Pünkösd böjtje – Jézus hiány?!

A keresztyén/keresztény felekezetek két évezredes gyakorlata szerint a Szentháromság egy igaz, örök Isten mindhárom személye „főünnepét” megelőzi egy hosszabb-rövidebb böjti időszak, ami valaminek, vagy valakinek a hiányát jelzi. Karácsonykor az Atya Isten cselekszik: elküldi Fiát – erre emlékezve négy adventi héten várakozik az istenhívő világ. Húsvétkor a Fiú Isten váltságművének méltó ünneplésére negyven „hétköznapi” böjttel készül a benne hívők sokasága. És a Szentlélek Isten eljövetelére tíz böjti napon kellett várnia tanítványainak, ami számukra egyben a Jézus hiányt is jelentette. Ő mennybemenetele és a Lélek kitöltetése közötti tíz napon nem volt elérhető földi ember számára.

De kétezer éve nem kellene Jézus hiányban szenvednie az emberiség döntő részének! Még földi életében kijelentette az Úr Jézus a benne hívőknek: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” (Jn 14,16–17) Ma ezt így is megfogalmazhatjuk: Megtérése, újjászületése pillanatában minden ember megkapja a Szentlélek ajándékát, Isten gyermekévé lesz, így ezentúl nem szenvedhet „Istenhiányban” sohasem (lásd Gal 2,20).

Urunk így bátorítja mindenkori követőit: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! – Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,1.6) De már első prédikációjában ezt hirdette minden embernek: „Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15)

A sok, Jézus hiányban szenvedő; s így az örök kárhozat felé rohanó embertársunknak mi sem tanácsolhatunk „jobb” lehetőséget az egyetlennél, mint amit Péter, a „főapostol” mondott az első pünkösdkor: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38) Pünkösd böjtjében tehát örömhírt mondhatunk minden, a Jézus hiány halálos bűn-betegségében szenvedő embertársunknak az aranyevangélium személyre szabott elmondásával, akár egyes szám első személyben:

Úgy szeretett az Úr Isten engem is, a fogantatásomtól fogva bűnös (lásd Zsolt 51,7), istentelen és ezért örök halált; kárhozatot érdemlő embert, hogy egyszülött Fiát adta oda a kereszthalálra érettem, helyettem és miattam, hogyha én elfogadom ezt a helyettes áldozatot és hiszek Jézusban, mint Uramban és személyes Megváltómban, nem veszek el örökre, hanem örökké élek vele Isten országában! (lásd Jn 3,16) A mi főbűnünk ugyanis a hitetlenség (lásd Jn 16,9)!

Isten minden kegyelmet nyert, megváltott gyermekének ez a tanúságtétele: „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az Igazat, és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.” (1Jn 5,20)

Az Úr Jézus mindenkori követői; a christianusok egyben misszionáriusok is; egész életfolytatásukkal őhozzá hívják embertársaikat, hogy senkinek se lehessen „Jézus hiánya”! Kérhetjük az ének szavaival: „Nékünk lett az ígéret s fiainknak, Mindenkinek, kit még elhív az Úr. Újjászült gyermekek bölcsői ringnak, Az anyaszentegyház így gyarapul. Ó, de hány lélek bolyong messze szórva, Mennyi pogány vár még a hívó szóra - Gyűjtsd össze népedet, Szentlélek Isten!” (EÉ 245,3)

Garai András (garainyh.hu)