. | | Tartsátok meg azért a mit én megtartani rendelek, hogy egyet se kövessetek amaz útálatos szokásokból, a melyeket követtek ti előttetek, és meg ne fertőztessétek magatokat azokkal. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Mind a mai napig sem bánatot, sem félelmet nem érez senki; nem tartják meg törvényemet és rendeleteimet, amelyeket elétek és atyáitok elé tártam. | | Tartsátok meg tehát törvényeimet anélkül, hogy követnétek azokat az utálatos szokásokat, amelyeknek előttetek hódoltak. Így nem szennyeznek be benneteket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Az ÚR kijelentette számunkra akaratát igéjében; éljünk azok szerint, istenfélelemben és hitben, hogy ne tegyük magunkat tisztátalanokká! |
| | | |
|Éljünk Isten rendelkezései szerint!
360|1219361400|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 42,11b | "Én vagyok!" 3Móz 19,2 |
| |
| Ne féljetek tőle - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből! | | Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és ezt mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az ÚR, a ti Istenetek, szent vagyok. |
| |
| ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. | | Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. |
| |
| ne féljetek tőle -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből. | | „Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. |
| |
| Isten gyülekezete az ő számára félretett, elkülönített közösség, tehát szent nép; ha tagjaiban hit által Krisztus él, aki minden félelmünktől megszabadít, megment és az örök életre megtart. |
| | | |
|Félelem nélküli, szent élet
358|1219188600|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 40,9 | "Én vagyok!" 3Móz 19,4 |
| |
| Gedaljá, Ahikám fia, Sáfán unokája pedig esküvel biztatta őket és embereiket: Ne féljetek attól, hogy a káldeusokat kell szolgálni! Telepedjetek le az országban, szolgáljátok Babilónia királyát, és jó dolgotok lesz! | | Ne forduljatok a bálványokhoz, és ne készítsetek magatoknak öntött istenszobrokat. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És Gedáliás, Ahikámnak, Sáfán fiának fia megesküvék nékik és az ő embereiknek, mondván: Ne féljetek a Káldeusoknak szolgálni, hanem lakozzatok e földön és szolgáljatok a babiloni királynak, és jó dolgotok lesz. | | Ne hajoljatok a bálványokhoz, és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Gedalja, Safan fiának, Achikámnak a fia - szavát esküvel megerősítve - így beszélt hozzájuk és embereikhez: „Ne féljetek a káldeusok szolgálatától! Maradjatok az országban; engedelmeskedjetek Babilon királyának, mert így jó dolgotok lesz. | | Ne forduljatok a bálványok felé, és ne öntsetek magatoknak ércből isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Isten a mi Urunk és Királyunk, őt szolgáljuk és imádjuk teljes szívből; ne legyünk emberbálványok imádói! |
| | | |
|Ne légy bálványimádó!
357|1219102200|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 33,9 | "Én vagyok!" 3Móz 19,10 |
| |
| Ez a város hírnevet, örömöt, dicséretet és tisztességet szerez majd nekem a föld minden népe előtt, ha meghallják, hogy mennyi jót teszek velük. De rettegni és reszketni is fognak, ha látják, mennyi jót és milyen békességet adok nekik. | | Szőlődet se böngészd végig, és a szőlődben lehullott szemeket ne szedd föl. Hagyd ott azokat a nyomorultaknak és a jövevényeknek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És ez a város lészen nékem híremre, nevemre, örömömre, tisztességemre és dicséretemre e földnek minden nemzetsége előtt, a kik hallják mindama jót, a melyet én cselekszem velök, és félni és rettegni fognak mindama jóért és mindama békességért, a melyet én szerzek nékik! | | Szőlődet se mezgéreld le, és elhullott szemeit se szedd fel szőlődnek, a szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Jeruzsálem örömöm, dicsőségem és hírnevem lesz a föld minden nemzete előtt; ha majd hallanak mindarról a jóról, amelyet népemmel teszek, félelem fogja el őket és megremegnek; mert valóban nagy javakat és jólétet szerzek nekik. | | ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a te Istened. |
| |
| Istenünk jót tesz velünk és békességet ajándékoz nekünk; ha az irgalmasság gyümölcsét teremjük a reánk szorulóknak; s megdicsőíti magát életünkben a mi Urunk. |
| | | |
|Az ÚR Isten dicsőségét hirdesse életünk minden tette!
356|1219015800|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 32,40 | "Én vagyok!" 3Móz 19,12 |
| |
| Örök szövetséget kötök velük, nem fordulok el tőlük, jót teszek velük, és olyanná teszem szívüket, hogy féljenek engem, és ne hajoljanak el tőlem. | | Ne esküdjetek hamisan nevemre, mert meggyalázzátok Istenetek nevét. Én vagyok az ÚR! |
| |
| És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívökbe, hogy el ne távozzanak tőlem. | | És ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Örök szövetséget kötök velük és nem szűnök meg jót tenni velük. Szívükbe adom félelmemet, hogy többé ne forduljanak el tőlem. | | Ne esküdjetek hamisan a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ne utasítsuk el hamis esküvel az ÚR szövetségét, amelyet Fia keresztáldozatában kötött velünk, hanem imádjuk szent nevét, s féljük őt, mert így dicsőítjük meg Istenünket! |
| | | |
|Isten örökkévaló szövetséget kötött velünk
355|1218929400|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 32,39 | "Én vagyok!" 3Móz 19,14 |
| |
| Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is. | | A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| És adok nékik egy szívet és egy útat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az ő fiaiknak ő utánok. | | Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. |
| |
| Más szívet adok nekik és más viselkedést, hogy minden időben féljenek engem, és így jó dolguk legyen, nekik és gyermekeiknek is. | | Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten szívcserét ajánl, amely őt féli és embertársát szereti; az igazi jó dolog: mindörökre őt imádhatjuk megújult életünkkel. |
| | | |
|Istenfélő szív ajándékul
354|1218843000|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 30,10 | "Én vagyok!" 3Móz 19,16 |
| |
| Te azért ne félj, szolgám, Jákób - így szól az ÚR -, és ne reszkess, Izráel! Mert én hazasegítelek a távolból, gyermekeidet a fogság földjéről. Visszatér Jákób, és békében lesz, gondtalanul él, nem riasztja senki. | | Ne terjessz rágalmakat néped között! Ne törj felebarátod életére. Én vagyok az ÚR |
| |
| Te azért ne félj, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, se ne rettegj Izráel; mert ímhol vagyok én, a ki megszabadítlak téged a messze földről, és a te magodat az ő fogságának földéből; és visszatér Jákób és megnyugoszik, és bátorságban lesz, és nem lesz, a ki megháborítsa. | | Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ne félj hát, szolgám, Jákob, - mondja az Úr -, Izrael, ne rettegj. Nézd, kiszabadítalak a távoli országokból, és utódaidat fogságuk földjéről. Jákob újra nyugalmat élvez, és jólétben él, senki sem háborgatja. | | Ne rágalmazd tieidet, és ne törj embertársad vérére. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten törvényei az emberi élet védelmét szolgálják; ha békében szeretnénk élni, mi se tegyük tönkre mások életét; az Úr a mi őriző pásztorunk! |
| | | |
|Életvédő Istenünk van
353|1218756600|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 30,5 | "Én vagyok!" 3Móz 19,18 |
| |
| Így szól az ÚR: Riadt lármát hallok, rettegés van, nincs békesség! | | Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Ezt mondta ugyanis az Úr: A félelemnek, rettentésnek szavát hallottuk, és nincs békesség. | | Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ezt mondja az Úr: Szörnyű kiáltást hallottam; a rettegés szavát, nem a békességét. | | Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr. |
| |
| A szeretet nagy parancsolata a saját testi-lelki egészségünk védelmét szolgálja; az Úr békét teremt gyermekei szívében, amely minden emberi értelmet meghalad. |
| | | |
|A békesség forrása: az embertárs szeretete
352|1218670200|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 23,4 | "Én vagyok!" 3Móz 19,25 |
| |
| Olyan pásztorokat is adok melléjük, akik jól pásztorolják őket. Nem kell többé félniük és rettegniük, számba sem kell venni őket - így szól az ÚR. | | Az ötödik esztendőben már megehetitek a gyümölcsét. Így bőven fog teremni nektek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És pásztorokat rendelek melléjök, hogy legeltessék őket, és többé nem félnek és nem rettegnek, sem meg nem fogyatkoznak, azt mondja az Úr. | | Csak az ötödik esztendőben egyétek meg annak gyümölcsét, és annak termését magatoknak gyüjtsétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket; nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük - mondja az Úr. | | Csak az ötödik esztendőben egyétek meg annak gyümölcsét, és annak termését magatoknak gyüjtsétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Az Úr a gyülekezet őriző pásztora, akinek mindenre van gondja; testi-lelki jólétükről gondoskodik, félelem nélküli életet biztosít juhainak, akik hagyják magukat pásztorloni, és Istenüknek vallják őt. |
| | | |
|A pásztorolt gyülekezet nem fél
351|1218583800|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 17,18 | "Én vagyok!" 3Móz 19,28 |
| |
| Szégyenüljenek meg üldözőim, ne én szégyenüljek meg! Ők rettegjenek, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a veszedelem napját, ismételten zúzd össze őket! | | Ne vagdaljátok be testeteket halottért, és ne végezzetek magatokon tetoválást. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Szégyenüljenek meg, a kik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek és ne én rettegjek; hozz reájok háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket! | | Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Valljanak szégyent, akik üldöznek, ne én szégyenüljek meg! Rettegjenek ők, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a nyomorúság napját, és kétszeres csapással zúzd őket össze! | | Halott miatt ne ejtsetek sebet testeteken, és ne vagdossátok be magatokat. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az istenfélelem hiánya az emberektől való rettegésnek, de ha az Úrba vetjük bizodalmunk, feltétel nélkül; megtapasztaljuk áldásait! |
| | | |
|Ne emberektől féljünk!
349|1218411000|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 14,19 | "Én vagyok!" 3Móz 19,31 |
| |
| Ennyire megvetetted Júdát, szívből megutáltad Siont? Miért sújtottál bennünket gyógyíthatatlan csapással? Békességre vártunk, de nem jött semmi jó, és a gyógyulás idejére, de csak rettegünk! | | Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Egészen elvetetted-é Júdát, avagy a Siont útálja-é lelked? miért vertél úgy meg, hogy semmi orvosságunk se legyen? Békességet vártunk, de nincs semmi jó; és gyógyulásnak idejét, de ímé, itt van a rettegés! | | Ne menjetek ígézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Hát teljesen elvetetted Júdát, és a lelked egészen megutálta Siont? Miért vertél úgy meg minket, hogy számunkra már nincsen gyógyulás? Úgy vártuk a békét, s nem jött semmi jó; a gyógyulás idejét, s lám, itt a rettegés! | | Ne forduljatok halottlátókhoz, ne keressétek fel a jósokat, mert beszennyezitek magatokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Isten törvényei az életünket védik, figyelmen kívül hagyásuk békétlenséget, tisztátalanságot okoz, mert megvetjük az ÚR igéjét; s ennek következménye, hogy ő is elveti népét; de aki megsebez, az be is kötöz! |
| | | |
|A rettegés oka: engedetlenség
348|1218324600|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 10,7 | "Én vagyok!" 3Móz 19,32 |
| |
| Ki ne félne téged, népek Királya? Bizony, megillet ez téged! Mert nincs hozzád hasonló a népek bölcsei között egyetlen országban sem. | | Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öreg embert. És félj a te Istenedtől! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Ki ne félne tőled, nemzetek királya? Bizony tiéd a tisztelet, mert a nemzetek minden bölcse közt és azok minden országában sincs hozzád hasonló! | | Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ki ne félne téged, nemzetek Királya? Egyedül téged illet a tisztelet. Mert a nemzetek bölcsei között, sem pedig országaiban nincs senki, aki hozzád hasonló volna. | | Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregnek és féld Istenedet. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten igéje egybekapcsolja e két tulajdonságot, mert nincs egyik nélkül a másik; aki nem féli Istenét, az hogyan tisztelné embertását, különösen az idősebbet; csak ne cseréljük fel, s nehogy bálványként imádjuk az embert! |
| | | |
|Istenfélelem és embertisztelet
347|1218238200|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 10,5 | "Én vagyok!" 3Móz 19,34 |
| |
| Olyanok, mint madárijesztő az uborkaföldön: nem beszélnek, hordozni kell őket, mert menni sem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tudnak sem rosszat, sem jót tenni! | | Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlök, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek! | | Olyan legyen néktek a jövevény, a ki nálatok tartózkodik, mintha közületek való benszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Égyiptom földén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Olyanok, mint a madárijesztő az uborkaföldön; beszélni nem tudnak, és vinni kell őket ide-oda, mert járni sem tudnak. Ne féljetek hát tőlük, hiszen semmi bajt nem okozhatnak; de hogy valami jót tegyenek, arra sincs erejük. | | A veletek lakó idegen olyan legyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| A felebaráti szeretet parancsa kiterjed a jövevényekre is, nincs személyválogatás; s a bálványokat is válogatás nélkül el kell távolítani, mert Isten nem tűri az idegen istenek imádatát, akik valójában semmik... |
| | | |
|A bálványok gyűlölete és a jövevények szeretete
346|1218151800|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 10,2 | "Én vagyok!" 3Móz 19,36 |
| |
| Így szól az ÚR: A pogányok szokását ne tanuljátok el, és az égi jelektől ne rettegjetek, mert csak a pogányok rettegnek azoktól! | | Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok és igaz mérőedényetek legyen. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről! |
| |
| Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok, és az égi jelektől ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól! | | Igaz mérték, igaz font, igaz efa, és igaz hin legyen közöttetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből. |
| |
| Ezt mondja az Úr: A nemzetek útjait el ne tanuljátok, és ne féljetek az égi jelektől, mert csak a pogány nemzetek félnek tőlük. | | Legyen hiteles a mérleged, hiteles a súlyod, hiteles a mértéked, hiteles a vékád. Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről. |
| |
| Az Úr a mi igazságunk, nem kell ezt tanulnunk istentelen emberektől; a mi Szabadítónk kihozott a bűn szolgaságából; őt féljük és imádjuk! |
| | | |
|Isten hitelesíti gyermekei életét
345|1218065400|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 8,15 | "Én vagyok!" 3Móz 19,37 |
| |
| Békességre várunk, de nem lesz semmi jó; a gyógyulás idejére, de jön a rettegés. | | Őrizzétek meg azért minden rendelkezésemet, minden döntésemet, és teljesítsétek azokat! Én vagyok az ÚR! |
| |
| Miért békességre várni, holott nincs semmi jó; gyógyító időre, holott ímé itt van az ijedelem. | | Tartsátok meg azért minden rendelésemet és minden végzésemet, és cselekedjetek azok szerint. Én vagyok az Úr. |
| |
| A békességet vártuk, de nem jött semmi jó, a gyógyulás idejét, de lám, itt a rettenet. | | Tartsátok meg minden törvényemet, minden parancsomat, és éljetek szerintük. Én vagyok az Úr.” |
| |
| Ha engedelmeskedünk Isten akaratának, ő békességgel ajándékoz meg, amely minden értelmet felülhalad; de aki nem tartja meg rendelkezéseit, annak félnie, rettegnie kell mindentől, mert elhagyta az Urat! |
| | | |
|Isten igéje békét teremt
344|1217979000|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 5,22 | "Én vagyok!" 3Móz 20,7 |
| |
| Nem féltek engem - így szól az ÚR -, nem remegtek tőlem? Hiszen én szabtam határt homokból a tengernek, örökké tartó gátként, melyet nem hághat át. Ostromolja ugyan, de nem bír vele, hullámai zúgnak, de nem hághatják át. | | Szenteljétek oda magatokat, és legyetek szentek, mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Nem féltek-é engem? ezt mondja az Úr. Az én orczám előtt nem remegtek-é? Hiszen én rendeltem a fövenyet a tenger határának örök korlátul, a melyet át nem hághat, és ha megrázkódtatják is habjai, de nem bírnak vele, és ha megháborodnak, sem hághatnak át rajta. | | Szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Hát nem féltek tőlem? - mondja az Úr -, és nem remegtek színem előtt? Én tettem a homokszegélyt a tenger határává; örök korlátul, amelyet nem hághat át soha. Háborognak ugyan habjai, de nem bírnak vele, hiába zúgnak hullámai, nem törnek át rajta. | | Szentelődjetek meg tehát, és legyetek szentek, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| A mindenség teremtő Ura szenteli meg, teszi alkalmassá az ő szolgálatára kiválasztott, elkülönített népét és csak azt várja, hogy Istent mindennél jobban szeressük, őt féljük és benne bízzunk; s ezzel tesszük teljessé a mi megszentelődésünket. |
| | | |
|Isten szentel meg minket
343|1217892600|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 2,19 | "Én vagyok!" 3Móz 20,24 |
| |
| Saját gonoszságod ver meg, elpártolásod fenyít meg téged. Tudd meg, és lásd meg: milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az URat, és hogy nem félsz engem! - így szól az Úr, a Seregek URa. | | Nektek viszont megmondtam, hogy ti fogjátok örökölni földjüket, mert én adom azt nektek örökségül, a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki elkülönítettelek a népektől. |
| |
| A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. | | Néktek pedig mondom: Ti örökölni fogjátok az ő földüket, mert én néktek adom azt örökségül, azt a tejjel és mézzel folyó földet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül. |
| |
| A magad gonoszsága fenyít meg, és a saját hűtlenséged lesz a büntetésed. Tudd meg hát és lásd. Milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, s hogy nincs meg benned a tőlem való félelem - mondja az Úr, a Seregek Istene. | | Nektek azonban ezt mondtam: Birtokba veszitek földjüket, nektek adom tulajdonul a tejjel-mézzel folyó földet. Én, az Úr, a ti Istenetek választottalak ki benneteket ezek közül a népek közül. |
| |
| A bálványimádás bűnének következményeit mindenkinek el kell viselnie, aki nem Istent féli; de az ő szent népének tagjai örökségül bírják az igéret földjét; Isten gyermekei már most az ő mennyei országának örökös tagjai, - akik őt Uruknak és Istenüknek vallják! |
| | | |
|Ítélet és ígéret Isten népének
342|1217806200|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 1,17 | "Én vagyok!" 3Móz 20,26 |
| |
| Kösd azért derekadra övedet, indulj, és hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok! Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg általuk! | | Legyetek előttem szentek, mert én, az ÚR, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek. |
| |
| Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, a mit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök! | | És legyetek nékem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim legyetek. |
| |
| Azért hát övezd fel derekadat: kelj föl és mondd el nekik mind, amit parancsolok neked. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg a szemük előtt. | | Szenteljétek magatokat nekem, az Úrnak: én szent vagyok, és kiválasztottalak titeket az összes népek közül, hogy az enyéim legyetek. |
| |
| Ők a szentek, akiket kiválaszt az ÚR, az ő szolgái és küldöttei neki engedelmeskednek, még ha saját népüknek kell is hírdetni Isten igaz ítéletét; az ő gyermekeit ma is elhívja, megszenteli és Jézus érdeméért üdvözíti s már e földön megdicsőíti magát bennük az ÚR! |
| | | |
|Az Úristen számára elkülönítettek
341|1217719800|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Jer 1,8 | "Én vagyok!" 3Móz 21,8 |
| |
| Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szólt az ÚR. | | Szentnek tekintsd a papot, mert Istened kenyerét ő mutatja be. Szent legyen előtted, mert én, az ÚR, aki szent vagyok, szenteltem meg őket. |
| |
| Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. | | Te is szentnek tartsad őt, mert Istenednek kenyerét ő áldozza: szent legyen azért előtted, mert szent vagyok én, az Úr, a ti megszentelőtök. |
| |
| Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” | | Tekintsd hát szentnek, mivel ő mutatja be az áldozatot Istenednek. Legyen számodra szent, mivel én is szent vagyok, és én szentellek meg benneteket. |
| |
| Az Ószövetség népe közül Isten hívta el a prófétai és papi szolgálatra kiválasztott embereket; s ő szentelte meg életüket és munkájukat; az Újszövetség népe királyi papság és szent nép, ezért Isten gyermekei engedelmesen végzik a rájuk bízott feladatot; s mert velük van az Úr, ezért nem kell félniük. |
| | | |
|Isten szemében szent a prófétai és papi szolgálat
340|1217633400|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 63,17 | "Én vagyok!" 3Móz 21,12 |
| |
| Miért engeded, URam, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, s ne féljen téged? Fordulj szolgáidhoz, örökséged törzseihez! | | Ne menjen ki a szent helyről, és ne hozzon így gyalázatot Istenének a szent helyére, mert fejdísz, Istenének a fölkenő olaja van rajta. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! | | És a szenthelyből ki ne menjen, hogy az ő Istenének szenthelyét meg ne szentségtelenítse, mert korona, az ő Istenének kenet-olaja van ő rajta. Én vagyok az Úr. |
| |
| Miért hagytad Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük a szívünk, ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra, a te szolgáidért, örökrészed törzseiért. | | A szentélyt ne hagyja el, nehogy megszentségtelenítse Istenének szentélyét, hiszen magán hordozza az olajjal való megszentelést, az Istentől való fölkenést. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ne az Urat vádoljuk sok mihaszna miért kérdéseinkkel, hanem vizsgáljuk meg magunkat, nem távoldtunk-e el tőle, hiszen mi is királyi papság vagyunk, s miként a felszentelt ószövetségi pap tartózkodási helye Isten közelében, a szent sátorban volt, úgy mi is térjünk vissza őhozzá, s az ÚR újból kegyelmébe fogad. |
| | | |
|El ne távolodjunk Isten kegyelmétől!
339|1217547000|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 59,19 | "Én vagyok!" 3Móz 21,23 |
| |
| Félni fogják az ÚR nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön mint egy sebes folyam, amelyet az ÚR szele korbácsolt föl. | | De a kárpithoz nem mehet be, és az oltárhoz nem közeledhet, mert testi fogyatkozása van. Ne gyalázza meg szent helyemet. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| És félik napnyugottól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét, mikor eljő, mint egy sebes folyóvíz, a melyet az Úr szele hajt. | | Csak a függönyhöz be ne menjen, és az oltárhoz ne közelítsen, mert fogyatkozás van ő benne, hogy meg ne fertőztesse az én szenthelyemet. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Akkor meglátják majd a nyugatiak az Úr nevét, és a keletiek dicsőségét. Mert eljön, mint a sebes folyó, amelyet az Úr viharos szele hajt. | | de ne jöjjön a függöny közelébe és ne közeledjék az oltárhoz. Beteg, ezért nem teheti közönségessé szent dolgaimat, mivel én, az Úr szenteltem meg őket.” |
| |
| Az ÚR Isten a mi megszentelőnk és gyógyítónk; Krisztus azért ment be egyszer s mindenkorra a kárpit mögé, a szentek szentjébe, hogy önmaga feláldozásával teljesen megszüntesse a mi életünk minden fogyatékosságát, s így tegyen alkalmassá a mennyei dicsőségben való részvételre. |
| | | |
|Félni fogják a szent Isten nevét az egész földön
338|1217460600|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 57,11 | "Én vagyok!" 3Móz 22,2 |
| |
| Kitől tartottál és féltél, hogy hazudoznod kell? Miért nem törődtél velem, miért nem gondoltál rám? Talán hallgatok én ősidők óta, azért nem félsz engem?! | | Mondd meg Áronnak és fiainak, hogy vigyázva bánjanak Izráel fiainak szent dolgaival. Meg ne gyalázzák szent nevemet azokkal, amiket ők nekem szentelnek. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál és rólam meg nem emlékezél, szívedre sem vevéd? vagy azért nem félsz engem, hogy hallgatok már régtől fogva? | | Szólj Áronnak és az ő fiainak, hogy tartóztassák meg magokat Izráel fiainak szent adományaitól, hogy meg ne fertőztessék az én szent nevemet azokkal, a miket nékem szentelnek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Kitől rettegtél és kitől féltél, hogy hűtlenül elhagytál, hogy rólam megfeledkeztél, és nem gondoltál rám? Talán, mert hallgattam, s bezártam a szemem, azért nem féltél tőlem? | | „Mondd meg Áronnak és fiainak: Szentelődjenek meg Izrael fiainak szent áldozata által, és ne szentségtelenítsék meg szent nevemet; rám való tekintettel tartsák szentnek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az Úr nem tűri a semmik, a bálványok imádatát az ő népétől; csak az általa megszentelt nép tud neki szolgálni, s hálaáldozataival az Isten szent nevét dicsőíteni; minket megtisztíthatott-e már a Bárány vére? |
| | | |
|A bálványimádás Isten szent nevének gyalázata
337|1217374200|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 54,14 | "Én vagyok!" 3Móz 22,3 |
| |
| Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád. | | Mondd nekik: ha bárki a ti utódaitok közül, bármely nemzedéketekből akkor közelít a szent dolgokhoz, amelyeket Izráel fiai az ÚRnak szentelnek, amikor éppen tisztátalan, azt az embert ki kell irtani előlem. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád. | | Mondd meg nékik: Ha valaki a ti nemzetségetekből, a ti összes magzataitok közül hozzájárul a szent dolgokhoz, a melyeket Izráel fiai szentelnek az Úrnak, mikor rajta van az ő tisztátalansága: az ilyen ember irtassék ki én előlem. Én vagyok az Úr. |
| |
| Igazságosság lesz az alapod, és elkerül a nyomorúság, nem kell hát semmitől félned. Elkerül a rettegés, nem is közelíthet hozzád. | | Ezt mondd nekik: Ha valaki utódaitok közül bármelyik nemzedékben tisztátalan állapotban közeledik a szent áldozatokhoz, amelyet Izrael fiai az Úrnak felajánlanak, az az ember vesszen el színem elől. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az Úristen Krisztus érdeméért igazít meg és szenteli meg életünk, hogy az neki kedves áldozat lehessen; ezért nem félelemből, de önkéntes hálaáldozatként adjuk át szívünket Urunknak! |
| | | |
|Isten igaz igéje szenteli meg életünk
336|1217287800|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 54,4 | "Én vagyok!" 3Móz 22,8 |
| |
| Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé. | | Döglött vagy széttépett állatot nem ehetik, mert tisztátalan lesz általa. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel, és özvegységednek gyalázatáról többé meg nem emlékezel. | | Elhullott vagy széttépett állatot ne egyék, hogy tisztátalanná ne legyen általa. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ne félj, nem fogsz megszégyenülni, ne pirulj, nem ér gyalázat! Sőt elfelejted ifjúkorod szégyenét, és özvegységed gyalázatára nem kell emlékezned többé. | | Elhullott vagy széttépett állatból nem ehet, nehogy tisztátalanná tegye magát általa. Én vagyok az Úr. |
| |
| Az ÚR törvényei a mi testi-lelki egészségünk, tisztaságunk védik; és vétkes életünk minden gyalázatától megtisztít Jézus értünk kiomlott vére, ha őt tartjuk életünk Megváltó Urának! |
| | | |
|Megváltó Urunk megtisztít minden tisztátalanságtól
335|1217201400|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 51,13 | "Én vagyok!" 3Móz 22,9 |
| |
| Elfelejtetted alkotódat, az URat, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek? Miért rettegsz szüntelen, mindennap az elnyomó izzó haragjától, mellyel el akar pusztítani? De hová lesz az elnyomó izzó haragja?! | | Így őrizzék meg, amiket elrendeltem, hogy vétekkel ne terheljék magukat, és meg ne haljanak amiatt, hogy meggyalázzák azokat. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, a ki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja? | | Az én rendelésemet pedig megtartsák, hogy bűnbe ne essenek miatta, és meg ne haljanak a miatt, hogy megrontották azt. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Elfeledkeztél az Úrról, alkotódról, aki kiterjesztette az eget, s megvetette a föld alapjait. Ezért remegsz folyvást, mindennap, sanyargatód haragjától, attól, hogy elveszít téged. De hol van már sanyargatód haragja? | | Tartsátok meg utasításaimat, és ne kövessetek el bűnt. A szent dolgok meggyalázásával kitennétek magatokat a halálnak. Én, az Úr szentelem meg őket. |
| |
| A mi Istenünk nem feledkezik meg teremtményeiről, megment emberek haragjától; hogy ne kellejen ezektől félnünk, így a szent Isten rendelkezései szerint félelem nélkül élhetünk, ha az örök Vagyok a mi megszentelő Urunk! |
| | | |
|Ne feledkezzünk el teremtő és megszentelő Urunkról!
334|1217115000|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 51,12 | "Én vagyok!" 3Móz 22,16 |
| |
| Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut? | | és ne terheljék meg őket bűnös adóssággal az által, hogy esznek szent dolgaikból. Mert én, az ÚR, vagyok a megszentelőjük. |
| |
| Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?! | | Hogy vétkes hamissággal ne terheljék magokat, ha esznek azoknak szent dolgaiból; mert én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök. |
| |
| Én, én magam vagyok a ti vigasztalótok! Miért is félnél hát halandó embertől; ember fiától, aki úgy elhervad, miként a fű? | | Ha ennének belőlük, bűnnel terhelnék magukat, amely visszafizetésre kötelezi őket. Én, az Úr szenteltem meg adományaikat.” |
| |
| Félelem nélküli életünk alapja: mi nem emberektől félünk, hanem Istenünket féljük, aki örök szeretetével megvigasztal és Lelkével megszentel; bűneinket a Krisztusért megbocsátja; Halleluja! |
| | | |
|Vígasztaló és megszentelő Urunk van
333|1217028600|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 51,7 | "Én vagyok!" 3Móz 22,30 |
| |
| Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, mely szívébe zárta tanításomat! Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, szitkozódásuktól ne rendüljetek meg! | | Még aznap egyétek meg, ne hagyjatok belőle reggelre. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek! | | Azon a napon egyétek meg, ne hagyjatok abból reggelig. Én vagyok az Úr. |
| |
| Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, ki szívében viseli tanításom. Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, és ne essetek kétségbe szidalmaik miatt. | | még aznap meg kell enni, és semmit sem hagyhattok meg belőle másnap reggelre. Én vagyok az Úr. |
| |
| Isten igéje legyen életünk zsinórmértéke, még kis dolgokban is; még akkor is, ha emberek emiatt kigúnyolnak, sőt gyaláznak, mert ő a mi Urunk, akinek engedelmeskedünk és szívünkbe zárjuk tanítását! |
| | | |
|Istenünk szavára hallgassunk!
332|1216942200|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 50,10 | "Én vagyok!" 3Móz 22,31 |
| |
| Aki köztetek féli az URat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az ÚR nevében, és támaszkodjon Istenére! | | Tartsátok meg parancsolataimat és éljetek azok szerint. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára? ő, a ki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! | | Tartsátok meg azért az én parancsolataimat, és azokat cselekedjétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Mind, aki közületek féli az Urat, az ő szolgája szavára hallgasson. Ha meg sötétségben jár és nincs világossága, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenére! | | Tartsátok meg parancsaimat és éljetek szerintük. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ki féli közületek az Urat? Aki a szavát is meghallja, komolyan veszi, aszerint él, benne bízik mindenkor, s megtapasztalja majd örökre: az ÚR világosságában él s az ő dicsőségét szemléli... |
| | | |
|Gyakorlati istenfélelem naponként
331|1216855800|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 44,8 | "Én vagyok!" 3Móz 22,32 |
| |
| Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla! | | Ne gyalázzátok meg szent nevemet, hogy megszentelt legyek Izráel fiai között. Én, az ÚR, vagyok a megszentelőtök, |
| |
| Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kőszál, nem tudok! | | És meg ne fertőztessétek az én szent nevemet, hogy megszenteltessem Izráel fiai között. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök, |
| |
| Ne féljetek, ne rettegjetek: Nemde régtől fogva megmondtam és kijelentettem nektek, ti vagytok a tanúim: Van-e más isten rajtam kívül? És van-e más Szikla? Nem tudok róla. | | Ne szentségtelenítsétek meg szent nevemet, hogy szentnek bizonyuljak Izrael fiai között, én az Úr, aki benneteket is megszentellek. |
| |
| Csodálatos kiváltság és felelősséggel járó megbizatás: Isten tanúiként, szentként, félelem nélkül élni e világban és hirdetni az egy örök Isten tetteit, és egykor: "Örök kőszálra állva, A lelkem megpihen, Nyugszom Atyám házába', Jézus kegyelmiben... (EÉ 427,3) |
| | | |
|Isten megszentelt tanúi vagyunk
330|1216769400|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 44,2 | "Én vagyok!" 3Móz 22,33 |
| |
| Ezt mondja az ÚR, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki megsegít: Ne félj szolgám, Jákób, Jesúrún, akit kiválasztottam! | | aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy a ti Istenetek legyek. Én vagyok az ÚR. |
| |
| Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, a ki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam! | | A ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetek legyek néktek. Én vagyok az Úr. |
| |
| Ezt mondja az Úr, aki teremtett, aki anyád méhében alkotott, a gyámolod: Ne félj szolgám, Jákob, Jesurun, akit kiválasztottam. | | Én hoztalak ki titeket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyek: én vagyok az Úr.” |
| |
| Félelem nélküli életre választott ki minket teremtő Istenünk, aki Fia által segít meg és lesz a mi Urunkká. Azzá lett? |
| | | |
|Az ÚR Isten a mi Alkotónk!
329|1216683000|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 43,5 | "Én vagyok!" 3Móz 23,22 |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. | | Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl. Hagyd ott azokat a nyomorultnak és a jövevénynek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek. | | Mikor pedig földetek termését learatjátok: ne arasd le egészen a meződnek széleit, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd; a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. | | Ha elérkezik az aratás országotokban, ne vágd le egészen a földig és ne szedd össze, ami aratáskor ott marad, hanem hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| A mi Istenünk törődik velünk, gondoskodik rólunk és általunk másokról is; kenyeret ad az éhezőknek, a hontalanokat összegyűjti, félelmeinket elveszi - mert ő az ÚR! |
| | | |
|Gondviselő Istenünk van
328|1216596600|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 43,1 | "Én vagyok!" 3Móz 23,43 |
| |
| De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! | | Hadd tudják meg nemzedékeitek, hogy sátrakban adtam lakást Izráel fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! | | Hogy megtudják a ti nemzetségeitek, hogy sátorokban lakattam Izráel fiait, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. | | így utódaitok megtudják, hogy sátorban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Sokak számára jelentenek ezek az igék személyes bátorítást; a mindenható Úristen jelenti ki: gyermeke vagyok, s ez nem az én érdemem, ő szólított nevemen, de én megteszem-e ugyanezt: Én Uram, és én Istenem?! |
| | | |
|Istené vagyok a teremtés, a megváltás és a megszentelés jogán
327|1216510200|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 41,14 | "Én vagyok!" 3Móz 24,22 |
| |
| Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek - így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje -. | | Ugyanaz a törvény legyen nálatok érvényes mind a jövevényre, mind a bennszülöttre, mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje! | | Egy törvény legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a benszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod - az Úr mondja ezt neked -, Izrael Szentje, a te Megváltód. | | Mindenki fölött ugyanúgy ítélkezzenek, akár közületek való, akár idegen, mivel én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson, mert nincs különbség, mindnyájan bűnösek vagyunk, és Jézus a világ Megváltója, de ő csak akkor üdvözít téged, ha a személyes Megváltóddá és életed Urává lesz! |
| | | |
|Megváltó Urunk ítélkezésének törvénye
326|1216423800|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 41,13 | "Én vagyok!" 3Móz 25,17 |
| |
| Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! | | Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek! | | Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Mert én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. | | Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened. |
| |
| Hatalmas Istenünk van, aki csak istenfélelmet vár ember gyermekeitől; mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk, s ez a félelem mentes élet az ő segítségével naponta megtapasztalható valóság lehet a mi számunkra is! |
| | | |
|Ha Istened féled; nem kell félned!
325|1216337400|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 41,10b | "Én vagyok!" 3Móz 25,38 |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. | | Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét és Istenetek legyek. |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy néktek adjam Kanaán földét, és Istenetek legyek néktek. |
| |
| ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét, és Istenetek legyek. |
| |
| Ugyanaz az örömhír csendül fel két ószövetségi igéből; miért félnénk, ha az igéret földjének örököseiként már most is velünk van az, aki örökre velünk lesz; a kérdés csak az, hogy te hol és kivel töltöd az örökkévalóságot? |
| | | |
|Az örök Vagyok lesz velünk; ne csüggedjünk!
324|1216251000|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 41,10a | "Én vagyok!" 3Móz 25,55 |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok, | | Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, akiket Egyiptomból hoztam ki. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| Ne félj, mert én veled vagyok; | | Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, a kiket kihoztam Égyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Ne félj, mert veled vagyok, | | Mert Izrael fiai az én szolgáim; az én szolgáim, mivel én hoztam ki őket Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Az örök Vagyok kijelentése az örök evangélium; ha ő velünk, ki ellenünk, kitől kellene félnünk - ha mi is vele vagyunk?! |
| | | |
|Én, az ÚR: Vagyok veletek!
323|1216164600|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 40,9 | "Én vagyok!" 3Móz 26,1 |
| |
| Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! | | Ne csináljatok magatoknak bálványisteneket. Se faragott képet, se szent oszlopot ne állítsatok magatoknak, kőszobrokat se helyezzetek el országotokban, hogy leboruljatok azok előtt. Mert én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! | | Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak; emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek. Emeld fel hangod! Ne félj! És hirdesd Júda városainak: Nézzétek, a ti Istenetek! | | Ne csináljatok magatoknak bálványokat, ne állítsatok se szobrokat, se emlékoszlopokat, ne emeljetek országotokban jelképes köveket, hogy hódoljatok előttük, mivel én, az Úr vagyok a ti Istenetek. |
| |
| Már az Ószövetség evangélistája meghirdette ezt az egyedül jó hírt: Krisztusban itt az Isten köztünk, ezért nem kell bálvány, a semmi, és semmilyen istenpótlék! |
| | | |
|Evangélium mindenkinek: az ÚR a mi Istenünk!
322|1216078200|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 37,6 | "Én vagyok!" 3Móz 26,2 |
| |
| így szólt hozzájuk Ézsaiás: Mondjátok meg uratoknak: Így szól az ÚR: Ne ijedj meg azoktól a beszédektől, amelyeket hallottál, amelyekkel káromoltak engem az asszír király szolgái! | | Nyugalomnapjaimat tartsátok meg, és szentélyemet tiszteljétek! Én vagyok az ÚR! |
| |
| És monda nékik Ésaiás: Így szóljatok uratoknak: ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem az assiriai király szolgái. | | Az én szombatjaimat megtartsátok, és az én szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr. |
| |
| az így válaszolt nekik: „Mondjátok meg uratoknak: Ezt üzeni az Úr: Ne félj azoktól a szavaktól, amelyeket hallottál, amelyekkel Asszíria királyának szolgái gyaláztak! | | Tartsátok meg szombatjaimat, tiszteljétek szentélyemet. Én vagyok az Úr. |
| |
| A keresztyénekre is érvényes az Isten Tízparancsolata; mai igéinkben az első három kerül elénk: Én vagyok az Úr, a te Istened! 1. Ne legyen más Istened! 2. Ne vedd hiába Istened nevét! 3. Szenteld meg az ünnepnapot! - Ha nem ezeket tesszük, bálványimádók vagyunk! |
| | | |
|Gyalázat helyett: Isten tisztelete
321|1215991800|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 35,4 | "Én vagyok!" 3Móz 26,13 |
| |
| Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, jön Isten, és megfizet, megszabadít benneteket! | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy ne legyetek többé azoknak a szolgái. Összetörtem jármotok fáját, és fölegyenesítve vezettelek benneteket. |
| |
| Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, a ki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy ne legyetek azoknak rabjai, és összetörtem a ti igátok szegeit, és egyenesen járattalak titeket. |
| |
| Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” | | Én vagyok az Úr, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, hogy ne legyetek tovább szolgák. Széttörtem jármotok fáját, és fölemelhetitek fejeteket. |
| |
| A mi Istenünk nem csak a földi rabságból tud megszabadítani, hanem Fia áldozati halála által a bűnből, halálból és a Sátán rabságából is megment, kiszabadít; ha őt Urunknak ismerjük el! |
| | | |
|Jön szabadító Istenünk, ne féljünk!
320|1215905400|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 29,23 | "Én vagyok!" 4Móz 3,13 |
| |
| mert ha gyermekei meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét, és rettegnek Izráel Istenétől. | | Mert minden elsőszülött az enyém! Amikor megöltem Egyiptomban minden elsőszülöttet, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben. Mind az emberé, mind az állaté az enyém legyen. Én vagyok az ÚR! |
| |
| Ha látni fogják gyermekei kezeim munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét. | | Mert enyém minden elsőszülött; a mikor megöltem minden elsőszülöttet Égyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr. |
| |
| mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti a nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve tisztelik Izrael Istenét. | | Mert az enyém minden elsőszülött. Azon a napon, amelyen Egyiptom földjén minden elsőszülöttre lesújtottam, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben, embert s állatot egyaránt. Az enyémek. Az Úr vagyok!” |
| |
| S Isten minden alkotására igényt tart; magának szentelt minket, az ő tulajdonai vagyunk a teremtés, a megváltás és megszentelés jogán; s csak azt várja tőlünk, hogy szentnek tartsuk őt, s egész életünkkel dicsőítsük és magasztaljuk szent nevét! |
| | | |
|A szent Isten a mi Urunk!
319|1215819000|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 28,19 | "Én vagyok!" 4Móz 3,45 |
| |
| Valahányszor megjön, elragad benneteket. Mert megjön minden reggel, sőt nappal is, éjjel is. Akkor a folytonos rettegés majd megérteti veletek a kijelentést! | | Vedd külön a lévitákat Izráel fiainak minden elsőszülöttje helyett, és a léviták állatait azok állatai helyett, és legyenek a léviták az enyéim. Én vagyok az ÚR! |
| |
| S a hányszor eljő, elragad titeket; mert minden reggel eljő, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást; | | Válaszd a lévitákat az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett; és a léviták barmait az ő barmaik helyett, és legyenek enyéim a léviták. Én vagyok az Úr. |
| |
| Valahányszor eljön, elér titeket. Mert eljön majd reggelenként, sőt éjjel is, nappal is eljön. Micsoda rémületet fog majd kelteni, ha egyáltalán lesz, aki megérti jelentését! | | „Vedd a levitákat Izrael fiainak elsőszülöttei helyett, s a leviták barmait barmaik helyett, legyenek a leviták az enyéim - az Úr vagyok. |
| |
| Minden lélek az enyém, mondja az Úr, és az elsőszülötteket a lévitákkal lehetett kiváltani az ő szolgálatára; mi valamennyien Isten gyermekei vagyunk, mert megváltattunk Jézus vére árán, ha elfogadtuk az ő váltsághalálát a mi bűneinkért; ezért neki szolgálunk, őt követjük egész életünkben, félelem nélkül! |
| | | |
|Akik az Úréi, nem rettegnek!
318|1215732600|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 26,11 | "Én vagyok!" 4Móz 10,10 |
| |
| URam, fölemelted kezedet, de nem látják. Majd meglátják, hogy féltőn szereted népedet, és megszégyenülnek: tűz emészti meg ellenségeidet. | | Fújjátok meg ezeket a harsonákat az öröm napjain, az ünnepeken és a hónapok kezdetén, amikor égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattok be, és emlékeztetni fogják Istent rátok. Én vagyok az ÚR, a ti Istenetek. |
| |
| Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet. | | A ti vígasságtoknak napján, és a ti ünnepeiteken, és a ti hónapjaitok kezdetén is fújjátok meg a kürtöket, a ti egészen égőáldozataitokra, és a ti hálaáldozatitokra: és lesznek néktek emlékeztetőül a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Uram, magasra emeled a kezed, de ők nem látják meg. Majd egyszer meglátják, mennyire szereted ezt a népet, és megszégyenülnek; az ellenségeidnek készített tűz megemészti őket. | | Örömünnepeitek alkalmával, ünnepnapjaitokon és újhold idején égő- és közösségi áldozataitokra fújjátok meg a kürtöket, hogy Istenetek figyelmét magatokra irányítsátok. Az Úr vagyok, a ti Istenetek.” |
| |
| A mi Istenünk nagyon szereti gyermekeit; a legszebb ajándék a hálás szív, amely mindenkor, mindenhol, mindenért tudja őt magasztalni, imádni, dicsőíteni! |
| | | |
|Dicsőítsük Istenünket ünnepeinken!
317|1215646200|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 25,3 | "Én vagyok!" 4Móz 15,41a |
| |
| Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa. | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. |
| |
| Ezért dicsőítnek téged erős népek, erőszakos pogányok városai félnek téged! | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. |
| |
| Ezért erős népek áldanak, s a hatalmas nemzetek városai félik a neved. | | Az Úr vagyok, a ti Istenetek, aki kivezettelek benneteket Egyiptom földjéről, hogy Istenetek legyek, |
| |
| Erős várunk az Úristen, aki kihozott minket a bűn mélységéből Isten gyermekeinek szabadságára és megerősít hitünkben! |
| | | |
|Dicsőítsük szabadító Istenünket!
315|1215559800|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 19,17 | "Én vagyok!" 4Móz 15,41b |
| |
| Egyiptom rettegni fog Júdától: ha csak említik is előtte, már retteg a Seregek URának végzésétől, amelyet ellene hozott | | Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És Júda földe félelmére lesz Égyiptomnak, valaki csak említi azt előtte, már fél, a seregek Urának tanácsáért, a melyet Ő végzett felőle. | | Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Akkor Júda földje rémületére lesz Egyiptomnak, ha csak említi is valaki, már megijed Egyiptom attól, amit a Seregek Ura határozott ellene. | | én, az Úr, a ti Istenetek.” |
| |
| Tamás apostol őszinte vallomása mindannyiunké lehet, ha engedjük, hogy kételkedésünket és félelmünket maga a feltámadott Úr győzze le, s ő élő hitet teremt bennünk. |
| | | |
|Én Uram és én Istenem!
314|1215473400|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 19,16 | "Én vagyok!" 4Móz 18,20 |
| |
| Azon a napon olyan lesz Egyiptom, mint az asszonyok: borzadni és rettegni fog a Seregek URa fölemelt kezétől, mert fölemeli ellene. | | Azután ezt mondta az ÚR Áronnak: Földjükből nem kapsz örökséget, és nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között. |
| |
| Ama napon olyan lesz Égyiptom, mint az asszonyok, retteg és fél a seregek Ura kezének felemelésétől, a melyet fölemel ellene. | | Monda pedig az Úr Áronnak: Az ő földjökből örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz néked ő közöttök: Én vagyok a te osztályrészed és a te örökséged Izráel fiai között. |
| |
| Azon a napon az egyiptomiak olyanok lesznek, mint az asszonyok: félni fognak és rettegni, amikor a Seregek Ura fölemeli ellenük a kezét. | | Aztán ezt mondta az Úr Áronnak: „Az ő földjükön ne legyen birtokod és semmi osztályrészed; én vagyok a te örökséged Izrael fiai között. |
| |
| Izráel népének ellenségei az Úrtól félnek, mert megismerték a Seregek Ura hatalmas erejét, ám az ő szolgáinak, választottainak nem ellensége, hanem öröksége az Úristen; ezért benne bíznak! |
| | | |
|Az Úr a mi örökségünk!
313|1215387000|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 12,2 | "Én vagyok!" 5Móz 5,6 |
| |
| Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. |
| |
| Ímé, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! | | Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéből, a szolgálatnak házából. |
| |
| Nézzétek: Isten az üdvösségem! Bizalom tölt el, s nincs bennem félelem, mert az Úr az erősségem, a dicsőítő énekem, és az üdvösségem. | | „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából. |
| | | |
| |
| A mi szabadító Istenünk kihoz és megment a bűn rabságából, az örök Vagyok velünk van mindnkor s üdvösséget ad, ezért őt dicsőítsük örökké! |
| | | |
|Isten kiszabadít a bűn szolgaságából
312|1215300600|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 11,3 | "Én vagyok!" 5Móz 5,9 |
| |
| Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, | | Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. |
| |
| És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: | | Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek; |
| |
| s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, | | Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. |
| |
| A próféta az eljövendő Messiásról szólt, akit mi Urunknak és Istenünknek vallhatunk; őt szerethetjük, s akkor ezer ízig; tehát örökkön-örökké megtapasztaljuk kegyelmét és irgalmas szeretetét; ezért ne legyünk a magunk csinálta bálványok imádói, istenítői! |
| | | |
|Bálványimádat helyett: Isten imádása
311|1215214200|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 8,13 | "Én vagyok!" 5Móz 29,5 |
| |
| A Seregek URát tartsátok szentnek, őt féljétek, tőle rettegjetek, | | kenyeret nem ettetek, bort és szeszes italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én, az ÚR vagyok a ti Istenetek. |
| |
| A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! | | Kenyeret nem ettetek, sem bort, sem részegítő italt nem ittatok, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| A Seregek Urát - őt valljátok Szentnek, csak tőle féljetek, csak tőle remegjetek. | | Nem volt kenyeretek enni, sem borotok vagy szeszes italotok inni, hogy fölismerjétek: én, az Úr, a ti Istenetek vagyok. |
| |
| Izráel választott népének Ura a mi Istenünk, őt Jézusban ismerhetjük fel, aki testét és véret áldozta érettünk; hogy mi is Isten gyermekeivé lehessünk a benne való hit által, így nem kell félnünk Teremtő, Megváltó és Megszentelő Urunktól! |
| | | |
|A Seregek Ura a mi Istenünk
310|1215127800|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 10,24 | "Én vagyok!" 5Móz 32,39 |
| |
| Ezért így szólt az Úr, a Seregek URa: Ne félj népem, Sion lakója, Asszíriától, ha megver bottal, és rád emeli vesszejét, mint Egyiptom tette. | | Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből. |
| |
| Azért így szól az Úr, a seregeknek Ura: Ne félj népem, Sionnak lakosa, az Assiriabeli királytól! bár botjával megver tégedet és pálczáját felemeli rád, miként Égyiptom egykoron; | | Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson. |
| |
| Ezt mondja a Seregek Ura: „Ne félj Asszíriától, népem, Sion lakója! Vesszővel ver ugyan, és fölemeli botját ellened, | | Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, S nincs más Isten rajtam kívül! Ölök és életre keltek, Lesújtok és gyógyítok. (Nincs, aki kimenthetne kezemből!) |
| |
| Nincs más Isten, csak ő; megöl és megelevenít, szuverén Úr, őt féljük egyedül, ne emberekbe, népekbe vessük bizodalmunk, az ő kezébe tegyük le életünk, s megtapasztaljuk: Fia által Megmentőnk és Megszabadítók a mindenség Ura és Istene! |
| | | |
|Az ÚR Isten az élet és halál Ura!
309|1215041400|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 9,6 | "Én vagyok!" Bír 6,10 |
| |
| Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt! | | és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra. |
| |
| Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt! | | És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra. |
| |
| Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete. | | Így szóltam hozzátok: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok. Ti azonban nem hallgattatok szavamra.” |
| |
| Hétszáz évvel születése előtt felhangzott a Messiásról szóló prófécia, aki a béke fejedelme; s Atyjának féltő szeretete félelmet űző erő; ezért hallgassunk az Úrra, s ne imádjunk bálvány isteneket mi sem! |
| | | |
|Jön a Messiás; ne legyen más istened!
308|1214955000|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 8,12 | "Én vagyok!" 1Kir 20,13 |
| |
| Ne mondjátok összeesküvésnek mindazt, amit ez a nép összeesküvésnek mond, amitől fél, attól ne féljetek, és ne rettegjetek! | | Akkor egy próféta lépett Aháb izráeli király elé, és így szólt: Ezt mondja az ÚR! Látod ezt a nagy tömeget? Én ma a kezedbe adom ezt, és akkor megtudod, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Ti ne mondjátok összeesküvésnek, valamit e nép összeesküvésnek mond, és félelme szerint ne féljetek és ne rettegjetek; | | És ímé egy próféta méne Akhábhoz, az Izráel királyához, a ki ezt mondá: Azt mondja az Úr: Avagy nem láttad-é mindezt a nagy sokaságot: ímé e mai napon kezedbe adom azt, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Ti ne mondjátok összeesküvésnek, amit ez a nép összeesküvésnek mond. És amitől fél, attól ne féljetek és ne remegjetek. | | Egyszer csak próféta járult Izrael királya, Acháb elé, és azt mondta: „Ezt mondja az Úr: Látod ezt a hatalmas sereget? Nos, még ma kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” |
| |
| Minden ember megtudja majd és kénytelen lesz elismerni, hogy egyedül Isten a mindenség Ura; de ezt a benne hívők már megtapasztalják naponta és Uruk kegyelméből élnek félelem nélkül örökké; az egyedüli út hozzá: az Úr Jézus Krisztus! |
| | | |
|A Seregek Urát féljétek; ő az ÚR!
307|1214868600|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Ézs 7,4 | "Én vagyok!" 1Kir 20,28 |
| |
| és mondd meg neki: Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt, az arámi Recínnek és Remaljá fiának a haragja miatt! | | Akkor előlépett az Isten embere, és ezt mondta Izráel királyának: Így szól az ÚR: Mivel azt mondták az arámok, hogy az ÚR a hegyek istene, de a völgyeknek nem istene, azért ezt az egész nagy tömeget a kezedbe adom, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| És mondd néki: Vigyázz és légy nyugodt; ne félj! és meg ne lágyuljon szíved e két füstölgő üszögdarab miatt, Reczinnek és Sziriának, és Remalja fiának felgerjedett haragja miatt! | | Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izráel királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért mert a Siriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is: mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| És ezt mondd majd neki: Vigyázz, őrizd meg nyugalmadat és ne félj! Ne remegjen a szíved ennek a két fadarabnak füstölgő zsarátnokától, | | Akkor előlépett Isten egy embere és azt mondta Izrael királyának: „Ezt mondja az Úr: Mivel Arám azt állítja, hogy az Úr hegynek Istene, nem síkságnak Istene, azért ezt az egész töméntelen sereget a kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” |
| |
| Isten terve minden körülmények között megvalósul, s ehhez akár idegen, őt nem ismerő népeket is felhasználhat, hogy megdicsőítse szent nevét közöttük, s mindenek megtudják: egyedül az ÚR az Isten! |
| | | |
|Isten a történelem és minden nép Ura!
306|1214782200|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Préd 8,13 | "Én vagyok!" Zsolt 46,11 |
| |
| A bűnösnek azonban nem lesz jó dolga, és élete nem nyúlik hosszúra, mint az árnyék, mivel nem féli az Istent. | | Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld |
| |
| A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbítja meg az ő életét, olyan lesz, mint az árnyék, mert nem rettegi az Istennek orczáját. | | Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön. |
| |
| A gonosznak nem lesz jó sora, és nem fogja napjait megnyújtani, mint az árnyékot, mivel nem fél az Istentől. | | Álljatok meg és ismerjétek el: Én vagyok az Isten! Fönséges a népek fölött, fönséges a föld felett. |
| |
| Nemcsak a prédikátor tudta ezt, de mi is tudhatjuk Isten írott és hirdetett igéjéből; csak aki elismeri őt Urának és Istenének s benne hisz, annak lesz jó dolga nála örökké, és annak már most is erős vára az Úristen s őt magasztalja vég nélkül! |
| | | |
|Az istenfélőknek lesz jó dolga...
305|1214695800|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Préd 5,6 | "Én vagyok!" Zsolt 50,7 |
| |
| Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság. Ezért féld az Istent! | | Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én! |
| |
| Mert a sok álomban a hiábavalóság is és a beszéd is sok; hanem az Istent féljed. | | Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened. |
| |
| Ennyi álom, ennyi hiábavalóság; sok a szóbeszéd és a szélkergetés. Tehát féld az Istent! | | Halld meg, népem, beszélni fogok, Izrael, ellened tanúskodom. én az Isten, a te Istened. |
| |
| Isten népe Urára figyel, az ő szavát hallgatja és megfogadja intéseit; ez a gyakorlati istenfélelem; szólj Uram, mert hallja a te szolgád! |
| | | |
|Istent félni és őt hallgatni
304|1214609400|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 29,25 | "Én vagyok!" Zsolt 50,21 |
| |
| Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál. | | Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem! |
| |
| Az emberektől való félelem tőrt vet; de a ki bízik az Úrban, kiemeltetik. | | Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom azokat. |
| |
| Az emberfélelem kelepcét állít fel, de aki az Úrban bízik, védelmet lel. | | Ezt művelted, és én hallgassak? Vélted, hogy hozzád hasonló vagyok? |
| |
| A főparancsolat: - Én vagyok az Úr, a te Istened, ne legyen más istened! - ellen vét mindenki, aki nem az Urat féli, nem benne bízik teljes szívvel, hanem mindkét kőtáblát két lábbal tapossa mindennapi életében; az Isten oltalma helyett feddését, ítélő szavát hallhatja! |
| | | |
|A két kőtábla igéinek megvetése
303|1214523000|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 24,21 | "Én vagyok!" Zsolt 81,11 |
| |
| Féljed, fiam, az URat és a királyt, és felforgatók közé ne keveredj! | | Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm! |
| |
| Féld az Urat, fiam, és a királyt; a pártütők közé ne elegyedjél. | | Én, az Úr vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptom földéről: nyisd szét a te szájad és betöltöm azt. |
| |
| Fiam, tiszteld az Urat és a királyt; sem egyik, sem másik ellen ne lázadj fel! | | Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptomból. Nyisd ki a szádat és én teletöltöm. |
| |
| Péter tanítja: "az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek"; Isten a választott nép királya, de ők földi királyt akartak, mert az Urat vetették meg, - ő a mi szabadítónk és megtartónk is; egyedül őt imádjuk! |
| | | |
|Minden hatalom Istentől van
302|1214436600|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 23,17 | "Én vagyok!" Ézs 27,3 |
| |
| Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az URat féld mindennap, | | Én, az ÚR vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa. |
| |
| Ne irígykedjék a te szíved a bűnösökre; hanem az Úr félelmében légy egész napon; | | Én, az Úr, őrízem azt, minden szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megőrzöm azt; |
| |
| Ne a bűnösök miatt gerjedjen föl szíved, inkább minden nap az Úr félelmében! | | Én, az Úr vagyok az őrzője, folyton-folyvást öntözöm, nehogy lehulljon a lombja. Éjjel-nappal őrködöm felette. |
| |
| A mi önként vállalt életformánk az állandó istenfélelem, mert Istent félnünk és szeretnünk kell s csak benne bíznunk; ámde ő teremtményeit kérésük nélkül is felügyeli s megőrzi minden veszélytől, hogy szent neve dicsőségére élhessenek! |
| | | |
|Non-stop istenfélelem és emberőrizet
301|1214350200|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 21,15 | "Én vagyok!" Ézs 41,4a |
| |
| Az igaznak öröm, ha a törvény jut érvényre, de a gonosztevőnek rettegés. | | Ki tette, ki vitte véghez ezt? Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az ÚR, vagyok az első, |
| |
| Vígasság az igaznak igazat cselekedni; de ijedelem a hamisság cselekedőinek. | | Ki tette és vitte végbe ezt? A ki elhívja eleitől fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az első |
| |
| Igazságot tenni öröm az igaznak, de nagy ijedelem a gonosztevőknek. | | Ki határozta el, s ki vitte ezt végbe? Az, aki kezdettől fogva szólította a nemzeteket. Én, az Úr, az első, |
| |
| Az egyetlen Úr igazságot cselekszik, ettől rettegnek mindazok, akik nem őt tartják az igaz Istennek, aki az alfa és az ómega; az örök Vagyok. |
| | | |
|A nemzetek alkotója tesz igazságot!
300|1214263800|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 19,23 | "Én vagyok!" Ézs 41,4b |
| |
| Az ÚR félelme életet jelent: az ember elégedetten alszik, nem éri veszedelem | | és én mindvégig ugyanaz vagyok. |
| |
| Az Úrnak félelme életre visz; és az ilyen megelégedve tölti az éjet, gonoszszal nem illettetik. | | és utolsókkal is az vagyok én! |
| |
| Az Úrnak félelme életben tart, van mit ennie az embernek, s nem kell rettegnie bajtól. | | aki még az utolsók közt is ugyanaz vagyok.” |
| |
| Az örök Vagyok személyébe vetett élő hitünknek e világi következményei is vannak; ő a mi gondviselő Istenünk, erős várunk, s ha ő velünk, ki ellenünk, az Úr a mi oltalmunk! |
| | | |
|Az istenfélelem következményei
299|1214177400|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 10,24 | "Én vagyok!" Ézs 41,10a |
| |
| Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül. | | Ne félj, mert én veled vagyok, |
| |
| A mitől retteg az istentelen, az esik ő rajta; a mit pedig kivánnak az igazak, meg lesz. | | Ne félj, mert én veled vagyok; |
| |
| A gonoszt utoléri, amitől retteg, amit az igazak kívánnak, az osztályrészük lesz. | | Ne félj, mert veled vagyok, |
| |
| Az ÚR Isten, Krisztus érdeméért ingyen, kegyelemből, hit által megigazítja a megtérő bűnöst, ezért nem retteg többé, mert vele marad örökké teremtő, megváltó és megszentelő Istene; az örök Vagyok! |
| | | |
|A megigazult ember nem fél!
298|1214091000|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 3,25 | "Én vagyok!" Ézs 41,10b |
| |
| Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. | | ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. |
| |
| Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától, ha eljő; | | ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak. |
| |
| Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. | | ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom. |
| |
| Az Úr Jézus van az Atya jobbján, ezért ő a mi Támogatónk; mi félnivalónk lenne, ha hiszünk benne, vele mindíg győzhetünk, mert ő legyőzte a bűn, halál és Sátán hatalmát! |
| | | |
|Ne félj, mert Isten támogat!
297|1214004600|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 3,24 | "Én vagyok!" Ézs 42,8 |
| |
| Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. | | Én vagyok az ÚR, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| |
| Mikor lefekszel, nem rettegsz; hanem lefekszel és gyönyörűséges lesz a te álmod. | | Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak. |
| |
| Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. | | Én vagyok az Úr, ez a nevem! Dicsőségemet nem engedem át másnak, sem tiszteletemet a bálványoknak. |
| |
| Mindenkor imádjuk és dicsőítsük Urunk és Istenünk háromszor szent nevét, mely minden névnél nagyobb és előtte meghajol minden teremtménye, s a bálványok semmivé lesznek ítéletétől; de akit szeret az Úr, annak álmában is ad eleget; ezért gyönyörködjünk az Úrban! |
| | | |
|Isten neve oly csodálatos!
295|1213918200|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 3,7 | "Én vagyok!" Ézs 43,2 |
| |
| Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat! | | Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. |
| |
| Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól. | | Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. |
| |
| Ne tartsd magadat bölcsnek, inkább féld az Urat és kerüld a rosszat! | | Ha tengereken kelsz át, veled leszek; és ha folyókon, nem borítanak el, ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. |
| |
| Ne félj, az Úr veled van minden körülmények között; ha féled őt, isteni bölcsességgel ajándékoz meg, így elkerülheted a rosszat, s a természet őselemei sem vehetnek rajtad diadalmat. |
| | | |
|Semmi sem választhat el Isten szeretetétől!
294|1213831800|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 1,29 | "Én vagyok!" Ézs 43,3 |
| |
| mert gyűlölték a tudást, és nem az ÚR félelmét választották; | | Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. |
| |
| Azért hogy gyűlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották. | | Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted. |
| |
| Mivel gyűlöletes volt előttük a belátás, és az Úr félelmét kevésre becsülték, | | Mert én, az Úr vagyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód. Váltságodul odaadom Egyiptomot, Kust és Szebát cserébe érted. |
| |
| Megváltó, Szabadító Istenünk van, aki Fiát adta oda értünk a keresztre; ne gyűlöljük őt, hanem válasszuk az istenfélelmet, s ezért az örök váltságért dicsőítsük Urunkat mindenkor! |
| | | |
|A mi Istenünket, az Urat féljük!
293|1213745400|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Péld 1,26 | "Én vagyok!" Ézs 43,5 |
| |
| ezért én is nevetek majd a bajotokon, kigúnyollak, ha eljön, amitől rettegtek, | | Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. |
| |
| Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljő az, a mitől féltek. | | Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek. |
| |
| Ezért most én is nevetek bajotokon, gúnyolódom, ha hatalmába kerít titeket a rettegés, | | Ne félj hát, mert veled vagyok! Napkeletről idehozom nemzetségedet, és összegyűjtelek napnyugatról. |
| |
| Az istenfélelmet elutasítók számára rettegést okoz az ÚR igéje, de az ő népe örömüzenetet kap: nem kell félniük már most sem, mert az örök Vagyok örökkévaló jelenlétét igéri gyermekei számára, s magához gyűjti őket örökkévaló országába! |
| | | |
|Isten igéje reményt vagy rettegést hordoz
292|1213659000|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 130,4 | "Én vagyok!" Ézs 43,10 |
| |
| De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. | | Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. |
| |
| Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged! | | Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! |
| |
| Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged. | | Magatok vagytok a tanúim - mondja az Úr, a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy az emberek megtudják és higgyenek nekem, és megértsék, hogy én vagyok. Előttem isten nem alkottatott, és utánam sem támad soha. |
| |
| Akik már megtapasztaltuk a bűnbocsánat örömét, tanúskodjunk erről az emberek között, hogy sokan megismerjék az Urat, higgyenek benne és megértsék; nincs más Isten e világon, csak a Jézus Krisztus Atyja, aki által mi is az ő gyermekei lettünk! |
| | | |
|Az ÚR a bocsánat Istene!
291|1213572600|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 119,161 | "Én vagyok!" Ézs 43,11 |
| |
| Fejedelmek üldöznek ok nélkül, de szívemet csak igéd rettentheti meg. | | Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. |
| |
| A fejedelmek ok nélkül üldöztek engem; de a te igédtől félt az én szívem. | | Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító! |
| |
| A fejedelmek ok nélkül üldöznek, de szívem csak a te szavadat féli. | | Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító. |
| |
| Ne emberektől féljünk, hanem az Urat féljük, mert kizárólag csak ő tud minket megszabadítani a bűnből, halálból, s az ördög hatalmából; ezért: életem, Jézus, egyedül te töltsd be! |
| | | |
|A szabadító ÚR igéjére hallgassunk!
290|1213486200|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 119,120 | "Én vagyok!" Ézs 43,12 |
| |
| Megborzadt a testem, mert rettegek tőled, félek ítéleteidtől. | | Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, hogy én Isten vagyok. |
| |
| Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől. | | Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. |
| |
| Testem remeg előtted a félelemtől, reszketve nézem ítéletedet. | | Én hirdettem előre és hoztam szabadulást, én nyilatkoztattam ki, amikor még nem volt idegen isten körötökben. Ti vagytok a tanúim - mondja az Úr. |
| |
| Tanúskodjunk az igazságról és az Igazról, amit megtapasztalunk és átélünk naponta: az ÚR a mi Istenünk, aki Fiában Atyánk lett, nem idegen és nem félelmetes, hanem úgy szeret minket, hogy egyszülött Fiát adta értünk a keresztre; s a Bíró, mielőtt ítélne, eljött meghalni érted! - Érted? |
| | | |
|Legyünk az ÚR Isten tanúi!
289|1213399800|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne Félj!" Zsolt 118,6 | "Én vagyok!" Ézs 43,15 |
| |
| Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? | | Én, az ÚR, vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok. |
| |
| Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember? | | Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. |
| |
| Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? | | Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. |
| |
| Ha Isten a mi életünk királya és Teremtője; nem kell félnünk teremtménytől, s ha ő velünk, ki ellenünk, az Úr a mi oltalmunk! |
| | | |
|Az Urat féljük, ne az emberektől féljünk!
288|1213313400|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 116,3 | "Én vagyok!" Ézs 43,25 |
| |
| Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok. | | Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. |
| |
| Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam. | | Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg! |
| |
| Körülvettek a halál kötelékei s az alvilág csapdái; elmerültem a nyomorban és a félelemben. | | Én magam vagyok az, aki ezeket mind eltörlöm, és bűneidre nem emlékezem többé. |
| |
| Félelem mentes életünk szilárd alapja a halál közelében is: az örökkévaló Isten önmaáért könyörül meg rajtunk! Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! |
| | | |
|Az örök Vagyok: bűntörlő Isten!
287|1213227000|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 112,8 | "Én vagyok!" Ézs 44,6 |
| |
| Rendületlen a szíve, nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire. | | Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. |
| |
| Rendületlen az ő szíve; nem fél, míglen ellenségeire lenéz. | | Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten. |
| |
| Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak. | | Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten. |
| |
| Van sok magunk kreálta bálványisten, de aki életének a Megváltó Úr lett az egyedüli királya, annak rendületlen a szíve minden körülmény között; mert elvette a bűn, sátán és halál által okozott félelmeket az egyedül örökkévaló Isten. |
| | | |
|Nem fél az, akinek megváltó Ura van!
286|1213140600|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 112,7 | "Én vagyok!" Ézs 45,3 |
| |
| Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az ÚRban. | | Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az ÚR, aki téged néven szólított, Izráel Istene. |
| |
| Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó. | | Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, a ki téged neveden hívtalak, Izráel Istene. |
| |
| Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél. | | Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak. |
| |
| Tudd meg; az örök Vagyok neveden szólított, bízz benne, ismerd meg őt, legdrágább kincsét, egyszülött Fiát adta érted a keresztre, hogy te is megszólítsd őt: Én Uram, és én Istenem! |
| | | |
|Féld az Urat, aki neveden szólított!
285|1213054200|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 111,9 | "Én vagyok!" Ézs 45,5 |
| |
| Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent és félelmes az ő neve. | | Én vagyok az ÚR, nincs más, nincs isten rajtam kívül! Én öveztelek föl, noha nem ismertél. |
| |
| Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes az ő neve. | | Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! felöveztelek téged, bár nem ismerél. |
| |
| Népének megváltást küldött, szövetségét minden időkre kötötte, szent és magasztos a neve. | | Én vagyok az Úr, és senki más! Rajtam kívül nincs más isten. Bár nem ismersz, mégis felövezlek, |
| |
| Ismered-e őt? Fiában ismertette meg magát, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem félelem nélkül éljen már itt az örök Vagyokkal, s majd örökké, elrendelt szövetsége szerint az ő dicsőségében. |
| | | |
|A Megváltó ÚR a mi Istenünk!
284|1212967800|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 102,16 | "Én vagyok!" Ézs 45,6 |
| |
| Félik majd, URam, nevedet a népek, és a föld királyai dicsőségedet, | | Hadd tudják meg napkelettől napnyugatig, hogy nincs más rajtam kívül, én vagyok az ÚR, nincs más! |
| |
| És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet; | | Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam kivül; én vagyok az Úr és több nincsen! |
| |
| Akkor majd félik a pogányok az Úr nevét, és a föld minden királya meghajol Fölséged előtt: | | hogy napkelettől napnyugatig megtudják: rajtam kívül nincsen más.” Én vagyok az Úr, és senki más! |
| |
| Minden nép számára nyilvánvalóvá lesz, nincs más Isten, csak az örök Vagyok, s félik az ő szent nevét, és imádják Teremtő, Megváltó, Megszentelő Istenüket! |
| | | |
|A pogányok is megtudják: az ÚR az Isten!
283|1212881400|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 99,3 | "Én vagyok!" Ézs 45,18 |
| |
| Magasztalják nagy és félelmes nevét, mert szent ő! | | Ezt mondja az ÚR, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR, nincs más! |
| |
| Tiszteljék a te nagy és rettenetes nevedet, - szent az! | | Mert így szól az Úr, a ki az egeket teremté; Ő az Isten, a ki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá: Én vagyok az Úr és több nincsen! |
| |
| dicsőítsék nagy és félelmetes neved, mert szent és hatalmas vagy! | | Mert ezt mondja az Úr, aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki megalkotta és létrehozta, s fenn is tartja a földet, mert nem a zűrzavarnak teremtette, hanem hogy lakjanak rajta: „Én vagyok az Úr és nincsen más. |
| |
| Az örök Vagyok önkijelentését vegyük halálosan komolyan, mert örök életünk függ attól, hogy Urunknak valljuk-e őt; Teremtő, Megváltó, Megszentelő Istenünket; őt imádjuk, dicsőítsük, féljük és szeressük! |
| | | |
|Az ÚR a mi Istenünk; szent az ő neve!
282|1212795000|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 91,5 | "Én vagyok!" Ézs 45,22 |
| |
| Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, | | Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! |
| |
| Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; | | Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több! |
| |
| Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; | | Térjetek hozzám és megszabadultok, ti, határai a földnek, mind! Mert én vagyok az Isten, és nincsen más. |
| |
| A földön élő minden emberhez szól Isten felhívása, aki hozzá tér meg, az semmitől és senkitől nem fél, mert ő az egyetlen, örökkévaló, igaz Isten! |
| | | |
|Ha megtérünk Istenhez, nem kell félnünk!
280|1212622200|dynamic| - Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 86,11 | "Én vagyok!" Ézs 48,12a |
| |
| Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet. | | Hallgass rám, Jákób! Izráel, akit elhívtam! Én vagyok az első, |
| |
| Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet. | | Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első |
| |
| Mutasd meg utadat, Uram, hogy igazságod szerint járjak; irányítsd szívemet, hogy félje nevedet! | | Hallgass rám, Jákob, s meghívottam, Izrael! Én vagyok az első, |
| |
| Párbeszéd Istennel; ez az istenfélő emberi életforma lényege, s ő meghallja szavunk és válaszol; kérése létkérdés számunkra: rá hallgassunk egyedül! |
| | | |
|Az ember és az Isten kérése
279|1212535800|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 78,53 | "Én vagyok!" Ézs 48,12b |
| |
| Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el. | | az utolsó is én vagyok! |
| |
| És vezeté őket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger. | | és én az utolsó. |
| |
| Biztosan vezette őket, hogy ne tévelyegjenek, s ellenségeiket elnyelte a tenger. | | és én vagyok az utolsó. |
| |
| A jó pásztor nem hagyja cserben nyáját, ellenség támadásakor is vezeti őket a szabadulás útján; ő az örök vagyok, az alfa és az ómega, a kezdet és a vég! |
| | | |
|Az ÚR a mi őriző pásztorunk!
278|1212449400|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 65,6 | "Én vagyok!" Ézs 48,17 |
| |
| Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk! Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken, | | Ezt mondja az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. |
| |
| Csodálatos dolgokat szólasz nékünk a te igazságodban, idvességünknek Istene; e föld minden szélének és a messze tengernek bizodalma; | | Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell. |
| |
| Igazságosságodban meghallgatsz minket, Istenünk, segítőnk, s megrendítő, fönséges jeleket adsz. Te vagy a föld határainak reménye, s reménysége a távoli partoknak. | | Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: Én az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, ami arra az útra vezet, amelyen járnod kell. |
| |
| Fedezzük fel Urunk tanításait életünkben; vezetését és önkijelentését, mert ki kétkedőn kutatja őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az ÚR, megfejti önmagát! |
| | | |
|Az istenfélőknek kijelenti magát az ÚR!
276|1211758200|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 53,6 | "Én vagyok!" Jer 3,14 |
| |
| hogy majd egyszer igen megrettennek, akik addig nem rettegtek! Mert szétszórja Isten támadóid csontjait, megszégyeníted őket, mert Isten megvetette őket. | | Térjetek meg, elpártolt fiaim! - így szól az ÚR - mert én vagyok Uratok. Kiválasztok közületek városonként egyet, nemzetségenként kettőt, és elviszlek benneteket a Sionra. |
| |
| Ott félnek nagy félelemmel, a hol nincsen félelem; mert az Isten elszéleszti azoknak tetemeit, a kik tábort járnak ellened; megszégyeníted azokat, mert az Isten megveti őket. | | Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek, és magamhoz veszlek titeket, egyet egy városból, kettőt egy nemzetségből, és beviszlek titeket Sionba. |
| | | |
| |
| Akkor majd rettegés veri őket, amilyen váratlan rettegés még nem volt. Akik hűtlenek lettek, azoknak csontját szétszórta az Úr, megszégyenültek, mivel Isten elvetette őket. | | Térjetek vissza hozzám, elpártolt fiaim - mondja az Úr -, mert egyedül én vagyok a ti Uratok. Magamhoz veszlek benneteket, egyet egy városból és kettőt egy nemzetségből, és visszaviszlek benneteket Sionba. |
| |
| Isten szétszórja népe ellenségeit örökre, de összegyűjti az övéit, ha megtérnek őhozzá és vele lesznek örökké, s nem kell félniük sohasem. |
| | | |
|Szétszóratás vagy összegyűjtés
272|1211671800|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 49,17 | "Én vagyok!" Jer 9,23 |
| |
| Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában. | | Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az ÚR! |
| |
| Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha megöregbül házának dicsősége; | | Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr. |
| |
| Ne méltatlankodj hát, ha valaki gazdag, és ha házának fénye gyarapszik! | | hanem aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy van benne értő lélek és ismer engem, mert én vagyok az Úr, és én kegyelemben, igazságban és hűségben kormányozom a földet; ezekben lelem kedvemet - mondja az Úr. |
| |
| Ne a mások, vagy saját testi kincseinkkel dicsekedjünk emberek előtt, mert Isten előtt nincs mivel dicsekednie a bűnös embernek; hanem tegyünk bizonyságot a bennünk élő benső kapcsolatról, istenismeretről, miként Tamás és Pál: Én Uram és Istenem! Élek többé nem én, hanem Krisztus él bennem! |
| | | |
|Mi a helyes dicsedvés az Úrban?
271|1211585400|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 46,3 | "Én vagyok!" Jer 17,10 |
| |
| Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; | | Én, az ÚR vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli. |
| |
| Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: | | Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. |
| |
| Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak, | | Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és próbának vetem alá a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint. |
| |
| Akinek az ÚR Isten az erős vára, annak nem kell félnie az ő ítéletétől, mert a Bíró, mielőtt megítél, eljött meghalni értünk, s akiben ő él, az kegyelmet nyer, s e Krisztus-hite által üdvözül! |
| | | |
|Istenítélet - félelem nélkül
270|1211499000|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 40,16 | "Én vagyok!" Jer 24,7 |
| |
| Rettegjenek szégyenükben, akik hahotázva beszélnek rólam! | | Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám. |
| |
| Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé! | | És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám. |
| |
| Dermedjenek kővé szégyenükben, akik gúnyolnak: „Jól van így!” | | És szívet adok nekik, hogy elismerjék: én vagyok az Úr. Ők az én népem lesznek, én meg Istenük leszek, mert teljes szívükből hozzám térnek. |
| |
| Az ÚR Isten ingyen kegyelmi ajándéka az újjászületéskor kapott új szív, enélkül csak félni és rettegni tudunk a mindeható Istentől; de ő Fiában Atyánkká lett, s így tudjuk őt fel-, meg- és elismerni Urunknak és Istenünknek! |
| | | |
|Az Istent (fel-, meg-, el-) ismerő szív
269|1211412600|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 36,2 | "Én vagyok!" Jer 31,9 |
| |
| A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, | | Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek: Efraim az elsőszülöttem. |
| |
| A gonosznak hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs ő előtte isten-félelem; | | Siralommal jőnek és imádkozva hozom őket, vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton, hol el nem esnek, mert atyja leszek az Izráelnek, és az Efraim nékem elsőszülöttem. |
| |
| Az álnok ember szívét gonoszság uralja, szeme előtt nincs istenfélelem. | | Könnyek között mentek el innen, de megvigasztalódva vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek. Mert atyjává lettem Izraelnek, és Efraim elsőszülött fiam. |
| |
| Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm! Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben. |
| | | |
|Az istenfélők pásztora az ÚR!
268|1211326200|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 34,10 | "Én vagyok!" Jer 32,27 |
| |
| Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők. | | Én vagyok az ÚR, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen? |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk. | | Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajjon van-é valami lehetetlen nékem? |
| |
| Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt. | | Íme, én vagyok az Úr, az egész emberiség Istene: van-e valami, ami lehetetlen volna nekem? |
| |
| Ha teljes hittel, feltétel nélküli bizalommal ráhagyatkozol Uradra és Istenedre; megtapasztalod, ő minden szerinte szükségeset megad neked; most és az örökkévalóságban is! |
| | | |
|Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit!
267|1211239800|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 34,5 | "Én vagyok!" Jer 42,11 |
| |
| Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. | | Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! Ne féljetek tőle - így szól az ÚR -, mert veletek vagyok, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből! |
| |
| Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. | | Ne féljetek a babiloni királytól, a kitől most féltek, ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. |
| |
| Kerestem az Urat és ő meghallgatott, kimentett engem minden bajból. | | Ne féljetek többé Babilon királyától; ne féljetek tőle -mondja az Úr -, mert veletek vagyok, hogy megmentselek és kiszabadítsalak titeket a kezéből. |
| |
| Személyesen is megtapasztalhatjuk a Szentírás e két helyéről egybecsengő kijelentést; Jézusban a Szabadító Úr jött el hozzánk, s ha hiszünk benne, örök életre való szabadításának részesei leszünk! |
| | | |
|Az ÚR meghallgat és megment; ő a Szabadító!
262|1211067000|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 27,3 | "Én vagyok!" Ez 6,10 |
| |
| Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR. Nem hiába mondtam meg, hogy ilyen veszedelmet hozok rájuk. |
| |
| Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis ő benne bízom én. | | És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt. |
| |
| Ha hadsereg áll is velem szemben, szívem akkor sem remeg. Ha harcra kelnek ellenem, akkor is bizakodom. | | És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt. |
| |
| Az Úr megőrzi gyermekeit minden emberi, ördögi támadás közepette, s győzelmet ad; de aki bálványokban bízik, az lelki paráznaságának végzetes következményét kapja az Úrtól! |
| | | |
|Veszedelem embertől és Istentől
261|1210980600|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 27,1 | "Én vagyok!" Ez 6,13 |
| |
| Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, amikor ott hevernek a halálra sebzettek a bálványok között, az oltárok körül, minden magas halmon, minden hegycsúcson, minden bujazöld fa és minden lombos cserfa alatt; mindenütt, ahol engesztelő illatáldozatot szoktak bemutatni bálványaiknak. |
| |
| Dávidé. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor sebesültjeik ott lesznek bálványaik között az ő oltáraik körül, minden magas halmon, minden hegyeknek tetein, minden zöld fa alatt és minden lombos terpentinfa alatt, a hol csak kedves illatot adának minden bálványaiknak. |
| |
| (Dávid zsoltára.) Világosságom és üdvösségem az Úr - kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr - kitől rettegnék? | | Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor holttestük ott hever a bálványok között, oltáraik körül, minden kiemelkedő halmon, minden hegy tetején, minden zöldellő fa és minden lombos terebint alatt, mindenütt, ahol kellemes illatú áldozatot mutattak be bálványaiknak. |
| |
| Isten ítéletének alapja; őt tartjuk-e egyedül Istenünknek és Urunknak; ő nem tűri a bálványimádást: ne legyen azért más istened, őt féld és dicsőítsd egész életedben! |
| | | |
|Isten ítél örök életre vagy halálra
260|1210894200|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 23,4 | "Én vagyok!" Ez 6,14 |
| |
| Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. | | Kinyújtom a kezemet ellenük, sivárrá és kietlenné teszem az országot, minden lakóhelyüket a pusztától Dibláig. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. | | Kinyújtom azért kezemet reájok, és teszem a földet kietlen pusztasággá, a pusztától fogva Dibláig minden lakóhelyökön, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad. | | Kinyújtom ellenük kezemet, pusztasággá teszem a földet a sivatagtól egészen Ribláig mindenütt, ahol csak laknak, és akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten életet munkál a halál völgyében is nyája számára; de a bálványimádó, bűnben élő nép számára ítéletet, örök pusztulást hirdet, mert ő az ÚR! |
| | | |
|Élet és halál az ÚR döntése szerint
259|1210807800|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 22,24 | "Én vagyok!" Ez 7,4 |
| |
| Kik az URat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle Izráel utódai mind! | | Nem szánakozom rajtad, és nem leszek könyörületes, hanem megbüntetlek, ahogy érdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata! | | És nem kedvez az én szemem néked, sem meg nem szánlak; hanem a te útaidat vetem reád, és útálatosságaid közötted lesznek és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok! Félje őt Izrael minden törzse! | | Szemem nem tekint rád irgalommal, s nem könyörülök meg rajtad, hanem felelőssé teszlek útjaidért, és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten elénk adta az áldást és az átkot; ha őt féljük, és dícsérjük teljes szívünkből nem lesz részünk a harag napján az ő halálos ítéletében, ami vétkeink jogos következménye, mert ő az ÚR - a mi kegyelmes Istenünk! |
| | | |
|Istenfélelem vagy istenítélet
258|1210721400|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 15,4 | "Én vagyok!" Ez 7,9 |
| |
| Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. | | Nem szánakozom, és nem leszek könyörületes. Úgy bánok veled, ahogy megérdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, vagyok az, aki ver! |
| |
| A megbélyegzett útálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli: a ki kárára esküszik, és meg nem változtatja. | | És nem kedvez az én szemem, sem meg nem szánlak; útaid szerint fizetek tenéked, és a te útálatosságaid közötted lesznek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki ver. |
| |
| a gonoszt nem veszi sokba, azt tiszteli, ki az Urat féli. Aki nem szegi esküjét, még ha veszt is rajta, | | Szemem nem tekint rád irgalommal és nem könyörülök, hanem számon kérem tőled útjaidat és szégyenletes tetteid nyilvánvalóvá válnak körödben, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki lesújtok. |
| |
| Isten nem fenyegetőzik és ijesztget prófétája szava által, a bálványimádás útálatos bűne minden időben ítéletet érdemel; de az őt félők bebocsáttatást nyernek örök országába! |
| | | |
|Ama nap, a harag napja; hamar eljön!
257|1210635000|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 9,21 | "Én vagyok!" Ez 7,27 |
| |
| Kelts bennük félelmet, URam, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak emberek! (Szela.) | | A király gyászolni fog, a fejedelmet borzadás környékezi, és az ország népének megbénul az ereje. Úgy bánok velük, ahogy megérdemlik. Ahogyan ők ítéltek, úgy ítélem meg őket. Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Rettentsd meg, Uram, őket; tudják meg a pogányok, hogy halandók ők! Szela. | | A király szomorkodik, a fejedelem irtózatba öltözik; s a föld népének kezei megdermednek. Útjok szerint cselekszem velök, ítéletök szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Uram, töltsd el őket rettegéssel, tudják meg a népek, hogy ők is csak emberek! | | A király gyászolni fog, a fejedelmet szomorúság keríti hatalmába, az ország népének megbénul a keze. Tetteik szerint bánok velük, ítéleteik szerint ítélkezem fölöttük, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| A bálványimádás förtelmes bűnét a népítélet követi, az Úr igazságosan ítél, félelmetes és rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni - Uram, irgalmazz! |
| | | |
|Isten haragjának napja
256|1210548600|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 3,7 | "Én vagyok!" Ez 11,10 |
| |
| Nem félek a sokezernyi néptől, amely körülvett engem. | | Fegyvertől fogtok elesni, Izráel határán ítélkezem fölöttetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Nem félek sok ezernyi néptől sem, a mely köröskörül felállott ellenem. | | Fegyver miatt hulljatok el, Izráel határán ítéllek meg titeket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Nem félek a nép ezreitől, ha ellenségesen körülvesznek. | | Kard élén hulltok el Izrael határain belül, végrehajtom rajtatok az ítéletet, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten ítéletet hirdet Júda elöljárói felett, mert nem az ő törvényeit teljesítették; de Dávid, aki fia elől menekül, az ÚR támogatását élvezi, mert tőle várja a szabadítást! |
| | | |
|Az ÚR megöl és megelevenít!
253|1210462200|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Zsolt 2,11 | "Én vagyok!" Ez 11,12 |
| |
| Félelemmel szolgáljátok az URat, reszketve vígadjatok! | | Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, mert nem az én rendelkezéseim szerint éltetek, és nem az én törvényeimet teljesítettétek, hanem a körülöttetek levő népek törvényeit teljesítettétek. |
| |
| Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. | | És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert az én végzéseimben nem jártatok, és rendeléseimet nem cselekedtétek, hanem a pogányok módja szerint cselekedtetek, a kik körültetek vannak. |
| |
| Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, | | s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, akinek nem tartottátok meg a törvényeit és nem követtétek a parancsait, hanem a körülöttetek lévő népek szokásai szerint éltetek.” |
| |
| Nem kell félnünk az Úrtól, ha neki engedelmeskedünk, igéjében kijelentett akarata szerint élünk; így féljük és szeressük Urunkat, nem szóval, hanem cselekedettel és valóságosan! |
| | | |
|Az Isten akarata szerint élni, félelem nélkül
251|1210289400|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Jób 31,23 | "Én vagyok!" Ez 12,11 |
| |
| Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. | | Mondd: Én intő jel vagyok számotokra! Ahogyan én tettem, úgy kell majd nekik is tenniük: mint rabok mennek a fogságba. |
| |
| Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék! | | Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek. |
| |
| Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni. | | Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek. |
| |
| Isten intő jelül használja a prófétát népe életében, de nem veszik komolyan, ezért rájuk szakad Isten haragja, s ez a fogságbavitelt jelenti a választott nép számára hetven évig... nekünk is jelt ád az Isten, hallgassunk Jézusra! |
| | | |
|A prófétai szolgálat: intő jel
250|1210203000|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Jób 25,2 | "Én vagyok!" Ez 12,15 |
| |
| Isten hatalma rettegést kelt, békességet szerez a magasságban. | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor elszélesztem őket a népek között, és szétszórom őket az országokba |
| |
| Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az ő magasságaiban. | | És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom őket a pogányok közé, és szétszórom őket a tartományokba. |
| |
| Annál a hatalom, annál a borzalom, ki a magas égben fenntartja a békét. | | Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha szétszórom őket a népek közé és szétszélesztem őket idegen országokba. |
| |
| A próféta megjövendöli a választott nép fogságbavitelét, s Bildád arról tanít, hogy Isten előtt senki sem igaz, mi akkor a megoldás? - az ÚR megbékéltet magával Fia érdeméért s megdicsőíti nevét teremtményeiben. |
| | | |
|A békességet szerző Isten
248|1210030200|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Jób 11,15 | "Én vagyok!" Ez 12,20 |
| |
| Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. | | A lakott városok romba dőlnek, és az ország pusztává lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR! |
| |
| Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél; | | És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| fejedet akkor magasra tarthatod, lábad szilárdan áll, és nincs mitől tartanod. | | A népes városok romhalmazzá válnak, az ország sivataggá lesz, hogy megtudjátok: én vagyok az Úr. |
| |
| A címben idézett kijelentésnek az igazságát látjuk beteljesülni ebben a kettős igében; ma is így van ez, mert ő örökkévaló ÚR, nem változik - de mi Úrnak valljuk-e őt? |
| | | |
|Isten megaláz, de fel is emel!
247|1209943800|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj! Jób 9,35 | "Én vagyok!" Ez 13,9 |
| |
| akkor beszélnék, és nem félnék tőle. De magamtól ez nem lehetséges. | | Kezem ránehezedik azokra a prófétákra, akik hiábavalóságot látnak, és hazugságot jósolgatnak. Nem maradnak népem körében, nem írják be őket Izráel házának a könyvébe, és nem jutnak el Izráel földjére. Akkor megtudjátok, hogy én, az ÚR, Úr vagyok. |
| |
| Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal! | | És lészen kezem a próféták ellen, kik hívságot látnak és hazugságot jövendölgetnek; az én népem gyülekezetében nem lesznek, Izráel házának könyvébe nem irattatnak, és Izráel földjére be nem mennek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. |
| |
| akkor megszólalnék és nem félnék tőle, hisz saját szememben nem vagyok én ilyen. | | Azokon a prófétákon, akik hamis látomást láttak és hazugságokat jövendöltek, rajtuk lesz a kezem: nem jutnak be népem tanácsába, nem lesznek benne Izrael házának jegyzékében, nem mennek be Izrael földjére, hadd tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr, az Isten. |
| |
| Jób elismeri, nem egyenrangú fél Istennel szemben és nem tud vele perbe szállni, ám akik hazugságot híresztelnek, megtévesztve az ÚR népét, megtapasztalják majd a saját sorsukon, hogy mit jelent: az ÚR egyedül az Isten! |
| | | |
|A szent Isten és a bűnös ember
245|1209857400|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" Jób 5,22 | "Én vagyok!" Ez 13,14 |
| |
| Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól, | | Lerombolom a falat, amelyet habarccsal vakoltatok, és a földre döntöm, úgyhogy föltárul az alapja. Ledől, és vele együtt nektek is végetek lesz. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz. | | És ledöntöm a falat, melyet mázzal mázoltatok és levetem a földre, és meztelen lesz fundamentoma; és leomlik, és ti veszszetek el közepette, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned. | | Ledöntöm a falat, amit bevakoltatok, egyenlővé teszem a földdel, és alapjai napvilágra kerülnek. Összeomlik, és ti ott pusztultok el alatta - akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten ítéletet mond a népe között hamis próféciákat hirdetőkre, sorsuk a megsemmisülés; ám akik őt tartják Uruknak, nevethetnek mindezen és félelem nélkül élhetnek. |
| | | |
|A hamis próféták ítélete: pusztulás!
244|1209771000|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" Jób 5,21 | "Én vagyok!" Ez 13,21 |
| |
| Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád. | | Letépem varázskendőiteket, és kiszabadítom kezetekből népemet; nem lesz az többé vadászzsákmány a kezetekben. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik. | | És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned. | | Széttépem fátylaitokat és kiszabadítom népemet kezetekből, hogy többé ne legyenek zsákmányként kezetekben. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| A szabadító Jézus által az örökkévaló Isten cselekszik és népét véglegesen megmenti, kiszabadítja a bűn, halál és Sátán fogságából. |
| | | |
|Az ÚR szabadít meg a pusztulástól
243|1209684600|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" Jób 4,14 | "Én vagyok!" Ez 13,23 |
| |
| Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat. | | ezért nem fogtok többé hiábavalóságot látni, és nem jósolgattok tovább, mert kiszabadítom kezetekből népemet. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat. | | Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom. | | Ezért nem láttok többé hamis látomásokat, és nem jövendöltök hazugságokat. Kiszabadítom népemet kezetekből, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten a nép közül való, magukat prófétának tartó, de varázslást, mágiát és jövendölést űző prófértanők ellen fordul, ő nem tűrheti a hamisságot - ma sem, ezért aki nem féli őt, az félhet ítéletétől! |
| | | |
|A hamis próféták ítélete
242|1209598200|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" Jób 3,25 | "Én vagyok!" Ez 14,8 |
| |
| Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem. | | Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam. | | És ellene fordítom orczámat annak a férfiúnak, és vetem őt jegyül és közbeszédül, és kiirtom népem közül, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! |
| |
| Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. | | Az ilyen embernek ellene fordulok, intő példává és szóbeszéd tárgyává teszem, kiirtom népemből, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Isten népe számára (is) tiltott a bálványimádás, ám aki szívébe fogadja a bálványokat, azt méltán sújtja az ÚR halálos ítélete. |
| | | |
|A rettegés oka: Isten kárhoztató ítélete
241|1209511800|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" Jób 1,9 | "Én vagyok!" Ez 15,7 |
| |
| A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent! | | Ellenük fordítom arcomat. Tűzből kerültek ki, tűz emészti meg őket. Majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor ellenük fordítom arcomat. |
| |
| Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? | | És ellenök fordítom arczomat. A tűzből jöttek ki és a tűz emészsze meg őket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor arczomat ellenök fordítom. |
| |
| A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? | | Ellenük fordítom arcomat. Kimenekültek a tűzből, de a tűz megemészti őket. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor majd ellenük fordítom arcomat. |
| |
| A Sátán rágalmazza a kegyes Jóbot, ám ő a próbák között is istenfélő maradt; de akik hűtlenné váltak Istenhez, az ítélet tüze sújtja örökre! |
| | | |
|Istenfélelem - érdek nélkül!
240|1209425400|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" Jób 1,1 | "Én vagyok!" Ez 16,62 |
| |
| Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. | | Szövetségre lépek veled, és megtudod, hogy én vagyok az ÚR. |
| |
| Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő. | | És én megerősítem frigyemet veled, s megismered, hogy én vagyok az Úr. |
| |
| Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat. | | Megújítom veled a szövetséget, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, |
| |
| A kegyes Jób is eljutott szenvedéstörténete végén erre a felfedezésre, hogy a szuverén Úr nem hagyja el őt, sőt jobban megáldotta, mint azelőtt, mert a betegségében is istenfélő maradt. |
| | | |
|Az istenfélő ember szövetségese az ÚR Isten!
239|1209339000|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" Eszt 9,3 | "Én vagyok!" Ez 20,5 |
| |
| A tartományok összes vezetői, a kormányzók, a helytartók és a királyi hivatalnokok kedveztek a zsidóknak, mert a Mordokajtól való rettegés fogta el őket. | | Ezt mondd nekik: Így szól az én URam, az ÚR: Amikor kiválasztottam Izráelt, fölemelt kézzel tettem esküt Jákób háza ivadékainak. Megismertettem magam velük Egyiptom földjén, és fölemelt kézzel tettem esküt, amikor ezt mondtam: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! |
| |
| És a tartományok minden feje, fejedelmek, kormányzók és a király hivatalnokai magasztalták a zsidókat; mert a Márdokeustól való félelem szállott rájok. | | És mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Azon a napon, melyen elválasztám Izráelt, és fölemelém kezemet a Jákób háza magvának, és megismertetém magamat velök Égyiptom földjén, és kezemet fölemelém nékik, mondván: Én vagyok az Úr, a ti Istentek! |
| |
| A tartományok fejedelmei, a szatrapák, a királyi tisztviselők támogatták a zsidókat, Mardokeustól való félelmükben. | | és így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Azon a napon, amelyen kiválasztottam Izraelt, s Jákob nemzetsége felé kinyújtottam a kezem, a tudtukra adtam Egyiptom földjén, kezemet esküre emelve, ezekkel a szavakkal: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. |
| |
| Az ÚR megesküdött választott népének, hogy Istene lesz, s még a nép ellenségeit is felhasználhatja az ő javukra; az ÚR a mi Istenünk is, s Fiában ismertette meg magát velünk, hogy gyermekeivé legyünk! |
| | | |
|Isten nem hagyja el népét soha
153|1203467400|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 25,18 | "Én vagyok!" Lk 22,27 |
| |
| amikor találkozott veled útközben, és levágta azokat, akik elgyengülve hátramaradtak, mert fáradt és kimerült voltál, az pedig nem félt az Istentől. | | Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” |
| |
| Hogy reád támadt az úton, és megverte a seregnek utolsó részét, mind az erőtleneket, a kik hátul valának, a mikor magad is fáradt és lankadt voltál, és nem félte az Istent. | | Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál. |
| |
| Istent nem félve hátba támadtak az úton, amikor fáradt és kimerült voltál, s elszakították tőled a hátul sántikálókat. | | Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. |
| |
| Amálék pogány népe nem félte a zsidók Istenét, s megölte a nép védekezésre képtelen csoportját; pedig ő az egyetlen Isten, a mindenség Ura, de aki úgy jelent meg közöttünk, mint aki életével szolgál nekünk, hogy el ne vesszünk örökre a bűn halálos támadása miatt. |
| | | |
|Féljük és imádjuk a Szolga-Királyt!
152|1203381000|dynamic|- Kedd | | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 20,8 | "Én vagyok!" Lk 22,70 |
| |
| Azután még ezt is mondják meg az elöljárók a népnek: Van-e itt olyan ember, aki fél, és lágy szívű? Az menjen vissza a házához, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz hasonlóan! | | Erre mind azt kérdezték: „Akkor hát te vagy az Isten Fia?” „ Ti mondjátok, hogy én vagyok” - felelte nekik. Azok pedig így szóltak: „Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából.” |
| |
| Még tovább is szóljanak az előljárók a néphez, és ezt mondják: Kicsoda olyan férfi, a ki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve. | | Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából. |
| |
| Aztán így folytassák az írnokok a hadinéphez intézett beszédüket: „Ki fél, s kinek csügged a szíve? Lépjen elő, s menjen haza, nehogy testvérei szívét is a magáéhoz hasonlóan gyávává tegye.” | | Erre egyszerre közbevágtak: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.” „Mi szükségünk van még tanúkra? - mondták erre. - Magunk hallottuk a saját szájából.” |
| |
| Csatában nem lehet eredményesen harcolni bátortalan, félelemmel teli szívvel; de Jézust sem lehet Isten Fiának mondani, csak ha Szentlelke által kíűzi félelmeinket s ő lakik a szívünkben, s akkor mi leszünk az ő tanúi. |
| | | |
|Az Isten Fia a mi félelem mentes életünk alapja
151|1203294600|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 20,3 | "Én vagyok!" Lk 24,39 |
| |
| Ezt mondja nekik: Halld meg, Izráel! Ti most készültök megütközni ellenségeitekkel. Ne lágyuljon meg a szívetek, ne féljetek, ne rettegjetek, és ne rémüljetek meg tőlük! | | Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” |
| |
| És ezt mondja nékik: Hallgasd meg Izráel! Ti ma készültök megütközni ellenségeitekkel: A ti szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttök; | | Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! |
| |
| Mondja: „Halld, Izrael! Ma harcba szálltok ellenségeitekkel. De ne csüggedjen szívetek! | | Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van.” |
| |
| A harcra készülő népnek a pap tolmácsolta az ÚR bátorító igéjét, de a megrettent szívű tanítványoknak maga a feltámadott és élő ÚR Jézus, a testté lett Ige mutatkozott be láthatóan, hallhatóan, sőt kézzel foghatóan, ezért mért félne szívem, él az én Uram! |
| | | |
|Isten jelenléte igéjében: féleleműző erő
149|1203208200|dynamic|- Vasárnap| | "Ne félj!" 5Móz 20,1 | "Én vagyok!" Jn 4,26 |
| |
| Ha háborúba vonulsz ellenséged ellen, és látsz lovakat, harci kocsikat és nálad nagyobb sereget, ne félj tőlük, mert veled lesz Istened, az ÚR, aki felhozott téged Egyiptomból. | | Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Mikor hadba mégy ellenséged ellen, és látsz lovakat, szekereket, náladnál nagyobb számú népet: ne félj tőlök, mert veled van az Úr, a te Istened, a ki felhozott téged Égyiptom földéről. | | Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek. |
| |
| Ha ellenséged ellen harcba indulsz, s lovakat, harci szekereket és magadnál népesebb hadinépet látsz, ne rettenj meg tőlük. Mert veled az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről. | | Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” |
| |
| Higgyünk az ÚR, az örök Vagyok önkijelentésének; ha ő szóbaáll velünk és megígéri dicsőséges jelenlétét az életünkben, minden körülmények között, egyet tehetünk, leborulva imádhatjuk a Szentháromságot: Én Uram, és én Istenem! |
|Ha Isten velünk van és velünk lesz, ki lehet ellenünk?
148|1203121800|dynamic|- Szombat| | "Ne félj!" 5Móz 19,20 | "Én vagyok!" Jn 6,20 |
| |
| Hallják ezt meg a többiek is, és féljenek, és többé ne kövessenek el köztetek ilyen gonosz dolgot. | | de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Hogy a kik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek te közötted ilyen gonosz dolgot. | | Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! |
| |
| A többiek is szerezzenek róla tudomást, hadd fogja el őket a félelem és ne merészkedjenek ilyet tenni körödben. | | De ő bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!” |
| |
| Mi fordítva félünk; a felénk a számunkra váratlan helyzetekben, és időben megjelenő Jézustól félünk, hogy belép az életünk hajójába; de a gonosztól nem, sőt ilyeneket hamis tanúként másokról is terjesztünk; ám Mózes törvénye szerint a másnak szánt büntetést kapta az alaptalan rágalmazó, hogy a többieket ez az ítélet elrettentsen a bűntől. |
| | |
|A gonoszságtól féljünk, ne Jézustól!
147|1203035400|dynamic|- Péntek| | "Ne félj!" 5Móz 18,22 | "Én vagyok!" Jn 6,35 |
| |
| Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle! | | Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. |
| |
| Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól! | | Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. |
| |
| (Tudd meg hát:) azok a szavak, amelyek, bár a próféta az Úr nevében hirdeti őket, nem válnak valósággá, s nem teljesülnek, olyan szavak, amelyeket nem az Úr mondott. A próféta mondta őket elbizakodottságában, nem kell tőlük tartanod. | | „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. |
| |
| Amíg az önjelölt, hamis próféták szavai hazugságok, mégis sokakat megtévesztenek, addig az Úr Jézus minden szava igaz, jelenidejű és elhangzásakor már beteljesült, mert ő az örök Vagyok, ezért ne féljünk hozzá menni, s ő megelégít - önmagával! |
|Jézus és a hamis próféták szavai
146|1202949000|dynamic|- Csütörtök| | "Ne félj!" 5Móz 17,13 | "Én vagyok!" Jn 6,41 |
| |
| Hallja meg az egész nép, és féljen; ne legyenek többé elbizakodottak! | | A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le” - |
| |
| És mind az egész nép hallja, és féljen, hogy elbizakodottan senki ne cselekedjék többé. | | Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá. |
| |
| de tudja meg az egész nép a dolgot, hadd rettegjen, s attól fogva ne legyen többé önhitt. | | A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” |
| |
| Ismerjük fel a testté lett Igében a számunkra adatott mennyei kenyeret, amely meg tudja tartani életünket; ha naponként részesedünk belőle s így lehet örök közösségünk kenyéradó Gazdánkkal! |
|Elbizakodottságból a mennyei kenyér elfogadásáig
150|1202862600|dynamic|- Szerda| | "Ne félj!" 5Móz 14,23 | "Én vagyok!" Jn 6,48 |
| |
| Az ÚRnak, Istenednek a színe előtt edd meg, azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakjék az ő neve. Ezt tedd gabonádnak, mustodnak és olajodnak a tizedével, marhádnak és juhodnak az elsőszülöttjével. Így tanuld meg félni Istenedet, az URat mindenkor! | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, a melyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az ő neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben. | | Én vagyok az életnek kenyere. |
| |
| és az Úr, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet majd kiválaszt neve hajlékául, tarts ünnepi lakomát gabonád, borod és juhod első elléséből, hogy megtanuld az Urat, a te Istenedet minden időben félni. | | Én vagyok az élet kenyere. |
| |
| Isten választott ószövetségi népének az éves tized természetben beszolgáltatott részéből kellett részesednie, hogy mindenkor őt féljék és közösségbe kerüljenek vele; az újszövetségi gyülekezet tagjai Krisztusból részesednek, hogy örökké éljenek vele, aki maga az örök élet! |
|Együnk az élet kenyeréből!
145|1202776200|dynamic|- Kedd| | - Kedd [12.Feb.2008] | edit delete |
| | | | | | "Ne félj!" 5Móz 11,25 | "Én vagyok!" Jn 6,51 | | | | Senki sem állhat meg veletek szemben. Rettegést és félelmet kelt Istenetek, az ÚR, az egész országban, ahova csak léptek, ahogyan megígérte nektek. | | Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” | | | | Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek. | | Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. | | | | Senki sem lesz képes ellenállni nektek. Félelemmel és rettegéssel tölti el az Úr előttetek azt az egész földet, hogy amint megígérte, bevonulhassatok oda. | | Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” | | | | Az Úr maga harcol és győz is velünk, de csak ha mi, a nekünk ajándékozott, testté lett Igével, az élet kenyerével táplálkozunk; s ekkor vele élünk örökké. | | | | |
|Ha Isten velünk, ki ellenünk?
144|1202689800|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 10,20 | "Én vagyok!" Jn 7,28 |
| |
| Az URat, a te Istenedet féld, őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és az ő nevére esküdj! | | Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: „Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én mégsem önmagamtól jöttem, hanem az, aki engem elküldött, igaz, ti őt nem ismeritek. |
| |
| Az Urat, a te Istenedet féljed, őt tiszteljed, ő hozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdjél. | | Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, a ki engem elküldött, a kit ti nem ismertek. |
| |
| Féld az Urat, a te Istenedet, szolgálj neki, ragaszkodj hozzá és az ő nevére esküdj! | | Jézus a templomban tanítva ezt felelte rá: „Igen, ismertek, és azt is tudjátok, honnan való vagyok, noha nem magamtól jöttem, hanem az Igaz küldött, akit ti nem ismertek. |
| |
| Istent mi csak az Úr Jézus által ismerhetjük meg; ezért küldte őt e földre, s így lehet a mi Atyánk, akit tisztelünk, hozzá ragaszkodunk s őt szolgáljuk itt és örökké! |
| | | |
|Ismerjük-e az ÚR Krisztust és Atyját?
142|1202603400|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 10,17 | "Én vagyok!" Jn 7,34 |
| |
| Mert Istenetek, az ÚR, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni. [ | | Kerestek majd engem, de nem találtok meg, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, a ki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad. | | Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és a hol én vagyok, ti nem jöhettek oda. |
| |
| Mert az Úr, a ti Istenetek az Istenek Istene és az Urak Ura, a nagy, a hatalmas és a félelmetes Isten, aki nem részrehajló, s akit nem lehet ajándékkal megvesztegetni, | | Keresni fogtok, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek.” |
| |
| Jézus az Atyához való visszatéréséről beszélt a zsidóknak, de nem értették meg; aki a mindnség Ura, nincs más Isten, s emberi közbenjárás nála mit sem ér; egyedül Fia esedezik érettünk, s ez a mi reménységünk: magához vesz minket! |
| | | |
|Jézus az Atya jobbján esedezik értünk
141|1202517000|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 7,21 | "Én vagyok!" Jn 8,12 |
| |
| Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten! | | Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten! | | Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. |
| |
| Ne félj tőlük! Mert közötted van az Úr, a te Istened, a nagy és félelmetes Isten. | | Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” |
| |
| Csodálatos örömhír: Fiában itt az Isten köztünk, sőt bennünk él, ha félelem nélkül befogadjuk és követjük az élet világosságát s mi is e világ világosságává leszünk általa. |
| | | |
|A világba jött, közöttünk van az élet Istene
140|1202430600|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 7,20 | "Én vagyok!" Jn 8,24 |
| |
| Rettenetes félelmet bocsát rájuk Istened, az ÚR, míg csak el nem pusztulnak azok is, akik előletek elrejtőzve megmaradnak. | | Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” |
| |
| Sőt még a darázsokat is rájok bocsátja az Úr, a te Istened mind addig, míglen elvesznek azok is, a kik megmaradtak, és a kik elrejtőztek te előled. | | Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben. |
| |
| Sőt, darazsakat küld rájuk az Úr, a te Istened, míg mind el nem pusztulnak, akik megmaradtak, vagy elrejtőztek előletek. | | Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben.” |
| |
| A címben olvasható kijelentés negatív megfogalmazása szörnyű valóság: örökre elpusztul, elvész, meghal mindenki, aki nem hisz az Isten Fiában, aki vele egylényegű; örök Vagyok; de ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt! |
| | | |
|Aki hisz Jézusban, aki Van, annak örök élete van
139|1202344200|dynamic|A Biblia évében...|Luther Márton
DAL A BIBLIÁRÓL
Hol nincs a polcon Biblia,
üres, kietlen ott a ház;
könnyen bejut Sátán oda,
s az Úr Jézus ott nem tanyáz.
Azért hát ember, bárki légy,
egy-két filléred kerül:
egy Bibliát sietve végy
az ördög ellen fegyverül.
Nyisd azt föl minden reggelen,
csüggj hittel mindenik szaván,
merülj belé figyelmesen,
olvasd, kutasd nap-éjszakán.
E könyv erőt ad és vigaszt,
s ne bánd, ha int, ha néha bánt,
pajzs gyanánt használjad azt
örömben, búban egyaránt.
Szeresd e könyvet, s úgy tekintsd
mint földi élted támaszát,
amely ha sírodig kísért,
számodra nyit új, jobb hazát.
Forrás: Dömölki Hírek 2008/1.
Ajánlja: G. A. Mottó: Naponta fordítsd időd 1 %-át a Biblia olvasására!
|Luther vers a Bibliáról - Olvasod naponta?!
138|1202344200|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 7,18 | "Én vagyok!" Jn 8,25 |
| |
| Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, hogy mit tett Istened, az ÚR a fáraóval és egész Egyiptommal, | | Megkérdezték tehát tőle: „Ki vagy te?” Jézus így válaszolt nekik: „Az, akinek eleitől fogva mondom magamat. |
| |
| Ne félj tőlök; emlékezzél meg csak azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az égyiptombeliekkel: | | Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitől fogva mondok is néktek. |
| |
| ne félj tőlük! Jusson eszedbe, mit tett az Úr a fáraóval és az egyiptomiakkal. | | Erre megkérdezték tőle: „De hát ki vagy te?” „A kezdet, amint már mondtam nektek - mondta Jézus feleletül. - |
| |
| A pusztában is vele van választott népével az ÚR; eleitől fogva, csak nem ismerték ezt fel/el, akárcsak Jézus kortársai, pedig ez a hitetlenség halálos bűn; fogjuk hát szaván Jézust és ő félelmeket eloszlató Urunk és Istenünk lesz! |
| | | |
|Eleitől fogva Istenünk az ÚR!
137|1202257800|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 6,24 | "Én vagyok!" Jn 8,28 |
| |
| Az ÚR megparancsolta nekünk, hogy teljesítsük mindezeket a rendelkezéseket, és féljük az URat, a mi Istenünket, akkor jó dolgunk lesz mindenkor, és éltet bennünket az ÚR, ahogyan van ez ma is. | | Jézus tehát ezt mondta: „Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem ahogyan az Atya tanított engem, úgy mondom ezeket. |
| |
| És megparancsolta nékünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben, mint e mai napon. | | Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok. |
| |
| S az Úr megparancsolta nekünk, hogy ezeket a törvényeket mind tartsuk meg, s féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jól menjen a sorunk, és életben tartson minket, ahogy ez máig is van. | | Jézus mégis folytatta: „Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított. |
| |
| A törvény betartása életben tartást jelentett volna, de erre képtelen az ember, ám Jézus felemeltetése a keresztre; új lehetőség kezdete az életben maradáshoz, mert Isten szenved ott és hal meg érettünk; ismerjük fel Jézust, hogy ne kelljen örökre félnünk cselekedeteink következményétől és valóban jó dolgunk legyen mindörökre! |
| | | |
|Életmentő törvény és evangélium
135|1202085000|dynamic|- Hétfő | | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 6,2 | "Én vagyok!" Jn 10,7 |
| |
| Féld Istenedet, az URat, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsolatát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és unokád, életed minden napján, hogy hosszú ideig élhess. | | Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. |
| |
| Hogy féljed az Urat, a te Istenedet, és megtartsad minden ő rendelését és parancsolatát, a melyeket én parancsolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, teljes életedben, és hogy hosszú ideig élhess. | | Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. |
| |
| Féld ezért Uradat, Istenedet egész életedben és tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma szabok - te és fiad meg unokáid is -, hogy sokáig élj. | | Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. |
| |
| Isten azért adta törvényeit, köztük az Isten- és emberszeretet parancsolatát, hogy azokat megtartva életünk lehessen; de mi nem tudjuk betölteni ezeket, ezért Fiában nyitott ajtót számunkra az örök életre, hogy juhaivá, megváltott gyermekeivé lehessünk őáltala. |
| | | |
|Jézus az ajtó a félelem nélküli életre
132|1201912200|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 5,9 | "Én vagyok!" Jn 10,11 |
| |
| Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek; | | Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. |
| |
| Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is. | | Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. |
| |
| Ne csinálj magadnak bálványokat és ne imádd azokat; mert az örök Vagyok féltőn szerető Isten; aki Jézusban a mi jó pásztorunkká lett, s csak őáltala van örök életünk, ezért Istent félnünk és szeretnünk lehet! |
| | | |
|Ne legyen más Istened!
130|1201825800|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 4,10 | "Én vagyok!" Jn 10,14 |
| |
| azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az ÚR előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az ÚR: Gyűjtsd össze a népet, hogy meghallgassa igéimet, és tanuljanak meg félni engem mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is. | | Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem |
| |
| El ne felejtkezzél a napról, a melyen az Úr előtt, a te Istened előtt állottál a Hóreben, a mikor azt mondta nékem az Úr: Gyűjtsd egybe nékem a népet, hogy hallassam véle beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem, minden időben, a míg e földön élnek, és tanítsák meg fiaikat is. | | Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, |
| |
| azt a napot, amikor a Hóreben az Úr, a te Istened előtt álltál az Úr hozzám intézett parancsára: „Gyűjtsd elém a népet! Hallja szavamat, s tanuljon meg félni tőlem mindaddig, amíg a földön él, és gyermekeit is tanítsa meg rá!” | | Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, |
| |
| Mózes nemcsak a juhok, de Isten elhívása alapján a nép pásztora is volt, így előképe a jó pásztornak, akiben istenfélelemtől igaz istenismeretre juthatunk, ami bensőséges szeretetkapcsolatot jelent az ÚR Jézusban az Atyával. |
| | | |
|Mózes összegyűjti a népet, Jézus ismeri az övéit
129|1201739400|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 3,22 | "Én vagyok!" Jn 11,25 |
| |
| Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az ÚR maga harcol értetek! | | Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; |
| |
| Ne féljetek tőlök, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek! | | Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; |
| |
| Ne félj hát tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek maga száll síkra értetek!” | | Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. |
| |
| Csodálatos ajándékok birtoskosai mindazok, akik hisznek Isten és az ő Fia szavának; választott népe földi hazájáért is az Úr harcolt, s gyermekeinek örökkévaló élete az ő országában is az ÚR Isten kegyelmi ajándéka; csak el kell fogadni az örök Vagyok ma nekünk szóló önkijelentését, - hiszed-e ezt?! |
| | | |
|Isten ajándéka a földi és örökkévaló hazánk is
128|1201653000|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 3,2 | "Én vagyok!" Jn 12,26 |
| |
| Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész népével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. |
| |
| De az Úr monda nékem: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt és minden ő népét és földjét; és úgy cselekedjél vele, a mint cselekedtél Szihonnal, az Emoreusok királyával, a ki Hesbonban lakik vala. | | A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. |
| |
| Az Úr azonban így szólt hozzám: „Ne félj tőle, mert hatalmadba adom, országával és egész hadinépével egyetemben. Bánj vele úgy, ahogy Szichonnal, az amoriták királyával bántál, aki Hesbonban székelt.” | | Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. |
| |
| Sokan az Urat szeretnék látni, de csak akaratának engedelmeskedve követhetjük őt, s ekkor győzelmeket élünk át már e földön, s vele élhetünk örökké, félelem nélkül; ahol az örök Vagyok van! |
| | | |
|Kövessük az Urat, engedelmes szolgálattal!
125|1201566600|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 1,29 | "Én vagyok!" Jn 13,19 |
| |
| Akkor ezt mondtam nektek: Ne ijedjetek meg, és ne féljetek tőlük! | | Már most, mielőtt ez megtörténik, megmondom nektek, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. |
| |
| Akkor mondám néktek: Ne rettegjetek és ne féljetek azoktól; | | Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok. |
| |
| Erre így szóltam hozzátok: „Ne rettegjetek és ne féljetek tőlük! | | Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. |
| |
| Az ÚR harcolt népéért az emóreusok ellen; mégsem bíztak benne, hiszen az emberfélelem is hitetlenség; ezért előre szól Jézus a Júdás árulásáról, hogy belé vetett hitük meg ne inogjon, mert minden körülmények között is ő az örök VAGYOK - ezért: ne félj! |
| | | |
|Az ÚR velünk van harcainkban, árulások között is
124|1201480200|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" 5Móz 1,21 | "Én vagyok!" Jn 14,3 |
| |
| Lásd, eléd tárta ezt a földet Istened, az ÚR. Vonulj ellene, és vedd birtokodba, ahogyan meghagyta az ÚR, atyáid Istene. Ne félj, és ne rettegj! | | És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. |
| |
| Ímé elődbe adta az Úr, a te Istened ezt a földet: menj fel, bírjad azt, a miképen megmondotta az Úr, a te atyáidnak Istene néked; ne félj, és meg ne rettenj! | | És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek. |
| |
| Íme, az Úr, a te Istened adja neked ezt a földet, rajta, vedd birtokba, ahogy az Úr, atyáid Istene megígérte. Ne félj és ne csüggedj!” | | Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. |
| |
| Napról-napra tapasztalhatjuk, hogy milyen csodálatosan összecseng Isten ne félj és én vagyok igéje, az ő népének szánt földi országot nekik kell birtokba venniük, de az örökkévaló mennyei hajlékot maga Jézus készíti el az övéinek és ő visz el oda minket. |
| | | |
|Isten népének ideig- és örökkévaló országa
122|1201307400|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" 4Móz 21,34 | "Én vagyok!" Jn 14,10 |
| |
| Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt. Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. | | Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. |
| |
| Akkor monda az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt, és egész népét, és az ő földét. És úgy cselekedjél vele, a miképen cselekedtél Szíhonnal az Emoreusok királyával, a ki lakik vala Hesbonban. | | Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. |
| |
| De az Úr azt mondta Mózesnek: „Ne félj tőle, mert kezedbe adom egész népével és országával együtt, hogy azt tedd vele, amit az amoriták királyával, Szichonnal tettél, aki Hesbonban székelt.” | | Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok s az Atya bennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van. |
| |
| Mózes által is Isten cselekedett, csak így tudta, neki engedelmeskedve legyőzni Ógot, Básán királyát; és az Úr Jézusban is az Atya cselekszik, akivel ő egylényegű, mert "Én és az Atya egy vagyunk!" - hiszed-é ezt?! |
| | | |
|Az Atya Isten cselekvő ÚR
121|1201221000|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" 4Móz 14,9b | "Én vagyok!" Jn14,11 |
| |
| Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! | | Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.” |
| |
| eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök! | | Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. |
| |
| oltalmazó árnyaik eltűnnek, ha velünk lesz az Úr. Ne féljetek hát tőlük!” | | Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek. |
| |
| Józsué és Káléb bizonyságtétele nem emberfélelemre biztat; és az Úr Jézusé sem, aki kétszer is kéri, hogy higgyünk őbenne, csak így lehetünk valójában Isten-hívőkké is, aki velünk van örökké! |
| | | |
|Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
119|1201134600|dynamic|- csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" 4Móz 14,9a | "Én vagyok!" Jn 14,20 |
| |
| Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. | | Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. |
| |
| Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; | | Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. |
| |
| Nem szabad az Úr ellen lázadoznotok, sem pedig annak az országnak a népétől félnetek. Elnyerjük őket, | | Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. |
| |
| Ha már nem emberektől félünk, hanem az Istent féljük és szeretjük, átélhetjük e hármas kapcsolatot: mi Jézusban, ő pedig egyidejüleg bennünk és az Atyában él, hiszen egylényegű vele, mi pedig együtt élünk az örök Vagyokkal - örökké! |
| | | |
|Emberfélelem helyett hármas Istenkapcsolat
118|1201048200|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" 3Móz 25,17 | "Én vagyok!" Jn 15,1 |
| |
| Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! | | „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. |
| |
| Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. | | Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. |
| |
| Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened. | | Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. |
| |
| Nincs okunk a félelemre: csodálatos kettős önkijelentés birtokosai vagyunk; az örök Vagyok a mi gazdánk, aki Fiában egyben a szőlőtő is, így benne és belőle élhetünk, mint szőlővesszők - örökké! |
| | | |
|Isten a gazdánk, őt féljük!
116|1200961800|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" 3Móz 19,14 | "Én vagyok!" Jn 15,5 |
| |
| A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR! | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. |
| |
| Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. |
| |
| Ne átkozd a némát, és ne tégy akadályt a vak útjába, hanem féld Istenedet. Én vagyok az Úr. | | Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. |
| |
| Az Ó- és Újszövetség Istenét félnünk és szeretnünk kell, mert ő az örök Vagyok s nála nélkül semmit sem tehetünk, és amit nélküle teszünk, az a bűnös, gyümölcstelen, pusztulásra ítélt élet! |
| | | |
|Féld Istenedet; mert én vagyok az ÚR!
113|1200875400|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 34,14 | "Én vagyok!" Jn 16,32 |
| |
| Nem szabad leborulnod más isten előtt, mert az ÚR, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten. | | De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő. | | Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| Nem imádhatsz más istent: az Úr neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten, | | Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. |
| |
| A féltőn szerető Isten első parancsolata kizárólagosságot követel; vagy őt vagy bálványait imádja az ember, de ha elhagyjuk őt, akár félelemből, mint Jézust a tanítványai, ő akkor is a világmindenség Ura és Istene marad, de mi is megmaradunk félelmeinkben s féltő szeretete nélkül nics örök életünk! |
| | | |
|Ne legyen más Istened!
112|1200789000|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 34,10 | "Én vagyok!" Jn 17,14 |
| |
| Az ÚR pedig azt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön és egy nép között sem. Meglátja majd az ÚR cselekedeteit az egész nép, amely között vagy, mert félelmetes dolgokat fogok cselekedni veled. | | Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Ő pedig monda: Ímé szövetséget kötök; a te egész néped előtt csudákat teszek, a milyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között, és meglátja az egész nép, a mely között te vagy, az Úrnak cselekedeteit; mert csudálatos az, a mit én cselekszem veled. | | Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. |
| |
| Ő így válaszolt: „Szövetséget kötök veled: egész néped előtt olyan csodákat viszek véghez, amilyenek az egész földön egyetlen nép között sem történtek, s az egész nép, amelynek körében élsz, meglátja az Úr művét. Mert csodálatos az, amit rajtad véghezviszek. | | Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| Isten a tíz igét adja népének, s szövetséget köt velük, Jézus tovább adja Isten igéit azoknak, akiket neki adott az Atya, s ezáltal csodálatosan cselekszik az ÚR Isten - az ő csodálatos világába viszi választottait! |
| | | |
|Az ÚR csodásan működik!
111|1200702600|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 20,20 | "Én vagyok!" Jn 17,16 |
| |
| Mózes azonban így felelt a népnek: Ne féljetek, mert azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek! | | Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek. | | Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. |
| |
| Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.” | | Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. |
| |
| Az Úristen választott ószövetségi népének törvényt ad, hogy ez alapján őt féljék és ne tőle féljenek; egyszülött Fiának pedig az ő népét adja a világból, akikért főpapi imájában könyörög Jézus; örök sorsuk vele egy az ő világában, de míg itt élnek, sem hagyja magukra Isten az ő gyermekeit; megőrzi őket a gonosztól Jézus kérése szerint. |
| | | |
|Isten törvényt és népet ad
110|1200616200|dynamic|- Péntek| | Ne félj!" 2Móz 20,5 | "Én vagyok!" Jn 17,24 |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. | | „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. |
| |
| Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. | | Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt. |
| |
| Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. | | Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. |
| |
| ... mert ő féltőn szerető, minden bálványt kirekesztő Isten; s a Tizparancsolat első igéinek be- vagy be nem tartásának következményei vannak, és annak is, hogy a mi Urunk az Atya jobbján van, és esedezik értünk, hogy az ő érdeméért vele lehessünk, és soha örökké ne kelljen félniük azoknak, akiket az Atya örök szeretetéből a Fiúnak adott; ezért ne legyen más Istenünk, csak az örök Vagyok! |
| | |
|Istent félnünk és szeretnünk kell!
109|1200529800|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 15,16 | "Én vagyok!" Jn 18,5 |
| |
| Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél. | | Azok pedig így feleltek: „A názáreti Jézust.” „Én vagyok” - mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. |
| |
| Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed. | | Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velök Júdás is, a ki elárulta őt. |
| |
| Félelem és rettegés fogta el őket, karod erejétől megmerevedtek, mint a kő. Így vonult át néped, Uram, így vonult át a néped, melyet kiváltottál. | | „A názáreti Jézust” - felelték. Jézus megmondta nekik: „Én vagyok.” Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. |
| |
| Mózes hálaénekében tudósít az Urat és népét üldöző egyiptomiak féleméről, míg János a Jézust elfogók rettenetéről és hódolatáról számol be az örök Vagyok név hallatára; s a Júdás-csókra sincs szükség, az Úr önként adja fel magát s bemutatkozik az őt bármilyen szándékkal keresőknek - Te már kerested-e őt?! |
| | | |
|Az örök Vagyok megjelenésének következményei
108|1200443400|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 14,13 | "Én vagyok!" Jn 18,6 |
| |
| De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. | | Amikor azt mondta nekik: „Én vagyok” - visszatántorodtak, és a földre estek. |
| |
| Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. | | Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának és földre esének. |
| |
| Mózes így válaszolt a népnek: „Ne féljetek, legyetek erősek, és meglátjátok az Úr segítségét, amelyet ma nyújt nektek. Mert ahogy ma látjátok az egyiptomiakat, soha többé nem fogjátok látni őket. | | Amikor azt mondta: „Én vagyok”, meghátráltak, és földre rogytak. |
| |
| Isten népének üldözőit elnyeli a tenger, Jézus elfogói földre rogynak az Én vagyok név hallatára; ezért nem kell félnie az ő népének, akik számára már valóság az ÚR jelenléte az életükben, mert meghajoltak őelőtte és elfogadták az ÚR szabadítását! |
| | | |
|Az ÚR előtt minden térd meghajol!
107|1200357000|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 14,10 | "Én vagyok!" Jn 18,8 |
| |
| A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz. | | Jézus így szólt: „Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!” |
| |
| A mint közeledék a Faraó, Izráel fiai felemelék szemeiket, és ímé az Égyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai. | | Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el; |
| |
| Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan kiáltottak az Úrhoz. | | Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” |
| |
| Az Egyiptomból kivonuló nép félt a fáraó üldöző seregétől, de Urához kiáltott és megszabadult; a Mestert elfogták, de tanítványait elengedték; ha a Vagyok lesz Urad és Istened, s csak őt féled, te is szabadulást nyersz a bűn fogságából és az emberfélelemből! |
| | | |
|Emberfélelemtől az istenfélelemig
106|1200270600|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 9,30 | "Én vagyok!" Jn 18,37 |
| |
| Tudom ugyan, hogy te és szolgáid még mindig nem féltek az ÚRistentől. | | Pilátus ezt mondta neki: „Akkor mégis király vagy te?” Jézus így válaszolt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” |
| |
| De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől. | | Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra. |
| |
| De tudom, hogy még sem benned, sem szolgáidban nincs meg az Úrtól való félelem.” | | Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” |
| |
| Sem a fáraó sem Pilátus nem félte az egy igaz Istent, a mindenség Urát; ezért vetették meg az ő küldöttét, s ezt Mózes és Jézus is tudta, mégis teljesítették az Úristentől kapott küldetésüket, - és mi félünk még a nem istenfélő emerektől, vagy az igazság Királyára hallgatunk?! |
| | | |
|Az istenfélelem hiánya
105|1200184200|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" 2Móz 1,17 | "Én vagyok!"ApCsel 7,32 |
| |
| De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket. | | Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni; |
| |
| De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy a mint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket. | | Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. |
| |
| A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat. | | Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni. |
| |
| A gondviselő Isten ma is egész életükben törődik gyermekeivel; István vértanú védőbeszédében most azt idézi Mózes történetőből, hogy Isten személyesen hívta el őt szolgálatába; az örök Vagyok az istefélő bábákat is felhasználta Mózes megmentésére, akik nem a fáraót félték; mi Jézusban látjuk az Atyát, Urunk Mózesnek is megjelent a csipkebokor tüzében, hiszen ő Isten, akit félnünk és szeretnünk kell! |
| | | |
|A Mózes Istene a miénk is!
103|1200097800|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 50,21 | "Én vagyok!" ApCsel 9,50 |
| |
| Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vígasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük. | | Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle. | | És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. |
| |
| Tehát ne féljetek, gondoskodom rólatok és gyermekeitekről! Így vigasztalta őket és barátságosan beszélt hozzájuk. | | Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| József a testvéreit vígasztalta, nem halnak éhen; s az Úr Jézus pedig Saul szívével beszélt, s az üldözőből legyőzött lett, Jézus foglya; nyugtalan a mi szívünk is, amíg meg nem nyugszik Istenben! |
| | | |
|Szívhez szóló bátorítás
102|1200011400|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 50,19 | "Én vagyok!" ApCsel 18,10 |
| |
| De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? | | mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” |
| |
| József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-é én? | | Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban |
| |
| De József így beszélt hozzájuk: „Ne féljetek! Vajon Isten helyettese vagyok én? | | Én veled vagyok, senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, mert sok emberem van ebben a városban.” |
| |
| József a testvéreit, Isten Pált bátorítja, hogy Isten terve valósuljon meg mindkét helyen, s ez: hogy sok nép életét megtartsa, akár a József gabonájával, akár a Pál által hirdetett igével, a lelki kenyér által. |
| | | |
|Ha Isten velünk, ki árthat nekünk?
101|1199925000|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 46,3 | "Én vagyok!" ApCsel 22,8 |
| |
| Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! | | Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. | | Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz. |
| |
| Azt mondta: „Isten vagyok, atyádnak Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert ott nagy néppé teszlek, | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. |
| |
| Első olvasásra nincs semmi közös vonás e két, ma egymás mellé kerülő igében; csupán két bemutatkozásról olvasunk, amire e két igencsak félénk embernek éppen szüksége van, Jákóbnak az Atyák Istene, míg Pálnak a Fiú Isten jelenti ki önmaga közös lényegét: Én VAGYOK! Felbátorít-e bennünket e két név? Kérjük a Szentlélek vígasztaló erejét a válaszok meghallásához! |
| | | |
|Két bemutatkozás két bátortalannak
100|1199838600|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 43,23 | "Én vagyok!" ApCsel 26,15 |
| |
| Ő azt felelte: Legyetek nyugodtak, ne féljetek! Istenetek, atyátok Istene adta azt a kincset zsákjaitokba. A ti pénzetek eljutott hozzám. Majd kivezette hozzájuk Simeont | | Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. |
| |
| És monda: Legyetek békén, ne féljetek; a ti Istentek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az én kezemhez jutott. És kihozá hozzájok Simeont. | | Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz. |
| |
| De az így felelt: „Nyugodjatok meg és ne féljetek! A ti Istenetek és atyátok Istene tette titokban a kincset zsákotokba. Én rendesen fölvettem pénzeteket.” Azután kihozta Simeont hozzájuk, | | Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. |
| |
| József palotájánál és a damaszkuszi úton, a földön, egyaránt sorsfordító kérdések és válaszok hangzanak el; Istentől van a földi kincs és a mennyei is; ő Jézus, a mi félelem mentes életünk alapja; ismered-e már őt? |
| | | |
|Sorsfordító kérdések és válaszok a földön
99|1199752200|dynamic|- Kedd| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 43,18 | "Én vagyok!" Jel 21,6 |
| |
| Az embereket félelem fogta el, amikor József házába vezették őket, és ezt mondták: A pénz miatt hoztak ide bennünket, amely a múltkor visszakerült zsákjainkba. Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt. | | És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. |
| |
| És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. | | És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. |
| |
| A férfiak azonban féltek, mivel József házába vezették őket. Így gondolkoztak: „Bizonyára a pénz miatt visznek oda, amit előző alkalommal a zsákunkban találtunk. El akarnak fogni, hogy szamarainkkal együtt rabszolgává tegyenek bennünket.” | | Aztán folytatta: „Megtörténtek. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. |
| |
| József végül is ingyen adta testvéreinek az életet jelentő gabonát, a mi Urunk ingyen kínálja az örök élet vizét minden szomjazónak; elfogadjuk-e ingyen, kegyelemből, hit által ezt a felkínált üdvösséget, egyedül Krisztus érdeméért; félelem nélkül? |
| | | |
|Ingyen élet, étel, ital- kell?!
98|1199665800|dynamic|- Hétfő| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 42,18 | "Én vagyok!" Zsid 2,13 |
| |
| Harmadnap ezt mondta nekik József: Ezt tegyétek, ha élni akartok! Hiszen én is félem az Istent! | | És ismét: „Én őbenne reménykedem” majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem.” |
| |
| Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem. | | És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott. |
| |
| A harmadik napon így szólt hozzájuk: „Ha életben akartok maradni, ezt kell tennetek: én istenfélő ember vagyok. | | Majd: Bizalommal ráhagyatkozom. Aztán: Nézd, én és gyermekeim, az Úr adta nekem őket. |
| |
| Amint Józsefben is Isten félelme lakozott, úgy Ézsaiás is benne hitt, s gyermekeit az ő ajándékának tekintette; a mi üdvösségünk fejedelme is jelen van az Isten gyermekeiben, akikért hű és irgalmas főpapként szerzett engesztelést és váltságot. |
| | | |
|Az Istent félő emberektől nem kell félnünk
96|1199579400|dynamic|- Vasárnap| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 35,17 | "Én vagyok!" 1Pt 1,16 |
| |
| A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett! | | úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” |
| |
| S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz. | | Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. |
| |
| Nagyon szenvedett vajúdás közben, de a bába azt mondta neki: „Ne félj, most is fiad lett.” | | mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” |
| |
| Hogyan lehetünk mi szentek, tehát Isten számára elkülönítettek? Csak úgy, ha Fiának, Krisztusnak a vére megtisztít minket minden bűntől, s Isten újjászül minket igéje és Szentlelke által, akkor mi is megszentelt gyermekei lehetünk, akik nem félnek még a halál küszöbén sem, mert örökösei lettünk... |
| | | |
|A bűnös ember megszentelődése
95|1199493000|dynamic|- Szombat| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 32,8 | "Én vagyok!" Jel 1,8 |
| |
| Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet, meg a juhokat, marhákat és tevéket. | | Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható. |
| |
| Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható. |
| |
| Jákob nagyon megijedt és aggódott. Két táborra osztotta embereit, valamint a nyájat és a barmokat. | | „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. |
| |
| Jákób a testvérétől félt, ahelyett, hogy teljes szívéből Istent félte és szerette volna, aki az idő Ura is, számára nincs tér és idő; ő a Mindenható Úr Isten, tehát kezdet és vég nélküli; az örök Vagyok! |
| | | |
|Emberfélelemből jussunk el az istenfélelemre!
93|1199406600|dynamic|- Péntek| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 28,17 | "Én vagyok!" Jel 1,17 |
| |
| Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. | | Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, |
| |
| Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. | | aMikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté z ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, |
| |
| Megborzadt, és azt mondta: „Milyen félelmetes ez a hely, valóban itt van az Isten háza és itt van az ég kapuja.” | | Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó |
| |
| Megrendítő a Szentírás elejéről és végéről vett két igében a közös üzenet: Jákób is és János is megrémül, amikor az Isten szavát hallja a menny kapujából, de az ÚR bátorítja, megáldja és kijelenti magát nekik; Istentől nekünk nem megrémülni kell, de Istent félnünk és szeretnünk kell és csak benne bíznunk! |
| | | |
|Amikor az Isten szól az emberhez
92|1199320200|dynamic|- Csütörtök| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz26,24 | "Én vagyok!" Jel 2,23 |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az ÚR, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak téged, megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! | | gyermekeit pedig megölöm döghalállal, és megtudja valamennyi gyülekezet, hogy én vagyok a vesék és a szívek vizsgálója, és megfizetek mindnyájatoknak cselekedeteitek szerint. |
| |
| És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért. | | És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint. |
| |
| Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Atyádnak, Ábrahámnak Istene vagyok. Ne félj, veled vagyok. Megáldalak és megsokasítom utódaidat szolgám, Ábrahám miatt.” | | Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint. |
| |
| A mi Istenüknk, Fia érdeméért kegyelmesen tekint ránk, nem vétkeink szerint fizet nekünk, hanem megáldja életünk; kérhetjük tőle: vizsgálj meg engem Istenem és ments meg engem! |
| | | |
|Megáldja népét a vesék és szívek vizsgálója
91|1199233800|dynamic|- Szerda| | | | | |
| "Ne félj!" 1Móz 21,17 | "Én vagyok!" Jel 22,13 |
| |
| De Isten meghallotta a fiú hangját, Isten angyala pedig kiáltott a mennyből Hágárnak, és így szólt hozzá: Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját ott, ahol van. | | Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég” |
| |
| Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. | | Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. |
| |
| Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyal|
|||||
|